Ide nekem a Bortavaszt is! - Shakespeare-rel (is) boroztunk Dél-Burgenlandban

Az idei már a harmadik olyan év volt, amikor újra Bortavaszozni indultunk Dél-Burgenlandba. Ahogy az egy gyerkőc fejlődése során is történik, az első két évünk még nekünk is a "mi ez?, mi az?" kérdésekkel telt, vagyis ismerkedtünk a borvidékekkel, a borászokkal, a borokkal. A harmadik évben aztán beköszöntött a "miért?" korszakunk: az újabb borvidékek és pincészetek felfedezése mellett már visszatértünk néhány borászhoz, és kíváncsiak voltunk a "miértekre", vagyis az összefüggésekre, mélyebb értelmezésekre is, a talaj, a fekvés, a fajta, az évjárat, adott esetben a hordó adta válaszokra. No meg persze arra is, milyen irányt tartanak, vagy éppen vesznek a Dél-burgenlandi borászatok az elmúlt évekhez képest?

Az idei Bortavaszt Kopfensteineréknél kezdtük - Fotók: Wawrzsák László

A Shuttle buszozást idén kihagytuk, mert bár a rendszer jól működik, és rendkívül hasznos is, az örömszerző borivás helyett inkább az összefüggésekben "gondolkodó" kóstolást tartottuk szem előtt. Autóval vágtunk tehát neki a borvidékek látogatásának, visszatérve a már korábban bejárt termőhelyekre, és ellátogatva egy újabb kis régióba, délre, Eltendorfba (Ókörtvélyes) is. A két nap élménybeszámolója következik.

Szombat - Deutsch Schützen (Németlövő) 

Mondhatni, rögtön az elején biztosra mentünk, hiszen egy már korábban megismert pincészetnél, a Kopfensteinernél tettünk látogatást a Kékfrankosok földjén. Már 2012-ben leírtuk tapasztalatunkat, miszerint összességében szépen kimunkált, egyenletes vonalú és ívű, profi hordóhasználattal készült terroir borokkal találkozhattunk náluk. Két éve Thomas-szal kóstoltuk a borokat, idén felesége, Astrid vezetett minket végig a borsoron, ami - akárcsak korábban - jóval több kóstolni valót kínált, mint a Bortavasz hivatalos Wein Guide-jában felsorolt tételek, átfogó képet adva arról, mit is rejtenek a különböző területek a tőkék alatt.

A szinte kötelező, lendületet adó, friss "frühstück wine"-ok, vagyis a 2013-as Olaszrizling, Pinot Blanc, és Frizzante után még egy kis Rosé is felvidított minket pajkos gyümölcseivel. Persze elmaradhatatlan volt a friss savú borok mellől a reggeli kenegetős, a kedvencünk idén a frissen pirított, még tűztől pattogó héjú tökmaggal megszórt tökmagkrémes kanapé volt.

Aztán persze a Kékfrankosok kóstolásába is belevágtunk. A 2011-es évjáratból kaptunk merítést, körbejárva szépen a termőhelyeket, így a Königsberg, a Weinberg, a Szapary, a Saybritz, és a Hornig területeket. Ami rendre és szép ívben ismétlődött a borokban, az a gyümölcs-fűszer-ásvány itt szinte előre borítékolható hármasa. Mivel az úgynevezett Vas-hegy csoport területein meglehetősen változatosak a kőzettani adottságok, így a borok között is érzékelhető volt a különbség.

Szapary, Saybritz, Hornig... Ahány terület, annyiféle Kékfrankos

A Königsberg terület kicsit más stílusú borokat ad, mint a többi, lévén, hogy a zöldpala mellett ott már az agyag és a mészkő is megjelenik. Elegáns, könnyedebb ez a Kékfrankos, finom meggyes-virágos zamatokkal, frissítő savakkal, míg a Weinberg már erőteljesebb, de még mindig megmarad elegáns felépítésűnek, köszönhetően a jól használt barrique hordós érlelésnek is.

A Szapary 25-30 éves tőkék termése, kifinomult stílus, cseresznyével, szerecsendióval, sokat tud, de nem erőből akar sokat, hanem tudásból, vagyis "csupán" közvetíti a talaj és a fajta jegyeit. A Saybritz mellé felkiáltójel került, ásványos, szinte sós, masszív bor, szépséges savakkal és tanninokkal, bőven van még ideje, és ezt jól ki is fogja használni. A Hornig illatában pici dohány és leheletnyi füst, ízében pedig aszalt szilva, és érett fekete bogyós gyümölcsök, karonfogva a már jól megszokott mineralitással.

Gerald Ungernél

A konklúziót már Gerald Unger birodalma felé autózva vontuk le: ahány terület, annyiféle Kékfrankos, szépen és határozottan keretezett Kopfensteinerék borkészítésről, természet- és termőhely közeli gazdálkodásról alkotott elképzelése, sőt, nem csak a keret, a benne lévő kép is szép. Ja, és persze az új címkék is, hiszen ahogy az a két nap folyamán kiderült, több pincészet is újított e téren a tavalyi évekhez képest.

Aztán megérkeztünk Gerald Ungerhez, aki szüleitől, Maria és Franz Ungertől vette át a borászatot. A tágas terek, a súlyos hatalmas faasztal a vérvörös rózsákkal, a szürke betonfelületeket megtörő képek, a nagy üvegtáblák mögé "rejtett" hordók, és a modern dizájn adott egyfajta tavalyi Schützenhof hangulatot, amely egyébként aznap többször is megismétlődött (később StephanO-nál, és Uwe Schiefernél is hasonló környezetben szeretgethettük a Kékfrankosokat). A címkék itt is gyönyörűek és kifejezők, a polcokon összehasonlításképpen még láthattuk a régebbi évjáratos palackokat.

Gerald Ungernél kézzel fogható a termőhely

Itt már belekóstolhattunk az idősebb, 40-50 éves tőkék termésébe is: a Limitation nevet viselő 2011-es Kékfrankos barrique hordóban érett, intenzív, meggyes-fahéjas aromákkal, kerekséggel, bársonyossággal, ásványos vonalakkal. A 2011-es Gerus házasításban - Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Merlot - pedig szépen kirajzolódott a Kékfrankos alap, fűszeres zamatokkal, némi sós karamellával, fekete bogyós, aszalt gyümölcsökkel, valamint erőteljesebb felépítéssel, határozott, mégis barátságos tanninokkal. Gerald Unger boraiban - bár határozott vonalakban jelen van a terroir - mégis leginkább a gyümölcsösséget, a fajta adta zamatokat és tulajdonságokat érezhettük, így egy újabb tapasztalattal - és megjegyzendő borásszal - találkoztunk személyében.  

Pezsgő(s) fogadtatás StephanO-éknál

"... az a felhő nem is tehet mást, mint hogy dézsából öntse az áldást (...) Elbújok itt, amíg elvonul a zivatar" - mondja a bolond Trinculo Shakespeare, A vihar című darabjában, és ezt mondtuk mi is, mivel az eső vadul zuhogni kezdett, miközben StaphanO-ékhoz autóztunk át. Jól is esett rögtön egy nyarat idéző citrusos, elegáns buborékokkal teli Olaszrizling-Zöldveltelini pezsgő, amely Golsban, Szigetiéknél vált pezsgővé, palackos erjesztéssel. Még egy érdekességet, a lilás színű StephanO Kékfrankos nagyszemű sót is megkóstoltuk, majd áttértünk a címketanulmányozásra, no meg persze a borászat és a borok névválasztása sem hagyott minket nyugodni.

Stephan Oberpfalzer

Monika (Dr. Monika Killer) és Stephan (Dr. Stephan Oberpfalzer) mesélt nekünk minderről, történetesen a StephanO név nagyon egyszerűen keletkezett: Stephan Oberpfalzer e-mail címe adta az ötletet, innen pedig már csak egy lépés volt a bornevek választása, Shakespeare, A vihar, és annak részeges komornyikja, Stephano nyomán. A borok a többi szereplő és karakter nevét viselik: Adrian, Miranda, Sebastian, Trinculo, Gonzalo.

Sebastiannal, vagyis a Zweigelt 2012-es tételével ismét öreg tőkék között járhattunk, 40 éves szőlőtőkék termése ez a szép felépítésű, finom zamatú "zweigi. Aztán a pici vaníliával és csipetnyi fűszerrel díszített Trinculo - Eisenberg DAC 2012, és a már fajsúlyosabb Gonzalo - Eisenberg DAC Reserve 2011 tétel következett, utóbbi telt, érett gyümölcsökkel teli, földes-ásványos jegyekkel.

Stephan kitartóan, és - minden túlzás nélkül állítható -, olaszos, "sztefánós" szenvedéllyel szaladgált a palackokkal, mindenkihez volt egy kedves szava, egy széles mosolya, egy vicces megjegyzése, tehát joggal érezhettük úgy, hogy igazán kerek ez a történet, termőhelyestül, borászostul, borostul, Shakespearestül, szóval úgy mindenestül. Kiválóak a karakterek, nem csak a borokban, de a borászat minden szegletében is.

Szombat - Eisenberg (Csejke)

A napsütésnek láthatóan búcsút inthettünk aznapra, így a hátradőlős-napozós-teraszozós élmény helyett a Groszer Wein pincészet háza tájára "menekültünk", és egyúttal átkereszteltük a Bortavaszt Borőszre. 2012-ben már jártunk itt, de akkor még a Vinum Ferreum név állt a "cégtáblán". Most ugyanott Marcus Bach, a Groszer Wein borásza töltötte poharainkba a borokat, és azonnal meg is tudtuk tőle, hogy a Vinum Ferreum egykori borászaként új útra lépett, méghozzá egy salzburgi üzletemberrel, Matthias Kronnal, akivel 2012-ben közösen létrehozták a Groszer Wein borászatot.

Az egy literes palackoknál Marcus Bach - Groszer Wein

Marcus és Matthias álma-vágya az volt, hogy autentikus terroir borokat készítsenek. A pincészet régimódi helyesírással írt neve is erről a filozófiáról árulkodik, ami azonban tökéletesen kifejezi ezt a törekvést, az a palackok formája, mérete és címkevilága. A borok egy literes palackokban kerülnek forgalomba, lévén, hogy ezen a vidéken régen ez a palackméret és forma volt használatban, és a címkegrafika is a 19. századot idézi.

Szóval visszautaztunk az időben kicsit, miközben itt is kóstolhattunk a különböző termőterületek (Saybritz, Szapary) Kékfrankosait, illetve a 2012-es Rote Küvee-t (Cabernet Sauvignon, Merlot, Syrah), ismét átkalandozva a gyümölcs-fűszer-ásvány váltakozó arányú intenzitásán, és tapasztalva az autentikus borok valóban egyedi stílusát.

Uwe Schiefernél

Aztán mivel az este közeledni látszott, még gyorsan átautóztunk Welgersdorfba (Velege), Uwe Schieferhez. Csakúgy, mint Kopfensteineréknél, itt is belekóstolhattunk a Kékfrankos Königsberg terület adta jegyeibe, vagyis telt gyümölcsösségébe, elegáns savaiba, finom sósságába. A többrétegű, sűrűbb szövésű, érett piros bogyós gyümölcsökkel teli, kakaóbabos, és cseppet animális lecsengésű Reihburg, majd a már-már Burgundia ízvilágát idéző Szapary kortyolásakor viszont már éreztük, hogy Uwe Schieferhez bizony vissza kell majd térni egy jóval nyugodtabb, lassúbb, és átfogóbb kóstolásra. Így is teszünk majd.

Eltendorf

Vasárnap - Eltendorf (Ókörtvélyes)

A szombatot az eső után hatalmas szélvihar zárta, a vasárnapot viszont - talán kiengesztelésül - szikrázó napsütés nyitotta. Délebbre indultunk, hogy felfedezzünk egy számunkra egyelőre ismeretlen régiót, Eltendorfot. Az Uhudler, vagyis a direkttermő szőlőkből készülő borok kis hazája ez, és bár érdekességképpen kóstolgattuk ezeket a borokat is, Eltendorf Uhudleren "túli" arcára is kíváncsiak voltunk.

Az itteni borászok nagyszerűen oldották meg Bortavaszos bemutatkozásukat, vagyis két helyen várták a vendégeket, az egyik pincénél hárman (Oberkofler, Pfeiffer, Gratl), a másik helyen ketten (Lorenz, Zieger) összefogva, közösen mutatkoztak be boraikkal.

David - Oberkofler bioborászat

Leginkább - bioborászat lévén - Oberkoflerék borait mustrálgattam részletesebben. A nagyon kedves és előzékeny David - aki egyébként Innsbruckban tanult biológiát, és 2008 óta borászkodik - egy olyan új szőlőfajta borát is bemutatta, amely rendkívül ellenálló a gombabetegségekkel szemben, így permetezésére egyáltalán nincs szükség. A Bronner névre hallgató fajta 2013-as borában friss fehér húsú gyümölcsök, pici fehérbors, és kicsattanó frissesség adott aznapra lendületet.

Weingut Gratl

Kóstoltunk persze direkttermők borából is: Pfeifferéknél az "Einer der Besten 2013" névre hallgató fehér Uhudler például Elvira szőlőfajtából készült. Érdekes játék volt egy teljesen otellós illat- és ízvilágot egy fehérborban "viszontlátni". Gratlék borai közül elsősorban a 2007-es szekció vöröseit mustrálgattuk, a Pinot Noir-t, a Syrah-t, és a házasításokat: a Medusa-t és Cerverus-t. Ziegeréknél egy másik érdekességet kóstolhattunk, a német eredetű Sämling 88 névre hallgató szőlőfajta illatos, könnyed fehérborát.

Némi hordófotelekben való pihenés-napozás még belefért a vasárnapba, majd szépen eltelt a nap az Eltendorfi lankákon, mi pedig konstatáltuk, hogy a friss, lendületes, jó savú fehérek, a jól iható, kedves, karcsúbb felépítésű vörösborok, valamint az érdekes szőlőfajták háza táján jártunk aznap. Érdeklődésünkre, hogy milyen is errefelé a tőkék alatt a talaj, a "lehm boden" választ kaptuk, vagyis agyagos. Innen tehát a finom és elegáns savkészlet, a kirobbanó gyümölcsösség, és a filigránabb, de mégis határozott felépítés.

Hazafelé tartva még beugrottunk Gaas-ba (Pinkakertes) Herczegék teltházas Buschenschankjába. Elsősorban friss és lendületes fehérborokat (Olaszrizling, Chardonnay, Pinot blanc) kóstoltunk, de bizony két nap Bortavaszozás az két nap Bortavaszozás, így becsuktuk a Wein Guide-ot, és már "csak" látogatóba ugrottunk be Rohoncra, hiszen aki nélkül számunkra nincs Bortavasz, az Thomas Straka. Szerencsénkre még a palackok mögött találtuk, így meg is beszéltük, hogy hozzá is vissza fogunk térni egy elmélyültebb kóstolásra.

Thomas Straka

Ez volt tehát a 2014-es Bortavasz Dél-Burgenlandban. Jó volt visszatérni a már korábban bejárt helyekre, jó volt új dolgokat felfedezni, jó volt megérteni, megérezni a termőhelyek egyedi adottságait, a borászok elképzeléseit, álmait, vágyait, jó volt új szőlőfajtákat, új stílusokat, és persze új borászokat is megismerni. És jó lesz 2015-ben is. Évről évre egyre többen és többen kíváncsiak - magyar részről is - a Dél-Burgenlandi borászokra, és ami nagyon fontos, ők is kíváncsiak ránk. Az idei szomszédolásunkról pedig meséljenek tovább a képek...

- Teljes képgaléria a Borgőz facebook oldalán - 

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita
Szöveg: Nagy Zita

 
       

Bortavasz 2014 – Dél-Burgenlandi ki- és betekintés

Tavasz van. Már igazi tavasz. Az idei tél nélküli téli esték egyikén pakolgattam a borokat a borhűtőmben. Melyik is legyen az est bora? Nézegettem a palackokat. Válogattam. Aztán, ahogy fogyott a sor, egyre erősödött bennem az érzés, hogy újra bortúrára mennék. Ki a szabadba, ki a termőhelyre, a tőkék közé, oda, ahol a csendnél az ember a vendég. Távol az utca zajától, dudáló autóktól, lökdösődő, türelmetlen emberektől... 

Uhudleres invitálás - Szabadfi Zoltán és Harald Popofsits
Fotók: Wawrzsák László

Meggyőződésem, hogy minden bort szerető, minden szőlőt, és borászt tisztelő borfogyasztó kíváncsi a termőhelyre, kíváncsi a bor szülőhelyére. Biztosan sokan jártak már borpincében, de aki még nem, annak itt az alkalom, most érdemes élni a lehetőséggel. Ha esetleg valaki pedig gyakorló borturista, részére újabb alkalom nyílik megkóstolni a Vas-hegy, így a dél-burgenlandi borvidék terméseinek levét. Valójában otthonról csak kitekintésünk lehet más bort készítő országok borászatára, de a termőhelyen betekintést nyerhetünk a borvidék, és egy-egy pincészet életébe is.

Az előző évi sikeres Bortavasz után most újra szívélyes - Uhudleres koccintással köszöntő - invitálást kaptunk a szomszédoktól. 2014 májusának első hétvégéjén a Weinidylle Südburgenland szervezésében ugyanis ismét megrendezik a Bortavaszt. A tematika a már jól bevált rendezés szerint működik, azaz a téma most is a közös hegy, amely Szombathely kapujában, Vas megye határában húzódik. A borhétvége részleteit a sajtótájékoztatón turisztikai szakemberek, vagyis Hans-Peter Neun és Harald Popofsits, valamint Szabadfi Zoltán ismertette.

A Bortavasz még anno „lánykorában” települések szerinti borfesztiválok formájában működött, amelyek lokális szinten jól szolgálták a közösséget, de felvetődött egy regionális rendezés lehetősége. Így bekapcsolták Dél-Burgenland turizmusának vérkeringésébe a rendezvényt, majd 2012-ben első alkalommal értünk jött a „hegy”. 

Harald Popofsits bemutatta a Shuttle busz rendszert

Kilenc kis borvidék vált látogathatóvá a Shuttle busz rendszerrel, amely az évek során az igényekhez és a látogatók számához folyamatosan és rugalmasan igazodott, így a zéró toleranciának is eleget tehetünk a biztos ki- és hazautazással. A főbb vonalak mellett minden településen biztosítják a pincészetek és a buszmegállók közötti utazást is. A rendszer rugalmasságát jól mutatja, hogy 2014-ben már három Vas megyei városból indul - és érkezik is oda - busz. Az előző évben még Szombathelyről Kőszegen át lehetett csak kiutazni Rohoncra, amely plusz egy órás, felesleges buszozást igényelt, de mára változtattak, így közvetlen járat indul Szombathelyről és Körmendről mindkét napon 10 és 12 órakor, Kőszegről 11 és 13 órakor.

Számok, változások, újdonságok, árak

10 fő buszvonal fedi le a 9 kis borvidéket (hegyközség), ahol 70 borász 350 bora lesz kóstolható, amely 50 különböző fajta bort jelent. A vendégek száma folyamatosan emelkedik, az előző évben körülbelül kétezren vettek részt a Bortavaszon.

Az egyik fő változás, hogy május 2-án, pénteken este a Wein Trophy borversenyt a régió legrangosabb éttermében rendezik meg, amely a Gaullt & Millau által két szakácssapkával kitüntetett Csencsits Étterem, Harmisch-ban. A borverseny keretein belül a régió három legjellemzőbb borát versenyeztetik, így az Olaszrizlinget, a Kékfrankos Classic, és a Kékfrankos Reserve tételeket. A győztes borokhoz a séf, Jürgen Csencsits háromfogásos ételsorát szolgálják fel a vendégeknek.

A résztvevő borászatok száma változott, egészséges rotálódással emelkedett. Új termelőként kapcsolódik a sorozatba egy „nagyágyú”, Uwe Schiefer, aki ígéretes Kékfrankosokat készít. És mivel a bor és a gasztronómia kéz a kézben jár, így a helyi falatokon, harapnivalókon, pogácsákon túl, már úgynevezett gasztropontokkal is bővül a Bortavasz, ahol magasabb minőségű ételeket is lehet a borok mellé fogyasztani.

 

            

Idei újdonság, hogy Moschendorfban (déli szeglet, Nagysároslak, az Uhudler hazája) az Uhudler egyesület a 2013-as Uhudlerek kóstolása és kiválasztása után 15-20 tételt mutat majd be. Az Uhudler direkttermő szőlőfajtákból készül, melyekből közel ezerféle létezik a világon, de Dél-Burgenlandban a leggyakrabban termesztett fajták a Ribatella, a Noa, és a Clinton. Annak ellenére, hogy a borászok nagyon szeretik az Izabellát is, az Uhudlerbe nem tehető bele. És bár Uhudlert Ausztria szerte sokan készítenek, ezzel a címkével ellátott tétel csak Dél-Burgenlandban palackozható, és hozható forgalomba, méghozzá olyan minőségben, amely megfelel az egyesület által támasztott magas követelményeknek.

          

Jó hír, hogy csökkent az ár, kedvezőbb, mint az előző években.  Az egynapos jegy megszűnt, de a kétnapos jegy ára 28 Euro/fő (2013-ban 44 Euro/fő volt). A belépő tartalmazza a „start csomagot” (buszhálózat használata, buszmenetrend, térképek, 5 bor kóstolása a résztvevő pincészeteknél, kóstolópohár, 6 palack bor vásárlása esetén igénybe vehető 5 Euro-s bón). Kétnapos jegy online jelentkezéssel április 27-ig igényelhető, ára 24 Euro/fő. Elővételben a Raiffeisen bank regionális kirendeltségein (Oberwart, Güssing, Jennersdorf) is megvásárolható a jegy, 24 Euro/fő áron. Belépőjegyek vásárolhatók a pincészeteknél is, ez esetben a buszokat használhatjuk már kiutazásra is.  

Előző évi tapasztalataink alapján is alátámasztjuk, hogy ezen a kis területen változatos borok születnek, így termőhelyek alapján:

Fent, északon, Rohonc (Rechnitz) a borvidék legészakibb pontja. 600 méteres magasságban is vannak dűlők. Alapvetően fehérboros régió, itt főleg Olaszrizlingeket (Welschriesling) kóstolhatunk, de vörösborokat is készítenek az alacsonyabban fekvő területekről. A borok gyümölcsösek, savban gazdagok, minerálisak. Josef Mandl Welschriesling-je is igazi terroir bor, amely hűen tükrözi az északi fekvést, de kihagyhatatlannak ígérkezik az idén is a Straka birtok. A 2013-as Bortavaszon szereztünk csodálatos élményeket Rohoncon.

