Januárban utazni jó dolog.
Különösen akkor, amikor végre kacéran kivillantja vállát a napfény, és arany,
réz, bronz színeket hint a tájra. Ilyenkor a kora este halványlilába hajlik, az
éjszaka pedig sűrű tintakékbe, millió strasszkővel díszítve. Legalábbis
Szekszárdon, az Iván-völgy ölelésében így van. A Fekete Borpincéhez tartunk, át
a magas löszfalakkal határolt Csacska szurdikon. A dombtetőről vidáman, jobbra-balra
ugrándozva szalad le az út. Mi is szaladunk vele. A pincéhez megérkezve még
éppen elcsípjük a völgy nagy attrakcióját, vagyis a naplementét, majd
felsétálva a szőlősorok között a dombtetőre, kiállunk a halkan morajló város
fölé is. Ahogy lent világosodik az utcai lámpák fénye, az Iván-völgyre úgy
borul rá lenge fátyolként a sötétség.
Fekete Mihály - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita |
Tejszínű pára úszik az egyre
hidegebb levegőben, így hát a pincébe húzódunk, ahol kandallóban pattogó tűz,
terített asztalok, és persze a házigazda, a borpince tulajdonosa, Fekete
Mihály - vagy, ahogy mindenki szólítja - Misi, felesége, Marika, a
legnagyobb unoka, Letícia, és az este
„ceremóniamestere”, a pincészet munkatársa, Horváth Tibor várnak
ránk. Na meg huszonegy csapattársunk, zene, tánc, apró gasztronómiai kincsek, borokhoz
hangolt bonbonok és kávé, gyertyafényes pincetúra, némi bormodellezés, jó
néhány órányi együtt töltött idő, és persze 21 bor. Merthogy ettől félmaraton a
Félmaraton. - Ez igazából egy éberségi
teszt – szólal meg huncut mosollyal Misi a háttérből, utalva arra, hogy az
este folyamán az előre nyomtatott jegyzetlap sorrendjétől és tételeitől többször
eltérünk majd. Már ekkor érzem, hogy házigazdánk bármennyire visszafogott és
csendes, humorérzéke kivételes.
- Azt szoktam mondani, hogy a borokat magamnak készítem, csak olyan sok
terem, hogy másoknak is adok belőle – osztja meg velünk később borkészítési
filozófiáját. Misi olyan borok készítésére törekszik, amelyeket maga is szívesen
meginna. - Ez a legjobb minőségellenőrzés
– folytatja – Mert hát hogy nézne ki az,
hogy amikor a vendég azt mondja borozgatás közben, hogy igyunk meg még egy
pohárral, pont én mondanám azt a saját boromra, hogy köszönöm, én ebből többet inkább
nem kérek? Misi a négy testvér közül egyedül vitte tovább szülei ötven
évvel ezelőtt megkezdett munkáját. Jelenleg 9 hektár gondos gazdája, az
egész család szívügye az Iván-völgyi pince. - Ez egy emberléptékű családi gazdálkodás – veszi át a szót Tibor – Másfajta a szemlélet, a borok itt több odafigyelést, cirógatást,
törődést kapnak.
Őszintén megosztom az olvasókkal, hogy amikor az előre nyomtatott jegyzetlapra nézek, és ráadásul a pince rendkívül széles borszortimentje is szóba kerül, elbizonytalanodom. Akár egy étteremben, ahol intő jel, ha túlságosan vaskos és túlzsúfolt az étlap. De ahogy sorra pohárba csordulnak a pince kincsestárából a különböző fajták, stílusok és évjáratok, megnyugszom. Misi valóban odafigyelő, értő munkája, hagyománytisztelete – itt még készül a több száz éves tradíciókkal rendelkező fehér Kadarka is -, és gondossága a borokban is visszaköszön. A Fekete borok nem akarnak világot megváltani. Nincs bennük semmiféle erőszakos törtetés, nagyravágyás. Visszafogottak, akár Misi, viszont ott csillan bennük az a huncut mosoly, ami az ő szemében is. Nem harsogók, hanem tiszták, kedvesek, jól ihatók, napfénytől teltek, és pontosan annak az örök igazságnak a hírnökei, miszerint amennyi időt és törődést adunk valaminek, vagy valakinek, az pontosan annyi bájjal, kedvességgel és kitartással fogja viszonozni.
Mondhatni, az este bevezető része
csendesen telik, egy ropogós, szemtelenül fiatal, friss rozé futtában odalehelt
üdvözlő szájra puszija, és otthagyott pink rúzsnyoma után már egy doromboló
Cserszegi-Tramini cuvée melenget minket. Muskotály, fehér virágok szirmai,
ananász és kis cukorka íz játszik a szájban, leheletnyi borssal. Közben Tibor
felkészít minket arra, hogy ne amolyan szimpla, hagyományos borkóstolóra
számítsunk. – A Félmaraton egyfajta kultúrateremtő
szándék – mondja – a gasztronómia, a
borhoz kapcsolódó kultúrterületek, és némi tudatos borkóstolási koncepció
segítségével. Ezt alátámasztandó meséli el Tibor, hogy járt már például a
pince falai között flamenco gitáros is, aki a borokhoz hangolta húrjait.
Bormodellezés |
Aztán Tibor egy, a szekszárdi borhoz kapcsolódó Hamvas Béla idézettel szépen átvezet minket a tudatos borkóstolás felé. - A bormodellezés lényege - mondja Tibor -, hogy logikus, rendszerezett képet kapjunk az adott borról, és általában a borok felépítéséről, ugyanakkor a tudományos leírás művészi szemlélettel egyesül, hiszen a modell egy sajátos vízióban csúcsosodik ki. Figyelünk. Nagyon. Közben keresem a szekszárdiban Hamvas huszonhét-huszonnyolc éves, szépségének és erejének teljességében, szerelmi tudásának csúcspontján lévő asszonyát. De ez bizony férfidolog, így inkább maradok a horizontális és vertikális síkoknál. Mert hát Cherchez la femme – mondja a francia, vagyis Keresd a nőt. Én ezt mindenképpen kiegészíteném Reményik szavaival: „S keressétek a nőt / A magasságban és a mélyben, / Árnyékban, zivatarban napsütésben / És minden költeményben / Tovább…”. Ott van tehát a nő a szekszárdi „édes tüzében” is. Aztán amikor a borok szelídüléséről és kiteljesedéséről esik szó, Tibor annyit mond: - Az idő, akár a női energia a férfit, szépen lágyítja a bort.
Rálépünk az ördög útjára... |
A varázskeresés azonban korántsem
ér véget a bormodellezéssel. A pohárban Kékfrankos és Cabernet Franc Siller
cuvée, 2011-es, utolsó palackjától búcsúzunk ünnepélyesen. Egy kicsit „bedőlök”
a szépséges málnás színnek, a határozott kortyra hívogató küllemnek. Aztán
szétárad és zsibong bennem a magas alkohol. Nem véletlen, hogy ’12-es változata
a Bivaly Siller névre hallgat majd. Siller létére tényleg bivalyerős. Aztán az
estét a 270 méter
hosszú pince „kupolatermében” folytatjuk némi moldvai körtánccal. Vén Miklós és Zajzon Gábor furulya- és gitárkíséretével járjuk be „az ördög
útját”, vagy, ha jobban tetszik, „a kedves útját”. Önfeledten táncolunk, majd
vacsorázni indulunk.
Az asztalokon Misi feleségének,
Marikának ételkölteményei, vagyis a pince által készített szőlőmagolajjal
lazított tojáspástétom, a finoman krémes kacsamájpástétom, és a kicsattanóan friss
kecskesajttal megkent ropogós héjú kenyér. Az este utolsó harmadában egyébként
elérkezik a húsevők órája is, hiszen sonka, szalámi, kolbász kerül az asztalra,
szigorúan a környékről. Itt komolyan veszik azt az alapelvet, hogy legjobb az
ételeket – különösen a sajtokat, húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket és borokat
– ugyanarról a vidékről választani, hiszen óhatatlanul hat valamennyire a helyi
mikroklíma, és átjárja valamennyit a termőföld adta összes zamat. – Nálunk nincsenek exkluzív ételek –
mondja Tibor – hiszen nincsen külön
étterem és szakács sem. A pincénél egyszerűbb, de mindig igényes, a környék
adta alapanyagokból készülő ételek választhatók, ilyen például az idény jellegű
gombákból készült gombapörkölt, a sülttál, vagy éppen a házi rétes. Nem
csúcsgasztronómiát kínálunk, hanem a borokkal harmonizáló ételeket. No
igen. Itt nincs lilahagymás zsíroskenyér, vagy fornettis tömegpogácsa – bár végleg
feledné valamennyi ezzel operáló pince és vendéglátó ezt a rossz szokást. Itt tisztelik
a bort, és az a cél, hogy minél jobban megmaradjon az ízérzékelésünk.
Frissítő pillanatok |
Megmarad. Kadarkák a pohárban, először a fűszeres eperlekvárra emlékeztető 2007-es, aztán a picit már botjára támaszkodó 2003-as. Misi ismét huncut mosollyal tolmácsolja ezt a bort: - Tíz év azért tíz év. Az még rajtunk is meglátszik. Aztán két Zweigelt érkezik a sorban, személy szerint három felkiáltójelet teszek a legszebb hordótételek válogatásából összekomponált 2009-es, kettőt pedig a 2006-os mellé. Mit mondhatnék róla? Menjenek, és kóstolják, amíg lehet. Aztán egy kis évjárat értékelésre kérjük fel Misit. – Ahogy jövünk fel a városból a dombra, van egy forrás – kezd Misi a mesélésbe a 2012-es száraz év kapcsán. – Nos, az körülbelül három hete elapadt. Én most már elég idős vagyok ahhoz, hogy ötven évre visszaemlékezzek, és én még ilyet nem láttam. A szőlő azonban mégis tette a dolgát, természet adta ösztöneiből fakadóan, hiszen ahogy Misi mondja, a szőlőnövény és a fürt olyan, mint az anya és a gyermeke.
Letícia, Misi és Tibor |
Aztán persze elhangzik a kérdés, amire lehetetlen jól válaszolni, mert hát melyik szülő tudná megmondani, melyik gyereke számára a legkedvesebb? – A Kadarkákat szeretem, és a Syrah-t, amiből 2008-ban volt az első termés. Nagyon jó helyre sikerült ültetni a szőlőt. A régi évjáratokat is szeretem megkóstolni, hogy mivé váltak az évek folytán. A marketing műfaja és az egyéb újonnan fújó szelek kapcsán pedig azt mondja: - Van egy régi mondás, nem elég a tojást megtojni, kotkodácsolni is kell hozzá. Önmagában azonban kotkodácsolni sem elég, ahhoz bizony tojás is kell. Tény, hogy le vagyunk maradva marketinggel az egriek és a villányiak mögött, de jó úton járunk, hiszen egyre népszerűbb a szekszárdi bor, úgy is mondhatnám, divatba jöttünk.
Tengeri sós karamell krémmel töltött étcsokoládé bonbon |
Aztán még egy szereplő belép az estébe. Kifényesített cipőben, makulátlan fehér gallérral érkezik, vagyis az első csodásan roppanó bonbont kóstoljuk, méghozzá a 2008-as Mókamester cuvée-vel. A Cabernet Sauvignon és Syrah házasításához a KakasBonbon siklós-máriagyűdi kézműves csokoládéműhely hangolta a tengeri sós karamell krémmel töltött étcsokoládé bonbont, illetve ők álmodták meg az est valamennyi csokoládéját. Az ízek? Hm… Aki úszott már déli tengerekben, aztán kifeküdve a napra száradt tengeri só az ajkára, majd szétroppantott egy szem feketére érett cseresznyét a szájában, és rögvest megcsókolta a kedvest… Nos, ilyen ez a bor a sóskaramellával. Ráadásul ebben a szerelemben valahogy senki sem akar nyerni, sem a bor, sem a bonbon. Kézen fogva sétálnak a naplementében…
Tóth Sándor barista Bikavérhez hangolt kávéja |
Újabb bor és újabb bonbon
érkezik, a félmaraton utolsó harmadába fordulunk. A 2006-os Patikárius cuvée-hez
keleti, vagy ha jobban tetszik, mézeskalács fűszeres krémmel töltött
étcsokoládé bonbont kóstolunk. Fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, gyömbér,
kardamom, koriander, szerecsendió… Akár egy aprólékosan felépített kis
csodakastély, vagy babaház, ahol még aprócska tükör is kerül a falra. És még
nincs vége a csokoládé-bor frigynek. Néhány szép vörös tétel után az est záró
bora következik, egy 2008-as Tramini-Cserszegi félédes cuvée. – Keretes szerkezet – mondja stílusosan
kedves író barátom, Dlusztus Imre,
utalva arra, hogy kezdő borunk is e két fajta cuvée-je volt, csupán száraz
iskolázásban. Nos, a bor… Krémesen nyújtózik a nyelven, a savak játékosak,
felerősítik a citrusok mosolygását. A bonbon citrusos-sárgadinnyés krémmel
töltött étcsokoládé, a borral együtt kóstolva a lime, a citrom, a sárgadinnye,
a narancs, a sárgabarack és a muskotály buján ölelkezni kezd. Már nem is
figyelnek a külvilágra, talán már mi sem. Visszavonhatatlanul leszállt az
éjszaka.
Tibor és a pálinkás csavar |
A végére még egy „pálinkás csavar” érkezik, vagyis a Fekete Borpince 2011-es Cabernet Sauvignon törkölypálinkájával, és aranymazsolával töltött csavar formájú étcsokoládé bonbon, de Misi a Cserszegi fűszeres szőlőpálinkáját és a „csavarmentes” Cabernet Sauvignon törkölypálinkáját is szeretettel töltögeti. Én még a Tramini és Cserszegi gyönyörében osztozom, így a csavar a zsebemben utazik tovább, egészen a szőlősorok végében lévő kis apartmanba. Éjjel aztán még sincs tejúton sétálás, csak a nagy, szinte süket kozmikus csend borítja opálos buráját a kicsi házikóra. Úgy alszunk, mint a tej. A reggeli ébredés már vastag, sötét paplanfelhők alatt ér minket. Szép lassan havazni kezd, az ablak előtt a szőlősorok között őzek kémlelik a mozdulatlan tájat. Rájuk feledkezem, és észre sem veszem, úgy kanyarítom az esti pálinkás csavart a számba. Bizony nagyon-nagyon jól esik…
Reggeli látogatók |
A reggelinket aztán Misiék szíves vendéglátására a pincénél költjük el. Néró szőlőből készült lekvárt és a Fekete Borpince által előállított Cabernet Sauvignon és Syrah szőlőmagokból készült őrleményt is kapunk. Az antioxidáns-bomba reggelitől tényleg kirobbanó formában szaladunk még gyorsan le Tibor invitálására az egyre sűrűbb hóesésben a Szekszárdi helyi termék boltba. Azonnal kóstolót kapunk például a kakukkfüves tehénsajtból, a frissen facsart almalé pedig végképp felráz. Az ékszerdoboznak is beillő üzletben azokat a termékeket gyűjtik össze, amelyek Szekszárd mintegy 20 kilométeres körzetében elérhetők, helyi alapanyagokból helyben készülnek, és kiváló minőségűek. Csak egyet kívánnék minden településnek: ugyanilyen helyi termék boltot! A vinotéka részben beszélgetek Tiborral az itt megrendezett borbemutatókról, kóstolókról, és a további tervekről is mesél. Például a Fekete Borpince 42 boros, két napos Maratonjáról…
Vastag, hófehér paplan alá bújik a táj, mi pedig nekivágunk a hosszú hazaútnak. Még egy kötelező megálló Dunakömlődön, a Halászcsárdában, aztán nyugat felé indulunk. "Lefutottuk" a szekszárdi félmaratont.
Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése