2013. november 27., szerda

Egy szívügy – 100 Hungarikum Bormustra Keszthelyen

Mindenkinek van szívügye. Nekünk is. Keszthely városának, és az egyetemnek is. Pampetrics György borkereskedőnek, és az egyre nagyobb létszámban visszatérő borszerető embereknek is. Így már mondhatjuk: van egy közös ügyünk.

Keszthely a találkozások városa. Itt találkozik a múlt a jelennel, régi, elfeledett, vagy épp még ismeretlen szőlőfajták a mai borfogyasztókkal. De itt találkozhatunk Bakonyi Karcsi bácsi munkásságával, és az ő szívügyével is. Vallom, minden korszak egyik leghitelesebb mércéje, hogy miként bánik a múlt értékeivel. Idén negyedik alkalommal foglalja össze Keszthely városa a múlt és jelen boros értékeit.

Az előző évben kijelentettük, hogy mindannyian visszatérők vagyunk. Anno a legelső bormustrával vált számunkra szívüggyé a rendezvény. 2010-ben a látogatói létszám alapján mérlegeltem, hogy annyira vagyunk/voltunk egyedülállóak mi, a bormustra látogatói (kb. 100 ember) a világban, akárcsak a hungarikum fajták. Aztán a 2011-es esemény már létszámemelkedést hozott, és elindított egy hullámot. A hungarikumok utaztak. Székesfehérvár, Győr, Budapest. Gyönyörű helyszíneken mutatkoztak be a tételek. Rendben is van ez így, mert fontos, hogy minden magyar borkedvelő előtt megnyíljék a lehetőség, hogy kóstoljon. Mi idén is felhúzzuk a hétmérföldes csizmánkat, elautózunk a Hungarikum Bormustra szülőföldjére, és a keszthelyi Balaton színházban találkozunk…


Mi lesz idén? - Pampetrics György válaszol 
Egy héttel az esemény előtt azonban "felderítésen" jártunk, és a bormustra egyik mozgatórugójával, Pampetrics Györggyel beszélgettünk a negyedik alkalomról. Az örökké fáradhatatlannak tűnő Gyuri közvetlen kapcsolatot ápol a borászokkal, így egész éven át gyűjti, és féltve őrzi a ritkaságokat. Elmondása szerint előfordult, hogy bátorította arra a borászt, hogy az előzőleg beházasított hungarikum tétele inkább éljen külön életet… A „Gyurikám, mi lesz idén?” kérdés válasza pedig már azt a képet vetítette elém, hogy érdemes lesz nyitásra, vagyis 13 órára érkezni. Sok újdonság, vagy épp a pincészetből már elfogyott tétel vár a találkozásra.

Gere Attilától a Fekete Járdovány két szép évjáratból (2009 és 2011) lesz jelen, de itt debütál dr. Kocsis László keszthelyi hibridje, az Albacab, amely teljes egészében a saját munkája. A 2000-ben elkezdődött munka meghozta gyümölcsét, így a Rajnai Rizling-Cabernet Sauvignon keresztezése tavaly fordult termőre. A szűztermésből fogható volt 15 palack, amely a rendezőket megerősítette abban (történetesen megitták - a szerk.), hogy a 2013-as hordós tétel kerüljön a nagyközönség elé. Nagyon finom, szép, telt ízű bora van, zamatgazdag, illatával ízében is harmonizáló, testesebb fehérbor. A fehérszőlő Albacab testvére, a kékszőlő Cabrio szintén premier tétel lesz. A megjelenést válogatás előzte meg: a dr. Kocsis Lászlóval közösen lekóstolt bor a fekete ribizli jegyeit hordozza magában, szép sötét színnel.

Új fajta is érkezik, a Jázmin, amely hivatalosan is forgalomba került. Frittmann János fehérbora, a Generosa idén is itt lesz, amely Ezerjó és Piros Tramini keresztezése Bíró Károlytól, 1951-ből. A Mézes Fehér is bemutatkozik Maurer Oszkártól.

A szombati esemény a Csóka szőlőre lesz kihegyezve. Ráspi, Bussay doktor, Szentesi József, Török Csaba, és Vylyan. Más-más borvidékek, különböző stílusok, így egy fajta segítségével virtuális utazáson vehetünk részt időben és térben. Egy jó Csókához nehéz hozzáférni… Egyre többen dolgoznak a fajtával, de nagyon kis mennyiségben. A Vylyan birtok Csókája bizonyos évjáratokban 400-500 palackkal készül, így az igazán éber borfogyasztók általában lecsapnak már a megjelenés előtt erre a különlegességre.