  

A következő tájegység Eisenberg és vidéke. 2012-ben elsősorban ezzel a résszel ismerkedtünk. A Kékfrankos ideális termőhelye, a borok itt testesebbek, minerálisak, pikánsak, intenzív jellegűek, amely karakterekkel csak itt találkozhatunk ezen a borvidéken. Az ásványosság a teljes borvidékre jellemző, de Eisenberg intenzitása egyedülálló, így a Vas-hegy kiemelkedik a régióból. Kopfensteiner, Grosz, Mittl, Stubits. Kékfrankosok különböző kézből, különböző évjáratokból, más-más dűlőkről, de egy talajról. A kóstolt négy stílus a Vas-hegy tükörképe borra vetítve. Családias hangulatú, szép tételekkel tarkított Csaterberg, amely gyalogosan is könnyedén lejárható.

Vidám hétvége lesz - Hans-Peter Neun, Harald Popofsits és Szabadfi Zoltán

Számunkra még ismeretlen, feltérképezésre váró szeglete a déli tájegység a 498 hektáros Eisenbergi borvidéknek. Délen a borok erősebbek, testesek. Heilgenbrunn és Eltendorf régió az Uhudler vidéke, amely egészen másfajta borokat rejt, mint az északibb Kékfrankosok, de a direkttermő mindenképpen kultikus borrá nőtte ki magát. Idén az Uhudler kap kiemelkedő szerepet a két nap során, de mellette érdemes felkeresni a Gratl birtokot, Ziegartig, és az Oberkofler bioborászatot.

Ha esetleg valaki tanácstalan, merre is induljon el az „ismeretlenbe”, annak figyelmébe ajánljuk korábbi élményeinket itt a blogon, és képgalériánkat a facebook oldalunkon. Amennyiben pedig járt már valaki egy-egy részen, akkor érdemes az újdonságokat keresni, hiszen a korábban jól bevált pincészeteknél biztosan történtek évjáratváltások, így egy-egy szeretett tétel új köntösben újra kóstolható.

A borvidéki betekintés után - immár kis tapasztalattal a hátunk mögött - érdemes aztán kitekinteni hazafelé a buszok ablakán… Az édes hazatérés előtt pedig - ha tetszett a két nap -, bátran integessünk vissza azzal az érzéssel, hogy újra többek lettünk, mert többet láttunk, többet kóstoltunk a világból.

- A Bortavasz 2014 sajtótájékoztatóján készült képek teljes galériája a Borgőz facebook oldalán -

Szöveg és fotók: Wawrzsák László 

További részletek a Bortavasz 2014 oldalán.

Csaterberg, a marasztaló – Dél-Burgenlandi Bortavasz nyári kiadás

Olyan mohón befalta a nyári hőség a langy tavaszi szellőket, hogy szinte észre sem vettük, mint ahogy azt sem, hogy a fiókban hűsöl néhány írás. Igen, valahogy úgy van a borrajongó a posztírásokkal nyáron, mint a kisiskolások a kötelező olvasmányokkal a vakáció ideje alatt. Inkább foci, gumimatrac, Balaton, lángos, palacsinta, borbloggernek meg hosszúlépés, vagy jéghideg rozéfröccs, sűrűn beirdalt, ropogósra sült szigligeti Oszibácsiféle keszeg, egy kis kajak meg bringa, majd esti baráti, és/vagy családi teraszozások halas, aszalt paradicsomos, padlizsános kenyérkencékkel, fokhagymás-olívaolajas pirítósokkal, párás tekintetű gyöngyözőborokkal, friss savú fehérekkel, jahjj...

Persze közben ott dörömbölnek a megírásra vágyó és váró élmények a sötét fiókban, nehéz is nekik ellenállni, úgyhogy nincs mese, egy idő után képernyőre is kerülnek. Szóval ott fejeztem be anno a Dél-Burgenlandi Bortavasz első napi beszámolóját, hogy felfedeztük a fehérborok szigetét, Rohoncot. Másnap a tavalyi kimaradt jeleneteket „vettük fel”, tehát néhány pince erejéig visszatértünk Deutsch Schützenbe és Eisenbergbe, valamint ellátogattunk a Csaterbergi részre is, ahol majdnem jól ott is maradtunk, de végül nem így történt. Hazatérésünk után isten bizony nekiálltam a beszámoló megírásának is, most pedig be is fejeztem... Íme.

Csaterbergben megáll az idő... pontosabban így telik (Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita)

Kalandos érzés, amikor úgy tűnik, lekéssük az utolsó Rohoncra csatlakozó kisbuszt, és ezzel együtt a Rohoncról hazafelé induló utolsó buszt is, miközben az autónk Eisenbergben parkol, és mi éppen egy Csaterbergi buschenschank teraszán ücsörgünk egy hatalmas tál házi kolbász, sonka, tepertőkrém, friss kenyér, némi hűs rizling, egy kedves bécsi házaspár, valamint egy rohonci illetőségű, jó kedélyű nagymama társaságában. Szóval már nem is sietünk sehová, a feladat amúgy is adott, hazajutni majd valahogyan, de igazából végig azt érezzük, ez is megoldódik, és még csak tennünk sem kell érte, csak egyszerűen hinni benne. Nem is zavartatjuk magunkat, nézegetjük a nap utolsó állomásának teraszáról a vattapamacs pittypangokkal pettyezett élénkzöld szőlősorokat, amelyek egy hatalmas, arborétumra emlékeztető erdőbe futnak le meredeken. Picit szemetel az eső, de ez sem baj, falatozunk, iszogatunk, beszélgetünk.

A napot a minerális vörösek világában, vagyis a Kékfrankosok birodalmában, Deutsch Schützenben kezdtük a Schützenhof pincészetnél. Azt már a tavalyi Bortavaszozásunk alkalmával konstatáltuk, hogy a precízen művelt szőlősorok, kiskertek, ligetek és erdők, valamint takaros régi pincék és aprócska présházak közé itt-ott már beékelődött a jelen - pontosabban inkább a jövő - modern stílusú épületek formájában, de kivétel nélkül mindegyik úgy simul bele a tájba, hogy egyáltalán nem zavaró a jelenléte.

A Schützenhof pincészet épülete sem okozott megrökönyödést, hatalmas üvegfelületeivel átláthatóságot, letisztult vonalaival természetességet sugároz. Az épület építészeti díjat is nyert, de igazából nem a dizájn és a kifelé nagyot mutatás szándéka vezérelte a pincészetet a bővítés során, sokkal inkább a funkcionalitás, és a szőlőfeldolgozás és borkészítés során a mechanikai beavatkozások minimalizálása. Mivel kaptunk egy kis körbevezetést is, tapasztalhattuk, hogy bent sétálva leginkább egy modern és otthonos lakókörnyezethez hasonlít a tér, és valahogy még az acéltartályok, és a hosszú sorokban fekvő fahordók is szinte a „berendezés” részei. A nagy üvegfelületeknek köszönhetően ráadásul olyan érzésem támadt, mintha folyamatosan a szőlősorok között sétálnék, amelyekben egyébként több tőke kora is meghaladja a 65 évet.

Mivel a Schützenhof pincészet is tagja annak a Sixpack nevű csapatnak, amelyben hat Deutsch-Shützen-i borász dolgozik együtt (Kopfensteiner, Krutzler, Schützenhof, Wachter-Wiesler, Wallner, Weber), és mivel figyelemmel kísértük a Bortavaszt megelőző Wein Trophy borverseny eredményeit is, természetesen nem távoztunk kóstolás nélkül. Elsőként az Eisenberg DAC 2011-es tételét kortyolgattuk, amely az előző napi karcsúbb, könnyedebb és gyümölcsösebb rohonci Kékfrankosok után jóval összetettebb élményt nyújtott feketére érett meggyes jegyeivel, testes felépítésével. A Blue 2010 következett a sorban, a Kékfrankos-Pinot Noir házasításban már a hordó is beköszönt, a cseresznyés zamatokat sűrű étcsokoládé kísérte. A végére hagytuk a Wein Trophy borversenyen Kékfrankos Reserve kategóriában első helyezést elért Mons Ferrum 2011-es tételét teli érett gyümölcsökkel és a talaj ásványos, egyedi jegyeivel, ahogy azt már megszokhattuk ezen a vidéken. 

Reinhold és Hermann Krutzler birodalma

A Schützenhof pincészeten kívül még egy tavalyi kimaradt Deutsch-Shützeni jelenetünk akadt, a Krutzler pincészet, úgyhogy a pimaszul száguldozó esőfelhők ellenére a hegytető felé igyekeztünk. A házigazda, Reinhold Krutzler, és édesapja, Hermann Krutzler telepedett mellénk a borok kóstolása közben. Reinhold az egyik nemzetközi szinten leghíresebb osztrák borász, vagyis a Kamptal régióban Zöldveltelinivel nagyot alkotó Willi Bründlmayer tanítványa. Ezen kívül Franciaországban, Olaszországban és Dél-Afrikában is szerzett tapasztalatokat, de mégis visszatért Deutsch-Schützenbe, hogy itt készítsen egyedi stílusú, kiemelkedő minőségű borokat, vagyis, hogy folytassa azt a munkát, amit édesapja, Hermann 1966-ban elkezdett.

Zweigeltet, Kékfrankost, és Kékfrankos Reserve tételeket kóstoltunk, majd előkerült egy érdekesség, a Nador névre keresztelt Kékfrankos 2009-es tétele is. A palack tartalma a magyar oldalon fekvő vaskeresztesi termőhely Kékfrankos alapanyagából készült, ahol a szőlészeti munkákat a kiváló magyar borász, Garger Imre felügyeli, míg a borászati teendőket a túloldalon Reinhold Krutzler látja el. Az együttműködés 2002 óta áll fenn, Reinhold azonban úgy fogalmazott, hogy igazán 2009-től számítható az indulás, hiszen ez volt az első ígéretes évjárat, és addigra már megtalálták azt az utat, amit járni szeretnének ahhoz, hogy igazán nagy bort készítsenek a Kékfrankosból. Hogy valóban jó úton járnak, arra a pohárba csorduló nagy volumenű bor bólintott igenlően: a talaj ásványai tökéletes harmóniában a meggyes-fekete cseresznyés zamatokkal, a finom fűszerességgel, és a gyönyörű felépítéssel. Egyébként az osztrák-magyar együttműködés a www.nadorwine.com címen reményeink szerint követhető is lesz, bár egyelőre még csak Coming soon...

Osztrák-magyar együttműködés

Krutzlerék Kékfrankos alapanyagaikra nagy figyelmet fordítnak. A klímával szerencséjük van, hiszen pontosan itt találkozik a meleg, pannon-, és a csapadékosabb, hűvösebb stájer időjárás, előidézve azt az ideális helyzetet, hogy a nappalok egyenletesen melegek, az éjszakák viszont hűvösek. Óriási adu ász a kezükben az egyedülálló agyag- és pala talaj a magas vastartalmával, ettől igazán egyediek a Deutsch-Schützeni és Eisenbergi Kékfrankosok (például a Zweigelt fajta ugyanis kevésbé képes itt, Dél-Burgenlanban „közvetíteni” bizonyos ásványi anyagokat, így a káliumot, a calciumot és a foszfort, míg a Kékfrankos nagyon is). A Kékfrankost termő dűlők (Fasching, Reihburg, Hornig, Bründlgfangen, Adaxl) egytől-egyig nagyon magas ásványi anyag- és nyomelem tartalmúak. Persze ne felejtsük el, hogy ez a termőtalaj a Vas-hegy magyar oldalán is folytatódik tovább, így a mi kezünkben is ott van az egyik legfontosabb tényező ahhoz, hogy kiemelkedő minőségű és egyedi Kékfrankosokat készítsünk, ahogy azzal már néhány borász foglalkozik is a hazai oldalon.

Weingut Rennhofer

Krutzlerék után kicsit ellátogattunk Eisenbergbe is, bár ekkor már harkályként kopácsolt a fejünkön az eső, így sokat nem teketóriáztunk, lesz, ami lesz alapon betértünk a Rennhofer pincészethez. Már megérkezésünkkor tudtuk, hogy jól tettük, pedig ekkor még csak a „külcsínt” szemrevételeztük. A kívülről takaros, családi háznak tűnő porta belül leginkább egy miniatürizált igényes borbár-bisztró-hotel kombinációhoz hasonlítható, ahol szerintem szinte mindenki – még a tányérokkal igyekvő „pincér” is családtag. És ha már a tányéroknál tartunk: a tartalmuk lenyűgöző volt, sonkák, sajtok, olajbogyók, roppanós saláta, és különböző egyéb antipastik.

Mihelyst letelepedtünk az egyik asztalhoz, és az esőáztatta szőlőhegyet kezdtük pásztázni az ablakból, frissen sült illatos sós stangli érkezett kis kosárkában, mi pedig belevágtunk a borok kóstolásába. A szomorkás időben jól esett a Kékfrankos-Merlot-Syrah hármasából készült, apró, selymes buborékokkal simogató Frizzante Rosé. Aztán persze itt sem maradt el a Kékfrankosok kóstolása, de újra és újra csak ugyanazt tudnám írni: talaj, ásványok, gyümölcsök, masszív, de mégis elegáns felépítés. A Vinitor 2007-es tételével (Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon) búcsúztunk ettől a kis takaros eisenbergi „enoteca”-tól.

Csaterberg felé vettük az irányt, mégpedig a Bortavasz Shuttle-Service szolgáltatásával, vagyis a pincészetek között közlekedő menetrend szerinti ingyenes kisbusszal. Dimbes-dombos tájon át kanyargott az út, néhol egészen szűk erdei utakon ringatóztunk, amit nem is bántunk, leszállni amúgy sem akaródzott nagyon, hiszen kint egyre kitartóbban zuhogott az eső. Aztán mégis rászántuk magunkat, és Csaterberg szűk, kacskaringós kis útjain sétálva elindultunk felfedezőútra. Mivel sok időnk nem maradt az utolsó, Rohoncra csatlakozó kisbusz indulásáig, már csak néhány helyre kukkantottunk be némi borkóstolóra.

Aztán lazán kiültünk a Sieglinde Stubits Buschenschank teraszára kvartekázni némi friss Frizzante és Olaszrizling társaságában, sorra rendeltük a helyi házi ételeket, mi több, egyszer csak befutott az a bécsi házaspár, és a velük tartó rohonci illetőségű nagymama is, akikkel az elmúlt két napban meglehetősen sok helyszínen összefutottunk, és a második nap végére már igencsak jó viszonyt ápoltunk. Mondanom sem kell, észrevétlenül telt az idő, vidáman estebédeltünk, miközben… Miközben az óránkra nézve konstatáltuk, hogy lekéstük az utolsó csatlakozást Rohonc felé.

Természetesen a segítség nagyon gyorsan megérkezett, szerencsénkre a bécsi házaspár kedvesen felajánlotta, hogy a nagymamával együtt minket is elszállítanak Rohoncra, behozzuk azt a lemaradást, és elérjük az utolsó hazafelé tartó buszunkat. Ahogy azonban indulásra készen az autó felé sétáltunk, még egy meglepetés ért minket: a buschenschank alsó szintjén a Rohoncra tartó kisbusz sofőrje kávézott, és kedvesen közölte velünk, hogy minket vár, pontosabban értünk kanyarodott vissza, nehogy itt maradjunk, és lekéssük a Rohoncról hazafelé tartó buszunkat…

Végül gyerekjáték volt hazajutni...

Mit mondhatnánk… Figyelmesség, kedvesség, vendégszeretet, na meg kiváló borok és remek emberek. Számunkra ezzel a tapasztalattal zárult az idei Bortavasz (is). Az érzésem pedig egyre inkább az, hogy Dél-Burgenland nem sokra menne "pusztán" a csodálatos Kékfrankosaival, vagy a különleges termőhelyi adottságaival. Szükséges hozzá mindaz, amit az itt élő, borászattal, gasztronómiával, turizmussal foglalkozó emberek egyfajta kézenfekvő természetességgel és nyitottsággal adnak át az ide látogatóknak. Valóban olyan érzés ott lenni, mintha átugranánk a szomszédunkhoz egy kis borozgatásra, beszélgetésre. Aki errefelé jár, ne hagyja ki… Mi jövőre sem fogjuk.

- A második nap teljes képgalériája a facebookon - 

     
Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Nagy Zita és Wawrzsák László - Borgőz

Nyár a fehérborok szigetén - Bortavasz, Dél-Burgenland, első nap...

Rohonc

Végre szombat, és a Bortavasz első napja. Kicsit már előzetesen rákészültünk, hiszen miután jól beharangoztuk az idei rendezvényt, előkaptuk a tavalyi „túlélőcsomagunkat”, kiteregettük a benne lévő térképet Bozsok Határ Csárdájának a cipóban felszolgált fokhagymakrém leves után ropogós kenyérhéjtól pettyezett kockás terítőjén, majd némi tanakodás után gyorsan lehúztuk a bodzaszörpöt, és Columbo hadnagyot megszégyenítő módon nyomoztunk egy kicsit a pincék környékén a Bortavasz kezdetét megelőző vasárnap.

Fehérek kóstolója Rohoncon - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

Mivel tavaly Eisenberget és Deutsch Schützen-t lényegében sikerült körüljárnunk, idén Rohoncot, ezt a különleges és egyedi kis terroir-t szemeltük ki magunknak. Olyannyira közel van a település a magyar határhoz, hogy mire megkérdeztem volna, ott vagyunk-e már, ott is voltunk a dimbes-dombos, szőlősoros, nyíló orgonás, sárgabarackfás tájban. A tavalyi Bortavasz Wein Guide-ja alapján futottunk tehát egy előzetes gyors kört, otthon még picit „meggugliztuk” a jelölteket, akiknél mindenképpen szerettük volna tiszteletünket tenni, így szombatra más teendőnk nem is igen akadt, mint eldönteni, kinél is kezdjük az idei Bortavaszozást. Miután Rohonc belvárosában gyorsan magunkhoz vettük az idei „túlélőcsomagunkat” kóstolópoharastul, buszmenetrendestül, térképestül és Wein Guide-ostul, elmentettük a telefonokba a Shuttle-Service szolgáltatás, vagyis a pincék közötti ingyenes szállítást végző segítőkész taxis telefonszámát, Jürgen Horvath pincészetéhez indultunk Rohonc egyik belvároshoz közeli utcácskájába.

Jürgen Horvath

 

Már az első bor, vagyis a Welschriesling Samuel 2012 meghozta a „háhh”-érzést, vagyis valami olyasmit, mint amikor a fülledt nyári kánikulában jól megkerget egy frissítő zápor. Felráz, üdít, hűsít… Még akkor is, ha kint időnként egy-egy tintakék felhő árnyat borított Rohoncra, és egy puha ölelésnyi időre visszakívánkozott a kabát az ember lányára. A sort további fehérekkel folytattuk, és máris konstatáltuk, hogy bizony fiatal és kicsattanó „nyári”, citrusos-ásványos borokkal hozott minket össze a jó sorsunk,  ami nem véletlen, hiszen a Rohonci terület Dél-Burgenland fehérboros szigete. A főszereplő Olaszrizlingen (Welschriesling) kívül tehát a Pinot Blanc (Weißburgunder), a Chardonnay, és a Sauvignon Blanc szavak hagyták el ezen a napon leginkább a szánkat, már ami a fehér vonalat illeti.

Kenyérkenegetős

Miután a „nyelvborotválás” megvolt, a frissítő savak máris bendőbe valóért kiabáltak. Már tavaly is tapasztalhattuk, hogy a Bortavaszon résztvevő pincészetek igazán kitesznek ilyenkor magukért, és olyan egyszerű, mégis nagyszerű falatokkal lepik meg a betérőket, mint például a zsíros kenyér variációk - úgymint tökmagolajjal kevert, vagy éppen balzsamecetbe áztatott aszalt szilvával és chilivel készített remekmű -, de bizony komoly házi sonkákkal, friss és érlelt sajtokkal is találkoztunk, azt pedig mondanom sem kell, hogy valamennyi stangli és pogácsa azon melegében és frissiben került az asztalunkra, ahogy elkészült. A kenyérkencék tehát életmentőnek bizonyultak a reggeli órákban megkezdett borozgatás mellé. Tonhalas-citromos kenegetővel kezdtük a fehérborokhoz, majd átnyergeltünk a keményebb fajsúlyú kencékhez: a tökmagolajas-sajtkrémes, és a tepertőkrémes sem maradhatott ki.

Összefogásban - Geschriebenstein Welschriesling

 

Aztán természetesen a vöröseket környékeztük. A 2010-es Pinot Noir és a 2011-es Senior is arról győzött meg minket, hogy a könnyen iható, gyümölcsösségüket-fűszerességüket őrző,  érett, roppanós fekete cseresznyés, a barrique hordós érlelés ellenére sem nehézkes, hibátlan, szép felépítésű, ámbár nem túlságosan hosszú időre szóló vörösborok háza táján járunk. A pincét is meglátogattuk, nagyon gyorsan „kiszúrva” a sárga Geschriebenstein Welschriesling címkés palackokat (Geschriebenstein egyenlő Írottkő, mely Nyugat-Magyarország és Burgenland legmagasabb pontja a maga 884 méterével). Különösen a hátcímke adott érdeklődésre okot, hiszen nyolc termelő nevét is olvashattuk rajta. Nyolc borász állt össze ugyanis, hogy 4-5000 palacknyi saját Olaszrizlinget készítsen a Kőszegi-hegység déli, Olaszrizling által igencsak kedvelt, könnyű pala alapkőzetű, bőségesen napsütötte lejtőjén, és azt Geschriebenstein Welschriesling márkanéven egyfajta értékesítési közösségben, Rohonc „cégéreként” piacra vigyék egész Ausztriában. Tavaly is találkoztunk hasonló összefogással Deutsch Schützen-ben, ott hat helyi borász állt össze egy csapatként, Sixpack név alatt.

Az Arkadenhof Mandl pincéjében

 

Rohonci bortavaszozásunkat szinte a szomszéd utcában, az Arkadenhof Mandl portáján folytattuk, ez a családi vállalkozás is tagja például a fent említett Írottkő Olaszrizling köré gyűlt borászközösségnek. Persze itt is fehérekkel kezdtünk, markáns ásványok és lehengerlő frissesség újra. Hirtelen tűző nyári naposba csapott át az időjárás, a vendégek egyre nagyobb számban, csapatostul érkeztek, ki jópofa Dotto vonattal, ki traktorral - a Shuttle-Service szolgáltatásba ugyanis ilyenkor ezzel az autentikus járművel is beszállnak a helyiek - ki pedig az ingyenes taxiszolgáltatással. Az árnyat adó kerti lugasban egyre kevesebb szabad hely maradt. Miközben a lábamnál ejtőző amennyire hatalmas annyira békés kutya hátát vakargattam, végigmustráltuk a fehérborokat a Welschrieslingtől a Chardonnay-ig, majd itt is meglátogattuk a pincét. 

