2014. június 11., szerda

Az otthon itt van - Egy nap a Cabernet franc-nal Villányban

Amikor hajnalban "becsekkoltunk" az autóba a közel háromszáz kilométeres utazás előtt, utolsó pillanatban még bedobtam a gumicsizmámat is a csomagtartóba, hátha... Ki tudja? Éppen az idei tavasz legesősebb-legszélviharosabb napján indultunk délnek, Villányba, és hát egy borvidéken előbb-utóbb könnyen egy dűlőben találhatja magát az ember lánya, mindenre fel kell készülni.

A Villányi Franc megnyitója - Ipacs Szabó Istvánnal, Bock Józseffel és Gere Andreával
Fotók: Wawrzsák László

Sőt, minden tervem az volt, hogy akkor sem jövök el anélkül a Cabernet franc "napjáról" úgy, hogy nem néztem meg néhány ültetvényt, ha az Onedin család hajónyikorgató jeleneteinek forgatására alkalmas szélviharral kell is ezért megküzdenem. Ezúttal azonban időhiány miatt elmaradt a dűlőjárás, lévén, hogy az egész napos kóstolás során négy helyszínen, 18 pincészet 40 körüli tételszámú Cabernet franc-jaiból kaptunk egy igencsak szép merítést, sőt, még egy közös vacsorát is elkölthettünk vendéglátóinkkal együtt.


Gere Zsolték pincéjében

Mivel szeretünk Villányba látogatni, legyen szó akár májusi piknikezős, dűlőben bringázós Borzsongásról, Momentán társulattal csömöszölős, szeptemberi kánikulában szüretelős szülinapozásról, Gere Zsoltis szüreti interjúról, vagy éppen pécsdevecseri látogatásról Susann és Ralf világába a Wassmann Pincéhez, így természetes volt, hogy Villány nagy napját sem hagyjuk ki. Mostani utazásunk apropóját ugyanis a villányi borászokból, valamint szakújságírókból, bloggerekből, sommelier-kből, kereskedőkből, étteremtulajdonosokból, szállodavezetőkből álló több mint kétszáz fő részvételével zajló Villányi Franc bemutatkozó esemény adta.

100% Franc, 100% Villány

A vastagított nevet érdemes megjegyezni jól, hiszen a villányi eredetvédelmi rendszeren belül meghatározták a super prémium kategóriás Cabernet franc fajtabor minőségi feltételeit is, így az ebbe a kategóriába sorolt borokkal a jövőben - már az akár idén palackokba kerülő, 2012-es tételekkel is - Villányi Franc név alatt találkozhatunk majd, a májusi esemény pedig a jövőbeni Villányi Franc kampányok, nagy rendezvények start pillanata volt.

Közös megjelenés a Franc-nal:
Vinatus Pincészet, Gere Tamás&Zsolt, Jekl Pincészet, Tiffán Ede Pincészete

Mivel fontosnak érezzük, hogy személyesen menjünk el oda, ahol terem a szőlő, ahol születnek, cseperednek, érnek a borok, ahol dolgozik a szőlész és a borász, így külön öröm volt számunkra, hogy ezt a bemutatkozó eseményt a borvidéken, és a borvidékre szervezték. Megérkezésünkkor a mi nyakunkba is Villányi Franc-os logóval ellátott szütyőke került, benne a szintén logózott kóstolópohárral, a szép és hasznos kóstolófüzettel együtt, és máris élvezhettük Gere Attila Pincészetének vendégszeretetét, és a megnyitó szavait. No meg a Franc-okat.

Májusi esőben is jó itt élni! - És a Franc is így gondoja

Ahogy azt Ipacs Szabó István, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet főborásza is előre jelezte a megnyitón, a Villányi Franc eseményen korántsem a pincészetek "rangsorolása" a vertikális kóstolás célja, és mi sem ebben a szellemben töltöttük el ezt a napot, hanem inkább a Franc-ok különböző arcait, a pincészetek, borászok elképzeléseit, tehát a fajta otthonra találásának éppen aktuális fázisait kísértük figyelemmel. A borvidék 14%-át elfoglaló Cabernet franc igencsak szereti az itteni mészköves, löszös talajt, a sok napsütést, tehát hazánk legdélebbi borvidékét, a vllányi terroir-t a meleg, de nem forró klímájával.


"Vylyanban" 

Évjáratok, dűlők, hordók jegyében telt a nap, időnként visszakalandozva egészen 2003-ig (Malatinszky Kúria Cabernet Franc, Gere Attila Cabernet Franc Selection), majd 2006-ba (Gere Tamás&Zsolt Cabernet Franc Válogatás, Jekl Villányi Cabernet Franc). A régebbi évjáratok is arról tanúskodtak, hogy valóban jól érzi magát a Villányi borvidéken a fajta, no meg persze arról is, hogy igencsak jó kezekbe került.

Ruppert Ákos
További "bizonyítékként" még néhány - számunkra kifejezetten tetszetős - tétel következett, így például Gere Zsoltiék 2006-os Válogatása, a Heumann Pincészet 2008-as és 2009-es válogatásai, Janusék 2009-ese, Jekl Béla 2006-os tétele, a már említett, organikus művelésből származó, szűretlen Malatinszky Kúria Cabernet Franc 2003, Ruppert Ákos mostanában forgalomba került 2011-ese,  Tiffán Edétől a Domaine Mondivin Cabernet Franc 2009 Quintessence, a terület- és hordó alapú Vylyan Mandolás 2009-es válogatás, és a 2006-os évjáratban az első villányi biobort elkészítő Wassmann Bormanufaktúra Villányi Franc 2012 tétele.

A lista persze korántsem teljes, ráadásul a kóstolósort 2011-es és 2012-es hordómintákkal is kiegészítették a borászok, amelyekből szemezgetve ismét csak azt mondhatjuk, érdemes lesz a jövőben Villányra figyelni, ha Cabernet Francról van szó.

Bár a Franc pontosan az a fajta, amely nem siet sehová, és amellyel hosszasan, szálazgatva érdemes ismerkedni, a nap mégis úgy elrepült, mint a villányi legendában az ördög ekéje. A Villányi Franc-ozók tehát felkerekedtek, és az esti vacsorához indultak a Polgár Pincészethez. A vadul zúgó szélben még néhány szót váltottam Ralf Wassmann-nal arról, hogyan is alakul majd a szőlő élete, ha eláll az özönvízszerű eső, és berobban az előre jósolt rövid, de annál forróbb májusi nyár, majd mi is a többiekhez csatlakoztunk.



A gumicsizmám ezúttal tehát nem találkozott a villányi földdel, de ami késik, nem múlik. Vagyis nem múlott. Azóta újra jártunk Villányban, és kiállva a széljárta "nyeregtetőre", a madárcsicsergős Ördögárkot pásztázva halkan cseperegni kezdett az eső. Korántsem olyan intenzitással, mint a Cabernet Franc májusi napján, inkább csak halványan emlékeztetve rá. Lefelé gurulva a "tetőről" Cabernet Franc ültetvények mellett vitt az utunk, nekem pedig leginkább Malatinszky Csaba szavai jutottak eszembe azon a szinte tökéletes júniusi napon: "Franc az elegancia, a non plus ultra! Az elegancia számomra szinonimája a harmóniának, amelynek lényege a tökéletes egyensúly, a nagyzenekari megszólalás, a legmagasabb szintézis, a belső szépség kisugárzása - nekem ezt jelenti a Cabernet franc".


Fotók: Wawrzsák László

(Írásunk a Bor és Párlat online magazin 2014. nyári számában is olvasható)

------

A poszt megjelenését követően érkezett: Tarolt a Villányi Franc

A 2014. június 12-15. között rendezett VinAgora nemzetközi borversenyen villányi bor lett a cabernet franc-ok fajtabor versenyének nyertese.

A legjobb cabernet franc fajtabor kitüntetést a Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok, Kúria Cabernet Franc 2007 nyerte.

A Villányi borvidék termelőinek eredményei:

Arany:
Bock Borászat - Bock Cuvée 2011
Bock Borászat - Bock Magnifico 2011
Malatinszky Organikus Szőlőbirtok - Kúria Cabernet Franc 2007
Linbrunn Pincészet - Gemini Cuvée 2013

Ezüst:
Bock Borászat - Libra Cuvée 2011
Csányi Pincészet - Chateau Teleki Villányi Merlot 2011
Halasi Pincészet - Amonites 2011
Polgár Pincészet - Credo 2011
Vinart Pincészet - Villányi Csanád Cuvée 2011
Vylyan Pincészet - Villányi Cabernet Franc 2011

Gratulálunk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...