Az emberfajban megvan még az igény az őszinteségre…- A terasz
végéből szólal meg az igazság. Magyar hangja Cserna-Szabó András.
Szemelkerekedés. Még a szóda gyöngyöcskéi is abbahagyják egy pillanatra a kacagást.
Kisharsány, dombtető, szőlősorok, terasz. Néha forró szél támad valahonnan, de
épphogy csak végigborzolja a szőlő friss leveleit, játszadozik picit a finom
hajszálakkal, fellibbenti a könnyű nyári szoknyákat, majd lefut a völgybe.
Harmadik napja kánikula, pedig még nem fordult át a naptár májusra. A terasz
végéből folytatódik a történet. Fleckenstein Aurél, vagyis Au története. Aki „meg volt győződve arról, hogy ha a világon
az összes ember egyszerre az igazságra gondolna, és aztán egyszerre mindenki
kimondana csak egyetlen igaz szót, akkor a világ varázsütésre megváltozna.
Megjavulna.” Csak nézem a rozét a pohárban…
 |
| Fotók: Borgőz borblog |
Délen vagyunk, érezhetően nagyon
délen. Pirulnak a vállak, és az arcok. Mindenki mezítláb. Visszagondolok…
Vasárnap délben még hűsítő Balaton, fokhagymás lángos és almás palacsinta,
aztán indulás délnek, Villányba. Nem ismertem őt eddig igazán… csak egyszer
csókolt meg futólag. Kis nyári románc volt, sok-sok évvel ezelőtt. Aztán
elfelejtett, elfelejtettem. Nem találtunk többé egymásra. Talán majd most…
Borzsongás. Valami furcsa szomjúságot érzek. A GPS is egyre távolabbra jelzi a
célt, pedig érezzük, hogy nagyon jó úton járunk. A somogyi dimbek-dombok
tücskei időnként beciripelnek az ablakon. Aztán egyre nagyobbak lesznek az
emelkedők, és a Mecsek terít fölénk árnyékot. Már lemenőben a nap, amikor
megérkezünk Villányba. Diófás tér, majd éles kanyar. A panzió udvarán éppen a
házigazdával, Gere Zsoltival futunk össze. Nem nehéz, hiszen jó házigazda
módjára „vegyül” a vendégek között, mindenkihez odaül, beszélget, és közben
mosolyog, mosolyog, mosolyog…
 |
A mi poharunkba is azonnal
frissítőt tölt. Jéghideg Comis 2011
gyöngyöző rozé. Kacér teremtés, ha egyszer beléd karol, már végig veled sétál.
Táncolni akarsz vele. Felkavar, aztán lehűt. Sokszor lesz még vele dolgunk a
nyár folyamán. És sokszor volt vele dolgunk a három nap alatt is. Huncutul jött
velünk. Hűsölni a diófa alá, kiülni az esti teraszra, csocsózni az éjszakába.
Szerettük. Szeretjük. Nem kíméljük. Megisszuk. Újra és újra. Egyre inkább zsong
az udvar, az égen megjelenik a hold ezüst lapos tányérja. A pincetetőn kockás
plédek a füvön, faszén parázs és grillezett étek illata a levegőben. Füst száll át a
fényen, a pálinkás csirkéért és a whiskey-s tarjáért szombaton kellett volna
érkeznünk, de ma is igazi grillremekek kerülnek a tányérra Zsolti jóvoltából.
Vacsorázunk, közben akusztikus koncert. Bulcsú&Cimbik. Fáradunk, de hajnali
háromig pokrócba csavarodva teraszozunk, beszélgetünk és kóstolunk. Előkerül a
békebeli sajtos tallér is, frissen sütve, ahogy régen, gyerekkorban anyukáink
tették… Hálásak vagyunk Évinek. Nagyon.
Másnap kakaskukorékolós reggel,
már korán forróság. Árnyékban reggelizünk, majd bicajra pattanunk, és
kitekerünk Palkonyára. Békakuruttyolós kis tavak, álmosan, lágyan hajladozó
sásosok, színesen integető májusfák a tájban. Fűben heverészés, kútból
jéghideg, kristálytiszta víz. Villánykövesden rozéfröccs Bluméknál, aztán
vissza Villányba. Nyúlnak az árnyékok, már délutánban járunk, amikor
felkerekedünk Kisharsány felé, a Vylyan teraszra. Megérkezve teli
piknikkosárral kezdünk a Fekete-hegyen. Sonka, sajt, szalámi, roppanós
zöldségek, medvehagymás kenegetős, friss kenyér és friss, hűs rizling. Színes
gyíkok szaladgálnak a köveken, pillangók repkednek a fák között, néhány zajos
röptű lódarázs húz el a fejünk felett, hangyák menetelnek kitartóan a fűben.
Minden mozgásban van, él, zümmög, zsong…
A teraszon közben a Fláre Beás játszik. Veszprém megye
legjobb együttese, beás cigány fiatalokkal Devecserből, Borsodpusztáról és
Somlószőlősről. Örömzene gitárral, tamburával, kannával, kanállal. Néha befelé
sirat, néha teli szájjal nevettet… Furcsa dolog az élet… A fűszere mindenesetre
valahogy mindig megvan. És már itt is van Ede
a levesben. Könyvkóstoló Cserna-Szabó Andrással és Fehér Bélával. Közben a
terasz mellett kondérban rotyog a csülkös babos káposzta. Sok mindenről szó
esik. Lecsó, pörkölt, lángos, halászlé, meg erdélyi ételek, padlizsán, pacal,
tárkonyos csorba, kapor… mindeközben édes és keserű történetek, és Mikszáth
sóhajtása: „a túrós csusza haván pirosló
tepertyűk nevetve megszólítanak”. A könyv munkacíme egyébként Magyar etyepetye volt. Az etyepetye
Mikszáth idejében még étvágyat jelentett. Aztán felolvasás jön. A Zsenge zöldbab novella. Meg persze Au és
a Manna Restaurant története. Aki figyelt rá, sok mindent megérthetett. Ezzel
kezdtem a mesélést…
Naplementébe nyúlik a
Fekete-hegyi teraszozás. Lassan visszaindulunk hát Villányba. Nagyon meleg az
este, így megint csatlakozik hozzánk a Comis néhány könnyed pohárka erejéig. Csak
amíg felfrissülünk. A Matias Borozóba indulunk. Libatepertő, sajtok és
hagymalekvár, na meg borok, borok, borok… Aztán tovább, itt is, ott is
kóstolgatunk. Leszáll az éj, hosszú volt a nap. Még egy vidám csocsózás, majd
jótékony alvás újra. Másnap reggelre látszólag kicsit enged a hőség a
szorításból. Ismét elő a bicaj, ezúttal a Szársomlyó felé indulunk, dűlőkben
bringázni. Ördög-árok, Konkoly, Fekete-hegy, Várerdő. Valahová könnyebb
feltekerni, valahová nem is sikerül. Ahogy az életben… Néhány dűlőt szépen
átjár a szél, néhányban levegő sem rezzen, csak a tájkép remeg meg időnként a
hőségben. Megkerüljük a hegyet, a Kopár dűlő felé indulunk vissza. A türkizkék
égen siklóernyősöket ringat a szél. Késő délutáni ebéd a Tenkesben, ahol bár a
kakaspörkölt főzés elmaradt, azért jól lakunk a gyufatésztával jól megrakott
halászlével és a kemencében frissen sült kukoricás kenyérrel. Hazafelé úton még
meglátogatjuk új barátainkat, a Wassmann Bio Bormanufaktúra tulajdonosait,
Susann-t és Ralf-ot Pécsdevecseren. Érdekes történeteket mesélnek a
falucskáról, az életükről, miközben a finom borokat kortyolgatjuk. A
naplementében kisétálunk az egykor szebb napokat látott pincesorra is.
Aztán aminek eleje van, annak
egyszer vége is lesz… Akárcsak a Manna Restaurantnak huszonkilenc év után.
Kicsit rideg valóság, de így van. A borzsongás is véget ért, legalábbis
Villányban. Még egy hosszú éjszakai utazás, az autópálya cikázó fényei
kísérnek… Meg a gondolat, hogy ha „a
természet tényleg azonos a legfőbb létezővel, akkor az igazságot, sajnos, sosem
fogjuk megismerni. Így jártunk.”
Fotók: Borgőz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése