Az otthon itt van - Egy nap a Cabernet franc-nal Villányban

Amikor hajnalban "becsekkoltunk" az autóba a közel háromszáz kilométeres utazás előtt, utolsó pillanatban még bedobtam a gumicsizmámat is a csomagtartóba, hátha... Ki tudja? Éppen az idei tavasz legesősebb-legszélviharosabb napján indultunk délnek, Villányba, és hát egy borvidéken előbb-utóbb könnyen egy dűlőben találhatja magát az ember lánya, mindenre fel kell készülni.

A Villányi Franc megnyitója - Ipacs Szabó Istvánnal, Bock Józseffel és Gere Andreával
Fotók: Wawrzsák László

Sőt, minden tervem az volt, hogy akkor sem jövök el anélkül a Cabernet franc "napjáról" úgy, hogy nem néztem meg néhány ültetvényt, ha az Onedin család hajónyikorgató jeleneteinek forgatására alkalmas szélviharral kell is ezért megküzdenem. Ezúttal azonban időhiány miatt elmaradt a dűlőjárás, lévén, hogy az egész napos kóstolás során négy helyszínen, 18 pincészet 40 körüli tételszámú Cabernet franc-jaiból kaptunk egy igencsak szép merítést, sőt, még egy közös vacsorát is elkölthettünk vendéglátóinkkal együtt.

Gere Zsolték pincéjében

Mivel szeretünk Villányba látogatni, legyen szó akár májusi piknikezős, dűlőben bringázós Borzsongásról, Momentán társulattal csömöszölős, szeptemberi kánikulában szüretelős szülinapozásról, Gere Zsoltis szüreti interjúról, vagy éppen pécsdevecseri látogatásról Susann és Ralf világába a Wassmann Pincéhez, így természetes volt, hogy Villány nagy napját sem hagyjuk ki. Mostani utazásunk apropóját ugyanis a villányi borászokból, valamint szakújságírókból, bloggerekből, sommelier-kből, kereskedőkből, étteremtulajdonosokból, szállodavezetőkből álló több mint kétszáz fő részvételével zajló Villányi Franc bemutatkozó esemény adta.

100% Franc, 100% Villány

A vastagított nevet érdemes megjegyezni jól, hiszen a villányi eredetvédelmi rendszeren belül meghatározták a super prémium kategóriás Cabernet franc fajtabor minőségi feltételeit is, így az ebbe a kategóriába sorolt borokkal a jövőben - már az akár idén palackokba kerülő, 2012-es tételekkel is - Villányi Franc név alatt találkozhatunk majd, a májusi esemény pedig a jövőbeni Villányi Franc kampányok, nagy rendezvények start pillanata volt.

Közös megjelenés a Franc-nal:
Vinatus Pincészet, Gere Tamás&Zsolt, Jekl Pincészet, Tiffán Ede Pincészete

Mivel fontosnak érezzük, hogy személyesen menjünk el oda, ahol terem a szőlő, ahol születnek, cseperednek, érnek a borok, ahol dolgozik a szőlész és a borász, így külön öröm volt számunkra, hogy ezt a bemutatkozó eseményt a borvidéken, és a borvidékre szervezték. Megérkezésünkkor a mi nyakunkba is Villányi Franc-os logóval ellátott szütyőke került, benne a szintén logózott kóstolópohárral, a szép és hasznos kóstolófüzettel együtt, és máris élvezhettük Gere Attila Pincészetének vendégszeretetét, és a megnyitó szavait. No meg a Franc-okat.

Májusi esőben is jó itt élni! - És a Franc is így gondoja

Ahogy azt Ipacs Szabó István, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet főborásza is előre jelezte a megnyitón, a Villányi Franc eseményen korántsem a pincészetek "rangsorolása" a vertikális kóstolás célja, és mi sem ebben a szellemben töltöttük el ezt a napot, hanem inkább a Franc-ok különböző arcait, a pincészetek, borászok elképzeléseit, tehát a fajta otthonra találásának éppen aktuális fázisait kísértük figyelemmel. A borvidék 14%-át elfoglaló Cabernet franc igencsak szereti az itteni mészköves, löszös talajt, a sok napsütést, tehát hazánk legdélebbi borvidékét, a vllányi terroir-t a meleg, de nem forró klímájával.

"Vylyanban" 

Évjáratok, dűlők, hordók jegyében telt a nap, időnként visszakalandozva egészen 2003-ig (Malatinszky Kúria Cabernet Franc, Gere Attila Cabernet Franc Selection), majd 2006-ba (Gere Tamás&Zsolt Cabernet Franc Válogatás, Jekl Villányi Cabernet Franc). A régebbi évjáratok is arról tanúskodtak, hogy valóban jól érzi magát a Villányi borvidéken a fajta, no meg persze arról is, hogy igencsak jó kezekbe került.

Ruppert Ákos

További "bizonyítékként" még néhány - számunkra kifejezetten tetszetős - tétel következett, így például Gere Zsoltiék 2006-os Válogatása, a Heumann Pincészet 2008-as és 2009-es válogatásai, Janusék 2009-ese, Jekl Béla 2006-os tétele, a már említett, organikus művelésből származó, szűretlen Malatinszky Kúria Cabernet Franc 2003, Ruppert Ákos mostanában forgalomba került 2011-ese,  Tiffán Edétől a Domaine Mondivin Cabernet Franc 2009 Quintessence, a terület- és hordó alapú Vylyan Mandolás 2009-es válogatás, és a 2006-os évjáratban az első villányi biobort elkészítő Wassmann Bormanufaktúra Villányi Franc 2012 tétele.

A lista persze korántsem teljes, ráadásul a kóstolósort 2011-es és 2012-es hordómintákkal is kiegészítették a borászok, amelyekből szemezgetve ismét csak azt mondhatjuk, érdemes lesz a jövőben Villányra figyelni, ha Cabernet Francról van szó.

Bár a Franc pontosan az a fajta, amely nem siet sehová, és amellyel hosszasan, szálazgatva érdemes ismerkedni, a nap mégis úgy elrepült, mint a villányi legendában az ördög ekéje. A Villányi Franc-ozók tehát felkerekedtek, és az esti vacsorához indultak a Polgár Pincészethez. A vadul zúgó szélben még néhány szót váltottam Ralf Wassmann-nal arról, hogyan is alakul majd a szőlő élete, ha eláll az özönvízszerű eső, és berobban az előre jósolt rövid, de annál forróbb májusi nyár, majd mi is a többiekhez csatlakoztunk.

A gumicsizmám ezúttal tehát nem találkozott a villányi földdel, de ami késik, nem múlik. Vagyis nem múlott. Azóta újra jártunk Villányban, és kiállva a széljárta "nyeregtetőre", a madárcsicsergős Ördögárkot pásztázva halkan cseperegni kezdett az eső. Korántsem olyan intenzitással, mint a Cabernet Franc májusi napján, inkább csak halványan emlékeztetve rá. Lefelé gurulva a "tetőről" Cabernet Franc ültetvények mellett vitt az utunk, nekem pedig leginkább Malatinszky Csaba szavai jutottak eszembe azon a szinte tökéletes júniusi napon: "Franc az elegancia, a non plus ultra! Az elegancia számomra szinonimája a harmóniának, amelynek lényege a tökéletes egyensúly, a nagyzenekari megszólalás, a legmagasabb szintézis, a belső szépség kisugárzása - nekem ezt jelenti a Cabernet franc".

- Teljes képgaléria a Borgőz facebook oldalán -

Fotók: Wawrzsák László

(Írásunk a Bor és Párlat online magazin 2014. nyári számában is olvasható)

------

A poszt megjelenését követően érkezett: Tarolt a Villányi Franc

A 2014. június 12-15. között rendezett VinAgora nemzetközi borversenyen villányi bor lett a cabernet franc-ok fajtabor versenyének nyertese.

A legjobb cabernet franc fajtabor kitüntetést a Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok, Kúria Cabernet Franc 2007 nyerte.

A Villányi borvidék termelőinek eredményei:

Arany:
Bock Borászat - Bock Cuvée 2011
Bock Borászat - Bock Magnifico 2011
Malatinszky Organikus Szőlőbirtok - Kúria Cabernet Franc 2007
Linbrunn Pincészet - Gemini Cuvée 2013

Ezüst:
Bock Borászat - Libra Cuvée 2011
Csányi Pincészet - Chateau Teleki Villányi Merlot 2011
Halasi Pincészet - Amonites 2011
Polgár Pincészet - Credo 2011
Vinart Pincészet - Villányi Csanád Cuvée 2011
Vylyan Pincészet - Villányi Cabernet Franc 2011

Gratulálunk!

A rozé esete a kantinos kisasszonnyal - Villányban (Vince) napoztunk

Bár már eltelt bő két hét, mióta hazatértünk a villányi Vince napi napozásról (köszönhetően a januári télikabátledobós-sapkasálelhajítós tavasznak), mégis azon kapom magam, hogy időnként önfeledten fütyörészem-dudorászom az "A gazdának áldassék a neve..." kezdetű dalocskát, amelyet akkor szombaton a Szélkiáltó zenekarral együtt énekeltünk "élőben" a Vylyan teraszon, majd ezzel a nótával kísértük végig Dr. Mészáros István titeli c. prépostot a szőlősorok között, és - akkor már kicsit jobban felbátorodva - ezzel a dallal búcsúztunk a pincekoncerten a Fekete-hegytől is.

A népszokás szerint sok bort kell inni a bő termés érdekében - Fotók: Wawrzsák László

Azon túl, hogy újra és újra nagyon jó kedvem kerekedik tőle, arra is jó visszagondolni, hogy az éneklés mellett mást is tettünk azért, hogy biztosan megteljen majd a pince. A népszokás szerint ugyanis sok bort kell meginni a bő termés érdekében Vince napján. Megtettük, ráadásul három helyen, a Janus, a Vylyan, és a Gere Tamás és Zsolt pincészetekben. El is mesélem, hogyan.

Vilmos és a Janus arcú tél - 
Janus Borház, Túrony

Első utunk a Tenkes-hegy felé vezet. Jártunk már itt korábban is, akkor a májusi borzsongató nyári verőfényben kanalaztuk a Tenkes hűs tornácán a gyufatésztával jól megrakott halászlét, és majszoltuk hozzá a kemencében frissen sült kukoricás kenyeret, miközben átnézegettünk az út túloldalára is, szemezgetve a Janus Borházzal, hogy na, majd egyszer oda is mindenképpen... Itt kezdjük tehát a Vincézést, január derekán egy szál pulcsiban, sapka, sál és kesztyű nélkül flangálva, élvezve a melengető napsugarakat.

Pécsi-Szabó Dénes

Vendéglátónk Pécsi-Szabó Dénes, és mindenhová hű kísérője, Vilmos. Meglehetősen veszélyes mutatvány egy tökéletes "vigyél haza"-tekintetű, kutyamagazin címlapjáról éppen lelépő megjelenésű ebet beengedni egy borkóstolóra, mert perszehogy mindenki vele van elfoglalva. Magam is. Azért persze figyelek Vilmosra Dénesre is, miközben az asztalokon kései (dél van) terülj-terülj parasztreggeli várakozik, a poharakba pedig csordul az aznapi első bor, egy hozzáadott szén-dioxidot még nem tartalmazó, kicsit minerális, kedvesen gyümölcsös, testesebb, melegebb tónusú rozé. Erősíti a délies karaktert, hogy tényleg nagyon délen vagyunk, az üvegtáblákon átnézve napfürdőzik az egész táj, a vidáman futkározó szőlősorok, a hatalmas, sík völgy, a háttérben pedig ott rejtőznek a párában a horvát hegyek is.

Középpontban a bor... és Vilmos

Közben hallgatjuk Dénest, és a Janus Borház történeteit, például a névválasztásos epizódot. - A Szél és a Pécsi-Szabó nevekből csak szörnyű név jött ki - meséli Dénes, utalva arra, hogy két család, pontosabban két pécsi jóbarát, Szél Géza, és Pécsi-Szabó Miklós álmaként jött létre a borászat. Ezért esett a választás inkább a Janus névre, egyrészt, mert Janus a római mitológiában a kapuk őre (a borvidék nyugati kapujában vagyunk), másrészt kétarcú, melyből egyik arca előre, másik hátrafelé tekint, vagyis egyszerre fordul a múltba és néz a jövőbe is. A Janus Borház tehát úgy követi a mai kor szellemét, hogy dédelgeti, óvja a hagyományokat is.

A poharamba közben Villány "ivóbora", egy 2013-as Kékoportó (na jó, Portugieser) kerül. - Ez a bor médium - mondja Dénes, miközben én is pontosan ugyanezt gondolom az előttem elegánsan eltappancsoló Vilmos kutya mélybarna szemeiről, de ez most mindegy is. Szóval médium, mert ha leteszed egy társaságban az asztal közepére (felbontva), ott előbb-utóbb kinyílnak a kapuk (tessék, megint a kapuk), meg az emberek is. - Kezdőknek tévé mellé is ajánlott - mondja Dénes, persze lehet facebookozáshoz is iszogatni, de mégiscsak a legjobb az asztalnál fogyasztani, hiszen - ahogy azt Dénes is kiemeli -, ebben az esetben valóban csak arról tudunk meg valamit, aki ténylegesen szemben ül velünk.

Dugózó verseny - Nagyon gyorsnak kellett lenni

Aztán mielőtt kezdetét veszi a Paralel dugózó verseny, amely Dénes szerint izgalmasabb, mint egy foci vb, és végignézve-izgulva ezt meg is erősíthetem, egy 2009-es Cabernet Franc csordul a poharamba, vele együtt pedig fűszerek (bors, fahéj), gyümölcsök (meggy, cseresznye) és étcsokoládé, no meg a kétarcúság: a lendület és a frissesség némi hömpölygő, lassú visszagondolással... Olyan, mintha a nagypapa beszélgetne az unokájával...

Aztán a "Ki fut gyorsabban Vilmos kutyánál a szőlőben?" címre hallgató program egy picit átalakul egyszemélyes előadássá, történetesen mindenkinek fülnél is tovább húzódik a szája Vilmosnak köszönhetően, aki egy vendég sapkájával a szájában szaladgál fel- s alá. Igazi vendégmarasztaló eb - állapítjuk meg, majd tovább indulunk "Vylyanba", Kisharsányba egy jót énekelni, szőlőt szentelni, ásott borra vadászni, Vince vesszőt metszeni, ősi hagyományokkal ismerkedni, és pincekoncertezni.

A rozé esete a kantinos kisasszonnyal - 

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Kisharsány

A kisharsányi Fekete-hegyen, a Vylyan Szőlőbirtokon egyrészt az a jó, hogy ha ott történik valami, akkor tényleg történik valami. Legyen az főzős "Ede a levesben" könyvbemutató, Ördögkatlan fesztivál, vagy rekeszizom-próbáló Momentán Társulat előadás, mindig helyet kap a zene, a színház, az irodalom, a művészetek, és soha nem térünk haza szellemi táplálék nélkül. Így van ez most is.

A gazdának áldassék a neve... - A Vylyan teraszon a Szélkiáltóval

A másik jó dolog a kisharsányi Fekete-hegyen, hogy mindig kacagva jár-kel a szél. Mintha ezzel adná tudtunkra örömét, hogy itt vagyunk. Kiszállva az autóból most is kedvesen megborzolja a hajamat, fellibbenti a kardigánomat, kicsit Marilyn Monroe-sra hangolva a belépőmet. Vidám kezdés, ráadásul, ha lehet, itt még melegebb a januári szél, benne valamiféle sós tengerpára illattal.

Vince vessző vágás - Balogh Kornél szőlész

A teraszon finom, fűszeres forralt bor készül, bár lassan úgy áthangolódunk tavaszra, hogy inkább a jól behűtött Herka Chardonnay-t kívánjuk. Aztán megérkezik a pécsi Szélkiáltó együttes is, akikkel együtt azonnal amolyan Vylyan-kórussá válunk, és belevágunk a Vince dal tanulásába, éneklésébe, és azóta is ez a "csengőhangom", mármint a fejemben. Ezzel a dallal sétálunk ki a szőlőbe is, ahol Dr. Mészáros István Atya a keresztény liturgia szerint megáldja a Villányi borvidék összes szőlőjét. A szőlősorok között megterített kis asztalon ehhez méltón kenyér és bor, a bőséges termés érdekében pedig hurka díszeleg a szőlősorok végén.

A szőlőszentelést követően a Vylyan szőlésze, Balogh Kornél mesél nekünk a Vince napi népszokásokról, babonákról, sőt, segítségével termésjósló szőlővesszőt is vághatunk. Aztán a Vincéző borkedvelők talán legizgalmasabb programja következik, vagyis a bekapáláskor elrejtett, vidám Vince napi üzenetekkel felcímkézett borok utáni vadászat. Azért is izgalmas ez a program, mert ahogy Iványi Emese, a Vylyan marketingese viccesen megjegyzi, minden évben egy-két palackkal több kerül elő, mint amennyit elrejtettek. Sorban hangzanak fel a vidám "Megtaláltam!"-kurjantások a szőlősorok közül, miközben szépen telik a pince is, ezúttal egyelőre vendégekkel.

A borvadászat eredménye 

A kis színpadon a Szélkiáltó együttes kezdi meg pincekoncertjét, méghozzá a még friss és meleg, aznap megjelent CD-jük, a "Himnusz a borhoz" dalaival, melyeknek érdekessége, hogy a zenekar a pincészet munkatársaival közösen borokat is választott, és ajánl az egyes dalokhoz. Nagy sikerrel színpadra lép pohárral a kezében Ipacs Szabó István, a Vylyan főborásza is, elsőként a 2013-as Kakas Rozéval, vagyis az általa hedonistának titulált, "három b-s" borral, tehát: bárhol, bármikor, bármennyit.

Meg is hallgatjuk a Szélkiáltó előadásában a Kakashoz ajánlott nótát, történetesen Heltai Jenő, A kantinos kisasszony című megzenésített versét. Feszes, mégis játékos tangó a javából, némi R-Go slágerrel (Szeretlek is, meg nem is) fűszerezve, a "fehér abrosz, piros bor a kantin asztalán" sorocska pedig már szépen átvezetget minket a vörösborok világába. Közben kenegetjük a kenyérre a bársonyos tepertőkrémet, érkezik a pince vagány "fenegyereke", az Ördög is a pohárba, 2011-es évjáratát kortyolgatva kicsit meditálunk a zenekarral közösen, milyen dal passzolna hozzá, aztán egy vendégtől hangzik el a megoldás: "A jó zene mindenhez jó."

Ipacs Szabó István

Aztán egyre jobban örülünk, amikor Ipacs Szabó István megjelenik a mikrofonnál, hiszen újabb és újabb borokat mutat be. Érkezik a 2009-es Merlot is szépséges gyümölcseivel, epervelős-cseresznyelikőrös aromáival és karakteres, buja illataival, majd a határozott, koncentrált, és markáns 2009-es Cabernet Sauvignon zárja a sort.

Vagyis dehogy zárja, hiszen Ipacs Szabó István pincetúrára invitálja a vendégeket, mondván, legyen egy kis pinceszag is az orrunkban. Szívesen maradnánk, de még az a nemes feladat vár ránk, hogy Gere Zsolték pincéjének bőséges terméssel való megtöltésében is segédkezzünk, így Balogh Kornél, szőlész Vince napi meséjével zárjuk a kisharsányi élménybeszámolónkat.

"Vince napi Mese

Gyerek voltam még, ennél is kisebb, mikor ez történt:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, úgy hívták: Szőlő.
Messze földön nem volt nála nagyobb úr.
Még messzebb viszont igen, egy másik király, aki időnként körbejárta a világot, úgy is hívták: Időjárás.
Erejük is volt, akaratuk is volt. Folyton viaskodtak.
Ha Szőlő nőni szeretett volna, Időjárás néha megmakacsolta magát, és megnehezítette a körülményeket.
Hideg volt, ha melegre várt. Száraz volt, ha szomjazott.
Ha megpihent volna, nem engedte. Sziporkázott, amikor álmos volt, így egész nyáron csak hajthatott.
Éltek hát a világmindenségben, dacolva egymással, míg tusakodásukban el nem akadtak valakiben: az Emberben.
"Zárd börtönbe az időjárást!" - kiáltott Szőlő az Embernek.
"Mondd, hogy mindig hajtson a szőlő!" - rikoltott Időjárás az Embernek.
Az Ember állt némán, tudva, hogy van igaza mindkettőnek.
Így zárta az Ember a Szőlő cellájába, a bogyóba az Időt, ami azóta is feszíti Őt, s lett az Ember: Vin-Cell-ér'.
*Vin: a szőlő
*Cell: a börtön

Aki hallja, értse jól, vagy kérdezzen meg, miért is van ez jól."
(Balogh Kornél, szőlész - Vylyan)

Hordóból a hegy leve -

Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Nagyharsány

A fehér Comis

Végül persze kúszik némi pinceszag is az orrunkba, méghozzá Gere Zsolték nagyharsányi pincesoron lévő műemlék pincéjében, ahol jártunk már korábban is, egy szüreti interjú erejéig. Akkor velünk tartott Zsolt anyai ági nagypapája is, akitől minden elindult, hiszen ő "fertőzte meg" a családot a szőlő és a bor szeretetével. Most azonban nem édes és illatos szőlőfürtökkel teli ládák, hanem terített asztalok várnak ránk az egyik pinceépületben, no meg amolyan üdvözlő italként a Comis gyöngyöző legfrissebb tétele. Ezúttal nem rozészínben kacarászik - ő majd csak a májusi Borzsongásra érkezik meg, igazi fecske, vagyis "nyárcsináló" üdeség lesz, hejjdenagyonvárjuk! -, hanem fehér nyári ruhában szaladgál vidáman, ugyanis Zöldvelteliniből készült.

Valahogy jól áll neki ez a tavaszi tél, vagy téli tavasz, mindegy is... Kristálytiszta, csillámló, mint a frissen hullott hó, benne a tavaszi virágok illatával. Egy picinyke Cserszegi fűszeres is került bele. Bár Zsoltiék nem foglalkoznak Zöldveltelinivel (Máriagyűdről érkezett az alapanyag), igyekeztek a fajta minden csínját-bínját elsajátítani, így remek alapbort sikerült belőle készíteni.

Aztán a meggyes-kakasnyalókás-pirított cukorkás, magát nagyon itatós 2013-as Portugieser mellett Zsolti arról mesél, hol tartanak most. - Most már együtt tudunk élni a területekkel - mondja. Vagyis tudják, hol és hogyan kell bevetni például növényvédelmet - természetesen természeteset -, hol és mikor kell zöldmunkázni, és megoldották a területek vízelvezetését is. Miközben beavat minket a szőlészet-borászat titkaiba, a pince félhomályában picinyke szikrákat rajzol Zsolti arcára a szenvedély, a lelkesedés.

Gere Zsolti - Lelkesedésből jeles

Majd a prémium Pinot Noir érkezik a poharunkba, méghozzá annak az évjáratnak (2012) a termése, amikor mi is ott jártunk szüretkor, és a saját szemünkkel láthattuk annak a forró és száraz nyárnak a következményét, a borvidék küzdelmét, az évjárat mentését. Akkor már ezt a Pinot Noir-t is "bemenekítették" a pincébe. Friss májusi cseresznye, finom, de határozott tanninok a pohárban, és érkeznek a borkorcsolyák is, köztük a frissen sült sajtos tallér is, vele együtt meg a plédbe csavarodós Borzsongás-emlékek újra.

Sziasztok lányok: Szőke

Kóstolunk még 2012-es Cabernet Franc-t is a Várerdő-dűlőből, közben Zsolti a hordókhoz fűződő viszonyáról mesél. - A bor és a hordó nem találkoznak, ha sürgetik - mondja, utalva arra, hogy mindig előre kell gondolkodni, és nem szabad kapkodni. Szó esik a Soproni Egyetemmel zajló közös kísérletükről is, amely a legjobb erdők legjobb fáinak, és égetésüknek tanulmányozásáról, kutatásáról szól.

Aztán az est főattrakcióját, vagyis Gere Zsolti "hordótetejénülős", profi borlopózását nézhetjük végig, na meg örülhetünk, mert a "bemutató" végeredménye is a poharunkba csordul. Bár a hordóminták kóstolása nem a legegyszerűbb műfaj, hiszen még "gyermekkorban" lévő borokról beszélünk, érdekes és élvezetes dolog hordóból inni a hegy levét, főleg, ha ahhoz is hozzájárulunk ezzel, hogy bőséges termés érkezik majd szüretkor Zsoltiékhoz.

Hordóból a hegy leve...

A pince előtt még egyszer kacagva végigkacskaringózik köztünk a meleg esti szél, mi pedig Villány felé vesszük az irányt, hogy befészkeljük magunkat a jól megszokott kis panzióba, Gere Zsoltiékhoz, ahol az üdvözlőital újra a fehér Comis, a pincéből megérkezve pedig Zsolti és Évi jó házigazdák módjára asztalhoz ültetnek minket. Summa summarum, egy egész estés-éjszakás kóstolás-beszélgetés kerekedik az üdvözlésből, olyan kísérőkkel, mint például a 2011-es, gyümölcsös, könnyed, "csevegős" Pinot Noir, a 2011-es szilvás, kakaóbabos, fűszeres "már enni kellene valamit hozzá" Kadarka, vagy a "most már csak egymásra figyelünk" komoly és nagyon sok tudást magában hordozó 2007-es Aureus Cuvée, amely rengeteget bölcsül még a jövőben.

Januári tavasz

Az éjszaka derekán bújunk paplan alá, hajnalig az eső kopácsolása festi alá álmunkat, reggel pedig terített asztal, rajta a "kinemhagynám" stifolder, a tepertőkrém, és a Gere anyuka, vagyis Márta néni könnyű vaníliapuszival köszöntő házi baracklekvárja vár ránk. Frissen sült fahéjas croissant-ra csepegtetve-csurgatva olyan, akár a felkelő nap egy augusztusi reggelen.

Így zárult a 2014-es Vince napozás Villányban. A magunk részéről megtettük, ami tőlünk telt, énekeltünk, sokszor jót kívántuk, és persze kitartóan iddogáltunk is a bőséges termés érdekében. A téli tavasz azóta visszavonulót fújt, Időjárás némi hópaplan alá bújtatta a még álmos tőkéket, miközben talán Kornél meséjét olvasta békésen altatónak, így kezdve: Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, úgy hívták: Szőlő...

- Teljes képgaléria a Borgőz facebook oldalán - 

Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Wawrzsák László
           

Van új a nap(sütés) alatt! - Budavári Borfesztivál kapuzárási pánikos beszámoló

Állítólag a britek imádnak az időjárásról diskurálni, de náluk többet talán már csak az idei Borfesztiválozók beszéltek a témáról. Esik, nem esik, kimenjünk, ne menjünk, és a többi... Magam is eldilemmáztam az időt, hiszen a hétvége mindkét napjára terveztem látogatást Buda Várába, de a szombati borongós napból inkább ágyban kávézós, olvasós, esőkopácsolás-hallgatós kikapcsolódás lett.  No de aztán jött a vasárnap, vele meg a fellélegzős mosolyok, a nyár, a káprázatos napsugarak, valamint a pezsgők és a borok!

Borfesztiválilag az idei a nők éve volt

Az eredetileg két napra tervezett „annyimindent” nem lehet természetesen egy napba zsúfolni, tehát némileg rajtam is eluralkodott a „kapuzárási” pánik, vagyis a nap lenyugvásával egy időben kapcsoltam, hogy még ez sem volt, meg az is kimaradt, és mindjárt bezár háromszázvalahány napra a fesztivál. Ezért jó tudni, hogy mit akar az ember… (Egyébként nemcsak a Borfesztiválon, hanem úgy általában mindig). Mivel már rögtön az „útvonaltervezés” során eldöntöttem, hogy idén az újdonságok varázsát fogom keresni, vagyis a pincészetek kimondottan Budavári Borfesztiválon debütáló, vagy oda újdonságként elhozott, dédelgetett kincsecskéit keresgélem, e tematika köré gyűjtögettem az élményeket.

Rögtön első körben biztosra mentem, mert aki ismeri, tudja, hogy az etyeki Kertész Pincészetnél mindig történik valami. Rendre becsempésznek ugyanis valami kis különlegességet az életünkbe, így a Borfesztiválra is készültek meglepetésekkel, amelyek mindegyike - a borkaviár és a kézműves bonbonok is - Vanya Gábor „chocolatier” munkái.

Málnás bonbon Carla borkaviárral

Úgy kellett a zord idő után kiviruló napsütésben a sok-sok berobbanó bubi és finoman szétpattanó, fényes, kacagó borkaviárszem, mint egy falatka nyár. A málnás és a sárgabarackos kézműves csokoládé bonbon pedig még jobban rákontrázott a hangulatra: mindegyikük krémes, selymes, telis-teli érett, zamatos gyümölccsel, sőt, önmagában már pompás színeik is fülig érő szájat eredményeznek. A málnás bonbonomra egy kiskanálnyi Carla borkaviárt is halmoztak, így ezzel a csodás gyöngykoronával feldíszítve vittem a napra csillantani egy pohárka hűs Frizzante kíséretében.

Akik mindig meglepnek valamivel - Kertész borkaviár

A Kertész borkaviárok (Carla, Chardonnay, Pinot Noir) egyébként pontosan abból készülnek, amit nevük is sugall: az adott borokból. Hogy pontosan hogyan, az már a molekuláris gasztronómia „alkímiája”. Egy speciális eljárásról van szó, amely során a gyöngyöcskékbe zárva megőrzik a borok eredeti aromáit. A borkaviárokat minden olyan esetben érdemes tehát használni, amikor fontos, hogy a bor ízjegyei változatlan formában jelenjenek meg az étel ízvilágában, és ráadásul szép, különleges is legyen a végeredmény. Ahogy a fenti eset is mutatja, izgalmas dámát varázsolhatunk egy picinyke, helyes, zamatos bonbonból is, ha egy sikkes borkaviár kalapot teszünk a fejére.

Nők - ezúttal nem a "pult" mögött, hanem a színpadon

Miután kellőképpen felpezsdültem, az Oroszlános udvarba indultam, és ha már a Bor és Nő jegyében zajlott a fesztivál, kicsit bekukkantottam a Bor és Nő színpad eseményeibe is. A Pannónia Női Borrend tagjai beszélgettek éppen a borászatok női képviselőivel (úgymint Szabó Tímea – Bardon Borászat, Rácz Kinga – Egri Korona Borház, Dunai György Sándorné – Borpalota Borászat, vagy éppen Katrin Pfneiszl – Pfneiszl Pincészet), de nagy örömömre férfiakat is megkérdeztek arról, mi is a véleményük a hölgyekről, például akkor, ha bort készítenek, ha bort kóstolnak, vagy ha éppen ételeket és borokat párosítanak.

Dr. Csizmadia András gasztrofilozófus

Dr. Csizmadia András gasztrofilozófus szerint a nők valóban érzékenyebben közelítik meg a borokat, és viccesen azt is megjegyezte, mindig elcsodálkozik azon, hogy mennyi kiváló anyósjelölttel találkozik előadásai során, hiszen a nők annyira apró kis fineszeket képesek „kiszagolni” a borokból, hogy az élet más területein sem árt velük vigyázni. Apropó, hölgyek… Tanár úr az egyik számomra nagyon emlékezetes sajtvacsoráján hívta fel arra az urak figyelmét, hogy nagyon egyszerű a képlet, csak meg kell figyelni, melyik hölgy kedveli a kimondottan érett sajtokat, és azokra a nőkre bizony komolyan oda kell figyelni! Teljesen egyetértek.

Heimann Zoltán borász

Azt hiszem, végül a (női) dolgok lényegét Heimann Zoltán szekszárdi borász fogta meg leginkább, amikor azt mondta, hogy mivel a hétköznapok rendelvűsége általában jobban megy a nőknek, többfelé, és szervezettebben képesek megosztani a figyelmüket, ezért is fogékonyabbak az egyébként minőségi borászatban is fontos részletekre és finom változásokra, kezdve a szőlő virágzásától, egészen a borok éréséig.

A csopaki Szent Donát Pincészetnél

Miután a női energiák már szépen körbelengték az udvart, további felfedezőútra indultam. Nem kellett sokat sétálnom, és máris a csopaki Szent Donát Pincészetnél kötöttem ki. Tettem ezt már csak azért is, mert kaptam egy „fülest” – Borfesztiválon érdemes időnként az apró, itt-ott elcsípett infók alapján közlekedni -, miszerint fehérboros vidék ide vagy oda, ajánlatos megkóstolni a 2012-es Kékfrankost. Nem bántam meg, nagyon nem. A Csopak legfelső dűlőjében született bor nagyon finom gyümölcsökkel, a talaj ásványaival, és szép tartása melletti könnyedségével hangolt rá az őszi Balatonra. Ahová egyébként, mint megtudtam, azért is érdemes ellátogatni, mert a pincészet minden októberi hétvégére tartogat valami különlegeset, lesz fügés és birsalmás hétvége, halételek hétvégéje és mangalica hétvége is.

Vida Péter első Bikavérét is megkóstoltuk 

Mielőtt elhagytuk az Oroszlános udvart, a szekszárdi Vida Péterhez kukkantottunk még be egy kóstoló erejéig, hiszen olyasmit találtunk nála, ami eddig a pincészet életében még nem volt: Bikavért. Bár Vida Péterben régóta élt a vágy, hogy elkészítsen egy nagy formátumú, de mégsem „támadó” Bikavért, az elképzeléseihez csak a 2011-es évjárat termése adta meg először a biztos alapot. Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Merlot és Kadarka csodás négyeséből született meg a Vida Bikavér 2011, amely guruló piros bogyós gyümölcseivel, nagyon finom tanninjaival, és gazdag beltartalmával bizonyítja, hogy érdemes a sokáig dédelgetett gondolatokat egyszer csak – persze a megfelelő pillanatban - tettekre váltani…

Mandolás 2009 premier

Akár egy hermelin bundában lépkedő kecses hölgy, úgy burkolózott idén elegáns hófehérbe a Vylyan Pincészet standja. De nem csak ezzel a szemnek való újdonsággal készült a pincészet erre az alkalomra, hiszen a Borfesztivál első napjára, vagyis szeptember 11-re időzítették a Mandolás válogatás bor 2009-es évjáratának útnak indítását is. A nevében a hajdan ott termő mandulafák emlékét őrző Mandolás dűlő legszebb Cabernet Franc ültetvényéről származik az alapanyag, ráadásul egy meleg, tehát karakteresebb borokat adó évjáratból. Rengeteg dús, érett, buja piros gyümölcs, epervelő, aszalt vörösáfonya, cseresznye és pirított magvak a pohárban, miközben a tanninok finoman tapicskolják a nyelvet, a lecsengésben pedig étcsokoládé és fűszerek ölelkeznek. Telt, gazdag, de nem nehézkes bor, egyáltalán nem akar ránk telepedni, egyszerűen kifinomult és elegáns. Érdemes lesz követni őt a Borfesztivál után is.

Bukolyi Marcell és az Eger Cottage

Aztán a Kézműves Borok Háza standja következett, ahol Szentesi Katival a palackos erjesztésű, zamatos, friss, citrusos 2010-es Szentesi Fehér Cuvée Pezsgőt, Bukolyi Marcellel pedig az Eger Cottage vörös 2012-tételét kóstoltuk. Utóbbi egy új termékcsalád, az Eger Cottage vörös tétele, történetesen 100% Kékfrankos, és pontosan egy masszívabb, komoly bor, és egy fiatalos lendületű, könnyed, gyümölcsös egri határán mozog, már csak azért is, mert pontosan ez volt a cél készítésekor. Engem ráadásul még a duci madárkás címke is jókedvre derített.

Török Csaba (2HA)

És ha már ott jártunk, ki nem hagytuk volna a világért sem Török Csabát, a Szent György-hegy már csak a birtok nevében két hektáros gazdáját, hiszen a valóságban a borászat már egy picit tovább növekedett. A 2011-es évjáratot kóstoltuk végig: Pinot Gris, Shiraz, és persze a 2HA esetében elmaradhatatlan Tabunello került a pohárba, utóbbi friss, ropogós cseresznyével, kedveskedő, gömbölyítő édességérzettel, finoman húzó tanninokkal, a végén pedig a vulkáni talaj is kalapot emelt beköszönve elegáns ásványosságával.

Illés Tamással Pinot Noir-t, majd Viognier-t kóstoltunk

Néha a további újdonságokért pontosan a szomszédba kell menni, így csak pár lépést tettünk a Pannonhalmi Apátsági Pincészetig, ahol egy különleges fehér fajtát, a Viognier-t kóstolhattuk, 2012-es tétele ugyanis kivételesen önállóan került palackba. A Viognier-vel, mint a pincészet nagy testű, fehér házasításának (Hemina) egyik összetevőjével ugyanis kizárólag csak abban az évjáratban jelentkeznek önállóan, amikor fajtajellegét tökéletesen közvetíteni tudja. Ilyen volt eddig a 2011-es, és most a 2012-es évjárat is. Utóbbi tétel október első felében kerül piacra, és én a magam részéről nagyon várom, hiszen gazdag, telt, krémes, mégis friss, teli citrusokkal, barackkal, és ásványokkal, szóval kezdtem nagyon örülni, hogy még kapuzárás előtt eljutottam a standhoz.

Gere Zsoltiéknál

És hát ilyen az ősz, hirtelen zuhant ránk a hűvös levegő és a sötétség, úgyhogy még egy kicsit kalandoztunk a Villányi korzón, például Gere Tamás és Zsolt pincészeténél, ahol már a 2013-as rozé alapanyagát, az Oportót kóstolhattuk, aztán a 2012-es Kékfrankos válogatást, amelyre azért is figyelünk különösen, hiszen korábbi interjúnkban mesélt már nekünk arról Gere Zsolti, mekkora lehetőséget lát a fajtával kapcsolatban Villányban, és milyen szemlélettel képzeli el a "Nagy Kékfrankos" elkészítését.

A mádi Holdvölgynél

Az estét hol máshol, mint a Tokaji udvarban fejeztük be, ahol a mádi illetőségű pincészet, a Holdvölgy főborászával, Gincsai Tamással szemezgettük végig a borsort, amelynek tételei nagyon sokat mondó - bár angol - névre hallgatnak. A pincészet már a kétezres évek közepe óta létezik, mégis "újdonságként" tarthatjuk számon, hiszen eddig inkább nemzetközi színtéren szerepeltek. Borfesztiválos standjukat nem csak nézni, de olvasni is érdemes volt, a könyöklőn körbefutó, vagy itt-ott felvillanó szavakra nem egyszer óhatatlanul ráfeledkezett az arra járó. A 2007-es Birtokfurminttal kezdtünk (Meditation), amely a legszebb Furmint tételek házasítása, lágy vonalakkal és teltséggel, sok-sok gyümölccsel és ásvánnyal, valamint fantasztikus savgerinccel.

Tokaj kincsei

A végén persze nem maradtak el az édes borok sem, amelyek - legyen bármilyen közhelyes a kifejezés -, tényleg bearanyozták a napot. 2007-es krémes, selymes, barackos és friss édes szamorodni, majd a talán legkifejezőbb, Tamás által "szabadgyakorlat"-ként említett 2007-es Birtokválogatás (Signature) tette egyre magasabbra a lécet. A csúcs aztán egyértelműen a 2006-os 6 puttonyos aszú (Culture) volt, tökéletes egyensúlyával. Illatban a komoly, aszalt jegyek mellett friss citrusok, narancs és mandarin, apró erdei gombák, elegáns ásványosság, olajos, lassú mozgás, a szájban pedig a cukor és a savak pontosan úgy hatnak egymásra, mint a női energiák a férfire, és viszont... Újra és újra, szűnni sem akaróan...

Sosem árt... sőt!

A Nyulászó dűlő késői szüretelésű 2008-as Sárgamuskotályával (Intuition No2) búcsúztunk a fesztiváltól. Számban a tiszta szőlő aromákkal, az aranymazsolával, a finom, nyári, állra csorduló barackokkal sétáltunk ki a kapun. Nem zárták még be, kár volt a pánik... Mint ahogy az új dolgoktól sem kell félni soha, bár az ismeretlen gyakran félelmetes. Minden nap hoz valami apró újdonságot, engedjük, hogy a részünk legyen, és átjárjon minket. Háromszázötvennégy nap múlva újra nyílnak a kapuk...      

- Teljes képgaléria a Borgőz facebook oldalán -

Szöveg: Nagy Zita

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz

Itt mindig találok valami újat - Beszélgetés Halek Mírával, a Villányi borvidék fotográfusával

Úgy tűnik, Villány alatt húzódik valamilyen földcsakra. Mondom ezt azért, mert akik figyelemmel kísérik a Borgőz életét, tudják, hogy a borok és a gasztronómia iránti vonzódásom gyakran túlnyújtózik a poháron és a tányéron, és egybekel a művészetekhez és a kultúrához való vonzódással is. Szóval Villány ilyen szempontból kultikus hely, hasson a kifejezés bármilyen túlzónak is. A tények makacs dolgok, márpedig azok azt mutatják, hogy elég egy évben egyszer-kétszer (dehogy elég!) odautazni, és máris rengeteg olyan találkozás, beszélgetés, és élmény éri ott az ember lányát, amiből még sokáig töltekezhet.

- Mindig lehet találni egy jó okot arra,
hogy megkóstoljunk egy-két pohár bort -
Halek Míra fotográfus

Halek Míra fotográfussal is az idei villányi BorZsongás idején sodort minket egymás mellé egy borozgatós teraszozás alkalmával az ébredezni készülődő hajnal. Egy szép vonásokkal rendelkező, nagyon fiatal és törékeny lány, fényképezőgéppel. Amikor megtudtam, hogy ideje nagy részében csodálatos pillanatokra, helyszínekre „vadászva” járja a Villányi borvidéket, a szőlősorok, pincék világát, és Pécs városát, azonnal beszélgetni kezdtünk. Akkor csak futólag, hiszen későre járt, vagy éppen már túl korán volt, mindegy is. Aztán megismertem Míra képeit, amelyek nagyon megragadtak. Talán azért, mert kinyitottak egy ablakot a lelkemben, így mindenképpen folytatni szerettem volna a vele való beszélgetést. Így is lett.

    

- Amikor tavasszal megismerkedtem veled és a fotóiddal, magamban egy kicsit úgy helyeztelek el, mint a Villányi borvidék hivatalos természetfotósa, hiszen eddig nem találkoztam olyan fotográfussal, akinek objektívén keresztül ezt a csodálatos vidéket ilyen egyéni, érzékeny, és megragadó aspektusban láthatnánk. Honnan ered a természethez, ezen belül a szőlősorok, dűlők, présházak, pincék világához való vonzódásod?

- A Villányi borvidék hivatalos természetfotósa titulus megtisztelő, és köszönettel elfogadom - kezdi Míra nevetve. -  De komolyra fordítva a szót, gyerekkorom óta járom a természetet, ez egyszerűen belém lett nevelve. Minden évben nyaraltam anyukámmal a Majsi erdőben, túráztam Villány szőlői között, és minden húsvétkor megmásztuk a Villány melletti Szársomlyót is, ami hagyománnyá vált. Mindig is természet- és zöldközelben éreztem jól magam. Hogy Villányt miért fotózom ennyit? A válasz egyszerű: itt nőttem fel. Gyönyörű a táj, imádom a lankákat, a hegyet, és a mediterrán hangulatot. Sokszor érzem magam büszkének, hogy egy ilyen csodálatos helyen válhattam felnőtté.

Fotó: Halek Míra

  
 - Pincészeteket, borászatokat is fotózol. Milyen a borhoz fűződő viszonyod?

- Nagyon jó, mint ahogy ez egy villányihoz illik. Nyilván, annak, aki itt nő fel, elkerülhetetlen, hogy valamennyire összefonódjon az élete a borral. Mindig lehet találni egy jó okot arra, hogy megkóstoljunk egy-két pohár bort, és élni is szoktam ezzel a lehetőséggel – mosolyog Míra. - Nagyon sok borászat épült fel az elmúlt tíz évben, párat fotóztam is, példaként említve a Keller és a Csillagvölgy borászatokat. Tudom, hogy a modern újítások szükségesek, de a hagyományos pincészetek maradnak a kedvenceim, nemcsak fotós szemmel, hanem hangulatukban is.
 

- Van-e kedvenc borászod, illetve borod?

- Kedvenc boraim a vörösek, ez már a kezdetekkor kialakult. A barrique hordóban érlelt, testes borok kimondottan a kedvenceim, de egy finom rozét sem vetek meg, főleg nyáron, a nagy melegben. Leggyakrabban Gere Attila és Gere Tamás&Zsolt borait iszom, az ő boraikat ismerem talán a legjobban. Kedvenceim Gere Attilától a Kopár, a Solus, a Cabernet Sauvignon Barrique, Gere Tamás&Zsolttól pedig az Aureus, a Cabernet Franc, a Rozé, és a nyár slágere, gyöngyöző boruk, a Comis. Mellettük szívesen fogyasztok Vylyan és Tiffán borokat, legutóbb pedig a Csillagvölgy borászat Cserszegi Fűszerese ejtette rabul az ízlelőbimbóimat.

Fotó: Halek Míra

- El kell mesélnem neked, hogy amikor csak Villányban járunk, mindenképpen ellátogatunk kedvenc helyünkre, az Ördögárokba, és vagy biciklivel, vagy gyalogszerrel mindig be is járjuk, annyira megragadott minket a katlan hangulata. Különleges érzés figyelni a különböző napszakok, évszakok váltakozásait, a szél járását, vagy a felhők futását. Neked van kedvenc helyed a környéken, ahová akár többször is visszatérsz, amely inspiráló számodra, amelyet különösen szeretsz?

- Természetesen több olyan terület van, ahol szívesen barangolok. Ilyen az Ördögárok, ami az én kedvencem is, a Somssich-dűlő és a Jammertal, ahol a pincék és szőlősorok találhatók, egészen az Ördögárokig. Azért is jó erre sétálni, mert itt mindig találok valami újat, vagy egy pincét, vagy egy új utat, amit eddig nem láttam. A másik kedvencem a Templom-hegyi Tanösvény, ahol nemrég egy kilátó is épült. Ennek a hangulata számomra mindig nagyon különleges, hiszen ez egy mély szurdok, és a hatalmas kőfalak tele vannak az ősidők lenyomataival, fosszíliákkal. Itt tényleg nagyon közel érezheti magát az ember a természethez.

Fotó: Halek Míra

- A villányi BorZsongáson találkoztunk először... Rendszeresen jársz a borvidék eseményeire, rendezvényeire?

- Igen. Egyre több a rendezvény, és egyre több a program is, mindig jó a hangulat. Minden évben megyek a BorZsongásra, a Vörösbor Fesztiválra, és a Rosé Fesztiválra. Tavaly felkértek, hogy fotózzam a Vince napi programokat, ami nagyon jó élmény volt, sok vidám emberrel ismerkedhettem meg. A környék sok borászatába ellátogattunk, a Joó pincében felejthetetlen volt a hangulat, a cigányzenészek és a jó borok megtették hatásukat – meséli mosolyogva. - A kisharsányi Vylyan terasz is kihagyhatatlan, hiszen belátni az egész környéket, kevés ilyen panorámájú borászat van. A Vörösbor Fesztiválra pedig minden évben egyre többen jönnek, egyre nagyobb a híre, néha már ki is növi a tömeg a helyet. De ez így van rendjén, sok jó ember kis helyen is elfér, ahogy mondani szokták. Egy helyen lehet kóstolgatni az összes borász kínálatát, emellett pedig zenés programok is biztosítják a jókedvet. Egy szó, mint száz, mindegyik eseményt érdemes meglátogatni.
 

Fotó: Halek Míra

- Beszélgessünk kicsit még rólad. Honlapodon bemutatkozásodban ez áll: „Mindenki másképp éli meg a világot, ami körülveszi, a képeimmel szeretném megmutatni, én hogy látom…” Fotográfusok gyakran fogalmazzák meg azt, hogy elég megnézni a képeiket, és máris láthatjuk, mit és miért fotóznak, honnan jöttek, és merre tartanak. Bemutatnád kicsit közelebbről Halek Míra világát?

- Többnyire azért lettem fotós és nem író, mert sokszor nem tudom szavakba önteni azt a szépséget, vagy pillanatot, amit látok, ezért inkább kattintok. A fotózásig vezető út sajnos elég hosszú volt, sokáig nem tudtam mivel szeretnék foglalkozni, gyerekként sok minden érdekelt, de abban mindig biztos voltam, hogy a művészetnek helye van az életemben, és mivel festeni nem tudok, ezért a fényképészetet választottam. Amikor ez végre megfogalmazódott bennem, lett egy kezdő kis gépem, amivel próbálkozni kezdtem. Szinte mindent lefényképeztem, amit csak láttam, sokat nézegettem mások képeit, néhány esetben próbáltam én is hasonló dolgokat megalkotni. Aztán, amikor úgy éreztem, hogy már magamtól nem megy, elvégeztem a fényképész szakmát Pécsett a Simonyi Károly Szakközépiskolában. Ekkor kaptam meg azt a tükörreflexes gépet is, amiért anyukámnak nagy köszönet, és amivel ma is fotózom. Innen nem volt megállás, sokat fejlődtem az utóbbi pár évben.

Fotó: Halek Míra

 

- Milyen témák vonzanak legfőképp?

- Az én világom elég sokrétű, szinte minden témában van olyan, ami megfog, amit meg szeretnék örökíteni. A fő témák persze a természet- és makrofotózás maradnak. Annál szerintem nincs szebb dolog, mint amit a természet tud alkotni, és ha azt még olyan közelről is láthatjuk, ahogy szabad szemmel nem, még egy pluszt ad a dologhoz. Habár nagy divat lett manapság, hogy a fotósok a képeiket photoshoppal és egyéb programokkal a végletekig szerkesztik, én igyekszem mindig úgy átadni a dolgokat, ahogy azok a természetben vannak. Ennek a természetességnek a jegyében rendeztem a Villányi kiállításomat, „Csak természetesen” címmel. Itt villányi, és Villány környéki természetképeket, és egy-két pécsi hangulatképet láthattak az érdeklődők.

- Mikor érezted igazán a pillanat komolyságát, vagyis, hogy ez már tényleg több, mint gyerekkori álom, vagy szárnypróbálgatás, tehát hogy több is van közted és a fotózás között?

- A pillanatok, hangulatok, emberek megörökítése akkor kezdett bennem kialakulni, amikor Pécsre költöztem a barátomhoz. Rabul ejtett a város szépsége, a sok gyönyörű épület. Itt mindig zajlik az élet, mindig van mit fotózni. Ami itt viszont kihívás, hogy nem egyedüli fényképész vagyok, ezért nagy a verseny, hogy olyat tudjak alkotni, úgy tudjak egy-egy épületet, vagy hangulatot megörökíteni, ahogy azt mások még nem tették. Szerencsére sikerült néhány jó felvétel, így nemrég kiállítást is szerveztem „Pécs más szemmel” címmel.

Fotó: Halek Míra

- Tapasztalatom szerint többféle megközelítésből kezd valaki fotózni: egyfajta dokumentálás gyanánt, az adott pillanat megragadása, megörökítése miatt, érzelmet kiváltó látvány „létrehozása” céljából, esetleg a gondolatok, a személyiség kifejezésének eszközeként… Téged mi motivál? A pillanatok megragadása, megismételhetetlensége vonz, vagy inkább a saját, belső gondolatiságod, érzelmeid közvetítése?

- Eléggé megnehezítetted a válaszadásomat ezzel a kérdéssel, hiszen majdnem mindent elmondtál, amit én is gondolok. Látszik, hogy nem idegen tőled sem a fotózás – mondja mosolyogva. - Szerintem minden fényképész szeretne valami maradandót alkotni, és a szépséget átadni másoknak is. Sokszor van olyan pillanat, ami gyorsan elillan, de egy fotós örökre megőrizheti azt egy képen. Ettől szép ez a szakma.

Fotó: Halek Míra

- Vadas Ernő, a magyar fotóművészet kiemelkedő alakja, és a „hangulat rögzítőjeként” is aposztrofált fotográfus mondta egyszer: „Ha egy évben csak egy jó fotót készítek, akkor az már egy jó év volt.” Tudom, nehéz a kérdés, de melyik képedet, sorozatodat tartod 2012-re visszatekintve a legjobbnak, melyik volt az év meghatározó fotós pillanata, élménye számodra, és miért?

- Hát ez meg még nehezebb kérdés. Kedvenc fotóm nagyon sok van, mert minden képhez emlékek fűződnek. Tudom, hogy egy-egy kép elkészítésével mennyit bajlódtam, és ha másoknak az adott kép nem is tetszik annyira, nekem különleges marad. Ezért képet most nem emelnék ki, viszont meghatározó pillanatot igen. Ez a Villányi kiállításom volt. Azért érzem fontosnak ezt, mert ez volt az első. Nagyon izgultam, hogy fog sikerülni, hogyan fogadják majd az emberek a képeimet, főleg, hogy itthon voltam, mindenki ismert. Szerencsére nagyon pozitív élmény volt, csupa szép és kedves üzenetet kaptam utána mindenkitől. Remélem, nem ez volt az utolsó kiállításom itt.

Fotó: Halek Míra

 
- Bevallom, az utóbbi időben a boroknak köszönhetően beszippantott a gasztronómia világa is, nagyon kedvelem a különböző izgalmas étel-borpárosításokat, borvacsorákon szeretek belesni a konyhába, találkozni a séfekkel, ezért megörültem, amikor ételfotókat is láttam a munkáid között. A jövőben a borvidék gasztronómiáját is gyakrabban láthatjuk, közelebbről megismerhetjük majd általad, a te egyéni látásmódoddal?

- Az ételfotózással egyelőre még ismerkedem, de nagyon érdekel a fotózás ezen ága is. Ez akkor tetszett meg, amikor a Vince napi programok keretében vendégül láttak Gere Attila éttermében, és azokat a csodás ételkompozíciókat nem csak megehettem, de fényképezhettem is. Nagyon sok lehetőség rejlik ebben, szeretném ezt Villányban is folytatni. Ehhez azonban felkérések kellenek. Tehát, várom az ajánlatokat bármelyik pincészettől, étteremtől, nagyon örülnék a lehetőségnek!

- Mit üzennél azoknak az olvasóknak, akik még nem jártak a Villányi borvidéken?

Fotó: Halek Míra

- Aki még nem járt itt, feltétlenül pótolja, aki pedig rendszeresen jár, ne hagyjon fel a jó szokásával! Rengeteg a látnivaló, és remélem, a képeimmel sok embernek meghoztam a kedvét az idelátogatásra. Aki pedig nem teheti meg, hogy ideutazzon, látogassa sokszor a facebook oldalamat, mindig lesz új kép, amely esetleg kárpótolhatja. A borok pedig felejthetetlenek, és nem véletlenül ennyire egyedülállóak az országban is!

- Míra, nagyon örülök, hogy újra beszélgethettünk...

- Köszönöm neked ezt az interjút, és a lehetőséget is a bemutatkozásra. Remélem, még beszélgethetünk egy jó bor mellett valamikor a közeljövőben!

- Ha éppen két kattintás között lesz időd, az idei Vince napkor biztosan!