Most, amikor ezeket a sorokat pöntyörészem a laptopon, augusztus van. Hogy jön ide akkor október? Ha kinyitom az ablakot, egészen könnyen, hiszen kint viharos, barátságtalan szél rázza a fák bágyadó leveleit, és bár a jéghideg eső már alábbhagyott, de bárhogy szépítjük, érezhető az ősz közeledte. Személy szerint én ezt azért nem bánom, mert ilyenkor minden megtelik majd nehezebb, füstösebb, lágyan melengető, érett illatokkal és ízekkel, és oké, hogy vége a mezítláb-szandálnak, a fülledt, szúnyogcsapkodós éjszakai kertben-, vagy teraszon borozásoknak, meg ránk nehezedik újra a kardigán ölelése, de sebaj, amit érte kapunk cserébe, azt olyan jó mélyen belélegezni, és "eltenni télire". Fejben, szívben, emlékekben...
 |
| Istvándi Gergő és a Huncutka - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita |
Kicsit ezzel a tavalyi élménnyel
is így voltam, aztán ami késik, nem múlik alapon, „közkívánatra” most mégis itt
van. Tavaly októberben járt Badacsonyban, az Istvándy Borműhelyben, majd fent,
a Tóti hegyen a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál szervező, „kivitelező”
csapatának egy kicsiny része, pontosan 10 emberke. Október 17-et írtunk, és bár
szükség volt induláskor a több rétegnyi ruhára, olyan pompás napfürdő fogadott
minket a Borműhely Balatonra mosolygó teraszán, hogy a házigazdánk,
Gergő által kínált üdvözlő Huncutka gyöngyöző
rozé végképp nyárrá varázsolta azt az őszi napot. (Még hogy nem érdemes ősszel
a Balatonra menni!)
Olyannyira felpezsdült a
csapat, hogy kedvünk támadt játszani is egyet, úgyhogy Gergőék Borműhelyében – a
borok kóstolása kíséretében – illatfelismerő „versenyben” vettünk részt, vagyis
stílusosan virágszálakat szagolgatva kellett megmondanunk, milyen –
természetesen borokhoz köthető - illatokkal is lettek „átitatva” a virágok.
 |
| Bormozizás |
A játék után – egy kis pihenő
gyanánt – bormoziba mentünk, no nem messzire, csak a Borműhely moziteremmé
alakított részébe, méghozzá borospohárral a kézben. Annyira jó érzés volt a
régi moziszékekben ücsörögve kortyolgatni a borokat, hogy valamennyi filmet
végignéztünk, így az Istvándy családról és birtokról szóló dokumentumfilmet, majd
Pat&Mat főszereplésével a Pincemesterek című mesefilmet, és nem maradt el a
hatalmas röhögésbe fulladó kabaré műfaj sem, a nagy klasszikust, Kazal Lászlót,
és az ő megunhatatlan Tudományos borkóstolóját kacagtuk végig.
 |
| Így házasítunk mi... vagyis Balu, Laci, és Norbi |
Aztán a mozizás után a tettek,
és a pince mezejére léptünk, ugyanis a csapat elkészíthette saját
borházasítását, amelyet le is palackoztunk, el is neveztünk, egy régi írógép
segítségével fel is címkéztünk, és nem titok, a nap végén meg is ittunk. A
Szabolcs által „10 Emberes” névre keresztelt házasításunk Olaszrizling,
Hárslevelű, Szürkebarát fajtákból készült, de az arányok titkosak, kizárólag a
házasítás műveletéhez stílusosan svájci sapkába, köpenybe, és szemüvegbe beöltözött készítőik, Norbi, Balu, és Laci tudják
csak a százalékokat, vagy tán már ők sem…?
 |
| Istvándy Csilla remeke: Kanalazható nyár |
Házasítani persze kemény
feladat, így a csapat a Borműhely után Káptalantóti felé vette az irányt, és az
Istvándy család másik „bázisán”, a Tóti hegyen táborozott le, méghozzá a
teraszon. A konyhában Istvándy Csilla brillírozott, így, amikor a tányéromba
érkezett az aranyló színű, grillezett tehénsajtra a kicsattanóan nyár illatú és
ízű paradicsomlevese, legszívesebben felszaladtam volna hozzá, hogy azonnal
megköszönjem.
Mert kérem októberben nyarat kanalazni egy levesestányérból nem
mindennapi élmény, és nagyon meg kell becsülni azt a pillanatot, meg azt is,
aki ezt oda tudja varázsolni. Persze azok sem döntöttek rosszul, akik a
csodásan aranyló húslevest választották, ők a nagymama vasárnapi ebédjének,
vagy anyu gyógyító-melengető levesének élményét kaphatták vissza, hiszen csak
úgy csordult a gyerekkor bele a tányérba, már csak látványra is.
 |
| Tarja paprikáskrumplival |
A főétel, vagyis a tarja és a
paprikáskrumpli eszegetése közben pedig egyszerűen csak arra tudott gondolni az
ember lánya, hogy tényleg nem kell sok a boldogsághoz, egy jókor, jó időben és
jó helyre odakanalazott fantasztikus tejfölkorona, vagy éppen egy roppanósan
friss házi savanyúság akkora öröm tud lenni, mint semmi más a világegyetemben.
De ehhez ott kell lenni, és úgy, és akkor…
 |
| Csilla desszertjei |
Csilla desszertjeiről igazából
már nem is tudok mást írni, mint hogy annyira finomak voltak, hogy egymás
kezéből vettük ki az éppen mellettünk ülő, vagy elhaladó másikét, kinél mi volt
éppen: mákos guba, diós guba, csokoládés pohárkrém. Az én nagy kedvencem a
mákos guba volt, így azt igyekeztem jó sokáig stoppolni, de aztán persze nagyon
hamar elhangzott a „kinél van még mákos guba?” kérdés, ezért jó neveltetésemnek
megfelelően továbbadtam, és igyekeztem az ízeket nem elfelejteni, s legalább
azokat magamnál, magamnak örökre megtartani.
 |
| Lement |
Aztán lassan ránk ereszkedett az este, a napkorong is fürdött még egyet a Balatonban, aztán aludni tért. Mi még Gergővel beszélgetve elkortyolgattunk néhány pohár bort, köztük a saját házasításunkat, én pedig a palackot nézegetve arra gondoltam, mennyire egyszeriek és megismételhetetlenek a pillanatok, és mennyi mindent pörgetnek le egy szemvillanás alatt a háttérben, amelyből visszatölt a lélek. Egy íz, egy illat, egy mosoly, vagy akár csak egy címkefelirat, például az, hogy: "10 Emberes 2015 Badacsony"...
Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése