Olyan mohón befalta a nyári hőség
a langy tavaszi szellőket, hogy szinte észre sem vettük, mint ahogy azt sem,
hogy a fiókban hűsöl néhány írás. Igen, valahogy úgy van a borrajongó a
posztírásokkal nyáron, mint a kisiskolások a kötelező olvasmányokkal a vakáció
ideje alatt. Inkább foci, gumimatrac, Balaton, lángos, palacsinta, borbloggernek
meg hosszúlépés, vagy jéghideg rozéfröccs, sűrűn beirdalt, ropogósra sült
szigligeti Oszibácsiféle keszeg, egy kis kajak meg bringa, majd esti baráti, és/vagy
családi teraszozások halas, aszalt paradicsomos, padlizsános kenyérkencékkel,
fokhagymás-olívaolajas pirítósokkal, párás tekintetű gyöngyözőborokkal, friss
savú fehérekkel, jahjj...
Persze közben ott dörömbölnek a
megírásra vágyó és váró élmények a sötét fiókban, nehéz is nekik ellenállni, úgyhogy
nincs mese, egy idő után képernyőre is kerülnek. Szóval ott fejeztem be anno a Dél-Burgenlandi Bortavasz első napi beszámolóját,
hogy felfedeztük a fehérborok szigetét, Rohoncot. Másnap a tavalyi kimaradt
jeleneteket „vettük fel”, tehát néhány pince erejéig visszatértünk Deutsch
Schützenbe és Eisenbergbe, valamint ellátogattunk a Csaterbergi részre is,
ahol majdnem jól ott is maradtunk, de végül nem így történt. Hazatérésünk után isten
bizony nekiálltam a beszámoló megírásának is, most pedig be is fejeztem... Íme.
 |
| Csaterbergben megáll az idő... pontosabban így telik (Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita) |
Kalandos érzés, amikor úgy tűnik,
lekéssük az utolsó Rohoncra csatlakozó kisbuszt, és ezzel együtt a Rohoncról
hazafelé induló utolsó buszt is, miközben az autónk Eisenbergben parkol, és mi
éppen egy Csaterbergi buschenschank teraszán ücsörgünk egy hatalmas tál házi kolbász,
sonka, tepertőkrém, friss kenyér, némi hűs rizling, egy kedves bécsi házaspár,
valamint egy rohonci illetőségű, jó kedélyű nagymama társaságában. Szóval már
nem is sietünk sehová, a feladat amúgy is adott, hazajutni majd valahogyan, de
igazából végig azt érezzük, ez is megoldódik, és még csak tennünk sem kell
érte, csak egyszerűen hinni benne. Nem is zavartatjuk magunkat, nézegetjük a
nap utolsó állomásának teraszáról a vattapamacs pittypangokkal pettyezett élénkzöld
szőlősorokat, amelyek egy hatalmas, arborétumra emlékeztető erdőbe futnak le
meredeken. Picit szemetel az eső, de ez sem baj, falatozunk, iszogatunk,
beszélgetünk.
A napot a minerális vörösek
világában, vagyis a Kékfrankosok birodalmában, Deutsch Schützenben kezdtük a Schützenhof pincészetnél. Azt már a tavalyi
Bortavaszozásunk alkalmával konstatáltuk, hogy a precízen művelt szőlősorok,
kiskertek, ligetek és erdők, valamint takaros régi pincék és aprócska présházak
közé itt-ott már beékelődött a jelen - pontosabban inkább a jövő - modern
stílusú épületek formájában, de kivétel nélkül mindegyik úgy simul bele a
tájba, hogy egyáltalán nem zavaró a jelenléte.
A Schützenhof pincészet épülete
sem okozott megrökönyödést, hatalmas üvegfelületeivel átláthatóságot,
letisztult vonalaival természetességet sugároz. Az épület építészeti díjat is
nyert, de igazából nem a dizájn és a kifelé nagyot mutatás szándéka vezérelte a
pincészetet a bővítés során, sokkal inkább a funkcionalitás, és a szőlőfeldolgozás és borkészítés során a mechanikai beavatkozások
minimalizálása. Mivel kaptunk egy kis körbevezetést is, tapasztalhattuk, hogy bent
sétálva leginkább egy modern és otthonos lakókörnyezethez hasonlít a tér, és
valahogy még az acéltartályok, és a hosszú sorokban fekvő fahordók is szinte a
„berendezés” részei. A nagy üvegfelületeknek köszönhetően ráadásul olyan
érzésem támadt, mintha folyamatosan a szőlősorok között sétálnék, amelyekben
egyébként több tőke kora is meghaladja a 65 évet.
Mivel a Schützenhof pincészet is
tagja annak a Sixpack nevű csapatnak,
amelyben hat Deutsch-Shützen-i borász dolgozik együtt (Kopfensteiner, Krutzler,
Schützenhof, Wachter-Wiesler, Wallner, Weber), és mivel figyelemmel kísértük a
Bortavaszt megelőző Wein Trophy
borverseny eredményeit is, természetesen nem távoztunk kóstolás nélkül.
Elsőként az Eisenberg DAC 2011-es
tételét kortyolgattuk, amely az előző napi karcsúbb, könnyedebb és
gyümölcsösebb rohonci Kékfrankosok után jóval összetettebb élményt nyújtott
feketére érett meggyes jegyeivel, testes felépítésével. A Blue 2010 következett a sorban, a Kékfrankos-Pinot Noir
házasításban már a hordó is beköszönt, a cseresznyés zamatokat sűrű étcsokoládé
kísérte. A végére hagytuk a Wein Trophy borversenyen Kékfrankos Reserve
kategóriában első helyezést elért Mons
Ferrum 2011-es tételét teli érett gyümölcsökkel és a talaj ásványos, egyedi
jegyeivel, ahogy azt már megszokhattuk ezen a vidéken.
 |
| Reinhold és Hermann Krutzler birodalma |
A Schützenhof pincészeten kívül
még egy tavalyi kimaradt Deutsch-Shützeni jelenetünk akadt, a Krutzler pincészet, úgyhogy a pimaszul
száguldozó esőfelhők ellenére a hegytető felé igyekeztünk. A házigazda, Reinhold Krutzler, és édesapja, Hermann Krutzler telepedett mellénk a
borok kóstolása közben. Reinhold az
egyik nemzetközi szinten leghíresebb osztrák borász, vagyis a Kamptal régióban
Zöldveltelinivel nagyot alkotó Willi
Bründlmayer tanítványa. Ezen kívül Franciaországban, Olaszországban és
Dél-Afrikában is szerzett tapasztalatokat, de mégis visszatért
Deutsch-Schützenbe, hogy itt készítsen egyedi stílusú, kiemelkedő minőségű
borokat, vagyis, hogy folytassa azt a munkát, amit édesapja, Hermann 1966-ban elkezdett.
Zweigeltet, Kékfrankost, és
Kékfrankos Reserve tételeket kóstoltunk, majd előkerült egy érdekesség, a Nador
névre keresztelt Kékfrankos 2009-es tétele is. A palack tartalma a magyar
oldalon fekvő vaskeresztesi termőhely Kékfrankos alapanyagából készült, ahol a
szőlészeti munkákat a kiváló magyar borász, Garger Imre felügyeli,
míg a borászati teendőket a túloldalon Reinhold
Krutzler látja el. Az együttműködés 2002 óta áll fenn, Reinhold azonban úgy fogalmazott, hogy igazán 2009-től számítható
az indulás, hiszen ez volt az első ígéretes évjárat, és addigra már megtalálták
azt az utat, amit járni szeretnének ahhoz, hogy igazán nagy bort készítsenek a
Kékfrankosból. Hogy valóban jó úton járnak, arra a pohárba csorduló nagy
volumenű bor bólintott igenlően: a talaj ásványai tökéletes harmóniában a
meggyes-fekete cseresznyés zamatokkal, a finom fűszerességgel, és a gyönyörű
felépítéssel. Egyébként az osztrák-magyar együttműködés a www.nadorwine.com
címen reményeink szerint követhető is lesz, bár egyelőre még csak Coming
soon...
 |
| Osztrák-magyar együttműködés |
Krutzlerék Kékfrankos
alapanyagaikra nagy figyelmet fordítnak. A klímával szerencséjük van, hiszen pontosan
itt találkozik a meleg, pannon-, és a csapadékosabb, hűvösebb stájer időjárás,
előidézve azt az ideális helyzetet, hogy a nappalok egyenletesen melegek, az
éjszakák viszont hűvösek. Óriási adu ász a kezükben az egyedülálló agyag- és
pala talaj a magas vastartalmával, ettől igazán egyediek a Deutsch-Schützeni és
Eisenbergi Kékfrankosok (például a Zweigelt fajta ugyanis kevésbé képes itt,
Dél-Burgenlanban „közvetíteni” bizonyos ásványi anyagokat, így a káliumot, a
calciumot és a foszfort, míg a Kékfrankos nagyon is). A Kékfrankost termő dűlők
(Fasching, Reihburg, Hornig, Bründlgfangen, Adaxl) egytől-egyig nagyon magas
ásványi anyag- és nyomelem tartalmúak. Persze ne felejtsük el, hogy ez a
termőtalaj a Vas-hegy magyar oldalán is folytatódik tovább, így a mi kezünkben
is ott van az egyik legfontosabb tényező ahhoz, hogy kiemelkedő minőségű és
egyedi Kékfrankosokat készítsünk, ahogy azzal már néhány borász foglalkozik is a hazai oldalon.
 |
| Weingut Rennhofer |
Krutzlerék után kicsit ellátogattunk
Eisenbergbe is, bár ekkor már harkályként kopácsolt a fejünkön az eső, így
sokat nem teketóriáztunk, lesz, ami lesz alapon betértünk a Rennhofer
pincészethez. Már megérkezésünkkor tudtuk, hogy jól tettük, pedig ekkor még
csak a „külcsínt” szemrevételeztük. A kívülről takaros, családi háznak tűnő
porta belül leginkább egy miniatürizált igényes borbár-bisztró-hotel
kombinációhoz hasonlítható, ahol szerintem szinte mindenki – még a tányérokkal
igyekvő „pincér” is családtag. És ha már a tányéroknál tartunk: a tartalmuk
lenyűgöző volt, sonkák, sajtok, olajbogyók, roppanós saláta, és különböző egyéb
antipastik.
Mihelyst letelepedtünk az egyik
asztalhoz, és az esőáztatta szőlőhegyet kezdtük pásztázni az ablakból, frissen
sült illatos sós stangli érkezett kis kosárkában, mi pedig belevágtunk a borok
kóstolásába. A szomorkás időben jól esett a Kékfrankos-Merlot-Syrah hármasából
készült, apró, selymes buborékokkal simogató Frizzante Rosé. Aztán persze itt sem maradt el a Kékfrankosok
kóstolása, de újra és újra csak ugyanazt tudnám írni: talaj, ásványok,
gyümölcsök, masszív, de mégis elegáns felépítés. A Vinitor 2007-es tételével (Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon)
búcsúztunk ettől a kis takaros eisenbergi „enoteca”-tól.
Csaterberg felé vettük az irányt,
mégpedig a Bortavasz Shuttle-Service szolgáltatásával, vagyis a pincészetek
között közlekedő menetrend szerinti ingyenes kisbusszal. Dimbes-dombos tájon át
kanyargott az út, néhol egészen szűk erdei utakon ringatóztunk, amit nem is
bántunk, leszállni amúgy sem akaródzott nagyon, hiszen kint egyre kitartóbban
zuhogott az eső. Aztán mégis rászántuk magunkat, és Csaterberg szűk,
kacskaringós kis útjain sétálva elindultunk felfedezőútra. Mivel sok időnk nem maradt az utolsó, Rohoncra csatlakozó kisbusz indulásáig, már csak néhány
helyre kukkantottunk be némi borkóstolóra.
Aztán lazán kiültünk a Sieglinde
Stubits Buschenschank teraszára kvartekázni némi friss Frizzante és
Olaszrizling társaságában, sorra rendeltük a helyi házi ételeket, mi több,
egyszer csak befutott az a bécsi házaspár, és a velük tartó rohonci illetőségű
nagymama is, akikkel az elmúlt két napban meglehetősen sok helyszínen
összefutottunk, és a második nap végére már igencsak jó viszonyt ápoltunk.
Mondanom sem kell, észrevétlenül telt az idő, vidáman estebédeltünk, miközben…
Miközben az óránkra nézve konstatáltuk, hogy lekéstük az utolsó csatlakozást
Rohonc felé.
Természetesen a segítség nagyon
gyorsan megérkezett, szerencsénkre a bécsi házaspár kedvesen felajánlotta, hogy
a nagymamával együtt minket is elszállítanak Rohoncra, behozzuk azt a
lemaradást, és elérjük az utolsó hazafelé tartó buszunkat. Ahogy azonban indulásra
készen az autó felé sétáltunk, még egy meglepetés ért minket: a buschenschank
alsó szintjén a Rohoncra tartó kisbusz sofőrje kávézott, és kedvesen közölte
velünk, hogy minket vár, pontosabban értünk kanyarodott vissza, nehogy itt
maradjunk, és lekéssük a Rohoncról hazafelé tartó buszunkat…
 |
| Végül gyerekjáték volt hazajutni... |
Mit mondhatnánk… Figyelmesség, kedvesség, vendégszeretet, na meg kiváló borok és remek emberek. Számunkra ezzel a tapasztalattal zárult az idei Bortavasz (is). Az érzésem pedig egyre inkább az, hogy Dél-Burgenland nem sokra menne "pusztán" a csodálatos Kékfrankosaival, vagy a különleges termőhelyi adottságaival. Szükséges hozzá mindaz, amit az itt élő, borászattal, gasztronómiával, turizmussal foglalkozó emberek egyfajta kézenfekvő természetességgel és nyitottsággal adnak át az ide látogatóknak. Valóban olyan érzés ott lenni, mintha átugranánk a szomszédunkhoz egy kis borozgatásra, beszélgetésre. Aki errefelé jár, ne hagyja ki… Mi jövőre sem fogjuk.
Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Nagy Zita és Wawrzsák László - Borgőz
Gorgeous!
VálaszTörlés