Furmintok inkognitóban – Székesfehérváron teszteltem

Az első mindig izgalmas. Megelőzi egyfajta nyugtalan várakozás. Vajon milyen lesz? Megtalálom-e majd benne, amit keresek? Milyen lesz a megjelenése, az illata? És egyáltalán, milyen lesz az összbenyomás? Igen, végre én is átestem életem első vaktesztjén! És be is számolok arról az estéről.

Mivel a február a Furmint kóstolásának jegyében telik, a hónap közepe felé járva én is beneveztem egy „Furmintos” eseményre, méghozzá a székesfehérvári Monarchia Borszaküzlet Furmint vaktesztjére, hiszen már régóta kíváncsi voltam a vakon pontozás minden csínjára-bínjára.

Vakteszt Szurok Gábor vezetésével

Először a helyszínről ejtsünk néhány szót. Valahogy ilyennek képzeli el az ember borrajongó lánya a megfelelő kóstolási környezetet. Előkészített tesztlapok, tollak, jó világítás, semleges ízű ásványvíz, friss pogácsa, jó minőségű kóstolópoharak, kiöntőedények. Bármilyen bagatellnek is tűnik ez a felsorolás, néhány profi boriskolától és kóstoltatótól eltekintve sajnos sok helyütt nem egyértelműek ezek az alapvető elvárások, és még mindig előfordulnak e téren hiányosságok. Hamarosan megérkeztek a kóstolótársak is, ketten közülük nem is üres kézzel! Így az előre meghirdetett 8 tételes kóstolósort a lelkes „tagság” máris kiegészítette két újabb meglepetés palackkal.

Szurok Gábor vezetésével vágtunk bele a nagy kalandba, és rögtön főszerepet kaptak a kis szövött egyen zsákokba öltöztetett palackok. Hat Tokaj-hegyaljai, három somlói, valamint egy egri palack került a borsorba, közülük kettő hordómintát tartalmazott, melyeket a pontozás során az illatban és ízben felfedezett bizonytalanságok miatt kizártunk az értékelésből. A végül versenyben maradt nyolc tétel meglehetősen széles skálán mozgott stílusuk és természetesen a termőhely adta adottságaik miatt is: a könnyű, reduktív, nagyon illatos, friss bortól kezdve a szikár, savhangsúlyos, kemény Furmintokon át a krémesebb, testesebb, zamatgazdagabb borokig terjedt a repertoár.

Részemről az igazán nagy szemelkerekedésre az utolsó előtti bor kóstolásáig várnom kellett, ekkor került ugyanis sorra az általam legtöbb pontot elért tétel (mint a palackok leleplezésénél később kiderült, ez a bor, vagyis a 2008-as Somlói Apátsági Furmint végzett a pontok összesítése után is az első helyen). Már a pohárba dugott orr is tett nálam egy felkiáltójelet az akkor még ismeretlen tétel mellé, csak úgy dőlt belőle az erőteljes ázott bazalt, a telt, érett, gyümölcsös illatok, a lédús barack és az ananász. Az ígéret után jött a bizonyíték, vagyis az íz. Gazdag, aszalt kajszis zamatok az ásványosság gyönyörű sós cifráival, telt test, erőteljes és feszes savakkal, melyek mégis szépen belesimulnak a borba. Tiszta, karakteres, határozott illatok és ízek, amelyek sehol nem csúszkálnak el, és minden egyes porcikájuk abszolút Somló. A pincészet első Furmint évjárata, mely október végén szüretelt termésből készült, érezhetően maximálisan érett alapanyagból, majd 16 hónapig fahordóban érlelődött Én pedig ezúton is nagy szeretettel üdvözlöm Vári Kovács József kóstolótársamat, aki meglepetésként magával hozta ezt a tételt a vaktesztre, és beadta a „közösbe”.

A teszt többi tételéről is következzék pár szó a kóstolás sorrendjében (a vakteszt összesített végeredménye, illetve a saját pontszámaim alapján létrejött sorrend a cikk végén olvasható). A 2009-es Chateau Dereszla Tokaj Dry friss, könnyű, meglepően intenzív illatú (bodza, szőlővirág, nyári alma), ízben kis mineralitással és lendületes savakkal. Nem tisztán Furmint, a zamatgazdagságot kevés Hárslevelű és Sárgamuskotály házasításával érték el. Nálam emiatt mind az illat, mind az íz karaktere túlzásokba esett. Másik lelkes kóstolótársunkkal, Németh Gergellyel együtt érkezett az estre, és került be a tesztsorba a Bott Csontos Furmint, 2009-ből. 11 g/l maradékcukrával félszáraz tétel. Illata finoman tejszínes, körtés, almás jegyekkel. A korty textúrája és a savak krémesen selymesek, kerek, simulékony, és vonzó Furmint leheletnyi mineralitással. A zamatban azonban némi kis kuszaság jelentkezik. Demeter Zoltán 2006-os Kakas Furmintja az ásványos, gazdagon rumos-mazsolás, marcipános, „karácsonyi” illatok után ízben jóval kevesebbet adott. Az erőteljes savhangsúly mögé már nem sok minden zárkózott fel, inkább csak valamiféle visszafogott, hűvösebb ízvilág, és a lecsengésben némi fanyar alma és kis kesernye jelentkezett, enyhe oxidáltság mellett. Az illatra adott pontokat tehát lehúzta a zamat és az összbenyomás pontozása.

Teljesen véletlenül – hiszen vakkóstolóról beszélünk – egy újabb Demeter Zoltán tétel következett a sorban, a Lapis Furmint 2007-ből. Bodrogkeresztúr egyik legjobb dűlőjéből, a Lapisból származik az alapanyag. Szép felépítésű, cizellált bor, és bár nem kimondottan nagy testű, mégis komplex. Illatban az alma és körte mellet méz, ásványosság és fűszeres jegyek. A savgerinc határozott, és jócskán találunk mellette kifinomult, puha zamatokat. Az íz karakterében egy kis fésületlenség, utóízét is szívesen élveznénk még egy kicsit hosszabban. A Nagy-Eged szűztermésének bora, az egyetlen egri résztvevő, Kovács Nimród Nagy-Eged hegyi 2009-es Furmintja illatban bezárkózott, tovább tartott előcsalogatni az aromákat. Később aztán előbújt az érett alma, leheletnyi ánizsos, gyógynövényes illattal. Ízben elegáns savak, köves-ásványos jegyek, de a teljes karakter az illatbeli zárkózottság miatt részen rejtve maradt. A 2006-os Szent Benedek Furmint a mádi Szent Tamás dűlőből került palackba. Illatban gazdag, érett barack, alma, és leginkább ázott köves jegyek. Íze telt, zamatgazdag, az érett gyümölcsöket sós-ásványos jegyek kísérik. Savhangsúlyos bor, szinte már Somlói borra tippelnék, és tippelek is, amíg le nem lepleződik tokaji mivolta. Utolsó tételünk a Majoros Deák Furmint 2007-ből, Tarcalról, a Deák dűlőből. 2 hektáros Furmint ültetvény, meleg lösz dácit (enyhén savanyú, vulkáni) alapkőzeten, 1,2 kg tőketerheléssel. Illatban likőrös, mazsolás, diós. Ízben a battonage technológiának köszönhetően selymes, krémes textúra, erőteljes és nagyon határozott savakkal. Narancshéj, méz, birs és kandírozott gyümölcsök a kortyban, utóízben kis tanninnal.

A végére pedig - a visszakóstolás utáni üres palackokon kívül - nem is maradt más, mint az egyénileg adott pontok összesítése, melynek alapján a kialakult végső sorrend az alábbi (zárójelben a saját pontozásom alapján elért helyezések láthatók):
1. (1.) Somlói Apátsági Furmint 2008
2. (3.) Demeter Zoltán Tokaji Lapis Furmint 2007
3. (2.) Majoros Deák Furmint 2007
4. (4.) Bott Csontos Furmint 2009
5. (6.) Szent Benedek Tokaji Furmint Szent Tamás dűlő 2006
6. (5.) Kovács Nimród Winery Nagy-Eged hegyi Furmint 2009
7. (8.) Chateau Dereszla Tokaji Dry 2009
8. (7.) Demeter Zoltán Tokaji Kakas Furmint 2006

A cikk a Borászportál online bormagazinban is olvasható!
A kapcsolódó képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Fotó: Nagy Zita

Szeretettel Badacsonyból - Aktuális korty: Villa Tolnay Borház

Jó, jó, persze, kicsit farkasordító a hideg, elismerem, a Balaton ma reggel már "foltosan" ébresztett, hiszen hol a még hullámzó, ezüst hátú vízen, hol az éjszaka csendjében vacogva összekapaszkodott jéghártyákon csillant meg a nyújtózkodó napsugár. Mesés, gyönyörű, nem ragozom. El kell jönni, és megnézni.

Jégvilág Badacsonyban

Nem utolsósorban azért is, mert szombaton ismét lesz Borbarangolás Badacsonyban! Sokat fogjuk még hallani ezt az egyébként szépen alliteráló kifejezést, ez biztos. Tervek között szerepel ugyanis a Borbarangolás valamennyi állomásának bejárása és részletes bemutatása, még ha az elfoglalt, egyszemélyes Borgőz stáb nem is a "hivatalos" napokon teszi ezt, kihasználva kicsit a hazai pálya előnyét, vagyis azt a szívmelengető tényt, hogy egy idő óta hivatalosan is e táj lakója, és bármikor átszaladhat egy-egy pincébe, borászatba egy kis beszélgetésre, borozgatásra. Így is tesz majd, és a tapasztaltakról az olvasókat is tájékoztatja.

"Hordóminta"

A mostani, február 26-i szombaton a Villa Tolnay Borház várja majd szeretettel a borbarátokat. 12 hektárral rendelkező borászat, a pince a Tapolcai-medencében, a Badacsony mögött északi irányban található a Csobánc lábánál. 70%-ban fehér, 30%-ban vörös borok készülnek itt, hagyományos termelési módszerekkel, kézi szürettel, hagyományos borkészítési technológiával. A borászat környezetbarát növényvédelemmel működik, és hagyja a bort a palackozásig kiegyensúlyozott módon kiteljesedni. A borászatot egy kicsi, innovatív és borokért lelkesedő csapat vezeti. A birtok alapítója és tulajdonosa Philipp Oser, svájci informatikai vállalkozó és vendéglős. Oser úr saját kézzel készíti a Villa Tolnay borait Nagy László segítségével.

Nagy László

Tanácsot és támogatást barátaitól, német, francia és osztrák szőlőtermelőktől szerzett. Oser úr és Nagy László mellett Fülöp Alexandra is a vállalkozásban dolgozik, a szőlő- és pincemunkák elvégzésében segédkezik. És hogy miért hívják a pincét Villa Tolnaynak? Tolnay Klára, a híres színésznő lakott ebben a házban a második világháború idején, ezért nevezték el a környékbeliek Tolnay Villának. Oser úr a színésznő iránti tiszteletből tartotta meg a nevet. Sok ma ismert borász is megfordult és dolgozott itt a szocialista időkben, a villa tehát újra bekapcsolódott a magyar borászat vérkeringésébe.

A Villa Tolnay pincéjében

És hogy mit kortyolhatunk?


Fehérborok: Rajnai Rizling száraz (reduktív és hordós), Olaszrizling száraz, Zöld Veltelini száraz (reduktív és hordós), Chardonnay száraz
Vörösborok: Pinot Noir, Cuvée (Cabernet sauvignon és Merlot), Primus (Cabernet sauvignon)

További részletek, információk:
VILLA TOLNAY
Telefonszám: +3630/5184540   
e-mail: villa.tolnay@freemail.hu

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Kéthektáros este Balatonfüreden - A 2HA borbemutatóján jártam

A Balatonnál télen sem áll meg az élet. Egyrészt ilyentájt rendre befagy a tó, bátran lehet mindenféle „jeges” dolgot művelni, másrészt pedig itt van a környéken egyszerre öt borvidék is. Péntek estére például a legideálisabb program egy közös beszélgetés, borozgatás, így én is ellátogattam a Balaton Borgaléria által szervezett, és Török Csaba, a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa által vezetett borbemutatóra, Balatonfüredre.

Török Csaba - 2HA Szőlőbirtok és Pincészet

Ha azt mondom, Tapolcai medence, talán sokaknak máris szeme előtt lebeg az északi part tanúhegyeinek „vonulata”, a hegyek szoknyáinak szélén üldögélő Balatonnal. Itt, a Badacsonyi borvidéken magasodik a maga 415 méterével a Szent György-hegy, ahol rátalálhatunk a 2HA Pincészetre, valamint természetesen a hozzá tartozó szőlőbirtokra is. Kivételesen most nem én mentem a hegyhez, hanem a hegy jött el hozzám, pontosabban Balatonfüredre. 7 tételt kóstoltunk ezen az estén, ahol Csaba a meghirdetett, 4 tételből álló 2008-as sort meglepetésként kiegészítette még egy említésre méltó 2010-es friss rozéval, és két 2009-es hordómintával is.

Elöljáróban leszögezem, hogy nagyon szeretem a borbemutató helyszínét, hiszen ez az a hely a Balatonnál – a fonyódi „finom lángosos néni” mellett -, amelynek teraszára az első cirógató tavaszi napsütésben, legyen bármekkora szél, vagy még tavasz ellenére kicsit itt ragadt csipkelődő hideg, azonnal kiülök egy aromabomba kávé, meg egy „nagyis” házi süti erejéig. Borbemutatón azonban még nem vettem itt részt, így első alkalommal tapasztalhattam, hogy milyen is a rendszeresen, havi egy alkalommal megrendezett füredi borkóstolós-borászbemutatkozós esték hangulata. Röviden: jó. Kicsit bővebben: nagyon jó! Csak egyetlen apró hiányérzetem támadt: az amúgy nagyon barátságos, diszkrét, és esti beszélgetéshez kiválóan passzoló félhomályban a borok szemmel történő vizsgálata annyira korlátozódhatott csupán, hogy vörös, fehér, netán rozé bor került-e a poharamba. A többi szemmel „levehető” információt szó szerint homály fedi, na de ne legyünk máris ilyen szigorúak, „lássuk” a borokat!

Előkészületek

Sangiovese grosso. Valószínűleg egyre többen ismerik már ezt a fajtát, illetve hallottak vele kapcsolatban a 2HA Pincészetről, mint Csaba „tabudöntögető” vállalkozásáról. A borszakmát rendesen megosztó 2009-es Balaton Winfer borminősítésen éreztek először valami zavart az erőben a balatoni borokat osztályozó „jedik”, hiszen ekkor került be a minősítendő borok sorába a 2HA birtok 2007-es Sangiovese grosso-ja. A szemelkerekedés oka egyrészt az volt, hogy vajon mit keres a fajta a Balatonnál, hiszen a Sangiovese e klónjából készül Toscana-ban a Brunello, másrészt pedig az lepte meg a világlátott borszakértőket, hogy milyen kiemelkedő minőségre képes a Szent György-hegy déli lejtőin (ahol egyébként szubmediterrán klíma érvényesül, ezért nem egészen idegen a fajtától az éghajlat), és mennyire hűen tükrözi a Badacsonyi borvidék terroir-jegyeit.

Elsőként a Sangiovese grosso érkezik tehát, rozé formájában. Köztudott, hogy a 2010-es évjárat nem kedvezett sem a borászoknak, sem a borkedvelőknek, így aztán kénytelen vagyok én is a „van egy rossz és egy jó hírem” mondattal indítani. A rossz hír, hogy a 2HA Pincészetnél a 2010-es évjáratban nem készül Sangiovese-ből vörös bor, a jó az, hogy rozé viszont igen. És milyen rozé! Az alacsony tőketerhelésnek köszönhetően koncentrált, már-már silleres jegyeket magán viselő, nagyon gazdag gyümölcsösséggel. Illatban rengeteg friss eper, pici föld, ízben pedig mindezek mellett előbújik az ásványosság is. Sok friss sav, kerek, zamatos üdeség, élvezet a korty elejétől a végéig. Nem sablonos „csajos” gyümölcsbomba, hanem komplex és egyedi rozé.

Egy sima, két fordított

A második töltés az Olaszrizling, 2008-ból. Miközben szagolgatunk, ízlelgetünk, Csaba a birtok pincetechnológiájáról mesél, melynek legfontosabb alapelve a körültekintő hordóhasználat, a kifogástalan alapanyag, és a szűretlen borok készítése. Mivel a szűrés során a borból rengeteg olyan részecske távozna végérvényesen, amely egyébként nagyon sok illat-, és íz „információt” hordoz, a pincészet inkább kockáztat. A szűretlen bor előállítása, és stabilitásának megőrzése azonban a szokásosnál több fejtéssel, hordómosással jár, és nagyon szigorú pincehigiéniát feltételez. A 2008-as Olaszrizling is derítés és szűrés nélkül került palackba, miután részben használt, részben új hordókban lakott 7 hónapig, majd az öntisztulás érdekében 3 hónapot acéltartályban pihent. Megérte a fáradozást, krémes, selymes textúrájával, tűzköves, ásványos íz- és illatjegyeivel, a korty végi jellegzetes „olaszrizlinges” kesernyével le sem tagadhatja, hogy a Badacsonyi borvidék szülötte.

Két Szürkebarát következik a sorban - egy 2008-as palackozott tétel, és egy 2009-es hordóminta – egyenesen a Szent György-hegy Tarányi dűlőjéből. Ha létezik fajta, amelyik rendkívül jól érzi magát errefelé, akkor az a Szürkebarát. Telt, zamatgazdag, élénk, de finom savösszetételű borok születnek itt belőle, gazdag extrakttal, időnként némi maradékcukorkával. A 2008-as tétel – akárcsak Csaba többi bora – szintén szűretlenül került palackba. 6 hónapig seprőn érlelődött (50%-a újfahordóban, 50%-a használt hordóban), majd tartályban pihengetett 3 hónapig. A diszkrét fűszeres illat mellett leginkább az ásványosság uralkodik, amely ízben még inkább felerősödik, szinte már sós a bor. A kortyban némi gyógynövény, kellemes kerekség, koncentráltság (köszönhetően a 90 dkg/tőke terhelésnek). A 2009-es hordóminta az elmaradhatatlan minerális illatok mellett nagyon gazdag, rumos-mazsolás illattal köszönt be, ízben mézes aromák a friss savak és az ásványosság mellett, némi extrakt édességgel.

Következik a Cabernet Franc 2008-ból. Szűztermés, a birtok első Franc-ja (85%-ban), melyhez némi Sangiovese grosso és Petit Verdot is társult. Természetesen ez a tétel is derítetlen és szűretlen. Illatban málnaszörp, ízben piros bogyós gyümölcsök, a hosszú lecsengésben pici dohánnyal, melyet leheletnyi ásványosság tesz még érdekesebbé. A határozott, de nem tolakodó savak és az érett tanninok még jó időre „eltartanák” a bort, de sajnos mindössze 450 palack készült belőle.

Sangiovese grosso - 2008 vs. 2009

A kóstolási sor végén természetesen a Sangiovese grosso, vagyis a Tabunello 2008-as tétele, valamint egy 2009-es hordóminta következik. A 2008-as Tabunello 15 hónapos hordós és hosszas palackos érlelést kapott, dús illat- és ízvilágú, fűszeres, meggyes, málnás jegyekkel, és természetesen a mineralitás sem marad el. Koncentrált, komplex, sokat ígérő bor, érződik benne az erő, a kitartás, még korántsem érte el csúcsát, nagy fejlődési potenciállal rendelkezik. Büszke lehet rá az, aki az 550 palack egyikét beszerezte, és magáénak tudhatja. 2009-es „testvére” 80%-ban 4 éves tőkék termése, még nagyon-nagyon fiatal és bohém. Illatban a piros bogyósok mellett menta, ízben tiszta, friss gyümölcsösség, de egyelőre nagyobbak a kontrasztok, még nem „melegedtek” össze az aromák, bár már közelednek egymáshoz. Elegáns savgerinc, érett, de egyelőre kicsit vadóc tannin, a hosszú utóízben sok-sok cseresznyével. Még csikókorban van, de megvan minden adottsága és lehetősége, hogy „naggyá”váljék. Élni is fog vele, ez nem kérdés!

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

A Loire-völgyben jártam – 1. rész: Megérkezés, ismerkedés, terepszemle

Végre végre végre! Végre volt időm a már korábban beharangozott Loire-völgyi beszámolómnak nekilátni, így az első, amolyan bevezetőnek szánt rész máris olvasható. Igaz, időközben kiderült, hogy egy kártyahibának "köszönhetően" a fotóim nagy része egyszerűen megsemmisült, de próbáljuk meg humorral élni az életet, és csak nagyvonalúan nevetni az ilyen kis semmiségeken! (Azért persze még nem annyira természetes a mosolyom, ha előkerül a téma).

A csapat Brissac-ban - Kóstolás előtt is jókedvűen

Tehát novemberben öt napot tölthettem a franciaországi Loire-völgyben, Tihany testvérvárosában, Saint-Florent-le-Vieil-ben, kedves és segítőkész francia családok vendégszeretetét élvezve. Ellátogattunk Remaudière-be, a Baron lepárlóba, valamint Roland Chevalier Alma nevű környezettudatos borászatához, később a Paonnerie bioborászatot is megismerhettük - amelynek tulajdonosa egyébként kiválóan beszél magyarul -, Brissac-ban pedig különböző Loire-menti pincék borait kóstolgattuk. És persze nem maradt el a helyi gasztronómia felfedezése sem, de az élmények itt még korántsem érnek véget. Élménybeszámolóm első részében megérkezünk, megismerkedünk a tihanyi borrenddel, a követendő példának sem utolsó Saint-Florent-i francia-magyar egyesülettel, és a Loire-vidékével is.

Mit keres Tihany a Loire-völgyben?

A kérdés jogos, a válasz pedig egyszerű: Tihany testvérvárosa ugyanis a Loire-völgyben fekvő Saint-Florent-le-Vieil, a közel 2700 lakosú kisvároska. Tihany 1998 óta ápol szoros kapcsolatokat a Loire-parti településsel, és a 10 éves jubileumi évfordulón, 2008-ban alá is írták a testvérvárosi megállapodást. Egy rövid, napsütéses, nesztelen ősz-beszökős Párizsban tartózkodás, és az azt követő pár órás párizs-bordeaux-i autópályán tett autózás után tehát mi is itt, a Loire-folyó partján kötöttünk ki, hogy csatlakozzunk ahhoz a magyar delegációhoz, amely a testvérvárosi együttműködés keretében érkezett Saint-Florent-ba. Tihany polgármestere, Tósoki Imre vezette azt a magyar különítményt, amely elsősorban a tihanyi Vinitores Tychonienses Borrend tagjaiból állt. A 2000-ben alakult borrend célja az évezredes balatoni szőlőkultúra megőrzése, továbbadása, valamint Tihany történelmi, kulturális és néprajzi értékeinek ápolása, hagyományainak megismertetése. A „fiúk” – bár komolyan veszik feladatukat, és a Tihanyi Bencés Apátság szolgálatára rendeltségüket – korántsem amolyan karót nyelt csapatot alkotnak, igazán jóízűen tudnak ugyanis viccelődni, borozni, énekelni, de még játszani is, ahogyan tették azt utolsó nap La Boutouchère-ben is, a búcsúesten. Ne szaladjunk azonban mindjárt a végére, hiszen még csak most érkeztünk!

A tihanyi Vinitores Tychonienses Borrend

A magyar delegációhoz csatlakozott Kardos Gábor, Saint-Florent város Du Bellay borrendjének tagja, aki egyben a szomszédos Château de Tigné birtokosának, azaz Gérard Depardieu borainak magyarországi importőre. A tihanyi szőlősgazdák közül Salánki Sándort és Punk Ferencet, a villányi borvidékről Gere Zsoltot és Ruppert Ákost, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakértőjeként Brazsil Dávidot ismerhettük meg.

Magyarul beszélő franciák

Nem, bizony nem tévedés a fenti cím. Saint-Florent-le-Vieil ugyanis külön francia-magyar egyesületet hozott létre azzal a céllal, hogy Tihany község önkormányzatával összefogva a hivatalos kapcsolatokon kívül a két település lakói megismerhessék egymást, olyan szoros baráti kapcsolatokat létrehozva, amelyekben sem a földrajzi távolság, sem a nyelvi különbség nem akadály, mi több, ezek áthidalása a fő cél.

Nem is panziókban, vagy hotelekben szállásoltak el minket, hanem az egyesület tagjaiból álló Saint-Florent-i családok otthonában. Francia vendéglátóink jó része tanulta, vagy jelenleg is tanulja a magyar nyelvet, és őszinte érdeklődéssel fordul a magyarországi események, történések, szokások és emberek alapos megismerése felé. A mi rendkívül kedves házigazdánk és szállásadónk öt napon át Lucien Brunetière, a Tihany Barátai Társaság elnöke, és felesége, Annie volt. Saint-Florent központjától pár kilométerre laknak, és egy kis családi birtokot, önálló gazdaságot működtetnek, ennek gyümölcseit élvezhettük mi is, valahányszor csak asztalhoz ültünk náluk. Reggelihez kizárólag saját termesztésű almából készült, frissen préselt almalé, házi tojás, birsalmalekvár, őszibarack- és almapüré, saját termesztésű zöldségek és gyümölcsök kerültek az asztalra. Szinte tényleg úgy érezhette az ember, mintha egy hétre új családot kapott volna, hiszen a közösen eltöltött reggelik után valamennyi borászatba, étterembe, kóstolóra és szakmai programra mindenki a „saját” családjával utazott, és csak ott, a helyszínen állt össze újra a csapat.

Hervé De Charette és Tósoki Imre polgármesterek

Az esték mindig nagy, közös vacsorákkal értek véget, vagy otthon, a családoknál, ahol a háziasszonyok saját készítésű csodákat tettek az asztalra, a házigazdák pedig mindehhez kifogástalan francia borokat töltögettek, miközben tartalmas beszélgetések zajlottak, vagy például a Bergerie teremben, ahol jelen volt Hervé De Charette, a 90-es évek egyik befolyásos francia külügyminisztere, Saint-Florent jelenlegi polgármestere is, és egy különleges borvacsora keretében az ételsorhoz egy magyar, és egy francia bort is megkóstoltunk, próbálgatva, melyik tétel passzol igazán az adott ételhez. A francia-magyar egyesületről, illetve a városka életéről elmondható, hogy szinte kizárólag önkéntes munkára épül, a saját lelkesedésüknek, összefogásuknak és közös munkájuknak köszönhető mind a testvérvárosi kapcsolatok, mind a helyi kezdeményezésű programok sikeres működése.

Franciaország bölcsője

Hogy egy kicsit előkészítsük a terepet a szőlészet és borászat témájának is, érdemes pár szót ejteni a Loire-völgyről, amely az ország három legfontosabb borvidéke közé tartozik. A Loire folyó 1012 kilométerével Franciaország leghosszabb folyója, mely az ország szívében, a Francia-középhegységben ered, és az Atlanti-óceánba ömlik. A folyó latin neve Liger, amely a gall liga szóból származik, és jelentése: lerakódás, hordalék. A Loire-völgyét Franciaország bölcsőjének is nevezik, mivel nemcsak az ország földrajzi, de egyben kulturális középpontjában is fekszik, hiszen ezt a vidéket tekintik a francia irodalmi nyelv, és az egyszerű, francia házi konyha szülőhazájának. Hasonlóképpen, mit Bordeaux-ban, a Loire-völgyben is fontos „egységek” a kastélyok, a château-k, melyeket gazdag mezőgazdasági területek – köztük természetesen szőlőültetvények - és kertek vesznek körül.

A Loire-völgyről tanulunk Brissac-ban

Borok tekintetében a Loire-völgy sokszínű, köszönhetően a folyó hosszának, hiszen eredési helyétől, a szárazföld belsejétől a végpontjáig, vagyis az óceánig, változó mind a klíma, mind a talaj összetétele. A borvidék fő jellemzője, hogy négy alrégióra (Centre Loire, Touraine, Anjou & Saumur, Nantes), ezen belül pedig 69 apellációra (eredetvédett területre) oszlik, melyen több, mint egy tucat szőlőfajta és sokféle borstílus megtalálható. Természetesen, mint Franciaország többi borvidékén, itt is az AOC (Appellation d’origine contrôlée) rendszere, vagyis a francia eredetvédettséget ellenőrző szervezet szabályozása érvényes, melynek gyökerei a XV. századba nyúlnak vissza, és amelyet az 1930-as évektől kezdődően alkalmaznak. A szabályozás minden francia borvidék számára meghatározza az alapkövetelményeket, így például kezdve azzal, milyen szőlőfajtát ültethetnek és mekkora mennyiségű szőlőt termelhetnek egy adott nagyságú területen, egészen addig bezárólag, hogy mekkora legyen az adott termőhelyen a borok minimális alkoholtartalma, vagy milyenek legyenek egyéb analitikai paraméterei. Az AOC szigorú szabályozását a borokon és pezsgőkön kívül 1990-ben kiterjesztették más mezőgazdasági termékekre (sajt, vaj, olívaolaj) is.

Mivel Saint-Florent-le-Vieil az Anjou alrégióban fekszik, részletesen elsősorban erről a területről esik majd szó a Loire-völgyi sorozatban, hiszen leginkább az itteni apellációk fajtáival és boraival találkozhattunk. A következő részben tehát belevágunk a kóstolásba.

Beszámolóm a Borászportál online bormagazinban is olvasható.
Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Balla Géza esete az eperlekvárral

Kóstolt tétel: Balla Géza Ménesi Prémium Kékfrankos 2005

Ez az egyébként rendkívül pikáns, „lekváros” történet még karácsony tájékán kezdődött. Az egyik jégszikrázós estén, amikor a ház csendben ránk sötétedett, a Nagy Fehér Varázsló gondolt egy hosszút és mélyet, majd azt mondta: „Igyunk Balla Gézát!”. Mire tiltakozhattam volna, de legalábbis kicsit kérettem volna magam valamiféle nőies tartózkodás jeleként – természetesen eszem ágában sem volt! – máris önkéntelenül egyértelmű bólogatásba kezdtem, és olyan szemcsillogást produkáltam, hogy a csillagszóró köszönés nélkül, lehajtott fejjel távozott a karácsonyi ünnepkörből. Mivel tehát a nemleges válasz késett, pillanatok alatt előkerült egy két palackos Wine Princess díszkarton, pontosabban annak egyik darabja, a 2005-ös Ménesi Prémium Kékfrankos (a másik palack ugyanezen évjárat Prémium Kadarkája, amely egyelőre a borpolcon várja elkerülhetetlen sorsát).

„...szikrát ad a szerelemnek”

Karácsony angyalát megszégyenítő sebességgel suhant át rajtam a gondolat: ebből bizony megúszhatatlanul poszt lesz, már látatlanban... és szagolatlanban… és ízleletlenben. Egyszerűen azért, mert… Mert Balla Géza. Legyen elég egyelőre ennyi, a többi majd a bor dolga. Máris poharakba került a színében fáradtságot egyáltalán nem mutató (sőt!), szinte tinta fekete, sűrű bor, a széleken kis lilás karimával, és kezdődhetett az utazás Arad-hegyaljára, a Ménesi borvidékre, azon belül is a Nyári dűlőbe. Mi mindezt pohárral a kézben tehettük, időnként meg-megállva, beleszagolva, majd átnézve a lassú lecsorgásokon, de akit most egy videó segítségével „utaztatok”, az se legyen szomorú. Köszönhetően ugyanis a WineShopTv  stábtagjainak - akiket az idei Budai Vár Borfesztiválon ismerhettem meg személyesen – a felvételen maga a Mester, Balla Géza mesél a Nyári dűlőről és a ménesi Kékfrankosról.

Tádáá, és itt következne a bor elemzése. De nem következik. Na, akkor meg miért olvastam el eddig a posztot? – kérdezhetné a „Borgőzös” olvasó, de aggodalomra semmi ok, semmi nem marad el. A Nagy Fehér Varázsló ugyanis nem érte be annyival, hogy csak úgy önmagában kóstolgassuk a bort, még akkor sem, ha már így is megkaptuk mindazt, amire vágytunk. Egy rögtönzött csokoládé-bor párosító játékba csaptunk bele, méghozzá a házban fellelhető valamennyi csokoládé és bonbon részvételével. Nem ragozom, Gombóc Artúr is kifeküdt volna a tesztelt csokoládéféleségek láttán, mert ugyebár volt „kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen, egész, megkezdett, édes, keserű, csöves, mogyorós, tej, likőrös, tavalyi, idei”. Megkímélem az olvasókat valamennyi párosítás elemzésétől, ami tény, hogy jó pár igazán meglepő és váratlan eredmény született, pozitív és sajnos negatív értelemben is. Így például megtudtuk, hogy míg egy egyszerű, szinte „alsópolcos” tejcsokoládé remekül tudja érezni magát a bor társaságában, képes emelni annak fényét, karakterét, addig egy magas kakaótartalmú, drága, nagyágyú étcsokoládé csupán csak „besavanyítja” a bort, válaszul pedig a bor élvezhetetlenül „elkeseríti” a csokoládét. Hiába, léteznek össze nem illő párok, érdekes és élvezetes játék volt, de lépjünk tovább, mert tényleg eljött az idő, hogy a borról részletesebben beszéljünk, és hogy belekeveredjünk végre a lekvárba is!

Epercsoda

Méghozzá egy eperlekvárba. Amihez társult még egy kis aszalt kumquat is, csak az izgalom kedvéért. Ugyanis a mai napig nem tudom megmagyarázni, miért – talán valami női megérzés által vezérelve – ezzel a két csodával is összehoztam a bort. Vakrandi volt a javából, akár rosszul is elsülhetett volna, de nem! Mivel a poszt főszereplőjét, a Ménesi Kékfrankost már korábban kidugóztuk, volt ideje kiszellőzni, így a közvetlenül felbontás utáni animális, istállós jegyek mögül illatban később előbújt némi bakelit és gumi kíséretében a szilvalekvár, az áfonya, a kökény, pici dohánnyal, borssal, ánizzsal meghintve. Ízben mindez ismétlődött, sok, de érett és besimult tanninnal, amely éppen annyira, és annyi ideig szárított, hogy a markáns savak okozta nyálelválasztás máris kompenzálta a „szárazságérzetet”. Száj(ban)járatás és a korty lenyelése után a 13,5 %-os alkohol szépen melegítette a testet és a lelket, a hosszú lecsengésben pedig leginkább érett piros bogyós gyümölcsök szorgoskodtak még sokáig a szájban.

Lekvár és aszalt kumquat

És akkor pár szót a párosításról. Az eperlekvár, melyet a borhoz kóstolgattam, egy mostanában általam gyakran emlegetett francia hölgy, nemrégiben tett Loire-völgyi ott tartózkodásunk alatti vendéglátónk, Annie Brunetière munkája. Férjével, Lucien-nel Saint-Florent-le-Vieil-ben egy saját kis gazdaságot működtetnek. A féltve őrzött üvegecskét tehát Balla Géza indíttatására nyitottam ki, és nem bántam meg. Az eperlekvár és a bor mennyei elegyet alkotott a szájban, és ebben a mondatban semmiféle túlzás nincs. Az ép, egész eperszemeket óvón ölelte körül a fényesen csillogó piros lekvár, melyet kanalazva - hagyva, hogy a szájban szépen szétolvadjanak az ízek - és hozzá kortyolva a bort, megtudtam milyen is az, amikor látszólag semmi sem történik – hiszen csak egy kanál lekvár és egy korty bor „ismerkedik” a számban – a valóságban azonban minden lehetséges jó érzés bekövetkezik. A lekvár szépen lesimította, lekerekítette a tanninokat, a bort szinte friss eperlévé változtatta, kicsit „cukrozva” előhozta őfelségéből a gyümölcsös karaktert. Nem akarta azonban megváltoztatni. Egyszerűen elfogadták olyannak egymást, amilyenek. Talán ettől lett ez a találkozás ennyire szép és felejthetetlen... Az én gondolataim azonban már egyre gyakrabban járkálnak a borpolcon várakozó Ménesi Kadarka körül...

Fotók: Nagy Zita

Egy "Borgőzös" angyalka üzenete...

Ezúton köszönöm mindazoknak, akik egész évben követték a Borgőz borblog életét,  akik tapasztalataikkal, észrevételeikkel, szakmai javaslataikkal segítették munkámat, mindazoknak, akik mellettem álltak akkor is, amikor éppen nehezebben mentek a dolgok, de ott voltak akkor is, amikor örömömet oszthattam meg velük, mindazoknak, akik által új élményekkel és tudással gazdagodhattam, és azoknak, akik újabb csodákat mutattak meg nekem a borok világában. Mindenkinek boldog karácsonyt!