Ők már biztosan ott lesznek a IV. Hungarikum Bormustrán: Szentesi József új borai

Szentesi József hírnökeként már találkozhattunk új boraival, amelyek a 2012-es évjárat termései. Nadapi Csóka, Tihanyi Kék, Kék Bajor, Fekete Fájú Bajor, Fekete Muskotály. Örök kérdés, hogy a régi fajták mai értelmezésben hogyan állják meg a helyüket. Reális kérdés, amelyet a megváltozott technológia, megváltozott borfogyasztási szokások, és a változó klíma táplál. Szentesi József szombaton, 17 órától ennek keretében tart előadást.


Visszavárjuk - Cezar nyers pezsgő 1996
Ha pezsgőben és Zala megyében gondolkodunk, akkor egy név juthat eszünkbe. A Cezar pezsgők újra jelen lesznek. Bízunk benne, hogy az előző évben még szép formát mutató 1996-os nyers pezsgő újra ott lesz. Érdemes fogadó italért, és a későbbiekben úgynevezett elvágó pezsgőkért meglátogatni a Cezar pultot.

A hungarikum bormustra természetes velejárója a Furmint, a Hárslevelű, vagy az Olaszrizling. Szép, izgalmas kortyokat lehet átélni a borvidékek, stílusok, és évjáratok között. Badacsonyból kihagyhatatlan hibridek is gazdagítják a választékot. Rózsakő, Vulcanus, Kéknyelű, Budai Zöld, Bakator. A hazai föld termései is kóstolhatók lesznek természetesen, de ismertebb borokkal is találkozhatunk. Pátria Bezericséktől, Rozália, Valentin, Nektár, Cserszegi Fűszeres, Korona, Corvinus, Kövidinka, Arany Sárfehér, Kadarka - vagy épp a Kadarka Aszú Balla Gézától -, Zengő, Zenit, Zeus. A Somló is kóstolhatóvá válik, de nemcsak a Juhfark által, hiszen az előző évekhez hasonlóan a Ság hegy terroir-ját kitűnően közvetítő borász, Dénes Tibor borai is a poharakba csordulhatnak.



A szakmai hitelességet előadások biztosítják, öt előadó különböző témakörökben szólal meg. Biztosan kijelenthetjük, hogy hungarikumokról hallgatni hungarikum borral töltött pohárral az igazi. A rendezőség az előző évben kis „útjelző” táblával mutatta a helyes kóstolási sorrendet, azonban borítékolható, hogy érdemes tematika alapján kóstolni. Alapja lehet a borvidék, a fajta, de a ritkaság, a kispalackos tétel is. 

Sajttal, pogácsával, előadásokkal, és koncerttel lesz színes Keszthelyen a szombati nap, amely a bor ünnepe, dr. Bakonyi Karcsi bácsi tisztelete, és a találkozások szívügye. Mert hát mindannyian visszatérők vagyunk. Valamit mindig hagyunk magunk mögött, amihez időnként vissza-visszatérünk. Egy város, egy szerelem első pillanata, egy ölelés, egy régi présház, egy történet, egy emlék. Nekünk kell vigyázni rájuk. Találkozzunk újra!

Szöveg és fotók: Wawrzsák László

További információk, részletek a IV. 100 Hungarikum Bormustráról itt. 


2013. november 26., kedd

Ruhaterv, design kollekció, és borfotel - Életre keltett parafadugók

Interjúsorozatunk harmadik részében ismét nagyon izgalmas pályaművekkel, valamint tervezőikkel-alkotóikkal ismerkedhetünk meg. Célegyenesbe fordult ugyanis a Zsirai Pincészet "Keltsd életre a parafadugót!" pályázata, a szorgos kezek már javában dolgoznak a prototípusokon, a zsűrinek pedig hamarosan döntést kell hoznia. Ambrus-Varga Elizával, a Winedrop ruhaterv egyik tervezőjével, Keserű Andreával, a parafadugók felhasználásával készült design kollekció tervezőjével, valamint Emri Dórával, a BOR-fotel tervezőjével-kivitelezőjével beszélgettünk.          


Ambrus-Varga Eliza – Simon Zoltán: 
Winedrop



Mű leírása: Ruhaterv, amely egy borospohár formájából inspirálódik, valamint a szoknya részén megjelenik a Pincészet Zs betűjének formája, amely a pohárból kifolyó bor motívumával kombinálódik. 
Felhasználandó parafadugó mennyiség: kb. 1.500 db

- Parafadugóból készült ruha tervével indultatok a pályázaton. Meglehetősen szokatlan, de egyben izgalmas is ez a „párosítás”. Mi motivált benneteket a tervezéskor?

- Ketten terveztük a parafadugó ruhát a barátommal, Simon Zoltánnal, a ruhának pedig a Winedrop nevet adtuk. Azért indultunk a pályázaton, mert egyébként is foglalkoztat minket az alternatív anyagokból való ruha készítése, és érdekesnek tartottuk, hogy hogyan lehetne felhasználni a parafadugót egy ruha alapanyagaként. A formavilágot egy borospohár és a belőle kiömlő bor, a mintát pedig a pincészet Zs betűje határozta meg, de ezen kívül nagy hangsúlyt fektettünk a parafadugók megmunkálásának módjára, hogy a minden pályázó számára adott standard alapanyagot minél izgalmasabban használjuk fel.

Ambrus-Varga Eliza és Simon Zoltán

- Mivel foglalkoztok, mennyire van jelen a mindennapjaitokban a tervezés, az alkotás?

- Jászberényben lakunk, de az egyetem miatt mindketten Budapesten élünk évek óta. Zoli a Budapesti Corvinus Egyetem környezetgazdálkodási agrármérnök szakán végzett tavaly, én pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre járok textiltervező szakra, ahova egyébként jövőre felvételizik Zoli is. Körülbelül egy éve foglalkozunk együtt ruha- és kiegészítő tervezéssel, és a MOME elvégzése után is szeretnénk együtt dolgozni.

- A parafadugóra, mint alternatív ruhaanyagra tekintesz csupán, vagy szívesen találkozol vele a borospalackok kibontásakor is?

- Leginkább fröccsként fogyasztom a bort, tisztán csak az édes borokat szeretem, például a Tokaji Aszút. Egyikünk családjában sincs hagyománya a borfogyasztásnak, családi körben csak jelesebb alkalmakkor, mint szülinap, vagy karácsony kerül elő egy-egy üveg minőségi bor. Nekem nagyon tetszik, hogy a franciáknál elfogadott egy pohár bor az ebédhez, még munkahelyen is.


Keserű Andrea - Lámpás ’92 Alapítvány:
„Sommelier” ékszerei és a „borivó” táskája



Mű leírása: „Furfangos borivó” design kollekció - Petőfi majd’ 200 éve, kézzel írott, borivásra buzdító vidám versével szeretnénk megszólítani a minőségi borokat fogyasztó jelen generációt. „Sommelier” ékszerei: Plexire csipkeszerűen szitázott Petőfi vers díszíti a nyakékeket, díszdugókat. A „borivó” táskája: A fiatal Szendrey Júlia is szívesen hordaná. Üvegszálas, fekete hálóra szitázott Petőfi vers, szegecselt parafa dugó díszekkel. Légiesen áttetsző, vagányan fiatalos.
Felhasználandó parafadugó mennyiség: kb. 400 db

A pályamű parafás munkáit a Lámpás ’92 Alapítvány sérült kézműves kismesterei Keserű Andrea, az alapítvány iparművész munkatársának együttműködésével készítik.

Keserű Andrea iparművész és a kézműves "kismesterek"

- Mesélj kicsit kérlek az Alapítványról, az ott folyó munkáról, és a pályaműről.

- Ruha- és jelmeztervezőként személyes érintettség révén néhány éve kerültem közel a Lámpás ’92 Alapítványhoz, mely az elmúlt 21 évben (elsősorban értelmi) fogyatékos fiatal felnőttek számára dolgozott ki személyre szabott, egyedi lakhatási lehetőségeket, továbbá több mint 10 éve gazdája egy nemzetközi kortárs képzőművészeti programnak, és népművészeti kismesterségeket gyakorló kézműves műhelynek. Mindkét programunkban értelmi sérült fiatal felnőttek alkotnak, dolgoznak. Pályaművünk, mely a szocial design-hoz köthető, Magyarországon viszonylag újdonság, de egyre több tervező érzi ennek fontosságát, próbálja fogyasztói társadalmunknak a mások iránt felelősséget érző, tudatosabb vásárlás lehetőségét megmutatni.

A parafadugók átváltozása

- A magam részéről nagy rajongója vagyok a különböző egyedi kiegészítőknek, és körülnézve munkáitokat bemutató oldalatokon, rendkívül izgalmas dolgokat találtam ott. A pályaművetek is egy design kollekció, amely ráadásul még az irodalmat is becsempészi kicsit az alkotásba…

- Igen, parafadugókat felhasználó, borverssel nyomtatott, kézi csiszolású plexi ékszerekkel és egyedi táskákkal szerepelünk. A művek és a metódus nem előzmény nélküli, tavaly kezdtünk bele az International Visegrad Found támogatásával a „Parafactura 2012” néven szereplő nagyszabású design projektbe. Számomra igazi kihívás volt olyan tárgyakat tervezni, melyeket részben, vagy egészben fogyatékkal élők készítenek. Összetett feladat az ő képességeikhez igazítani a kivitelezési technológiát. Természetesen a megrendelőt és a vásárlót csak a minőség érdekli, így célunk, hogy a mi kiegészítőink igényes, szép tárgyak legyenek.


- A pályamű tervezése során tudatosan fókuszáltál elsősorban a hölgyekre?

- A férfiak által uralt borszakmában a nem mindennapi légies ékszereinken és táskáinkon keresztül próbálunk a „gyengébb” nem kedvében járni. Akár kiegészítőként hordhatóak, vagy meglephetjük vele üzleti partnereinket, ajándéktárgyként is eladhatóak, ezzel öregbítve a régió hírnevét, segítve sérült munkavállalóink megélhetését és integrációját.


- Közel áll hozzád a borok világa is?

- Minden nagyobb boros tájegységről vannak olyan borászok, akikre különös szeretettel gondolok. Rengeteg csodálatos magyar borász, és még több csodálatos magyar bor van, különösen szerencsés nemzet vagyunk ebben a tekintetben. De nemcsak a magyar borokat, hanem a magyar borok kultúráját is szeretem. Ráérős baráti beszélgetéseket nehezen képzelek el jó bor nélkül. Szerencsére vannak is körülöttem a téma szakértői közül. Szülőként is igyekszem önállósodó gyermekemet az igényes borválasztás, és ezáltal a kulturált szórakozás felé terelgetni.

- Van kedvenc borstílusod?

- A tél beköszöntével a könnyed nyári vinkó helyett szívesebben választok testes, rubinvörös bort, melyet gyakorló háziasszonyként a mindennapi gasztronómiához is kapcsolok.


Emri Dóra: BOR-fotel




Mű leírása: A szék a szőlő részeként működik, illeszkedik a tájba, és a bor gazdagságát, sokszínűségét szimbolizálja. A parafadugókból készült hordó alakú szék/fotel kényelmes helyet biztosít a borkedvelők számára. A parafadugók több színben és méretben alkotják a művet, ezáltal lesz még mozgalmasabb és színesebb. A szék melletti „dugó-folyam” a bor gazdagságára utal, egyfajta talizmánként szolgál arra, hogy ily módon áramoljon ki sok-sok bor a pincészetből.
Felhasználandó parafadugó mennyiség: kb. 3.000 db

- Egy bor-fotel, vagyis egy berendezési tárgy tervével indultál a pályázaton. Esetleg „főállásban” is hasonló területen munkálkodsz?

- Budapesten élek, és itt is dolgozom. Rajztanári végzettségemből adódóan minden kreatív alkotófolyamat közel áll hozzám. Jelenleg elsősorban lakberendezéssel foglalkozom, de bármilyen jellegű művészeti tevékenységet is szívesen csinálok, legyen szó installációkról, vagy tér-kiegészítő elemekről.


Emri Dóri munka közben
- A mű leírásában szerepel, hogy ez a fotel kényelmes helyet biztosít a borkedvelők számára…

- Igen, azért esett a választásom egy ülő alkalmatosságra, mert a szőlőültetvények látványa egy ilyen fotelben egy finom borral könnyen magával ragadja az embert. Próbáltam a tájba illeszthető elemként megjeleníteni az alkotást, a szőlőlevelek és a dugókból készülő „borfolyam” nemcsak a bor ízgazdagságára, hanem az adott pincészet jó termésére is utal, mivel a fogyasztók felé folyó bort szimbolizálja.

- Te milyen borokat kortyolnál leginkább ebben a fotelben üldögélve?

- A tokaji és a villányi borokat kedvelem legjobban. Mindkét tájegység jellegzetes ízvilággal rendelkezik, és mindegyik más-más élményt ad. Persze vannak borok, amelyekhez a karakteres ízeken felül kellemes emlékek is kapcsolódnak. Az utóbbi években ismerkedtem meg igazán a borok világával, volt szerencsém több borkóstolón is részt venni, ahol fantasztikus ízélményekkel gazdagodtam.


Készül a BOR-fotel
- A legizgalmasabb részhez, a kivitelezés fázisához érkezett a pályázat. A parafadugókon kívül milyen anyagokkal dolgozol még?

- Az alkotásomhoz újrahasznosított papírhengerekből készítem el az ülő részt, amelyre dugókból ragasztok felületet. Ez hozza létre a boroshordó formáját. A szőlőlevelek drótból és festett dugókból készülnek. Ezen kívül a borfolyamhoz egy hungarocell alapot borítok be dugókkal.


A folytatásban a pályázat további alkotásait és alkotóit mutatjuk be.

A győztest - aki 100 ezer Ft-ot és 6 főre szóló borkóstolót nyer a Zsirai Pincészetnél - majd csak a díjátadón nevezi meg a zsűri. A művek egy részét elárverezik, a befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlják fel.

Az interjúsorozat korábbi részei:
1. rész - Hetes Réka: Bacchus hordója és Szabó-Darida Ági: Bor bemutató palack
2. rész - Nyáry Erika: SzőlőZsir-ai és a Nyíregyházi Főiskola csapata: Szellem a palackból


2013. november 24., vasárnap

Szőlőzsír a parafadugóban, szellem a palackban – Életre keltett parafadugók

A következő másfél hétben itt a Borgőzben egyfajta kis művészeti kiállítást rendezünk, hiszen nem csak a jó borokért, de a hozzájuk fűződő kreatív alkotásokért is rajongunk. Sorozatunk első részében a Zsirai Pincészet “Keltsd életre a parafadugót!” pályázatának top10-es mezőnyéből két alkotót mutattunk be, ma pedig folytatjuk a sort két további pályaművel és készítőivel. Mini-interjú sorozatunk mostani részében Nyáry Erika SzőlőZsir-ai, valamint a Nyíregyházi Főiskola csapatának Szellem a palackból címre hallgató alkotását ismerhetjük meg, méghozzá az alkotók segítségével.          

Nyáry Erika: SzőlőZsir-ai

  
Mű leírása: Egy szőlőzsír, mely valóban tartalmaz szőlőt, és egy parafadugó, melyben magunkkal vihetjük kedvenc borunk ízét, illatát. 
Felhasználandó parafadugó mennyiség: 1 db

- Nagyon adja magát az ötlet, mégsem készítette még el senki… Hogyan pattant ki a fejedből, hogy szőlőzsírt „tölts” egy parafadugóba, és ezzel a művel indulj a pályázaton?

- Egy öncélú, pusztán l’art pour l’art alkotás létrehozása nem motivált, egy piacra dobható, sokak érdeklődését felkeltő, esztétikus, és egyben praktikus terméket szerettem volna kitalálni. A minimalista stílus híveként a kevesebb több elvén egyetlen darab parafadugó transzformációján kezdtem gondolkodni, és kerestem a hozzá méretben és formában leginkább hasonlító létező terméket. Így villant be a rúzsok, illetve az ajakápolók világa, és megdöbbenve tapasztaltam némi netes kutakodást megejtve, hogy bár a magyar megnevezés az eredeti recept szőlőtartalmára utal, ma már véletlen sem szerepel összetevői közt.

Létezik viszont mindenféle más ízesítésű ajak”ír”…

- Igen, az édesszájúak részére számos aromásított változat található a piacon, ugyanakkor a gyümölcsös, kólás, csokis létezése mellett senki sem gondolt még boros variációra. A nemzetközileg elismert Tokaji Aszúnk ehhez ideális lenne, és szerencsére a Zsirai Pincészet is készít ilyen mennyei nedűt. Ugyanakkor beugrott, hogy a szintén világhírű Hélia-D kozmetikai márka is alkalmazza az eszenciát termékeiben, tehát még jótékony hatása is bizonyított a szépségápolásban, mely újabb érv a létjogosultsága mellett. Konzultáltam velük elképzelésemről, és az ötletet támogatva hozzájárultak logójuk feltüntetéséhez látványtervemen. Azóta folyamatosak a pozitív visszajelzések, köztük külföldről is.

Munka közben - Nyáry Erika
  
- Mivel foglalkozol, ha éppen nem egy parafadugó életre keltésén dolgozol?

- Spanyolország és Magyarország közt ingázó építész vagyok, de annyi, a szakmámat többé-kevésbé érintő egyéb tevékenységgel foglalkozom, hogy akár százlábúnak is titulálhatnak. Külföldi szaktudósítóként rendelkezem a legtöbb referenciával, de szerveztem már több kulturális rendezvényt, kiállítást, konferenciát, s jómagam is tartok kortárs építészeti előadásokat. A belsőépítészet és a lakberendezés mellett legújabban ipari formatervezéssel kísérletezgetek.

- Kedveled a borokat?

- Szívesen kóstolgatok minőségi borokat. A pincészeteket viszont inkább az építészet felől közelítem meg, és figyelmem elsősorban a kortárs spanyol borászatokra irányul. 2006 elején diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, és költöztem ki Spanyolországba, Madridba, ahol külföldi szaktudósítóként kezdtem dolgozni. Ekkor adták át a Marqués de Riscal borszállót, melyet Frank O.Gehry sztárépítész tervezett, így ennek aktualitása kapcsán egy nagyobb összefoglaló cikket készítettem a kortárs spanyol borászatokról az OCTOGON Architecture & Design magazin számára. 2008-ban pedig egy észak-spanyol cégnél helyezkedtem el, és költöztem fel La Rioja borvidék megyeszékhelyére, Logroñóba. Ettől az évtől kezdve spanyol bortúrákat is szervezek, melyek felkerültek a Magyar Építészkamara akkreditált fakultatív továbbképzései közé, illetve folytatom azóta is a tudósítást, példaértékű újabb, például környezettudatos pincészetekről.
    
A Nyíregyházi Főiskola csapata: Szellem a palackból



Mű leírása: A mű azt a pillanatot megörökítő alkotás, amikor a pohárba ömlő bor éppen felveszi annak formáját. Bár a parafadugók pontosan lekövetik a folyadék mozgását, a végeredmény mégis egy absztrakt szobor. A bor színét és ragyogását a parafadugók végét borító magasfényű bordó és vörös festék, és a dugók közé rejtett izzók érzékeltetik.  
Felhasználandó parafadugó mennyiség: kb. 5.000 db

- Ti egy csapatként indultatok a pályázaton. Kérlek, mutatkozzatok be kicsit az olvasóknak!

- Nagy Alexandra, Lócska Orsolya, Gafouroglou Zsanett, Gavellér Márk, Somogyi Bence és Tóth Márton, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének elsőéves hallgatói vagyunk. A sokféle - és érdekes - rajzi, grafikai, festészeti és kreatív órákon tanultakat próbáljuk hasznosítani az iskolán kívül is, mint például ezen a pályázaton. Mivel jó a csapatunk, szeretünk minél több feladatot együtt megoldani, és ennek ürügyén több időt együtt eltölteni.

- Hogyan bújt elő a "szellem a palackból"?

- A mű ötletét a közös szabadidős tevékenységünk alatt szerzett élmény ihlette. A borozgatós, beszélgetős estékhez kapcsolódó vizuális élmény feldolgozása volt a cél. A terv gyakorlati megvalósításakor kasírozott, faragott hungarocell vázra dolgoztuk fel a parafadugókat. A fénytechnikai produkció felelőse Somogyi Bence.

- Borozgatós, beszélgetős estekről meséltetek. Ezek szerint ti is elmerültök időnként a borok világában...

- Hamvas Béla A bor filozófiája című könyve a legjobb elméleti útmutató a mi borokkal kapcsolatos gyakorlati tevékenységünkhöz. Borok terén pedig inkább kísérletező kedvűek vagyunk.


A folytatásban a pályázat további alkotásait és alkotóit mutatjuk be.


A győztest - aki 100 ezer Ft-ot és 6 főre szőlő borkóstolót nyer a Zsirai Pincészetnél - majd csak a díjátadón nevezi meg a zsűri. 


A művek egy részét elárverezik, a befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlják fel.

Az interjúsorozat 1. része:
Hetes Réka: Bacchus hordója és Szabó-Darida Ági: Bor bemutató palack


2013. november 20., szerda

Életre keltett parafadugók – Bacchus hordója és a Bor bemutató palack

Mindig nagy az öröm picinyke "szerkesztőségünkben", ha borokhoz kapcsolódó művészetekkel, vagy kreatív alkotásokkal hoz össze minket a sors, így szerepelt már a blogban interjú például a villányi borvidék fotósával, Halek Mirával, vagy a kádár szakmáról szenvedéllyel mesélő Vida Péter AndrássalSzeptember végén pedig arról az ötletes és kreatív pályázatról adhattunk hírt, amelyben parafadugók felhasználásával készített borhoz, borászathoz kapcsolódó alkotások terveit várta a Zsirai Pincészet és két együttműködő szervezete, a Tokaji Borbarátnők Társasága és Az Ihatóbb Magyarországért.

Azóta beérkeztek a pályaművek, többek között például állólámpa, fotel, női ruha, ékszer - és mind parafadugóból. A Zsűri, valamint a facebook szavazók döntése alapján végül kialakult az a top10 mezőny, amelynek alkotói összesen 30 ezer darab parafadugó felhasználásával teljes életnagyságban elkészíthetik kreációjukat. 

Mivel a Borgőz a „Keltsd életre a parafadugót!” pályázat médiapartnere, valamint érdeklődésünk a borok és a gasztronómia világán picit túlnyújtózva összefonódik a borokhoz kapcsolódó művészetekkel, kreatív alkotásokkal és kulturális eseményekkel, mi magunk is kíváncsian vártuk a pályaműveket. Az alkotások természetesen nem jöhettek volna létre az alkotók nélkül, így most induló mini interjú-sorozatunkban bemutatjuk a pályaművek készítőit - vagyis a lehetséges győztest -, valamint magukat a pályaműveket is. Elsőként Hetes Rékát, Bacchus hordójának tervezőjét, valamint Szabó-Darida Ágit, a Bor bemutató palack megálmodóját kérdeztük.

Hetes Réka: Bacchus hordója



Mű leírása: Az alkotás nemcsak az összejött társaság számára lehet kényelmes pult, de a benne elhelyezett borok számára is megtartja a megfelelő környezetet. Emellett a palackok láthatóak és könnyen elérhetőek.
Felhasználandó parafadugó mennyiség: kb. 1.300 db

- Réka, mi ihlette Bacchus hordóját?

- A pályázat kiírásában szerepelt, hogy borfogyasztással kapcsolatos alkotásokat várnak. Ezen a vonalon indultam el én is. Ami igazán megfogott a pályázatkiírásban, hogy használati design tárgyak tervezésére is lehetőséget adott. A háztartásunkban számos parafadugó halmozódott fel több éves, szorgalmas gyűjtőmunkának köszönhetően. Hosszú időn keresztül nem volt szabad a dugókat kidobni, sokat kerülgettem azokat takarítás közben. Többször eszembe is jutott, hogy valamilyen formában újra kellene hasznosítani ezeket. Tanulmányaim során egy dolgozatban egyszer környezetbarát virágcserepeket terveztem parafadugókból. A Bacchus hordója tervezésekor is egyik legfőbb célomat tartottam szem előtt, számomra ugyanis nagyon fontos, hogy a tárgy funkcionális legyen. Minden eddigi munkámra jellemző, hogy használati cikk. Persze a funkció mellett fontos a külső is, Bacchus hordója pedig parafadugókból csak esztétikus lehet.

- Eddigi munkáidról meséltél… Ezek szerint nem ez az első tervezésed.

- Ipari termék- és formatervező mérnökként végeztem idén az Óbudai Egyetem – korábbi műszaki főiskola – Rejtő Sándor könnyűipari karán. Budapesten élek, jelenleg nem a szakmámban dolgozom, de remélem, lesz arra is alkalmam. Már gyermekkorom óta érdekel a használati tárgyak tervezése, ezért választottam ezt a szakmát.

Hetes Réka

- Bacchus hordójának tervezője biztosan kötődik valahogyan a borok világához…

- Véleményem szerint a szüret nem csak munka, hanem remek alkalom egy családi összejövetelre. A közös munka és annak remek gyümölcse, a jó bor büszkeséggel tölti el a gazdát és minden résztvevőt. Gyerekként többször jártam a hajósi pincefaluban, Orbán-napon. Ugyan a borkóstoláshoz még fiatal voltam, de a mustból minden évben kortyoltam. Szerintem a szőlőhöz, borhoz remek, megőrizendő hagyományaink tartoznak.

- Van esetleg kedvenc borod?

- A fehér száraz, félszáraz borokat kedvelem. Ezek között is nagy kedvencem a Furmint.

- Fűződik esetleg valamilyen történet Bacchus hordójához?

- Különösebb története nincs. De a prototípus biztosan jó szolgálatot tesz majd a családi, baráti összejöveteleken. A következő nyáron már biztos lesznek történetek, amelyek, ha nem is Bacchus hordójához fűződnek, de mindenképpen annak használata közben hangzanak el.


Szabó-Darida Ági: Bor bemutató palack


Mű leírása: Parafadugókból készült nagyméretű borosüveg formájú bor bemutató állvány. Mérete: 200 cm magas és 50 cm széles, 3-5 üveg bor bemutatására alkalmas.
Felhasználandó parafadugó mennyiség: kb. 3.000 db

- Ági, mesélj egy kicsit magadról, hol élsz, mivel foglalkozol?

- Sopronban élek, tanító a végzettségem, de nem dolgozom, mert a kisebbik gyermekemmel, Pannával itthon tölthető idő végét használom ki éppen. Jövő szeptemberben várnak vissza az iskolába, ahol Bendegúz fiam születése előtt munkálkodtam.

- Milyen formában van jelen az életedben az alkotás folyamata és öröme?

- Gyermekkorom óta érdekel mindenféle kézműves tevékenység, és lelkesen alkotok bármit, amikor erre lehetőségem adódik. Nagyon szeretek fotózni, és egyre jobban izgatja a fantáziámat a hulladék itthoni, használati tárgyakban, vagy műalkotásokban történő újrahasznosítása is. A jövőben mindezekkel többet szeretnék foglalkozni, de most időm és energiám nagy részét a csemetékre, a családra fordítom.

Darida Ági és Darida Ferenc János
- Van-e segítséged a pályaműved elkészítésében?

- Igen, és szeretném is bemutatni két segítőmet: Darida Ferenc János, az öcsém, aki jelenleg a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában tanul, és jövőre a MOMÉ-n szeretné folytatni tanulmányait média design szakon, valamint az édesapám, Darida Ferenc, aki végzettsége szerint gépészmérnök, de valójában ügyes kezű ezermester, aki bármilyen problémát megold, és bármit megjavít, vagy elkészít.

- A „Bor bemutató palack” alkotással indultál a pályázaton. Mi ihlette a művedet, honnan jött az ötlet?

- A facebookon egy ismerősöm osztotta meg a pályázati felhívást, és elolvasása után úgy gondoltam, hogy ez egy igazán jó lehetőség. Elég gyorsan meg is született a fejemben a borok tárolására alkalmas nagyméretű palack ötlete, de érdemben csak a határidő előtt néhány nappal kezdtem vele foglalkozni. Mivel egy igazán jó és látványos illusztrációra vágytam, felhívtam öcsémet, aki igen jártas ebben a témakörben, viszont neki az iskolai elfoglaltságai mellett csak az utolsó napon volt ideje nekiállni a szerkesztésnek. Így aztán egy rendkívül izgalmas hajrát követően éjfél után egy perccel sikerült elküldeni az anyagot a Zsirai Pincészetnek. Izgultam is miatta, hogy elfogadják-e, de amikor közzétették a határidő hosszabbítást, megnyugodtam.

- Érdemes volt hajrázni, hiszen alkotásotok bekerült a legjobb tizenöt közé…

- Nagy öröm volt, amikor beválasztották művünket a top15-be, és teljes erőbedobással álltunk neki a szavazatgyűjtésnek. Hozzátenném, hogy nem szeretem a szavazós pályázatokat, mert egyáltalán nem tartom reálisnak a végeredményt, de jelen esetben tetszett, hogy nem az összes művet bocsátották szavazásra, hanem kiválogatták a valóban legjobb pályaműveket. Édesapám pedig rendkívül lelkesen és több ötlettel felszerelkezve állt be segíteni, amikor kiderült, hogy a palack megvalósítására is lehetőséget kapunk.

- Hogyan viszonyulsz a borok világához?

- A borok világába a férjemtől kaptam a „belépőt”. Ő vendéglátós végzettséggel rendelkezik, és jó pár évig dolgozott a szakmájában. Ő ismertetett meg a különböző borfajtákkal, és neki köszönhetem, hogy ma már egy pohár minőségi bor elkortyolgatásával tudom emelni egy finom étel élvezeti értékét, vagy értékelem, ha egy jó társaság mellé jó bor is dukál.

A folytatásban a pályázat további alkotásait és alkotóit mutatjuk be.

A győztest - aki 100 ezer Ft-ot és 6 főre szóló borkóstolót nyer a Zsirai Pincészetnél - majd csak a díjátadón nevezi meg a zsűri. A művek egy részét elárverezik, a befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlják fel.


2013. november 4., hétfő

„Keltsd életre a parafadugót!” – Szavazz és nyerj!

Nemrégiben adtunk hírt a "Keltsd életre a parafadugót!" című pályázat indulásáról, amelynek médiapartnere a Borgőz borblog. Azóta ötletesebbnél ötletesebb megoldások születtek a Zsirai Pincészet pályázatán. Állólámpa, fotel, női ruha, ékszer... és mind parafadugóból. Na ugye, hogy te is kíváncsi vagy már?!



Nézd meg és szavazz te is november 4-10. között a pincészet Facebook oldalán a legkreatívabb alkotás tervére. Szavazatoddal pedig nemcsak esélyt adsz valakinek arra, hogy elkészítse életnagyságban is művét, hanem még te is megnyerheted a 2 főre szóló borkóstolóval egybekötött hétvégét a Zsirai Pincészet mádi vendégházába.

A szép számmal beérkezett pályaművekre való tekintettel, a pincészet és két együttműködő szervezetéből (Tokaji Borbarátnők Társasága és Az Ihatóbb Magyarországért) álló Zsűri tíz helyett 15 pályaművet választott ki, amelyekre az elkövetkezendő egy hétben szavazni lehet. Végül, a legtöbb voksot kapott 10 mű tervezője kap majd esélyt arra, hogy a szponzorok - a Procork Kft., a HP-Cork Kft., a Hungarokork-Amorim Zrt., és a Naturo-Kork Kft. - támogatásával összesen 30 000 db parafadugó felhasználásával elkészítse a kreációját.

A győztest azonban majd csak a díjátadón nevezi meg a Zsűri, aki 100 ezer Ft-ot, és 6 főre szóló borkóstolót nyer a Zsirai Pincészetnél. A művek egy részét elárverezik, a befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlják fel.

A Facebook szavazás mellett pedig még mindig van lehetőség parafadugók visszaküldésére értékes nyereményekért!
Részletek: http://zsiraipinceszet.hu/hu/hireink
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...