Hordókóstolás

A házigazdával, Erhard-dal jártuk végig a helyiségeket, kicsit ismerkedve a hordókkal is, ahogy tettük ezt tavaly is, amikor például az Ausztriában, többek között Magyarországról származó fából is készülő Pauscha hordók hatását ízlelgethettük Kopfensteineréknél. Mandl-ék a franciaországi Allier erdeiből származó tölgyfából készül hordókat használják, a vörösborokat a pincében kóstolgatva pedig az is kiderült, hogy meglehetősen értő módon. Egyik tételnél sem tapasztaltuk, hogy a hordó „ráülne” a borra, gyümölcsösek, érettségük mellett élénkek és rendkívül jól ihatók a tételek, szépen besimuló tanninokkal, finom kakaós, étcsokis jegyekkel a lecsengésben. A Pinot Noir elegáns és fiatalosan bájos, a Kékfrankos tele guruló bogyós lédús gyümölcsökkel és bársonyos ízzel, a Zweigelt mosolygós érett cseresznyékkel teli, az Eisenberg DAC Reserve Kékfrankos pedig a gyümölcsös-fűszeres ízvilágon túl a talaj ásványos jegyeit is maximálisan közvetíti.

Feuerflecken - ahogy a mama készíti

 

A pincejárás után gyors ebédre még a Mandl portán maradtunk. Az étlapon egyszerű, de ami fontos, hagyományos, és a borokhoz igencsak jól csúszó osztrák ételeket találtunk. A választásunk a Feuerfleckenre esett, amely kicsit hasonlít a mi lángosunkra. Ez a kulináris kincs hagyományos módon elkészítve tulajdonképpen egy lepény, akárcsak az indiaiak chapati-ja, vagy a mexikóiak tortilla-ja. A neve - Feuerflecken - nagyon egyszerű fordításban „tűzfoltokat” jelent, és ez az étel hagyományos készítési módjára utal. Régebben ugyanis a kenyérsütésből visszamaradt csekélyke mennyiségű tésztát a konyhai kályhán öntöttvas serpenyőben megsütötték, így a tészta felületén először hólyagok, majd foltos égési nyomok jelentek meg. Különböző változatai ismertek, tejföllel, snidlinggel, sajttal, vagy fokhagymás-zsiradékos mártással kínálják, de töltött húsos változata is létezik. Mandl-éknál a mama receptje szerint készül, garantáltan tízujjmegnyalós változatban! Érdemes kipróbálni, mert egy laza borozáshoz tényleg remek választás.

A nagy felfedezés: Straka

 

Miután szépen „megágyaztunk” a további borokhoz, és a délután is nyári meleggel kényeztetett minket, szellőjárta és nap simogatta hegyoldalba vágytunk. A Shuttle-Service szolgáltatást igénybe véve tehát Rohonc szőlőhegyeire indultunk, és a Bortavaszt megelőző felderítésünkkor mindenképp meglátogatandó pincének jelölt Thomas Straka-hoz érkeztünk. Bevallom, olyannyira tetszett Thomas teli szájjal nevetős, szőlőben Vespával motorozós fotója a tavalyi Wein Guide-ban, hogy idén úgy döntöttünk, meg kell néznünk ki is ez a srác…

Megérkezésünkkor szépen tele volt a terasz, és a kis épület körül is szép számmal tömörültek a borkedvelők. Minket azonnal Ernst Straka, Thomas testvére üdvözölt, ültetett le, majd hozta kóstolásra szép sorban a borokat. Rögtön az első tétel - a 80 éves tőkékről származó Prantner Welschriesling 2012 - máris sokat mondó volt, zamatos, összetett, kerek, testes, benne a gyümölcsök és az ásványok adta komplexitással. Ahogy Ernst elmondta, e rizling szülőföldje, a Prantner kivételes adottságú terület, mint ahogy egyébként Rohonc egyéb termőterületei is, hiszen itt húzódik az úgynevezett „Rechnitzer Fenster”, vagyis az a tektonikai ablak, amely az erózió által lepusztított takarók alól előkerült nagyon régi alapkőzet, természetesen néhol a „fiatal” kőzetekkel keveredve. Ebből a ritka geológiai szerkezetből igencsak kevés található a világon. Egyébként alapvetően szürke- és zöld palából épül fel, de aki még többet szeretne tudni a témáról, ajánljuk figyelmébe Less György „Magyarország földtana” című művét, azon belül is az Alpok nagyszerkezete részt. Azért néhány pohár bor bekészítését is javasoljuk a dolgozat tanulmányozása mellé, különösen, ha laikus földrajzkedvelők vagyunk csupán. Mindenesetre megértettük, minek köszönhetik az itt termő borok egyediségüket, igazi „Dél-Bugenlandiságukat”.

Thomas és Ernst Straka

 

A Pinot Blanc 2012-es tétele már kapott egy kis tölgyfahordót, ezzel elérve, hogy a karcsú, nyúlánk bor mégis kimondottan egzotikus szépségűre, érett és erős vonalúra sikerüljön, a 2012-es Sauvignon Blanc pedig szintén meglepett, ásványosságával, testességével, tartalmas kerekségével egyáltalán nem „csak” egy Sauvignon Blanc. Ernst elmondása szerint ez azért is van, mert két különböző klónnal dolgoznak, az egyik meglehetősen karakteres, a talaj jegyeit markánsabban közvetítő. Természetesen a vörös szekciót is végigkóstoltuk, a meggyes, fűszeres, finoman tanninos, nagyon élénk és ásványos Eisenberg DAC Kékfrankos 2011-es tételével kezdve. A Reserve kategóriát már az elevenebb savakkal játszó 2010-es évjáratból kóstoltuk, majd következett egy házasítás, a szilvás-cseresznyés, finom tanninokkal simogató Stratos 2009 (Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Merlot hármasa). A végén egy meglehetősen nagy potenciállal bíró Merlot zárta a sort, a 2009-es Mesos-t nagyon is érdemes lesz még pár év múlva is visszakóstolni.

Nos, a srác a motoron tud valamit, ez biztos, így mindenképpen a nap felfedezésének tekintjük Thomas Straka birodalmát, és nem is véletlenül kerültek felkiáltójelek a jegyzetemben a borok mellé. Ásványosság, talaj, kerekség, teljesség, és a tapasztalat, hogy olyan borokkal - és talán mondhatom emberekkel - találkoztunk ezen a kis portán, amelyek/akik valahogy mintha tudatosan, „erőből” nem akarnának sokat, ösztönösen és természetesen azonban mégis rendkívül sokat tudnak.

Shuttle-Service - autentikus változat

 

Elbúcsúztunk Erns-től és Thomas-tól, majd lazán leintettünk egy arra járó traktort. A Bortavaszon ez így működik, kis kupaktanács, ki hová szeretne menni, útközben pedig még néhány csoport csatlakozott a pöfögő „taxihoz”. Mivel a Szombathelyre tartó utolsó busz indulási ideje vészes közelségbe került, sajnos már csak gyors látogatásra futotta aznapi utolsó állomásunkon, a Herist Wein birtokon. Itt a család legfiatalabb tagja, a fiatal és ambiciózus borász, Dieter Herist, valamint édesanyja, Ilse fogadott minket. A családi vállalkozásban egyfajta generációváltás következett be, miután az édesapa, Klaus megkezdett munkáját követve, pontosabban ahhoz csatlakozva a bécsi Agrártudományi Egyetemről visszatérő Dieter új módszereket és szemléletet hozott magával. 

Dieter Herist a vendégekkel

Amennyire csak lehet, kerülik a szintetikus vegyi anyagok használatát, az egészséges talajon termett tökéletes alapanyag, valamint a „kevesebb több” elve érvényesül leginkább a 2 hektáros birtokon. Az igazi szenvedély a rizling, hiszen már a nagypapa - Johann Herist - is ismert volt rizlingjeivel Ausztria határain kívül is. A rizling mellett nagy szerelem még a Kékfrankos és a Pinot Noir, így ezeket a tételeket is végigkóstoltuk: az Eisenberg DAC 2010 meggyes és markáns ásványos jegyei után a 2010-es Pinot Noir Reserve rusztikussággal párosuló eleganciája marasztalt volna minket némi esti borozásra fűszerek, friss piros bogyós gyümölcsök, étcsokoládé és kávé kíséretében, de sajnos vissza kellett térnünk Rohonc belvárosába, hogy az utolsó hazafelé tartó buszt még elérjük.

Az idei első Bortavaszos nap tehát itt, Rohoncon, ezen a valóban egyedi, és sokszor meglepő felfedezéseket nyújtó kis borvidéken ért véget. Másnap a tavalyi kimaradt jeleneteket „vettük fel”, tehát néhány pince erejéig visszatértünk Deutsch Schützen-be, valamint ellátogattunk a Csaterbergi részre is... Ahol aztán majdnem jól ott is maradtunk, de erről már csak a következető részben mesélek. Addig is „beszéljenek” az első nap képei…

- folytatása következik -

Szöveg: Nagy Zita

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

 

Újra vendégszerzőként a borútikönyv sorozatban - Pannon Borrégió kötet

A napokban tértünk haza a májusi esőben fürdőző Szegedről, és annak XIX. Borfesztiváljáról. Hoztunk magunkkal jócskán élményeket, emlékeket, új ismeretségeket, és egy könyvet. A Meglelé borát borútikönyv sorozat legújabb kötete is ott lapult a bőröndünkben. A Pannon Borrégiót, vagyis a Villányi, Szekszárdi, Pécsi és Tolnai borvidéket bemutató darabban ugyanis nagy örömömre újra megjelent egy dolgozatom, ez alkalommal a vállpirító, időnként tenger illatú - bizony! - izgő-mozgó, zsongó-bongó Villányról. Ezúttal olyan vendégszerzők szereplenek a könyvben, mint Ercsey Dániel borászati író, a Borigo szerkesztője, Győrffy Zoltán a Pécsi Borozó főszerkesztője, Tompa Imre borászati újságíró, szerkesztő, és jómagam.

Az ezt megelőző második kötet tiszteletpéldányát idén januárban vehettem át Szekszárdon: az Eger Borrégiót bemutató részben Megérkezni címmel publikáltam. 

A megtisztelő felkéréseket ezúton is megköszönve osztom meg a blog olvasóival a legutóbbi kötetben megjelent írásomat, egyúttal ajánlom mindenki szíves figyelmébe a borútikönyv sorozat hasznos és informatív könyvecskéit. 

Szerelem Villányban

Fotók: Wawrzsák László

Délen vagyunk, érezhetően nagyon délen. Pirulnak a vállak, és az arcok. Mindenki mezítláb, talpamat a terasz hűvös terrakotta kövéhez szorítom. Visszagondolok… Délben még hűsítő Balaton, fokhagymás lángos és almás palacsinta, aztán indulás délnek, Villányba. Nem ismertem őt eddig igazán. Csak egyszer csókolt meg futólag. Kis nyári románc volt, sok-sok évvel ezelőtt. Aztán elfelejtett, elfelejtettem. Sokáig nem találtunk újra egymásra.

Pedig már akkor szerelmes lettem belé. Feküdtem egy karcsú, fiatal, rózsaszínen és buján virágzó, vadul illatozó barackfa alatt, melyet körüldongtak a méhek, a vékony nyári blúzom alá pedig pimaszul bujkáltak be egy kis csiklandozásra a fűszálak. Titkon, hogy ne vegye észre, egyre mélyebben és hosszabban szívtam be Villány nyár-illatát. Furcsa, mert nincsenek ott tengerpartok, mégis éreztem a sós párát. Talán a déli szél kapta fel valahol messze, lopta el egy felforrósodott plázsról, és tette le ide, a szőlősorok közé. Vidámak tőle a fürtök, bogyóik majd kicsattannak. Mintha valami különös életöröm is érkezne ide a forró széllel. A hordókból is kikacag a bor, és valahogy mindenki szeme sarkába mókás szarkalábat skiccel a nevetés.

Most újra Villány. Elbújt a nappali hőség, kockás plédekbe csavarva ülünk kint az éjszakában. A Villányi pincesort már végigjártuk, mégis újra és újra hömpölygő, életigenlő vörösökre vágyunk, vagy éppen fehérekre, melyek olyan buják és gömbölydedek, mint a Szársomlyó legendabeli Harkája. Füst száll át a faszén parazsának fényén. Még egy kis csocsózás, és álomra hajtjuk fejünket. Úgy alszunk, mint a tej. Másnap kakaskukorékolós reggel, már korán forróság. Bicajra pattanunk, és kitekerünk Palkonyára. Békakuruttyolós kis tavak, álmosan, lágyan hajladozó sásosok, színesen integető májusfák a tájban. Fűben heverészés, kútból jéghideg, kristálytiszta víz, a villánykövesdi pincesor leghűvösebb pincéjében rozéfröccs. Életelixír a javából. Szellőjárta teraszra és szőlősorok közé vágyunk, úgyhogy irány Kisharsány. Megérkezve teli piknikkosárral kezdünk a Fekete-hegyen. Sonka, sajt, roppanós zsenge zöldségek, medvehagymás kenegetős, friss kenyér és egy hűs rizling. Színes gyíkok szaladgálnak a köveken, néhány zajos röptű lódarázs húz el a fejünk felett, a hangyák kitartóan menetelnek a fűben. Minden mozgásban van, él, zümmög, zsong.

Aztán a cukorsüveg Szársomlyó dűlőit bicajozzuk körbe. A különös hangulatú Ördögárok, majd a Konkoly, a Fekete-hegy, a Várerdő. Valahová könnyebb feltekerni, valahová nem is sikerül. Ahogy az életben… Néhány dűlőt szépen átjár a szél, néhányban levegő sem rezzen, csak a tájkép remeg meg időnként a hőségben. Megkerüljük a hegyet, a Kopár dűlő felé indulunk vissza. A türkizkék égen siklóernyősöket ringat a szél. A kora délutáni kakaspörkölt, majd némi szieszta után magunk mögött hagyjuk az ördögszántotta hegyet. Hazafelé a Mecsek terít fölénk árnyékot, majd a somogyi dimbek-dombok tücskei ciripelnek be időnként az autó ablakán.      

Hogy ez a szerelem első látásra szerelem volt-e? Nem is tudom. Ez az „első látásra” dolog mindig nehéz. Hiszen először csak belenézünk a másik szemébe, és a gyomrunkban érezzük, hogy ez most más, hogy ezek a szemek valahogy máshogy néznek, hogy ezeknek a szemeknek a tükrében mindent látunk. Meg sem kell szólalni. Aztán furcsa, de az első találkozás után keserédes lesz a másik hiánya. Sajog a lelkünk, de mégis mosolygunk. Semmire sem tudunk figyelni, egyetlen film pereg csak bennünk: ahogy átölel. Akár az előnyári déli szél. Ezt a pillanatot kell őrizni, amíg csak lehet, mert csak ide érdemes visszatérni, valahányszor célt veszítünk. Villány tudja ezt. Történjék bármi, magához húz és gyengéden átkarol. Piruljanak hát a vállak és az arcok. Újra és újra…

2013. február 25.

(Nagy Zita borszakíró, a Borgőz blog gazdája)

(Az írás a Meglelé borát borútikönyv sorozat Pannon Borrégiót bemutató kötetében jelent meg)

- További bortárcáim a Borgőzben... -