Az idei már a harmadik olyan év volt, amikor újra Bortavaszozni indultunk Dél-Burgenlandba. Ahogy az egy gyerkőc fejlődése során is történik, az első két évünk még nekünk is a "mi ez?, mi az?" kérdésekkel telt, vagyis ismerkedtünk a borvidékekkel, a borászokkal, a borokkal. A harmadik évben aztán beköszöntött a "miért?" korszakunk: az újabb borvidékek és pincészetek felfedezése mellett már visszatértünk néhány borászhoz, és kíváncsiak voltunk a "miértekre", vagyis az összefüggésekre, mélyebb értelmezésekre is, a talaj, a fekvés, a fajta, az évjárat, adott esetben a hordó adta válaszokra. No meg persze arra is, milyen irányt tartanak, vagy éppen vesznek a Dél-burgenlandi borászatok az elmúlt évekhez képest?
A Shuttle buszozást idén kihagytuk, mert bár a rendszer jól működik, és rendkívül hasznos is, az örömszerző borivás helyett inkább az összefüggésekben "gondolkodó" kóstolást tartottuk szem előtt. Autóval vágtunk tehát neki a borvidékek látogatásának, visszatérve a már korábban bejárt termőhelyekre, és ellátogatva egy újabb kis régióba, délre, Eltendorfba (Ókörtvélyes) is. A két nap élménybeszámolója következik.
Szombat - Deutsch Schützen (Németlövő)
Mondhatni, rögtön az elején biztosra mentünk, hiszen egy már korábban megismert pincészetnél, a Kopfensteinernél tettünk látogatást a Kékfrankosok földjén. Már 2012-ben leírtuk tapasztalatunkat, miszerint összességében szépen kimunkált, egyenletes vonalú és ívű, profi hordóhasználattal készült terroir borokkal találkozhattunk náluk. Két éve Thomas-szal kóstoltuk a borokat, idén felesége, Astrid vezetett minket végig a borsoron, ami - akárcsak korábban - jóval több kóstolni valót kínált, mint a Bortavasz hivatalos Wein Guide-jában felsorolt tételek, átfogó képet adva arról, mit is rejtenek a különböző területek a tőkék alatt.
A szinte kötelező, lendületet adó, friss "frühstück wine"-ok, vagyis a 2013-as Olaszrizling, Pinot Blanc, és Frizzante után még egy kis Rosé is felvidított minket pajkos gyümölcseivel. Persze elmaradhatatlan volt a friss savú borok mellől a reggeli kenegetős, a kedvencünk idén a frissen pirított, még tűztől pattogó héjú tökmaggal megszórt tökmagkrémes kanapé volt.
Aztán persze a Kékfrankosok kóstolásába is belevágtunk. A 2011-es évjáratból kaptunk merítést, körbejárva szépen a termőhelyeket, így a Königsberg, a Weinberg, a Szapary, a Saybritz, és a Hornig területeket. Ami rendre és szép ívben ismétlődött a borokban, az a gyümölcs-fűszer-ásvány itt szinte előre borítékolható hármasa. Mivel az úgynevezett Vas-hegy csoport területein meglehetősen változatosak a kőzettani adottságok, így a borok között is érzékelhető volt a különbség.
A Königsberg terület kicsit más stílusú borokat ad, mint a többi, lévén, hogy a zöldpala mellett ott már az agyag és a mészkő is megjelenik. Elegáns, könnyedebb ez a Kékfrankos, finom meggyes-virágos zamatokkal, frissítő savakkal, míg a Weinberg már erőteljesebb, de még mindig megmarad elegáns felépítésűnek, köszönhetően a jól használt barrique hordós érlelésnek is.
A Szapary 25-30 éves tőkék termése, kifinomult stílus, cseresznyével, szerecsendióval, sokat tud, de nem erőből akar sokat, hanem tudásból, vagyis "csupán" közvetíti a talaj és a fajta jegyeit. A Saybritz mellé felkiáltójel került, ásványos, szinte sós, masszív bor, szépséges savakkal és tanninokkal, bőven van még ideje, és ezt jól ki is fogja használni. A Hornig illatában pici dohány és leheletnyi füst, ízében pedig aszalt szilva, és érett fekete bogyós gyümölcsök, karonfogva a már jól megszokott mineralitással.
A konklúziót már Gerald Unger birodalma felé autózva vontuk le: ahány terület, annyiféle Kékfrankos, szépen és határozottan keretezett Kopfensteinerék borkészítésről, természet- és termőhely közeli gazdálkodásról alkotott elképzelése, sőt, nem csak a keret, a benne lévő kép is szép. Ja, és persze az új címkék is, hiszen ahogy az a két nap folyamán kiderült, több pincészet is újított e téren a tavalyi évekhez képest.
Aztán megérkeztünk Gerald Ungerhez, aki szüleitől, Maria és Franz Ungertől vette át a borászatot. A tágas terek, a súlyos hatalmas faasztal a vérvörös rózsákkal, a szürke betonfelületeket megtörő képek, a nagy üvegtáblák mögé "rejtett" hordók, és a modern dizájn adott egyfajta tavalyi Schützenhof hangulatot, amely egyébként aznap többször is megismétlődött (később StephanO-nál, és Uwe Schiefernél is hasonló környezetben szeretgethettük a Kékfrankosokat). A címkék itt is gyönyörűek és kifejezők, a polcokon összehasonlításképpen még láthattuk a régebbi évjáratos palackokat.
Itt már belekóstolhattunk az idősebb, 40-50 éves tőkék termésébe is: a Limitation nevet viselő 2011-es Kékfrankos barrique hordóban érett, intenzív, meggyes-fahéjas aromákkal, kerekséggel, bársonyossággal, ásványos vonalakkal. A 2011-es Gerus házasításban - Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Merlot - pedig szépen kirajzolódott a Kékfrankos alap, fűszeres zamatokkal, némi sós karamellával, fekete bogyós, aszalt gyümölcsökkel, valamint erőteljesebb felépítéssel, határozott, mégis barátságos tanninokkal. Gerald Unger boraiban - bár határozott vonalakban jelen van a terroir - mégis leginkább a gyümölcsösséget, a fajta adta zamatokat és tulajdonságokat érezhettük, így egy újabb tapasztalattal - és megjegyzendő borásszal - találkoztunk személyében.
"... az a felhő nem is tehet mást, mint hogy dézsából öntse az áldást (...) Elbújok itt, amíg elvonul a zivatar" - mondja a bolond Trinculo Shakespeare, A vihar című darabjában, és ezt mondtuk mi is, mivel az eső vadul zuhogni kezdett, miközben StaphanO-ékhoz autóztunk át. Jól is esett rögtön egy nyarat idéző citrusos, elegáns buborékokkal teli Olaszrizling-Zöldveltelini pezsgő, amely Golsban, Szigetiéknél vált pezsgővé, palackos erjesztéssel. Még egy érdekességet, a lilás színű StephanO Kékfrankos nagyszemű sót is megkóstoltuk, majd áttértünk a címketanulmányozásra, no meg persze a borászat és a borok névválasztása sem hagyott minket nyugodni.
Monika (Dr. Monika Killer) és Stephan (Dr. Stephan Oberpfalzer) mesélt nekünk minderről, történetesen a StephanO név nagyon egyszerűen keletkezett: Stephan Oberpfalzer e-mail címe adta az ötletet, innen pedig már csak egy lépés volt a bornevek választása, Shakespeare, A vihar, és annak részeges komornyikja, Stephano nyomán. A borok a többi szereplő és karakter nevét viselik: Adrian, Miranda, Sebastian, Trinculo, Gonzalo.
Sebastiannal, vagyis a Zweigelt 2012-es tételével ismét öreg tőkék között járhattunk, 40 éves szőlőtőkék termése ez a szép felépítésű, finom zamatú "zweigi. Aztán a pici vaníliával és csipetnyi fűszerrel díszített Trinculo - Eisenberg DAC 2012, és a már fajsúlyosabb Gonzalo - Eisenberg DAC Reserve 2011 tétel következett, utóbbi telt, érett gyümölcsökkel teli, földes-ásványos jegyekkel.
Stephan kitartóan, és - minden túlzás nélkül állítható -, olaszos, "sztefánós" szenvedéllyel szaladgált a palackokkal, mindenkihez volt egy kedves szava, egy széles mosolya, egy vicces megjegyzése, tehát joggal érezhettük úgy, hogy igazán kerek ez a történet, termőhelyestül, borászostul, borostul, Shakespearestül, szóval úgy mindenestül. Kiválóak a karakterek, nem csak a borokban, de a borászat minden szegletében is.
Szombat - Eisenberg (Csejke)
A napsütésnek láthatóan búcsút inthettünk aznapra, így a hátradőlős-napozós-teraszozós élmény helyett a Groszer Wein pincészet háza tájára "menekültünk", és egyúttal átkereszteltük a Bortavaszt Borőszre. 2012-ben már jártunk itt, de akkor még a Vinum Ferreum név állt a "cégtáblán". Most ugyanott Marcus Bach, a Groszer Wein borásza töltötte poharainkba a borokat, és azonnal meg is tudtuk tőle, hogy a Vinum Ferreum egykori borászaként új útra lépett, méghozzá egy salzburgi üzletemberrel, Matthias Kronnal, akivel 2012-ben közösen létrehozták a Groszer Wein borászatot.
Marcus és Matthias álma-vágya az volt, hogy autentikus terroir borokat készítsenek. A pincészet régimódi helyesírással írt neve is erről a filozófiáról árulkodik, ami azonban tökéletesen kifejezi ezt a törekvést, az a palackok formája, mérete és címkevilága. A borok egy literes palackokban kerülnek forgalomba, lévén, hogy ezen a vidéken régen ez a palackméret és forma volt használatban, és a címkegrafika is a 19. századot idézi.
Szóval visszautaztunk az időben kicsit, miközben itt is kóstolhattunk a különböző termőterületek (Saybritz, Szapary) Kékfrankosait, illetve a 2012-es Rote Küvee-t (Cabernet Sauvignon, Merlot, Syrah), ismét átkalandozva a gyümölcs-fűszer-ásvány váltakozó arányú intenzitásán, és tapasztalva az autentikus borok valóban egyedi stílusát.
Aztán mivel az este közeledni látszott, még gyorsan átautóztunk Welgersdorfba (Velege), Uwe Schieferhez. Csakúgy, mint Kopfensteineréknél, itt is belekóstolhattunk a Kékfrankos Königsberg terület adta jegyeibe, vagyis telt gyümölcsösségébe, elegáns savaiba, finom sósságába. A többrétegű, sűrűbb szövésű, érett piros bogyós gyümölcsökkel teli, kakaóbabos, és cseppet animális lecsengésű Reihburg, majd a már-már Burgundia ízvilágát idéző Szapary kortyolásakor viszont már éreztük, hogy Uwe Schieferhez bizony vissza kell majd térni egy jóval nyugodtabb, lassúbb, és átfogóbb kóstolásra. Így is teszünk majd.
Vasárnap - Eltendorf (Ókörtvélyes)
A szombatot az eső után hatalmas szélvihar zárta, a vasárnapot viszont - talán kiengesztelésül - szikrázó napsütés nyitotta. Délebbre indultunk, hogy felfedezzünk egy számunkra egyelőre ismeretlen régiót, Eltendorfot. Az Uhudler, vagyis a direkttermő szőlőkből készülő borok kis hazája ez, és bár érdekességképpen kóstolgattuk ezeket a borokat is, Eltendorf Uhudleren "túli" arcára is kíváncsiak voltunk.
Az itteni borászok nagyszerűen oldották meg Bortavaszos bemutatkozásukat, vagyis két helyen várták a vendégeket, az egyik pincénél hárman (Oberkofler, Pfeiffer, Gratl), a másik helyen ketten (Lorenz, Zieger) összefogva, közösen mutatkoztak be boraikkal.
Leginkább - bioborászat lévén - Oberkoflerék borait mustrálgattam részletesebben. A nagyon kedves és előzékeny David - aki egyébként Innsbruckban tanult biológiát, és 2008 óta borászkodik - egy olyan új szőlőfajta borát is bemutatta, amely rendkívül ellenálló a gombabetegségekkel szemben, így permetezésére egyáltalán nincs szükség. A Bronner névre hallgató fajta 2013-as borában friss fehér húsú gyümölcsök, pici fehérbors, és kicsattanó frissesség adott aznapra lendületet.
Kóstoltunk persze direkttermők borából is: Pfeifferéknél az "Einer der Besten 2013" névre hallgató fehér Uhudler például Elvira szőlőfajtából készült. Érdekes játék volt egy teljesen otellós illat- és ízvilágot egy fehérborban "viszontlátni". Gratlék borai közül elsősorban a 2007-es szekció vöröseit mustrálgattuk, a Pinot Noir-t, a Syrah-t, és a házasításokat: a Medusa-t és Cerverus-t. Ziegeréknél egy másik érdekességet kóstolhattunk, a német eredetű Sämling 88 névre hallgató szőlőfajta illatos, könnyed fehérborát.
Némi hordófotelekben való pihenés-napozás még belefért a vasárnapba, majd szépen eltelt a nap az Eltendorfi lankákon, mi pedig konstatáltuk, hogy a friss, lendületes, jó savú fehérek, a jól iható, kedves, karcsúbb felépítésű vörösborok, valamint az érdekes szőlőfajták háza táján jártunk aznap. Érdeklődésünkre, hogy milyen is errefelé a tőkék alatt a talaj, a "lehm boden" választ kaptuk, vagyis agyagos. Innen tehát a finom és elegáns savkészlet, a kirobbanó gyümölcsösség, és a filigránabb, de mégis határozott felépítés.
Hazafelé tartva még beugrottunk Gaas-ba (Pinkakertes) Herczegék teltházas Buschenschankjába. Elsősorban friss és lendületes fehérborokat (Olaszrizling, Chardonnay, Pinot blanc) kóstoltunk, de bizony két nap Bortavaszozás az két nap Bortavaszozás, így becsuktuk a Wein Guide-ot, és már "csak" látogatóba ugrottunk be Rohoncra, hiszen aki nélkül számunkra nincs Bortavasz, az Thomas Straka. Szerencsénkre még a palackok mögött találtuk, így meg is beszéltük, hogy hozzá is vissza fogunk térni egy elmélyültebb kóstolásra.
Ez volt tehát a 2014-es Bortavasz Dél-Burgenlandban. Jó volt visszatérni a már korábban bejárt helyekre, jó volt új dolgokat felfedezni, jó volt megérteni, megérezni a termőhelyek egyedi adottságait, a borászok elképzeléseit, álmait, vágyait, jó volt új szőlőfajtákat, új stílusokat, és persze új borászokat is megismerni. És jó lesz 2015-ben is. Évről évre egyre többen és többen kíváncsiak - magyar részről is - a Dél-Burgenlandi borászokra, és ami nagyon fontos, ők is kíváncsiak ránk. Az idei szomszédolásunkról pedig meséljenek tovább a képek...
Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita
Szöveg: Nagy Zita
Az idei Bortavaszt Kopfensteineréknél kezdtük - Fotók: Wawrzsák László |
A Shuttle buszozást idén kihagytuk, mert bár a rendszer jól működik, és rendkívül hasznos is, az örömszerző borivás helyett inkább az összefüggésekben "gondolkodó" kóstolást tartottuk szem előtt. Autóval vágtunk tehát neki a borvidékek látogatásának, visszatérve a már korábban bejárt termőhelyekre, és ellátogatva egy újabb kis régióba, délre, Eltendorfba (Ókörtvélyes) is. A két nap élménybeszámolója következik.
Szombat - Deutsch Schützen (Németlövő)
Mondhatni, rögtön az elején biztosra mentünk, hiszen egy már korábban megismert pincészetnél, a Kopfensteinernél tettünk látogatást a Kékfrankosok földjén. Már 2012-ben leírtuk tapasztalatunkat, miszerint összességében szépen kimunkált, egyenletes vonalú és ívű, profi hordóhasználattal készült terroir borokkal találkozhattunk náluk. Két éve Thomas-szal kóstoltuk a borokat, idén felesége, Astrid vezetett minket végig a borsoron, ami - akárcsak korábban - jóval több kóstolni valót kínált, mint a Bortavasz hivatalos Wein Guide-jában felsorolt tételek, átfogó képet adva arról, mit is rejtenek a különböző területek a tőkék alatt.
A szinte kötelező, lendületet adó, friss "frühstück wine"-ok, vagyis a 2013-as Olaszrizling, Pinot Blanc, és Frizzante után még egy kis Rosé is felvidított minket pajkos gyümölcseivel. Persze elmaradhatatlan volt a friss savú borok mellől a reggeli kenegetős, a kedvencünk idén a frissen pirított, még tűztől pattogó héjú tökmaggal megszórt tökmagkrémes kanapé volt.
Aztán persze a Kékfrankosok kóstolásába is belevágtunk. A 2011-es évjáratból kaptunk merítést, körbejárva szépen a termőhelyeket, így a Königsberg, a Weinberg, a Szapary, a Saybritz, és a Hornig területeket. Ami rendre és szép ívben ismétlődött a borokban, az a gyümölcs-fűszer-ásvány itt szinte előre borítékolható hármasa. Mivel az úgynevezett Vas-hegy csoport területein meglehetősen változatosak a kőzettani adottságok, így a borok között is érzékelhető volt a különbség.
Szapary, Saybritz, Hornig... Ahány terület, annyiféle Kékfrankos |
A Königsberg terület kicsit más stílusú borokat ad, mint a többi, lévén, hogy a zöldpala mellett ott már az agyag és a mészkő is megjelenik. Elegáns, könnyedebb ez a Kékfrankos, finom meggyes-virágos zamatokkal, frissítő savakkal, míg a Weinberg már erőteljesebb, de még mindig megmarad elegáns felépítésűnek, köszönhetően a jól használt barrique hordós érlelésnek is.
A Szapary 25-30 éves tőkék termése, kifinomult stílus, cseresznyével, szerecsendióval, sokat tud, de nem erőből akar sokat, hanem tudásból, vagyis "csupán" közvetíti a talaj és a fajta jegyeit. A Saybritz mellé felkiáltójel került, ásványos, szinte sós, masszív bor, szépséges savakkal és tanninokkal, bőven van még ideje, és ezt jól ki is fogja használni. A Hornig illatában pici dohány és leheletnyi füst, ízében pedig aszalt szilva, és érett fekete bogyós gyümölcsök, karonfogva a már jól megszokott mineralitással.
Gerald Ungernél |
A konklúziót már Gerald Unger birodalma felé autózva vontuk le: ahány terület, annyiféle Kékfrankos, szépen és határozottan keretezett Kopfensteinerék borkészítésről, természet- és termőhely közeli gazdálkodásról alkotott elképzelése, sőt, nem csak a keret, a benne lévő kép is szép. Ja, és persze az új címkék is, hiszen ahogy az a két nap folyamán kiderült, több pincészet is újított e téren a tavalyi évekhez képest.
Aztán megérkeztünk Gerald Ungerhez, aki szüleitől, Maria és Franz Ungertől vette át a borászatot. A tágas terek, a súlyos hatalmas faasztal a vérvörös rózsákkal, a szürke betonfelületeket megtörő képek, a nagy üvegtáblák mögé "rejtett" hordók, és a modern dizájn adott egyfajta tavalyi Schützenhof hangulatot, amely egyébként aznap többször is megismétlődött (később StephanO-nál, és Uwe Schiefernél is hasonló környezetben szeretgethettük a Kékfrankosokat). A címkék itt is gyönyörűek és kifejezők, a polcokon összehasonlításképpen még láthattuk a régebbi évjáratos palackokat.
Gerald Ungernél kézzel fogható a termőhely |
Itt már belekóstolhattunk az idősebb, 40-50 éves tőkék termésébe is: a Limitation nevet viselő 2011-es Kékfrankos barrique hordóban érett, intenzív, meggyes-fahéjas aromákkal, kerekséggel, bársonyossággal, ásványos vonalakkal. A 2011-es Gerus házasításban - Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Merlot - pedig szépen kirajzolódott a Kékfrankos alap, fűszeres zamatokkal, némi sós karamellával, fekete bogyós, aszalt gyümölcsökkel, valamint erőteljesebb felépítéssel, határozott, mégis barátságos tanninokkal. Gerald Unger boraiban - bár határozott vonalakban jelen van a terroir - mégis leginkább a gyümölcsösséget, a fajta adta zamatokat és tulajdonságokat érezhettük, így egy újabb tapasztalattal - és megjegyzendő borásszal - találkoztunk személyében.
Pezsgő(s) fogadtatás StephanO-éknál |
"... az a felhő nem is tehet mást, mint hogy dézsából öntse az áldást (...) Elbújok itt, amíg elvonul a zivatar" - mondja a bolond Trinculo Shakespeare, A vihar című darabjában, és ezt mondtuk mi is, mivel az eső vadul zuhogni kezdett, miközben StaphanO-ékhoz autóztunk át. Jól is esett rögtön egy nyarat idéző citrusos, elegáns buborékokkal teli Olaszrizling-Zöldveltelini pezsgő, amely Golsban, Szigetiéknél vált pezsgővé, palackos erjesztéssel. Még egy érdekességet, a lilás színű StephanO Kékfrankos nagyszemű sót is megkóstoltuk, majd áttértünk a címketanulmányozásra, no meg persze a borászat és a borok névválasztása sem hagyott minket nyugodni.
Stephan Oberpfalzer |
Monika (Dr. Monika Killer) és Stephan (Dr. Stephan Oberpfalzer) mesélt nekünk minderről, történetesen a StephanO név nagyon egyszerűen keletkezett: Stephan Oberpfalzer e-mail címe adta az ötletet, innen pedig már csak egy lépés volt a bornevek választása, Shakespeare, A vihar, és annak részeges komornyikja, Stephano nyomán. A borok a többi szereplő és karakter nevét viselik: Adrian, Miranda, Sebastian, Trinculo, Gonzalo.
Sebastiannal, vagyis a Zweigelt 2012-es tételével ismét öreg tőkék között járhattunk, 40 éves szőlőtőkék termése ez a szép felépítésű, finom zamatú "zweigi. Aztán a pici vaníliával és csipetnyi fűszerrel díszített Trinculo - Eisenberg DAC 2012, és a már fajsúlyosabb Gonzalo - Eisenberg DAC Reserve 2011 tétel következett, utóbbi telt, érett gyümölcsökkel teli, földes-ásványos jegyekkel.
Stephan kitartóan, és - minden túlzás nélkül állítható -, olaszos, "sztefánós" szenvedéllyel szaladgált a palackokkal, mindenkihez volt egy kedves szava, egy széles mosolya, egy vicces megjegyzése, tehát joggal érezhettük úgy, hogy igazán kerek ez a történet, termőhelyestül, borászostul, borostul, Shakespearestül, szóval úgy mindenestül. Kiválóak a karakterek, nem csak a borokban, de a borászat minden szegletében is.
Szombat - Eisenberg (Csejke)
A napsütésnek láthatóan búcsút inthettünk aznapra, így a hátradőlős-napozós-teraszozós élmény helyett a Groszer Wein pincészet háza tájára "menekültünk", és egyúttal átkereszteltük a Bortavaszt Borőszre. 2012-ben már jártunk itt, de akkor még a Vinum Ferreum név állt a "cégtáblán". Most ugyanott Marcus Bach, a Groszer Wein borásza töltötte poharainkba a borokat, és azonnal meg is tudtuk tőle, hogy a Vinum Ferreum egykori borászaként új útra lépett, méghozzá egy salzburgi üzletemberrel, Matthias Kronnal, akivel 2012-ben közösen létrehozták a Groszer Wein borászatot.
Az egy literes palackoknál Marcus Bach - Groszer Wein |
Marcus és Matthias álma-vágya az volt, hogy autentikus terroir borokat készítsenek. A pincészet régimódi helyesírással írt neve is erről a filozófiáról árulkodik, ami azonban tökéletesen kifejezi ezt a törekvést, az a palackok formája, mérete és címkevilága. A borok egy literes palackokban kerülnek forgalomba, lévén, hogy ezen a vidéken régen ez a palackméret és forma volt használatban, és a címkegrafika is a 19. századot idézi.
Uwe Schiefernél |
Aztán mivel az este közeledni látszott, még gyorsan átautóztunk Welgersdorfba (Velege), Uwe Schieferhez. Csakúgy, mint Kopfensteineréknél, itt is belekóstolhattunk a Kékfrankos Königsberg terület adta jegyeibe, vagyis telt gyümölcsösségébe, elegáns savaiba, finom sósságába. A többrétegű, sűrűbb szövésű, érett piros bogyós gyümölcsökkel teli, kakaóbabos, és cseppet animális lecsengésű Reihburg, majd a már-már Burgundia ízvilágát idéző Szapary kortyolásakor viszont már éreztük, hogy Uwe Schieferhez bizony vissza kell majd térni egy jóval nyugodtabb, lassúbb, és átfogóbb kóstolásra. Így is teszünk majd.
Eltendorf |
Vasárnap - Eltendorf (Ókörtvélyes)
A szombatot az eső után hatalmas szélvihar zárta, a vasárnapot viszont - talán kiengesztelésül - szikrázó napsütés nyitotta. Délebbre indultunk, hogy felfedezzünk egy számunkra egyelőre ismeretlen régiót, Eltendorfot. Az Uhudler, vagyis a direkttermő szőlőkből készülő borok kis hazája ez, és bár érdekességképpen kóstolgattuk ezeket a borokat is, Eltendorf Uhudleren "túli" arcára is kíváncsiak voltunk.
Az itteni borászok nagyszerűen oldották meg Bortavaszos bemutatkozásukat, vagyis két helyen várták a vendégeket, az egyik pincénél hárman (Oberkofler, Pfeiffer, Gratl), a másik helyen ketten (Lorenz, Zieger) összefogva, közösen mutatkoztak be boraikkal.
David - Oberkofler bioborászat |
Leginkább - bioborászat lévén - Oberkoflerék borait mustrálgattam részletesebben. A nagyon kedves és előzékeny David - aki egyébként Innsbruckban tanult biológiát, és 2008 óta borászkodik - egy olyan új szőlőfajta borát is bemutatta, amely rendkívül ellenálló a gombabetegségekkel szemben, így permetezésére egyáltalán nincs szükség. A Bronner névre hallgató fajta 2013-as borában friss fehér húsú gyümölcsök, pici fehérbors, és kicsattanó frissesség adott aznapra lendületet.
Weingut Gratl |
Kóstoltunk persze direkttermők borából is: Pfeifferéknél az "Einer der Besten 2013" névre hallgató fehér Uhudler például Elvira szőlőfajtából készült. Érdekes játék volt egy teljesen otellós illat- és ízvilágot egy fehérborban "viszontlátni". Gratlék borai közül elsősorban a 2007-es szekció vöröseit mustrálgattuk, a Pinot Noir-t, a Syrah-t, és a házasításokat: a Medusa-t és Cerverus-t. Ziegeréknél egy másik érdekességet kóstolhattunk, a német eredetű Sämling 88 névre hallgató szőlőfajta illatos, könnyed fehérborát.
Némi hordófotelekben való pihenés-napozás még belefért a vasárnapba, majd szépen eltelt a nap az Eltendorfi lankákon, mi pedig konstatáltuk, hogy a friss, lendületes, jó savú fehérek, a jól iható, kedves, karcsúbb felépítésű vörösborok, valamint az érdekes szőlőfajták háza táján jártunk aznap. Érdeklődésünkre, hogy milyen is errefelé a tőkék alatt a talaj, a "lehm boden" választ kaptuk, vagyis agyagos. Innen tehát a finom és elegáns savkészlet, a kirobbanó gyümölcsösség, és a filigránabb, de mégis határozott felépítés.
Hazafelé tartva még beugrottunk Gaas-ba (Pinkakertes) Herczegék teltházas Buschenschankjába. Elsősorban friss és lendületes fehérborokat (Olaszrizling, Chardonnay, Pinot blanc) kóstoltunk, de bizony két nap Bortavaszozás az két nap Bortavaszozás, így becsuktuk a Wein Guide-ot, és már "csak" látogatóba ugrottunk be Rohoncra, hiszen aki nélkül számunkra nincs Bortavasz, az Thomas Straka. Szerencsénkre még a palackok mögött találtuk, így meg is beszéltük, hogy hozzá is vissza fogunk térni egy elmélyültebb kóstolásra.
Thomas Straka |
Ez volt tehát a 2014-es Bortavasz Dél-Burgenlandban. Jó volt visszatérni a már korábban bejárt helyekre, jó volt új dolgokat felfedezni, jó volt megérteni, megérezni a termőhelyek egyedi adottságait, a borászok elképzeléseit, álmait, vágyait, jó volt új szőlőfajtákat, új stílusokat, és persze új borászokat is megismerni. És jó lesz 2015-ben is. Évről évre egyre többen és többen kíváncsiak - magyar részről is - a Dél-Burgenlandi borászokra, és ami nagyon fontos, ők is kíváncsiak ránk. Az idei szomszédolásunkról pedig meséljenek tovább a képek...
Szöveg: Nagy Zita