Eljött újra boraival Etyekről
Kertész Zoltán, bekukkantott a Balaton északi partjáról
Török Csaba, valamint
Laposa Bence is. Elhozta 2013-as, friss és kicsattanó savaktól lendületes, nevén kívül a valóságban is cserszegi - merthogy cserszegtomaji - Cserszegi fűszeresét a "hungarikumos" mezőny talán legfiatalabbja,
Romsics Bence is.
 |
| Cézárékkal pezsegtünk |
Érkeztek rendszeresen visszatérő kiállítók is, mint például a
Cézár Pincészet, akik idén már a vidám buborékokkal teli pezsgőkön kívül szőlőmagolajokat és balzsameceteket is hoztak magukkal. Itt volt újra a 100 Hungarikum Bormustra fennállása óta mindig visszatérő
Vylyan Pincészet könnyed, tiszta, jó ivású, meggyes-málnás
Csókája - ezúttal a 2009-es évjáratból -, és felbukkantak újdonságok is, például a 2012-es Csóka, amely még nincs kereskedelmi forgalomban.
 |
| Csip-csip csóka - A Vylyan Csókaszőlőjével |
Újdonságként találkozhattunk a keszthelyi hibriddel, az
Albacab fajtával is, amely
dr. Kocsis László szőlőnemesítő
, a keszthelyi Georgikon Kertészeti tanszékvezetőjének teljes egészében saját munkája. Bár az új fajta egyik szülője kékszőlő (Cabernet Sauvignon), az Albacab mégis fehérborszőlőként született meg, köszönhetően másik szülőjének, a Rajnai rizlingnek. Mintagyerek, csak jó tulajdonságokat hordoz magában örökség gyanánt, cukorgyűjtő képessége nagyon jó, ellenálló a betegségekkel szemben, és korán érik. A Bormustrán 2013-as hordós tételét kóstolhattuk, illatos, ásványos, zamatos, teli lédús gyümölccsel, és bár kedves(kedő) bor, testével jelzi, hogy mégis benne van a robusztusság lehetősége is.
 |
| Valentin - A Ság-hegyen is! |
A
Valentin (fehér) fajtát sem hagytuk ki a kóstolásból, lévén, hogy szűkebb pátriánkban - Vas megyében - a kicsi, de hatalmas erővel bíró
Ság-hegyen is telepítik. A balatonmelléki
László Pince 2012-es tételét kóstolva egyértelműen beköszönnek a szülők: a
Nektár (a Bakonyi Karcsi bácsi lányáról, Juditról elnevezett fajta és a Cserszegi fűszeres keresztezése) és a
Zengő (Ezerjó és Bouvier fajták keresztezése). A Nektár adja a finom, intenzív illatokat, aromákat, a Zengő pedig a savkaraktert és a finom ásványokat gyűjti egy csokorba.
 |
Pampetrics György borkereskedő,
a hungarikum fajták borainak felkutatója és összegyűjtője |
Aztán kicsit leragadtunk Badacsonynál, először a
Kéknyelűket vettük górcső alá. Három stílust és három különböző termőhelyet fedezgettünk fel a poharakban: a
Szászi 2011-es Kéknyelűben erőteljesen, már-már kizárólagosan dominált a talaj gyönyörű és markáns, karakteres ásványossága, az
Istvándy 2012-es Kéknyelű fiatalosabbra, lendületesebbre, kedvesen gyümölcsösösre-ásványosra, mégis karakánra lett hangolva, a
Laposa 2012-es Kéknyelű pedig tipikus Badacsony illatot árasztott: eső utáni ázott bazalt finom gyümölcsökkel, némi citrom- és narancshéjjal fűszerezve.
 |
| Nézzük csak Vaskeresztest! - Garger Imre Kékfrankosa |
Ha már Kéknyelű, akkor porzópárja, a
Budai zöld sem maradt ki. Sajnos azonban ekkora már a borok java része túl meleg volt, így a további borleírások nem tükröznék azt, amit a palackok valójában magukban rejtettek. Bár a pohárból már inkább csak az alkohol és az elnehezült ízek, illatok kandikáltak kifelé, mi azért igyekeztünk több-kevesebb sikerrel kihámozni az alatta rejlő csodákat. Így például a
Folly Arborétum 2012-es Budai zöld, vagy
Bakó Ambrus 2012-es
Teraszok tételéből...
Sajnos a mustra vége felé a szőlőfajtákon kívül egy hungarikum "jelenség" is bemutatkozott ezen az estén, addigra ugyanis néhányan már félreértelmezték a "korlátlan kóstolás" fogalmát. Az önmagát kiszolgáló néhány túlbuzgó látogató több-kevesebb sikerrel ügyeskedte bele a pulton lévő palackok - néhány esetben utolsó tételes, még jó pár vendégnek kóstolási mennyiséget kínáló - tartalmát a poharába. Vagy éppen a csizmámba...
A negyedik alkalom bebizonyította, hogy a rendezvénynek helye van Keszthelyen, ott, Cserszegtomaj mellett, ahol egyébként a hungarikum bormustra tulajdonképpen ténylegesen megszületett. 2010-ben még olyan érzésünk volt a létszám láttán, mintha túl vékonyka bort raktak volna hordóba, azaz kevesen voltunk. 2013-ban pedig azt láttuk, hogy lassan új ruhát (hordót) lehetne választani a közönségnek, hiszen a rendezvény úgy él, mint egy jó bor. Idővel nemesedik. Így talán az est tanulsága, hogy egy picit "szigorúbb" kóstolási rend kialakítása, a kóstolási mennyiségek maximalizálása, és mindezek betartása, betartatása segítene a helyzeten.
 |
| Egy félelmetesen jó sajtkóstoló |
Nos, mivel a boroknak nem tesz jót a hűtés hiánya, a sajtoknak viszont kifejezetten hasznos tud lenni némi szobahőmérsékleten való tartózkodás, meglátogattuk a
Garabonciás sajtpultot is. A négy éves érlelésű tehénsajt édeskés, majd kristályok formájában berobbanó sós kontrasztjaitól kezdve, a szintén négy évig érlelt, kicsit diós-fűszeres ízvilágúra érett kecskesajton, és a három éves, kagylósan törő juhsajton át a csípősre-kesernyésre érett kemény tehénsajtig bezárólag szinte mindent végigkóstoltunk, eljátszva közben a gondolattal, melyik sajthoz milyen bort - vagy éppen pezsgőt - tudnánk elképzelni.
Az este - ahogy az négy éve minden alkalommal lenni szokott - koncerttel ért véget. Ezúttal a
CimbaliBand zenekar "utaztatós" koncertjét élvezhettük, borvidékről borvidékre járva hallgathattuk meg a dalokat
Szita Eszter kristálytisztán csillámló hangján, és
Unger Balázs cimbalomjátékával kísérve. Ahogy hallgattam őket a színházteremben, bevillant egyik albumuk címe:
Szívtánc.
Merthogy nekünk Keszthely, és a 100 Hungarikum Bormustra valahogy
szívügyünk... Ezért is valljuk, hogy vigyáznunk kell a hungarikum fajtákra. No meg azért is, mert jó részük korrekt és szép borokat eredményez, sőt, ahogy Szentesi József tartja, savkészletüknek köszönhetően például remek alapborok nyerhetők belőlük pezsgőkészítéshez.
 |
| Eszmecsere Bakonyi Judittal |
Szívtánc... Már akkor, a koncert alatt tudtam, hogy azon a téli délutánon, amikor majd megírom a negyedik 100 Hungarikum Bormustra történetét, ez lesz majd az első szó, amely "papírra" kerül. És ez lett az a szó is, amely a perc törtrésze alatt eljutott közel száz kilométeres távolságba, és ott Bakonyi Judit tárcsázni kezdte a számomat... Persze most már tudjuk, hogy Bakonyi Karcsi bácsi keze van a dologban... És a szeme most is mosolyog...
Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Wawrzsák László