2014. február 14., péntek

Szívtánc Keszthelyen - A 100 Hungarikum Bormustrán jártunk

Amikor egy csendes, sötétedő téli délutánon leültem, hogy megírjam a 2013-as, sorrendben a negyedik keszthelyi 100 Hungarikum Bormustra történetét, különös dolog történt. Abban a pillanatban, ahogy a monitoron fehéren, akár a frissen lehulló hó elterült a tiszta, üres "lap", és leírtam a címsor első szavát (szívtánc) megcsörrent a telefonom. A vonal végén a 2010-ben elhunyt szőlőnemesítő, a 100 Hungarikum Bormustra szíve-lelke, Dr. Bakonyi Karcsi bácsi lánya, Bakonyi Judit üdvözölt. Némi döbbent csend után elmeséltem neki, hogy éppen a bormustra, és ehhez kapcsolódóan Karcsi bácsi körül jártak a gondolataim, mire kacagva annyit mondott, hogy igen, Karcsi bácsi halála óta ő is tudja, hogy bizony így működnek ezek a lélektől-lélekig dolgok.

Újra együtt Keszthelyen - Fotók: Wawrzsák László

Beszélgetni kezdtünk, mintegy folytatva a november végén, a keszthelyi 100 Hungarikum Bormustrán elkezdett beszélgetésünket. Akkor ismerkedtünk meg, és attól fogva úgy pergett az idő körülöttünk a Balaton Színház hatalmas lépcsőházában, hogy észre sem vettük. Mellettünk, a Karcsi bácsi emlékére berendezett kis sarokban pedig egyre csak táncolt a gyertya lángja, úgy mosolyogva, ahogy Karcsi bácsi szeme is mosolygott mindig, és ahogy Judité is mosolyog, hiszen letagadhatatlan a hasonlóság kettejük között...

Utat mutat: Szentesi Feketefájú bajor
Azon a novemberi estén a Balaton Színház falai között teljes lényével és lelkesedésével - immár negyedik éve - megint ott volt Karcsi bácsi. És ott volt újra az a közösség, akik évről évre összegyűlnek, hogy a hungarikum fajtákon keresztül őrizzenek, tovább vigyenek valamit az időből és a helyből is.

Ott volt Szentesi József borász, akit a régi magyar fajtákhoz fűződő szenvedélye és kísérletező kedve miatt neveztek már őrült professzornak is, és aki például a Csóka, a Feketefájú bajor, a Fekete muskotály, a Kék bajor, a Tihanyi kék, vagy a Szerémi zöld elkötelezett híve, velük - és még néhány hungarikum társukkal - osztja meg nadapi szőlőültetvényeinek mintegy 15%-át.

Eljött újra boraival Etyekről Kertész Zoltán, bekukkantott a Balaton északi partjáról Török Csaba, valamint Laposa Bence is. Elhozta 2013-as, friss és kicsattanó savaktól lendületes, nevén kívül a valóságban is cserszegi - merthogy cserszegtomaji - Cserszegi fűszeresét a "hungarikumos" mezőny talán legfiatalabbja, Romsics Bence is.

Cézárékkal pezsegtünk

Érkeztek rendszeresen visszatérő kiállítók is, mint például a Cézár Pincészet, akik idén már a vidám buborékokkal teli pezsgőkön kívül szőlőmagolajokat és balzsameceteket is hoztak magukkal. Itt volt újra a 100 Hungarikum Bormustra fennállása óta mindig visszatérő Vylyan Pincészet könnyed, tiszta, jó ivású, meggyes-málnás Csókája - ezúttal a 2009-es évjáratból -, és felbukkantak újdonságok is, például a 2012-es Csóka, amely még nincs kereskedelmi forgalomban.

Csip-csip csóka - A Vylyan Csókaszőlőjével

Újdonságként találkozhattunk a keszthelyi hibriddel, az Albacab fajtával is, amely dr. Kocsis László szőlőnemesítőa keszthelyi Georgikon Kertészeti tanszékvezetőjének teljes egészében saját munkája. Bár az új fajta egyik szülője kékszőlő (Cabernet Sauvignon), az Albacab mégis fehérborszőlőként született meg, köszönhetően másik szülőjének, a Rajnai rizlingnek. Mintagyerek, csak jó tulajdonságokat hordoz magában örökség gyanánt, cukorgyűjtő képessége nagyon jó, ellenálló a betegségekkel szemben, és korán érik. A Bormustrán 2013-as hordós tételét kóstolhattuk, illatos, ásványos, zamatos, teli lédús gyümölccsel, és bár kedves(kedő) bor, testével jelzi, hogy mégis benne van a robusztusság lehetősége is.

Valentin - A Ság-hegyen is!

A Valentin (fehér) fajtát sem hagytuk ki a kóstolásból, lévén, hogy szűkebb pátriánkban - Vas megyében - a kicsi, de hatalmas erővel bíró Ság-hegyen is telepítik. A balatonmelléki László Pince 2012-es tételét kóstolva egyértelműen beköszönnek a szülők: a Nektár (a Bakonyi Karcsi bácsi lányáról, Juditról elnevezett fajta és a Cserszegi fűszeres keresztezése) és a Zengő (Ezerjó és Bouvier fajták keresztezése). A Nektár adja a finom, intenzív illatokat, aromákat, a Zengő pedig a savkaraktert és a finom ásványokat gyűjti egy csokorba.

Pampetrics György borkereskedő,
a hungarikum fajták borainak felkutatója és összegyűjtője

Aztán kicsit leragadtunk Badacsonynál, először a Kéknyelűket vettük górcső alá. Három stílust és három különböző termőhelyet fedezgettünk fel a poharakban: a Szászi 2011-es Kéknyelűben erőteljesen, már-már kizárólagosan dominált a talaj gyönyörű és markáns, karakteres ásványossága, az Istvándy 2012-es Kéknyelű fiatalosabbra, lendületesebbre, kedvesen gyümölcsösösre-ásványosra, mégis karakánra lett hangolva, a Laposa 2012-es Kéknyelű pedig tipikus Badacsony illatot árasztott: eső utáni ázott bazalt finom gyümölcsökkel, némi citrom- és narancshéjjal fűszerezve.

Nézzük csak Vaskeresztest! - Garger Imre Kékfrankosa

Ha már Kéknyelű, akkor porzópárja, a Budai zöld sem maradt ki. Sajnos azonban ekkora már a borok java része túl meleg volt, így a további borleírások nem tükröznék azt, amit a palackok valójában magukban rejtettek. Bár a pohárból már inkább csak az alkohol és az elnehezült ízek, illatok kandikáltak kifelé, mi azért igyekeztünk több-kevesebb sikerrel kihámozni az alatta rejlő csodákat. Így például a Folly Arborétum 2012-es Budai zöld, vagy Bakó Ambrus 2012-es Teraszok tételéből...



Sajnos a mustra vége felé a szőlőfajtákon kívül egy hungarikum "jelenség" is bemutatkozott ezen az estén, addigra ugyanis néhányan már félreértelmezték a "korlátlan kóstolás" fogalmát. Az önmagát kiszolgáló néhány túlbuzgó látogató több-kevesebb sikerrel ügyeskedte bele a pulton lévő palackok - néhány esetben utolsó tételes, még jó pár vendégnek kóstolási mennyiséget kínáló - tartalmát a poharába. Vagy éppen a csizmámba...

A negyedik alkalom bebizonyította, hogy a rendezvénynek helye van Keszthelyen, ott, Cserszegtomaj mellett, ahol egyébként a hungarikum bormustra tulajdonképpen ténylegesen megszületett. 2010-ben még olyan érzésünk volt a létszám láttán, mintha túl vékonyka bort raktak volna hordóba, azaz kevesen voltunk. 2013-ban pedig azt láttuk, hogy lassan új ruhát (hordót) lehetne választani a közönségnek, hiszen a rendezvény úgy él, mint egy jó bor. Idővel nemesedik. Így talán az est tanulsága, hogy egy picit "szigorúbb" kóstolási rend kialakítása, a kóstolási mennyiségek maximalizálása, és mindezek betartása, betartatása segítene a helyzeten.

Egy félelmetesen jó sajtkóstoló
Nos, mivel a boroknak nem tesz jót a hűtés hiánya, a sajtoknak viszont kifejezetten hasznos tud lenni némi szobahőmérsékleten való tartózkodás, meglátogattuk a Garabonciás sajtpultot is. A négy éves érlelésű tehénsajt édeskés, majd kristályok formájában berobbanó sós kontrasztjaitól kezdve, a szintén négy évig érlelt, kicsit diós-fűszeres ízvilágúra érett kecskesajton, és a három éves, kagylósan törő juhsajton át a csípősre-kesernyésre érett kemény tehénsajtig bezárólag szinte mindent végigkóstoltunk, eljátszva közben a gondolattal, melyik sajthoz milyen bort - vagy éppen pezsgőt - tudnánk elképzelni.

Az este - ahogy az négy éve minden alkalommal lenni szokott - koncerttel ért véget. Ezúttal a CimbaliBand zenekar "utaztatós" koncertjét élvezhettük, borvidékről borvidékre járva hallgathattuk meg a dalokat Szita Eszter kristálytisztán csillámló hangján, és Unger Balázs cimbalomjátékával kísérve. Ahogy hallgattam őket a színházteremben, bevillant egyik albumuk címe: Szívtánc.

Merthogy nekünk Keszthely, és a 100 Hungarikum Bormustra valahogy szívügyünk... Ezért is valljuk, hogy vigyáznunk kell a hungarikum fajtákra. No meg azért is, mert jó részük korrekt és szép borokat eredményez, sőt, ahogy Szentesi József tartja, savkészletüknek köszönhetően például remek alapborok nyerhetők belőlük pezsgőkészítéshez.

Eszmecsere Bakonyi Judittal

Szívtánc... Már akkor, a koncert alatt tudtam, hogy azon a téli délutánon, amikor majd megírom a negyedik 100 Hungarikum Bormustra történetét, ez lesz majd az első szó, amely "papírra" kerül. És ez lett az a szó is, amely a perc törtrésze alatt eljutott közel száz kilométeres távolságba, és ott Bakonyi Judit tárcsázni kezdte a számomat... Persze most már tudjuk, hogy Bakonyi Karcsi bácsi keze van a dologban... És a szeme most is mosolyog...


Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Wawrzsák László



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...