In memoriam Dezső
Ezen az őszön meghalt Dezső. Történt
mindez egy szerdai napon, Szőlőskislak egyik csendes kis utcácskájában. Aztán szombaton
némi rizlinges káposzta és céklás chutney kíséretében meg is ettük. De erről
később. Előbb egy kis őszi lamentálás. Vagy tán nem is az. Mert lehet, hogy el-
és meg kell érni egy bizonyos kort, hogy az őszt ne csupán a bőrünkön érezzük,
hanem valahol belül is. Ahhoz meg főleg korosodni kell, hogy a balatoni őszt
értékeljük. Elcsendesedő partok, szélben magányosan nyikorgó strandkapuk,
halkan susogó nádasok, szélhárfaként csilingelő kikötők. Pár hónapig nem
tapossuk a bringa pedálját a balatoni utakon, megállva egy mennyei, sűrű
révfülöpi halászlére, és Oszi bácsi – polgári nevén Juha Gyula – szigligeti,
fogalommá vált keszegsütödéjében sem nyalogatjuk kéjesen vigyorogva sült halas
és kovászos uborkás ujjainkat, miközben a gerincéig sűrűn beirdalt keszeg ropogósra
sült szálkáit öblögetjük rizling hosszúlépéssel. Mégsem szomorkodunk. Inkább a déli partra látogatunk. Merthogy oda is beszökött
az Ősz. A Kislaki Ősz.
 |
| A házigazda: Légli Géza - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita |
Szorgosan fel-le hajtogatjuk a
napellenzőt a kocsiban az autópályán, az ablaktörlő is morcosan csikordul időnként,
hogy na, ne hülyéskedjünk már, ezért a pár cseppért nem érdemes. Hol süt a nap,
hol esik az eső. Jobbra a nagy víz kéklik, néhány kósza vitorlás pöttyözi
fehéren. Éles kanyarral térünk le a Töklámpás fesztiváltól zsibongó Balatonboglár-Szőlőskislak
felé, ahol már készül a tökös palacsinta, a tökfasírt, meg a tökös-gombás nudli.
Akár itt is szívesen maradnánk, de nem ezért érkeztünk. Meg kell ennünk Dezsőt.
Ha már egyszer meg kellett halnia. Na meg a
Kislaki
Bormanufaktúra debütáló borait is meg kell kóstolnunk, tehát arrafelé gurulunk
tovább. A bejáratnál a házigazda,
Légli
Géza, és a Káli-medencéből, Szentbékkálláról érkezett vendégborász,
Trombitás Tamás. Na meg a borok. Tamástól
főképp Olaszrizlingek, Gézától Pirosbor, Piros Habzó, a Jánoshegy szépségei, a
Lakitető Syrah, a Válogatás Pinot Noir, és még nincs vége a sornak. Álldogál
benne egy Merlot is, 2012-ből.
Érintetlen
névre hallgat.
 |
| Egy kis őszi bossa nova |
A takaros porta kerekes kutas,
szilvafás udvara ilyenkor Borkertté alakul át. Bár októberi késő délután lévén mindenki
puha, meleg sálakba, vastag kardigánokba burkolózik, a háttérben swinget és
bossa novát játszó Barta Zsolt és Jász András mediterrán pezsgést varázsol a
kertbe. Bár kicsiknek már szigorúan fülre húzott sapis idő van, szép számban
szaladgálnak gyerekek is, a homokozó és a hinta is folyton teltházas, a
kistalicska sem árválkodik sokáig magányosan, pakolják és szállítják benne a
homokot a kiskölykök rendületlenül. Hangulatteremtésből csillagos ötöst kap
tehát a házigazda, pedig az olyan nagyon apró, de mégis fontos, kedvesen
átadott információkat még nem is említettem, mint a mosdó helyének
meghatározása a nyomtatott kis programlapocskán. Így hangzik, ni: „
a borházban (kisebbik parasztház) jobbra,
majd balra (a cserépkályha mellett)”.
 |
| Pál Jani - Piac Bistro |
Persze boroktól gyorsan megéhezik
az ember. A lánya azért nem, mert éppen egy slusszkulcs lapul a kistáskájában.
Marad tehát a békebeli házi bodzaszörp, és az egykoron 150 kilós
Dezső, akit
Bubi vett kezelésbe, már úgy értem, henteskésileg. Aztán az
alapanyagokból
Pál János (Piac
Bistro) készített frissen sült pecsenyét, házikolbászt és hurkát,
Bakcsy Árpád, és
Nemesvölgyi Attila (Sarki Fűszeres) pedig szabadtűzön készülő
tartalmas leveseket, egytálételeket, krémeket és egyéb kiegészítőket alkotott. A
hatalmas, kemencével és mindenféle egyéb sütő-főző alkalmatossággal elkényeztetett
teraszra zarándokolunk, ahol orjaleves, lucskos káposzta, Kislaki kenős zsír
pörccel, rillette oldalasból, hurka, kolbász, pecsenye, tepsis krumpli, házi
zalai savanyúság, lekváros és diós hájas kráfli, és a már említett céklás
chutney és rizlinges káposzta várja elkerülhetetlen sorsát.
 |
| A házigazda Nemesvölgyi Attilával - Sarki Fűszeres |
Megsúgom, nem először brillíroz
itt a Sarki Fűszeres. A Kislaki Ősznek, csakúgy, mint rügypattintós, fűzöldellős,
madárcsicsergős partnereseményének, a Kislaki Tavasznak ugyanis már több éves
hagyománya van. Sokat látott a Kislaki Borkert. Látta vendégborászként
Balogh Zoltánt a Somlói Apátsági
Pincétől,
Szecskő Tamást, Karner Gábort,
Tamás Ervint, a konyhát pedig birtokolta a balatonszemesi
Kistücsök stábja, és
Várvizi Péter, a Csillagánizs főzőiskola
séfje is. Ez tehát az a hely, ahol a pohárba és bendőbe valón kívül a
szellemi táplálék sem marad el soha. Zsebében a Képzőművészeti Egyetem
festődiplomájával, majd közel tíz éves Magyar Iparművészeti Egyetemi tanári
múltjával
Trombitás Tamás, az idei
vendégborász is masszívan erősíti a hely szellemét. A művésztelepek és
alkotóműhelyek világa mellett még egy csoda rabul ejtette, a Káli-medence, Szentbékkálla,
és a Veléte-hegy. Nemcsak a szőlője, de a mandulása és a gyümölcsöse is ott
mosolyog: almák, körték, magyar kajszi, Bereczky birs, besztercei szilva.
 |
| Szerettünk, Dezső... |
Aztán egyre makacsabbul kúszik be
a kardigánok és kabátok alá az ősz. Miközben Gézától búcsúzkodunk, hallgatjuk a
házba rejtélyes módon beköltözött tücsköt. Tegnap óta a komód alatt lakik, a
kisebbik parasztházban, a cserépkályha közelében. Talán az előző nap ott járt
Kistücsök stábja rejtette oda, de az is lehet, hogy aprócska testébe Dezső
hatalmas lelke vándorolt át… Ki tudja… Szőlőskislakra leszállt az este. Elkészültek
a töklámpások is, a házak előtt pislákolnak, táncolnak az apró narancsszínű fények. Mintha
csak „kis rőzse-dalok” lennének…
Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése