Egy nehéz nap éjszakája - Borvacsora az Andrássy Rezidencián

Tokaj Prestige Csillagos Bortúra Négy keréken 3. rész

Szerda van... Még mindig ugyanaz a szerda. Mintha ez a nap nem is akarna véget érni. Mezőzomboron kezdtünk, majd Tokajban folytattunk. Most pedig „visszakunkorodva” Tarcal felé autózunk. Mert hogy még nem vacsoráztunk… Pedig én már a nap korábbi vendégmarasztaló ebédje és kóstolásai következtében - ahogyan mostanában mondani szokás - teljesen készen vagyok. Csak nézek ki az ablakon eltelve Hegyalja látványával, ízeivel, érzéseivel… Számban az itteni föld és víz adta, mindenhová bekúszó zamatok, az aszúk és az eszencia bársonyosan simuló édese. „Mézet ettem, ragasszon össze, mézemet lássad rajta mindenen” – dudorászom magamban, miközben kecsesen elsuhannak mellettem a szőlősorok a lemenő nap sötétnarancssárga selymébe burkolózva. Az Andrássy Pincészetnél húzzuk be a kéziféket.

Zsurki Sándor, az Andrássy Pincészet borásza

Borospincét vártam, helyette egy wellness és luxus hotelhez érkezünk. Vagy ahogy manapság mondják: Wine & Spa. Az Andrássy Rezidencián járunk. Öt csillagocska ragyog a név mellett. Itt némi belső „vinoterápiás kezelésben” részesülünk majd, vagyis kóstolunk. Na meg persze vacsorázunk. Belőlem meg hirtelen előtörnek az emlékek. Tavaly, egy behavazós, januári, didergős napon hívtam meg vacsorára egy Andrássy Furmintot. Jóban lettünk. Szerette a prosciutto-s-gorgonzolás tésztámat is. Márpedig aki azt szereti, rossz bor nem lehet. Ráadásul az értékére is emlékszem. Meg az árára. Meg a kettő nagyon is jó arányára. Kíváncsian vártam hát, hogy végre otthonában is meglátogassam, megismerjem a „szüleit”, na meg a tesóit is.

Zsurki Sándor borász fogad minket. 2007 óta álmodja az Andrássy Pincészet be is teljesülő álmát: korrekt, letisztult, jól iható borokat készít. Előtte az életútban egy kis Pajzos-Megyer, na meg a legfontosabb, a vér szava. Vagyis anno a Csajka-birtokon uradalmi vincellérként tevékenykedő nagypapa, és a szőlészként dolgozó édesapa. Sándor a hatalmas, átriumos télikertbe vezet minket. Közben felveszem az államat a földről, és a helyemre ülök a vacsoraasztalhoz. Bevallom, nem számítottam ekkora fényűzésre. A hely meglehetősen pazar, valahogy az étvágyam is megjött, úgyhogy most már a borokra és az ételekre is nagyon kíváncsi vagyok.

Füstölt pisztráng vajban párolt zeller csíkokkal

A menükártyán Tokaj Superior Borvacsora, a maga csekély 7 fogásával. Az órára nézek, már rég túl a vacsoraidőn. Valahonnan Shobert Norbert ostorcsattogtatását hallom, és egyelőre nem tudom elképzelni, hogy valamennyi fogást megkóstoljam, és hozzá még hétféle bort is igyak. Sándor látja arcunkon a kollektív rémületet, és a természete által szinte odaragasztott kedves mosolyával megnyugtat minket: „Nem nagy adagok”. Fellélegzünk. A végkifejlet persze nem lesz meglepetés: mindent megettem és megittam. És csak a legvégén, a csokoládétortánál kellett kicsit szuszognom. Füstölt pisztráng vajban párolt zeller csíkokkal. Ez a kezdet. Hozzá Andrássy száraz Tokaji Muscat Lunel 2008. Miközben az ízeket élvezzük, Sándor elmondja, hogy miért hisz a Sárgamuskotályban és a Hárslevelűben. Sokoldalú fajták, a teraszra kiülős, nyári, könnyed boroktól kezdve késői szüretes borokig mindenben jól teljesítenek, ráadásul alapbornak is kitűnők. Az biztos, hogy nekem rendkívül jól esik, különösen a pisztránghoz, friss és üde, kedvesen muskotályos-bodzás, ízben kis sóval, szikárabb, zöldes-füves jegyekkel, elegáns savval.

Zöldfűszeres erdei gombaragu

Zöldfűszeres erdei gombaragu fokhagymásan, paradicsommal, zöldsaláta csokorral és pirított magos kenyérrel. Párja: Andrássy száraz Tokaji Szentkereszt Furmint 2008. Citrusok, narancs, érett körte, pirított kenyérhéj a pohárban. A bor egyharmada hordós érlelést kapott. A második fogás közben Sándortól megtudjuk, mi a bor tisztaságának titka. Az ép és egészséges szőlőalapanyag, vagyis nem lehet töppedt, botrytises szem a fürtökön. Kínosan ügyelnek hát a válogatásra. A gombaragu sült-pirult ízeihez szépen duruzsolnak a savak. Nem akarok még jóllakni, de már majdnem sikerül. Kérném a pincért, hogy ne hozzon ma már mást. De nagyon kedves… egyszerűen nem tudom megtenni.

Zempléni juhsajttal töltött sertés szűz

Zöldfűszeres zempléni juhsajttal töltött sertés szűz rozmaringos hárslevelű mártással, burgonyalángoson tálalva. A pohárban pedig Andrássy félszáraz Tokaji Szentkereszt Hárslevelű 2007. Gyógynövény és mazsola. Az illatban sok az alkohol, a valóságban sem kevés, 14%. A szájban a cukor azonban szépen visszafogja, nehogy túlzásokba essen. A bor herbás ízeihez fantasztikus a rozmaring. Meg is eszem az egész csokrot gondolkodás nélkül. De most akkor szabad megenni a díszítést a tányérról vagy nem? Mindegy. Késő…

Roston sült jércemell diós camembert sajttal töltve

Roston sült jércemell őszibarackkal és diós camembert sajttal töltve, karottás cukorborsós rizzsel. Társa: Andrássy édes Tokaji Sárgamuskotály Kései Szüretelés 2008. Jönnek tehát az édes édesek… Ízekben már átlépünk a grillázsos-aszalt citrusos világba. Telt és érett testek, olajos, lusta mozgás a pohárban. Én meg már csak annyit jegyzeteltem: „szereti a jércét a barackjával együtt!” Kár ragozni. Tényleg így volt.

Sült libamáj szeletek karamellizált almás lepényre tálalva, tokaji-mazsolás mártással. A bortárs: Andrássy Tokaji aszú 5 puttonyos 2006. Az aszúkhoz érkeztünk hát. Rendkívül intenzív és buján fűszeres. Fahéj, gyömbér, citrusok a pohárban. A libamáj finoman krémes, csak a szélén kering egy pici sült perem. Citromos kakukkfű az ételben, duci mazsolák a mártásban. Fotózni elfelejtettem. Ami nem is csoda.

Barackos fügés kacsamell

Barackos fügés kacsamell házi burgonyafánkkal. A pohárban kísér: Andrássy Tokaji aszú 6 puttonyos 2006. Méhviasz, méz, birsalmasajt, meg minden földi jó a borban. Bele kellene harapni… ha lehetne. Hosszan nyújtózik, a végére még tartogat néhány aszalt déli gyümölcsöt és sárgabarack lekvárt. A kacsamell olvad a szájban, a fügék duzzadnak a barackos szószban. Most kéne abbahagyni…

Andrássy csokoládétorta

Andrássy csokoládétorta. Hozzá Andrássy Tokaji aszú 6 puttonyos 2000. Vége(m) van. Csak hátradőlök, eszegetem a tortát, és élvezem a bor narancslekváros, aszalt fügés, datolyás ízeit. Igen, belesüt a nap a pohárba. Éjszaka? Hogyan, nem tudom. Pedig így van.  

Aztán fejben, még frissen az élmények hatása állva alatt összegzem, mit érzek, mit gondolok… Hát én valami olyasmit, hogy Zsurki Sándor komolyan gondolja. Nem, nem akar nagy, öncélú, túlhajtott, megerőszakolt borokat készíteni. Csak egyszerűen jót, jól ihatót, a gasztronómiában könnyedén elhelyezhetőt. Szóval komolyan gondolja, de nem komolykodja túl, miközben kiemelten ügyel az apró részletekre és a makulátlan tisztaságra. Az eredmény: korrekt és letisztult borok, amelyek nem utolsósorban megfizethetők. Ha nem lenne lejáratva a kifejezés, azt mondanám: a hétköznapok borai. Jó minőség, jó ár, könnyű beszerezhetőség (szuper- és hipermarketekben szinte mindig találkozom az Andrássy borokkal), választékban pedig száraztól édesen át az aszúkig bezárólag. Bármikor oda lehet tenni a vacsora mellé az asztalra.

És hihetetlen, de véget ért a szerda. Továbbgördülünk, a vacsora végeztével a szállásra indulunk. Ma Tokajban, a Rákóczi-Dessewffy kastélyban alszom. Szegény én… Holnap pedig Szepsy Istvánnál kezdünk. Nagyon várom a reggelt.   

…folytatása következik…

A negyedik részben Szepsy Istvánhoz látogatunk.
Az ötödik részben Áts Károllyal kóstolgatjuk a Royal Tokaji borait. 
A hatodik részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk.

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Attention! Jönnek a franciák! – Felkészülés a Budavári Borfesztiválra

Hogy mikor, hogyan és miért szerettem meg ennyire a franciákat, már talán magam sem tudom… Valahol biztosan benne van Philipe, vagyis Pierre Cosso, vagyis a francia Házibuli film főszereplője (kellett nekem kiskamaszként, matekórán a pad alatt, az illatos radírra elcserélt Bravo újság címoldalán annyit nézegetnem őt!). Pierre ma már ötven felé jár, és bár szerintem vonzóbb, mint valaha, rám mégis inkább a már felnőttként tett franciaországi utazások hatottak leginkább. Szép tájak, izgalmas és kedves (bizonyám!) emberek, nívós (bor)kultúra, és hihetetlenül gazdag gasztronómia. Ezt jelenti számomra Franciaország. Ezért szeretem.

Fotó: www.monsieurbaguette.com

Ráadásul eltelt egy év, és ismét Borfesztivál közeleg a Várban! Idén tortás-pezsgős szülinapozás is lesz, hiszen 20 éves lett a rendezvény, de nem csak az ünnepelt kap ajándékot, hanem például én is. Az én ajándékom ugyanis az, hogy idén Franciaország lesz a díszvendég! Dreams are my reality… Csak hogy stílszerű legyek.

Már a kezdet is jónak ígérkezik, ugyanis a Boregyetem két előadása készíti majd elő az öt napos fesztivált. Szeptember 5-én, hétfőn gombászni fogunk. Jogos a szemelkerekedős kérdés, de nem, semmi erdőjárás kis kosárkával a karon, ott, fent a Várban tesszük mindezt. Merthogy a gasztronómia fekete gyémántjait, a szarvasgombákat járhatjuk majd körül. Az előadáson nem csak a fülünkre és a szemünkre, hanem a szánkra is szükség lesz, ugyanis szarvasgombás finomságokat kóstolhatunk a libamájtól kezdve a fürjtojáson át a csokibonbonokig, na és persze borok is kerülnek majd a poharakba. Az előadók: Szakács József szarvasgomba-szakértő, Dr. Dula Bence borász, és Kalla Kálmán Európa-díjas mesterszakács. 

Aztán: antré! Vagyis a második napon, szeptember 6-án, kedden színre lépnek a franciák! Champagne, Bordeaux, a Loire-völgy, Elzász, valamint a Rhône-völgye mutatkozik be, pontosabban ezen borvidékek borászai tartanak majd előadást. Persze kóstolni is fogunk, méghozzá Dr. Mészáros Gabriella vezetésével. Aztán szerdától… Megnyitja kapuit a fesztivál, és a térképen a 138-139-es standszámokat keressétek majd, ha egy kis francia gasztronómiára vagy borélményre vágytok. Annak, aki már sokat koptatta a Vár macskaköveit, és térkép nélkül is boldogul pedig egyszerűen csak ennyi: cél a Hunyadi udvar felől sétálva az Oroszlános udvar bejárata előtti, jobb kéz felé eső kis udvar. Francia Kapcsolat. Itt található majd az a pazar, szabadtéri Bisztró Konyha, ahol a tavaly debütáló Csirke Osztrigája nyomdokain haladva, világlátott séfjeink (Takács Lajos – Olimpia, Bernát Dániel – U26, Dudás Fivérek – Anyukám mondta, valamint egy meglepetés séf) sürgölődnek a konyhában, természetesen francia alapanyagokból és francia hagyományok alapján is komponálva tányérravalót. Nem kell messzire menni a hozzávaló borért sem, ugyanitt találhatók majd Franciaország öt régiójának boros standjai is.

És ezúton én is átadom René Roudaut, magyarországi francia nagykövet úr üzenetét: „A Fesztivál főszervezője mellett a Francia Nagykövetség és szervezetei, különösen a Mission Economique Ubifrance és a Francia Intézet mindent megtesznek, hogy a 2011-es Budavári Borfesztivál kiemelkedő évjárat legyen az összes látogató számára!” Úgy legyen! Ti se hagyjátok ki, és addig is, ha kedvetek tartja, készítsetek Daniel Labrosse receptje alapján egy vörösboros kakaspörköltet burgundi módra, igyatok hozzá egy jó bort, és közben tanulmányozzátok a Borfesztivál francia kisokosát! A Várban találkozunk!

Fotó Monsieur Baguette-től. Merci!

Tárcán a bor 3. - Bor (s)íráshoz

„A lelkesedés rajtunk múlik.
Összekötött kézzel-lábbal igazán szép táncolni.
Csak úgy simán minden hülye tud...”
(Sz.)

Tudod, vannak a gondolkodós esték… azok amolyan melankolikus, lassú táncok, inkább csak ringatózások. Ülsz a széken, egyáltalán nem egyenes háttal, inkább belesüppedve mindenbe, és nézel ki a nagy végtelen csillagosba… csak úgy. Kezedben a pohár, benne a bor. Ha éppen súlyos lakatok kinyitására készülsz, sűrű és vörös. Ha kedves pillanatok lepkéit röpteted az éjszakai szamócásban, akkor rozé. Ha könnyek, akkor elő az ásványosat. Aztán sósra édeset, kidugózol egy mézszínű lustaságot és feljön a nap az éjszaka közepén. És ott vannak a nagy fehérek, amelyek majdnem mindenhez jók. Néha csak a testüket látod, és mindig más arcok bujkálnak a cseppekben. Közben úgy nyúlik el a pislákoló gyertyafény a pohár falán, mint az arcod egy olyan tükörben, amely bosszúból torzít. Hogy ne lásd magad szépnek… mert ennyi kezdetnek bőven elég. A többi rossz úgyis jön magától. Közben neszek támadnak. Nem figyelsz rájuk. Nem akarsz a jelenben lenni. Kalandozol a borban, most már elmerülsz benne, holott az előbb még csak közömbösen néztél át rajta. Lassan peregni kezd a film. Néha csúszik a szinkron, vagy nem látszik a felirat, és magadra maradsz. Hogy nehezebb legyen. Találd ki, mire gondol a másik… Ha tudod. Néma bújócska, rebbenő árnyak.

Aztán újra töltesz. Most már minden mindegy… Tudod, hogy akkor meg kellett volna szólalnod. Vagy tenned kellett volna valamit. Vagy egyszerűen csak jelen kellett volna lenned teljes életnagyságodban. De hát akkor már sem élet, sem nagyság nem volt benned. És a „nem”-et megint túlzott hangsúllyal ejtetted ki. Jól megnyomva, hogy hatásos legyen. Hogy értve legyen. Pedig az ilyen „nem”-ek soha nem érthetők. Mert értelmetlenek. Mégis világosodik… Már a legenda is oda… Inkább igyunk! – mondod az összes szereplőnek, aki még ezen a hajnali órán kábultan a légkörben kószál, egyre lassuló köröket repülve. Fáradtak mind. De még veled vannak, kitartanak, akárcsak a múltad apró szilánkjai, amelyek süketen lebegnek a térben mindenfelé. Hát mutasd, hol fáj? Semmiség. Katonadolog. A palack alján már kevés a bor. Utolsó töltés. Vége van. Hosszan tartod az üveget a pohár fölé. Vársz. Már csak percenként egy csepp hull alá, de kitartasz… Mindig kitartasz… Hiszen ott lapul a pincében a következő...

Kelt: Badacsony, 2011. Nyárelő hava

További bortárcák...

Begurultunk! – Látogatás a Tokaj-Hétszőlőnél

Tokaj Prestige Csillagos Bortúra Négy keréken 2. rész

Az első részben valahol ott hagytam abba a Tokaj-hegyaljai bortúrámról szóló mesémet, hogy egy szőlőhegyoldalba-kiülős, borkóstolós, Sárga Borházban ebédelős délelőtt után magunk mögött hagytuk a Disznókő Birtokot és Mezőzombort. Ezzel azonban az első nap történéseinek még koránt sincs vége. Begurultunk ugyanis... Mármint Tokajba. Jöjjön hát a Hétszőlő birtokon töltött délután beszámolója, egy afféle újratalálkozás margójára.

Kovács Tibor birtokigazgató

Vannak ugyanis nagyon meghatározó „elsők”. Úgy értem, első benyomások. Az egyik ilyen nálam 2009-re datálódik. Tokajhoz kötődik, de nem Tokajban történt, hanem a Gundel báltermében, ahol hirtelen egy cseppet sem banális „meglátni és megszeretni” történet közepén találtam magam. Ott randevúzott ugyanis egymással a két, akkor már testvérbirtokként működő Grand Cru, vagyis a bordeaux-i Château Cos d’Estournel és a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok. 9 évjáratot (2000-2008) kóstolhattam akkor végig, először a francia birtok bordeaux-i vöröseit, majd a Hétszőlő 5 puttonyos aszúit. Mindehhez francia részről a St. Estephe-i birtokot vezető Dominique Arangoits asszisztált. Tette mindezt magyar nyelven, köszönhetően annak, hogy korábban a már említett Disznókő birtokon is szépen bejárta a ranglétrát. A Hétszőlőt dr. Kovács Tibor birtokigazgató képviselte, nekem meg nagyon is ínyemre volt ez a fúzió. Legalábbis ha arra a 2005-ös bordeaux-i vörösre, és 2000-es tokaji Hétszőlő aszúra gondolok, amelyek meglehetősen emlékezetes tételek maradtak számomra.

 

Ezekkel az emlékekkel gördülök hát be Tokajba, ahol újra találkozhatok Kovács Tibor birtokigazgatóval. Ő vár ugyanis minket a Hétszőlő központjánál, a barokk stílusú Rákóczi-Dessewffy kastélynál. Az elkövetkezendő két éjszakát a sűrű pincelátogatások édes fáradalmainak köszönhetően itt, a díszkertre néző szobácskámban fogom mormota módjára átaludni. De egyelőre erről szó sem lehet, mert átsétálva Tokaj főutcáján, a Rákóczi Pincéhez érkezünk. Szépen átjárja a múlt a pincét, mely olyan szereplők és történések szemtanúja, mint például Szapolyai János, és az országgyűlés összehívása 1526-ban. Aztán a pince feletti udvarházba érkezünk, és a teraszon a nyári verőfényből a hatalmas gesztenyefa árnyékába húzódunk. Érkeznek a borok, Tibor pedig mesélni kezd. Először az alapokról. Vagyis a talajról, amely a Hétszőlő birtok dűlőin (Hétszőlő és Nagyszőlő) vastag lösztakaró. Déli, védett lejtők, és a borvidéki átlagnál néhány fokkal melegebb klíma. Más típusú borok születnek itt, nem nehezek és tömények, hanem lágyabbak, illatosabbak, 1-2 grammal kevesebb savval. A fő fajta, a Furmint is illatosabb, ezért nincs szükség különösebben a Hárslevelű „rásegítésére” (a Hárslevelűből leginkább késői szüret készül). Elsősorban a fajtatiszta borok termőhelye tehát a birtok.

Lovagterem - Rákóczi Pince

Először egy 2009-es Furminttal ismerkedünk. Valóban nagyon illatos, már-már parfümös, szőlő és mazsola viszi a prímet némi alma és körte mellett. Az alkohol erőteljes. Tüzes, acélos bor. Közben pedig előkerül a téma is… Az, amelyik az utcán hever. Pontosabban Tokaj főutcáján. Végigsétálva a belvároson ugyanis nem lehetett nem észrevenni a bezárt üzleteket, a lepusztult boltokat, a bóvlit árusító helyeket, különös tekintettel a műanyagkannás borokra, a műanyag kerti székes borkimérésekre, és a gyros-hamburger feliratokra. Első ízben járok Tokaj belvárosában, engem személy szerint megdöbbent a látvány, még ha a hasonló problémákkal küzdő Badacsonyból érkezem is. Vagy talán pontosan azért… Igen, tudom, persze, pénzhiány, meg az elmúlt negyven év átkos lenyomata, meg hogy még legalább ugyanannyi évnek kell eltelnie, mire… De bevallom, az évek múlásával valahogy már egyre inkább nem szeretem hallani az erre történő hivatkozást. Mert hát meddig még? Meddig lehet még nagy presztízsű történelmi borvidékeket ilyen állapotban hagyni?

Mindeközben persze van fejlődés is, hiszen az igyekvő és minőségre törekvő kisebb-nagyobb pincészetek mellé megérkeztek a külföldi befektetők Tokaj-hegyaljára (a franciákon kívül angol, spanyol, német és amerikai érdekeltségek is jelen vannak), milliárdokat invesztáltak a pincék, éttermek, hotelek és birtokok fejlesztésébe. Hogy mikorra várható a megtérülés, nem tudni, hiszen a Tokaj-hegyaljára irányuló borturizmus a pincészetek kitartó munkája ellenére is sajnos túlnyomórészt a „nem túl drágán inni, és valamit még olcsón haza is vinni” – mentalitásról szól. De eme kis kesergős kitérő után térjünk vissza a pozitív dolgokhoz, és a Hétszőlő birtokra. Mert hogy éppen 2007-es Sárgamuskotályt kóstolunk. Érett szőlős illatok és ízek, gyógyszeres-benzines-púderes árnyalatokkal. Ízben talán lehetne hosszabb, de kétségkívül harmonikus és szerethető bor. Aztán Kövérszőlő érkezik 2007-ből. Rumos mazsola némi almás rétessel. Savakból én még elviselnék egy picit többet, de szívesen kortyolgatom.

A Hétszőlő birtokközpontja - Rákóczi-Dessewffy kastély

 

Aztán mielőtt az aszúkra térnénk, a birtok francia érdekeltségéről beszélgetünk. 2009-ben került ugyanis testvérkapcsolatba a Hétszőlő egy francia birtokkal, vagyis a már fentebb említett, egyik legmagasabban jegyzett bordeaux-i château-val, a Cos d’Estrournel-lel. Hogy hogyan? Úgy, hogy a Genfben élő Michel Reybier üzletember nevével fémjelzett Domaines Reybier cég - a már említett Cos d’Estournel és a Château Marbuzet birtokosa - megvásárolta a Hétszőlő birtok többségi üzletrészét. Az üzleti irányításért a Cos d’Estournel ügyvezető igazgatója, Jean Guillaume Prats a felelős, a birtokigazgató Kovács Tibor, de a birtok ügyeiben szerepet kap Dominique Arangoits, a St. Estephe-i birtok technikai igazgatója is. Hát így dolgoznak össze a franciák és a magyarok – elsősorban az export növelése céljából -, mi meg áttérünk az aszúk kóstolgatására.

Aszúhatás

A 2009-es Gundel-beli Grand Cru kóstolóról már ismert, és már akkor is kiemelkedő tétellel, a 2000-es 5 puttonyos aszúval kezdünk. Rendkívül gazdag és cizellált, illatban aszalt gyümölcsök és édes fűszerek kavalkádja, szájban mézes, olajos, testes, gyönyörűre érett, hosszan elnyújtózó, lágyan hullámzó vonulatokkal, nagyon szép egyensúlyban és arányban. Na és hogy miért (lenne) jó az életben minden felé maximális bizalommal fordulni? Mert ebben a borban az elején bizony nem nagyon hitt senki, jó ideig mérsékeltebb áron adták el, mint a többi évjárat aszúit. Ez természetesen ma már nem így van, így az járt jól, aki egyébként az életben mindig jól jár, vagyis aki örök optimista, és már a kezdeti időszakban bespájzolt belőle pár palackkal. A 2001-es 5 puttonyos testvér ízben inkább herbás, kamillás, virágos, összességében frissebb, citrusosabb, ásványosabb, árnyalatnyival gyorsabban véget ér, de mégis izgalmas és vibráló. Majd 6  puttonyos aszú következik 2004-ből. Tiszta, kiegyensúlyozott, hosszú, szép struktúrájú bor, ízben-illatban kandírozott körtével és mézzel. Aztán belekóstolunk a 2008-as év aszújába is, mely még természetesen hordóban van. 2008 nem volt egyszerű évjárat, magasabb savtartalom, lassúbb érés-kerekedés jellemzi borait, ráadásul fiatalka még ez a bor, gyümölcsös jegyei mellett leginkább a kicsattanó frissesség dominál. Befejezésül 2010-es aszút kóstolunk. Természetesen erősen keresi még a helyét, izeg-mozog, most éppen kedveskedve, játékosan bodzás és friss citromszörpös jegyeket mutat. Hát igen, ilyen a boldog gyermekkor!

Aztán lassan elbúcsúzunk Kovács Tibortól és a Hétszőlőtől, és tovább gördülünk. Talán nem meglepő, de újra sok bor, sok gondolat és sok élmény következik. Messze még az este… A következő részben tehát még mindig nem ér véget az első nap. Tarcalra utazunk, az Andrássy Rezidenciára, ahol sokat fogunk enni. Na meg persze folytatjuk a kóstolást is.

…folytatása következik…

A harmadik részben az Andrássy Rezidenciára látogatunk.
A negyedik részben Szepsy István vendégei leszünk. 
Az ötödik részben Áts Károllyal kóstolgatjuk a Royal Tokaji borait. 
A hatodik részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk.

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Mit is igyak hozzád, parázsló szerelem?

Vicces… Szigorúan bezzeg nélkül, de az én időmben még nem tudtuk, mi az a grill. Emlékeimben csak hirtelen kigyulladt szalonnanyársak és azzal a kertben vadul rohangáló barátok és/vagy családtagok élnek, visszaemlékezős nyárestéken a tűzbe cseppenő sercegő szalonnazsír hangját hallom, és olyan illatokat érzek (például a rátunkolt zsírtól átsülő kenyérét), amelyek semmilyen kacsalábon forgó grillcsodával nem hozhatók vissza már ugyanúgy...

 

Ennek ellenére, azt hiszem, szegényebb lenne a világ a faszén, és a magányos, kertben ácsorgó, éppen hazatelefonáló ET-re emlékeztető, vagy a már szinte lakóháznak beillő, kőből épített grillező fütyfürüttyök nélkül. Én magam is felkapom a fejemet, na meg azonnal sercintem a hideg szódát bele a jó savú fehérbe, ha pattan a szikra a gyufás skatulya oldalán és indul a kerti sütögetés. Mindeközben Hangaági barátnőm - akivel már egyszer, november zord derekán játszottunk egy jót  - tőlem 268 kilométerre nem átallott grillsajtos szerelembe esni. Azért igazságtalan az egész, mert persze csak a hírét hallom ennek az egész l’amournak, és nem ugrik át egy kis kóstolóval, hogy „Megjöttem, ezt hoztam”. Én meg kicsit megízlelgetném, amit a lábaskájában lelek, és felkutatnék valami hozzávalót a borpolcon. Így aztán marad a fantáziálás. Ági tehát a grillre pakolt, grillsajtos szerelem lett belőle, ebből a posztból meg az, hogy megkérdeztem orvosomat és gyógyszerészemet saját borszakértőmet (mert hogy én sokszori, téves elírás ellenére sem vagyok az). Szóval Szurok Gáborhoz fordultam, aki a székesfehérvári Monarchiában tesz-vesz, és pillanatokon belül olyan grillétel- és borajánlót küldött nekem, hogy… nyalhatjuk mind a tíz ujjat, de csak a poszt végén.

Mert hát a „mitigyakhozzád” kérdése következik. Mert mit is? Nézzük csak. A nyár meg a szerelem együtt jár, ugyebár ezt régóta tudjuk, de a nyár és a meleg is (írom ezt júliusban, a télen, korizáskor használatos frottír zoknimba göngyölt lábakkal, kardigánba burkolózva, annak kapucniját is szorosan a fejemre húzva, miközben kint durván harcolnak az elemek, locsog az eső, és mérgelődik a Balaton). De jöjjön az optimista verzió, és tegyük fel, hogy lesz még nyár… Szóval az ételhez – és magához a grill (amerikai angolosoknak barbecue, vagy a „mizu” és „szitu” szavak kedvelőinek lazán „BBQ”) műfajához nekem rögtön háromféle bor ugrik be: fehér, rozé, és vörös. És ami még felháborítóbb, a borokon kívül a sör is. Ide lőjetek! Ez van. Mert hogy „sört a sör(bocsánat, ser!)főzdéből” alapon sikerült felfedezni azt a söritalt, amit még én is jóízűen megiszom. Itt készül, a Balaton partján. Ügyesen. Akármennyire off is, poszt lesz belőle, de majd később, ha újra nyár lesz, és sörözni támad kedvem, meg átbicajozni Vonyarcra… De most vissza a borokhoz, és a grillrács mögé.

