2010. július 30., péntek

Sauvignon Blanc – Jól áll neki a nyár

Nagy Zita - Borgőz

És bizony a Sauvignon Blanc is jól áll a nyárnak! Miért is? Mert felbontás után szinte kizuhan a palackból a bodza, az egres és a frissen nyírt fű illata, ráadásul imádják a kagylók, a rákok és a halak, no meg a nyári kerti- és fűszernövények is. Már a tőkén érdemes megismerkedni "őzamatosságával" aki azonban – nyár ide, nyár oda – mégis inkább a hűvösebb klímához ragaszkodik, valódi énje ott bontakozik ki igazán.



A borvilágban az utóbbi évek nagy sikertörténetei közé tartozik a Sauvignon Blanc világfajta úttörése, mely történet legváratlanabb fejezetét Új-Zéland írta. Hazánkban is felemelt fejjel masírozott be a borpalettára, és szerencsére lassan levetkőzi a „női bor”, illetve a „trendi-” vagy „partybor” sztereotípiákat. Bár nincs annyiféle stílusa, illetve akkora fejlődési potenciálja, mint például a szintén hatalmas sikereket elért Chardonnay fajtának, de talán éppen egyértelműsége, letisztultsága és egyszerűsége adja báját és értékét, illetve keltette fel világszerte a borkedvelők érdeklődését.

Francia bekezdés

A fajta Franciaországból indult világhódító útjára, és ma is ott találhatók – Új-Zéland, illetve egy-két fontosabb Sauvignon Blanc termelő ország (Dél-Afrika, Kalifornia, Chile) mellett – a legjelentősebb ültetvények. Kifejezetten jól érzi magát a Loire két oldalának hűvösében, Sancerre és Pouilly-Fumé vidékén, ahol gondosan őrzik a Sauvignon Blanc készítésének évszázados hagyományait és a borok egyedi stílusát. Letisztult, klasszikus és elegáns borok születnek itt, melyekben a magas savtartalom mellett nincs harsogó és erőltetett tropikus gyümölcstobzódás, egyszerűen és harmonikusan jelentkezik a vegetális aroma, időnként némi diszkrét ásványossággal, vagy izgalmas füstös jeggyel kiegészülve.
A másik francia borvidéken, Bordeaux-ban nem hagyják csak úgy magára a fajtát, házasítva kerül palackba, méghozzá Semillon hozzáadásával. Az egyedülállóként ugyan gyümölcsös, de fáradékony, érlelésre alkalmatlan Sauvignon Blanc-ba a frigy során a Semillon belead némi testet és lelket is (előbújnak, erősödnek a citrusos-gyümölcsös aromák, frissülnek a savak).
A Sauvignon Blanc magas savtartalma édes borok készítése során is hasznos, így például a szintén franciaországi Sauternes-ben Semillon-nal házasítva születnek édes borok, melyekben a Sauvignon Blanc élénk sava megfelelően ellensúlyozza a magas maradékcukrot.



Mint a vulkán… - Új-zélandi kitörés

A Sauvignon Blanc igazi felemelkedése Új-Zéland legnagyobb és legelismertebb borvidékén, Marlborough régióban következett be. Az első ígéretes új-zélandi Sauvignon Blanc-ok a hetvenes évek végén kerültek piacra, és mindössze három évtizeddel később, 2009-ben, már a teljes, 285.000 tonnás új-zélandi szőlőtermés 62%-át ez a fajta tette ki. Elterjedését mi sem szemlélteti jobban, mint a termőterületek ugrásszerű növekedése: míg 2003-ban 4.516 hektáron termett Sauvignon Blanc Új-Zélandon, ez a mennyiség az idei évben már 16.910 hektárra növekedett.
Az itt készített borok nagy része a hűvös klímának köszönhetően magas savtartalommal, intenzív, vegetális aromákkal rendelkezik, melyekbe már keveredik némi trópusi gyümölcs, illetve érett barack, alma, és körte is. Az érettebb gyümölcsaromák a két alkalommal történő szüret során leszedett alapanyagnak köszönhetően kerülnek palackba: a korábbi szüretből élénk, üde savakat, valamint vegetális-herbális aromákat, a későbbi szüretből pedig markánsabb gyümölcsízeket nyernek a borászok.

Hazai tájakon

A fajta állami elismerésére Magyarországon 1982-ben került sor, telepítése is ekkor kezdődött meg. Leginkább a meszes, löszös talajokon érzi jól magát, és a hűvösebb klímát kedveli, ezért elsősorban az Etyek-Budai, illetve az Neszmélyi borvidéken találkozhatunk igazán szép Sauvignon Blanc borokkal. Néhány, Balaton melletti melegebb termőhelyen is figyelemreméltó tételek születnek, de a fajtát Tokaj-hegyalja és Somló kivételével valamennyi borvidékünkön termesztik, összesen kb. 560 hektáron.
Hazánkban bora leginkább „fajtatisztán” kerül palackba, általában reduktív száraz fehérborként. Néhány borász tölgyfahordós erjesztést, illetve érlelést is alkalmaz, akár igazi kézműves remekekkel, elegáns, egyedi stílusú Sauvignon Blanc-okkal is találkozhatunk, melyek nem a tipikus, kifejezetten vegetális vonalat képviselik, hanem változatosabb és gazdagabb aromavilággal rendelkeznek, de túl hosszú eltarthatóság így sem várható el a fajtától.

Érik a szőlő, hajlik a vessző…

… már ha a szőlőmunkát végző különös figyelemmel jár el, ugyanis előfordulhat, hogy a növény olyannyira vágyik a növekedésre, hogy ebbéli igyekezetében „elfelejti” tisztességesen megérlelni gyümölcsét, és csak gazdag lombozatát gyarapítja. Kifejezetten zöldmunka-igényes tehát a fajta, mindemellett fekvésre és kitettségre is kényes, nem mindenhol ereszt szívesen gyökeret. Talajban nem válogatós, de szereti, ha mésztartalmú, lazább talajú területeken lakhat. Ha már megtalálta a helyét, tőkéje erős növekedésű, levele kerekded, ötkaréjú. Fürtjei kicsik és tömöttek, bogyói gömbölydedek, zöldessárgák, lédúsak. Mérsékelten tűri a fagyot, a szárazsággal és a rothadással szemben azonban ellenálló. Szeptember közepén érik, a borászok azonban e fajta tekintetében is elsősorban a megfelelő érettségi állapotra figyelnek, vagyis előfordul, hogy a savak megőrzése érdekében időnként még teljes érése előtt leszüretelik.



Sava–bor(s)a

Bora leginkább könnyű, intenzív illatú, zamatos, friss, ropogós és élénk savvilágú. A klasszikus, karcsú és törékeny Sauvignon Blanc jellegzetes aromája az egres, a bodza, a vágott fű, a széna, illetve a csalán, zöldgyümölcsös, citrusos aromákkal kiegészülve. A testesebb – tölgyben érlelt változatok - már seprős, lágy, vajas-krémes aromákkal is rendelkeznek, ezáltal kevésbé harsányak. Melegebb éghajlaton elveszíti a fajta növényes-gyógynövényes, valamint zöldgyümölcsös jellegét és üde savasságát. Ekkor a kevésbé intenzív vegetális jegyek mellett esetleg mazsola, fehérbors, méz, nyári körte, nektarin, trópusi gyümölcsök jelentkezhetnek. Általában zöldesarany, illetve szalmasárga szín jellemzi, halványzöldes reflexekkel. Palackban jól fejlődik, de túl hosszú érlelésre alkalmatlan, fiatalon fogyasztandó.

Ételed az élete

A Sauvignon Blanc-ról sokan azt gondolják, hogy mivel túlzottan karakteres ízvilágú bor, nehéz ételpárt választani hozzá. Holott pontosan az ellenkezője igaz: hosszú azon ételek sora, amelyek még inkább felpezsdítik, életre keltik, kiemelik jellegzetes aromáit.
A Sauvignon Blanc „spárgaborként” él a köztudatban, és tény, hogy remek kísérője ennek a zöldségnek, de kár lenne ennyire beskatulyázni. Ha mégis egyszerűsíteni akarjuk a dolgokat, szinte minden jöhet, ami zöld és/vagy fehér. Tehát válogatás nélkül a vegetáriánus ételek, a friss kecskesajtok, a zöldség-krémlevesek, főzelékek (brokkoli, spárga, zöldborsó), a tengeri halak, rákok, kagylók, és egyéb herkentyűk, a natúr sütéssel, vagy friss zöldfűszerekkel (pl. rozmaring) elkészített szárnyasok, a mentával, kaporral, kakukkfűvel pikánsra kevert szószok, a spenótos vagy pestós penne, a saláták végtelen sora, de még desszertek is, mint például a bodzaöntettel bőkezűen meglocsolt citromsorbet.

Egyszerűség, gyorsaság, könnyen érthetőség, azonnali élvezhetőség - kár tagadni, a bordivatban is - már ha létezik ilyen egyáltalán – sajnos egyre inkább ezek a szempontok az irányadók, és a Sauvignon Blanc hirtelen jött sikeréhez talán ez is hozzájárult. De mindig vannak, akik szembemennek a divattal, még e fajta kapcsán is, mert ahogy azt Légli Ottó balatonboglári borász fahordóban erjedt és érlelt Sauvignon Blanc tételével kapcsolatban megfogalmazta: "Ez a bor nem első blikkre akar hódítani, hanem összbenyomásra." A mai divattal ellentétben tehát mindig hagyjunk időt és energiát a részletek kibontakozására és felfedezésére, tudjunk – és merjünk is – alaposan megismerni.



Fotók és teljes cikk a Borászportál online bormagazinban is.

2010. július 14., szerda

Krakkói bornapok - Last minute utazás a magyar bor jegyében

A P+R kicsit átalakított szellemében – vagyis Pakolj és utazz! - indultam útnak, hogy a magyar borok egyik jelentős és igencsak ígéretes jövőképet biztosító piacán – Lengyelországban – részt vegyek a krakkói bornapokon.


Tény és való, van egyfajta izgatott varázsa, ha utolsó pillanatban érkezik a lehetőség, miszerint azonnal indulhat az ember borrajongó lánya az immár második alkalommal megrendezett krakkói bornapokra. Némi lamentálás és rövid életújratervezés után bepakoltam hát gyorsan a plajbászt, a fotóapparátust, na meg némi téli ruházatot - ez utóbbit az idén kicsit korán, azaz júniusban beköszöntött tél ellen – csatlakoztam kedvesen invitáló útitársamhoz, és elutaztam.

A késő délutáni Krakkóba érkezve a negyven éve legnagyobb árhullámon átesett Visztulán már csillogott a napfény, előcsalogatva némi pozitív életszemléletet, hogy ebben a pár napban Krakkó macskaköveit talán mégsem téli pulcsiba és esőkabátba burkolózva kell majd koptatnom. Így is lett, másnap reggel már vállakat lassú lángon pirosra sütögető, tűző napfény kukucskált be a hotel ablakán, és festette narancssárgára a Wawel várfalait és tornyait.



A kiadós reggeli után gyorsan jelentkezett hát a vágy az árnyat adó kis kacskaringós utcákban való császkálásra és némi hűvös rozé elfogyasztására, elvégre bornapokra érkeztem. Csak kőhajításnyira a turisták által jelentős mértékben látogatott Rynek Glówny-tól, vagyis Krakkó főterétől, egy kicsi ékszeres szelencében, azaz a Maly Rynek nosztalgikus hangulatot árasztó házfalainak ölelésében kapott helyet a krakkói bornapok bázisa, a borokat kínáló pavilonsor. Na meg természetesen a színpad, ahol – izgatott várakozásommal ellentétben – sajnos magyar vonatkozású produkciót egyáltalán nem láthattunk-hallhattunk, holott él e honban jó pár fiatal, vagy éppenséggel nem fiatal, de mindenesetre tehetséges zenész, akik biztosan szívesen gondoskodtak volna a borok mellé némi hazai zenei élményről is.



A bornapokon az egykori Monarchia országai, azaz Ausztria, Csehország, Szlovénia és Magyarország vettek részt. A két „külsős” helyszín, a Hotel Stary és a Hotel Pod Roza adott otthont hazai borászainknak, hogy a szemináriumok, illetve vezetett kóstolások során részletesebben is megismerhessék őket és boraikat az érdeklődők. Így került sor Bott Frigyes, a Kikelet Pince, Dúzsi Tamás, illetve az egri pincészetek csoportos kóstolójára, ahol első nap a Varsányi Pincészet - Egri Korona Borház - Tóth Ferenc - St. Andrea csapat mutatkozhatott be, másnap pedig Gál Lajos, Thummerer Vilmos, Hagymási József és Simon József borait kóstolhattuk. Tokaj is képviseltette magát a Dereszla Pincészet és a Patrícius Borház részvételével. A Maly Rynek pavilonsorai között szép számmal akadt még a felsorolt pincészetek borain kívül is kóstolni való, a magyar borvidékek színe-java jelen volt a kínálatban, így például Badacsony, Somló, Villány, Pannonhalma, Balatonboglár és a Soproni borvidék is.

Valószínűleg a nagy melegre való tekintettel borult szinte rózsaszínbe a tér a nappali órákban, túlnyomórészt ugyanis rosét kértek a borra szomjazók a pohárba. Jómagam is ezt tettem, de az oscypek-hez, azaz a lengyel hegyi juhok tejéből készült füstölt és érlelt sajthoz már bikavért választottam. Nem bántam meg, a híres lengyel-magyar barátság a szájban is érvényesült, a bor visszafogott hordós pörkölési aromái és a sajt füstölése szépen egymásra talált, egyik sem harsogta túl a másikat.


Sírva vígad a magyar – mondják – és ez a cikk sem fejeződhet be anélkül, hogy ne ülne némi búskomorság a magyar boroknak jót akaró lelkére, és ez esetben nem csak megszokásból. Sajnos a magyar borok lengyel piaci helyzete szempontjából meglehetősen fontos krakkói bornapok abszolút hiányzó láncszeme a magyar kultúra és turizmus képviselete és jelenléte volt. Ahogyan azt a magyar borok forgalmazásával foglalkozó Janusz Walczak lengyel borkereskedő fogalmazta meg, az adott bor imázsát mindig az adott ország kultúrája építi leginkább. E gondolatot szem előtt tartva fontos lenne tehát a magyar kulturális és turisztikai lehetőségek pulzálóbb, aktívabb jelenléte Lengyelországban, és erre remek alkalom kínálkozott volna a krakkói bornapokon. Sajnos nem éltünk vele, egyetlen ilyen tevékenységet folytató hazai szervezet sem jelent meg a rendezvényen, hacsak nem tekintjük annak a kihelyezett, csendben és magányosan szolgálatot teljesítő „A bor éve – Eger 2010” molinót. Kicsit magukra maradtak tehát a feladattal a borászok, akik azonban ezt az akadályt is gördülékenyen vették. A lengyel-magyar közös történelmi múlt is segédkezett ebben, mosolygó arcok érdeklődtek a standoknál, estére pedig már igencsak vidám hangulat kerekedett a Maly Rynek környékén.




És ha már borok, ne maradjon el az egyéb italok felfedezésének élménybeszámolója sem. Az egyik legjelentősebb lengyel borimportőr cég, a Dom Wina munkatársa, Agnieszka Boruta kedves ajánlására egy belvárosi, de igencsak nehezen felfedezhető, ezáltal csendes, hangulatos, tradicionális kis lengyel étteremben fogyasztottuk el búcsúebédünket. Sajnos rossz szokásom, hogy még jelentős rábeszélés ellenére is kézzel-lábbal tiltakozom mindenféle sör (és arra akár csak külsőségekben hasonlító ital) kóstolása, pláne fogyasztása ellen. Most sem tettem másképpen, ezért kizárólag útitársam nem először próbára tett kitartásának köszönhetem, hogy végül megkóstoltam a kvaszt, azaz a rozskenyérdarabok felhasználásával készült, erjesztett gabonaitalt. A vége az lett, hogy elittam előle minden mennyiséget, ami csak az asztalra került, illetve hazaérkezve bőszen töltögettem le a világhálóról a kvasz készítésének csínját-bínját.



Végül a számlával együtt egy kedves gesztus is érkezett, vagyis a géppel nyomtatott blokkra kézírással valaki még odaírta: „Kőszonjük!” Mi mást mondhatnék tehát a két napos barátságos vendéglátásra, Krakkó szépségére és az érzésre, hogy Lengyelországban magyar borokat kóstolhattam, és magyar borászokkal találkozhattam, mint hogy: „Dziêkujê!

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...