Borjour Magnum 2012 – A legnagyobb beltéri kóstolón jártam

Akinek február közepén nincsenek elvonási tünetei, már ami a borfesztiválokat és a nagy volumenű beltéri kóstolókat illeti, az vagy kiszeretett az ilyen rendezvényekből, vagy soha nem is szeretett bele. A magam részéről, mióta elfogadtam, hogy az elmélyült beszélgetések, valamint a nyugodt körülmények között történő „szakmai” kóstolás helyszíne nem egy korlátlan kóstoló, ahol a belépőjegy befizetése után mindenki annyit és annyiszor kóstol, amennyit és ahányszor csak akar, ráéreztem az ízére, és megszerettem az ilyen eseményeket is.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

 

Mert hát nagyon jó találkozni ismerős arcokkal, vagy éppen megismerni újabbakat, és jó közben borozgatni, kóstolgatni, jönni-menni, beszélgetni, szóval kötetlenül eltölteni egy klassz estét olyan társaságban, ahol mindenki szereti a bort. „Borjourék” nem titkolt szándéka is ez a „behemót borfesztivállal”, a Borjour Magnummal, amely nem akar komolykodni és túlmisztifikálni semmit, miközben mégiscsak közelebb hozza a borászokat és a borszeretőket egymáshoz. Az ELTE Gömb Aulájában eltöltött este nekem is inkább a beszélgetésekről szólt, miközben persze rendre változott a poharam tartalma, nyerspezsgőtől a masszív vörösborokon át az aszúkig bezárólag. Éppenséggel volt miből választani: 3 szinten 120 kiállító 300 tétele várakozott arra, hogy elfogyjon. 

Nánási Lajos és Litauszki Zsolt

 

De hiába, sosem elég az, ami van, a kóstolgatások közepette egy idő után vágyni kezdtem valami másra, valami pluszra, valami különlegesre, izgalmasra. Meg is találtam. Az etyeki Kertész Családi Pincészet rukkolt elő a zseniális ötlettel, vagyis boraik kóstoltatása mellett némi kulináris kalandra is elcsábították a közönséget. Nem először ihletnek meg séfeket a Kertész borok: karácsony tájékán az Olimpia étterem tulajdonos-séfje, Takács Lajos álmodott narancsos-korianderes borjúcsülköt, meg thai citromfűvel ízesített ananászmousse-t az etyeki borokhoz, itt, a Borjour Magnumon pedig a 21 Magyar Vendéglő, a Pierrot Vendéglő és a Pest-Buda étterem kreatív séfje, Litauszki Zsolt és a „tiszta ízű, jó kaják” mestere, Nánási Lajos készített két kóstolófalatkát. Az egyik költemény préselt borjúfej vecsési káposztával töltve, kimchivel és chili pasztával, valamint Kertész Chardonnay-ban áztatott mazsolával, a másik falatka pedig mangalicából készült kocsonya alma vinaigrette-tel. A borpárok: Kertész Carla 2010, és Kertész Zöldveltelini 2011. Előbbi félédes házasítás, a préselt borjúfej izgalmas párja, utóbbi pedig friss és száraz tétel, a kocsonya és a vinaigrette tökéletes társa.

Az igazioliva "atyja", Tóth Gusztáv

 

És ha már izgalom, csábítás és kulináris kalandok, nem hagytam ki az olívaolajak végigkóstolását sem. Tettem mindezt Tóth Gusztáv segítségével az igazioliva standjánál, ahol a portugál SAOV Terras do Pouchão DOP olaj tulipánjait és nárciszait érezhettem, a spanyol Cortijo Garay Picual eleganciáját ízlelgettem, és a francia L'Or de Taurenne orgonabokrában kalandoztam. Soha nem éreztél tulipánt, nárciszt, frissen vágott füvet, orgonát egy olívaolajban? Akkor eddig lehet, hogy nem is találkoztál igazi olívaolajjal. Érdemes tehát odafigyelni vásárláskor, ahogy azt Gusztiék is ajánlják: „Légy észnél, figyeld a palackon a termőhelyet, a termelőt és a bogyófajtát – kábé itt kezdődik az olaj, a többi csak üzlet.” Nem mellesleg, ha olívaolajra van szükség, valamennyi tisztességes étterem náluk vásárol. A két fent leírt kulináris kaland még vagányabbá és vonzóbbá tette számomra a Borjour Magnumot, mintha csak egy jó pasi ingét gombolgatnám ki...

  

Aztán persze újra a boros standoknál találtam magam, szájról-szájra jártak a hírek, hol mit érdemes kóstolni, még néhány ismerős arc, még néhány mosoly, majd szép lassan eltűnt a tömeg a pesti éjszakában. Néhány pohár még álmosan csattant a földön, majd a Borjour Magnum bezárta kapuit. „Ugye megmondtuk, hogy jó lesz?” – tették fel a kérdést a szervezők az esemény után, és hát igen, megmondták, és jó is volt. Ami pedig kimaradt, az kimaradt, majd talán egyszer mégis megtörténik velem, ha úgy kell lennie… Talán éppen jövőre.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Teljes fotógaléria a facebookon.

A Borjour Magnum néhány további pillanata képekben:

„A bor pontosan olyan, mint az ember” - Gálaebéd Vida Péter tiszteletére

Vasárnap a tél legvadabb ölelésében indultam a Corinthia Hotel felé. Ünnepelni. Vida Pétert, 2011 Év Bortermelőjét. Vannak ugyanis ünnepek, amelyek ténylegesen az ünnepeltről szólnak. Olyan ünnepek, amelyek még véletlenül sem csapnak át hangos, felületes csinnadrattába, hanem végig megőriznek egyfajta személyes és bensőséges miliőt. Halk koccintások, mosolyok, ölelések. Örülök neked. Örülök, hogy téged ünnepelhetlek. Örülök, hogy veled lehetek. És az ünnepelt is mosolyog, és mindenkihez van egy kedves szava… És közben úgy osztja meg gondolatait a jelenlévőkkel, mintha csak egy pohár bor mellett üldögélve beszélgetne valamennyiünkkel. Nincsenek nagy szónoklatok, nincsenek túlhajlított ívek. Csak egyszerű, letisztult, szívből jövő szavak… valahogy mindig így kellene ünnepelni.

Fotók: Nagy Zita

 

A Magyar Bor Akadémia Gálaebédje idén tehát Vida Péter tiszteletére zajlott. Megérkezve, a fagy kemény szorításából szabadulva máris belépőt kaptam a nyárba: Vida Rosé 2011. Csillogva nevet, kacéran üdvözöl. A Bálteremben már halk duruzsolás, szinte észrevétlenül zajlik a fogadás, ahol a verseny öt jelöltjének borai és a hozzá felszolgált falatkák a főszereplők. Füstölt kacsamell és kacsamáj hab birsalma dzsemmel, tavaszi tekercs rákkal, shitake gombával és üvegtésztával, grillezett véres hurka tökpürével, és kéksajt almakocsonyával. Hozzá Áts Károly, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva, Heimann Zoltán és Vida Péter borai… A poharakban vibráló Furmint, aranylón csorduló aszú, lendületes Ezerjó, fűszeres Kadarka, bársonyos Merlot. Néhány falatka és korty a csodákból, aztán Vida Péter a színpadon. „Hát itt vagyunk…” – mondja, és beszélni kezd. Minden szavát érdemes lenne lejegyezni, de talán a legfontosabb mégiscsak az, hogy „ha tehetitek, akkor ünnep legyen a családnak, amikor fölbontotok egy szép bort. És elképesztő, ami belőle árad. Mert a bor az pontosan olyan, mint az ember. Az éppolyan rakoncátlan rossz gyerek, és elképesztő tudással bíró felnőtté válik. Ezt a bornál harmóniának hívjuk. Aztán éppolyan elárvult öregember lesz, és bármily furcsa, ha meg nem isszuk, éppúgy, mint mi, méltóságteljes lesz, de meg fog halni. Ilyen az életünk. És ez egy fantasztikus csoda.”

A díj átvétele után a Valetta teremben az ünnepi ebédhez készülődünk. Valahogy úgy, mint egy nagy család. Köszönhető ez Vida Péter személyének, hiszen különös természetességgel mozog a vendégek között. Csakúgy, mint egy gondos házigazda. A borsort ő maga mutatja be, a Vida borokhoz neves chefek által alkotott ételkölteményeket pedig Csizmadia András gasztrofilozófus szavai csalogatják elő a konyhából. Elsőként hideg előétel, vagyis Dunai halkocsonya saláta érkezik. Megálmodója Bernát Dániel András, az U26 étterem chefje. Hozzá Szekszárdi Öreg Tőkék Kadarkája 2008-ból. Vadponty, lesőharcsa füstölve, haltej, „szűz” és paprikás halkocsonya kockákkal, sült paprikával, érlelt balzsamecetes saláta halmon… Párszor még elolvasom a menükártyán, aztán inkább ízlelem. A bor 90 éves tőkék termése. Az étel megosztó, de én határozottan az őt kedvelők táborát erősítem. A borral párosítva főleg. A balzsamecet cirógató selyme és a ruccola füstös aromája szépen harmonizál a Kadarkával, és a hal ízeivel. Könnyed, mégis határozott kezdés. A legjobb mindenbe így belevágni…

Leves érkezik másodjára: „Vadnyúl hazafelé”. A Thermal Hotel Visegrád chefje, Ványi László álmodta az asztalunkra. Ő sütötte bele a kis leveses csészék aljába a vadnyúl pástétomot lilaburgonya gyűrűben, majd erre kanalazta a forró vadnyúl erőlevest. A 2007-es szekszárdi Pinot noir ugrasztja ki a nyulat a bokorból. Csodásan egymásra találnak, a végén senkiben sem maradt hiányérzet. A fogások között Szigethy Gábor író, rendező baráti köszöntőjét hallhatjuk. „Taníts meg mindenkit beszélgetni a borról!” – szól Vida Péterhez. Mert ha valakitől, Vida Pétertől biztosan megtanulhatjuk. Nem, nem beszélni a borról, hanem beszélgetni. Talán sokkal harmonikusabbak lennének az emberi kapcsolatok, ha többet beszélgetnénk, és kevesebbet beszélnénk…

A harmadik fogás következik, ahogy Csizmadia András fogalmaz: „A gasztroorgia”. Én ezt a fogást vártam leginkább, talán valamiféle megérzés alapján helyeztem a kiemelten kezelendő kategóriába. Nemcsak azért, mert Takács Lajost, az Olimpia Étterem csillogó szemű chefjét régóta szívesen „kóstolgatom”, hanem mert amit a menükártyán olvasok, az különlegességével, összetettségével látatlanban lenyűgöz. Kacsa „székelykáposztával” – currys kacsacombbal töltött mellehúsa, ananászos savanyú káposzta mazsolásan, pirított algalapban, pattogtatott gerslivel. Van ebben a fogásban valami zsigerből jövő érzék, de ott van a teljes magabiztossággal párosuló könnyed kísérletező kedv is. A curryvel „keletiesített” kacsa párjává a 2007-es Hidaspetre Kékfrankos lép elő. Egy ideig farkasszemet néznek, aztán meghátrálnak a guruló mazsolák, az édeskés ananász, a keleti fűszerek, és utat adnak a bor kincseinek. A gersli elégedetten roppan a háttérben, én pedig kételkedés nélkül odaadom az első díjat ennek a fogásnak. Bármi lesz is ezután, már őt szeretem! 

A háttérben mindeközben a Hot Jazz Band játszik finoman csókoló „békebeli” dalokat, a behavazott Budapestet pedig teljes erővel sütni kezdi a nap. Nyárra vágyom, és meg is érkezik, Corinthia meglepetés formájában. Apró pohárkába állítva egy roppanósra sütött tölcsér, benne Rozé sorbet. Természetesen rozéval, vagyis 2011-es Szekszárdi Rosé Cuvée-vel. Hálás vagyok Bolyki Péternek, a Corinthia Hotel Budapest sous chefjének, na meg Vida Péternek, hogy idevarázsolták a napfény ízeit, megszórva némi csokoládés robbanócukorkával, mellyel valahogy a virgonc gyerekkor nyarait is visszaidézték.

Befejezésként Buday Péter, a Larus Étterem chefje érkezik, és vele együtt az omlós szarvas lábszár vargányás pitével, baconban sütött mandulás datolyával, ringló szilvalekvárral, paszternák pürével, Merlot mártás ölelésében. „Olyan, mintha bársonyt innék.” – mondja Buday a Merlot-ról, és útmutatást is kapunk az étel-bor páros kóstolgatásához. Vagyis hogy nem kell úriasan viselkedni, nem kell arra figyelni, hogy a pohár széle tiszta maradjon, ahogy Buday fogalmaz: be a szájba egy falat „husika”, rá egy kis szósz, egy kis panyolai szilvalekvár, majd szépen a többi összetevő, és amíg a szájban ismerkednek, gyorsan rákortyolni a 2007-es La Vida Merlot-t. Amelyhez egyébként az ebéd nyitásakor Vida Péter azt az instrukciót adta, hogy feltétlenül becsukott szemmel kóstoljuk, és figyeljünk. Ne az asztalszomszédunkra, hanem magunkra. Befelé… Gyakrabban meg kellene tenni. Mindenkinek.

Az ebéd végeztével az esti órákat újra a Bálteremben töltjük pálinkában érlelt alma crumble, gyömbéres crème brûlée, Sacher torta, kávés mascarpone krém, mini rum baba, sajttorta és még sorolhatnám hányféle desszertkülönlegesség, valamint illatos olasz kávék, pikáns sonkák és különleges sajtok társaságában. Boraikkal kedveskednek még a korábbi „Év Bortermelői” is, így természetesen a poharunk nem üres egy pillanatra sem… „Nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttetek ebben a zord időben, és megünnepeltetek” -  fejezte be beszédét Vida Péter. – „Végtelen nagy szeretettel köszönöm meg mindannyiatoknak, hogy itt vagytok, és ezt a napot egyszerűen bearanyoztátok.” Mert valóban méltó ünnep volt ez a nap… nemcsak Vida Péter ünnepe, hanem a magyar bor és gasztronómia ünnepe is. Ezúton köszönöm a szervezőknek, hogy magam is részese lehettem. Remélem, Vida Péter borairól pedig még nagyon sokan és sokszor fognak beszélgetni úgy, ahogyan ő tanítaná.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz 

Teljes fotógaléria a facebookon.

A gálaebéd néhány további pillanata képekben: