2011. október 25., kedd

Ők így szeretik az életet! – A Pfneiszl lányok kóstolóján jártam

Szépség, természetesség, játékosság, báj, barátságosság, igényesség, kreativitás, kalandvágy, nyitottság, és még sokáig sorolhatnám, mennyi minden jutott eszembe a fentieken kívül azon a székesfehérvári Monarchia szaküzletben tartott kóstolón, ahol a soproni Pfneiszl Pincészet mutatkozott be. Nem csak a két fiatal leányzó, a fiús anyák álma, Birgit és Katrin bemutatkozása során bukkantak fel bennem ezek az érzések, hanem boraik kóstolgatása közben is. Újra együtt Székesfehérváron, ahol nem maradt el a Tangó sem, majd a Távoli világba utaztunk, és egy Mesés vidéken is jártunk. Ja, és még filmet is néztünk!

Birgit és Katrin Pfneiszl - Teljes fotógalériáért katt a képre!

A kóstolót a „hugi”, vagyis a fiatalabb testvér, Katrin vezette. Rögtön hozzáteszem: remekül. A borbemutató ugyanis nehéz műfaj, hiszen rá kell hangolódni a hely atmoszférájára, a jelen lévők adott esetben eltérő hangulatára, gondolkodásmódjára, éberen kell tartani figyelmüket, és nem utolsósorban a borokról is úgy kell beszélni, hogy ne silányuljon az este egyfajta unalmas termékbemutatóvá, vagy száraz szakmai előadássá. Katrin és Birgit egyénisége azonban annyira elragadó, természetességük és lelkesedésük annyira üdítő a mai céltalanul rohangálós, panaszkodós, fanyalgós világban, hogy nem fordulhatott elő ilyesmi. 


A magyar ősökkel rendelkező osztrák családból származó testvérpárt 2006-ban ajándékozták meg a szülők az 1993-ban alapított családi borászat irányításával. Katrin - elmondása szerint - nem örült akkor annyira ennek az ajándéknak, de négy évvel idősebb nővére, Birgit, aki tudatosan mindig is boros pályára készült, majd a borász diploma megszerzése után körbeutazta a világot, hogy különböző pincészeteknél szerezzen tapasztalatot - annál inkább. Később aztán Katrin is rákapott a bor „ízére”: borismereti kurzusokra járt, részt vett és vesz a szőlő és a bor körüli munkákban, egyetemi tanulmányai mellett borbemutatókat tart, a pincészet marketing munkájával foglalkozik, és nagyon szívesen traktorozik. Példaképe pedig nővére, Birgit. Jelenleg 21 hektáron gazdálkodnak, bővíteni már nem szeretnének, a nagy fordulat pedig akkor következett be a birtok életében, amikor pár évvel ezelőtt belevágtak az organikus (bio) szőlőtermesztésbe. Ez a művelés ugyanis már nem csak pusztán növényvédelmi kérdés, hanem komplex gondolkodásmód is.  

   
A Pfneiszl lányok további gondolatait és élményeit már borok mellett ismerhettük meg. Elsőként a Sparkelina 2010 került a pohárba, amely nem más, mint egy félédes rozé gyöngyöző bor. Először 2010-ben készült Shirazból a Sparkelina, korábban a Zenit fajtát zárták ebben a formában palackba. A nehéz évjáratban azonban a Shiraz kifogástalan érése elmaradt, ezért készült belőle ez a friss, málnás, cseppnyi fűszerrel meghintett, a magasabb cukortartalmat nagyon szép savakkal üdítő, gazdagon gyöngyöző bor, amely nem csak 0,75 l-es palackban került piacra, de 0,2 l-es „hordozható” változatban is, a kis palackban egy rózsaszín szívószállal. „Miért is nem nyár elején ismertem meg ezt a bort!?” – kérdezte sóhajtva mellettem ülő kóstolótársam. Sajnos én is így jártam, de soha nem késő, a cudarabb hónapokban sem kell lemondanunk róla: év végi baráti összejövetelek remek bevezetője lehet, jól behűtve házibulikban tánc közben tehet jó szolgálatot, és szilveszter éjszaka is könnyen válhat a társaság középpontjává. Vigyázat! Észrevétlenül kúszik a pohárba, és makacsul itatja magát!    


Másodikként az Újra együtt 2010-es Kékfrankost kóstoltuk. 2004-ben hagyta el az első Újra együtt bor a pincét, amikor Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozott. A lányok szerint nem ez a bor jellemzi leginkább a Pfneiszl Pincészetet, hiszen itt Sopron fő fajtája, a Kékfrankos könnyedebb, gyümölcsösebb, bohókásabb, frissebb arcát mutatja, a csillámpalás talaj csodái még részben rejtve maradnak. Következik ez abból is, hogy a bor reduktív, és a tőkék is fiatalok. Gurul a meggy és a málna, csipetnyi édesfűszer és leheletnyi parfümösség teszi még kedvesebbé a bort. A palackcímke akár egy képeslap, apró részleteket villant fel a borvidék kincses ládájából.


Aztán jön a tánc. Vagyis a Tango 2009. Ez esetben nem ketten, hanem hárman táncolják: Merlot, Cabernet Sauvignon és Shiraz a palackban. És hogy miért éppen tangó? A Merlot jelképezi a Nőt, a Cabernet Sauvignon a Férfit, a Shiraz fűszeressége pedig a Szenvedélyt. Márpedig ha mindhárom dolog együtt áll, valóban könnyen kerekedik belőle egy vérforraló tánc, na meg nem sokkal később egy ilyen szép házasság. A bor három hónapot használt barrique hordóban érlelődött, fűszeres, érett, erdei gyümölcsös, kerek, benne a Soprontól keletre fekvő Langschilling dűlő adta frissességgel, és a Kraftner dűlő ásványos jegyeivel. Miközben kóstolgatjuk a Tangót, a lányok érezhetően nagy büszkesége, vagyis édesapjuk, Pfneiszl Franz is szóba kerül. „Néha azért apunak is lehet igaza.” – mondja nevetve Katrin, utalva arra, hogy nem feltétlenül hallgatnak mindig és mindenben a szülői szóra, illetve a szülők sem feltétlenül szólnak bele mindenbe. Hiszen ha így történne, Katrin és Birgit nem tudnának úgy tekinteni a szőlőre és a borra, mintha a sajátjuk lenne.

 
Mielőtt a kóstolással tovább léptünk volna, a lányok a korábbi évek tapasztalatairól, és a bio termesztésre való átállás nehézségeiről beszéltek. Ezen a ponton vált igazán érezhetővé, hogy a fiatalság és a báj mellett bizony már komoly felelősségtudat, gondolkodásmód és határozottság is áll. Amikor eldöntötték ugyanis, hogy organikus gazdálkodásra állnak át, édesapjuk egyáltalán nem örült. A próbaév rendkívül nehéz volt, sok dolgot a maguk kárán tanultak meg a lányok, de a tavalyi év végleg meggyőzte őket – és édesapjukat is – hogy a kitartás meghozta a gyümölcsét: az esős és nehéz év ellenére nagyon szép termésük lett. A 2009-es évjárat pedig már bio borként került forgalomba. 


Aztán kicsit eltávolodtunk Soprontól, igaz, csak képzeletben. „Testvérem élete palackba zárva.” – mondja Katrin, miközben a poharakba tölti a Távoli világ 2008 tételt. Ez a bor ugyanis valóban távoli világok fajtáiból – Shiraz, Carmenére, Malbec, Zinfandel, Sangiovese – készült, olyan távoli világokéból (Ausztrália, Chile, Argentína, Kalifornia, Olaszország), ahol Birgit Pfneiszl szakmai tapasztalatait szerezte, és ahol ezek a fajták fő fajtának számítanak. Mindegyikből telepítettek hát Sopronba is néhány tőkét, így az utazások, élmények és tapasztalatok lenyomata immár egy soproni házasításban is megkóstolható. Testes, komplex, több rétegű bor, benne érett gyümölcsök, feketecseresznye lekvár, pörkölt kávé, feketebors, finom tanninok, lendületes savak és ásványosság. A borhoz ajándékba egy zenés filmvetítést is kaptunk, ahol Sopronból indulva először Ausztráliába, majd Chilébe, aztán Argentínába, San Francisco-ba, és végül Olaszországba utaztunk. A lányok ételeket is ajánlottak az adott országból, valamint az apróbb, eldugott kis helyekre is elvittek minket magukkal, így ismerhettük meg például Argentínában La Boca-t, azt a pici városrészt, ahonnan a tangó származik. Hogy milyen mindeközben Gotan Project-re Távoli világot kortyolgatni, érdemes kipróbálni… Last Tango in Paris. Test nem marad mozdulatlanul. Ha mégis, én kérek elnézést.


Aztán két 007-es „ügynök” következett, a 2007-es Cabernet Sauvignon, és a 2007-es Kékfrankos. A lányok rendszerint elnevezik az évjáratokat, hogy ezzel is közelebb hozzák és egyértelművé, emlékezetesebbé tegyék a borkortyintók számára az információkat. Így lett például a 2004-es évjárat Hűvös elegancia (nem titkoltan Audrey Hepburn „keze” is benne volt a dologban!), 2005 pedig A seregélyek kedvence, némileg Hitchcock Madarak című filmjére asszociálva. 2007 egy kicsit férfiasabb évjárat volt, így került „címkére” a 007-es ügynök. Mellette azonban találkozhatunk a lányok édesapjával is, hiszen mindkét palack címkéje az ő kézírásával készült. A Cabernet Sauvignon - kettő007 2007 nagyon markáns és karakteres, illatban és ízben rumos meggy, kevés animalitás, dohány és kávé. Szépen összerendeződött bor elegáns tanninokkal és savakkal. De ne érjük be egyetlen 007-essel, ha bevetésre készen mindjárt ott sorakozik a második!


A Kékfrankos – kettő007 2007 illata már előre sejtetett valamit. Erőteljesebb, érettebb, kimunkáltabb illatok érkeznek a pohárból, némi kis gumi kíséretében. Ízekben is izmosabb és összetettebb a Cabernet Sauvignon-nál, az ízek koncentráltak, masszív és gyönyörűen felépített bor. Mi a titok? A 48 éves Kékfrankos tőkék. Na meg az, hogy Birgit felfogásában a szőlő nagyon is jól tudja a dolgát, nincs szükség különösebb beavatkozásokra, hogy ilyen bor legyen az eredmény. Túlnyomórészt a tőkének köszönhető, hogy ilyen lesz. Majd hivatalosan az utolsó, nem hivatalosan pedig az utolsó előtti tételünk, az Impression Rouge 2008 következett. Frissen palackozva érkezett a Cabernet Sauvignon, Merlot és Kékfrankos házasítás. Ismét dúskálhattunk az érett illatokban és ízekben, mindezt bársonyos tanninok és selymes textúra kíséretében. Birgit ragaszkodik a magyar tölgy hordókhoz, így ez a tétel is abban érett. 


A kóstolósor végére érkeztünk… volna… Ha a lányok elő nem hozzák féltve őrzött kincsüket, az értékes ékszert, egy lakattal ellátott fadobozt, amely nem rejtett mást, mint a Mesés vidéket, vagyis egy magnum palackos 2003-as Kékfrankos válogatást. Talán erre a borra a legbüszkébbek, hiszen kívül-belül őket tükrözi, az ő érzéseiket, a család történetét, Sopronhoz és a Fertő-tóhoz való szoros kötődésüket hivatott elmesélni. Kíváncsi lény az ember, így mi sem elégedtünk meg azzal, hogy kívülről szemléljük az egyébként gyönyörű és egyedi címkét, melyet a lányokkal történt sok-sok személyes értekezés után Gaál Fruzsina tervezett. Szerettünk volna Katrin és Birgit címkén áradó vörös hajzuhataga mögé pillantani, azaz a palackban lévő bort kóstolgatni. Mindössze ezer palack készült ebből a mesés nedűből, melyből egyet a kóstoló társaság megvásárolt ezen az estén. (Valahogy mindig éreztem, hogy jó csapat a székesfehérvári!) 4 év barrique hordós érlelés után 3,5 évet pihent palackban ez a bor. Ami a pohárba érkezett, azt bizony hosszasan lehetne elemezgetni. Aki eddig legyintett Sopronra és/vagy a Kékfrankosra, annak kötelezővé tenném kóstolását. A gyümölcsei napsütötték, gyönyörűek, érettek, lédúsak, kerekek, buják, ott csillámlik ízében a már sokat emlegetett pala, tartásában ott van a nemesség, lecsengésében az elegancia, tanninjai bársonyként simulnak, és a savak sem billentik még csak játékból sem a tökéletes harmóniát.


Aztán Katrin és Birgit elköszön, mert reggel fél 8-kor már érkeznek hozzájuk a vásárlók, mi pedig maradunk még kicsit a mesés világban. Az este összegzéseként talán csak annyit mondanék, hogy ne tévesszen meg senkit a Pfneiszl lányok szinte szemtelen fiatalsága. Nem ez a lényeg. Mint ahogyan az sem, hogy ezek a borok nőiesek-e, vagy sem. Sokkal fontosabb az a hitelesség és önazonosság, ami a palackokból érkezik felénk. Mert ők tényleg így szeretik az életet. Az a minőség és színvonal, amit a Pfneiszl borok képviselnek, csak olyan hozzáállással hívhatók életre és tarthatók fenn, amilyennel a lányok belevágtak a birtok körüli dolgokba.  És ne feledjük el, Katrin és Birgit még csak az út elején járnak. Én pedig szeretnék még ezen az úton sokszor összefutni velük.


Köszönet a lehetőségért a székesfehérvári Monarchia borszaküzletnek, és Szurok Gábornak!
Fotók: Nagy Zita - Borgőz












 



2011. október 11., kedd

„Akiknek találkozniuk kell, találkoznak.” – Szepsy Istvánnál jártam

Na most vagyok igazán bajban… Mert Szepsy Istvánról posztot írni nagyon nehéz. Úgy értem: nekem. Nehéz, mert amit nála, tőle, általa kaptam, talán már örökre elkísér. Ez pedig mindig különös „teher”. Lemérhető ez azon is, hogy már sokszor nekiveselkedtem a poszt megírásának. Nem ment, bevallom. Fájl kinyit... Ujjaim a billentyűkön, de csak meredten néztem ki az ablakon, miközben rengeteg gondolat cikázott a fejemben. Fájl bezár. Ennek még érnie kell. Ez az egész még csak forr(ong) bennem, mocorog, mint szüret után a must a hordókban. Nem gondoltam, hogy tényleg meg kell várnom a szüret időszakát, hogy befejeződjön bennem az a folyamat, ami ott, Mádon, hónapokkal ezelőtt elkezdődött. 

Szepsy István a Szent Tamás dűlőben

Mert azon a cseresznyeérlelő, kicsattanó tavaszon kicsit talán átértékelődött bennem minden. Ott, az Úrágya dűlőben. Meg a Szent Tamásban. Meg Szepsy István pincéjében, vagy éppen a Mádi Udvarházban. Na tessék, ez is nehéz… Hogy a róla írt mondatok ne tűnjenek közhelyesnek, vagy éppen szentimentálisnak, netán mézes-mázasnak. De bármilyennek is tűnnek, egy biztos, a filozófus Henri-Frédéric Amiel nem tévedett, amikor azt mondta: „Minden táj egy-egy lelkiállapot.” Mert valamit mindig viszünk az adott helyre magunkkal, valamit, amit talán éppen ott ismerünk fel, amivel talán éppen ott és akkor kell végképp megküzdenünk, vagy amit éppen ott kell szabadon engednünk. És az ilyen felismerések, küzdelmek, vagy éppen szabadon engedések soha nem könnyű dolgok… Velem is valami ilyesmi történt. Úgy vésődött be tehát Szepsy István néhány mondata a fejemben lévő idézőjelek közé azon a korán jött nyáron, hogy soha nem törölhetők onnan.  

Szent Tamás dűlő - Magasra tör

Megérkezésem előtt szándékosan nem készültem fel Szepsy Istvánból. Nem olvastam el egyetlen róla írt cikket, vele készült interjút, borairól írt elemzést, hektárszámokkal dobálózó birtokbemutatást sem, és a korábbiakat is igyekeztem a memóriámból száműzni. Egyvalami befolyásolt mégis, de az kitörölhetetlenül, Lenkey Géza borász szavai, ahogy ő beszélt mindig is „Szepsy István bátyámról”, és kettejük viszonyáról. Semmi mást nem engedtem be, hiszen szerettem volna őt úgy, és akkor megismerni, ahogy és amikor erre személyesen lehetőségem nyílt végre. Csak rá figyelve. Egyszerűen csak azáltal, hogy beszél. De nem csak önmagában-önmagáról, hanem a borain keresztül is. Egy gyors, Tokajban elköltött reggeli után tehát Mád felé indulunk. 

Kőmustrán a Borgőz "stábja" Szepsy Istvánnal - Fotó: www.tokaj.hu

Megérkezve a birtokra, a kapuban Szepsy István vár minket. A porta szerényen simul a mádi utcaképbe, semmi feltűnés, semmi hivalkodás. Az udvarban gyerekjátékok a fűben, kicsi, gondozott virágágyások, és Szepsy István éppen aznapi munkára készülődő gyermekei, családtagjai. Mindenki tudja a birtokon a dolgát, érezhető a család összetartása. Még messze van dél, de a nap már úgy tűz, hogy menten árnyékot keresünk. Egyedül Szepsy István áll a napon feltűrt ingujjban, mindig mosolygó szemsarka csak picit húzódik összébb a hunyorgástól. A talajról mesél és a dűlőkben található kőzetekről, kvarcokról, különböző ásványokról. Vagyis a szőlő, illetve a borok lelkéről. Nézegetjük az ezernyi formát és színt a tornácon lévő kőzetgyűjteményben. Ez itt valaha fatörzs volt, ez meg egy agyagpipa, amit a szőlősorok művelésekor találtak. De a világ legtermészetesebb módján fekszik itt féldrágakő is, no meg a híres zeolit. Tokaj legfontosabb ásványa, melynek rendkívüli értéke, hogy üregeiben vizet raktároz, de képes gázokat, ionokat felvenni és leadni, tehát esszenciális elemeket közvetít a növényi gyökérzet és környezete között. Akár hiánybetegségeket is megszüntethet, vagyis gyógyító hatású.

Úrágya dűlő

Aztán Szepsy István a szőlőről beszél: - Valaki vagy érzi, vagy nem. A szőlőnek vannak olyan rétegei, amelyeket nem lehet racionálisan megmagyarázni. Érezni kell! Azonnal dűlőjárásra indulunk. Hogy akkor érezzük… Egy pillanatig sem hiszem, hogy nem fogok semmit érezni. Tudom, hogy fogok, tudom, hogy sok mindent, és tudom, hogy olyan intenzív lesz az élmény, ami ritkaság számba megy. Hogy honnan tudom? Na azt nem tudom. Csak érzem. Autókba szállunk, mi közvetlenül a volán mögött ülő Szepsy István mögé telepedünk. Zötykölődünk a kisbusszal, először fel, az Úrágya dűlőbe. Kint kavarog az esőtáncot járó hatalmas porfelhő. Bent nincs levegő, meleg van. Utastársaim próbálják kinyitni a hátsó ablakot. Nem lehet. Persze, hiszen a kisbuszt nem is „városnézésre”, hanem a dűlőkbe felkapaszkodásra használják. Szepsy István csak mosolyog, huncutul néz a visszapillantó tükörbe, látszik szemében a rutin, hogy nem mi vagyunk az első, dűlőjárásra viszonylag csak lassan ráhangolódó csapat, de tudja, hogy hamarosan úgyis lecsendesedünk… 

Az Úrágyából kitermelt kövek
 
Az Úrágyában állunk meg először. Lenyűgöz a látvány. Balra egy több száz éve folyton növekvő, hatalmas kőrakásból álló fal kígyózik, kizárólag azokból a kövekből, amelyeket az Úrágya dűlőből termeltek ki a szőlőművelések során. Árnyékában cseresznyefa, alatta kis asztallal és padokkal. Jobbra a völgybe kecsesen lefutó szőlősorok. Csak néhány pillanatig nem figyelek, és Szepsy István már fel is szaladt a kőrakás tetejére. Lentről nézem ég felé emelt két kezét és mosolygó arcát. Hát itt volnánk… Nekem a látvány hatására Weöres jut eszembe („alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"), meg még annyi minden, hogy nem is tudom Szepsy István minden szavát követni. De igazából most ez sem zavar valahogy, tudom, hogy aminek el kell hozzám érnie, az elér. Aminek meg nem most kellett, az majd egyszer úgyis… „Ha valaki abban nem hisz, ami adatott neki, az másban sem fog.” – mondja éppen Szepsy István. Igen, ezt már sokszor hallottam, vagyis hogy hiába toronyóra aranylánccal, ha valaki nem tud abban létezni és annak örülni, ami van, akkor sehogyan sem. De valahogy eddig Szepsy István szájából tűnt hitelesnek mindez, mert Szepsy István nem fél. Nem fél, „csak” hisz, tervei vannak, és teszi is a dolgát napról napra. Hitének – na meg tetteinek – bizonyítéka a birtok. Meg az arcáról letörölhetetlen, örök mosoly. 

"... benned a létra... "
Átautózunk a Szent Tamás dűlőbe is. A hátsó ablakot már nem piszkáljuk, kicsit el is csendesedünk. A dűlő jó része bakművelésű. Hihetetlen látvány lentről felfelé nézve, ahogy az egyesével álló karók az elúszó hatalmas felhők hasát cirógatják. Lefelé tekintve a völgyben lévő kis tóhoz futnak a sorok, mintha csak inni szaladnának le néhány pillanatra. Az egész dűlő él, lüktet, halkan pattannak a rügyek és kúsznak az indák, így talán az sem véletlen, hogy Szepsy István ide ül ki időnként gondolkodni, vagy „csak úgy” lenni, létezni. Most már nem nagyon beszélünk, mindenki a tájat kémleli, vagy éppen a szőlősorok közé vonul el csendes magányba sétálgatni. Miután pirosas-barnás színekkel mindegyikünk arcát megjelöli a nap, és a szomjúságunkat is előcsalogatja, visszaautózunk a mádi pincéhez. 

Szent Tamás dűlő
Jól esik a pince hűvösében a 2009-es hordóminták kóstolgatása. Az Úrágya Furmint friss gyümölcsök kavalkádja, mellette halkan koccannak a kövek, izgalmas a só és a pici maradékcukor játéka. A Szepsy Furmint ízben gazdagabb, testes, több rétegű. Élettel teli, lédús gyümölcsök, majd a lecsengésben ásványos-fémes-sós vonulatok. Az Urbán Furmint köves és animális, némi növényi jeggyel, krémes és telt testtel. Kortyolása közben finom szemcséjű tengeri só jut eszembe. Szépen felépített bor, utóíze hosszan elnyúlik, hiányérzetet csak azért okoz, mert kiürült a poharam. 

A Szepsy pincében

A pincében ért további kóstolási élményekből a poszt végére kötöttem egy csokrot, és búcsúzóul ráakasztottam a becsukott ajtó kilincsére. Ott olvasható. Itt a folytatásban pedig néhány – a pincében elhangzott – gondolat Szepsy Istvántól. Mert hogy sok mindenről szó esett, nem csak szőlőről és borról. Ölyvek, fürjek, fácánok, fenyőrigók, nyulak, seregélyek, sólymok, zöldségkertek, gyümölcsösök kerülnek szóba, meg Szepsy István vágya, hogy szeretne újra marhákat látni legelészni a hegyaljai tájban, miközben a területek szépen megművelve sorakoznak egymás mellett. Az aszúk kóstolásához érkezve pedig megtudjuk, hogy ha igazán érteni akarjuk az aszút, aszúszemeket kell enni, mert ami azokban a szemekben van, azt a bor már nem teljesen adja vissza. „Veszünk egy marékkal, és ha nem fér be a szánkba, akkor is benyomjuk.” - ad az aszúszem evéshez vidám útmutatást Szepsy István. Aztán a harmóniáról, a letisztultságról beszélgetünk. Egyszerű megfogalmazni, mit jelentenek ezek a szavak. Csak a völgyre kell gondolni kint, a Szent Tamásban, ahol délelőtt jártunk, ahol a nagy felhők hasát csiklandozták a szőlőkarók, és ahol a kis tóhoz futottak le a szőlősorok. Természet és ember valódi találkozása. Ritka pillanatok. „Akiknek találkozni kell, találkoznak. – mondja Szepsy István. - Legyen az ember, vagy szőlő, vagy bármi. Ha pedig el kell válni, akkor el kell válni… De békében.” 

Glasszírozott kacsazúza hónapos retekkel, görög joghurttal
Aztán ebédelni indulunk. Átsétálunk pár házzal odébb, a mádi Udvarházba. Hatalmas asztalt ülünk körbe, akár egy nagy család. Az asztalfőn Szepsy István. Érkeznek a borok, ezúttal már ételek társaságában. És érkeznek az újabb gondolatok is… 2009-es Birtok Furmint a pohárban. A tányéron Glasszírozott kacsazúza hónapos retekkel, görög joghurttal. Igazán felfrissít a citromos görög joghurt a Furmint citrusaival együtt. Közben Szepsy István a borversenyekről beszél. Hogy igazából nem is szabadna csak úgy versenyeztetni a borokat. Hanem meg kell inni azokból a borokból egy kartonnal, lehetőleg különböző időpontokban és helyzetekben. Mert bizony más a bor, ha eszünk hozzá (az sem mindegy, hogy mit), de más arcát mutatja a bor, ha gyorsan kiköpjük, és más arcát, ha sokáig ízlelgetjük. Mint ahogy az sem mindegy, hol, hogyan, kivel (kikkel) és milyen hangulatban kortyoljuk az adott bort. Pillanatnyi impressziókra tehát kár adni… „Inni kell a bort, nem csak kóstolni, tesztelni.” – mondja. 

Palócleves másképpen
 
2008-as Király Hárslevelű kerül a poharunkba, mellé pedig érkezik a „leves a levesben”, azaz Palócleves másképpen. Vagyis burgonyakrémlevesre kanalazva a gulyásleves. A leves krémességéhez csodás a bor krémessége, a leves „savanykájához” pedig a bor savai. Közben arról érdeklődünk, várható-e vörösborszőlő telepítés a közeljövőben? Szepsy István csak sejtelmesen mosolyog. „Az ember persze mindig vágyik valamire. Leginkább valami olyasmire, amit még csak meg sem tud fogalmazni... De nem kaphat meg mindent.” 

Fogas spárgás rizottóval
 
Aztán 2008-as Urbán Furmint érkezik. Ez a bor nem kerül belföldi forgalomba, az udvarház vásárolja meg az egészet. Hozzá Tiszai fogas spárgás rizottóval, vargányás vajjal meglocsolva. A rizottóról ódákat lehetne zengeni, olyan finom, és ami a legfontosabb, csodás állagú. A bor sói és citrusai szépen harmonizálnak az étellel. „A hit az életben mindenre ki kell, hogy terjedjen.” – mondja Szepsy István, majd arról beszél, hogy nem arra törekednek, hogy azt kommunikálják, ők a legjobbak, hanem, hogy harmóniát teremtsenek. Elsősorban magukban.

Sajttorta
 
A végére 2008-as édes Szamorodni érkezik, Sajttorta kíséretében. Birs és virágok a borban, leheletnyi vaníliával. A sajttortához kínált habcsók még meleg és porhanyós. Közben nézem Szepsy Istvánt. Maga a megtestesült nyugalom. Valamiért arra gondolok, hogy innen nézve mennyire értelmetlenek hétköznapi kötözködéseink, játszmáink, örökös csatáink, és hogy le kellene végre törölnünk az időnként arcunkra rögzülő haragot, fáradtságot és fásultságot. Élni kellene, és minden vállalásunkba teljes hittel belevetni magunkat. A fák árnya a teraszon egyre hosszabb. Minket pedig Áts Karcsi vár a „szomszédban”. Úgyhogy – bár nehéz a búcsú - lassan tovább indulunk. Én is átadom hát a kóstolási élményekből kötött kis csokromat. A Royal Tokajihoz gördülünk tovább…          
  
    
…folytatása következik…

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

  
Szeretettel az olvasóknak – 
Kóstolási jegyzet(féleség)ek és még néhány pillanat képekben:


Szepsy Király Hárslevelű 2008
Illatban hízelegnek a hársmézes, köves jegyek. Ízben citrusok és édeskés ízek, a savak mellette picit karcosabbak, de a borba komponált maradék cukor mindenféle probléma nélkül átsegít ezen a „nehézségen”.



Szepsy Király Hárslevelű 2007
Illata érettebb, teltebb, benne befőtt, mazsola és méz. A korty lustán krémes, a kövek és ásványok szépen csiszoltak, magas alkohol, kicsit lágyabb savak, de a vége kerek és rendkívül összetett. Nem megszokott, behízelgő, „nőies” Hárslevelű, inkább asztalra csap, és markánsan a talaj jegyeit közvetíti.   


Szepsy Szent Tamás Furmint 2007
Erdőbényei újhordóban cseperedett tétel. Elsőként a Szent Tamás dűlő ásványai „támadnak”, majd pirított kenyérhéj és lédús, érett körte jelentkezik. Szájban gyönyörűre kerekedik, feszes, szép felépítésű. Harmonikus és letisztult. Akár a Szent Tamás dűlő.


Szepsy Szent Tamás Furmint 2006
Tűzkő, érett gyümölcsösség, likőrös illatok. Meleg évjárat termése, emiatt rendkívül összetett, rétegezett bor.


 
Szepsy Cuvée 2007
30% Furmint, 40% Hárslevelű, 30% Sárgamuskotály. Fajta- és dűlőházasítás, mely 2007-ben született meg utoljára Szepsy Cuvée néven. Szamorodni metódussal készült bor, 142 grammos cukortartalommal. Illatban birs és aszalt gyümölcsök, szájban krémes, selymes. Lecsengése, utóíze hihetetlenül hosszú, benne fel-felbukkan a füge, a datolya, a sárgabaracklekvár. „Hé, a poharamba köpjed!” – kiált fel a velünk kóstoló Bessenyei Péter műrepülő pilóta, amikor észleli, hogy a tétellel a szájában egyik kóstolótársunk a köpőedény felé „ólálkodik”.


Szepsy 6 puttonyos aszú 2006
2006 nyara és ősze is száraz volt, így a szőlő kevésbé botrytiszesedett. Az aszú jellegét tehát nem a botrytiszes szemek, hanem a túlérett szőlő adja. Tömény méz és frissítő citrusok. Az érettség mellett nem nehezül el, fiatalosan, frissen és jókedvűen ficánkol.     


Szepsy 6 puttonyos aszú 2005
Eleven savak, komplexitás, harmónia. Illatban és ízben birsalmasajt, aszalt gyümölcsök, rumos-mazsola. Cizellált mestermunka.



A Tokaj Prestige Csillagos Bortúra korábbi részei a Borgőzben:

2011. október 5., szerda

Csiga és bor Zalaszentgróton – Az I. Magyarországi Csigafesztiválon jártam

Mintha csak nyár lenne… Rá se ránt az időjárás, hogy októbert mutat a naptár. Ma különleges programra indulok, kihasználva a verőfényt borozni és csigázni megyek. A napraforgótábláktól sárgálló dimbes-dombos zalai tájban átautózunk néhány takaros portával tarkított településen, és megérkezünk Zalaszentgrótra. Az aprócska házak ölelésében, az ékszerdoboz Templom téren rátalálunk az I. Magyarországi Csigafesztivál helyszínére. Boltíves kis átjáró, frissen felújított templom, díszburkolat, szökőkút, arcot napba tartó pufi puttók, házfalakon kacarászva futkosó fények-árnyak, és egyre több érkező érdeklődő. Gyorsan belakjuk a teret, sétálunk, nézelődünk, majd fesztiválmegnyitó veszi kezdetét.


Joggal merül fel a kérdés, hogy ha Csigafesztivál, miért éppen Zalaszentgrót? Mert ide települt 1991-ben a francia tulajdonú csigafeldolgozó üzem, az  IMOFI Kft. A cég a francia piac 10-12 százalékát látja el éticsiga-készítményekkel, ahol a fogyasztó pontosan tudja, hogy magyarországi bioterméket vásárol, de ezen kívül óceáni feketekagyló feldolgozásával is foglalkoznak. A vállalat Zalaszentgrót legjelentősebb munkaadója, a helyiek pedig már cseppet sem idegenkednek a csigától, mint gasztronómiai élménytől. Hát ezért. A színpadon tehát René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete, Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere, Főző Róbert, az IMOFI Kft műszaki vezetője, és William Chapron, a cég tulajdonosa. A háttérből pedig hirtelen sült fűszervajas-fokhagymás illatok szálldosnak felém, úgyhogy fel is kutatom, honnan érkeznek. 


Az IMOFI pultnál sok az érdeklődő, ingyen kóstolgatható a burgundi módon, azaz finom, fűszeres lében megfőzve, majd saját házába visszatöltve, fűszervajjal megsütött csiga, valamint a vajazott feketekagyló. Az érdeklődők kóstolnak is, tetszik nekik, szeretik, és végre nem azzal a - sajnos nagyon gyakori - reakcióval szembesülök, hogy a csigaevés puszta említésére zölddé válnak a delikvensek, vagy undorodó arckifejezéssel fújolnak, miközben valójában még soha nem próbálták. Mindenki nyitott, jól érzi magát, ismerkedik az ismeretlennel, vagy ha már volt szerencséje a csigához a kerten vagy az erdőn kívül a tányéron is, újra éli az egyébként nagyon is finom élményt. A látogatóknak ezért máris csillagos ötös jár.


A szervezőknek pedig azért, mert egész nap remek programokkal látnak el minket, úgyhogy az idő cseppet sem csigalassúsággal múlik. Rögtön elsőként Csigaevő versenyt hirdetnek, majd Csigafuttatás következik, ahol a „gyorsaság” számít, illetve Csiga bicikli verseny, ahol meg kimondottan a lassúság. Végigszurkolom a versenyeket, majd Zséda koncert a színpadon, oda is átküzdöm magam néhány merengős dalocska erejéig az egyre sűrűsödő csigarajongó-táboron, aztán menthetetlenül belecsapok a kóstolgatásba. Mert hogy van itt a már említett vajazott sült csigán és fekete kagylón kívül csiga ravioli, póréhagymás csiga lepény, gombás csigaragu leveles tésztában, feketekagyló vízitormás mártással, na meg itt süt-főz teljes életnagyságban Philippe Del Mestre, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Philippe, a belga is.


Na jó, mindenből csak egy kicsit, hozzá meg már kívánkozik a bor is! A badacsonyi Szeremley birtok, valamint egy „helyi erő”, Dóka Éva Pincészete kínálja borait. Én persze első körben száraz fehérekre vadászom. Később meg már jöhet a Pinot Noir, a Merlot, vagy a Kékfrankos is, mert hogy egyre összetettebb csiga-ételekkel hoz össze a jó sorsom a fesztiválra kitelepült zalaszentgróti Fiáker étterem jóvoltából, úgymint bazsalikomos csiga bruschetta ágyon, rozmaringos, snidlinges csiga tormás céklakrémmel, csiga friss petrezselyemmel, lecsóval, vagy gombás, kakukkfüves csigaragu pitában. Aztán sajtokat eszegetek, és visszaugrom Philippe-hez is egy szelet csokitortára.


Nos hát ezzel megvolnánk, teli hassal és elégedetten nézek össze Philippe Maci kutyájával, és már csak a szórakozás van hátra, arra pedig bőven akad lehetőség az esti órákban is. A fesztiválsátorban egyre többen perdülnek táncra, közben barátkozunk, borozgatunk, engem a vakszerencse az est végére bónuszképpen összehoz a csáfordi Veress Pincészet „lelkével” is, aki kóstolóra invitál borpincéjükbe. Azt mondja, rögtön első fejtés után menjek majd, amikor – ahogyan ő fogalmaz - még szűz a bor. Megyek. Feltétlenül. Főleg, mert csak egyedül náluk kóstolható a Pintes! Aztán lassan leszáll az egyre hűvösödő este a kis Templom térre, és véget ér az első Csigafesztivál Zalaszentgróton. Én pedig már nagyon várom a másodikat!

Az I. Magyarországi Csigafesztivál teljes képgalériája a Facebookon.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...