2011. március 22., kedd

A „gondolatborász” - Lenkey Géza évjárat bemutatóján jártam

„Az ember nem változtathatja meg az életét anélkül,
hogy maga is meg ne változna.”
(Simone de Beauvoir)

Ritkán írok mottót a posztok elé, ha jobban végiggondolom, soha nem tettem, de ez most valamiért idekívánkozott. Ráadásul a cím sem egészen egyértelmű, mert hát joggal kérdezheti bárki, hogy mi a szösz az, hogy „gondolatborász”? Nagyon remélem, hogy a végére kiderül. Hacsak el nem visznek másfelé a gondolatok…

Mert van az úgy, hogy az ember Badacsony tél végi nyugalmából egy fővárosi borkóstolóra mégis valami nyughatatlanságot visz magával. Nem tudni miért, beül az autóba a szélfútta bazaltorgonák árnyékában, majd kiszáll a nyüzsgő Ferencziek terén, ahol mérgesen pöfög a 7-es busz, a láb alatt vakon dübörög a metró, és hirtelen olyan elanyátlanodottá válik. Nem, ez nem a „vidéki kislány Pesten”- effektus, ez bizony valami más. Van ilyen. Szemben a Jégbüfé, talán be kellene térni egy vigasztaló, forró, éppen azon nyomban kisült tökmagos pogácsára, meg egy finom, forralt tejjel krémesített kávéra, és csak a kirakatból nézni a szaladgáló délutáni hangyabolyt, de most mégsem teszem. A Kárpátia étterembe igyekszem, Lenkey Géza, pontosabban a Tokaj-Hegyaljai Lenkey Pincészet évjárat bemutató kóstolójára.

A barátokra várva

Ahogy csukódik mögöttem az étterem ajtaja, kívül rekednek a zajok, valahogy puhává és otthonossá válik minden. Géza minden érkező vendéget kedvesen fogad, és mindenkit külön üdvözöl, a köszönéshez keresztnevet is illesztve. Valahogy talán ez hiányzik egyre jobban a világból. A figyelem. És a figyelmesség. Aztán asztalhoz ülünk, és a kóstolósor első tételére esik a tekintetem: Az Élet Szép. Tudva az e tétellel történő korábbi találkozásaimból, hogy a bor neve milyen nehéz periódusban és körülmények között fogant, máris jön az először halvány, majd egyre bizakodóbb mosoly, és végül a tudat, hogy bizony azt a Pestre hozott furaságot tényleg kívül tudtam hagyni, és talán már a Jégbüfében kávézik valaki mással. És tudom, hogy itt, a harmadik bekezdés közepén már régen tényszerűen és röviden a kóstolt tételekről, a savakról, az alkoholról és az egyéb titrálható bigyókról kellene írnom. Nem marad el persze az sem, de hogy még nem teszem, annak oka van. És azt hiszem, itt jön a „gondolatborász” szó magyarázata.

Lenkey Géza borász, Niklai Ákos a Kárpátia étterem tulajdonosa

Aki ismeri Lenkey Gézát, tudja, hogy nagyon jó beszélgetőtárs, ha már nagyon elég egy borfesztivál nyüzsgéséből vagy zajából, hozzá lehet „szaladni”, mert nem csak bort tölt a pohárba, hanem lelassít és elcsendesít a jelenléte. Nem véletlen, hogy a borairól sem hétköznapi módon beszél. Gondolatokkal öleli őket körül, és ezen a belülről jövő, néha különös érzésekkel, érzetekkel kipárnázott csatornán keresztül mutatja be őket. Mint ezen az estén is. Gondolat gondolatot szül, és aztán karöltve cikáznak mindenfelé, szerencsére mindemellett Tallián Hedvig, az est jelentős karizmával megáldott háziasszonya sokat kérdez, ezáltal Géza sokat is beszél. Magáról, a családjáról, a borairól és a gondolatairól. És persze elhangzanak a számokban mérhető adatok is, hiszen a szakma számára ez is fontos.

Tallián Hedvig, az est háziasszonya

Amíg meggyőződünk arról, hogy az Élet tényleg szép, Rohály Gábor tanár úr vezeti fel az estét, amely a 2007-es évjárat és a dűlőszelekció jegyében telik. Géza elmondása alapján ugyanis 2007-ben „kapott a Jóistentől” egy olyan évjáratot, amely igazán széles és sokszínű. Aztán a tanár úr máris megfogalmazza a lényeget, vagyis hogy a dűlőszelektált borok készítése bizony már árulkodik. Nem másról, mint arról, hogy a borász – jelen esetben Lenkey Géza - meglehetősen ambiciózus, és a lécet is magasra teszi, mi több, emelgeti is rendesen egyre feljebb. Ezt a véleményt csak erősíti Szepsy István (vagy, ahogy Géza emlegeti, „Szepsy István bátyám”) levele is, amelyet egy székesfehérvári borbemutató miatti távolléte miatt Hedvig olvas fel. Sok mindent megtudhatunk és megérthetünk a két ember viszonyáról. Szepsy István szerint Géza az, akire mindig lehet számítani, akinek a szőlősorai mindig pedáns rendben vannak, aki a termőhelyek titkát elsőként értette és érezte meg, és a borainak súlya van. Aztán Géza mesél Szepsy Istvánról, valamint arról a 2001-ben történt két órás beszélgetésről, amely során végleg megpecsételődött a sorsa. És amelynek az eredménye, illetve eredményei sorban érkeznek a poharunkba.

    Lenkey Géza, Niklai Ákos és Dr. Rohály Gábor

A Hegyfarok dűlő Az Élet Szép (80% Furmint, 20% Hárslevelű) magnum palackos ivóbora után (amely sajnos 2007-ben jelent meg utoljára, és azt hiszem, sok borrajongó társammal együtt várjuk azt az évjáratot, amelyben majd újra visszatér), máris érkezik a Kishegy (56% Hárslevelű, 44% Furmint). És máris „szokhatjuk” Géza stílusát, nem csak a borban, de annak bemutatásban is, hiszen máris egy gondolatot társít a borhoz. Őszinteség. Ez volna az. Nem súlyos, nem nehéz bor, illatban kedvesen mézes, szőlővirágos, ásványos, körtés. A korty krémes, selymes, ízben kicsit szikárabb, mint amit illatban ígért, de ez is az őszinteség része. Na meg az is, hogy a maradékcukor mégis szépen kerekíti az összképet.

Mosolyra hangoló...

A Korposd Furminttal kapcsolatban sem maradunk gondolatok nélkül. A Korposd dűlő nem amolyan „sztárdűlő”, történetesen a Betsek aldűlője. Nem is annyira tipikus mádi dűlő, inkább „Bodrogkeresztúros”, a talaj porózusabb, a kövek sem olyan nehezek, Géza ezt érzi tükröződni ebben a borban. Az illatok teltek, az ásványosság mellé jönnek a gyümölcsök is, ízben a méz és a mazsola játszik, testesebb a bor, és bár több a maradékcukra (2,7 g/l), mint az előző tételnek, mégis kevésbé érezhető. Mert hogy nem is amolyan „cukorkás”, behízelgő bor, hanem céltudatos, lehengerlő, és nagyon tudja, hogy mit akar. Negyedikként egy Dűlőházasság tanúi lehetünk, és Géza gondolata a borral kapcsolatban így hangzik: „Becsapós bor”. Majd mosolyogva hozzáteszi: „Mintha túl sokat koptatta volna az iskolapadot.” A kétharmad részben a bodrogkeresztúri Hegyfarok dűlőből, egyharmad részben a mádi Bomboly dűlőből származó, 75%-ban Furmint, 25%-ban Hárslevelű házasítás már tényleg egy másik stílus. 5,4 g/l maradékcukrával már „macskásan” simulékony (azért a behúzott karmokról ne feledkezzünk meg!), íz- és illatbeli gazdagságával már az „aszalt” zamatok felé mozdul el. A test is olajosabb, teltebb, illatban vanília, narancs, némi kis petrolosság. Ez már összetettebb tétel, nincs mese tehát, emelkedünk szépen felfelé.

A 2007-es évjáratban elsőként elkészült bor következik, a Holdvölgy (65% Furmint, 35% Hárslevelű). Géza számára ez a bor mindig „narancssárga”. Ő maga azért is szereti, mert soha nem unalmas, mélységei, magasságai és titkai vannak, melyeket szeret megfejteni. Illatban és ízben is újabb és újabb rétegekkel találkozunk: citrusok, érett barack, tűzkövesség. A savak bár erőteljesek, de kezesek és simulékonyak, az alkohol pedig kellemesen melegít. Szépen komponált bor. A következő tételről, vagyis az Úrágya-Kövesről Géza csak így nyilatkozik: „Nehéz eset, de ez is volt a cél. Amolyan megosztó, vitatkozó bor”. A legkövesebb (Géza viccelődő szavaival élve „ekebarát”) dűlőben november 13-án szüretelt szőlőből (60% Hárslevelű, 40% Furmint) készült. A száraz házasítás a 2006-os aszúseprőre lett öntve, így ázott 2 hétig, majd 13 hónap érlelés következett. Érdekes kísérlet, melynek eredménye ez az illatban rumos, birses bor. Az alkohol már illatban is kiugrik, majd a krémes, kajszis, birsalmasajtos ízek mellett szájban is soknak bizonyul. Valóban megosztó, nehezebben érthető bor, ahol bár látszólag minden a helyén van, az összképben mégis érzek valami kis zavart, de ez inkább arra serkent, hogy továbbgondoljam.

Gondolatébresztő

A Vilmány (58% Furmint, 42% Hárslevelű) dolgaiba Géza közbeavatkozott, azaz megállította az erjedést. Így lett a borban 12 g/l cukor. „Fennhordja az orrát. Feszes a szerkezete, de majd talán barátságosabb lesz.” – mondja Géza. Nekem különösebben nem okozott gondot megbarátkoznom vele, illatban gazdag, aranymazsola, aszalt barack, méz, ízben mindez finom vaníliával fűszerezve, és citrommal frissítve. Savai nem harsányak, pedig jócskán van belőlük (7,7 g/l) inkább szépen kézen fogják a többi összetevőt, és nem rakoncátlankodnak. Következik a Második, amely 58% Furmint, 42% Hárslevelű házasítása. És ahogy a kóstolólapon áll zárójelben: Egy igaz Birtokbor. A birtok valamennyi dűlőjének termése megtalálható benne, hiszen Géza ismét kísérletező kedvében volt, amikor ezt a bort megálmodta. Hiába a szakirodalom, amely azt javasolja, hogy a második préselés utáni présmust a borkészítéskor már nem igazán használható fel, ő pontosan a dűlős tételek második préselésével és házasításával készítette ezt a bort. Amit nagyon köszönünk neki. Illatban intenzív, almás pités, édes, ásványos, kortyban pedig a 7,2 g/l sav egyensúlyoz a 18 g/l cukorral, ráadásul nagyon szépen. Nem akar igazán nagyot dobni ez a bor, csak egyszerűen lágy, kedves és nagyon szerethető.

Aztán minden jó véget ér, így ez az este is. Búcsúzóul 6 puttonyos 2003-as Aszú kerül a pohárba. Géza nagy büszkesége, mely december 12-én készült, az aszúszemek murcis felöntésével (120 kg aszúszem/100 liter murci). Fajtára nézve az alap Furmint az Úrágya-Köves dűlőből, és némi Hárslevelű a Hegyfarokról. Rendkívül gazdag illatok és ízek, füge, datolya, aszalt gyümölcsök, ásványosság. Kortyban krémes, koncentrált, nagyon hosszú lecsengéssel. Géza elmondása szerint ez, a 2003-as volt az az évjárat, amikor úgy érezte, hogy ura végre az eseményeknek, és mint ahogy első fia születésénél is, könnybe lábadt a szeme. A párhuzam nem véletlen a birtok és a gyerekek között, hiszen ugyanúgy félti a szőlőjét a vihartól, a széltől, a jégesőtől, és óvja borait, akárcsak fiait, Zalánt és Milánt. Géza azt sem titkolta, hogy a szőlő „nem vált kárára”, nagyon sokat változtatott rajta, korábbi kevélysége mára már a múlté.

Az igaz mese helye

Őszinteség. Valahogy magam is ezzel az egy szóval jellemezném az estét, Gézát, és a borokat is (és nem csak a Kishegy tételt). Lenkey Géza borai mesélnek, csak oda kell figyelnünk rájuk. Ha pedig éppen nincs Lenkey bor a poharunkban, olvassuk el Géza igaz meséjét a Lenkey Pincészet weboldalán. Nem könnyű rálelni, de itt van egy kis segítség: Belépés után csak kattintsunk a felül csendben poharazgató bácsikákra. És a mese elkezdődik…


Fotók: Nagy Zita - Borgőz

2011. március 10., csütörtök

Napos barackos – Lisicza Ravasz fehér 2007

Valahogy úgy van, hogy amikor leemelünk a polcról egy palack bort „csak úgy” a vacsorához, még nem sejtjük, mit szabadíthat el bennünk. Mert hát itt van ez a pécsi Lisicza bor, hátcímkéjén egyébként a jól látható helyen feltüntetett figyelmeztetéssel: „Nagyon RAVASZ!” Aki nem veszi komolyan, az megbánja. Vagy mégsem?

Ravasz fehér

Ami biztos, hogy egy rakás pécsi emlék jött elő kóstolgatása során, például az, hogy meglehetősen régen jártam ott. Az akkori, pécsi, illetve villányi borokkal elkövetett, először szemezgetésben, majd vad flörtölésben, később pedig önfeledt ízlelésben megnyilvánuló nyáresti kalandjaim azóta már csak lassan halványuló emlékek, de most meg tessék, mégis úgy alakult, hogy ezen az estén egy ravaszdi kis pécsi róka üldögél a vacsoraasztalon.

Hogyan került oda? Jó kérdés, és a történet sem túl nyakatekert… Először is egy „pécsi szál” kellett hozzá, mert hogy ez a palack nem jutott volna el Pécsről Badacsonyba, ha nincs a borokhoz fűződő erőteljes vonzódásáról időnként becsülettel tanúságot is tevő Lovasi András. A palack immár Badacsonyban pihent tehát, várva arra, hogy eljöjjön az ő ideje. Eljött. Ez pedig annak köszönhető, hogy a konyhánkba nem először, és remélhetőleg nem is utoljára beköszöntött a némi kis hedonizmus formájában megnyilvánuló alkotókedv. Így esett, hogy már a vacsora „megálmodásakor” és összetevőinek kiválasztásakor lekerült ez a palack a polcról. Amíg én a palackfotózással szöszölgettem, máris szegfűbors illatok kopogtatták a hátamat, és egy mosolygó kéz által hamarosan elém is került a kis kínai tálkában hófehér rizsre halmozott barackos-szegfűborsos csirke, két evőpálcika kíséretében. A bor (amely egyébként Sauvignon Blanc, Pinot Blanc és Cserszegi Fűszeres házasításából született) már a pohárban aranysárgállott, nem maradt más hátra tehát, mint hát hogy is mondjam csak, meghúzni a Ravaszt, vagyis ízlelgetni kicsit. 



Napos barackos! Ez ugrott be a borról, nem csak azért, mert akik ismernek, tudják, hogy egy  két lábon járó jukebox vagyok, vagyis általában mindenről azonnal beugrik nekem egy dal, hanem mert az illatban rögtön ott nyújtózkodott a lédús, napérlelte barack. Mellette fűszerek - úgymint szerecsendió és vanília - pirított kenyérhéj, ásványok és fémek. Az ízben füves-szénás aromák, barackkompót, citrusok, aszalt sárgabarack, némi só. A test telt, krémes, a savak nem túl erőteljesek, mégis határozottak. Az utóíz hosszan nyújtózik, leheletnyi parfümösséggel. Kis tavaszi fáradtság, lelassulás érezhető a borban, ennek ellenére újabb és újabb rétegeket mutat meg magából. Tényleg nagyon ravasz! Na, és ha már barack, a desszertből sem maradt ki: a friss, barackos túrókrém meleg gofri-kanapén heverészett, én pedig legszívesebben a fűben tettem volna ugyanezt egy pohár borral. De hát még a tavasz is ravaszkodik egy kicsit… Várni kell, mire megmutatja végre az igazi arcát.


Fotók: Nagy Zita - Borgőz

2011. március 9., szerda

Szeretettel Badacsonyból – Aktuális korty: Borbély Családi Pincészet


Rögtön a legfrissebb balatoni helyzetképpel kezdeném: ragyogó napsütés, kertek alatt könnyű léptekkel járkáló, egyelőre kardigánba burkolózó tavasz, minden fán unplugged füttykoncert, fejüket földből kíváncsian kidugó zöldek, a tó vize hol déliesen türkiz, hol mosolygó babakék, én pedig hétvégén Fűzfőn ünnepélyesen megettem az idei első „szabadtéri” lángosomat. Szóval van egy rakás jó hírem innen a Balaton mellől! Bónuszképpen jön még egy hosszúra – azaz 4 naposra nyúló – hétvége, és az időjósok szerint sem fogunk azokban a napokban panaszkodni (legalábbis az időjárásra nem, a többi meg a mi bajunk). Mi következik ebből? Hogy úgyis mindenki a szabadba vágyik majd.

Gyere ki a hegyoldalba!

Éppen ezért azt javaslom – idén nem először és nem is utoljára – hogy ismét Borbarangoljunk Badacsonyban!. Ezúttal nem csak az aktuális Borbarangolás-állomásra, azaz a Borbély Családi Pincészetre  hívnám fel a figyelmet, hanem arra is, hogy péntektől, azaz március 11-től újra kanalazgathatjuk a halászlét, eszegethetjük a tepsiben sült pontypatkót, meg a diós-muskotálymártásos Badacsonyi palacsintát, ugyanis újra kinyitja kapuit Badacsonytomajban a Borbarátok Vendéglő is. Egy balatoni ismerősöm szerint az igazi nyári időszámítás attól kezdve lép érvénybe, amikor az első, télre bezárkózott vendéglátóhely újra kinyit a Balatonnál, és ha így nézzük, a nyár pénteken kezdődik. Kár lenne hát lemaradni róla.

A Borbély család
 
És akkor néhány mondatban a szombati, március 12-i Borbarangolásról. A Borbély Családi Pincészet ez alkalommal a ház asszonya, vagyis Borbélyné Galambos Gabriella által komponált borvacsorával várja a vendégeket. Lesznek ott sültek, tökmagolajos káposzta, nagyis házisütik, ezen kívül természetesen a 2008-2010-es évjáratokból is kóstolhatunk. A ma már 18 hektárral rendelkező pincészet története egy nászajándékba kapott régi badacsonytomaji családi szőlőterület újratelepítésével indult. A „családi vállalkozás” pedig a Borbély család esetében tényleg nem csupán jól hangzó szlogen, hiszen a pincészetnél a szőlőműveléstől az értékesítésig minden munkafolyamatot maguk a családtagok végeznek. A modern technológia alkalmazása mellett a hagyományokhoz is ragaszkodnak, boraikat tölgyfahordós erjesztés és érlelés után palackozzák. Kóstolgathatunk száraztól az édesig bezárólag, és ha elfáradtunk, vagy még egyáltalán nem húz a szívünk hazafelé, a kényelmes vendégházban álmodhatunk szépeket.


Mit kortyolhatunk?

Klasszikus borok: Muscat Ottonel (félédes), Olaszrizling, Pinot Noir Rosé, Somlói Juhfark, Szürkebarát (félédes), Tramini (félszáraz)

Selection borok: Bácsi-dűlő Olaszrizling, Gabriella Muscat Ottonel, Jégbor (édes), Kéknyelű Selection, Kőmagas Rajnai rizling, Olaszrizling Késői szüretelésű (édes), Szürkebarát Késői szüretelésű (édes), Szürkebarát Selection, Tomaj Kéknyelű-Olaszrizling, Zeusz Késői szüretelésű (édes)

További részletek, információk:
Borbély Családi Pincészet
+36-30-927-1414
info@borbelypince.hu
www.borbelypince.hu

Fotók: www.borbelypince.hu

2011. március 1., kedd

Borbarangolásom története - Egy nap a Badacsonyi borvidéken


Borbarangolni könnyű, hiszen csak hagyni kell, hogy a hely – jelen esetben a Badacsonyi borvidék – közelebb jöjjön, és megérintsen. Hanem minden apró rezdülésről beszámolni!? Na, az viszont nehéz! Mert azokból a kicsi, belülről piszkáló izékből lesz aztán, hogy a nap végére a tanúhegyek mögött lebukó nap utolsó kis feketével vegyülő narancssárgájában azt mondja az ember lánya egy nyitott pinceajtó hűvösének dőlve, hogy ez itt maga a zen. Ah, nagy szavak! – mondják azok, akik még sohasem jártak itt. Na és persze így. Pedig minden kis kibújni készülő fűszálával, a Balaton vizén szélhárfaként csilingelő apró szilánkokra tört jégdarabkájával, a kikötők téli szelében kolompoló vitorlásaival, a tanúhegyek bazaltoszlopainak feketéivel, hegyoldalaiból vidáman kurjongató zöldjeivel, a szőlősorok bólogató indáival, a pincék rejtekeivel és a tájban heverésző szürkéivel csak egyet üzen: Élj!

Badacsony szőlősorai

De ehhez el kell engednünk - legalább egy napra, de leginkább örökre - mindazt, ami a szívünket nyomja, és a lelkünket marja. Mert másképpen itt nem lehet. Na, hát ha ezzel megvagyunk, előttünk a nap. Nem is akármilyen! Az a langy-leheletes, csontokban érezhető, fiatalító, derekat kihúzó, melengető, és gyengéden ringató tavaszelős nap, amelyre már régóta vártunk. Indulunk. Elsőként egy badacsonyörsi pince ölelésébe, a Sipos Borházba. Itt még együtt a csapat, sokan vagyunk, bár már mindenkin ott a jelzés, hogy a Muslincák, avagy a Borvirágok csapatát erősíti-e. Az előbbihez csatlakozom, melynek felelős vezetője Istvándy Gergő, utóbbié Nagy Miklós. Lelkesek, lendületesek, jó vezetők. Követjük is őket, bárhová mennek. Először tehát a Sipos Borház pincéjének sejtelmes félhomályába. Máris csordogál a pohárba a „legbadacsonyibb” Badacsonyi, vagyis a Kéknyelű, és falatozzuk hozzá a sós kétszersültre ültetett kecskesajtot, miközben házigazdánk, Sipos Balázs az apáról fiúra szálló családi vállalkozásról mesél.



Később aztán szó esik a Badacsonyi borvidék borászainak összefogásáról is, amelynek egyik eredménye például a Borbarangolás programsorozat. De nem ám csak a névadó Badacsony hegy alkotja a borvidéket, hiszen ide tartozik még a többi szépség, a Tóti-hegy, a Szent György-hegy, Szigliget hegyei, a Csobánc, a Gulács, a Haláp, az Örsi-hegy és Ábrahámhegy lejtői is. Látszólag nem kis feladat bejárni. De ha igénybe vesszük a pünkösdkor induló régiós buszjáratot, máris minden könnyebb lesz, ráadásul önfeledten kóstolgathatunk a pincék mélyén, nem kell a jogsinkat félteni és a szigorú rendőr bácsiktól tartanunk. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ezen a beharangozó eseményen kipróbálhattuk a buszjáratot, Badacsony kacskaringós kis útjain indulva, Szigliget dimbes-dombos tájain át, elhaladva a káptalantóti mesebeli Liliomkert piac mellett, egészen a salföldi mézeskalács házikókig utazva, és kicsit rakoncátlankodva is, mint a gyerekek az osztálykiránduláson.


Szigligeti szőlősorok

No de előtte még… Badacsonyörs után a Muslincák csapata Szigligetre „röppent”, a Güns Pincébe, ahol a ház asszonya, Katalin várt bennünket. No meg Cuki kutya, aki kedvesen és hűségesen kísérgette a vendégeket a száz éves ház, pince és birtok valamennyi szegletébe. Katalin a Patacsi-dűlőből származó Olaszrizlingjével és - annak ellenére, hogy borbarangolásunk elején jártunk, máris általunk első díjat nyert - házi sütésű pogácsájával várt bennünket. Kitekintve a szőlősorok között a völgyben fehérlettek a napsütésben a kis kápolnák, és szinte kedve támadt volna az ember lányának egy pohár borral jól ottfelejtődni a tájban. Nem sikerült, így utunkat folytatva újra Badacsonyban találtuk magunkat.


Fémindák

A Laposa Pincészetbe látogattunk, ahová a magam részéről, bevallom, kicsit fészkelődő nosztalgiával érkeztem. Hiába, az ember már csak ilyen, minden korábbi élmény, amely során azt érezte, hogy átfutott rajta valami különös áramlat, megmarad egy titkos fiókban, és néha kidugja a fejét. Lélekben tehát még azok a nem oly régi események törtek elő, amikor egy ugyanilyen tavaszias napon a „fönti”, bazaltút menti régi pincében fogadott Bence édesapja, Laposa József, és onnan mutatta be az előttünk elterülő birtokot. Most már az építészszakma elismerését kiváltó, új építésű pincészetbe érkeztünk, és itt kóstolgattuk a borokat Laposa Bence vezetésével.

A modern technológiát és építészeti megoldásokat aztán éles váltással borbarangolásunk következő állomása, vagyis Málik Zoltán pincéje váltotta fel. Itt a fajtakiválasztás, a művelési mód és a borkészítés is kézműves és hagyományos módon történik, mindezt Zoltán saját stílusával, illetve a történelmi borvidéknek megfelelő szemléletmóddal ötvözve. Jelenleg a már termő Kéknyelű és Budai zöld fajták mellett a Bakator és a Zöldszilváni telepítésén dolgozik.

Szeremley Birtok

Nos, a Badacsonyi borvidéken a száraz, testes, magas alkohollal és elegánsan karakteres savakkal megáldott borocskák kóstolása közben lehetetlen nem megéhezni. Úgyhogy az irányt a Szeremley Birtok felé vesszük, ahol egy közös ebéd keretében belülről is jól megágyazunk a még ránk váró délutáni élményeknek. Tesszük ezt sokféle, mangalicából, szürkemarhából és bivalyból készült finomsággal, miközben a házigazdánkat, Szeremley Hubát hallgatjuk, akinek gondolatai szintén a lélek titkos fiókjába kerülnek, de egyáltalán nem azért, hogy aztán ne foglalkozzunk többé velük, hanem azért, hogy ott aztán cseppet sem észrevétlenül tegyék tovább a dolgukat. A birtokon időzve a lefutó szőlősorok még a jégbe fagyott Balatonhoz viszik a tekintetet, a gondolatokat meg egy egészen más dimenzióba.

Készülődő tavasz Badacsonyban

Szerencsére nem is nagyon szűnik ez az állapot, hiszen egy újabb vendégmarasztaló helyre érkezünk, a Tóti-hegyre, az Istvándy Pincészethez. Na és hogy miben rejlik ez a marasztaló érzés? Jó borokban – nem kérdés, de azon túl meg sok kicsi apróságban, a „rejtekhely”-érzésben, a birtokon kedvesen éldegélő cicában, kutyákban, és leginkább a nagyapát és az édesapát sokat és szeretettel említő, szikrázó mosolyú tesókban: Csillában és Gergőben, akik nem tudni, hogyan, de máris nyári hangulatot varázsoltak a „Hegymögi borkuckó” minden apró szegletébe.


Borkuckó a Tóti-hegyen

Miközben a majd itt eltöltendő nyári jazz-estekről fantáziálunk, a háttérben álmosan lemegy a nap, lehúzza a kis narancssárga vászonrolót és nyugovóra tér. Ami nekünk viszont eszünk ágában sincs. Hiszen vár miket még a Sabar Borház, illetve két megálmodója, Nagy László szőlész-borász, és Ádám Gábor közgazdász, amatőr borkedvelő. Az idei évben rengeteg munka vár majd rájuk, pincebővítés, tereprendezési és felújítási munkák, de látva lelkesedésüket, és nem utolsósorban kóstolva boraikat, a kis kézműves pincére bizony érdemes lesz odafigyelni!

Esti pincejárás
Már igencsak belekavarodtunk az estébe, amikor borbarangolásunkat a Villa Tolnay borászatban fejeztük be. Nagy László ide is elkísért minket, hiszen ő a tulajdonos, Philipp Oser svájci informatikai vállalkozó és vendéglős legnagyobb segítsége. A borászatot a híres színésznő, Tolnay Klári révén nevezik Villa Tolnaynak, és hogy pontosan mi is a villa története, azt érdemes helyben, egy – vagy több - pohár finom bor mellett kiderítenünk.

Aztán egyszer minden jó véget ér… Legalábbis egy kis időre. Így a borbarangolásom is. A búcsú helyszíne a badacsonytomaji Muskátli Kisvendéglő volt, ahol a nap végén valamennyi badacsonyi vendéglátónk, valamint a Borvirágok és a Muslincák csapata újra találkozott Szita Laci bácsi kockás abroszos, békebeli hangulatot árasztó, magyar konyhás, házi sütis és saját boros éttermében. Kicsit nehéz volt az elválás, no, nem mintha ne lehetne bármikor újra feleleveníteni az emlékeket. És nem csak a titkos lélekfiók időnkénti kihúzogatásával, hanem egy újabb badacsonyi borbarangolással. Sok felfedeznivalót tartogat a borvidék, így hamarosan magam is útra kelek, hogy részletesen feltérképezzem a környéket. Addig is Ranolder püspök Badacsonyról szóló szavaival búcsúzom: " ... egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépséget itt együtt lássanak." 

Szeretettel Badacsonyból:
Nagy Zita
    

Fotók: Nagy Zita - Borgőz
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...