Szóval milyen bort is? Akár fehér, akár vörös, mindig nézzük meg, mi sül a rácson, és ettől függően döntsünk, hogy pillekönnyű, vagy kicsit testesebb-érleltebb bort választunk é. Talán írni sem kell, de fontos, hogy a bor legyen megfelelő hőmérsékletű. A grill ételek nagy barátja a fröccs is. Amit viszont egyáltalán nem szeretnek, az a meleg vörösbor, de azt mi sem szeretjük, így biztos, hogy nem kerül a kerti asztalra. Ha még finomítani szeretnénk a képen, néhány jó tanács. Grillezéskor ne a legféltettebb, „nagy” borodat hozd fel a pincéből! Senki sem fogja értékelni, még akkor sem, ha a társaság „borértő”. Egyszerűen azért nem, mert nem oda való. Pont. Ha már vacsora után ültök a nagy csillagos alatt, hátradőlve, és a parázs is elaludni készül, lehet hömpölygő nagy bort inni, megváltani a világot, hulló műholdakat, és eget pásztázó diszkófényeket nézegetni, de addig... A könnyebbre hangolt grillezett szárnyas húsokhoz, zöldségekhez elsősorban jól behűtött száraz fehérbor dukál, fajtára nézve szinte teljesen mindegy, jöhet rizlingtől a sauvignon blanc-on át a furmintig bármi, hiszen nem a fajta, hanem a bor stílusa a mérvadó, azaz száraz legyen és inkább könnyedebb, fiatalabb. Ha nehezedik az étel, például sajtokat grillezünk, netán a szárnyasokról áttérünk a négylábúakra, már jöhetnek az erősebb testű és karakterű fehérborok, de itt is maradjunk természetesen a száraz és jó savú kategóriában. 

Ha fröccsöt készítünk a borból, akkor se adjunk le az igényeinkből, alapigazság, hogy fröccsbe csak olyan bort tegyünk, amit amúgy tisztán is jóízűen meginnánk. Fontos tényező a sav, főleg fröccsnél van kiemelt jelentősége, hiszen a bor higított állapotában veszít karakteréből, ha gyengécske az alapanyag, a fröccs sem lesz élvezetes. És gyorsan álljunk fel a ló túlsó oldaláról is, ha véletlenül átesnénk: ha már a nagy, értékes borunkat a pincében hagytuk, gagyi bort se tegyünk a grillételek mellé, egyrészt mert ilyet jó ízlésű ember egyáltalán nem iszik, másrészt meg ne becsüljük le ezeknek az ételeknek a jelentőségét, csak azért, mert elkészítésükhöz nem használunk drága, szuper konyhagépeket, tízezer kilowattórát, meg olyan alapanyagokat, amelyeket külön repülőgép szállít a kertünkbe Párizsból. Ugyanúgy válasszunk hozzá jó bort, mint ahogy azt bármilyen más étel mellé tennénk, viszont a sznobságot is tűrjük a fülünk mögé: nem attól lesz az étel jó párja egy bor, hogy horrorisztikusan drága, vagy neves pincészet szülötte, hanem hogy passzolnak. És kész.

Rozék esetében keressük a szép savkészletű, friss tételeket, grill ételek mellé másodlagos, hogy mennyi epret, málnát, szamócát érzünk a rozéban, a hangsúly a savgerincen és a frissességen van. Na és a vörösborok? Nem, nem kell őket sem száműzni a grillezéskor, meg úgy általában nyáron sem, bár tény, hogy inkább a fiatal, gyümölcsös, nem robusztus, finom tanninú vörösborok jöhetnek számításba (hacsak nem durván fűszerezett, nehézbombázó disznót sütögetünk amolyan barbár-módon elkészítve, mert akkor előhúzhatjuk a keményebb vöröseket is). De hogy már ne csak a faszénillatú levegőbe beszéljek, jöjjön az a beharangozott Gábor-féle ajánló, amit ezúton is nagyon köszönök neki! Én meg elmentem grillezni… esernyővel…

„Étel: Grillezett padlizsán, cukkini, gomba (olívaolaj, szurokfű, bazsalikom)

Borok: Chateau Dereszla Zempléni Sauvignon Blanc 2009, Maczkó Villányi rosé cuvée 2010,

Takler Szekszárdi Chardonnay-Sauvignon Blanc cuvée 2009

Étel: Csirkemell (joghurtosan, fokhagymásan) - kicsit csípős a balhé, ehhez savban és ízben is karakteres bor kell

Borok: Jól lehűtött Oszvald Hárslevelű vagy Juhfark a 2007-es vintidzsből, de inkább a 2008-asból (csak azok még tartály/hordó minták) (Nem baj, egy okkal több, hogy a Somlóra menjünk! – a szerk.). Ha van a mártásban gomba is, akkor vörösben Pinot. Lehet alkoholosabb is, pl. Takler Pinot 2008, közel 15 maligánnal, vagy Bodri Kadarka 2009.

Étel: Bárány borda (rozmaringgal, olívával)

Borok: Na, ehhez rengeteg minden jó: például barrique-olt chardonnay, legyen a Béla és Bandi 2009-es barrique chardonnay-ja, a rozmaring miatt Káli Kövek Rizling Rezeda 2009, de nyilván ehhez jöhetnek vörösek is: Vesztergombi Kékfrankos 2008, bármilyen Kadarka, említsük meg a Gézát (Balla Géza – a szerk.), ha már ide termel onnan: Balla Kadarka 2008.

Étel: Disznó tarja (babérlevél, mustár, citrom)

Borok: Nekem – bármilyen fura - rögtön beugrott az elzászi Domaine Loew Riesling Muschelkalck 2008 a brutál savaival, de ez a bor tulajdonképpen jó a fokhagymás csirkebalhéhoz is. Maradjunk azonban a vöröseknél: Weninger Frettner 2005, vagy újabb évjáratok, Dúzsi Syrah 2008, Sebestyén Indigó Zweigelt 2008.”

Köszi Ági, köszi Gábor!

Fotó innen (ahol egyébként pár grillezős jó tanács is olvasható), valamint a Monarchiaborok oldaláról, ahol a borok között szemezgethettek. 

Bonjour Vinexpo! – Bordeaux-ban jártam

Életem „leglasztminitebb” utazása - amikor is három órával indulás előtt tudtam meg, hogy csomagolhatok - ezúttal a bordeaux-i Vinexpo-ra vezetett. Persze az utolsó másfél percben bőröndpakolás, virágöntözés és vasalás közben elolvastam én az előzetes számadatokat, hogy 90 000 négyzetméter, három csarnok plusz Kongresszusi Palota, kertek, éttermek, a Club du Lac területe, na meg maga a tó, rajta a pink szőnyeggel borított pontonhíddal, és még konferencia- és kóstoltató termek is, emellett 2400 kiállító, na meg a borkínálat, amit, ha csak kiállítónként 5 tétellel számolok, máris 12.000-nél járunk…

Felfogni azonban igazából mindezt csak akkor lehet – de első nap még akkor sem - amikor az ember lánya ott kerekíti a szemet a gigantikus borkiállítás közepén, a Feszty körkép méretű térkép előtt, egy 305 számozott oldalt tartalmazó súlyos kiállítás-katalógusba kapaszkodva, körülötte meg olaszok, rengeteg ázsiai, spanyolok, franciák, brazilok, portugálok, és még sokáigsorolhatnámok jönnek-mennek, szám szerint az öt nap alatt összesen közel negyvennyolcezren. A magyar lány ilyenkor némi szentimentális honvágytól vezérelve máris a magyar standhoz indul. Nem írom, hogy szalad, mert az a Vinexpo méreteit tekintve kemény edzés lenne. Főleg magas sarkú cipőben, amit, bevallom, az egy hét alatt, a csarnokokat és a külső helyszíneket járva nem egyszer szerettem volna túrabakancsra cserélni. Mégsem magánál a Vinexpo-nál kezdeném a beszámolót, hanem a bordeaux-i megérkezésnél. Merthogy ez a város tud valamit. Van ugyanis egy folyójuk. Ez persze önmagában véve csak egy földrajzi adottság. A bordeaux-iaknak viszont jelentős érzelmi kötődésük is van hozzá. Szóval túl azon, hogy Bordeaux a nagy borok jelképe a világban, még annak ellenére is, hogy Gironde megye évi 850 millió palackos termésének mindössze csak 5%-a tartozik az elit kategóriába (de annak az 5%-nak akkora a kisugárzása, hogy sokan igyekeznek Bordeaux stílusához igazodni), a városba érkezve bor nélkül is elfog egyfajta „becsiccsentős” kis hangulat.

Mert minden él, mozog, vibrál. A franciák okosak. Itt van az egy hetes Vinexpo, tettek hát mellé még egy-két programot, vagy eleve azokhoz igazították a Vinexpo-t, mindegy is, a lényeg, hogy jól összehangolták, így a borkiállítás nyitása előtti, és az aznapi este is a Fête le fleuve, azaz a folyó ünneplésének jegyében telt. Vitorlások és állóhajók a folyón, tűzijátékok, jazz, pop és komolyzenei koncertek a parton, egyszóval nem hagyatkoztak pusztán a Vinexpo-ra, ha már negyvennyolcezer látogató itt császkál a városban, vagy a körül. Pár napra rá, június 21-én pedig a Fête de la Musique, vagyis a Zene Ünnepe színesítette a programokat, egyébként nem csak Bordeaux-ban, de Franciaország szerte mindenütt. Egyszóval Bordeaux már megérkezéskor kapott egy csillagos ötöst.

A borszerelem azonban nagy úr, így az idő nagy részét a Vinexpo-n töltöttem. Már a reggeli odautazás nagyon jó volt, hiszen a Vinexpo szervezői még arra is gondoltak, hogy nem mindenki Bordeaux-ban száll meg (mint ahogy mi sem), így a 70 (!) kilométerrel arrébb, az Atlanti-óceán partján fekvő kis városkából, Arcachon-ból is indítottak ingyenes külön Vinexpo buszjáratot, az onnan ingázó látogatók számára. Már a buszon lehetett tehát ismerkedni, borról beszélgetni, üzletet kötni, névjegykártyákat cserélni, meghívni egymást a standokra. Ami kis hazánkat illeti: a 160 négyzetméteres magyar közösségi stand a 3-as csarnok bejáratánál állt. A kiállító pincészetek: BB Balatonboglári Borgazdasági ZRt., Bock Pince, Chapel Hill, Egri Korona Borház, Gróf Buttler, Heumann Borászat, Royal Tokaji, Soproni Borvidék, Szeremley Birtok, Tokaj Classic, Törley, és a borokat, valamint pálinkákat bemutató Alanex Kft. Hozzátartozott még a standhoz a Hongrie Zone de Dégustation, vagy ha jobban tetszik, Hungary Tasting Zone is, ahol valamennyi jelen lévő pincészet egy-egy tételét kóstolhatták az érdeklődők. Akik – sajnos – mérsékelt számban környékezték a magyar standot, de pozitívumként könyvelhető el, hogy az a kevés érdeklődő viszont fontos partner lehet a továbbiakban, hiszen a Vinexpo-t elsősorban nem a „hétköznapi” borkedvelők, hanem a nagykereskedők, üzletemberek, importőrök, valamint a szállodák, éttermek, hiper- és szupermarketek beszerzői látogatják. Akadtak érdeklődők, akik „célirányosan” érkeztek, azaz a nemzetközi kiállításokon rendszeresen és megbízhatóan megjelenő pincészetek (pl. Bock, Szeremley) nevét már jól ismerték.

A pincészetek képviselői annak ellenére - vagy éppen amiatt - elszántan dolgoztak, hogy kis hazánk sajnos nem készült semmiféle tematikus kóstolóval, mesterkurzussal, bemutatkozó programmal, de még az EU elnökségük utolsó pár napját sem használtuk a magyar bor népszerűsítésére itt, Bordeaux-ban. A közösségi standon túl, az 1-es csarnokban bérelt saját helyet a Tokaj Reneszánsz egyesület, ahol a Dereszla Pincészet, és a Patrícius Borház boraival lehetett ismerkedni, de ebben a hangárban találkoztam például Balla Géza borászatával, a Wine Princess-szel is. Ez a csarnok egyébként kiemelt, központi hely a Vinexpo területén, hiszen ebben a végeláthatatlanul hosszú „csőben” fut össze szinte mindenki, illetve az innen nyíló ajtókon át közelíthető meg valamennyi étterem, a csarnok másik oldalán lévő kijáratokon keresztül pedig a Club du Lac területe, ahol az igazán impozáns kiállítók kaptak helyet.

Persze a külföldi standokat is környékeztem. Louis Roederer Champagne, Baron Philippe de Rothschild, Delas, Concha y Toro, Louis Latour, Georges Duboeuf… nem folytatom. 2.400 kiállító, az egészen nagy nevektől kezdve, a feltörekvő dinamikus cégeken át a kis kézműves családi pincészetekig. A legnagyobb aktivitást persze a franciák, az olaszok, és a spanyolok mutatták, már ami a kiállítókat illeti, mert az érdeklődők között a nagy számban megjelent ázsiaiak tűntek ki leginkább a tömegből. Közösségi standokkal ott volt még Németország, Ausztria, Chile, Portugália, Görögország, Brazília, Románia, Bulgária is. Emellett párlatokat, pezsgőket, konyakokat, vodkákat és egyéb szeszesitalokat is kóstolgathattunk, hiszen a Vinexpo nem csak a borról szól.

Érdekes volt például a Ceylon Arrack, egy, a kókuszpálma virágából (tehát nem a kókuszdióból) készülő párlat. Egy korty igazi trópusi napsütés, és nem kell semmiféle Bounty-csokis mű ízre gondolni (ahogy már említettem, nincs köze a kókuszdióhoz). Tiszta, finom aromájú, bársonyos párlat, valóban „fényességes”, ahogy Srí Lanka nevében is benne van. A készítése körül is sok a misztikum, leginkább a kókuszpálma virágainak szüretelése érdekes. A férfiak felmásznak a magas kókuszpálmára (Indiában egyébként már szinte senki sem képes erre, egyedül a Srí lankai férfiak között akadnak ilyen képességgel megáldottak), majd leszedik a virágokat, és a fák között kifeszített köteleken másznak át a következő fára, elkerülendő a lemászással és az újabb felmászással járó idő- és energiaveszteséget.

Engem leginkább azonban a francia borok és borvidékek megismerése vonzott, mert ez nagyon régi vágyam volt. Nos, hogy mennyire vagyok jelenleg a teljes, átfogó ismerettől? Hát, mint a túl sok bort iddogáló, majd utána kábulatából magához térő Makó vitéz Jeruzsálemtől… Persze mindenhová igyekeztem eljutni, kezdve a fő pontokon: ellátogattam a rózsaszínben pompázó hatalmas területű Provence-i standhoz, és megismerhettem a nagyon kedves és jó fej Loire-iakat is. Aztán rengeteg bordeaux-it lögyböltem a pohárban, figyelve, hogy mit tudnak a különböző termőterületek és évjáratok, a Decanter standot meg nem átallottam a maga 98 borával végignyalni, hogy végigkalandozhassak Franciaországon, meg még a világ pár távolabbi bortermő vidékére is eljuthassak. Minden egyes tételnél megjelölték az adott bor Vinexpo-s lelőhelyét, azaz a csarnok és a stand számát, így egy-egy tetszetős tétel után máris lehetett szaladni az illetékes kiállítóhoz. Nálam a cél most leginkább az volt, hogy kicsit rálássak a kínálatra, és feljegyezzem, hogy a kóstolt borok alapján mely standokhoz érdemes ellátogatni egy-egy hosszabb kóstolóra… Úgy értem, majd 2013-ban. Akkor lesz ugyanis legközelebb Bordeaux-ban Vinexpo.

Mert az 5 nap csak induláskor tűnt soknak, ott gyorsan elrepült. Aztán ahogy itthon enyhe mazochizmussal még mindig nézegetem a kiállítás-katalógust, és tájékozódom a pincészetek után az interneten, csak csapkodom a homlokomat. De azzal vigasztalom magam, hogy lehetetlen lett volna mindent… A katalógusban a chateau-k felsorolásának vége felé például nyugodtan ki lehet tenni a fekvő nyolcast. Végeláthatatlan… Egy idő után már nem is lapoztam tovább. A következő jelentős kiállítás pedig jövő év májusában lesz, a Vinexpo Asia-Pacific, Hong Kong-ban. Merci, Bordeaux! Au revoir!

Fotógaléria a facebookon.

Néhány kedvesen szép borocska még ide a legvégére:

Château de la Mallevielle, Bergerac Blanc Sec 2010

90% Sauvignon, 10% Sémillon. Egy ládával hoztam volna haza szívem szerint. Halakhoz… Meg rákokhoz… Meg kagylóhoz és csigához. Meg csak úgy, meginni, hétköznapokon, nyáron frissítőként. Fantasztikusan tiszta illatok. Nem tobzódik (ez a legnagyobb szépsége!), ízben finoman ásványos, elegáns savakkal, elbújtatva egy kis halvány édeske, vanília formájában, mellette meg halkan pereg a só. Hej, ha most a poharamban lehetne!  

Château Larose Trintaudon, Haut-Médoc Cru Bourgeois, Bordeaux 2008

Fűszer, kávé, csokoládé, rózsaolaj. Ízben kis maradékcukorka, mellette nagyon szép savak és végtelenül finom tanninok. Halkan duruzsol az alkohol.

Château Cantenac, Saint-Emillion Grand Cru, Bordeaux 2008

Biztos, hogy volt a Vinexpo-n nála szebb és jobb. De ha befért volna az autóba a bőröndök, meg a bordeaux-i gyűjtemény mellé, ebből is jöhetett volna velem egy karton. Kirobbanó gyümölcsösség, mellette egy kis férfias dohány. Szép, érett, meleg illatok-ízek. A savak finomak, a tannin húz, de csak pont addig, amíg még nem fáj. Utóízben pár szemcse só.

Thomas Guestier, Reserve Privée, Médoc, Bordeaux 2008

Gyümölcs és pirított aromák, kevés gumival. A tannin szikárabb, de még messze van attól a határtól, ahol már nem elegáns.   

Bodegas Arzuaga Navarro, Crianza, Ribera del Duero 2008

Viva España! Sancho Panza-ra esküszöm, tökéletes! Illatban gyümölcs, és pici parfüm, hogy izgalmas legyen. Mellette szórja az édesfűszereket, a dohány meg szépen elpöfékel a háttérben. Ízben nagyon diszkrét csiszolt fa, pörkölt aromák, szép test és tartás.

Aaldering, Shiraz, Stellenbosch 2007

Dél-Afrika finomsága. Istállóban járunk. Animális, szénás illatok. Szájban olvad a feketecseresznye lekvár, mellette a szerecsendió és a dohány fűszerezi a pörkölt kakaóbab ízeit. Finoman adagolt, érett tannin és szépen lekerekedett savak.  

Kapcsolódó cikkem Az ihatóbb Magyarországért! oldalán.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

A Vinexpo napjai egypercesekben - összefoglaló videók:

2011. június 19. - 1. nap:

2011. június 20. - 2. nap:

2011. június 21. - 3. nap:

2011. június 22. - 4. nap

2011. június 23. - 5. nap: