Ébredések - A hajósi pincefaluban jártunk

Ez a történet még ősz elején kezdődött. Egy születésnap, pontosabban annak megünneplése vitt minket a Hajós-Bajai borvidékre az idei szeptembervégen. Hogy magamtól, saját elhatározásból, érdeklődésből, kíváncsiságból mikor kerekedtem volna fel arrafelé, őszintén bevallom, számomra is rejtély, de a szülinap miatt mindenképpen nekivágtunk az oda-vissza hatszáz kilométernek. Mert hát kimondva, kimondatlanul, valahogy úgy van ez, hogy Hajósra „csak úgy” nem indul el az ember. Pedig az eddig szunyókáló, valaha szebb és boldogabb napokat látott déli pincefalu ébredezik, a pincék álmosan nyitogatják szemüket, és bár szép lassan, de a fény felé fordítják arcukat.

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

 

Huszonnégy girbegurba utca ezerkétszáz összekapaszkodó pincével, hatalmas, méltóságteljes diófákkal, meredek löszfalakkal, mélyben kacskaringózó szakadékokkal. Egy mesekönyv lapjaira illő falu, ahol csak a bor lakik, és amelynek utcácskáin legtöbbször néhány hajósi fiatal vezeti lelkesen az odalátogatókat, miközben a pincék előtt kvaterkázó „öregek” vidáman üdvözlik őket. A zsigerekben érezhető itt az élet rendje, az apáról-fiúra szálló történetek a pincék mélyén várják békésen, hogy visszatérjen a legnagyobb fiú, és elfordítsa a kulcsot a rozsdás lakaton. Mintha Hajós soha nem küzdött volna a túlélésért, inkább csendesen és szerényen téve a dolgát várt, bízva abban, hogy úgyis eljön az ő ideje.

Nagyjából két generáció óta várja azt a pillanatot, amikor szőlői újra úgy teremhetnek, és hordói újra úgy telhetnek csordultig, ahogy az a pincefalu több száz éves múltjához méltó. A hajósi borok nem kaphatók nagy áruházláncok polcain. A gazdák itt leginkább egy hektárnál kevesebb szőlőültetvényt gondoznak, és szinte csak a család számára készítenek bort, az ezen felül többletként megtermett szőlőt értékesítik csupán, ahogy tették azt régen, több évszázadon át. A pincék méretéből adódóan itt bizony soha nem lesz tömegtermelés, a tradíciók emiatt – már csak egyfajta kényszerűségből is – biztosan mindig tovább élnek, viszont a képzeletbeli mutató már a minőségre törekvés hosszú óráinak első másodpercére állt.

Hajósi szőlők

Születésnapozó csapatunkat ezen a délutánon-estén Huber János kalauzolja végig. Miközben a szeptemberi nyárban egyik pincétől a másikig sétálunk, hét pince összefogásáról, vagyis a Vintegro Pinceszövetségről mesél. Valamennyien rendkívül fiatalok, és évekkel ezelőtt kezdtek bele a borkészítésbe szüleik, nagyszüleik nyomdokán haladva. Eleinte csak saját maguk iszogatták ezeket a borokat, majd egy ilyen baráti borozgatás alkalmával kezdtek terveket szövögetni arról, mi lenne, ha a hajósi pincefalu utcáit újra megtöltenék kirándulni, borozni vágyó vendégekkel? Sétálva a szunyókáló pincék között nem kis feladatot vállaltak magukra, de érezhetően igazán komoly az elhatározásuk. Palackozni kezdték boraikat, ténylegesen – tapasztalatom szerint valóban nem csak reklámszagú közhelyként - összefogtak, pincéket újítanak fel, fogadják a vendégeket, pincefalu-túrákat szerveznek, marketinggel foglalkoznak, borbemutatókat tartanak. János vidám természete, folyton mosolygó szeme üzeni leginkább a nagyvilágnak, hogy elérkezett a hajósi ébredés ideje.

Oszvald borok 2011-ből - 8460 küvé, Cserszegi Fűszeres, Kékfrankos

Közben megérkezünk az első pincéhez, a Vintegro abszolút újoncához, Oszvald Andráshoz. Alig kezdett bele 2011-ben a borászkodásba, 8460 nevű küvéje máris elnyerte a helyi borbírák tetszését. Az egyre inkább augusztus derekát idéző melegben a pince árnyékába húzódunk, időnként halkan puffan a fáról egy-egy méretes dió. Borozgatunk kötetlenül, nem szakmázva, hanem csak úgy. Átugrunk még egy kis pincenézőbe a szemközti utcába, ahol egy több száz éves pince felújítási munkáiba avatnak be minket a fiúk. Talán nem tűnik nagy dolognak, ott állva mégis úgy érzem, a hűvös falak között olyan helyeken és időkben járhatunk, amely nem mindenkinek adatik meg. 

Umenhoffer Zsoltnál

    

Tovább sétálunk, majd a szintén Vintegro-s Umenhoffer Zsolthoz érkezünk a Kadar utcai pincébe. Takaros porta, terített asztalok, és a világ legjobb sós házisütije mindenféle finom magvakkal, frissen, melegen. Zsolt annyira fiatal, hogy inkább nézném elsőéves gimis srácnak, mint borkészítéssel foglalatoskodó felnőttnek. Márpedig a csalafinta látszat ellenére az utóbbi igaz. Kedvesen és szerényen beszél a borról, a borkészítésről, az elképzeléseiről, de mindvégig komoly alázattal, elkötelezettséggel. Bevallom, Zsolt stílusa, gondolatai, és mentalitása állt hozzám ezen a rövid pincetúrán a legközelebb. Boraiban ugyanez a korán felnőtté válással mindig együtt járó komolyság csillan vissza. Merlot-ja például már nem csak pislákoló lehetőségeket, tétova útkereséseket mutat, Zsolt bizony határozottan úton van. Még ha az elején is, hiszen csupán 2009 óta borászkodik.

Huber Jánosnál

A készülődő este aztán az utolsó pincébe terel minket, egész napos kísérőnkhöz, Huber Jánoshoz. Itt üljük a születésnapot is. Jánosék gyönyörűen felújított pincéje előtt rotyog a vacsoránk a bográcsban. Csülökpörkölt, főtt krumpli, házi savanyúság, majd pezsgőtorta, ajándékozás, kívánság és gyertyaelfújás… De előtte a pincelátogatás. Makulátlan rend és tisztaság a pincében, pedáns rendben a palackok is, köztük például a Mínusz Négy küvé. Nem, nincs jegyzet, születésnapoztam én is. Csak azt tudom, hogy János pincéjét elnézve és borait kóstolva érdemes lesz a hajósi hírekre figyelni a jövőben. 

       

Apropó, hajósi hírek. A Vintegro és a pincefalu most adventre készül. Ahogy ők fogalmaznak, szokatlan adventre. A hét fiatal borász ugyanis először költözteti be a karácsonyt a pincefaluba, a présházak ablakában gyertyák világítanak majd, az utcákat és tereket pedig sült gesztenye, kürtös kalács illata járja be. A gyerekeket aszalt gyümölccsel, meleg teával és karácsonyi punccsal várják, a felnőtteket pedig a borászok kínálják majd boraikkal. Az adventi Nyitott Pince Napokon (december 8-9, és december 15-16.) 14-től 19 óráig látogathatunk meg negyven (!) pincét, ingyenes (!) borkóstoló keretében. A présházakban helyi kézművesek és termelők is kínálják majd portékáikat, tehát szép és míves karácsonyi ajándékokkal térhetünk haza Hajósról. 

Hamarosan beköltözik a karácsony...

Az alvó pincefaluban aztán mi is álomra hajtjuk fejünket egy pince feletti apartmanban, amely egyébként szintén a hely sajátossága, hiszen rengeteg ilyen, a présházak felső szintjén kialakított, pince feletti szálláshely áll a fáradt borturisták rendelkezésére. Miközben egyre halkul a külvilág, arra gondolok, mennyire fontos, hogy megtanuljuk szeretni nemcsak a jó bort, hanem a borhoz kötődő kultúrát és tradíciókat is. Fontos, hogy többször, sokszor, ahányszor csak lehet, menjünk el oda, ahol gyökereivel kapaszkodva örök hűséget esküszik a szőlő a termőhelynek, oda, ahol kiforr a bor, majd csendben komolyodik tovább. Ahhoz, hogy a fenti gondolatok mennyire nemcsak Hajósról szólnak, hanem önmagunkról is, feltétlenül Alkonyi Lászlót idézném: „Általában csak annyi hiányzik, hogy együtt mozduljanak az emberek, hogy egyet mondjanak, egyre gondoljanak. Általában a „csak” a legnehezebb. Talán, mert összeszűkült a közös nyelv, és elfogyott a közös cselekvés tere. Éppen ezért kellenek a közös alkalmak: a borért, a közösségért – végeredményben önmagunkért. Legjobb, ha egy koccintással kezdjük.”

- Teljes képgaléria a Borgőz facebook oldalán - 

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

 

Gasztronómiai utazás van – Ízek és borok nyereményjáték van!

„Az Ízek és Borok kiállításon jó emberekkel, szép borokkal, és finom ételekkel találkozhatunk. Örömmel leszek idén is a rendezvény házigazdája” – mondta Gianni Annoni, mi pedig azt szeretnénk, ha ebből a sok jóból a Borgőz olvasói se maradnának ki, ezért az Ízek és Borok kiállításra szóló 2 db páros belépőt, és 1 db két palackból álló borösszeállítást sorsolunk ki. Érdemes tehát az alábbi összefoglalót elolvasni, melyből kiderül, mi minden várja az érdeklődőket a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában, november 23. és 25. között. Természetesen nyereményjátékunk kérdése a poszt végén, helyes megfejtése pedig a szövegben található, nem is annyira elrejtve.

A gasztronómia és a borok rajongóinak igazi kényeztetésben lesz részük, hiszen a hazai és a nemzetközi konyha, a híres magyar borok és mindezek felszolgálói, valamint éttermek és pincészetek mutatkoznak majd be, és kínálják ételeiket, italaikat. A kiállításon a legnagyobb figyelmet Székelyföld, vagyis Sepsiszentgyörgy és Hargita megye kulináris, turisztikai és kulturális értékei kapják majd, mivel ebben az évben ezeknek a tájaknak a képviselői lesznek a kiemelt vendégek. Szombaton nagyszabású főzőverseny zajlik majd, ahol meglepetés alapanyagokból kell rögtönzött fogásokat készíteni. A „Sztárok, szakácsok, ízek” párosainak közönség-kedvencei: Rákóczi Ferenc (aki után soha nem úszik a konyha), Gombos Edina (aki a kubai konyha elkötelezett híve), és Váczi Gergő (aki nem a fakanál ördöge, de szerinte ez nem számít). A párosok séf tagjai: Barka Áron (ARAZ étterem, Zara Hotel), Hajdú Zoltán (Ken Carpathia), Lakatos Tímea (Hotel Astoria – ex-Costes), és Moórné Somogyi Veronika (Kakas Étterem). De lesz még ezen kívül Macaron sütés, olasz főzőbemutató, olívaolaj kóstoló, és még rengeteg finomság.           

A fesztiválhangulatú rendezvényen a látogatók megismerkedhetnek a magyar pincészetek boraival is. A kiállított borokból nemcsak kóstolhatunk, de nagyobb tételben vásárolhatunk is. Állítólag ahhoz pedig, hogy értékeljük a jót, ismernünk kell a rosszat is, így a kiállításon a hibás, beteg borokat is megismerhetjük, vakteszt és illatminták segítségével. Bock Bisztró, Wang Mester Kínai Konyhája, Mészáros Pincészet, Eszterbauer Pincészet, Polgár Pince – csak néhány név a kiállítók közül, akik napjaink gasztronómiájának és borkészítésének mesterei. Újdonság, hogy okostelefon alkalmazással 200 bort és 50 ételt ismerhetünk meg részletesebben, és az applikáció segítségével bárki kedve és ízlése szerint párosíthatja a borokat és az ízeket. A programban Fabók Mihály, örökös magyar sommelier bajnoknak, és Regős Péter, az XO Bistro séfjének tanácsai segítenek majd a választásban. Természetesen az alkalmazásban megismert ételeket és borokat a kiállításon meg is kóstolhatjuk.  

A fesztiválhangulathoz az esti koncertek is hozzájárulnak majd. Pénteken 20 órától személyes nagy kedvencem, a Kerekes Band lép színpadra, szombat délután a Vivat Bacchus bordalaira vidámkodhatunk, majd a világzenéé lesz a főszerep, 20 órától a Balkán Fanatik zenéjére táncolhatunk, vasárnap pedig a gyerekek, és a gyerekekkel érkező szülők legnagyobb örömére az Alma együttes játszik majd. Csak egy kattintás, és máris tájékozódhatunk a részletes programokkal kapcsolatban.  

Újdonság még, hogy az Ízek és Borok kiállításhoz kapcsolódik a Télköszöntő Vigasság is, amely magába foglalja a Hó-Show, valamint a Spa&Wellness kiállítások kínálatát is, olyan új elemeket hozzátéve, melyek már a karácsonyi készülődéshez adnak ajándékötleteket, igényes „míves” portékák választékával. A két kiállítás egy belépőjeggyel látogatható.

Figyelem! Az alábbi játék lezárult! 

A nyertesek névsora a Borgőz facebook oldalán olvasható. 

És akkor jöjjön a játék!

Két olvasónk nyerhet 1-1 db páros belépőt az Ízek és Borok kiállításra, egy olvasónk pedig 1 db két palackból álló borösszeállítást!

Ha játszani szeretnél, nincs más dolgod, mint a Borgőz facebook oldalán lévő játékfelhívás alá kommentben beírni az alábbi kérdésre adott helyes választ:

Ki lesz a „Sztárok, szakácsok, ízek” főzőverseny három közönség-kedvenc résztvevője?

A nyereményeket a helyes megfejtést kommentelők között sorsoljuk ki!

   

Kóstolás a kiállító pincészetekből:

Kiss István Pincészete

Füleky Pince

Günzer Tamás Pincészete

Bock Pince

Polgár Pince

Demeter Pincészet

Eszterbauer János

Mészáros Borház

Tornai Pince

Kővirág borok

Borbély Pincészet

Lajvér Pince

Galambos Pincészet

Ízelítő a kiállító éttermekből:

Bock Bisztró

Arany Kaviár

Pomo D’oro

Gerbeaud

Wang Mester Kínai Konyhája

Gyradiko Görög Taverna

Egyéb információk: http://izekesborok.hu/

Pirosbor, hájas kráfli, bossa nova – A Kislaki Őszön jártunk

In memoriam Dezső

Ezen az őszön meghalt Dezső. Történt mindez egy szerdai napon, Szőlőskislak egyik csendes kis utcácskájában. Aztán szombaton némi rizlinges káposzta és céklás chutney kíséretében meg is ettük. De erről később. Előbb egy kis őszi lamentálás. Vagy tán nem is az. Mert lehet, hogy el- és meg kell érni egy bizonyos kort, hogy az őszt ne csupán a bőrünkön érezzük, hanem valahol belül is. Ahhoz meg főleg korosodni kell, hogy a balatoni őszt értékeljük. Elcsendesedő partok, szélben magányosan nyikorgó strandkapuk, halkan susogó nádasok, szélhárfaként csilingelő kikötők. Pár hónapig nem tapossuk a bringa pedálját a balatoni utakon, megállva egy mennyei, sűrű révfülöpi halászlére, és Oszi bácsi – polgári nevén Juha Gyula – szigligeti, fogalommá vált keszegsütödéjében sem nyalogatjuk kéjesen vigyorogva sült halas és kovászos uborkás ujjainkat, miközben a gerincéig sűrűn beirdalt keszeg ropogósra sült szálkáit öblögetjük rizling hosszúlépéssel. Mégsem szomorkodunk. Inkább a déli partra látogatunk. Merthogy oda is beszökött az Ősz. A Kislaki Ősz.
 

A házigazda: Légli Géza - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

Szorgosan fel-le hajtogatjuk a napellenzőt a kocsiban az autópályán, az ablaktörlő is morcosan csikordul időnként, hogy na, ne hülyéskedjünk már, ezért a pár cseppért nem érdemes. Hol süt a nap, hol esik az eső. Jobbra a nagy víz kéklik, néhány kósza vitorlás pöttyözi fehéren. Éles kanyarral térünk le a Töklámpás fesztiváltól zsibongó Balatonboglár-Szőlőskislak felé, ahol már készül a tökös palacsinta, a tökfasírt, meg a tökös-gombás nudli. Akár itt is szívesen maradnánk, de nem ezért érkeztünk. Meg kell ennünk Dezsőt. Ha már egyszer meg kellett halnia. Na meg a Kislaki Bormanufaktúra debütáló borait is meg kell kóstolnunk, tehát arrafelé gurulunk tovább. A bejáratnál a házigazda, Légli Géza, és a Káli-medencéből, Szentbékkálláról érkezett vendégborász, Trombitás Tamás. Na meg a borok. Tamástól főképp Olaszrizlingek, Gézától Pirosbor, Piros Habzó, a Jánoshegy szépségei, a Lakitető Syrah, a Válogatás Pinot Noir, és még nincs vége a sornak. Álldogál benne egy Merlot is, 2012-ből. Érintetlen névre hallgat.

Egy kis őszi bossa nova

 

A takaros porta kerekes kutas, szilvafás udvara ilyenkor Borkertté alakul át. Bár októberi késő délután lévén mindenki puha, meleg sálakba, vastag kardigánokba burkolózik, a háttérben swinget és bossa novát játszó Barta Zsolt és Jász András mediterrán pezsgést varázsol a kertbe. Bár kicsiknek már szigorúan fülre húzott sapis idő van, szép számban szaladgálnak gyerekek is, a homokozó és a hinta is folyton teltházas, a kistalicska sem árválkodik sokáig magányosan, pakolják és szállítják benne a homokot a kiskölykök rendületlenül. Hangulatteremtésből csillagos ötöst kap tehát a házigazda, pedig az olyan nagyon apró, de mégis fontos, kedvesen átadott információkat még nem is említettem, mint a mosdó helyének meghatározása a nyomtatott kis programlapocskán. Így hangzik, ni: „a borházban (kisebbik parasztház) jobbra, majd balra (a cserépkályha mellett)”.

Pál Jani - Piac Bistro

Persze boroktól gyorsan megéhezik az ember. A lánya azért nem, mert éppen egy slusszkulcs lapul a kistáskájában. Marad tehát a békebeli házi bodzaszörp, és az egykoron 150 kilós Dezső, akit Bubi vett kezelésbe, már úgy értem, henteskésileg. Aztán az alapanyagokból Pál János (Piac Bistro) készített frissen sült pecsenyét, házikolbászt és hurkát, Bakcsy Árpád, és Nemesvölgyi Attila (Sarki Fűszeres) pedig szabadtűzön készülő tartalmas leveseket, egytálételeket, krémeket és egyéb kiegészítőket alkotott. A hatalmas, kemencével és mindenféle egyéb sütő-főző alkalmatossággal elkényeztetett teraszra zarándokolunk, ahol orjaleves, lucskos káposzta, Kislaki kenős zsír pörccel, rillette oldalasból, hurka, kolbász, pecsenye, tepsis krumpli, házi zalai savanyúság, lekváros és diós hájas kráfli, és a már említett céklás chutney és rizlinges káposzta várja elkerülhetetlen sorsát.

A házigazda Nemesvölgyi Attilával - Sarki Fűszeres

Megsúgom, nem először brillíroz itt a Sarki Fűszeres. A Kislaki Ősznek, csakúgy, mint rügypattintós, fűzöldellős, madárcsicsergős partnereseményének, a Kislaki Tavasznak ugyanis már több éves hagyománya van. Sokat látott a Kislaki Borkert. Látta vendégborászként Balogh Zoltánt a Somlói Apátsági Pincétől, Szecskő Tamást, Karner Gábort, Tamás Ervint, a konyhát pedig birtokolta a balatonszemesi Kistücsök stábja, és Várvizi Péter, a Csillagánizs főzőiskola séfje is. Ez tehát az a hely, ahol a pohárba és bendőbe valón kívül a szellemi táplálék sem marad el soha. Zsebében a Képzőművészeti Egyetem festődiplomájával, majd közel tíz éves Magyar Iparművészeti Egyetemi tanári múltjával Trombitás Tamás, az idei vendégborász is masszívan erősíti a hely szellemét. A művésztelepek és alkotóműhelyek világa mellett még egy csoda rabul ejtette, a Káli-medence, Szentbékkálla, és a Veléte-hegy. Nemcsak a szőlője, de a mandulása és a gyümölcsöse is ott mosolyog: almák, körték, magyar kajszi, Bereczky birs, besztercei szilva.

Szerettünk, Dezső...

Aztán egyre makacsabbul kúszik be a kardigánok és kabátok alá az ősz. Miközben Gézától búcsúzkodunk, hallgatjuk a házba rejtélyes módon beköltözött tücsköt. Tegnap óta a komód alatt lakik, a kisebbik parasztházban, a cserépkályha közelében. Talán az előző nap ott járt Kistücsök stábja rejtette oda, de az is lehet, hogy aprócska testébe Dezső hatalmas lelke vándorolt át… Ki tudja… Szőlőskislakra leszállt az este. Elkészültek a töklámpások is, a házak előtt pislákolnak, táncolnak az apró narancsszínű fények. Mintha csak „kis rőzse-dalok” lennének… 

- Teljes képgaléria a facebookon -

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz

Susann és Ralf világa - A Wassmann Pincénél jártunk

Villányba nemcsak megérkezni és ott lenni jó, de onnan hazaindulni is. Rögvest meg is magyarázom, miért. A dimbes-dombos baranyai utakon vidáman hullámvasutazva ugyanis egy határozott kanyarral könnyen útba lehet ejteni Pécsdevecsert, a völgyben megbújó, aprócska, békakuruttyolós, régi pincesoros, templomtornyos falucskát. Itt él – immár 14 éve - a Németországból Dél-Magyarországra költözött Susann Hanauer és Ralf Waßmann. A tavaszi villányi BorZsongás egyik esti teraszozása alkalmával ismerkedtünk meg, és már akkor meghívtak minket otthonukba és pincéjükbe. Hazafelé úton be is néztünk hozzájuk, nem kevés maradandó élménnyel – na meg persze borral - távoztunk, így a mostani villányi utazásunk során is meglátogattuk őket egy kis beszélgetés erejéig.

Susann és Ralf

Takaros pécsdevecseri porta, a kapuban Ginkgo biloba integet, hátul a karámban kicsi, de bitang erős izlandi lovak bólogatnak, bentről „Jövök!” kiáltás hallatszik, és a sváb parasztház üvegablakos tornácán Susann szalad, illetve törékenységét nézve inkább suhan végig ajtót nyitni. Lágy, nőies, jogászosan komoly, egyben kislányos, huncut alkat, mindig mosolygó szemekkel. Azonnal a házba invitál minket, ahol polgári, letisztult berendezés fogadja a betérőt. Hatalmas, súlyos, patinás étkezőasztalhoz telepszünk, és beszélgetni kezdünk, elsősorban szeptemberek és októberek kedvelt témájáról, a szüretről és az évjáratról. Közben a pincében sem áll a munka, Ralf kint a falucska végében a pincesoron dolgozik, palackozással foglalatoskodik éppen. Mivel a Wassmann Pince bioborászat, így egy kicsit más felfogásban, más megközelítésben is hallhatunk az idei év tapasztalatairól.

- Bio szempontjából ez egy nagyon jó és egyszerű év volt – meséli Susann. – A peronoszpóra és lisztharmat gombák kevésbé voltak életképesek, mivel nekik jó feltételek kellenek ahhoz, hogy a földön történő áttelelés után aktivizálódjanak. Ennek lehetőségét azonban csökkentette a nagyon száraz március-április. A májusban végre megérkező eső pont jó volt, mert akkor nagyon szépen nőtt a szőlő. Júniusban és júliusban csak minimális csapadék esett, sajnos Villányban ez csak jég volt, nem is eső. Akkor mindenki nagyon megijedt, de szerencsére nem lett beteg a szőlő, mert utána is nagyon meleg volt, így a szemek sérülései beszáradtak, és nem tudta megtámadni semmilyen kórokozó. Nálunk minden fajta mindenhol egészséges lett, de idén kérdéses a minőség, mert sajnos június elejétől fogva szenvedtek a szőlők a kánikula miatt. Bár a vörösbor alapanyagnak egy kis stressz mindig jó, de az idei túl nagy volt, és korán le kellett szedni a gyümölcsöt. Ez nem túl optimális, hosszabb időszak jobb lett volna a virágzástól a szüretig, hogy több ásvány épüljön be a bogyókba, és több aroma tudjon képződni… Egészségünkre! – emeli poharát mosolyogva koccintásra, mert közben észrevétlenül 2011-es Wassmann Olaszrizlinget varázsolt az asztalon álló poharakba.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Nagyon kedvelem Susannék Olaszrizlingjét. Él, vibrál, csodálatosak a gyümölcsei, szép tartásúak a savai, a test telt, az alkohol dorombolóan melegít, egyszerre üdít és ellazulósan kényeztet. 

- 2011 is egy szép, száraz, meleg év volt, akkor nagyon jó borok születtek. Ebben az olaszban 13% az alkohol, ez már több évjáratban előfordult. Ha megvan hozzá a test, akkor nem egy fröccs-olasz születik, hanem egy komoly, igazi Olaszrizling, ami akár egy nagy kakaótartalmú csokoládéhoz is remekül passzol, mint fehérbor, és ez is egy ilyen típus – mutatja be a bort Susann, majd az idei szüretről mesél.
   

- A Portugieserrel kezdtünk, mert a hatalmas szárazságban és melegben a darazsak már nem találtak vizet, az Oportó finom héját pedig könnyen át tudták rágni. Majd folytattuk az Olaszrizlinggel, a Chardonnay-val, a Kékfrankossal. A késői fajták, a Cabernet-k esetében is korábbi szüretre volt szükség. A szőlő már nagyon sietett pihenni, mert sokat szenvedett, kifáradt, próbált védekezni és túlélni, már nem akart több energiát tenni a gyümölcsbe. A levél már sárgult, a növény le akarta dobni, hiszen visszaszívta már belőle mindazt, ami számára a túléléshez kell. Ilyenkor már nincs mire várni, hiszen a növény már nem tárol be semmit a gyümölcsbe, sőt, inkább onnan is visszaszívja azt a tápanyagot, amire a téli pihenéshez szüksége van. A Szársomlyón is látható volt, hogy a hegy felső egyharmadáról teljesen eltűnt a víz egy éles, vízszintes vonal mentén. Ilyet egyébként még nem láttunk, pedig 14 éve itt vagyunk, és ez idő alatt több száraz év is volt.

Tavasszal, amikor Susann-t megismertem, első témánk nem is annyira a szőlő és bor volt, hanem a lovak, amelyek a Wassmann borok címkéjén is szerepelnek. Amikor először jártunk Susann-ék portáján, láthattam, milyen szeretettel hívja magához, majd vezeti be a karámba az erős, robusztus izlandi paripákat, amelyek hű segítőtársaik a munkában is. Aztán weboldalukat olvasgatva nagyon megtetszett a párhuzam, amelyet a lovak és a borok között vontak. Ugyanolyan öntörvényű mindkettő, szeretik saját maguk egyengetni útjaikat, és ezt Susann-ék maximálisan tiszteletben is tartják. Felmerült hát bennem a kérdés, hogy a szőlő is tudja és teszi a dolgát, de vajon hogyan és mivel lehetett segíteni a növénynek ilyen extrém szárazságban és forróságban? 

- Egyetlen nagyon fontos dolog volt, – mondja – hogy nem terheltük túl a szőlőt. Ez a legjobb segítség. Ezen kívül minden nap mentünk és levágtuk a kacsokat, hogy oda se kelljen a szőlőnek vizet és tápanyagot betárolni. Mindig vannak persze új anyagok és szerek is, például Gere Zsoltinál meghallgattunk egy előadást, amely az élő alga használatáról szólt. Kaptunk is mintát és ki is próbáltuk, kétszer ezzel permeteztünk ott, ahol komoly stressz érte a szőlőt, de valószínűleg akkor már túl késő volt. Azonban a szomszédunk, egy idős bácsi mesélte Ralfnak májusban, hogy szövevényes úton kapott egy csodaszert, és ezzel kezeli a szőlőt, amely olyan sötétzöld lett, és olyan szépen nőtt, hogy szinte felkiáltott, hogy „világbajnok vagyok!”. Akár egy doppingszer... Később kiderült, hogy az élő algát használta ő is, de már tavasz óta. Ha mi is ezt alkalmaztuk volna már korábban, segített volna.  

Nem hagy nyugodni ez a téma, és bár előző nap Gere Zsoltinál jártunk, ahol szintén hallottunk már az új „csodaszerről”, megkérem Susann-t, magyarázza el, hogyan is „működik” ez az alga.

- Vízzel érkezik a levélfelületre – magyarázza. – Az élő alga befér a levél gázcserenyílásain, kis ajtóin, majd miután bejutott, találkozik más egysejtűvel, és a bennük lévő ásványok, nyomelemek kicserélődnek. Ha az egyiknek például kálium, vagy foszfor hiánya van, átveszi a másiktól, így kialakul egy nagyon egészséges tartalom, és minden növény – nem csak a szőlő – nagyon jó egyensúlyba kerül. Biológiai, kémiai, fizikai szempontból ez mind helytálló. És a szomszédnál tényleg működik! – teszi hozzá nevetve. – A szőlő stresszben nem tud kielégítően felvenni tápanyagokat, hiszen nincsen elegendő víz, tehát az algával tudunk neki segíteni. Normál időjárási viszonyok között nem értek egyet vele, hogy ilyet adjunk a növénynek, olyankor inkább dolgozzunk a földön, hogy a humusz jó legyen, hogy a vizet jól tudja tartani, és elég nedvesség legyen, hogy a szőlő a gyökéren keresztül felvehesse a tápanyagokat. Ez a természetes út, a levélen keresztüli rásegítés már nem feltétlenül az.

A szőlőből a pincébe jutunk, legalábbis a beszélgetésben. Tekintetünk lassan a régi komódra vándorol, ahol a Wassmann borok sorakoznak, a pezsgőtől kezdve a fehérborokon át a vörösborokig. Kíváncsi vagyok arra, Susann-ék most melyikkel a legelégedettebbek.

- Hú, most olyan szép sorunk van! – nevet fel lelkesen. – Nálunk hangulattól függ, hogy éppen melyiket isszuk este, mert mindegyiket egyformán szeretjük. Saját stílusában most mindegyik bor nagyon jó. Rendszeresen küldünk Németországba a Wine Plus nemzetközi borportálhoz tételeket. Most kaptunk újabb borokról pontszámokat, a Mundia 2009-es 89 pontot ért el, ami eddig a legmagasabb a borainkat tekintve. Stuart Pigott (boríró, kritikus – a szerk.) is kóstolta, és azt írta róla, hogy ez a legszebb vörösbor, amit eddig kóstolt a Wassmann Pincétől. Pedig ez csak Portugieser és Kékfrankos, de ez valamit tud! – mondja Susann mosolyogva.

Mielőtt megkóstolnánk, Susann a konyhába szalad, és a kedvencemet, a Wassmann Olaszrizling pezsgőt hozza magával. Előkerülnek a szüleitől örökölt cseh kristálypoharak, kint az ördög feleségverésbe kezd, a napsütés ellenére csendesen esik az eső. Cseppek az ablakon, buborékok a pohár falán.

- Ez egy 2010-es, tiszta Olaszrizling Brut Nature. Kemény, férfias pezsgő. Legtöbbször Traminiből vagy Muskotályból készülnek a pezsgők, de mi ezt nem akartuk, mivel leginkább a német piacra szántuk, és ott a rizling pezsgő a megszokott. Az Olaszrizling hasonló karakterű, mint a Rajnai rizling, és mindenképpen szerettünk volna egy német stílusú pezsgőt készíteni. Nagyon almás és citrusos. Itt lehet készíteni Brut Nature-t, mert a savak alacsonyak. Németországban ez szinte lehetetlen, mert olyan korán kell szüretelni, hogy ne legyen túl magas alkoholtartalma az alapbornak, hogy mindig nagyon magasak a savak, ezért leginkább Extra Brut, vagy Brut pezsgő készül, mivel a savat valamivel tompítani kell, ízben legalább. De itt lehet Brut Nature-t készíteni, ez ritkaság, és ennek nagyon örülünk! Józsi (Szentesi József – a szerk.) pedig nagyon szépen elkészítette ezt a pezsgőt, nagyon finomak a buborékok, és sokáig pezseg a pohárban.

Aztán kinyílik a 89 pontos Mundia 2009 is, és visszacseng Susann korábbi mondata: Pedig ez csak Portugieser és Kékfrankos… Igazából a „csak” szócska ütötte meg a fület. Bár fele-fele arányú a palackban a két fajta, a Kékfrankos ízjegyei viszik a prímet. Könnyed, mégis komoly, gyümölcsös és fűszeres, nem véletlen, hogy marhapofáról, aszaltszilváról és áfonyáról fantáziálunk mellé, miközben arról érdeklődünk, a Portugieser milyen megfontolásból került a Kékfrankos mellé?

- Az Oportó csak egy kis kerekséget ad, nem nagyon érezni a fajtajelleget benne. Azért nem maradt egyedül a Portugieser, mert 2009-ben nagyon érett volt, testes, és már nem volt fajtajelleges. Németországban sem ezt várják, nagyon eltér a német Portugiesertől, nem is hitték volna el, hogy az, és elveszítették volna a bizalmat. Ezért került bele a Kékfrankos. A Kékfrankos mindent tud, mindenre képes. Rozéként, könnyű vörösborként is nagyon szép, de lehet nagyon testes, nagyon komoly bort is készíteni belőle, barrique-ba is lehet tenni, és minden más szőlőfajtához passzol házasításokban, tehát olyan sokoldalú fajta, mint a Kékfrankos, más nincs is.

Mivel előttünk még több száz kilométeres kacskaringós utazás áll, vásárolunk néhány palack bort, és lassan elköszönünk. Susann-nal még néhány szót váltunk az itteni „biosok” életéről, mindennapjairól.

- Többször, rendszeresen találkozunk. Ilyenkor Gere Attilánál jön össze minden itteni bioborász, például a Baranyában elsőként bio szemléletmódban dolgozó Hárs Pincészettől Tibor és József, valamint egy cseh professzor, egy német szaktanácsadó, és a bioszereket forgalmazó Biocont cég képviselői. Ilyenkor a legújabb kutatási eredményekről tartanak előadást, kimegyünk a szőlőbe is, tehát tovább fejlődünk mi is.

Egy új pécsi helyet, a Csinos Presszót is megemlíti Susann, ott is kaphatók a Wassmann borok. Felkapom a fejem, mert a helyi termékeket népszerűsítő, alkotói piaccal rendelkező, művészettel, kultúrával foglalkozó közösségi terek mindig bekerülnek a memóriámba. A Csinosban az itallapon a házi gyömbérszörp mellett harkányi tea és környékbeli borok is szerepelnek. Amíg mi beszélgettünk, nem messze tőlünk a pincében palackba került pár újabb tétel, Ralfnak köszönhetően. A mindig tartalmas beszélgetéseken és kedves vendéglátáson túl lesz tehát miért visszatérni Pécsdevecserre.

- Természetesek a boraink – mondja a búcsúpohárnál Susann. – A Pécsi borozó magazin írta egyszer, hogy minden túlzás nélküli, természetes boraink vannak. Ezt jobban nem is lehet megfogalmazni, mert valóban ez a cél.

A kapuig kísér minket. Kifelé végigsimítom a ginkó leveleit. Kövér esőcseppek gördülnek le róla. Susann integet utánunk huncut mosolyával. Éles kanyar, egyre szélesedő utak, végül az autópálya monoton zaja. Félálomban eszembe jut a Susann-éknál tett tavaszi látogatás, ahol az egyik palackból kihúzva a dugót, kedves üzenet fogadott minket a parafára írva: "Taste the sun, the stars, the life! Yours, Susann and Ralf" Dél felől eső illatot hoz a szél. Elringat az álom.  

Fiatalosan a Boregyetemen – 21. Budavári Borfesztivál mínusz egyedik nap

Három téma, hat fiatal borász, tizennégy bor. Az idei Boregyetem első napjának szereplői a fiatal borászok voltak, akik nem mellesleg a Junibor egyesület tagjai is. Nem is sokáig – talán csak az előadást megnyitó bemutatás erejéig - hallhattuk nevüket Tibornak, Tamásnak, Andreának, Endrének, Angelikának, és ekkor találkoztunk csak a dr. megjelöléssel is. Utána már oldódott a kezdeti izgalomból származó, apró, zizegő feszültség, előbb-utóbb fészkelődni kezdett a pulpituson a komolyságot felváltó felszabadultság, és később már leginkább csak Titi, Andi, Tomi, Angi és Endi neveket hallhattunk a teremben.

Fiatal borászok a Boregyetemen - Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

 

A Boregyetem első napjának előadói egytől egyig a 70-es évek vége, 80-as évek szülöttei. Síelés, strand, vitorlázás, kosárlabda, külföldi és hazai tanulmányok, utazások, széles látókör, nyitottság, önfeledt szórakozás, családi események, öröm és nehézségek – ugyanúgy zajlik az életük, mint a mostani huszonévesek, vagy harmincas éveik elején járó fiatalok zömének. Azzal a különbséggel, hogy ők emellett szorgalmasan dolgoznak a szőlőben, egyengetik a borok útját a pincében, marketinggel foglalkoznak, iskolában oktatnak, blogolnak, cikkeket írnak, interjúkat adnak, esténként pedig borbemutatókon, borvacsorákon, borfesztiválokon mesélnek a boraikról, és adnak válaszokat a kifogyhatatlan kérdésekre. Életkorukból és habitusukból adódóan a saját nyelvükön tudják megszólítani a fiatal korosztályt, utat mutatva számukra.

Talán picit otthonosabban mozognak a szőlőben, a pincében, vagy éppen fő „bázisukon”, a mindig nyüzsgő DiVino borbárban, mint a Boregyetemen, a Magyarság Háza súlyos falai, áradóan tágas terei között, de közösen ezzel a feladattal is megbirkóztak. Ismerkedjünk meg a hat fiatal borásszal, és a Boregyetem három témájával.

ifj. Gál Tibor előadása az Egri csillagról

 

Első töltés: A XXI. század Bikavére és Egri csillaga

Az első szakasz két előadója az egri borvidék képviseletében ifj. Gál Tibor, és a szekszárdi borvidékről Sebestyén Csaba. Eger új fehér házasítása, az Egri csillag bemutatásával kezdődik az idei első Boregyetem. 2010 februárjában indult el a kezdeményezés, hogy legyen Egernek egy, a Bikavérhez hasonló, de fehér fajtákból készült házasítása.

– Mivel rájöttünk arra a nyilvánvaló tényre, hogy mi egy hűvös, északi elhelyezkedésű borvidék vagyunk, és a borvidék közel ötven százaléka fehér szőlőfajta, gondolkodni kezdtünk, mi lenne, ha egy olyan házasítást készítenénk, amely a sok elaprózódott fehér fajtát egymásba integrálja – kezdi előadását Gál Tibor. Annak idején, a Bikavér létrejöttekor is hasonló gondolat volt a vezérfonal a kékszőlők kapcsán, most, 100 évvel később pedig megszületett Eger fehér cuvée-je, az Egri csillag is. A névválasztást egy szakmai zsűri segítette. – A névválasztó kampány során a beérkező szavazatok láttán jobbnak láttuk egy szakmai zsűri felállítását, különben Chuck Norris lett volna az új fehér cuvée-nk neve, ezt pedig nem akartuk – meséli mosolyogva Tibor.

Az Egri csillagot az egész borvidék felkarolta, és 2011-ben már közel 20 termelő jelentette be, hogy elkészítik saját fehér cuvée-jüket. Az egri borászok összefogását szimbolizálja, hogy valamennyi Egri csillagot egyszerre, egy időben hozzák forgalomba, méghozzá a tavasz kezdetén, március 15-én. A fehér cuvée olyannyira népszerű lett, hogy a 2011-es évjárat a pincékből szinte már el is fogyott, pedig a következő év március 15-e még nagyon messze van.

Közben persze kóstolunk is, Bolyki Jani 2011-es Egri csillagát, amely alnévvel is rendelkezik: Pocok a szántásban. Ahogy Tibortól megtudjuk, a Pocok a Hazug Mókus és az Ördöngös Nyúl barátja, a bor pedig Hárslevelű, Olaszrizling, Királyleányka és Sauvignon Blanc násza. Egyedül a Királyleányka ücsörgött acéltartályban, a többiek hordóban érlelődtek. Innen a szép felépítés, a cizellált illatok és az érett gyümölcsös ízek, leheletnyi ásványossággal díszítve.

Közben az Egri csillag legendáját is elmeséli Tibor. A történetben szereplő zarándokok kőkunyhói életre is kelnek majd, az Ostoroson ma is álló kőkunyhót rendbe teszik, a többit pedig felépítik, és ezekkel a kunyhókkal fogják jelezni Eger dűlőit. - Hosszú távon hiszek abban, hogy az egri bormennyiségnek a 80-90 százaléka két bor lesz, az Egri Bikavér, és az Egri csillag – fejezi be előadását Tibor, és adja át a szót Sebestyén Csabának, aki a szekszárdi Bikavérről mesél.

1986-ban kapta vissza a borvidék a Bikavér név használatának jogát. A kezdeti nehézségek, és a sokféle szemléletben készült Bikavérek kavalkádja miatt alakítottak ki egy koncepciót, amely már egységes karaktert és arculatot ad a szekszárdi Bikavéreknek. Azokat a Kárpát-medencei fajtákat preferálják, amelyek megtalálhatók a szekszárdi borvidéken, ilyen a Kékfrankos és a Kadarka, utóbbi kötelező alkotóeleme a szekszárdi Bikavérnek, ezzel is segítve a fajta köztudatba való visszatérését. 

Sebestyén Csaba a mikrofon beállítás után a szekszárdi Bikavérről beszélt

– Egyelőre a Bikavér feltámasztási fázisában vagyunk – mondja Csaba. – Sokan próbálták megfogalmazni, milyennek kellene lennie a szekszárdi Bikavérnek. Mint a Bikavér történetbe utolsóként bekapcsolódó fiatal borász, megpróbáltam összefoglalni a gondolatokat, és arra jutottam, hogy olyan bort kellene készíteni, amelyben szépen tükröződik a Kárpát-medencei fajták fűszeressége, egyedi ízvilága, amely a világon sehol nem kóstolható, ugyanakkor megvan benne a nemzetközi fajtáknak az a fajta textúrája, teste, vastagsága, amitől egy Bikavér Bikavérré tud válni.

Közben 2007-es Takler Bikavért kóstolunk. Telt, de nem nyomasztóan súlyos, érett és meleg aromákkal. Kékfrankos alap meggyel és fekete cseresznyével, benne a Merlot lágysága, a két Cabernet határozottsága - ebből hangsúlyosan a Sauvignon "tökössége" ahogy Takler Feri bácsi fogalmazta meg egyszer - és a Kadarka fűszeressége. Aztán a 2009-es Sebestyén Bikavér kerül pohárba. Dűlőszelektált bor, 50-60 éves tőkékről szüretelt alapanyagok. A dűlőszelektált borok új fejezetet nyitottak a szekszárdi borvidék életében.

- Mindenképpen mellőzzük az új, első töltésű fa használatát - mutatja be a bort Csaba. - A mi boraink zömében inkább nagyobb hordóban, illetve sokadik töltésű hordóban érlelődnek. Egyszer-kétszer előfordulhat, hogy újfahordót is kell használni, ez szükségszerűség, de a törekvés az, hogy a szekszárdi Bikavérben a szekszárdi borvidék karaktere, arca jelenjen meg, ne pedig a legjobb kádár munkájának lenyomata.   

  

Második töltés: Minden a szőlőben dől el... vagy a facebook-on?

A pulpituson a villányi, közepes méretű családi pincészet képviseletében Gere Andrea, és a kis, etyeki családi birtokot bemutató Hernyák Tamás. Az előadás címe elsőként – akárcsak Gere Andinak - nekem is furcsának tűnt, illetve nekem is egyértelműen a „persze, hogy minden a szőlőben dől el” válasz jutott eszembe. Azonban Tomi gondolata már más irányba indított el: - Az csak egy dolog, hogy jó minőségű borokat készítünk, de a mai világban ezeket a borokat el is kell tudni adni. És ha valamihez, hát ehhez biztosan kiemelten fontos felület a facebook, különösen, ha nem feltétlenül közösségi oldalként, hanem egy folyamatosan frissülő, azonnali információkat közlő „újságként” gondolunk rá. 

Hernyák Tomi

Akár félreérthető is lehet azonban a pincészetek facebook-on történő kommunikációja. – Mi egy közepes méretű családi pincészet vagyunk – mondja ezzel kapcsolatban Andi. – Megjelent a médiában és a sajtóban egy jelenség, ahol kizárólag a kézműves borászatok sajátjának tekintik a minőséget, és az ilyen méretekben dolgozó családi pincészetek, mint amilyenek mi is vagyunk, pusztán tömegtermelést jelentenek az ő számukra, mi csak egy kirakat vagyunk, mi a facebook-on „dőlünk el”, tehát pusztán a marketingről és a nagy stratégiákról szól az életünk, de ez nem így van. A birtok méreteiből adódóan nem mi kapálunk már a szőlőben, nem mi metszünk, nem mi mossuk a prést, viszont én ettől nem érzem azt, hogy kevesebbet tennénk. Egy bor nem attól lesz jobb, hogy a tulajdonos személyesen műveli a szőlőt, vagy végzi a munkát a pincében, azt ugyanis lehet rosszul is csinálni. Nagy méretekben ugyanúgy lehet kellő gondossággal dolgozni. Tehát nálunk is a szőlőben dől el a minőség, nem vagyunk felfújt lufi, nem vagyunk facebook-borászat, annak ellenére, hogy használjuk ezt a felületet.

Gere Andi

 

Andi még két nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet a facebook-kal kapcsolatban: - Ma már sokkal gyorsabb ütemben növekszik a borászatok száma, mint a borfogyasztó közönség. Nyilván minden borászat igyekszik kiemelni magát ebből a tömegből valamilyen filozófiával, mondanivalóval. Erre egy kis borászatnak is kell áldozni, hiszen megjelennek az új szereplők, akik adott esetben nem biztos, hogy rossz minőségű bort hoznak a piacra, és megfelelő apparátusuk is van marketing terén. Ezen kívül nagyon fontos dolog, hogy az információk közönséggel való megosztásával segítenünk kell a borkereskedőink munkáját is, hiszen ők is a borainkkal foglalkoznak. Nem várhatjuk el tőlük, hogy csupán ők promotálják, kóstoltassák, mutassák be a borokat, ez egy nagyon kényelmes álláspont lenne.

Közben a jövő év áprilisában piacra kerülő Gere Kopár 2009-es tétele érkezik a pohárba. Bár még nagyon fiatal bor, de máris telt, kiegyensúlyozott, szép hordóhasználattal, érett gyümölcsösséggel és finom pörkölt aromákkal, csokoládéval, kávéval.     

- Mi is nagyon tiltakoztunk a facebook ellen - mondja befejezésként Andi – de aztán be kellett látnunk, hogy megjelent egy új fogyasztói réteg, akik lehet, hogy korábban nem is ittak bort, és akik lehet, hogy annyira nem akarnak belemélyedni a borászkodás, és a terroir témájába, mert ez elveszi az idejüket a hétköznapi teendőktől. Nekik annyi a fontos, hogy jó bort kapjanak, és az ő megszólításukhoz a facebook kiváló felület. Petőfi szavaival élve pedig „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az”, vagyis ha valaki nagyon példamutató marketing stratégiával rendelkezik, de mögöttes, valós tartalma nincs, az előbb-utóbb úgyis el fog tűnni.

Harmadik töltés: Tokaji – édes mostoha?

Édes téma következik, az előadók Árvay Angelika, és dr. Demeter Endre Tokaj-hegyaljáról. - Az a különbség az előző előadók és köztünk, hogy mi nem különböző borvidékekről jöttünk, és méretben sincs köztünk hatalmas különbség – kezdi nevetve előadását Angelika. Az előadás célja a tokaji édes borokkal kapcsolatos sztereotípiák eloszlatása. - Szeretnénk megmutatni, milyen a tokaji bor, mint a mindennapok bora – folytatja Angi – amelyet, nagyon örülnénk, ha felbontanának akár minden este egy jó kis borozgatáshoz, egy könyv mellé, vagy egy sajttálhoz.

Árvay Angelika az Édesemmel érkezett

Hogy mindehhez azonnal kedvet is kapjunk, Angelika saját, 2011-es évjáratú „Édesem” Sárgamuskotálya csordul a pohárba. Mosolyog, dorombol, szép, könnyed, kiegyensúlyozott. – A muskotály szerintem nagyon alkalmas arra, hogy megszerettessük a fiatalokkal a bort. Emlékezetes, felismerik, azonnal tudják, hogy mit kóstolnak. Önmagában, beszélgetéshez is remek, de vacsorához, ételhez is párosítható, egy könnyed, mascarpone-s, gyümölcsös desszerthez bármikor el tudnám képzelni – mondja, majd Demeter Endre veszi át a szót.

- A fiatalos Tokaj üde arcát igyekszünk bemutatni. Az egyetemen voltak barátaim-évfolyamtársaim, akik azt mondták: a te szádból soha ne halljunk panaszt, mert annak az embernek, aki egy faluban dolgozhat Szepsy Istvánnal, és Árvay Jánostól meg Orosz Gábortól tanulhat, annyira könnyű az élete – meséli nevetve. – Az „édes mostoha” előadáscím azonban pozitív és negatív tartalommal is bír. Pozitív, hiszen jó hír, hogy a Juniborászok minden évben megválasztják az év juniborát, és ez a cím másodszor került a tokajiakhoz. Ha minden tag elismeri, és úgy gondolja, hogy érdemes ezen a vonalon dolgozni, akkor véleményem szerint a tokajiaknak olyan nagy gondja nincs. Ez egy szakmai szervezet, egy jó baráti közösség, egymástól tanulunk, jól érezzük magunkat együtt, de alapvetően van egy kifelé irányuló tevékenységünk is, történetesen, hogy a saját generációnkat bevonjuk a minőségi borfogyasztásba. 

Demeter Endre

- A tokaji borkülönlegességek azonban jelenleg kevésbé vannak jó helyzetben – folytatja Endre. - A Juniborban próbálunk a fiatalok számára olyan borokat készíteni, amelyek hagyományos módon, kézi préseléssel, spontán erjesztéssel, helyi kádárok zempléni tölgyből készült hordóit használva készülnek. Ez azonban önmagában csak számomra érdekes, hiszen csak a végeredmény számít. A mai világban, amikor nagyon kevés idő van annak elemzésére, hogy miről milyen véleményt formálunk, egyetlen nagyon fontos kérdés van a fogyasztók szempontjából: ízlik, vagy nem ízlik. A lényeg, hogy kellemes, jól iható bor szülessen. Szeretnénk nagyon divatossá tenni Tokaj-hegyalját itthon, mert ha mi magunk nem szeretjük, akkor ki más fogja? Egy jó csapatban, együtt, erős háttérrel ez sokkal könnyebb!

Azt hiszem, Endre - és a többi előadó - szavaihoz nem sok mindent lehet hozzáfűzni. A Boregyetem első napja - hallgatva az előadókat és kóstolva a borokat - számomra egyfajta megnyugvással zárult. Fiatal borászaink nagyon jó úton járnak, ambiciózusak, tele vannak tervekkel, szívükön viselik borvidékeink sorsát, szem előtt tartják azok jövőjét, mindemellett felfogásukban a hagyományok tisztelete ötvöződik a mai kor széles látókörével. Az összefogás, egymás támogatása, segítése, a fiatalok borkultúrájának formálása, ápolása esetükben pedig nemcsak amolyan jól hangzó marketing szöveg, valóban rengeteget tesznek, dolgoznak mindezért. Munkájukat mi is segíthetjük, keressük és kóstoljuk a fiatal borászok borait, ismerjük meg őket, hiszen bennük van a magyar bor jövője.
      

- Teljes képgaléria a facebookon- 

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz

 

Különleges magyar borok a királyok városában – I. Székesfehérvári Bormustra

Márai Sándor szerint viszonyunk a szülővároshoz az évek múlásával mind bensőségesebb lesz, és még nagyon sokszor szeretném ezzel a mondattal kezdeni az írásaimat. Vagyis remélem, hogy a szülői ház látogatásán kívül egyre több borhoz kapcsolódó esemény miatt is vissza kell majd térnem szülővárosomba, Székesfehérvárra.

Érzelmileg még egy nagyon fontos tény visz majd szeptember 28-án a gyönyörű, belvárosi Hiemer-házba. A Borgőz már 2010-ben, azaz két évvel ezelőtt hírt adott az első keszthelyi 100 Hungarikum Bormustráról, majd egy évvel később folytatásáról is. Már akkor szívügyemmé vált a hungarikum fajták sorsa, maga a rendezvény is, egyrészt azért, mert valóban egyedülálló, és olyan fajtákat mutat be, amelyekkel talán még a legdörzsöltebb borértő sem találkozott soha, másrészt azért, mert hiteles szakmai elhivatottságról tett tanúbizonyságot. Nem egyszerű küldetés ugyanis néhány olyan fajta beszerzése, amelyet elvétve, csekélyke területen termesztenek csak hazánkban. Pampetrics György keszthelyi borkereskedő kitartó munkájának köszönhető, hogy egy napon, egy helyen közel 100 hungarikum szőlőfajta bora kóstolható egész napos szakmai előadások kíséretében, és persze az esti szórakozás sem marad el.

Ezt a hagyományt folytatva szeretnénk Székesfehérváron elindítani egy exkluzív eseménysorozatot, melynek első állomása lesz a szeptember végi seregszemle” – nyilatkozta Kertész Zoltán, a Kertész Családi Pincészet vezetője, a bormustra egyik főszervezője. 75 magyar fajta szerepel a bormustra listáján, mindezt 80 borászat 200 borán keresztül ismerhetjük meg. Rozália, Bakator, Csomorika, Pátria, Valentin, és még nagyon sok őshonos magyar, illetve magyar kutatók által nemesített szőlőfajta, és az ezekből készített borok állnak a program középpontjában, amely a sétáló kóstolón túl itt is kiegészül szakmai beszélgetésekkel, borászok előadásaival. A bemutatkozó 80 borászat nem csak boraival lesz jelen, de több borász is fontosnak érezte, hogy személyesen is részt vegyen a mustrán, így is népszerűsítve kedvenc fajtáit. 

A szakmai előadásokon hallhatunk majd Dr. Brazsil József egyetemi adjunktustól a Badacsonyi magyar fajtákról, a Magyar szőlőfajták című előadást Szentesi József borász prezentálja, Miklós Csaba borász pedig a Tradíció és a marketing a borászatban kérdéskörét fejtegeti majd. Mindeközben a Lovagteremben a Mangalica Húspatika ételkülönlegességeit kóstolhatjuk, az udvaron pedig a Kádármesterség hagyományai kiállítást, a Törley pezsgőkülönlegességek bemutatóját, illetve az Agárdi pálinkák kóstolóját látogathatjuk szorgosan.

A belépőjegy ára (3.500,- Ft/fő) tartalmaz egy pálinka kóstolót, korlátlan borfogyasztást, egy pohár Törley pezsgőt, mangalica termékeket tartalmazó ételkóstolót, és az előadásokon való részvételt. A rendezvény fővédnöke dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár MJV polgármestere, a szakmai fővédnökséget pedig id. Kamocsay Ákos borász vállalta. Az esemény házigazdája Váczi Gergely.

I. Székesfehérvári Bormustra
Székesfehérvár, Hiemer-ház
2012. szeptember 28. 17 óra

Bővebb információ: www.fehervari-bormustra.hu, www.facebook.com/FehervariBormustra