Amiért én szeretem - A megújult Pécsi Borozó margójára

Most egy kis személyessel indítanék, aztán jön a többi is! 

Még 2012. októberében kaptam egy meghívást Győrffy Zoltántól a Pécsi Borozó főszerkesztőjétől és stábjától, miszerint egy kis rendhagyó szekszárdi borbemutatóra invitálnak az Iván-völgybe a Németh János Pincészet Serius 2009 csúcsborának megjelenése apropóján, illetve egyúttal felkérnek a még palackozás előtt álló tételek megkóstolására is, afféle hordótesztelés jelleggel, plusz akkor már avassuk fel a pince elé nemrég telepített kemencét is. Ráadásul jó borok mellett beszélgethetünk borokról, médiáról, bormédiáról, gasztronómiáról, borokról, Szekszárdról, a kemencéről, borokról, az ivánvölgyiekről, jelenről, jövőről és akár még a borokról is... Igen, nem tévedés, ez pontosan így, ezekkel a szavakkal állt a meghívóban.

Szerintem már ez sokat elárul a "Pécsi Borozósok" közvetlen stílusáról, életigenléséről, közönség- és közösségszeretetéről, ami számomra rendszerint vissza is köszön a lapban, és többek között ami miatt imádom lapozgatni (na jó, olvasni is!). Itt is van a bizonyíték, gyűjtjük a számokat, és a régebbiek is folyton “használatban" vannak nálunk:

Fotó: Borgőz borblog

Fotó: Borgőz borblog

Sajnos az említett szekszárdi eseményre végül nem tudtam elmenni, de a Pécsi Borozót előtte is, és azóta is előszeretettel lapozgatom (olvasom is), hiszen az összes cikk értéket közvetít, mindig ad egyfajta pluszt, és mindig találok benne legalább egy "ma is tanultam valamit" cikket, vagy témát, no meg nem utolsósorban a Pannon Borrégió borvidékeinek (Pécs, Szekszárd, Tolna, Villány), valamint a déli szomszédos országok borvidékeinek életéről is ott olvashatok részletesen, méghozzá személyes gondolatokkal, élményekkel és impulzusokkal megtűzdelve.

Pécsi borok Kőszegen, háttérben a Pécsi Borozó - Fotó: Nagy Zita

Még talán az is idekívánkozik részemről, hogy nemrégiben Kőszegen szervezhettünk egy, a Pécsi borvidéket és borait, pincészeteit bemutató estet, ahová természetesen vittük a Pécsi Borozót is. Megmutatni, hogy annak a régiónak bizony van egy saját, most már országosan elérhető színvonalas magazinja, és ez bizony nem kis dolog! Gondoltam, ha már a magazint bemutathatom, kicsit "fel is készülök" az életéből, így találtam is egy szuper interjút Győrffy Zolival, amiből szerintem ismét csak az derül ki, hogy amit tesznek, azt abszolút szívvel-lélekkel teszik.

A Pécsi Borozó tavaszi száma - Olvasnivaló 132 oldalon! - Fotó: Pécsi Borozó

A magazin első száma egyébként 2008 tavaszán látott napvilágot, akkor elsősorban a Pannon Borrégió boréletére fókuszált a lap tartalma. A legjelentősebb váltás 2016-ban következett be, amikor a Borozó megjelent az újságárusok kínálatában, előfizethetővé vált, és tartalmilag is bővült, azóta alcímében is hangsúlyozottan gasztronómiai és bormagazinként jelenik meg. Fokozatosan szélesedett a lap tematikája is, például indulás óta nyomon követte a déli szomszédos országok boréletét, a Pannon borrégión túl kitekintett más magyar borvidékekre is, de szisztematikusan 2019 óta kijelenthető, hogy nem csak terjesztésben, de tartalmában is országos, sőt még inkább közép-európai.

Ráadásul most még az a szuper hír is érkezett, hogy március 8-án országszerte megjelent a Pécsi Borozó tavaszi száma, amely egyben az eddigi legtartalmasabb magazin, hiszen ezúttal 132 oldalon kínálnak olvasnivalót! (jeeee!)

Kőszegen a Pécsi Siller (Planina Borház),  és a kecskesajttal töltött ravioli, zöldparadicsom-mártás - Fotó: Nagy Zita

Az új struktúra szerint a lap három fő részből áll, vagyis a Pannon Borrégióval kezdődik, a gerincét Magyarország adja, de jelentős a kitekintés Közép-Európára is. A szerzőgárda létszáma is emelkedett, ma mintegy negyven fős csapat áll a Pécsi Borozó mögött, egy pécsi és egy budapesti szerkesztőséggel, valamint tudósítókkal a közép-európai országokban. A tartalom fele boros tematika, míg a másik felén a gasztronómia egyéb szereplői osztoznak.

A Pécsi borvidék és Szabó Zoli Déli Fénye Kőszegen - Fotó: Nagy Zita

És hogy mit is találhatunk a tavaszi számban?

- Nyilatkozik a magazinnak Balla Géza, Brunner Attila, Deák Joci, Gere Zsolt, Horváth Máté, Kézdy Dániel, Kosztolányi Zoltán, Lőrincz György, Pálffy Gyula, Polgár Katalin, Segal Viktor, Sümegi Ákos, Teleky Zoltán.

- Járt a Pécsi Borozó a Heppenheimer-gazdaságban, az Antal Pincében, a Gemenc Whiskey-nél, a Dunakanyarban, a Bori maminál, a Textúrában, a Mecsek Csárdában és a Pajtában (utóbbi nekünk, Vas megyeieknek kötelező olvasmány ám!)

- Készítettek nekünk közép-európai pezsgőkörképet, kis horvát borkalauzt, bemutatják nekünk a Ménes-magyarádi borvidéket, összefoglalják a legfontosabbakat a cseh borvidékekről.

- Az irodalmi szakaszban (ami az egyik kiemelt kedvencem, írjon oda éppen  Cserna-Szabó András, Méhes Károly, vagy Keresztury Tibor, de én Győrffy Zoli Szerkesztői gobdolatait sem hagyom ki soha!) Méhes Károly és Ferencz Győző tárcái olvashatók.

- A Mustrában 13 borvidék 35 borászatának 80 remek bora szerepel, de kínálnak 15 kipróbálandó receptet is.

Tudom, tudom, a legfontosabb kérdés, hogy hogyan is érhető el a magazin?

A Pécsi Borozó országszerte kapható az újságárusoknál, elsősorban a Relay és Inmedio kioszkokban, plusz elérhető a forgalmasabb benzinkutakon és hipermarketekben, valamint a dél-dunántúli Coop-boltokban. Ezen kívül a magazin előfizethető a Postán, országon belül és a világ bármely pontjára is kézbesítik!

Kőszegen a Radó Pince pécsi édes Cirfandlija, és a tésztakosárba töltött fehércsokoládé mousse, aszalt sárgabarack, dió - Fotó: Nagy Zita

A Pécsi Borozósok élete azonban nem csak a magazinról szól, hanem bizony rendezvényeik is vannak, amelyek idén is megvalósulnak:

- a Portugieser du Monde, a Portugieser fajta egyetlen világversenyét április 27-én rendezik meg Pécsett,

- a Pannon Borrégió TOP25 borának bemutatóját június 15-én tartják meg a pécsi Littke Palace-ban,

- az évzáró Pécsi Borozó Adventi Sajtószalont pedig december 7-ére szervezik.

Szóval szívből ajánlom a Pécsi Borozó valamennyi cikkét, élményét, rendezvényét, nem fogjátok megbánni!

A végére pedig egy kedvenc részletet ollózok be a 2016. Tavaszi szám Szerkesztői gondolataiból:

"(...) Huszonévesen azt hittem, minden gyorsan változik. De a valóságban bizony sokkal lassabban, mint hittem. Viszont én látom borban is, hogy formálódunk, alakulunk. Ha összetartóbbak, kompromisszumkészebbek lennénk, és néha a pillanatnyi személyes érdekeket háttérbe szorítanánk a nagy közös jövő érdekében, gyorsabban is kialakulna egy új perspektíva. Addig araszolgatunk, legyen hozzá türelmünk.
És persze soha ne feledjük, borozni mindig csak mértékkel, a bort élvezzük (vagy épp a sört)  ne az alkoholt! "

(Győrffy Zoltán - Borra sör) 

Sziasztok, elmentem Pécsi Borozót venni!

Újra vendégszerzőként a borútikönyv sorozatban - Pannon Borrégió kötet

A napokban tértünk haza a májusi esőben fürdőző Szegedről, és annak XIX. Borfesztiváljáról. Hoztunk magunkkal jócskán élményeket, emlékeket, új ismeretségeket, és egy könyvet. A Meglelé borát borútikönyv sorozat legújabb kötete is ott lapult a bőröndünkben. A Pannon Borrégiót, vagyis a Villányi, Szekszárdi, Pécsi és Tolnai borvidéket bemutató darabban ugyanis nagy örömömre újra megjelent egy dolgozatom, ez alkalommal a vállpirító, időnként tenger illatú - bizony! - izgő-mozgó, zsongó-bongó Villányról. Ezúttal olyan vendégszerzők szereplenek a könyvben, mint Ercsey Dániel borászati író, a Borigo szerkesztője, Győrffy Zoltán a Pécsi Borozó főszerkesztője, Tompa Imre borászati újságíró, szerkesztő, és jómagam.

Az ezt megelőző második kötet tiszteletpéldányát idén januárban vehettem át Szekszárdon: az Eger Borrégiót bemutató részben Megérkezni címmel publikáltam. 

A megtisztelő felkéréseket ezúton is megköszönve osztom meg a blog olvasóival a legutóbbi kötetben megjelent írásomat, egyúttal ajánlom mindenki szíves figyelmébe a borútikönyv sorozat hasznos és informatív könyvecskéit. 

Szerelem Villányban

Fotók: Wawrzsák László

Délen vagyunk, érezhetően nagyon délen. Pirulnak a vállak, és az arcok. Mindenki mezítláb, talpamat a terasz hűvös terrakotta kövéhez szorítom. Visszagondolok… Délben még hűsítő Balaton, fokhagymás lángos és almás palacsinta, aztán indulás délnek, Villányba. Nem ismertem őt eddig igazán. Csak egyszer csókolt meg futólag. Kis nyári románc volt, sok-sok évvel ezelőtt. Aztán elfelejtett, elfelejtettem. Sokáig nem találtunk újra egymásra.

Pedig már akkor szerelmes lettem belé. Feküdtem egy karcsú, fiatal, rózsaszínen és buján virágzó, vadul illatozó barackfa alatt, melyet körüldongtak a méhek, a vékony nyári blúzom alá pedig pimaszul bujkáltak be egy kis csiklandozásra a fűszálak. Titkon, hogy ne vegye észre, egyre mélyebben és hosszabban szívtam be Villány nyár-illatát. Furcsa, mert nincsenek ott tengerpartok, mégis éreztem a sós párát. Talán a déli szél kapta fel valahol messze, lopta el egy felforrósodott plázsról, és tette le ide, a szőlősorok közé. Vidámak tőle a fürtök, bogyóik majd kicsattannak. Mintha valami különös életöröm is érkezne ide a forró széllel. A hordókból is kikacag a bor, és valahogy mindenki szeme sarkába mókás szarkalábat skiccel a nevetés.

Most újra Villány. Elbújt a nappali hőség, kockás plédekbe csavarva ülünk kint az éjszakában. A Villányi pincesort már végigjártuk, mégis újra és újra hömpölygő, életigenlő vörösökre vágyunk, vagy éppen fehérekre, melyek olyan buják és gömbölydedek, mint a Szársomlyó legendabeli Harkája. Füst száll át a faszén parazsának fényén. Még egy kis csocsózás, és álomra hajtjuk fejünket. Úgy alszunk, mint a tej. Másnap kakaskukorékolós reggel, már korán forróság. Bicajra pattanunk, és kitekerünk Palkonyára. Békakuruttyolós kis tavak, álmosan, lágyan hajladozó sásosok, színesen integető májusfák a tájban. Fűben heverészés, kútból jéghideg, kristálytiszta víz, a villánykövesdi pincesor leghűvösebb pincéjében rozéfröccs. Életelixír a javából. Szellőjárta teraszra és szőlősorok közé vágyunk, úgyhogy irány Kisharsány. Megérkezve teli piknikkosárral kezdünk a Fekete-hegyen. Sonka, sajt, roppanós zsenge zöldségek, medvehagymás kenegetős, friss kenyér és egy hűs rizling. Színes gyíkok szaladgálnak a köveken, néhány zajos röptű lódarázs húz el a fejünk felett, a hangyák kitartóan menetelnek a fűben. Minden mozgásban van, él, zümmög, zsong.

Aztán a cukorsüveg Szársomlyó dűlőit bicajozzuk körbe. A különös hangulatú Ördögárok, majd a Konkoly, a Fekete-hegy, a Várerdő. Valahová könnyebb feltekerni, valahová nem is sikerül. Ahogy az életben… Néhány dűlőt szépen átjár a szél, néhányban levegő sem rezzen, csak a tájkép remeg meg időnként a hőségben. Megkerüljük a hegyet, a Kopár dűlő felé indulunk vissza. A türkizkék égen siklóernyősöket ringat a szél. A kora délutáni kakaspörkölt, majd némi szieszta után magunk mögött hagyjuk az ördögszántotta hegyet. Hazafelé a Mecsek terít fölénk árnyékot, majd a somogyi dimbek-dombok tücskei ciripelnek be időnként az autó ablakán.      

Hogy ez a szerelem első látásra szerelem volt-e? Nem is tudom. Ez az „első látásra” dolog mindig nehéz. Hiszen először csak belenézünk a másik szemébe, és a gyomrunkban érezzük, hogy ez most más, hogy ezek a szemek valahogy máshogy néznek, hogy ezeknek a szemeknek a tükrében mindent látunk. Meg sem kell szólalni. Aztán furcsa, de az első találkozás után keserédes lesz a másik hiánya. Sajog a lelkünk, de mégis mosolygunk. Semmire sem tudunk figyelni, egyetlen film pereg csak bennünk: ahogy átölel. Akár az előnyári déli szél. Ezt a pillanatot kell őrizni, amíg csak lehet, mert csak ide érdemes visszatérni, valahányszor célt veszítünk. Villány tudja ezt. Történjék bármi, magához húz és gyengéden átkarol. Piruljanak hát a vállak és az arcok. Újra és újra…

2013. február 25.

(Nagy Zita borszakíró, a Borgőz blog gazdája)

(Az írás a Meglelé borát borútikönyv sorozat Pannon Borrégiót bemutató kötetében jelent meg)

- További bortárcáim a Borgőzben... -

 

A nő a borban – Félmaraton a Fekete Borpincében

Januárban utazni jó dolog. Különösen akkor, amikor végre kacéran kivillantja vállát a napfény, és arany, réz, bronz színeket hint a tájra. Ilyenkor a kora este halványlilába hajlik, az éjszaka pedig sűrű tintakékbe, millió strasszkővel díszítve. Legalábbis Szekszárdon, az Iván-völgy ölelésében így van. A Fekete Borpincéhez tartunk, át a magas löszfalakkal határolt Csacska szurdikon. A dombtetőről vidáman, jobbra-balra ugrándozva szalad le az út. Mi is szaladunk vele. A pincéhez megérkezve még éppen elcsípjük a völgy nagy attrakcióját, vagyis a naplementét, majd felsétálva a szőlősorok között a dombtetőre, kiállunk a halkan morajló város fölé is. Ahogy lent világosodik az utcai lámpák fénye, az Iván-völgyre úgy borul rá lenge fátyolként a sötétség.

Fekete Mihály - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

Tejszínű pára úszik az egyre hidegebb levegőben, így hát a pincébe húzódunk, ahol kandallóban pattogó tűz, terített asztalok, és persze a házigazda, a borpince tulajdonosa, Fekete Mihály - vagy, ahogy mindenki szólítja - Misi, felesége, Marika, a legnagyobb unoka, Letícia, és az este „ceremóniamestere”, a pincészet munkatársa, Horváth Tibor várnak ránk. Na meg huszonegy csapattársunk, zene, tánc, apró gasztronómiai kincsek, borokhoz hangolt bonbonok és kávé, gyertyafényes pincetúra, némi bormodellezés, jó néhány órányi együtt töltött idő, és persze 21 bor. Merthogy ettől félmaraton a Félmaraton. - Ez igazából egy éberségi teszt – szólal meg huncut mosollyal Misi a háttérből, utalva arra, hogy az este folyamán az előre nyomtatott jegyzetlap sorrendjétől és tételeitől többször eltérünk majd. Már ekkor érzem, hogy házigazdánk bármennyire visszafogott és csendes, humorérzéke kivételes.

- Azt szoktam mondani, hogy a borokat magamnak készítem, csak olyan sok terem, hogy másoknak is adok belőle – osztja meg velünk később borkészítési filozófiáját. Misi olyan borok készítésére törekszik, amelyeket maga is szívesen meginna. - Ez a legjobb minőségellenőrzés – folytatja – Mert hát hogy nézne ki az, hogy amikor a vendég azt mondja borozgatás közben, hogy igyunk meg még egy pohárral, pont én mondanám azt a saját boromra, hogy köszönöm, én ebből többet inkább nem kérek? Misi a négy testvér közül egyedül vitte tovább szülei ötven évvel ezelőtt megkezdett munkáját. Jelenleg 9 hektár gondos gazdája, az egész család szívügye az Iván-völgyi pince. - Ez egy emberléptékű családi gazdálkodás – veszi át a szót Tibor – Másfajta a szemlélet, a borok itt több odafigyelést, cirógatást, törődést kapnak.

Őszintén megosztom az olvasókkal, hogy amikor az előre nyomtatott jegyzetlapra nézek, és ráadásul a pince rendkívül széles borszortimentje is szóba kerül, elbizonytalanodom. Akár egy étteremben, ahol intő jel, ha túlságosan vaskos és túlzsúfolt az étlap. De ahogy sorra pohárba csordulnak a pince kincsestárából a különböző fajták, stílusok és évjáratok, megnyugszom. Misi valóban odafigyelő, értő munkája, hagyománytisztelete – itt még készül a több száz éves tradíciókkal rendelkező fehér Kadarka is -, és gondossága a borokban is visszaköszön. A Fekete borok nem akarnak világot megváltani. Nincs bennük semmiféle erőszakos törtetés, nagyravágyás. Visszafogottak, akár Misi, viszont ott csillan bennük az a huncut mosoly, ami az ő szemében is. Nem harsogók, hanem tiszták, kedvesek, jól ihatók, napfénytől teltek, és pontosan annak az örök igazságnak a hírnökei, miszerint amennyi időt és törődést adunk valaminek, vagy valakinek, az pontosan annyi bájjal, kedvességgel és kitartással fogja viszonozni.

Mondhatni, az este bevezető része csendesen telik, egy ropogós, szemtelenül fiatal, friss rozé futtában odalehelt üdvözlő szájra puszija, és otthagyott pink rúzsnyoma után már egy doromboló Cserszegi-Tramini cuvée melenget minket. Muskotály, fehér virágok szirmai, ananász és kis cukorka íz játszik a szájban, leheletnyi borssal. Közben Tibor felkészít minket arra, hogy ne amolyan szimpla, hagyományos borkóstolóra számítsunk. – A Félmaraton egyfajta kultúrateremtő szándék – mondja – a gasztronómia, a borhoz kapcsolódó kultúrterületek, és némi tudatos borkóstolási koncepció segítségével. Ezt alátámasztandó meséli el Tibor, hogy járt már például a pince falai között flamenco gitáros is, aki a borokhoz hangolta húrjait.

Bormodellezés

Aztán Tibor egy, a szekszárdi borhoz kapcsolódó Hamvas Béla idézettel szépen átvezet minket a tudatos borkóstolás  felé. - A bormodellezés lényege - mondja Tibor -, hogy logikus, rendszerezett képet kapjunk az adott borról, és általában a borok felépítéséről, ugyanakkor a tudományos leírás művészi szemlélettel egyesül, hiszen a modell egy sajátos vízióban csúcsosodik ki. Figyelünk. Nagyon. Közben keresem a szekszárdiban Hamvas huszonhét-huszonnyolc éves, szépségének és erejének teljességében, szerelmi tudásának csúcspontján lévő asszonyát. De ez bizony férfidolog, így inkább maradok a horizontális és vertikális síkoknál. Mert hát Cherchez la femme – mondja a francia, vagyis Keresd a nőt. Én ezt mindenképpen kiegészíteném Reményik szavaival: „S keressétek a nőt / A magasságban és a mélyben, / Árnyékban, zivatarban napsütésben / És minden költeményben / Tovább…”. Ott van tehát a nő a szekszárdi „édes tüzében” is. Aztán amikor a borok szelídüléséről és kiteljesedéséről esik szó, Tibor annyit mond: - Az idő, akár a női energia a férfit, szépen lágyítja a bort.

Rálépünk az ördög útjára...

A varázskeresés azonban korántsem ér véget a bormodellezéssel. A pohárban Kékfrankos és Cabernet Franc Siller cuvée, 2011-es, utolsó palackjától búcsúzunk ünnepélyesen. Egy kicsit „bedőlök” a szépséges málnás színnek, a határozott kortyra hívogató küllemnek. Aztán szétárad és zsibong bennem a magas alkohol. Nem véletlen, hogy ’12-es változata a Bivaly Siller névre hallgat majd. Siller létére tényleg bivalyerős. Aztán az estét a 270 méter hosszú pince „kupolatermében” folytatjuk némi moldvai körtánccal. Vén Miklós és Zajzon Gábor furulya- és gitárkíséretével járjuk be „az ördög útját”, vagy, ha jobban tetszik, „a kedves útját”. Önfeledten táncolunk, majd vacsorázni indulunk.

Az asztalokon Misi feleségének, Marikának ételkölteményei, vagyis a pince által készített szőlőmagolajjal lazított tojáspástétom, a finoman krémes kacsamájpástétom, és a kicsattanóan friss kecskesajttal megkent ropogós héjú kenyér. Az este utolsó harmadában egyébként elérkezik a húsevők órája is, hiszen sonka, szalámi, kolbász kerül az asztalra, szigorúan a környékről. Itt komolyan veszik azt az alapelvet, hogy legjobb az ételeket – különösen a sajtokat, húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket és borokat – ugyanarról a vidékről választani, hiszen óhatatlanul hat valamennyire a helyi mikroklíma, és átjárja valamennyit a termőföld adta összes zamat. – Nálunk nincsenek exkluzív ételek – mondja Tibor – hiszen nincsen külön étterem és szakács sem. A pincénél egyszerűbb, de mindig igényes, a környék adta alapanyagokból készülő ételek választhatók, ilyen például az idény jellegű gombákból készült gombapörkölt, a sülttál, vagy éppen a házi rétes. Nem csúcsgasztronómiát kínálunk, hanem a borokkal harmonizáló ételeket. No igen. Itt nincs lilahagymás zsíroskenyér, vagy fornettis tömegpogácsa – bár végleg feledné valamennyi ezzel operáló pince és vendéglátó ezt a rossz szokást. Itt tisztelik a bort, és az a cél, hogy minél jobban megmaradjon az ízérzékelésünk.

Frissítő pillanatok

Megmarad. Kadarkák a pohárban, először a fűszeres eperlekvárra emlékeztető 2007-es, aztán a picit már botjára támaszkodó 2003-as. Misi ismét huncut mosollyal tolmácsolja ezt a bort: - Tíz év azért tíz év. Az még rajtunk is meglátszik. Aztán két Zweigelt érkezik a sorban, személy szerint három felkiáltójelet teszek a legszebb hordótételek válogatásából összekomponált 2009-es, kettőt pedig a 2006-os mellé. Mit mondhatnék róla? Menjenek, és kóstolják, amíg lehet. Aztán egy kis évjárat értékelésre kérjük fel Misit. – Ahogy jövünk fel a városból a dombra, van egy forrás – kezd Misi a mesélésbe a 2012-es száraz év kapcsán. – Nos, az körülbelül három hete elapadt. Én most már elég idős vagyok ahhoz, hogy ötven évre visszaemlékezzek, és én még ilyet nem láttam. A szőlő azonban mégis tette a dolgát, természet adta ösztöneiből fakadóan, hiszen ahogy Misi mondja, a szőlőnövény és a fürt olyan, mint az anya és a gyermeke.

Letícia, Misi és Tibor

 
Aztán persze elhangzik a kérdés, amire lehetetlen jól válaszolni, mert hát melyik szülő tudná megmondani, melyik gyereke számára a legkedvesebb? – A Kadarkákat szeretem, és a Syrah-t, amiből 2008-ban volt az első termés. Nagyon jó helyre sikerült ültetni a szőlőt. A régi évjáratokat is szeretem megkóstolni, hogy mivé váltak az évek folytán. A marketing műfaja és az egyéb újonnan fújó szelek kapcsán pedig azt mondja: - Van egy régi mondás, nem elég a tojást megtojni, kotkodácsolni is kell hozzá. Önmagában azonban kotkodácsolni sem elég, ahhoz bizony tojás is kell. Tény, hogy le vagyunk maradva marketinggel az egriek és a villányiak mögött, de jó úton járunk, hiszen egyre népszerűbb a szekszárdi bor, úgy is mondhatnám, divatba jöttünk.

Tengeri sós karamell krémmel töltött étcsokoládé bonbon

Aztán még egy szereplő belép az estébe. Kifényesített cipőben, makulátlan fehér gallérral érkezik, vagyis az első csodásan roppanó bonbont kóstoljuk, méghozzá a 2008-as Mókamester cuvée-vel. A Cabernet Sauvignon és Syrah házasításához a KakasBonbon siklós-máriagyűdi kézműves csokoládéműhely hangolta a tengeri sós karamell krémmel töltött étcsokoládé bonbont, illetve ők álmodták meg az est valamennyi csokoládéját. Az ízek? Hm… Aki úszott már déli tengerekben, aztán kifeküdve a napra száradt tengeri só az ajkára, majd szétroppantott egy szem feketére érett cseresznyét a szájában, és rögvest megcsókolta a kedvest… Nos, ilyen ez a bor a sóskaramellával. Ráadásul ebben a szerelemben valahogy senki sem akar nyerni, sem a bor, sem a bonbon. Kézen fogva sétálnak a naplementében…

Tóth Sándor barista Bikavérhez hangolt kávéja

- Jöhet egy kávé? – teszi fel a kérdést Tibor, én meg az órára nézek. Jöhet, de akkor biztosan egész éjjel a tejúton sétálok – gondolom magamban, mert bár imádom a kávét, de csak a reggelek méltó indításaként, és semmiképpen sem borokhoz. Aztán megtudom, ez a kávé se forró nem lesz, se fekete. Tóth Sándor, a szekszárdi A Kávé Háza tulajdonos-baristája hangolt a pince néhány borához – jelen esetben a Bikavérhez - kávét, melyet Tibor egy speciális kávéfőzővel, az Aeropress-szel készít el. No persze itt is van néhány titok… A víz nem túl forró, a kávé durvára őrölt, a Bikavérhez hangolt változat Santos NY2, Etióp Yirga, El Salvador Bourbon, és Ruanda Nkanka Kinyaga keverékéből készült. Az eredmény? Valóban nem forró és nem fekete, inkább egy rendkívül aromagazdag, mégis könnyed ital. – Jelentős a játéktér arra nézve, hogy milyen meleg a víz, vagy mennyi ideig áztatjuk a kávét – mondja Tibor. A bor és a kávé viszonya pedig? A jelenlévők többsége szerint mondjuk úgy, hogy érdekes, vagy inkább egyenesen disszonáns. Néhányan azonban – többek között a mi álláspontunk is ez – inkább megkeresnék ennek a párosításnak a helyét, kifürkésznék a helyes útját, de semmiképpen sem vetnék el a megkezdett „varázslás” különlegességét.

Újabb bor és újabb bonbon érkezik, a félmaraton utolsó harmadába fordulunk. A 2006-os Patikárius cuvée-hez keleti, vagy ha jobban tetszik, mézeskalács fűszeres krémmel töltött étcsokoládé bonbont kóstolunk. Fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, gyömbér, kardamom, koriander, szerecsendió… Akár egy aprólékosan felépített kis csodakastély, vagy babaház, ahol még aprócska tükör is kerül a falra. És még nincs vége a csokoládé-bor frigynek. Néhány szép vörös tétel után az est záró bora következik, egy 2008-as Tramini-Cserszegi félédes cuvée. – Keretes szerkezet – mondja stílusosan kedves író barátom, Dlusztus Imre, utalva arra, hogy kezdő borunk is e két fajta cuvée-je volt, csupán száraz iskolázásban. Nos, a bor… Krémesen nyújtózik a nyelven, a savak játékosak, felerősítik a citrusok mosolygását. A bonbon citrusos-sárgadinnyés krémmel töltött étcsokoládé, a borral együtt kóstolva a lime, a citrom, a sárgadinnye, a narancs, a sárgabarack és a muskotály buján ölelkezni kezd. Már nem is figyelnek a külvilágra, talán már mi sem. Visszavonhatatlanul leszállt az éjszaka.

Tibor és a pálinkás csavar

A végére még egy „pálinkás csavar” érkezik, vagyis a Fekete Borpince 2011-es Cabernet Sauvignon törkölypálinkájával, és aranymazsolával töltött csavar formájú étcsokoládé bonbon, de Misi a Cserszegi fűszeres szőlőpálinkáját és a „csavarmentes” Cabernet Sauvignon törkölypálinkáját is szeretettel töltögeti. Én még a Tramini és Cserszegi gyönyörében osztozom, így a csavar a zsebemben utazik tovább, egészen a szőlősorok végében lévő kis apartmanba. Éjjel aztán még sincs tejúton sétálás, csak a nagy, szinte süket kozmikus csend borítja opálos buráját a kicsi házikóra. Úgy alszunk, mint a tej. A reggeli ébredés már vastag, sötét paplanfelhők alatt ér minket. Szép lassan havazni kezd, az ablak előtt a szőlősorok között őzek kémlelik a mozdulatlan tájat. Rájuk feledkezem, és észre sem veszem, úgy kanyarítom az esti pálinkás csavart a számba. Bizony nagyon-nagyon jól esik…

Reggeli látogatók

A reggelinket aztán Misiék szíves vendéglátására a pincénél költjük el. Néró szőlőből készült lekvárt és a Fekete Borpince által előállított Cabernet Sauvignon és Syrah szőlőmagokból készült őrleményt is kapunk. Az antioxidáns-bomba reggelitől tényleg kirobbanó formában szaladunk még gyorsan le Tibor invitálására az egyre sűrűbb hóesésben a Szekszárdi helyi termék boltba. Azonnal kóstolót kapunk például a kakukkfüves tehénsajtból, a frissen facsart almalé pedig végképp felráz. Az ékszerdoboznak is beillő üzletben azokat a termékeket gyűjtik össze, amelyek Szekszárd mintegy 20 kilométeres körzetében elérhetők, helyi alapanyagokból helyben készülnek, és kiváló minőségűek. Csak egyet kívánnék minden településnek: ugyanilyen helyi termék boltot! A vinotéka részben beszélgetek Tiborral az itt megrendezett borbemutatókról, kóstolókról, és a további tervekről is mesél. Például a Fekete Borpince 42 boros, két napos Maratonjáról…

Vastag, hófehér paplan alá bújik a táj, mi pedig nekivágunk a hosszú hazaútnak. Még egy kötelező megálló Dunakömlődön, a Halászcsárdában, aztán nyugat felé indulunk. "Lefutottuk" a szekszárdi félmaratont.

- Teljes képgaléria a facebookon - 

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

Fiatalosan a Boregyetemen – 21. Budavári Borfesztivál mínusz egyedik nap

Három téma, hat fiatal borász, tizennégy bor. Az idei Boregyetem első napjának szereplői a fiatal borászok voltak, akik nem mellesleg a Junibor egyesület tagjai is. Nem is sokáig – talán csak az előadást megnyitó bemutatás erejéig - hallhattuk nevüket Tibornak, Tamásnak, Andreának, Endrének, Angelikának, és ekkor találkoztunk csak a dr. megjelöléssel is. Utána már oldódott a kezdeti izgalomból származó, apró, zizegő feszültség, előbb-utóbb fészkelődni kezdett a pulpituson a komolyságot felváltó felszabadultság, és később már leginkább csak Titi, Andi, Tomi, Angi és Endi neveket hallhattunk a teremben.

Fiatal borászok a Boregyetemen - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

 

A Boregyetem első napjának előadói egytől egyig a 70-es évek vége, 80-as évek szülöttei. Síelés, strand, vitorlázás, kosárlabda, külföldi és hazai tanulmányok, utazások, széles látókör, nyitottság, önfeledt szórakozás, családi események, öröm és nehézségek – ugyanúgy zajlik az életük, mint a mostani huszonévesek, vagy harmincas éveik elején járó fiatalok zömének. Azzal a különbséggel, hogy ők emellett szorgalmasan dolgoznak a szőlőben, egyengetik a borok útját a pincében, marketinggel foglalkoznak, iskolában oktatnak, blogolnak, cikkeket írnak, interjúkat adnak, esténként pedig borbemutatókon, borvacsorákon, borfesztiválokon mesélnek a boraikról, és adnak válaszokat a kifogyhatatlan kérdésekre. Életkorukból és habitusukból adódóan a saját nyelvükön tudják megszólítani a fiatal korosztályt, utat mutatva számukra.

Talán picit otthonosabban mozognak a szőlőben, a pincében, vagy éppen fő „bázisukon”, a mindig nyüzsgő DiVino borbárban, mint a Boregyetemen, a Magyarság Háza súlyos falai, áradóan tágas terei között, de közösen ezzel a feladattal is megbirkóztak. Ismerkedjünk meg a hat fiatal borásszal, és a Boregyetem három témájával.

ifj. Gál Tibor előadása az Egri csillagról

 

Első töltés: A XXI. század Bikavére és Egri csillaga

Az első szakasz két előadója az egri borvidék képviseletében ifj. Gál Tibor, és a szekszárdi borvidékről Sebestyén Csaba. Eger új fehér házasítása, az Egri csillag bemutatásával kezdődik az idei első Boregyetem. 2010 februárjában indult el a kezdeményezés, hogy legyen Egernek egy, a Bikavérhez hasonló, de fehér fajtákból készült házasítása.

– Mivel rájöttünk arra a nyilvánvaló tényre, hogy mi egy hűvös, északi elhelyezkedésű borvidék vagyunk, és a borvidék közel ötven százaléka fehér szőlőfajta, gondolkodni kezdtünk, mi lenne, ha egy olyan házasítást készítenénk, amely a sok elaprózódott fehér fajtát egymásba integrálja – kezdi előadását Gál Tibor. Annak idején, a Bikavér létrejöttekor is hasonló gondolat volt a vezérfonal a kékszőlők kapcsán, most, 100 évvel később pedig megszületett Eger fehér cuvée-je, az Egri csillag is. A névválasztást egy szakmai zsűri segítette. – A névválasztó kampány során a beérkező szavazatok láttán jobbnak láttuk egy szakmai zsűri felállítását, különben Chuck Norris lett volna az új fehér cuvée-nk neve, ezt pedig nem akartuk – meséli mosolyogva Tibor.

Az Egri csillagot az egész borvidék felkarolta, és 2011-ben már közel 20 termelő jelentette be, hogy elkészítik saját fehér cuvée-jüket. Az egri borászok összefogását szimbolizálja, hogy valamennyi Egri csillagot egyszerre, egy időben hozzák forgalomba, méghozzá a tavasz kezdetén, március 15-én. A fehér cuvée olyannyira népszerű lett, hogy a 2011-es évjárat a pincékből szinte már el is fogyott, pedig a következő év március 15-e még nagyon messze van.

Közben persze kóstolunk is, Bolyki Jani 2011-es Egri csillagát, amely alnévvel is rendelkezik: Pocok a szántásban. Ahogy Tibortól megtudjuk, a Pocok a Hazug Mókus és az Ördöngös Nyúl barátja, a bor pedig Hárslevelű, Olaszrizling, Királyleányka és Sauvignon Blanc násza. Egyedül a Királyleányka ücsörgött acéltartályban, a többiek hordóban érlelődtek. Innen a szép felépítés, a cizellált illatok és az érett gyümölcsös ízek, leheletnyi ásványossággal díszítve.

Közben az Egri csillag legendáját is elmeséli Tibor. A történetben szereplő zarándokok kőkunyhói életre is kelnek majd, az Ostoroson ma is álló kőkunyhót rendbe teszik, a többit pedig felépítik, és ezekkel a kunyhókkal fogják jelezni Eger dűlőit. - Hosszú távon hiszek abban, hogy az egri bormennyiségnek a 80-90 százaléka két bor lesz, az Egri Bikavér, és az Egri csillag – fejezi be előadását Tibor, és adja át a szót Sebestyén Csabának, aki a szekszárdi Bikavérről mesél.

1986-ban kapta vissza a borvidék a Bikavér név használatának jogát. A kezdeti nehézségek, és a sokféle szemléletben készült Bikavérek kavalkádja miatt alakítottak ki egy koncepciót, amely már egységes karaktert és arculatot ad a szekszárdi Bikavéreknek. Azokat a Kárpát-medencei fajtákat preferálják, amelyek megtalálhatók a szekszárdi borvidéken, ilyen a Kékfrankos és a Kadarka, utóbbi kötelező alkotóeleme a szekszárdi Bikavérnek, ezzel is segítve a fajta köztudatba való visszatérését. 

Sebestyén Csaba a mikrofon beállítás után a szekszárdi Bikavérről beszélt

– Egyelőre a Bikavér feltámasztási fázisában vagyunk – mondja Csaba. – Sokan próbálták megfogalmazni, milyennek kellene lennie a szekszárdi Bikavérnek. Mint a Bikavér történetbe utolsóként bekapcsolódó fiatal borász, megpróbáltam összefoglalni a gondolatokat, és arra jutottam, hogy olyan bort kellene készíteni, amelyben szépen tükröződik a Kárpát-medencei fajták fűszeressége, egyedi ízvilága, amely a világon sehol nem kóstolható, ugyanakkor megvan benne a nemzetközi fajtáknak az a fajta textúrája, teste, vastagsága, amitől egy Bikavér Bikavérré tud válni.

Közben 2007-es Takler Bikavért kóstolunk. Telt, de nem nyomasztóan súlyos, érett és meleg aromákkal. Kékfrankos alap meggyel és fekete cseresznyével, benne a Merlot lágysága, a két Cabernet határozottsága - ebből hangsúlyosan a Sauvignon "tökössége" ahogy Takler Feri bácsi fogalmazta meg egyszer - és a Kadarka fűszeressége. Aztán a 2009-es Sebestyén Bikavér kerül pohárba. Dűlőszelektált bor, 50-60 éves tőkékről szüretelt alapanyagok. A dűlőszelektált borok új fejezetet nyitottak a szekszárdi borvidék életében.

- Mindenképpen mellőzzük az új, első töltésű fa használatát - mutatja be a bort Csaba. - A mi boraink zömében inkább nagyobb hordóban, illetve sokadik töltésű hordóban érlelődnek. Egyszer-kétszer előfordulhat, hogy újfahordót is kell használni, ez szükségszerűség, de a törekvés az, hogy a szekszárdi Bikavérben a szekszárdi borvidék karaktere, arca jelenjen meg, ne pedig a legjobb kádár munkájának lenyomata.   

  

Második töltés: Minden a szőlőben dől el... vagy a facebook-on?

A pulpituson a villányi, közepes méretű családi pincészet képviseletében Gere Andrea, és a kis, etyeki családi birtokot bemutató Hernyák Tamás. Az előadás címe elsőként – akárcsak Gere Andinak - nekem is furcsának tűnt, illetve nekem is egyértelműen a „persze, hogy minden a szőlőben dől el” válasz jutott eszembe. Azonban Tomi gondolata már más irányba indított el: - Az csak egy dolog, hogy jó minőségű borokat készítünk, de a mai világban ezeket a borokat el is kell tudni adni. És ha valamihez, hát ehhez biztosan kiemelten fontos felület a facebook, különösen, ha nem feltétlenül közösségi oldalként, hanem egy folyamatosan frissülő, azonnali információkat közlő „újságként” gondolunk rá. 

Hernyák Tomi

Akár félreérthető is lehet azonban a pincészetek facebook-on történő kommunikációja. – Mi egy közepes méretű családi pincészet vagyunk – mondja ezzel kapcsolatban Andi. – Megjelent a médiában és a sajtóban egy jelenség, ahol kizárólag a kézműves borászatok sajátjának tekintik a minőséget, és az ilyen méretekben dolgozó családi pincészetek, mint amilyenek mi is vagyunk, pusztán tömegtermelést jelentenek az ő számukra, mi csak egy kirakat vagyunk, mi a facebook-on „dőlünk el”, tehát pusztán a marketingről és a nagy stratégiákról szól az életünk, de ez nem így van. A birtok méreteiből adódóan nem mi kapálunk már a szőlőben, nem mi metszünk, nem mi mossuk a prést, viszont én ettől nem érzem azt, hogy kevesebbet tennénk. Egy bor nem attól lesz jobb, hogy a tulajdonos személyesen műveli a szőlőt, vagy végzi a munkát a pincében, azt ugyanis lehet rosszul is csinálni. Nagy méretekben ugyanúgy lehet kellő gondossággal dolgozni. Tehát nálunk is a szőlőben dől el a minőség, nem vagyunk felfújt lufi, nem vagyunk facebook-borászat, annak ellenére, hogy használjuk ezt a felületet.

Gere Andi

 

Andi még két nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet a facebook-kal kapcsolatban: - Ma már sokkal gyorsabb ütemben növekszik a borászatok száma, mint a borfogyasztó közönség. Nyilván minden borászat igyekszik kiemelni magát ebből a tömegből valamilyen filozófiával, mondanivalóval. Erre egy kis borászatnak is kell áldozni, hiszen megjelennek az új szereplők, akik adott esetben nem biztos, hogy rossz minőségű bort hoznak a piacra, és megfelelő apparátusuk is van marketing terén. Ezen kívül nagyon fontos dolog, hogy az információk közönséggel való megosztásával segítenünk kell a borkereskedőink munkáját is, hiszen ők is a borainkkal foglalkoznak. Nem várhatjuk el tőlük, hogy csupán ők promotálják, kóstoltassák, mutassák be a borokat, ez egy nagyon kényelmes álláspont lenne.

Közben a jövő év áprilisában piacra kerülő Gere Kopár 2009-es tétele érkezik a pohárba. Bár még nagyon fiatal bor, de máris telt, kiegyensúlyozott, szép hordóhasználattal, érett gyümölcsösséggel és finom pörkölt aromákkal, csokoládéval, kávéval.     

- Mi is nagyon tiltakoztunk a facebook ellen - mondja befejezésként Andi – de aztán be kellett látnunk, hogy megjelent egy új fogyasztói réteg, akik lehet, hogy korábban nem is ittak bort, és akik lehet, hogy annyira nem akarnak belemélyedni a borászkodás, és a terroir témájába, mert ez elveszi az idejüket a hétköznapi teendőktől. Nekik annyi a fontos, hogy jó bort kapjanak, és az ő megszólításukhoz a facebook kiváló felület. Petőfi szavaival élve pedig „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az”, vagyis ha valaki nagyon példamutató marketing stratégiával rendelkezik, de mögöttes, valós tartalma nincs, az előbb-utóbb úgyis el fog tűnni.

Harmadik töltés: Tokaji – édes mostoha?

Édes téma következik, az előadók Árvay Angelika, és dr. Demeter Endre Tokaj-hegyaljáról. - Az a különbség az előző előadók és köztünk, hogy mi nem különböző borvidékekről jöttünk, és méretben sincs köztünk hatalmas különbség – kezdi nevetve előadását Angelika. Az előadás célja a tokaji édes borokkal kapcsolatos sztereotípiák eloszlatása. - Szeretnénk megmutatni, milyen a tokaji bor, mint a mindennapok bora – folytatja Angi – amelyet, nagyon örülnénk, ha felbontanának akár minden este egy jó kis borozgatáshoz, egy könyv mellé, vagy egy sajttálhoz.

Árvay Angelika az Édesemmel érkezett

Hogy mindehhez azonnal kedvet is kapjunk, Angelika saját, 2011-es évjáratú „Édesem” Sárgamuskotálya csordul a pohárba. Mosolyog, dorombol, szép, könnyed, kiegyensúlyozott. – A muskotály szerintem nagyon alkalmas arra, hogy megszerettessük a fiatalokkal a bort. Emlékezetes, felismerik, azonnal tudják, hogy mit kóstolnak. Önmagában, beszélgetéshez is remek, de vacsorához, ételhez is párosítható, egy könnyed, mascarpone-s, gyümölcsös desszerthez bármikor el tudnám képzelni – mondja, majd Demeter Endre veszi át a szót.

- A fiatalos Tokaj üde arcát igyekszünk bemutatni. Az egyetemen voltak barátaim-évfolyamtársaim, akik azt mondták: a te szádból soha ne halljunk panaszt, mert annak az embernek, aki egy faluban dolgozhat Szepsy Istvánnal, és Árvay Jánostól meg Orosz Gábortól tanulhat, annyira könnyű az élete – meséli nevetve. – Az „édes mostoha” előadáscím azonban pozitív és negatív tartalommal is bír. Pozitív, hiszen jó hír, hogy a Juniborászok minden évben megválasztják az év juniborát, és ez a cím másodszor került a tokajiakhoz. Ha minden tag elismeri, és úgy gondolja, hogy érdemes ezen a vonalon dolgozni, akkor véleményem szerint a tokajiaknak olyan nagy gondja nincs. Ez egy szakmai szervezet, egy jó baráti közösség, egymástól tanulunk, jól érezzük magunkat együtt, de alapvetően van egy kifelé irányuló tevékenységünk is, történetesen, hogy a saját generációnkat bevonjuk a minőségi borfogyasztásba. 

Demeter Endre

- A tokaji borkülönlegességek azonban jelenleg kevésbé vannak jó helyzetben – folytatja Endre. - A Juniborban próbálunk a fiatalok számára olyan borokat készíteni, amelyek hagyományos módon, kézi préseléssel, spontán erjesztéssel, helyi kádárok zempléni tölgyből készült hordóit használva készülnek. Ez azonban önmagában csak számomra érdekes, hiszen csak a végeredmény számít. A mai világban, amikor nagyon kevés idő van annak elemzésére, hogy miről milyen véleményt formálunk, egyetlen nagyon fontos kérdés van a fogyasztók szempontjából: ízlik, vagy nem ízlik. A lényeg, hogy kellemes, jól iható bor szülessen. Szeretnénk nagyon divatossá tenni Tokaj-hegyalját itthon, mert ha mi magunk nem szeretjük, akkor ki más fogja? Egy jó csapatban, együtt, erős háttérrel ez sokkal könnyebb!

Azt hiszem, Endre - és a többi előadó - szavaihoz nem sok mindent lehet hozzáfűzni. A Boregyetem első napja - hallgatva az előadókat és kóstolva a borokat - számomra egyfajta megnyugvással zárult. Fiatal borászaink nagyon jó úton járnak, ambiciózusak, tele vannak tervekkel, szívükön viselik borvidékeink sorsát, szem előtt tartják azok jövőjét, mindemellett felfogásukban a hagyományok tisztelete ötvöződik a mai kor széles látókörével. Az összefogás, egymás támogatása, segítése, a fiatalok borkultúrájának formálása, ápolása esetükben pedig nemcsak amolyan jól hangzó marketing szöveg, valóban rengeteget tesznek, dolgoznak mindezért. Munkájukat mi is segíthetjük, keressük és kóstoljuk a fiatal borászok borait, ismerjük meg őket, hiszen bennük van a magyar bor jövője.
      

- Teljes képgaléria a facebookon- 

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz

 

„A bor pontosan olyan, mint az ember” - Gálaebéd Vida Péter tiszteletére

Vasárnap a tél legvadabb ölelésében indultam a Corinthia Hotel felé. Ünnepelni. Vida Pétert, 2011 Év Bortermelőjét. Vannak ugyanis ünnepek, amelyek ténylegesen az ünnepeltről szólnak. Olyan ünnepek, amelyek még véletlenül sem csapnak át hangos, felületes csinnadrattába, hanem végig megőriznek egyfajta személyes és bensőséges miliőt. Halk koccintások, mosolyok, ölelések. Örülök neked. Örülök, hogy téged ünnepelhetlek. Örülök, hogy veled lehetek. És az ünnepelt is mosolyog, és mindenkihez van egy kedves szava… És közben úgy osztja meg gondolatait a jelenlévőkkel, mintha csak egy pohár bor mellett üldögélve beszélgetne valamennyiünkkel. Nincsenek nagy szónoklatok, nincsenek túlhajlított ívek. Csak egyszerű, letisztult, szívből jövő szavak… valahogy mindig így kellene ünnepelni.

Fotók: Nagy Zita

 

A Magyar Bor Akadémia Gálaebédje idén tehát Vida Péter tiszteletére zajlott. Megérkezve, a fagy kemény szorításából szabadulva máris belépőt kaptam a nyárba: Vida Rosé 2011. Csillogva nevet, kacéran üdvözöl. A Bálteremben már halk duruzsolás, szinte észrevétlenül zajlik a fogadás, ahol a verseny öt jelöltjének borai és a hozzá felszolgált falatkák a főszereplők. Füstölt kacsamell és kacsamáj hab birsalma dzsemmel, tavaszi tekercs rákkal, shitake gombával és üvegtésztával, grillezett véres hurka tökpürével, és kéksajt almakocsonyával. Hozzá Áts Károly, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva, Heimann Zoltán és Vida Péter borai… A poharakban vibráló Furmint, aranylón csorduló aszú, lendületes Ezerjó, fűszeres Kadarka, bársonyos Merlot. Néhány falatka és korty a csodákból, aztán Vida Péter a színpadon. „Hát itt vagyunk…” – mondja, és beszélni kezd. Minden szavát érdemes lenne lejegyezni, de talán a legfontosabb mégiscsak az, hogy „ha tehetitek, akkor ünnep legyen a családnak, amikor fölbontotok egy szép bort. És elképesztő, ami belőle árad. Mert a bor az pontosan olyan, mint az ember. Az éppolyan rakoncátlan rossz gyerek, és elképesztő tudással bíró felnőtté válik. Ezt a bornál harmóniának hívjuk. Aztán éppolyan elárvult öregember lesz, és bármily furcsa, ha meg nem isszuk, éppúgy, mint mi, méltóságteljes lesz, de meg fog halni. Ilyen az életünk. És ez egy fantasztikus csoda.”

A díj átvétele után a Valetta teremben az ünnepi ebédhez készülődünk. Valahogy úgy, mint egy nagy család. Köszönhető ez Vida Péter személyének, hiszen különös természetességgel mozog a vendégek között. Csakúgy, mint egy gondos házigazda. A borsort ő maga mutatja be, a Vida borokhoz neves chefek által alkotott ételkölteményeket pedig Csizmadia András gasztrofilozófus szavai csalogatják elő a konyhából. Elsőként hideg előétel, vagyis Dunai halkocsonya saláta érkezik. Megálmodója Bernát Dániel András, az U26 étterem chefje. Hozzá Szekszárdi Öreg Tőkék Kadarkája 2008-ból. Vadponty, lesőharcsa füstölve, haltej, „szűz” és paprikás halkocsonya kockákkal, sült paprikával, érlelt balzsamecetes saláta halmon… Párszor még elolvasom a menükártyán, aztán inkább ízlelem. A bor 90 éves tőkék termése. Az étel megosztó, de én határozottan az őt kedvelők táborát erősítem. A borral párosítva főleg. A balzsamecet cirógató selyme és a ruccola füstös aromája szépen harmonizál a Kadarkával, és a hal ízeivel. Könnyed, mégis határozott kezdés. A legjobb mindenbe így belevágni…

Leves érkezik másodjára: „Vadnyúl hazafelé”. A Thermal Hotel Visegrád chefje, Ványi László álmodta az asztalunkra. Ő sütötte bele a kis leveses csészék aljába a vadnyúl pástétomot lilaburgonya gyűrűben, majd erre kanalazta a forró vadnyúl erőlevest. A 2007-es szekszárdi Pinot noir ugrasztja ki a nyulat a bokorból. Csodásan egymásra találnak, a végén senkiben sem maradt hiányérzet. A fogások között Szigethy Gábor író, rendező baráti köszöntőjét hallhatjuk. „Taníts meg mindenkit beszélgetni a borról!” – szól Vida Péterhez. Mert ha valakitől, Vida Pétertől biztosan megtanulhatjuk. Nem, nem beszélni a borról, hanem beszélgetni. Talán sokkal harmonikusabbak lennének az emberi kapcsolatok, ha többet beszélgetnénk, és kevesebbet beszélnénk…

A harmadik fogás következik, ahogy Csizmadia András fogalmaz: „A gasztroorgia”. Én ezt a fogást vártam leginkább, talán valamiféle megérzés alapján helyeztem a kiemelten kezelendő kategóriába. Nemcsak azért, mert Takács Lajost, az Olimpia Étterem csillogó szemű chefjét régóta szívesen „kóstolgatom”, hanem mert amit a menükártyán olvasok, az különlegességével, összetettségével látatlanban lenyűgöz. Kacsa „székelykáposztával” – currys kacsacombbal töltött mellehúsa, ananászos savanyú káposzta mazsolásan, pirított algalapban, pattogtatott gerslivel. Van ebben a fogásban valami zsigerből jövő érzék, de ott van a teljes magabiztossággal párosuló könnyed kísérletező kedv is. A curryvel „keletiesített” kacsa párjává a 2007-es Hidaspetre Kékfrankos lép elő. Egy ideig farkasszemet néznek, aztán meghátrálnak a guruló mazsolák, az édeskés ananász, a keleti fűszerek, és utat adnak a bor kincseinek. A gersli elégedetten roppan a háttérben, én pedig kételkedés nélkül odaadom az első díjat ennek a fogásnak. Bármi lesz is ezután, már őt szeretem! 

A háttérben mindeközben a Hot Jazz Band játszik finoman csókoló „békebeli” dalokat, a behavazott Budapestet pedig teljes erővel sütni kezdi a nap. Nyárra vágyom, és meg is érkezik, Corinthia meglepetés formájában. Apró pohárkába állítva egy roppanósra sütött tölcsér, benne Rozé sorbet. Természetesen rozéval, vagyis 2011-es Szekszárdi Rosé Cuvée-vel. Hálás vagyok Bolyki Péternek, a Corinthia Hotel Budapest sous chefjének, na meg Vida Péternek, hogy idevarázsolták a napfény ízeit, megszórva némi csokoládés robbanócukorkával, mellyel valahogy a virgonc gyerekkor nyarait is visszaidézték.

Befejezésként Buday Péter, a Larus Étterem chefje érkezik, és vele együtt az omlós szarvas lábszár vargányás pitével, baconban sütött mandulás datolyával, ringló szilvalekvárral, paszternák pürével, Merlot mártás ölelésében. „Olyan, mintha bársonyt innék.” – mondja Buday a Merlot-ról, és útmutatást is kapunk az étel-bor páros kóstolgatásához. Vagyis hogy nem kell úriasan viselkedni, nem kell arra figyelni, hogy a pohár széle tiszta maradjon, ahogy Buday fogalmaz: be a szájba egy falat „husika”, rá egy kis szósz, egy kis panyolai szilvalekvár, majd szépen a többi összetevő, és amíg a szájban ismerkednek, gyorsan rákortyolni a 2007-es La Vida Merlot-t. Amelyhez egyébként az ebéd nyitásakor Vida Péter azt az instrukciót adta, hogy feltétlenül becsukott szemmel kóstoljuk, és figyeljünk. Ne az asztalszomszédunkra, hanem magunkra. Befelé… Gyakrabban meg kellene tenni. Mindenkinek.

Az ebéd végeztével az esti órákat újra a Bálteremben töltjük pálinkában érlelt alma crumble, gyömbéres crème brûlée, Sacher torta, kávés mascarpone krém, mini rum baba, sajttorta és még sorolhatnám hányféle desszertkülönlegesség, valamint illatos olasz kávék, pikáns sonkák és különleges sajtok társaságában. Boraikkal kedveskednek még a korábbi „Év Bortermelői” is, így természetesen a poharunk nem üres egy pillanatra sem… „Nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttetek ebben a zord időben, és megünnepeltetek” -  fejezte be beszédét Vida Péter. – „Végtelen nagy szeretettel köszönöm meg mindannyiatoknak, hogy itt vagytok, és ezt a napot egyszerűen bearanyoztátok.” Mert valóban méltó ünnep volt ez a nap… nemcsak Vida Péter ünnepe, hanem a magyar bor és gasztronómia ünnepe is. Ezúton köszönöm a szervezőknek, hogy magam is részese lehettem. Remélem, Vida Péter borairól pedig még nagyon sokan és sokszor fognak beszélgetni úgy, ahogyan ő tanítaná.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz 

Teljes fotógaléria a facebookon.

A gálaebéd néhány további pillanata képekben: