2011. február 28., hétfő

Furmintok inkognitóban – Székesfehérváron teszteltem

Az első mindig izgalmas. Megelőzi egyfajta nyugtalan várakozás. Vajon milyen lesz? Megtalálom-e majd benne, amit keresek? Milyen lesz a megjelenése, az illata? És egyáltalán, milyen lesz az összbenyomás? Igen, végre én is átestem életem első vaktesztjén! És be is számolok arról az estéről.
Mivel a február a Furmint kóstolásának jegyében telik, a hónap közepe felé járva én is beneveztem egy „Furmintos” eseményre, méghozzá a székesfehérvári Monarchia Borszaküzlet Furmint vaktesztjére, hiszen már régóta kíváncsi voltam a vakon pontozás minden csínjára-bínjára.

Vakteszt Szurok Gábor vezetésével
Először a helyszínről ejtsünk néhány szót. Valahogy ilyennek képzeli el az ember borrajongó lánya a megfelelő kóstolási környezetet. Előkészített tesztlapok, tollak, jó világítás, semleges ízű ásványvíz, friss pogácsa, jó minőségű kóstolópoharak, kiöntőedények. Bármilyen bagatellnek is tűnik ez a felsorolás, néhány profi boriskolától és kóstoltatótól eltekintve sajnos sok helyütt nem egyértelműek ezek az alapvető elvárások, és még mindig előfordulnak e téren hiányosságok. Hamarosan megérkeztek a kóstolótársak is, ketten közülük nem is üres kézzel! Így az előre meghirdetett 8 tételes kóstolósort a lelkes „tagság” máris kiegészítette két újabb meglepetés palackkal.


Szurok Gábor vezetésével vágtunk bele a nagy kalandba, és rögtön főszerepet kaptak a kis szövött egyen zsákokba öltöztetett palackok. Hat Tokaj-hegyaljai, három somlói, valamint egy egri palack került a borsorba, közülük kettő hordómintát tartalmazott, melyeket a pontozás során az illatban és ízben felfedezett bizonytalanságok miatt kizártunk az értékelésből. A végül versenyben maradt nyolc tétel meglehetősen széles skálán mozgott stílusuk és természetesen a termőhely adta adottságaik miatt is: a könnyű, reduktív, nagyon illatos, friss bortól kezdve a szikár, savhangsúlyos, kemény Furmintokon át a krémesebb, testesebb, zamatgazdagabb borokig terjedt a repertoár.


Részemről az igazán nagy szemelkerekedésre az utolsó előtti bor kóstolásáig várnom kellett, ekkor került ugyanis sorra az általam legtöbb pontot elért tétel (mint a palackok leleplezésénél később kiderült, ez a bor, vagyis a 2008-as Somlói Apátsági Furmint végzett a pontok összesítése után is az első helyen). Már a pohárba dugott orr is tett nálam egy felkiáltójelet az akkor még ismeretlen tétel mellé, csak úgy dőlt belőle az erőteljes ázott bazalt, a telt, érett, gyümölcsös illatok, a lédús barack és az ananász. Az ígéret után jött a bizonyíték, vagyis az íz. Gazdag, aszalt kajszis zamatok az ásványosság gyönyörű sós cifráival, telt test, erőteljes és feszes savakkal, melyek mégis szépen belesimulnak a borba. Tiszta, karakteres, határozott illatok és ízek, amelyek sehol nem csúszkálnak el, és minden egyes porcikájuk abszolút Somló. A pincészet első Furmint évjárata, mely október végén szüretelt termésből készült, érezhetően maximálisan érett alapanyagból, majd 16 hónapig fahordóban érlelődött Én pedig ezúton is nagy szeretettel üdvözlöm Vári Kovács József kóstolótársamat, aki meglepetésként magával hozta ezt a tételt a vaktesztre, és beadta a „közösbe”.


A teszt többi tételéről is következzék pár szó a kóstolás sorrendjében (a vakteszt összesített végeredménye, illetve a saját pontszámaim alapján létrejött sorrend a cikk végén olvasható). A 2009-es Chateau Dereszla Tokaj Dry friss, könnyű, meglepően intenzív illatú (bodza, szőlővirág, nyári alma), ízben kis mineralitással és lendületes savakkal. Nem tisztán Furmint, a zamatgazdagságot kevés Hárslevelű és Sárgamuskotály házasításával érték el. Nálam emiatt mind az illat, mind az íz karaktere túlzásokba esett. Másik lelkes kóstolótársunkkal, Németh Gergellyel együtt érkezett az estre, és került be a tesztsorba a Bott Csontos Furmint, 2009-ből. 11 g/l maradékcukrával félszáraz tétel. Illata finoman tejszínes, körtés, almás jegyekkel. A korty textúrája és a savak krémesen selymesek, kerek, simulékony, és vonzó Furmint leheletnyi mineralitással. A zamatban azonban némi kis kuszaság jelentkezik. Demeter Zoltán 2006-os Kakas Furmintja az ásványos, gazdagon rumos-mazsolás, marcipános, „karácsonyi” illatok után ízben jóval kevesebbet adott. Az erőteljes savhangsúly mögé már nem sok minden zárkózott fel, inkább csak valamiféle visszafogott, hűvösebb ízvilág, és a lecsengésben némi fanyar alma és kis kesernye jelentkezett, enyhe oxidáltság mellett. Az illatra adott pontokat tehát lehúzta a zamat és az összbenyomás pontozása.


Teljesen véletlenül – hiszen vakkóstolóról beszélünk – egy újabb Demeter Zoltán tétel következett a sorban, a Lapis Furmint 2007-ből. Bodrogkeresztúr egyik legjobb dűlőjéből, a Lapisból származik az alapanyag. Szép felépítésű, cizellált bor, és bár nem kimondottan nagy testű, mégis komplex. Illatban az alma és körte mellet méz, ásványosság és fűszeres jegyek. A savgerinc határozott, és jócskán találunk mellette kifinomult, puha zamatokat. Az íz karakterében egy kis fésületlenség, utóízét is szívesen élveznénk még egy kicsit hosszabban. A Nagy-Eged szűztermésének bora, az egyetlen egri résztvevő, Kovács Nimród Nagy-Eged hegyi 2009-es Furmintja illatban bezárkózott, tovább tartott előcsalogatni az aromákat. Később aztán előbújt az érett alma, leheletnyi ánizsos, gyógynövényes illattal. Ízben elegáns savak, köves-ásványos jegyek, de a teljes karakter az illatbeli zárkózottság miatt részen rejtve maradt. A 2006-os Szent Benedek Furmint a mádi Szent Tamás dűlőből került palackba. Illatban gazdag, érett barack, alma, és leginkább ázott köves jegyek. Íze telt, zamatgazdag, az érett gyümölcsöket sós-ásványos jegyek kísérik. Savhangsúlyos bor, szinte már Somlói borra tippelnék, és tippelek is, amíg le nem lepleződik tokaji mivolta. Utolsó tételünk a Majoros Deák Furmint 2007-ből, Tarcalról, a Deák dűlőből. 2 hektáros Furmint ültetvény, meleg lösz dácit (enyhén savanyú, vulkáni) alapkőzeten, 1,2 kg tőketerheléssel. Illatban likőrös, mazsolás, diós. Ízben a battonage technológiának köszönhetően selymes, krémes textúra, erőteljes és nagyon határozott savakkal. Narancshéj, méz, birs és kandírozott gyümölcsök a kortyban, utóízben kis tanninnal.



A végére pedig - a visszakóstolás utáni üres palackokon kívül - nem is maradt más, mint az egyénileg adott pontok összesítése, melynek alapján a kialakult végső sorrend az alábbi (zárójelben a saját pontozásom alapján elért helyezések láthatók):
1. (1.) Somlói Apátsági Furmint 2008
2. (3.) Demeter Zoltán Tokaji Lapis Furmint 2007
3. (2.) Majoros Deák Furmint 2007
4. (4.) Bott Csontos Furmint 2009
5. (6.) Szent Benedek Tokaji Furmint Szent Tamás dűlő 2006
6. (5.) Kovács Nimród Winery Nagy-Eged hegyi Furmint 2009
7. (8.) Chateau Dereszla Tokaji Dry 2009
8. (7.) Demeter Zoltán Tokaji Kakas Furmint 2006


2011. február 24., csütörtök

Szeretettel Badacsonyból - Aktuális korty: Villa Tolnay Borház

Jó, jó, persze, kicsit farkasordító a hideg, elismerem, a Balaton ma reggel már "foltosan" ébresztett, hiszen hol a még hullámzó, ezüst hátú vízen, hol az éjszaka csendjében vacogva összekapaszkodott jéghártyákon csillant meg a nyújtózkodó napsugár. Mesés, gyönyörű, nem ragozom. El kell jönni, és megnézni.

Jégvilág Badacsonyban

Nem utolsósorban azért is, mert szombaton ismét lesz Borbarangolás Badacsonyban! Sokat fogjuk még hallani ezt az egyébként szépen alliteráló kifejezést, ez biztos. Tervek között szerepel ugyanis a Borbarangolás valamennyi állomásának bejárása és részletes bemutatása, még ha az elfoglalt, egyszemélyes Borgőz stáb nem is a "hivatalos" napokon teszi ezt, kihasználva kicsit a hazai pálya előnyét, vagyis azt a szívmelengető tényt, hogy egy idő óta hivatalosan is e táj lakója, és bármikor átszaladhat egy-egy pincébe, borászatba egy kis beszélgetésre, borozgatásra. Így is tesz majd, és a tapasztaltakról az olvasókat is tájékoztatja.

"Hordóminta"

A mostani, február 26-i szombaton a Villa Tolnay Borház várja majd szeretettel a borbarátokat. 12 hektárral rendelkező borászat, a pince a Tapolcai-medencében, a Badacsony mögött északi irányban található a Csobánc lábánál. 70%-ban fehér, 30%-ban vörös borok készülnek itt, hagyományos termelési módszerekkel, kézi szürettel, hagyományos borkészítési technológiával. A borászat környezetbarát növényvédelemmel működik, és hagyja a bort a palackozásig kiegyensúlyozott módon kiteljesedni. A borászatot egy kicsi, innovatív és borokért lelkesedő csapat vezeti. A birtok alapítója és tulajdonosa Philipp Oser, svájci informatikai vállalkozó és vendéglős. Oser úr saját kézzel készíti a Villa Tolnay borait Nagy László segítségével.

Nagy László
Tanácsot és támogatást barátaitól, német, francia és osztrák szőlőtermelőktől szerzett. Oser úr és Nagy László mellett Fülöp Alexandra is a vállalkozásban dolgozik, a szőlő- és pincemunkák elvégzésében segédkezik. És hogy miért hívják a pincét Villa Tolnaynak? Tolnay Klára, a híres színésznő lakott ebben a házban a második világháború idején, ezért nevezték el a környékbeliek Tolnay Villának. Oser úr a színésznő iránti tiszteletből tartotta meg a nevet. Sok ma ismert borász is megfordult és dolgozott itt a szocialista időkben, a villa tehát újra bekapcsolódott a magyar borászat vérkeringésébe.

A Villa Tolnay pincéjében

És hogy mit kortyolhatunk?


Fehérborok: Rajnai Rizling száraz (reduktív és hordós), Olaszrizling száraz, Zöld Veltelini száraz (reduktív és hordós), Chardonnay száraz
Vörösborok: Pinot Noir, Cuvée (Cabernet sauvignon és Merlot), Primus (Cabernet sauvignon)

További részletek, információk:
VILLA TOLNAY
Telefonszám: +3630/5184540   
e-mail: villa.tolnay@freemail.hu

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

2011. február 3., csütörtök

Kéthektáros este Balatonfüreden - A 2HA borbemutatóján jártam

A Balatonnál télen sem áll meg az élet. Egyrészt ilyentájt rendre befagy a tó, bátran lehet mindenféle „jeges” dolgot művelni, másrészt pedig itt van a környéken egyszerre öt borvidék is. Péntek estére például a legideálisabb program egy közös beszélgetés, borozgatás, így én is ellátogattam a Balaton Borgaléria által szervezett, és Török Csaba, a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa által vezetett borbemutatóra, Balatonfüredre.

Török Csaba - 2HA Szőlőbirtok és Pincészet


Ha azt mondom, Tapolcai medence, talán sokaknak máris szeme előtt lebeg az északi part tanúhegyeinek „vonulata”, a hegyek szoknyáinak szélén üldögélő Balatonnal. Itt, a Badacsonyi borvidéken magasodik a maga 415 méterével a Szent György-hegy, ahol rátalálhatunk a 2HA Pincészetre, valamint természetesen a hozzá tartozó szőlőbirtokra is. Kivételesen most nem én mentem a hegyhez, hanem a hegy jött el hozzám, pontosabban Balatonfüredre. 7 tételt kóstoltunk ezen az estén, ahol Csaba a meghirdetett, 4 tételből álló 2008-as sort meglepetésként kiegészítette még egy említésre méltó 2010-es friss rozéval, és két 2009-es hordómintával is.

Elöljáróban leszögezem, hogy nagyon szeretem a borbemutató helyszínét, hiszen ez az a hely a Balatonnál – a fonyódi „finom lángosos néni” mellett -, amelynek teraszára az első cirógató tavaszi napsütésben, legyen bármekkora szél, vagy még tavasz ellenére kicsit itt ragadt csipkelődő hideg, azonnal kiülök egy aromabomba kávé, meg egy „nagyis” házi süti erejéig. Borbemutatón azonban még nem vettem itt részt, így első alkalommal tapasztalhattam, hogy milyen is a rendszeresen, havi egy alkalommal megrendezett füredi borkóstolós-borászbemutatkozós esték hangulata. Röviden: jó. Kicsit bővebben: nagyon jó! Csak egyetlen apró hiányérzetem támadt: az amúgy nagyon barátságos, diszkrét, és esti beszélgetéshez kiválóan passzoló félhomályban a borok szemmel történő vizsgálata annyira korlátozódhatott csupán, hogy vörös, fehér, netán rozé bor került-e a poharamba. A többi szemmel „levehető” információt szó szerint homály fedi, na de ne legyünk máris ilyen szigorúak, „lássuk” a borokat!


Előkészületek

Sangiovese grosso. Valószínűleg egyre többen ismerik már ezt a fajtát, illetve hallottak vele kapcsolatban a 2HA Pincészetről, mint Csaba „tabudöntögető” vállalkozásáról. A borszakmát rendesen megosztó 2009-es Balaton Winfer borminősítésen éreztek először valami zavart az erőben a balatoni borokat osztályozó „jedik”, hiszen ekkor került be a minősítendő borok sorába a 2HA birtok 2007-es Sangiovese grosso-ja. A szemelkerekedés oka egyrészt az volt, hogy vajon mit keres a fajta a Balatonnál, hiszen a Sangiovese e klónjából készül Toscana-ban a Brunello, másrészt pedig az lepte meg a világlátott borszakértőket, hogy milyen kiemelkedő minőségre képes a Szent György-hegy déli lejtőin (ahol egyébként szubmediterrán klíma érvényesül, ezért nem egészen idegen a fajtától az éghajlat), és mennyire hűen tükrözi a Badacsonyi borvidék terroir-jegyeit.

Elsőként a Sangiovese grosso érkezik tehát, rozé formájában. Köztudott, hogy a 2010-es évjárat nem kedvezett sem a borászoknak, sem a borkedvelőknek, így aztán kénytelen vagyok én is a „van egy rossz és egy jó hírem” mondattal indítani. A rossz hír, hogy a 2HA Pincészetnél a 2010-es évjáratban nem készül Sangiovese-ből vörös bor, a jó az, hogy rozé viszont igen. És milyen rozé! Az alacsony tőketerhelésnek köszönhetően koncentrált, már-már silleres jegyeket magán viselő, nagyon gazdag gyümölcsösséggel. Illatban rengeteg friss eper, pici föld, ízben pedig mindezek mellett előbújik az ásványosság is. Sok friss sav, kerek, zamatos üdeség, élvezet a korty elejétől a végéig. Nem sablonos „csajos” gyümölcsbomba, hanem komplex és egyedi rozé.

Egy sima, két fordított

A második töltés az Olaszrizling, 2008-ból. Miközben szagolgatunk, ízlelgetünk, Csaba a birtok pincetechnológiájáról mesél, melynek legfontosabb alapelve a körültekintő hordóhasználat, a kifogástalan alapanyag, és a szűretlen borok készítése. Mivel a szűrés során a borból rengeteg olyan részecske távozna végérvényesen, amely egyébként nagyon sok illat-, és íz „információt” hordoz, a pincészet inkább kockáztat. A szűretlen bor előállítása, és stabilitásának megőrzése azonban a szokásosnál több fejtéssel, hordómosással jár, és nagyon szigorú pincehigiéniát feltételez. A 2008-as Olaszrizling is derítés és szűrés nélkül került palackba, miután részben használt, részben új hordókban lakott 7 hónapig, majd az öntisztulás érdekében 3 hónapot acéltartályban pihent. Megérte a fáradozást, krémes, selymes textúrájával, tűzköves, ásványos íz- és illatjegyeivel, a korty végi jellegzetes „olaszrizlinges” kesernyével le sem tagadhatja, hogy a Badacsonyi borvidék szülötte.

Két Szürkebarát következik a sorban - egy 2008-as palackozott tétel, és egy 2009-es hordóminta – egyenesen a Szent György-hegy Tarányi dűlőjéből. Ha létezik fajta, amelyik rendkívül jól érzi magát errefelé, akkor az a Szürkebarát. Telt, zamatgazdag, élénk, de finom savösszetételű borok születnek itt belőle, gazdag extrakttal, időnként némi maradékcukorkával. A 2008-as tétel – akárcsak Csaba többi bora – szintén szűretlenül került palackba. 6 hónapig seprőn érlelődött (50%-a újfahordóban, 50%-a használt hordóban), majd tartályban pihengetett 3 hónapig. A diszkrét fűszeres illat mellett leginkább az ásványosság uralkodik, amely ízben még inkább felerősödik, szinte már sós a bor. A kortyban némi gyógynövény, kellemes kerekség, koncentráltság (köszönhetően a 90 dkg/tőke terhelésnek). A 2009-es hordóminta az elmaradhatatlan minerális illatok mellett nagyon gazdag, rumos-mazsolás illattal köszönt be, ízben mézes aromák a friss savak és az ásványosság mellett, némi extrakt édességgel.

Következik a Cabernet Franc 2008-ból. Szűztermés, a birtok első Franc-ja (85%-ban), melyhez némi Sangiovese grosso és Petit Verdot is társult. Természetesen ez a tétel is derítetlen és szűretlen. Illatban málnaszörp, ízben piros bogyós gyümölcsök, a hosszú lecsengésben pici dohánnyal, melyet leheletnyi ásványosság tesz még érdekesebbé. A határozott, de nem tolakodó savak és az érett tanninok még jó időre „eltartanák” a bort, de sajnos mindössze 450 palack készült belőle.

Sangiovese grosso - 2008 vs. 2009

A kóstolási sor végén természetesen a Sangiovese grosso, vagyis a Tabunello 2008-as tétele, valamint egy 2009-es hordóminta következik. A 2008-as Tabunello 15 hónapos hordós és hosszas palackos érlelést kapott, dús illat- és ízvilágú, fűszeres, meggyes, málnás jegyekkel, és természetesen a mineralitás sem marad el. Koncentrált, komplex, sokat ígérő bor, érződik benne az erő, a kitartás, még korántsem érte el csúcsát, nagy fejlődési potenciállal rendelkezik. Büszke lehet rá az, aki az 550 palack egyikét beszerezte, és magáénak tudhatja. 2009-es „testvére” 80%-ban 4 éves tőkék termése, még nagyon-nagyon fiatal és bohém. Illatban a piros bogyósok mellett menta, ízben tiszta, friss gyümölcsösség, de egyelőre nagyobbak a kontrasztok, még nem „melegedtek” össze az aromák, bár már közelednek egymáshoz. Elegáns savgerinc, érett, de egyelőre kicsit vadóc tannin, a hosszú utóízben sok-sok cseresznyével. Még csikókorban van, de megvan minden adottsága és lehetősége, hogy „naggyá”váljék. Élni is fog vele, ez nem kérdés!

Fotók: Nagy Zita - Borgőz
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...