2014. február 3., hétfő

A rozé esete a kantinos kisasszonnyal - Villányban (Vince) napoztunk

Bár már eltelt bő két hét, mióta hazatértünk a villányi Vince napi napozásról (köszönhetően a januári télikabátledobós-sapkasálelhajítós tavasznak), mégis azon kapom magam, hogy időnként önfeledten fütyörészem-dudorászom az "A gazdának áldassék a neve..." kezdetű dalocskát, amelyet akkor szombaton a Szélkiáltó zenekarral együtt énekeltünk "élőben" a Vylyan teraszon, majd ezzel a nótával kísértük végig Dr. Mészáros István titeli c. prépostot a szőlősorok között, és - akkor már kicsit jobban felbátorodva - ezzel a dallal búcsúztunk a pincekoncerten a Fekete-hegytől is.

A népszokás szerint sok bort kell inni a bő termés érdekében - Fotók: Wawrzsák László

Azon túl, hogy újra és újra nagyon jó kedvem kerekedik tőle, arra is jó visszagondolni, hogy az éneklés mellett mást is tettünk azért, hogy biztosan megteljen majd a pince. A népszokás szerint ugyanis sok bort kell meginni a bő termés érdekében Vince napján. Megtettük, ráadásul három helyen, a Janus, a Vylyan, és a Gere Tamás és Zsolt pincészetekben. El is mesélem, hogyan.

Vilmos és a Janus arcú tél - 
Janus Borház, Túrony

Első utunk a Tenkes-hegy felé vezet. Jártunk már itt korábban is, akkor a májusi borzsongató nyári verőfényben kanalaztuk a Tenkes hűs tornácán a gyufatésztával jól megrakott halászlét, és majszoltuk hozzá a kemencében frissen sült kukoricás kenyeret, miközben átnézegettünk az út túloldalára is, szemezgetve a Janus Borházzal, hogy na, majd egyszer oda is mindenképpen... Itt kezdjük tehát a Vincézést, január derekán egy szál pulcsiban, sapka, sál és kesztyű nélkül flangálva, élvezve a melengető napsugarakat.

Pécsi-Szabó Dénes

Vendéglátónk Pécsi-Szabó Dénes, és mindenhová hű kísérője, Vilmos. Meglehetősen veszélyes mutatvány egy tökéletes "vigyél haza"-tekintetű, kutyamagazin címlapjáról éppen lelépő megjelenésű ebet beengedni egy borkóstolóra, mert perszehogy mindenki vele van elfoglalva. Magam is. Azért persze figyelek Vilmosra Dénesre is, miközben az asztalokon kései (dél van) terülj-terülj parasztreggeli várakozik, a poharakba pedig csordul az aznapi első bor, egy hozzáadott szén-dioxidot még nem tartalmazó, kicsit minerális, kedvesen gyümölcsös, testesebb, melegebb tónusú rozé. Erősíti a délies karaktert, hogy tényleg nagyon délen vagyunk, az üvegtáblákon átnézve napfürdőzik az egész táj, a vidáman futkározó szőlősorok, a hatalmas, sík völgy, a háttérben pedig ott rejtőznek a párában a horvát hegyek is.

Középpontban a bor... és Vilmos
Közben hallgatjuk Dénest, és a Janus Borház történeteit, például a névválasztásos epizódot. - A Szél és a Pécsi-Szabó nevekből csak szörnyű név jött ki - meséli Dénes, utalva arra, hogy két család, pontosabban két pécsi jóbarát, Szél Géza, és Pécsi-Szabó Miklós álmaként jött létre a borászat. Ezért esett a választás inkább a Janus névre, egyrészt, mert Janus a római mitológiában a kapuk őre (a borvidék nyugati kapujában vagyunk), másrészt kétarcú, melyből egyik arca előre, másik hátrafelé tekint, vagyis egyszerre fordul a múltba és néz a jövőbe is. A Janus Borház tehát úgy követi a mai kor szellemét, hogy dédelgeti, óvja a hagyományokat is.

A poharamba közben Villány "ivóbora", egy 2013-as Kékoportó (na jó, Portugieser) kerül. - Ez a bor médium - mondja Dénes, miközben én is pontosan ugyanezt gondolom az előttem elegánsan eltappancsoló Vilmos kutya mélybarna szemeiről, de ez most mindegy is. Szóval médium, mert ha leteszed egy társaságban az asztal közepére (felbontva), ott előbb-utóbb kinyílnak a kapuk (tessék, megint a kapuk), meg az emberek is. - Kezdőknek tévé mellé is ajánlott - mondja Dénes, persze lehet facebookozáshoz is iszogatni, de mégiscsak a legjobb az asztalnál fogyasztani, hiszen - ahogy azt Dénes is kiemeli -, ebben az esetben valóban csak arról tudunk meg valamit, aki ténylegesen szemben ül velünk.

Dugózó verseny - Nagyon gyorsnak kellett lenni
Aztán mielőtt kezdetét veszi a Paralel dugózó verseny, amely Dénes szerint izgalmasabb, mint egy foci vb, és végignézve-izgulva ezt meg is erősíthetem, egy 2009-es Cabernet Franc csordul a poharamba, vele együtt pedig fűszerek (bors, fahéj), gyümölcsök (meggy, cseresznye) és étcsokoládé, no meg a kétarcúság: a lendület és a frissesség némi hömpölygő, lassú visszagondolással... Olyan, mintha a nagypapa beszélgetne az unokájával...

Aztán a "Ki fut gyorsabban Vilmos kutyánál a szőlőben?" címre hallgató program egy picit átalakul egyszemélyes előadássá, történetesen mindenkinek fülnél is tovább húzódik a szája Vilmosnak köszönhetően, aki egy vendég sapkájával a szájában szaladgál fel- s alá. Igazi vendégmarasztaló eb - állapítjuk meg, majd tovább indulunk "Vylyanba", Kisharsányba egy jót énekelni, szőlőt szentelni, ásott borra vadászni, Vince vesszőt metszeni, ősi hagyományokkal ismerkedni, és pincekoncertezni.

A rozé esete a kantinos kisasszonnyal - 
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Kisharsány

A kisharsányi Fekete-hegyen, a Vylyan Szőlőbirtokon egyrészt az a jó, hogy ha ott történik valami, akkor tényleg történik valami. Legyen az főzős "Ede a levesben" könyvbemutató, Ördögkatlan fesztivál, vagy rekeszizom-próbáló Momentán Társulat előadás, mindig helyet kap a zene, a színház, az irodalom, a művészetek, és soha nem térünk haza szellemi táplálék nélkül. Így van ez most is.

A gazdának áldassék a neve... - A Vylyan teraszon a Szélkiáltóval

A másik jó dolog a kisharsányi Fekete-hegyen, hogy mindig kacagva jár-kel a szél. Mintha ezzel adná tudtunkra örömét, hogy itt vagyunk. Kiszállva az autóból most is kedvesen megborzolja a hajamat, fellibbenti a kardigánomat, kicsit Marilyn Monroe-sra hangolva a belépőmet. Vidám kezdés, ráadásul, ha lehet, itt még melegebb a januári szél, benne valamiféle sós tengerpára illattal.

Vince vessző vágás - Balogh Kornél szőlész
A teraszon finom, fűszeres forralt bor készül, bár lassan úgy áthangolódunk tavaszra, hogy inkább a jól behűtött Herka Chardonnay-t kívánjuk. Aztán megérkezik a pécsi Szélkiáltó együttes is, akikkel együtt azonnal amolyan Vylyan-kórussá válunk, és belevágunk a Vince dal tanulásába, éneklésébe, és azóta is ez a "csengőhangom", mármint a fejemben. Ezzel a dallal sétálunk ki a szőlőbe is, ahol Dr. Mészáros István Atya a keresztény liturgia szerint megáldja a Villányi borvidék összes szőlőjét. A szőlősorok között megterített kis asztalon ehhez méltón kenyér és bor, a bőséges termés érdekében pedig hurka díszeleg a szőlősorok végén.

A szőlőszentelést követően a Vylyan szőlésze, Balogh Kornél mesél nekünk a Vince napi népszokásokról, babonákról, sőt, segítségével termésjósló szőlővesszőt is vághatunk. Aztán a Vincéző borkedvelők talán legizgalmasabb programja következik, vagyis a bekapáláskor elrejtett, vidám Vince napi üzenetekkel felcímkézett borok utáni vadászat. Azért is izgalmas ez a program, mert ahogy Iványi Emese, a Vylyan marketingese viccesen megjegyzi, minden évben egy-két palackkal több kerül elő, mint amennyit elrejtettek. Sorban hangzanak fel a vidám "Megtaláltam!"-kurjantások a szőlősorok közül, miközben szépen telik a pince is, ezúttal egyelőre vendégekkel.

A borvadászat eredménye 
A kis színpadon a Szélkiáltó együttes kezdi meg pincekoncertjét, méghozzá a még friss és meleg, aznap megjelent CD-jük, a "Himnusz a borhoz" dalaival, melyeknek érdekessége, hogy a zenekar a pincészet munkatársaival közösen borokat is választott, és ajánl az egyes dalokhoz. Nagy sikerrel színpadra lép pohárral a kezében Ipacs Szabó István, a Vylyan főborásza is, elsőként a 2013-as Kakas Rozéval, vagyis az általa hedonistának titulált, "három b-s" borral, tehát: bárhol, bármikor, bármennyit.

Meg is hallgatjuk a Szélkiáltó előadásában a Kakashoz ajánlott nótát, történetesen Heltai Jenő, A kantinos kisasszony című megzenésített versét. Feszes, mégis játékos tangó a javából, némi R-Go slágerrel (Szeretlek is, meg nem is) fűszerezve, a "fehér abrosz, piros bor a kantin asztalán" sorocska pedig már szépen átvezetget minket a vörösborok világába. Közben kenegetjük a kenyérre a bársonyos tepertőkrémet, érkezik a pince vagány "fenegyereke", az Ördög is a pohárba, 2011-es évjáratát kortyolgatva kicsit meditálunk a zenekarral közösen, milyen dal passzolna hozzá, aztán egy vendégtől hangzik el a megoldás: "A jó zene mindenhez jó."

Ipacs Szabó István
Aztán egyre jobban örülünk, amikor Ipacs Szabó István megjelenik a mikrofonnál, hiszen újabb és újabb borokat mutat be. Érkezik a 2009-es Merlot is szépséges gyümölcseivel, epervelős-cseresznyelikőrös aromáival és karakteres, buja illataival, majd a határozott, koncentrált, és markáns 2009-es Cabernet Sauvignon zárja a sort.

Vagyis dehogy zárja, hiszen Ipacs Szabó István pincetúrára invitálja a vendégeket, mondván, legyen egy kis pinceszag is az orrunkban. Szívesen maradnánk, de még az a nemes feladat vár ránk, hogy Gere Zsolték pincéjének bőséges terméssel való megtöltésében is segédkezzünk, így Balogh Kornél, szőlész Vince napi meséjével zárjuk a kisharsányi élménybeszámolónkat.

"Vince napi Mese

Gyerek voltam még, ennél is kisebb, mikor ez történt:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, úgy hívták: Szőlő.
Messze földön nem volt nála nagyobb úr.
Még messzebb viszont igen, egy másik király, aki időnként körbejárta a világot, úgy is hívták: Időjárás.
Erejük is volt, akaratuk is volt. Folyton viaskodtak.
Ha Szőlő nőni szeretett volna, Időjárás néha megmakacsolta magát, és megnehezítette a körülményeket.
Hideg volt, ha melegre várt. Száraz volt, ha szomjazott.
Ha megpihent volna, nem engedte. Sziporkázott, amikor álmos volt, így egész nyáron csak hajthatott.
Éltek hát a világmindenségben, dacolva egymással, míg tusakodásukban el nem akadtak valakiben: az Emberben.
"Zárd börtönbe az időjárást!" - kiáltott Szőlő az Embernek.
"Mondd, hogy mindig hajtson a szőlő!" - rikoltott Időjárás az Embernek.
Az Ember állt némán, tudva, hogy van igaza mindkettőnek.
Így zárta az Ember a Szőlő cellájába, a bogyóba az Időt, ami azóta is feszíti Őt, s lett az Ember: Vin-Cell-ér'.
*Vin: a szőlő
*Cell: a börtön

Aki hallja, értse jól, vagy kérdezzen meg, miért is van ez jól."
(Balogh Kornél, szőlész - Vylyan)

Hordóból a hegy leve -
Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Nagyharsány

A fehér Comis
Végül persze kúszik némi pinceszag is az orrunkba, méghozzá Gere Zsolték nagyharsányi pincesoron lévő műemlék pincéjében, ahol jártunk már korábban is, egy szüreti interjú erejéig. Akkor velünk tartott Zsolt anyai ági nagypapája is, akitől minden elindult, hiszen ő "fertőzte meg" a családot a szőlő és a bor szeretetével. Most azonban nem édes és illatos szőlőfürtökkel teli ládák, hanem terített asztalok várnak ránk az egyik pinceépületben, no meg amolyan üdvözlő italként a Comis gyöngyöző legfrissebb tétele. Ezúttal nem rozészínben kacarászik - ő majd csak a májusi Borzsongásra érkezik meg, igazi fecske, vagyis "nyárcsináló" üdeség lesz, hejjdenagyonvárjuk! -, hanem fehér nyári ruhában szaladgál vidáman, ugyanis Zöldvelteliniből készült.

Valahogy jól áll neki ez a tavaszi tél, vagy téli tavasz, mindegy is... Kristálytiszta, csillámló, mint a frissen hullott hó, benne a tavaszi virágok illatával. Egy picinyke Cserszegi fűszeres is került bele. Bár Zsoltiék nem foglalkoznak Zöldveltelinivel (Máriagyűdről érkezett az alapanyag), igyekeztek a fajta minden csínját-bínját elsajátítani, így remek alapbort sikerült belőle készíteni.

Aztán a meggyes-kakasnyalókás-pirított cukorkás, magát nagyon itatós 2013-as Portugieser mellett Zsolti arról mesél, hol tartanak most. - Most már együtt tudunk élni a területekkel - mondja. Vagyis tudják, hol és hogyan kell bevetni például növényvédelmet - természetesen természeteset -, hol és mikor kell zöldmunkázni, és megoldották a területek vízelvezetését is. Miközben beavat minket a szőlészet-borászat titkaiba, a pince félhomályában picinyke szikrákat rajzol Zsolti arcára a szenvedély, a lelkesedés.

Gere Zsolti - Lelkesedésből jeles

Majd a prémium Pinot Noir érkezik a poharunkba, méghozzá annak az évjáratnak (2012) a termése, amikor mi is ott jártunk szüretkor, és a saját szemünkkel láthattuk annak a forró és száraz nyárnak a következményét, a borvidék küzdelmét, az évjárat mentését. Akkor már ezt a Pinot Noir-t is "bemenekítették" a pincébe. Friss májusi cseresznye, finom, de határozott tanninok a pohárban, és érkeznek a borkorcsolyák is, köztük a frissen sült sajtos tallér is, vele együtt meg a plédbe csavarodós Borzsongás-emlékek újra.

Sziasztok lányok: Szőke

Kóstolunk még 2012-es Cabernet Franc-t is a Várerdő-dűlőből, közben Zsolti a hordókhoz fűződő viszonyáról mesél. - A bor és a hordó nem találkoznak, ha sürgetik - mondja, utalva arra, hogy mindig előre kell gondolkodni, és nem szabad kapkodni. Szó esik a Soproni Egyetemmel zajló közös kísérletükről is, amely a legjobb erdők legjobb fáinak, és égetésüknek tanulmányozásáról, kutatásáról szól.

Aztán az est főattrakcióját, vagyis Gere Zsolti "hordótetejénülős", profi borlopózását nézhetjük végig, na meg örülhetünk, mert a "bemutató" végeredménye is a poharunkba csordul. Bár a hordóminták kóstolása nem a legegyszerűbb műfaj, hiszen még "gyermekkorban" lévő borokról beszélünk, érdekes és élvezetes dolog hordóból inni a hegy levét, főleg, ha ahhoz is hozzájárulunk ezzel, hogy bőséges termés érkezik majd szüretkor Zsoltiékhoz.

Hordóból a hegy leve...

A pince előtt még egyszer kacagva végigkacskaringózik köztünk a meleg esti szél, mi pedig Villány felé vesszük az irányt, hogy befészkeljük magunkat a jól megszokott kis panzióba, Gere Zsoltiékhoz, ahol az üdvözlőital újra a fehér Comis, a pincéből megérkezve pedig Zsolti és Évi jó házigazdák módjára asztalhoz ültetnek minket. Summa summarum, egy egész estés-éjszakás kóstolás-beszélgetés kerekedik az üdvözlésből, olyan kísérőkkel, mint például a 2011-es, gyümölcsös, könnyed, "csevegős" Pinot Noir, a 2011-es szilvás, kakaóbabos, fűszeres "már enni kellene valamit hozzá" Kadarka, vagy a "most már csak egymásra figyelünk" komoly és nagyon sok tudást magában hordozó 2007-es Aureus Cuvée, amely rengeteget bölcsül még a jövőben.

Januári tavasz

Az éjszaka derekán bújunk paplan alá, hajnalig az eső kopácsolása festi alá álmunkat, reggel pedig terített asztal, rajta a "kinemhagynám" stifolder, a tepertőkrém, és a Gere anyuka, vagyis Márta néni könnyű vaníliapuszival köszöntő házi baracklekvárja vár ránk. Frissen sült fahéjas croissant-ra csepegtetve-csurgatva olyan, akár a felkelő nap egy augusztusi reggelen.

Így zárult a 2014-es Vince napozás Villányban. A magunk részéről megtettük, ami tőlünk telt, énekeltünk, sokszor jót kívántuk, és persze kitartóan iddogáltunk is a bőséges termés érdekében. A téli tavasz azóta visszavonulót fújt, Időjárás némi hópaplan alá bújtatta a még álmos tőkéket, miközben talán Kornél meséjét olvasta békésen altatónak, így kezdve: Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, úgy hívták: Szőlő...


Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Wawrzsák László
           




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...