A Tanga ösvényen át – Csepregen bortúráztam

Wawrzsák László írása

Egy téli bortúra élményeit áprilisban „papírra vetni” akár elítélendő cselekedet (is) lehetne. Kontrasztos tevékenység, az tény, de életünk mindennapjaiban mindig találkozhatunk kontrasztokkal, amelyek csodás, vagy épp kevésbé szerethető színt visznek életünkbe. Az egyik legegyetemesebb „vágást” az évszakok okozzák, bár egyre ritkábban találkozhatunk a nagybetűs tavasszal és ősszel, kitolódik, és egyre melegebb a nyári időszak, a mostani napjainkat pedig épp a hosszúra nyúlt tél teszi emlékezetessé. A szőlőfajták érési ideje közötti különbség is kezd elhalványulni. Az utóbbi évjáratokban szinte minden egyszerre kívánkozott le a tőkékről, így néhány fürt teljes érettsége átcsúszhatott a túlérettségbe, amely megváltoztathatta a gazda eredeti szándékait.

Fotók: Wawrzsák László

Természetellenes reakciót válthat ki belőlünk a természet, pedig a természethez jó, illetve jó lenne igazodni. Valójában hozzá kellene igazodni. Hófúvás, havazás, olvadás, áradás... Településeket is elzárt a külvilágtól az idei hamisítatlan tél. Csepreg városát és szőlőskertjeit is többször bevette a hó, a település neve az utóbbi időben többször szerepelt a médiában, mert bizonyos irányokból megközelíthetetlenné vált. Megközelíthetetlen? Valahogy ez vált bennem akkor is kérdéssé, amikor az előszilveszteri forralt boros túrán túrabakancsban, bögrével és kóstolópohárral a kézben, fényképezőgéppel a nyakamban „caplattunk” át a lankákon.

 

Bár azóta túl vagyunk a szilveszteren, az újévi fogadalmakon, a farsangi időszakon, és a húsvéton is, én már akkor megfogadtam, hogy leírom földi (Vas megyei) élményeimet. Egy szó, vagyis a kérdésre magamban akkor adott válasz hozta ki belőlem ezt a fogadalmat, ugyanis: megközelíthető! Tudjuk, hogy van. Itt van, a lábunk előtt fekszik. De mit teszünk mi? Jövünk-megyünk, utazunk, bort keresünk, történeteket hajszolunk. Aztán borokkal és emberekkel találkozunk, érzéseket élünk meg, és hallgatunk. Majd továbbállunk, de egyszer biztosan megérkezünk valahová… Sokan megközelítenék tehát, de ismeretlen számukra. Ismeretlen, vagy csak külsőleg megítélt, mint egy sokat megélt, messziről jött vándor. S mi is a valóság? Hát érdemes megnézni, ki is ez a vándor itt, egy nagy borvidék kevésbé híres szegletén.

Dűlőtérkép

A karácsonyi családlátogatás és a kiadós evés-ivás után a csepregi hangulat „vitt ki” a dombokra. Baráti társaságommal – hetedmagammal - épp az első sátornál „fogyasztottunk” (zsír alapú csirkemájas kenegetőst), amikor Baráth Sándorral találkoztam. Ő Szombathelyen él, többször jár(t) a csepregi hegyen, figyelemmel kíséri annak boros életét. Ideális, szép időben a Somlóról talán még Csepreg is látható. Főleg, ha tudjuk, hogy merre is szükséges fordítani fejünket. Váltottunk néhány szót a metsző hidegben, majd Sanyi kérdésére („Beszámoltok róla?”) adott válaszom megszilárdult bennem, de ebben közreműködhetett Tóth Kálmán Rizlingszilvánija is. Életemben az adott szónak súlya van, és hiányérzetem volt addig, amíg a billentyűzet érintetlen maradt a csepregi élményekkel kapcsolatban. A bennem élénken élő tél emléke most kikívánkozik, mint az első tavaszi hóvirág a hó borította földből.

 

János napi bortúrának indult, majd előszilveszteri bortúrává vált. 2012. december 30-án már harmadik alkalommal indultunk neki a kalandnak. „Idén” végre elmondhatjuk, hogy bejártuk a hegyet. A három alkalom elegendő volt ahhoz, hogy abszolváljuk a téli túra teljes útvonalát. Térkép, bögre. E kettő induláskor járt a túrázónak, minimális bankó fejében. Jó szóból, mosolyból, és igazi vendégszeretetből sem volt hiány. Felszerelésemet kiegészítettem egy otthonról hozott fesztiváli ereklyével, így a gazdák igazi borait (vagy, ahogy többször kérdezték: szűz bort is tölthetek?) is megízlelhettem.

2011-ben – ugyan véletlenül - de jártunk már Horváth Antalnál. Idén tervezett út vezetett hozzá. Tóni bácsinak volt tokaji kötődése, így a kis pincében még gönci hordóból is kóstoltunk fiával, Csabával, de a Zöldveltelininek valahogy szűk volt az a ruha. Mert, ha úgy nézzük, a bor átmeneti ruhája a hordó. A következő lépés már biztosabb volt. Nagyobb hordóban még megőrizte ropogósságát, de a bor inkább a zárt tartály biztonságát kereste. Hamisítatlan őszinteséggel ecsetelte nekem Csaba a pincetitkokat. Jó úton járnak, ezt már „tavaly” konstatáltam. A 2012-es borverseny díjazottjai között is szerepelt egy tétel Tóni bácsiéktól, mégpedig a Szürcse, amely Szürkebarát és Cserszegi Fűszeres egymásra találásából házasított tétel. Sok elismerést őriznek a falon, de a legjobb visszajelzés a gazdának a borait kortyolók szavakba öntött érzése. Hetedmagammal bíztam abban, hogy a hegyi forgatag visszahoz minket még aznap…

 

A „szokásos” irányt vettük célba: fel a hegyre. Éreztük a hely szellemét, a természet varázsát, az utat pedig a sok-sok szőlőtőke, és az ösvény mutatta. Az az ösvény, amely, ha mesélni tudna… Mesélhetne a sok testi örömről, amely lelki felvidulásba csapott át, amelytől mindenki elhagyta a… fejét. A fán, a bokron izgalmasan ringatózó női fehérneműt ugyanis biztosan nem a szél hozta ide - így kevésbé tekinthető egyszerű urbánus legendának -, ennek az ösvénynek lelke van, amelyet merészen felvállalnak a helyiek. A Tanga ösvény autentikusan hirdeti magát.

Tanga ösvény - Lelke van...

           

Az ösvény kapujából érkeztünk a Rámók-dűlőbe Horváth Józsefhez, aki volt csepregi hegybíróként is ismeri a dűlők szőlősorait. A Horváth Kert varázslatos, tele tervekkel, kandallóval, emlékekkel, a pince falán dűlőtérképpel, a kertben hintával, összességében erdőszéli nyugalommal. Horváth úr már a tavalyi évben is kitett magért, de érzésem szerint inkább a borvidék csepregi szegletéért. Figyelmességét mutatta, hogy minden vendég érkezésekor kürtölt egyet, karakterét pedig dicsőíti, hogy Pinot Noir tőkéket is gondoz. De figyelt ő az ételre, a forralt borra, a szűz borra, az üres pohárra, és az érkező lovasokra is. Tökéletes harmóniában él együtt kedves feleségével, a heggyel, a vendégekkel. Aztán újra útnak indultunk. A kandalló melegétől egyre távolodtunk, végtelennek tűnő léptekkel hagytuk el a valódi bejáratot.

Belátható távolságba került, hogy visszatérhetünk a 2009-ben is meghódított dűlőkre. Az első évben három pincészetben jártunk, akkor szippantott be minket a hegyi varázs. Emlékszem, az első helyen egy bácsika kínálta borát, amely az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet követte, benne volt a gazda szőlőjének összes leve. Első illatra kikacsintott belőle a legkisebb mennyiségben bedolgozott direkttermő is, amivel hazánkban kereskedelmi forgalmú tételként lehetetlen találkozni, mivel tiltja a bortörvény. Azonban a hazánk nyugati felén található Vas-hegyen átfutó határvonal másik oldalán szép számmal kóstoltunk belőle a Bortavaszon, ott ugyanis Izabellából, Othello-ból Uhudler-eket készítenek, amit borként, és habzóborként is forgalmaznak. A csepregi gazdák közül sokan kizárólag önmaguk és családjuk részére készítenek bort, vagy épp a koma, barát jószándékú terelgetésére, amolyan kvaterkázó célzattal.

A fiatal generáció is egyre gyakrabban nyitogatja az egyelőre csendes pincék ajtóit. Minden évben a tavaszi hegyen búcsúzhatunk végleg a téltől a nyitott pince napok alkalmával. Ilyenkor a táj csak nyomokban hasonlít előző évszaki arcára. Ahhoz, hogy tudjuk értékelni a tavaszt, áldozatul kell esnünk. A tél áldozatává váltunk mi is, amikor hangos harmonikaszó törte meg az erdő fagyos csendjét. A szunnyadó napsugár ereje az árnyékban már kevésnek bizonyult, így felkanyarodtunk egy újabb pincéhez. Univerzálisra vizsgázott előttünk Tóth Marcell, aki a fiatal generáció képviseletében a hagyományokhoz hű vidámsággal játszott a harmonikán, miközben Kékfrankosát kínálta. Először a szűz bort kóstoltam, de sajnos a hideg inkább már a tepertőkrémes kenyér, és a forralt bor irányába invitált. Népes csoportot hagytunk magunk mögött, amikor a „kertek alatt” elindultunk szomszédolni. 

 

Molnár Gyula pincészetéhez érkeztünk, ahol újra a fiatal generáció képviselte magát. Ausztriából hozott tapasztalattal, Hamburgi muskotállyal, és néhány régebbi tétellel találkoztunk. Szürkebarát héjon tartva. A gyümölcsnek bőven hagytak időt az áztatás munkafázisában, így a bor rozéra emlékeztető színt mutatott. Az évekkel ezelőtti első látogatás emlékképe villant fel, amikor néhány tétel utolsó előtti palackját töltötték poharunkba. A felső szintről gitár, szájharmonika, és csörgő hangja hallatszott, de trió helyett egyetlen virtuóz zenész szórakoztatta a gyermekközpontú közönséget. Igazi családbarát rendezvény a csepregi szőlőjárás, ahol a legtöbb borosgazda az öröm ünnepeként éli meg az ilyen délutánokat. Előző alkalommal Iliás Istvánnál a citera került elő „véletlenül”, míg első túránk zárásaként a csepregi asszonykórus mutatta be néhány éneken keresztül a hosszú évek kitartó munkájának eredményét.

A történelem ismétli önmagát. Közhelyes kifejezésként csenghet, de a realitás azt mutatja, hogy az idei túra záró etapja is a János áldással kezdődött a csepregi asszonykórus gyűrűjében, majd lehetetlen volt visszautasítani a gyümölcsökkel elkészített ellenállhatatlan forraltbort. Az évekkel ezelőtti első túránk utolsó állomása volt ez a kert.

Forrástól forrásig... Forrástól forrásig elkészül(het) egy újabb adag forraltbor, de bejárhatjuk a hegyet is néhány óra alatt. A délutánt a Bene kúttól indítottuk, és egy Tangás kitérővel, majd a Sajbók forrás érintésével itt zártuk csepregi borkalandunkat. Tábortűz, melegre fűtött sátor és vadpörkölt, amely minden „megfáradt” túrázónak járt az ötórai forralt bor mellé. 

Mi már harmadik alkalommal közelítettünk az egyre nagyobb látogatottságnak örvendő csepregi szőlőskertek felé. A szóbeszéd szerint az idei túrára tervezett bögremennyiség kevésnek bizonyult, és ez a tény megerősített választ adhat kérdésemre, vagyis a valós megközelíthetőségre. Győr, Sopron, Szombathely, Paks, Bük, Sárvár… Ezen városokba szóbeszéd útján biztosan eljuthatott Csepreg programjának híre. Tudjuk, hogy utazni érdekes és érdemes, mert ilyenkor beszívjuk egy másik táj illatát, érezzük annak ritmusát. Majd továbbállunk, de egyszer biztosan megérkezünk valahová, és talán átültetjük életünkbe az addig megtett út minden tapasztalatát.

- További képgaléria a facebookon -

Fotók és szöveg: Wawrzsák László