2010. március 17., szerda

Királyleányka – Egy igazi nő a szőlőfajták között

A Királyleánykáról sokakban él az a tévhit, miszerint bora a női ízléshez áll közelebb. De talán inkább maga a fajta az, amely kissé „nőies” adottságokkal rendelkezik, hiszen mihelyst jól érzi magát, kifinomult illatözönnel jelentkezik, becézgető zamatokban bővelkedik, savai simulékonyak, azonban ha a körülmények nem megfelelőek számára, kíméletlenül durvává, zorddá, rideggé válik, és sajnos nem igazán szerethető. Ilyenkor talán jobb is magára hagyni, és inkább egy másik Királyleányka után nézni.

Egy szép fiatal fehérrel... - Fotó: Nyulasi Gábriel

Az erdélyi eredetű hagyományos magyar fehér borszőlőfajta – bár termesztése során megkülönböztetett figyelmet igényel – igencsak meghálálja, ha jó kezekbe kerül. Sok törődést kíván, de hízelgő virágillatával, szép zamataival, egyediségével sokak számára kedves bort eredményez. Házasításokban is szépen teljesít, különösen az illatos fajták számára ideális társ.

A gyökerek

Erdélyi eredetű hagyományos magyar szőlőfajta, mely a hungarikumok sorába tartozik. A Kövérszőlő és a Leányka spontán nászából, természetes kereszteződéséből jött létre. Elnevezésével kapcsolatban a Gyergyói-havasokból eredő Kis-Küküllő folyó vidékén található Magyarkirályfalva szájhagyománya őriz hitelesnek tűnő legendát. Eszerint a szabadságharc idején a kifályfalviak az egyháznak sem az esketésért, sem a keresztelésért nem tudtak fizetni. Gyermekáldás esetén tehát a papi szőlőbe ültetett szőlővenyigével fizették meg a papot és a kántort. Sok gyermek született, leginkább leányok. Az elültetett szőlőkből egy új fajta keletkezett, melyet a pap arra a névre akart keresztelni, akinek keresztelőjére anno a legtöbb venyigét ültették. Mivel azonban vita alakult ki a helyiek között e kérdés eldöntésében, a nagy veszekedést a pap azzal állította meg, hogy legyen mindenkinek igazsága, legyen a bor neve leányka. A legenda szerint tehát így született meg - a falu nevével kiegészítve - a Királyleányka elnevezés. A szőlőfajta szinonim nevei: Feteasca regale, Feteasca muscatnaia, Danosi.

A külcsín

Igencsak terhelhető fajta, de megfelelő odafigyeléssel, gondoskodással, terméskorlátozással amolyan bónuszképpen még lenyűgözőbb illatokat (petúnia, jázmin) produkál. A szárazságot kevésbé tűri, nagyon elkedvetlenedik tőle. Középkésői, szeptember végi érésű, jó hozamot ad, bőtermő, termésátlaga 10-14 t/ha. Fekvés és talaj szempontjából közepesen igényes, viszonylag fagytűrő, pára- és tápanyagigényes, de rothadásra hajlamos. Amolyan „önsorsrontó” fajta, előszeretettel növeszt sűrű lombot, mellyel beárnyékolja önmagát, ezért sok zöldmunkát igényel, hogy szépen kiteljesedjen. Közepes mennyiségű cukrot termel. Optimális időben történő szürettel, valamint a bor gondos kezelésével őrizhető meg igazán a fajtára jellemző gazdag illat- és zamatvilág. Tőkéje erős növekedésű, sűrű vesszőzetű. Levele nyitott vállöblű, kismértékben tagolt, fényes felületű, vastag szövetű. Fürtje közepes vagy kicsi, átlagtömege 100 g, kúpos, vállas, tömött és rövid. A bogyó gömbölyű, kicsi, átlagtömege 2 g, pontozott, alig hamvas, húsa puha, leves, olvadó. Íze közömbös, héja vékony, tartós.

A belbecs

Bora leginkább könnyű, kedves és gyümölcsös. Főbb jellemzője az üdeség, diszkrét muskotályos, intenzív szőlővirág illattal. A fajta zamatokban gazdag, harmonikus, elegáns borokat ad. Illat- és ízjegyekben megjelenhet még a tavaszi vadvirágos rét minden virága, a bodza, a sárgadinnye, az egres, a zöldalma és a zöld papaya, valamint a citrusok ízvilága is. Parfümösebb illat- és zamatvilágában jelen lehet a liliom, a viola, az akác és a vadrózsa, az édes hangulatú jegyek (méz, alma, körte), valamint a gyógyfüves aromák (menta, kamilla) is, utóízben akár némi kesernyével és gyömbérrel. Általában finom, selymes, mégis élénk, lendületes savtartalom jellemzi, hosszabb érlelésre is alkalmas.


Fotó: Nyulasi Gábriel

Hol találkozhatunk vele?

Erdélyben, és Románia más részein is nagy területen termesztik. A Lekence (Lechinta) vidéki és Küküllőmenti (Zsidvej) Királyleányka őshonos erdélyi szőlőfajta, melynek nagy alkalmazkodóképessége lehetővé tette, hogy Magyarországon, egész Románia területén és Ausztriában is sikeresen telepítsék.
Hazánkban 978 ha Királyleányka terem, nagyobb felületen az 1970-es években telepítették. Legnagyobb területen a Balatonboglári, a Kunsági, valamint a Mátraaljai borvidéken található meg, de elterjedt fajta az Egri, az Etyek-Budai, a Móri, a Mecsekaljai, az Ászár-Neszmélyi, valamint a Pannonhalma-Sokoróaljai borvidékeken is.

Mit főzzünk neki?

A Királyleányka kiválóan érvényesül könnyű, friss, nyers zöldsalátával, vagy csirkesalátával. Előételekhez is ideális, nem foghat ki rajta például egy lazactatár kapribogyóval, és aranybarnára pirított toast kenyérrel. Sajtokhoz is méltó társ lehet, amennyiben figyelembe vesszük a borászati technológiát és az érlelést. Az üde, friss változatok friss sajtokhoz illenek leginkább, ez esetben a bor nem lehet se túlzottan alkoholos, se túlzottan illatos, de élénk savakkal kell rendelkeznie. Egy több éves, hosszú érlelésű tételhez már bátran választható fehérpenészes sajt, sőt egy rózsaszínűre érlelt francia sajtfalatka is, akár kékszőlő kíséretében. Mindemellett remek halbor, a tenger gyümölcseivel is megtalálja a közös hangot, de a szárnyasokat is kedveli – ez utóbbiakat inkább natúrabb formájukban. Érdemes akár rafináltan fűszerezett zöldséges ételekhez is kipróbálni, de a bor felhasználásával egy krémes borlevest is előállíthatunk.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Királyleányka még „hígítva”, fröccs formájában is nagyszerű formáját hozza, finom és üdítő társ lehet forró nyári délutánokon.

Arcai

Korábban inkább asztali borként skatulyázták be, de ma már egyre többen próbálják kibontani a fajta egyedi karaktereit. Borfogyasztói körökben közkedvelt, sőt egyre népszerűbb étkezési és társasági bor. Leginkább reduktív technológia alkalmazásával készül, tartályos erjesztés és rövid érlelés után kerül piacra. Késői szüretben félédes változatok is készülnek, melyek más zamatvilággal rendelkeznek, mint száraz típusaik.
Házasításokban is szépen szerepel a fajta, előszeretettel használják kellemes neutrális ízvilága, és határozott savai miatt. Egy Muskotály és Királyleányka házasításban például harmonikusan egyesülhet a Muskotály intenzív, édeskés aromája a Királyleányka hódító frissességével, könnyedségével.

A fajta kimondottan alkalmas pezsgő gyártására is, mivel a fiatalos, illatos Királyleányka magas savtartalma mellett viszonylag alacsony alkoholtartalommal rendelkezik. A palackos erjesztés még jobban kiemeli tulajdonságait, és egy szokatlanul finoman pezsgő italt eredményez. A nagyon korai szüretelés, és az azt követő erjesztés után az etyeki Királyleányka a burgenlandi Golsban található pezsgőpincészetbe kerül, ahol az ismert pezsgőkészítési metódusok révén alakul finom, ibolyaillatú, könnyed itallá.

A Királyleányka tehát rendelkezik mindazon pozitív tulajdonsággal, mellyel akár sikeres exportcikké is válhatna. A nemzetközi piac már nem kíváncsi egy újabb, ismert fajta bevezetésére, figyelemfelkeltő lehetne tehát a Királyleányka megjelenése külföldön. Ennek azonban egyelőre nyelvi akadálya is van, hiszen egy külföldi számára a fajta nevének kiejtése szinte lehetetlen. Pedig nemcsak ezen szőlőfajta bora, de a neve is szép. Legalább nekünk szép…


A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.

2010. március 4., csütörtök

Igazoltan távol… és mégis közel – Borjour Magnum és Egri borok gálája

Nos, úgy tűnik, hogy miként Milne Micimackós történetében Róbert Gida, én is összeakadtam a pettyes és növény nevű dán, vagy holland származású Van Dógom úrral. Persze kifogásokat bármire lehet keresni, de én szerencsére jókat is találok, hiszen azok meglehetősen közel állnak a borokhoz. Ezáltal csak jók lehetnek.

Mert itt van ugye ez a Százholdas Pagony, tele baráttal, üzletféllel és rokonnal. Ismerős arcokkal, meg ismeretlenekkel is - akik egyszer csak odajönnek egy borfesztiválon, csak úgy, vagy éppen hogy nem „csak” – de mindenesetre körülölel ez a (bor)világ, mely telis tele van szépséges történetekkel. Elmesélhetőkkel és elmesélhetetlenekkel is. Ez utóbbiak csak azért -hetetlenek, mert néha ezek csak pillanatok, rezdülések, érzések, átsuhanó képzetek, benyomások. Melyek múlékonynak tűnhetnek, de mégsem azok, és „pillanatnyiságuk” ellenére (vagy pontosan, hogy azért) mégis hatnak. De beszélni nem mindig kell róluk. Mint ahogyan talán az igazán nagy borokról sem. Azokat talán jobb csendben, meg-megállva… csak úgy egyszerűen létezve, és éppen semmit sem akarva.

Szóval… volt februárban egy Borjour Magnum kóstoló az ELTE Gömb Aulájában, és egy Egri borok gálája a Magyar Tudományos Akadémián. Előbbi talán picit lazább és fiatalosabb miliővel, utóbbi kicsit már komolyabban, de nem kínosan túlkomolykodva a dolgokat. Mindössze egy hét eltéréssel két nagyszerű lehetőség arra, hogy aki eddig nem tette, elmerüljön a borvilág rejtelmeiben, akit pedig már alaposan elkapott „borilag” a gépszíj - vagyis ahogy egyik kedves borbarátom, Öcsi fogalmaz: aki már „szerelmes” – még inkább megélhesse szenvedélyét.


A Borjour-t személy szerint inkább arra használtam, hogy minél többet kóstoljak és jegyzeteljek, éppen ezért már az elején lestoppoltam egy asztalt, és látszólag ahhoz cövekelve töltöttem a délutánt. A legideálisabb ugyanis egy ilyen bázison tartózkodva kóstolni, mivel megfelelő hely áll rendelkezésre a jegyzeteléshez, a poharak elhelyezéséhez, a kiöntő edény használatához, és még a dehidratáció elleni víz is kéznél lehet. Hátrány ugyan, hogy így kimarad az ember jó néhány, standoknál zajló érdekes diskurzusból, de ha mindezt sétálgatva, tömegben kellene megtenni, mindössze két darab kézzel megáldva, hatalmas bénázás lenne a vége… Legalábbis részemről. Persze vannak profik, akik egyik kézzel kóstolnak, másikkal jegyzetelnek, a nem létező többivel fotóznak, plusz kiflikarikákat vagy sajtot majszolnak. Ja, és persze közben vidáman haladnak is a standok között, cseverésznek a borászokkal és az ismerősökkel. Hacsak nem valamiféle genetikai adottság ez, akkor előbb-utóbb talán nekem is megy majd. Azért persze előnye is van a „röghöz kötöttségnek”, például, hogy időnként szintén jegyzetelős-kóstolós társak kéredzkednek az asztalhoz, nekik helyet szorítva pedig nagyszerű beszélgetésekbe lehet bonyolódni.


Az egy héttel későbbi Egri borok gálájára futva érkeztem, na nem csak a lelkesedéstől – bár az is volt bennem jócskán – hanem mert nyakamba zúdult a már tavaszt előrevetítő pesti eső. Az Akadémia épületébe Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó hangjaira léptem be, és ez már önmagában jó alaphangulatot adott a naphoz.
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom közbenjárásának eredményeképp (ezúton is köszönet!) a nap folyamán nemcsak a borok kóstolását élvezhettem, hanem Dr. Lőrincz György levezető elnökletével az Egri Bikavérről tartott szimpóziumon is részt vehettem, ahol a bikavér minőségfejlesztési lehetőségeiről, a termőhely és a házasítás kapcsolatáról, valamint a házasítási filozófiákról tudhattam meg még többet. Közben a pohárba Lőrincz György bora, a Merengő 2006-os tétele került, a fejbe pedig egyik - akár bikavértől is elvonatkoztatható - meghatározó mondata: Ne csak legenda maradjon a bikavér, hanem váljon legendává!


A Duna víztükre által felturbózva az Akadémia termeibe délután már úgy ragyogott be a nap, mintha egy hirtelen időugrással a nyárba kerültünk volna. No itt már nem volt lecövekelés, teremről teremre járva jöttek először a szépséges egri fehérek , aztán a rozék és végül a vörös szekció. Vagy hogy neve is legyen a gyermek(ek)nek, Gál Lajos Szó-lá-ti 2007-es Olaszrizlingjétől kezdve Pók Tamás Pajdos 2007-es vöröséig bezárólag kóstoltuk az egri termést. Ami közben volt, az felsorolhatatlan, pontosabban felsorolható, de félő, hogy csak puszta nevek és évjáratok kavalkádjává válna az egész. De volt ott valami, ami igazán megmozgatott azon a délutánon. Az asztalszám szerinti katalógust böngészve, az örök érvényű „mit is kóstoljak?” mantrát mormolgatva megakadt a szemem egyetlen szón: Százrejtekű. Igen, ez lesz az, valahogy azonnal éreztem, hogy indulni kell. Szóval 5-ös asztal és Orsolya Pince. És az Abrakadabra 2008, a Tehéntánc 2007, a Pinot Noir 2007 és persze a Százrejtekű. Végigkóstolva a borsort nem csalódtam, sőt. Azonnal memóriába került a név, maguk a borok egyelőre kevésbé, de ez jó ürügy lesz arra, hogy újra kóstoljam valamennyit.

Hát volt még annyi minden szépség… nemcsak a fenti rendezvényeken, hanem csak úgy… vagy nem is annyira „csak”... Szóval itt van a tavaszi pesti eső, a Dunáról visszacsillanó nap, itt vannak a borok, az ismerős arcok, a kóstolók, a fesztiválok, és itt vagyunk mi is, akiknek mindez megadatott. Tulajdonképpen más dolgunk nincs, mint egyszerűen létezni benne. A többi jön magától… ha hagyjuk. Egyre inkább, egyre intenzívebben. Tehát ha egy ideig újra nem jelentkeznék, életbe lépett nálam is Róbert Gida Pagonybéli üzenete:


„MINGYÁR GYÖVÖK
DÓGOM VAN
R.G.”


(fotók: Nyulasi Gábriel - http://www.magyarborkulturaert.hu/)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...