Rock és bor, avagy zúzás és bogyózás a Picture on fesztiválon

„Annyira punkok vagyunk, hogy egyáltalán nem is vagyunk azok. Mi így vagyunk punkok.” – mondotta egykoron Dexter Holland, az Offspring énekese. Ja natürlich, valahogy így vagyok én is a rockerséggel. Mivel még a harmadik Uhudler, és a ráadásként kóstolt Welschrieslingek után sem sikerült megpillantanom a rettenetes pinkarockerhalat a Pinka-partról, a bildein-i Borarchívum falai közé viszont annál többször jártam vigasztalásért (ugyanis egyéb, amúgy persze boros elfoglaltság miatt lemaradtam a Qimbyről, ajjajajj!), a Picture on fesztiválról inkább borilag számolnék be, zeneileg úgyis megtették már nálam muzikálisabb és hozzáértőbb tudósítók.

A Picture on-érzés - Fotók: Wawrzsák László

Azért talán annyit mégis, hogy nagyon tetszett Jimmy Cliff píszendlávos szánsájnidéjes hangulatú, ringatózós, tejbetökvigyorgós, lazulós koncertje, és totális döbbenet, majd felszabadult röhögés – másnak nem igazán tudom nevezni - váltakozott bennem az Alf Poier & Obersteirische Wolfshilfe „Suicide Metal”-os, Ich esse meine Suppe nicht-es színpadra lépése közben. Az antwerpeni dEUS alap,  Bad Timing című számuk régóta és még ma is kedvenc, így a lúdbőrözés sem maradt el a koncert alatt, pláne, amikor minden színpadon lévő gitározós feladatot ellátó tag egyszerre gyújtott rá a szólóra. Aztán jól befűtött nekünk az In Extremo zenekar, de el is kélt a hűvös Alpokaljai éjszakában némi lángszórós hőhullám a fejünk fölé.

Metálvilla helyett borospohár

Néha átnéztünk az Almáskertbe is. Nomen est omen, vagyis tényleg mosolygó gyümölcsöktől roskadozó almafákat találtunk ott, alatta a kisszínpaddal, nem mellesleg fürtökkel teli szőlőtőkék ölelésében, ha már ugye borvidék. Nem, senki nem tornázott a fák ágain, nem gázolt derékig a szőlőben, valahogy az itt szórakozó fiataloknak bőven elég volt az a helymennyiség, amit a rendezők kijelöltek számukra. Bár néha azon csodálkozom, hogy mi azon csodálkozunk, hogy jé, a külföldi fiatalok kulturáltan szórakoznak. Ez a hely amolyan kis pihenő- és elmélkedősarokként funkcionált a fesztiválon, ahol ki lehetett nyújtóztatni végre a nagy rockerkedésben behajlított hüvelyk-, középső-, és gyűrűsujjunkat, a piros nyugágyak egyikébe süppedve írhattak „hiányzol”-os sms-t a magányosok, a kedvessel összebújva meg például a bájos Clara Luzia dalolgatása közben lehetett romantikázni.  

Clara Luzia az "entellektüel" színpadon

Mivel nem tagadom, elsősorban az egykori Beled, vagyis a mai Bildein borvidéki mivolta vitt a Picture on-ra, ráadásul a víz-, pontosabban szódafogyasztást büntették a fesztiválon - legalábbis az árat tekintve -, gyorsan átváltottunk más folyékony halmazállapotú italok kóstolgatására. Történetesen a Weinarchiv, vagyis a Borarchívum nagyszínpadtól egy lángcsóványira lévő üvegfala mögé húzódtunk, illetve felkerestük a kemping területére kitelepült Buschenschankot is. Mivel tavasszal már tettünk némi felderítő túrát Dél-Burgenland pincéiben, nem ért váratlanul az Uhudler hiperaktív jelenléte.

Uhudler kultusz

Az Uhudler nem más, mint direkttermő szőlők bora. Igen, amit mi tűzzel-vassal kiirtottunk, hogy lehetőleg írmagja se maradjon, arra a Vas-hegy osztrák oldalán egy ütős kis brand-et építettek, és mindenféle metilalkoholok meg agyhalálok emlegetése helyett arra helyezik a hangsúlyt, hogy a direkttermő szőlőknek semmi szüksége nincs növényvédő szerekre, tehát nem is permetezik azokat, emiatt az Uhudler a legtisztább, legtermészetesebb ital. Egyébként a borzalmas hazai riogatások, tőkekivágások és újabb telepítés tiltások óta kiderült, hogy naponta kb. 40 liter otelló bort kellene meginni ahhoz, hogy a halálos adagnak számító 12 grammnyi metilalkohol a szervezetbe jusson. Persze, mindig lehet összeesküvés elméleteket gyártani pro és kontra, de gyanítom, ennyire még az osztrákok sem szuicid hajlamúak, hogy olyasmit nyeljenek nyakra-főre, amitől pár éven belül egész Dél-Burgenland elnéptelenedik. Egyébként készül belőle a Vas-hegy túloldalán Frizzante is, illetve ismertek „koktélosított” változatai is, úgymint a "Pinkavüz", vagyis Pinkawossa (1/1 arányban Uhudler és szóda), a Pinkawossa light (1 rész Uhudler, 1 rész Almdudler, 1 rész szóda), és a Pinkawossa deluxe (1 rész Uhudler, 1 rész szóda, és 1 „schuss” bodzaszörp (szirup).

A Borarchívum bárjában

Persze hazudnék, ha azt mondanám, az Uhudler kultusz miatt nézelődünk időnként a Vas-hegy túloldalán. Nem. Elsősorban a Kékfrankosokat (Blaufränkisch) és az Olaszrizlingeket (Welschriesling) tanulmányozzuk. Ezt a Picture on kempinges Buschenschankjában kihagytuk (itt egyébként 5-7 euró/palack áron lehetett hozzájutni Kékfrankoshoz, Zweigelthez, Cabernet Sauvignon-hoz, Olaszrizlinghez, félszáraz Chardonnay-hoz), és a festett hordókkal teli kis terecskén áthaladva a nagyszínpad közvetlen közelében, a templomtorony és a platánfák árnyékában található Borarchívumba sétáltunk, már csak azért is, mert vészesen közeledett a Leningrad Cowboys zenés-táncos nagyszínpados showja.

Irány a Picture on!

Ami meglepett, az a Borarchívum bárja, pontosabban az a tény, hogy a fesztivál idejére nem a faházas kitelepülést választották, hanem kinyitották a bár hatalmas üvegajtóit, méghozzá a totális daráló, vagyis a nagyszínpad előtt vadul csápoló rockerek közvetlen közelében. Sokat elárul, hogy nem féltették sem a berendezést, sem a bútorokat, az üvegpolcokon bátran kint hagyták a palackokat, és láss csodát, senkinek sem jutott eszébe vandálkodni, a borbár szinte ugyanolyan pedáns rendben működött, ahogy az Bildein csendes kis hétköznapjain történik, csupán annyi különbséggel, hogy most nem szolid borkóstolgató társaságok, hanem metálvillázó srácok és lányok koccintottak jókedvűen. Egyetlen delikvens szeretett volna véletlenül áthaladni az üvegfalon, de az ellenállás észlelése után udvariasan elnézést kért az akadálytól, és bizonytalan léptekkel bár, de megkereste a megfelelő megoldást a kijutásra.

Egymás mellett a Vas-hegy két oldala - jobbra a vaskeresztesi Mittl András borok

A borok kóstolásához 2 euróért bérelhettünk poharat, történetesen igazi, talpas boros poharat, azzal a különbséggel, hogy nem üvegből, hanem műanyagból készült, de ez egy zenei fesztiválon természetes. A Borarchívum bárjában 3 euróért kóstolhattunk 1/8-nyi bort, elsősorban persze helyi termelők borait, de megtaláltuk a listán a vaskeresztesi Mittl András Kékfrankos rozéját is, sőt, a polcon ott van 2009-es vaskeresztesi Pinot Noir-ja, és 2009-es vaskeresztesi Kékfrankosa is. A Borarchívum egyébként két részből áll: az egykori plébánia borospincéje a Weinidylle névre keresztelt borvidék kincseit rejti, vagyis itt őrzik a legjobb évjáratú borokat, de csak különleges alkalmakkor bontanak fel egy-egy nemes palackot. A másik rész, vagyis a már említett földszinti, modern, áttetsző üvegfalú borbár a borkóstolók és a borárusítás helyszíne, illetve szinte észrevétlenül integrálva a fesztivál helyszínei közé egy évben egyszer a pinkarockerek kedvelt találkozási helye.

Leningrad Cowboys

Walter Josef 2011-es kicsattanóan friss, és gyümölcsös Olaszrizlingjével a poharamban ugráltam végig az olyan örökzöldeket, mint a Back in the U.S.S.R.-t, vagy a Kids in America-t felvillantó, végül vadul kakalinkamajázó Leningrad Cowboys-t, majd elbúcsúztunk a kicsiny Bildein-től, és a Vas-hegy osztrák oldalától. A Pinka mélyén élő, több száz esztendős, szerelmi bánatos rettenetes pinkarockerhal meg talán jövőre megmutatja majd magát, és addig a Quimbyt is bepótolom, ha lehet, valamelyik hazai borvidéken...

- Teljes képgaléria a facebookon -  

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz

Borok utcája előzetes – Megválasztottuk a Savaria Karnevál legjobb borait

Ave, Savaria! Hamarosan, augusztus 24-től 26-ig ez lesz a legnépszerűbb üdvözlési mód Szombathely szerte. Kezdetét veszi ugyanis városkánk legszínesebb ünnepe, a Savaria Történelmi Karnevál. A magam részéről nagyon szeretem ilyenkor Szombathely hangulatát, hiszen az egész belváros egy nagy ókori „élő bemutatóteremmé” változik, öreg város vásárával (Forum et Mercatus), Karneválszínházzal (Teatrum Savarienses), történelmi témaparkkal (Castra Militaria), Művészetek utcájával (Via Paladia), de lesz még Keleti bazár, Mediterrán udvar, jelmezes felvonulások, és ami egy borrajongó számára a legjobb hír: Borok utcája (Via Vinorum) is.

A szakmai zsűriben Szommer Ildikó, karneváligazgató - Fotó: nyugat.hu

Pénteken a Karnevált megelőző programok keretében meghívást kaptam a Savaria Történelmi Karnevál legjobb borainak kiválasztására, a szakmai bíráló bizottságba, melynek Baráth Sándor látta el elnöki feladatait. A további bírák: Beke Ramon, Zabó Péter, Lukács Szabolcs, Schützenhoffer Gergely, Szommer Ildikó, és jómagam. 84 benevezett bor közül kellett kiválasztanunk a legjobbakat. A fehérborokat bíráló csapatba kerültem, és bár idén inkább a vörösboros mezőny bizonyult erősebbnek, néhány gyöngyszemet a fehérek között is találtunk. A szakmai zsűri által kiválasztott 10 legjobb bort végül a médiazsűri is pontozta, így az ő különdíjukat is kiosztották. A médiazsűri tagjai: elnök – Velencei Pál (Szombathelyi Televízió), bírák – Nagy Ildikó (Vas Népe), Mándli László (Vaskarika), Borsodi Zoltán (Frisss FM), Farkas Balázs (Nyugat Rádió).

A Borgőz a szakmai zsűriben - Fotó: nyugat.hu

 

A nyertes borok között (két kivétellel) VinAgora ezüst és aranyérmes borok szerepelnek, ráadásul a szakmai zsűri által választott legjobb vörösbor, a Feind Borház 2009-es Cabernet Franc-ja a legjobb magyar fajtaborként végzett a rangos nemzetközi borversenyen. Garantáltan érdemes lesz tehát a Karnevál legjobb borait a Borok utcájában keresgélni! 

Baráth Sándor, a szakmai zsűri elnöke - Fotó: nyugat.hu

Eredmények:


A Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Bora 2012

Badacsonyi Olaszrizling Jégbor, 2009., Badacsonyi borvidék – Borbély Családi Pincészet

(VinAgora 2012 ezüstérem)

A Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Fehérbora 2012

Balaton-melléki Juhfark, 2011., Badacsonyi borvidék – Szent István Borház

A Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Vörösbora 2012

Cabernet Franc, 2009., Balatonfüred-Csopak – Feind Borház

(VinAgora 2012 aranyérem és legjobb magyar Cabernet Franc fajtabor)

A Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Rosébora 2012

Kékfrankos Rosé, 2011., Etyek-Buda – Vabrik és Fia

(VinAgora 2012 ezüstérem)

Munkában a médiazsűri - Fotó: nyugat.hu

 

A Savaria Történelmi Karnevál Média bora 2012

Cabernet Franc, 2011., Balaton-felvidék – Decsics György

A borversenyről a Vaskarika és a nyugat.hu is beszámolt.

További fotók a Vaskarika képgalériájában, valamint a nyugat.hu képgalériájában.

Köszönet a fotókért: nyugat.hu

 

"Pinkavüzet" a pohárba! – Picture on 2012

Egy borvidék körülöttünk, egy kis „Pinkavüz”, vagyis „Pinkawossa” a poharunkban, némi tradicionális borozás, egy stílusosan Uhudler névre keresztelt színpad, és zene, zene, zene két napon át, minden mennyiségben. Nagyon leegyszerűsítve ez a Picture on fesztivál. Pontosabban ez lesz augusztus 10-én és 11-én. Az elmúlt tizenkét évben sokat látott a mesebeli kis borvidék, a szőlősoroktól zöldellő Vas-hegy osztrák oldalának beledi (Bildein) platánfája. Táncoltak már alatta elektronikus zenére, lazultak reggae-re, ráztak fejet metálra, „dühöngtek” kemény rockra, doboltak kézzel-lábbal folkra, merengtek jazz-re, és még sorolhatnám.

Légy te is Pinkarocker!

 

Hogy honnan lehet indulni, és hová lehet eljutni, ha nem csak kesergés van, hanem lelkes tettek, arra jó példa a Picture on rövid története. 2000-ben még csak egy kis, 150 fős lelkes mag táncolt hajnalig Bildein egykori papi pajtájában. A kemping füve érintetlen maradt, senki sem tervezett ottalvós fesztiválozást a piciny, 370 lelket számláló határmenti falucskában. 11 évvel később a Picture on jegyei már napokkal előbb elkeltek. A fesztivál a pajtába már nem fért be, a színpad évek óta a szabad ég alatt áll a hatalmas platán árnyékában, és az almáskertben is külön színpad várja a fesztiválozókat. A kempingben sem igen akad szabad hely ilyenkor. A Picture on ma már A fesztivál Délkelet-Ausztriában.

Újra borvidéken lép fel a Quimby

 

Mivel láttam én már Quimby-t borvidéken játszani, szinte kötelezőnek érzem a Picture on-t. Akkor a Badacsony ősi szellemének felébresztésén dolgoztak a srácok a szőlősorok között, háttérben a Balatonnal. Furcsa érzés volt akkor a bazaltúton koncertre igyekezni, hiszen leginkább „csak” pincézni, szüretelni, vagy fügét szedni járt arra a földi halandó. Pedig hátborzongatóan jó érzés tüzes, ásványos badacsonyi rizlinggel a kézben hallgatni, hogy neki megadom magam... Most tehát a Vas-hegy kerül sorra, pontosabban annak Ausztriába átnyúló oldala. Ahogy az örök érvényű Quimby dalban elhangzik: „Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös”, vagyis most akár Kékfrankossal a kézben is kipróbálhatom ugyanazt az élményt. És nem csak a Quimbyvel, hanem egy egész zenei fesztivállal. Ami ráadás, hogy a nagyszínpadtól pár méterre, az üvegfalú borarchívumból lehet figyelni, hogyan zúznak a sztárok. Az egykori pajtából modern rendezvényhelyszínné avanzsált Bor-Kultúr-Házban rendezett after-show partikat pedig már legendák övezik.

Mindeközben egy pohárka „Pinkavüzet” („Pinkawossa”) is kortyolgathatunk. A „Pinkawossa” nem más, mint 1/1 arányban elkészített Uhudler fröccs. Létezik azonban ennek „light” változata is: 1/3 rész Uhudler, 1/3 rész Almdudler, és 1/3 rész szóda. Ismert a Pinkawossa light-nak bodzás verziója is, ebben az esetben egy deci borba némi kis bodzaszörpöt tesznek, és ezt öntik fel szódával.    

Magyar formáció a fesztivál nyitózenekara: Big Bunny Hall Swinger Club

  

A Picture on egyébként a zene határtalan ünnepe, és nem csupán szlogenileg, hanem a valóságban is. A nagyszabású zenei fesztivált ugyanis magyar partneregyesületekkel együtt szervezik, magyar fellépők (például idén a Quimby, és a fesztivált megnyitó Big Bunny Hall Swinger Club) részvételével is, így a vasfüggöny „jóvoltából”évtizedeken át egymástól elválasztott, németül, magyarul és horvátul beszélő régiók újra összenőnek. Mivel májusban már átkukkantottunk némi Bortavaszozás erejéig a Vas-hegy osztrák oldalára, tapasztalhattuk, hogy a határok valóban lebonthatók. Ahogy az a Picture on sajtóanyagában is áll: „A zene lebontja a határokat a fejekben is” Én ezt talán még annyival egészíteném ki, hogy a bor is. Igazán ugyanis a szőlő és a borász együtt mutatja meg, mit tud az adott terület, mire képes a terroir. Hiába húzódtak fölötte egykor szögesdrótok, és hiába húzódnak fölötte térképen megrajzolt határvonalak. A szőlő és a bor szempontjából úgysem ott vannak, illetve időnként nincsenek is. A zene is valami hasonlóra képes...

Jimmy Cliff, a reggae főpapja

 

Szóval a Szombathelytől alig 20 km-re fekvő kis falu templomkertje és a platánfa ismét sokat lát majd. Például jön a friss Grammy díjas sum41, a reggae egyik még utolsó élő főpapja, Jimmy Cliff, az extravagáns frizuráiról és elszabadult hangulatú koncertjeiről híres Leningrad Cowboys, a már említett Quimby, a színpadot lángba borító német In Extermo, vagy a funkyval kevert indie rockot játszó belga dEUS. Táncolhatunk a Los de Abajo-ra, az alternatív stílus kedvelőinek pedig az almáskerti Uhudler-színpadon fellépő Francis International Airport szerez majd felejthetetlen élményt. Az igazán kemény zene hívei a Black Inhale zúzását élvezhetik majd, a fesztivál nyitókoncertje pedig szintén magyar vonatkozású, a swing-punk-rock stílust képviselő Big Bunny Hall Swinger Club csap a húrok közé.

És ami még lesz: a pihenni vágyóknak „nyugis kemping”, a tradicionális borivás szerelmeseinek kitelepült buschenschank (klasszikus osztrák hegyi borozó), a mozogni vágyóknak zumba, az elmepallérozásra vágyóknak Pinkaparti felolvasó programok, a lazításra vágyóknak megnövelt chill-out zóna, a strandimádóknak pedig a Pinka homokos plázsa. A nagy nevek mellett természetesen fellépnek még kiváló osztrák és magyar együttesek, de érdekes utánpótlás-zenekarokat is láthatunk, sőt, még sramlizene is lesz. 

 

Leningrad Cowboys

 

Néhány szó még a fesztiválfilozófiáról: a Picture on-t kb. 150, nagyrészt önkéntes munkatárs szervezi. Nincs szó nyereségmaximalizálásról, túlszabályozásról és kontroll-őrületről. Itt a látogató áll a középpontban, az a felelősségteljes zenerajongó, aki becsülni tudja a zenei fesztiválhoz való komplikációmentes hozzáállást. A Pinkarockerek egyébként zöldek, ezt tükrözik a környék településein át közlekedő ingajáratban közlekedő buszjáratok, a szelektív szemét gyűjtése, illetve a szemét mérséklése, a regionális ételek- és italok, és a bio fesztiválpóló. A szervezők egyébként hálásak minden konstruktív ötletért, amelyek segítettek, és segítenek a jövőben még jobbá tenni a fesztivált. Ezekre mindig nyitottak, hiszen a vendégekkel együtt szeretnék a rendezvényt még vonzóbbá tenni.

Tehát 2012. augusztus 10-11., Ausztria, Bildein, Picture on fesztivál. Jegyek vásárolhatók Magyarországon a körmendi Lokálpatrióta klubban, a szombathelyi Pianho Hangszerboltban, a www.eventim.hu oldalain, és egy, a készlet erejéig tartó meglepetés akció keretében a www.quimby.hu oldalon történő regisztrációval (részletek a Quimby zenekar oldalán). Minden egyéb információ elérhető és letölthető a www.pictureon.at oldalról.

Veszprém, rizling, rozé, rillette…

Na meg nyár, szerelem, libamájtorta, jazz, egy kacskaringós utcácskás óváros, borzselé, diós kenyér, jóféle szalámi és balatoni borok. Nagyjából ennyi a receptje egy igazán hangulatos kis nyári fesztiválnak. Tényleg nem kell több. Pedig ott jártunkkor, szombaton, még csak hangzatos sztárnevek sem szerepeltek éppen a programban – lévén a Rozé, Rizling, Jazz Napok a már jó előre minden jegyet elkelesztett George Benson-os, Buena Vista-s, Mezzoforte-s VeszprémFest kísérőrendezvénye -, minket is „csupán” A mi szalámink, vagyis egy már messze földön (értsd: Veszprémtől 120 km-re, Szombathelyen) is híres, nemespenésszel érlelt csoda vitt oda. Na meg a hír, hogy az általunk szívből szeretett balatoni borászok és boraik mellé némi gasztronómiai flört is ígérkezik az Óváros téren, Tornyos Balázsnak, a veszprémi Oliva Étterem nem kicsit, ellenben nagyon kreatív, Mediterráneumot látott séfjének köszönhetően. 

Tornyos Balázs a házban... (Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita)

A tett halála az okoskodás, úgyhogy mivel szeretjük a rizlinget (nagyon!), a rozét, és a kulináris kalandokat, plusz még a jazz-t is, belevágunk Veszprém, és a Rozé, Rizling, Jazz Napok meghódításába. Kora délután érkezünk a városba, és ha nem tudnám, hogy hol járunk, biztos lennék benne, hogy az egyik kanyargós, ódon, szűk utcácska vége egy színes napernyős tengerpartra fut le. Tombol a hőség, a város sziesztázik, mi is behúzódunk egy zamatos, élénkítő kávé erejéig a történelmi belváros eldugott, mégis sokak által látogatott romantikus kis zugába, a Buhin utcába, az Oliva Étterembe. Rögtön összefutunk a séffel, Tornyos Balázzsal, aki máris sorolja, mi mindennel készült fent az Óváros téren a Rozé-Rizling-Jazz-re: aszaltparadicsom krém, töpörtyűkrém, sertéshús rillette, kacsamájpástétom, libamájtorta borzselével, antipastik, na meg a már említett kolbász- és szalámi remekek. Mindehhez máris hozzáképzeljük a jelenlévő borászatok kínálatát, vagyis a Balatoni borok „krémjét” - Figula, 2HA, Nyári Ödön, Tamás Pince, Jásdi, Liszkay, Feind, Pántlika, Orbán Pince, Laposa, Istvándy, Söptei, Szászi, Fischer, Villa Tolnay, Szatmári, Bujdosó, Kislaki Bormanufaktúra, Veszprémi Pince, Bezerics, Homola, Kreinbacher – és rögtön észrevétlenül visz fel a lábunk a sziesztából ébredező, még álmosan nyújtózkodó térre.

A mi kolbászunk...

 

Egy, csak egy legény van talpon a helyszínen ezen a kora délutáni órán: Tornyos Balázs (igen, mindig, mindenhol ott van, én sem értem, hogyan csinálja). Már nyitva a Sajt-Kolbász Ház, és az Oliva Pástétom stand is. Mindkettőnek Balázs a házigazdája. Éppen kolbászt szeletel, A mi kolbászunk-at, pontosabban, ha nem lenne rémesen idétlen a kifejezés, azt írnám: az ő kolbászát (mégis leírtam). Tornyos Balázs és Kovács Zoltán receptje alapján készült ugyanis a híres csemege. Erről beszéltem. Mármint a poszt elején. Pontosabban szalámi változatáról, merthogy az is van. A fehér nemespenésszel érlelt szalámi lett az egyértelmű kedvencünk, de a paprikás – na meg a hússal duplán felturbózott – is hét nyelven beszél. A titok természetesen a kifogástalan minőségű színhúsban és fűszerekben rejlik. Bort keresgélünk a kolbász-szalámi tálhoz. A dolgunk könnyű, hiszen tele a tér tisztes, nemes rizlingekkel, ráadásul a „szerelmes a szakácsnő”-kategóriából, vagyis az ásványos, finoman sós borok élvonalából. Leginkább mégis egy vörös, a Villa Tolnay 2008-as Pinot Noir válik be könnyedsége mellett kicsit fűszeres, füstös aromáival, finoman ásványos lecsengésével.

Snétberger Ferenc

A tér egyre nyüzsgőbb, a technikusok is munkába állnak, érkeznek ugyanis a Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai. Nagyon fiatalok, ugyanennyire lelkesek, és szemtelenül tehetségesek. Olyan jazz-örömzenével árasztják el az Óvárost – és teszik ezt még e hét végéig – hogy hamarosan teljesen megtelik az egykori piactér. A már Berlinben élő Snétberger Ferenc is ott van a közönség soraiban, itt is figyelemmel kíséri a srácok útját. Mi pedig megint kóstolunk, újra Balázzsal együtt, méghozzá ezúttal az aszaltparadicsomos krémet. Tamás Ervin Syrah-Cabernet Rozéját tesszük mellé. Szép felépítésű, izmos, masszív rozé, semmi cukimuki, könnyed, közhelyes tuttifrutti. A bor Provence-t idézi, az aszaltparadicsomos kence Nápolyt, és most már tényleg kezd a hangulat erősen Donizetti-s, féktelen temperamentumú, mediterrán életérzésbe átcsapni. Ehhez Balázs személye és ételei is hozzájárulnak, nem véletlenül dolgozott egy olasz trattoriában (La Palazzina), egy provence-i étteremben (La Jarrerie), meg aztán nem mellesleg a Michelin-csillagos Gerald Jeitler konyhájában, Brombergben. Most már tényleg elhiszem, hogy az a vehemencia - „Lepje meg saját magát! Ne korlátozza elképzeléseit! Legyen bátor és önbizalomtól duzzadó! Ha nem sikerül, ne búsuljon, másodszorra biztosan sikerülni fog. Próbáljon ki olyan dolgokat, amelyek nem megszokottak. Rugaszkodjon el a hagyományoktól, de mindig a jól bevált és kiforrott receptekre alapozzon!” – amellyel Balázs első könyvében, A rántott húson túl…-ban beköszön, egyáltalán nem túlzás.

Sertés rillette

Franciahon óta gyengém a rillette, simán le lehet vele „kenyerezni”, teljesen mindegy, hány lábúból készül, úgyhogy erről is kifaggatom Balázst. Leginkább az tetszik, ahogy belevág a mesébe: - Nagymamám régen mindig készített egy egész vindővel… Divat most a nosztalgiázás, meg szinte minden eladható némi vidéki „fíling” hangoztatásával, de Balázsnál ez bizony lélekből és valódi élményekből jön. Annyira, hogy például a nagymamájánál lévő, édesapja által metszett bokorról szedett friss fügét is gyakran használja lent az Olivában. Például némi vaníliafagyival… Persze Balázs rillette-je nem egészen „nagymamás”, a szálakra szétomló sertésdagadó, és a csodásan krémes zsír-fedőréteg mellett benne van saját stílusa, a mediterrán csavar, vagyis a kapribogyó. Az étel zsírtartalma és a kapribogyó miatt a borválasztás során élénk savakra vadászunk, na meg valami vibráló izgalomra, így kerül a poharunkba a szigligeti Szatmári Pincészet 2011-es Vulcanusa. Az igazi pluszt a talaj adja a borba, és persze ott van a napfény, és a Balaton vízpárája is a pohárban. Meg a vízbe csobbanó evezők, és a széltől dagadó vitorlák hangja. Vagy csak képzelem…

Libamájtorta

 

Végül a libamájtortát kóstoljuk, tetején borzselével. Diós kenyeret kérünk hozzá, borban pedig testre, eleganciára, több rétegű, cizellált élményre vágyunk, így ismét Villa Tolnay-ékhoz megyünk, méghozzá a 2007-es Bandériumért. A zászló alatt Csobánc fehér fajtái gyülekeznek, igazi terroir-bor, krémes, vajas, telt, érett, gyümölcsös, szép mineralitással és savkészlettel. Aztán még néhány vörös, például a Liszkay Mihály nevével fémjelzett monoszlói Liszkay Pincészet 2008-as Pangyéri Szűz házasítása, vagy 2008-as Cabernet Franc-ja. Egy világlátott bárzongorista, aki a monoszlói szőlőhegyen bordói fajtákkal foglalkozik. Felderítésgyanús történet!

Aztán leszáll az este, a tér teljesen átforrósodott. Én már csak táncolnék. Vele. És ha lehetne, Omara Portuondo-ra. Mueve la cintura mulato... Bár minden jegy elkelt, holnap, július 20-án, pénteken ő lép majd fel. Egy rozé és egy rizling, na meg némi gasztronómiai kalandozás azonban garantáltan kárpótolja azt, aki nem jut be a koncertre. Rozé, Rizling és Jazz Napok Veszprémben tehát még egészen vasárnap estig! Nekünk meg elég nehéz tudomásul venni, hogy megérkezett a taxi... Agyő, Veszprém!

- Teljes képgaléria a facebookon - 

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz 

 A további programokról itt lehet tájékozódni.

A kék virág koktél, és ami mögötte van - Gasztro Portrék

Mi van a kék virág koktél vagy a büki Smoothie mögött? Termálvíz. No meg két laza és kedves figura, Bartók Zoltán és Csepregi Tibor. Egyikük sportosan elegáns barna bőrcipőben, másikuk vagány piros tornacsukában érkezik a Bükfürdőn tartott bemutatóra. Ők ketten hozták létre ugyanis azt a könyvet, a Gasztro Portrékat, amellyel el lehet tölteni egy hamisítatlan nyári teraszozós, lábfelpakolós, hátradőlős délutánt. Aztán észrevétlenül úgyis este lesz belőle, meg „Kérlek, hozzál (még) egy pohár hideg frizzantét!”–könyörgések. Mire aztán a könyvet becsukjuk, menthetetlenül elérkezik a kényszeres, éjszakai konyhában matatós szertartás is… De ne rohanjunk ennyire előre.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

 

Uborka, tejföl, dijoni mustár, lazackaviár… Minden van otthon, vacsoraesélyes a dolog, konstatáljuk a bükfürdői Greenfield Hotel Golf bárjában ücsörögve, jéghideg mentás-uborkakarikás-bodzás koktélt szürcsölve, és a Gasztro Portrék sorozat első könyvét lapozgatva. Az egyedüli és legfontosabb „összetevő” azonban hiányzik otthonról, ez pedig nem más, mint Dinnyés Csaba, a Greenfield séfje, aki Bartók Zoltán szavaival élve, úgy állította össze ezt az uborkasalátát, ahogy „csak nővel foglalkozik az ember”. Bartók Zoli tehát mindezt leírta, Csepregi Tibor, vagy ahogy leginkább ismerik e honban, Tibu pedig lefotózta. És nemcsak ezt az ételt, hanem 14 étterem féltett és különleges receptjeit. Tették mindezt kizárólag Bükfürdőn. Mert igen, itt, a nyugati határszélhez közel, ebben a mindössze 20,86 km2-es, 3410 fő lélekszámú kisvárosban bizony bőven akad egy könyvre való kulináris kaland, meg minden ételhez egy-egy történet. 

A könyv írója: Bartók Zoltán (balra) és Strén Tibor, éttermi igazgató
(Danubius Health Spa Resort)
 

A két szerző talán sokak számára ismerős. Legalábbis azok számára biztosan, akik rendszeresen nézik a Tények esti hírműsorát, vagy egyszer az életben voltak menyasszonyok/vőlegények, és ragaszkodtak egy olyan fotóshoz, aki, szó szerint, de tényleg mindent megtesz azért, hogy tökéletesek, és kivételesen egyediek legyenek az esküvői képeik. Most azonban egy kicsit másba kóstoltak bele a fiúk. Zoli letette a jólfésült, visszafogott, időnként drámai hangú tudósító szerepét, és hol lazán, humorral mesélősen, hol Krúdys vagy Újházis történeteket felidézve ír az ételekről, az emberekről, az éttermekről, a szó jó értelmében véve tényleg kalandozik, fesztelenül és élvezettel. Most Tibut sem a menyasszonyok, vagy a vőlegények inspirálták, hanem a mesterszakácsok, séfek, cukrászok. Egyéni látásmódját most nem fátylakban, csokrokban, karikagyűrűkben és boldog mosolyokban rejtette el, hanem tortákban, panna cottában, libamájban, szarvasbélszínben, koktélokban.

A könyv fotográfusa: Csepregi Tibor (jobbra)

 

A munka során puffantak földre torták, Tibu időnként „átrendezte” kicsit az ételeket a tányéron, felvágta a rozé kacsamellet, túrt-fúrt egy picit a cseresznyepálinkás Ajsa mousse-ban, villát állított a libamájba, bátran elrugaszkodott a merev ételfotós allűröktől, pörgött, alkotott, kattintott, szóval, ha lehet ilyen képzavarral élni, életre keltette az ételeket. Nem irigylem Zolit, akinek mindeközben azon kellett dolgoznia, hogy a már amúgy is magukért beszélő képek mögé olyan szöveges hátteret fessen, amely még vibrálóbbá teszi a fotókat, miközben figyeli a séfeket, cukrászokat, beszélget velük, trükköket, sztorikat, érzéseket, kivételes pillanatokat rögzít fejben és lélekben. Tette mindezt olyan impulzív módon, hogy nyoma sincs a könyvben a tényszerűen tudósító hangnemnek, felszabadultan ír, olyan stílusban mintha csak egy étterem asztalánál ülve mesélné el nekünk, hogyan készült az étel, kitekint a sajtos baquette kapcsán kicsit a messzi Párizsba és Marseille-be, a mézes gesztenye kapcsán a közeli Velembe is, érdekességeket, apró titkokat oszt meg, egyszóval finom fűszerekkel szórja meg a már amúgy is ínycsiklandó ételeket. 

És ha már ez itt mégiscsak egy borblog, vagyis leggyakrabban a poharak fenekére néz, leginkább két koktélt emelnék ki a könyvből. Mindkettő Bogdán Gabriella bármixer munkája. Gabi korábban Angliában és Spanyolországban dobálta az üvegeket, ma már kicsit higgadtabban, inkább a koktélok ízében elmerülve alkot a kis fürdővárosban. Mindkét koktél különlegessége, hogy a híres bükfürdői gyógyvízből készül, a legnagyobb kihívás pedig az volt Gabi számára, hogy a koktélokban semlegesítse a jellegzetes gyógyvizes, kénes ízt és illatot. Hogy ez hogyan sikerült a büki gyógyvízzel készült Smoothie és a bükfürdői kék virág koktél esetében, a Gasztro Portrékban elolvasható.

A végeredmény tehát azt tükrözi, hogy bizony itt sokkal többről volt szó, mint egyszerű főzőcskézésről, fotózásról, receptjegyzetelésről. A séfek, cukrászok alkotóvágya, lendülete és szenvedélye ragadt át Zolira és Tibura is, a könyv egyes szereplői és közreműködői soha nem különvonulva dolgoztak, hanem egyfajta szimbiózisban éltek egymással. Feltárultak hát a kicsi, de annál mozgalmasabb kisváros, Bükfürdő konyháinak ajtói, lekerültek az ételekről a fedők, gőzölögnek a különleges ételek és a frissen sült sütemények, csábítanak a színes koktélok. Ráadásul olyan alapanyagokból és olyan eljárással készült valamennyi étel és ital, hogy otthon, saját magunk is elkészíthetjük. Kalandozzunk tehát mi is kedvünkre először a könyv lapjain, aztán a valóságban is. A Gasztro Portrék folytatásában pedig várhatóan Sárvár és Hajdúszoboszló konyháiba kukkanthatunk majd be. A magam részéről ezt is nagyon várom, hiszen egy újabb nyugat-magyarországi település, és egy, az ország másik felében lévő város kultúrájához és emberi értékeihez kerülhetünk közelebb a gasztronómián keresztül, a fiúktól megismert egyéni, színes stílusban.      

A könyv szereplői, közreműködői

A könyvben szereplő séfek, cukrászok, éttermek:

Bánszki Péter séf, Hotel Répce Gold**** Wellness Szálloda

Bogdán Gabriella bármixer

Dinnyés Csaba séf, Greenfield Hotel Golf & SPA****Superior

Fürdő Étterem – Vadételek és ételkülönlegességek

Hock Róbert tulajdonos – Roberto Pizzéria – Hagyományos és újszerű olasz ételek

Iliás Norbert séf, Hotel Danubius**** Health SPA Resort

Kerekes Szilárd tulajdonos, Kes Pub Étterem és Söröző

Kiss Péter tulajdonos, Café Kiss-Erős Étterem és Kávézó

Kovács Bálint séf, Hotel Caramell**** Holisztikus Wellness Szálloda

Molnár Gabriella séf, Bistro Verde Étterem és Kávézó

Nagyné Farkas Laura – Laura Cukrászat – Házi készítésű finomságok

Németh Ildikó, főcukrász, Villa Rosato Cukrászda és Coctail Bar

Sass Dezső társtulajdonos, Sasfészek Vendéglő – A klasszikus magyar ízek őrzője

Tóth Attila tulajdonos, Bajor Panzió – Bajor és nemzetközi ételkülönlegességek 

A Gasztro Portrék beszerezhető a könyvben szereplő vendéglátóhelyeken, valamint a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület TDM büki és bükfürdői irodáiban.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Médiazsűrizés, és egy láthatatlan kóstoló – VinAgora Borgála 2012

A legjobbakból kiválasztani a legjobbakat? Azt gondolnánk, nagyon egyszerű feladat. Pedig nem. Nagyon is nehéz. És egy teljesen sötét teremben, „látóként” „vakok” (az idézőjeleket később nagyon is megmagyarázom) segítségével poharak után tapogatózva kóstolni? Hát az sem egyszerű. Nem, nem fizikailag nehéz egyik történet sem. Hanem, bármennyire szentimentálisan hangzik is, lelkileg. A borok ugyanis sok mindent megmutatnak. Néha olyan világba vezetnek, amely ott van, bennünk, mélyen, és időnként bizony valahogy átfordítódnak a kortyok a lélek nyelvére.

A Borgőz a média zsűriben - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.

 

A 2012-es VinAgora Borgála sokak számára emlékezetes marad. Nekem különösen, hiszen idén az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a média zsűri munkájában, valamint egy érzéseket-gondolatokat (f)elszabadító láthatatlan kóstolón. Mielőtt azonban ezekről mesélnék, szívből gratulálok valamennyi díjazottnak, hiszen Magyarország legrangosabb, és egyetlen akkreditált nemzetközi borversenyén 630 nevezésből elnyerni a 4 Champion díj, a 2 nagyarany, a 89 aranyérem, a 107 ezüstérem, illetve a 8 fajtabor díjának egyikét, nem kis elismerés. Nem szabad megfeledkezni azonban a szakmai zsűri elképesztő volumenű munkájáról sem. Amikor a pincészetek képviselői átvették az okleveleket Dr. Kállay Miklóstól, a Magyar Bor Akadémia elnökétől, talán akadt, akinek eszébe jutott az a három napon át végzett precíz és fegyelmezett szakmai munka is, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hiteles eredmények és a megbízható borértékelések alapján bizalommal választják majd a borkedvelők a díjat nyert pincészetek VinAgora matricákkal megkülönböztetett borait.

Dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke adta át a díjakat

Kicsit én is belekóstolhattam tehát a „nagyok” munkájába a 10 fős média zsűri csapatban, ahol olyan csoporttársakkal együtt zsűrizhettem, mint Cseh Márton sommelier, Dr. Freund Tamás agykutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója, Gyimesi Zsuzsa, a HVG Kiadó gasztronómiai szakértője, Fehér Zsombor, a Kerekes Band alapítója, Kovács Lázár, a TV Paprika házigazda séfje, László Ágnes, a Budavári Borfesztivál sajtófőnöke, Mátyók József, a TV2 Borkultusz borkultúra magazinjának producere, Ördögh Bálint, a GoodFood Világkonyha magazin vezető szerkesztője, és Varga Gábor, a desszert.eu kreatív cukrásza. A dolgunk látszólag nagyon egyszerű volt, Zilai Zoltán, a VinAgora Nemzetközi Borverseny igazgatójának szakmai irányításával három kategóriában (száraz fehérbor, száraz vörösbor, édes fehérbor) kellett kiválasztanunk 3-3 aranyérmes tétel közül, hogy melyikük kapja a média zsűri különdíját. 

A médiazsűri - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.

 

Ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Az értékelés ugyanis most nem is annyira szigorú szakmai bírálaton alapult, hanem inkább saját – és fogyasztói – ízlésen, illetve egyéni szempontokon. Kovács Lázár séf például a médiazsűrizés során sem tette le a fakanalat: ő elsősorban az alapján pontozott, hogy a gasztronómiában hogyan tudná elhelyezni az adott bort, mennyire inspirálja őt az adott tétel. Lázár a borral való főzés titkaiba is beavatott minket a vörösborok zsűrizésénél. Tanácsa alapján, ha egy nagy formátumú vörösborból - amelyet szívünk szerint nem is használnánk főzéshez - egy keveset öntünk a serpenyőbe, ehhez némi minőségi vajat adunk, majd mindezt megszórjuk nagy szemű sóval és frissen őrölt borssal, és nem forraljuk, csak 80 fokra hevítjük, egy fantasztikus alapot kaphatunk, amelyben a bor zamata, íze, fűszeressége megmarad, kidomborodnak az aromák, és egy nagyon finom krémesség is megjelenik. Szarvas- vagy marhahúsokhoz felejthetetlen. 

Kovács Lázár séf - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.

 

A sokak által a „One More Drink, Lacikám?” sor kapcsán ismert Kerekes Band frontembere, Fehér Zsombor is mesélt borokhoz fűződő viszonyáról. A zenekar tagjai egriek, így az egri Simon Pincészet borai közül választották ki azt a 2006-os Bikavér Superior bort, amely szerintük leginkább jellemzi a zenekart, és amely azóta a Betyár nevet viseli. Zsombor hozott is magával mutatóba egy palackkal.

Fehér Zsombor (Kerekes Band) - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.

 

A száraz fehérbor kategóriában még teljesen egyértelmű volt a döntésünk, a pontozásaink alapján első helyre befutó Frittman Testvérek Kft. 2009-es Fahordós Ezerjója lett a nyertes. A médiazsűrizés ugyanis megengedi a jó hangulatú vitákat, a vélemények ütköztetését, így nem kizárt, hogy mégsem a legtöbb pontot elért bor kapja végül a különdíjat.  A száraz vörösbor kategóriában a Takler Pince Kft. Cabernet Sauvignon Reserve tétele nyert, itt sem volt kérdéses a döntés. Ami azonban az édes borok kategóriáját illeti, nos, itt kettészakadt a zsűri. Pontszámaink alapján a Pannon Tokaj Pincészet 2006-os Tokaji Aszúeszenciája került első helyre, de voltak olyanok köztünk – őszintén bevallva jómagam is – akik a Fitomark-94 Kft. 2000-es 6 puttonyos Tokaji Aszúját szerették volna befutóként látni. Ez az a szituáció, amikor bár nehéz érvelni, de muszáj: az egyik bor vibrálóan friss aromái és fiatalsága miatt, a másik bor pedig pontosan érettsége, és gyönyörű komplexitása miatt nyerte el a zsűri tetszését. Egy kis eszmecsere, kézfeltartós szavazás, és végül mégis a Pannon Tokaj Pincészet 2006-os Tokaji Aszúeszenciája került első helyre.

Édes "vita" - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.

 

Aztán egy – nem túlzás - örök életre meghatározó élményben lehetett részem: Mesterkóstoló a sötétben. Olyan helyzetbe kerültem, amelybe eddig még soha. Egy vaksötét teremben kóstoltunk három VinAgora Borversenyen kiváló eredményt elért bort, és három külföldi, nemzetközileg elismert csúcsbort. Elsősorban arról szólt ez a program, hogy milyen érzés vaksötétben kóstolni, mennyire befolyásolja a szem kizárása az érzékelést és az értékelést, valamint, hogy milyen stílusjegyet képvisel a nemzetközileg jegyzett minőség és egy nemzetközileg elismert borverseny legnagyobb díjával rendelkező bor. Ennél azonban sokkal többről szólt ez a kóstoló:

Szepsy István, Tiffán Ede és Zilai Zoltán - Fotó: Nagy Zita

 

Szepsy István, Tiffán Ede, és Zilai Zoltán vezetésével indulunk a nagy kalandra. Még egy külső, világos teremben beszélgetünk arról, hogyan zajlik majd a kóstoló, mit hol találunk az asztalokon. Mindenki arra számít, hogy majd szépen elfoglaljuk a helyünket, feltérképezzük a helyszínt, és lekapcsolják a világítást. Nem így történt. Egy másik, teljesen sötét terembe ugyanis már csak Margit és István segítségével juthatunk be. Ők a Láthatatlan Kiállítás munkatársai. Vakok, de ahogy rövid időn belül megértem, nagyon is teljesek és látók.

Hármas csoportokban vezetnek be minket a terembe, amelyről fogalmunk sincs, milyen, mekkora, hogy van berendezve, és hogy mi hol található. A mi csoportunkat István vezeti. Kezem a jobb vállán, a mögöttem álló genovai lány jobb keze a jobb vállamon. Elindulunk. Belépve a terembe becsukódik mögöttünk az ajtó. Vaksötét van. István biztosan megérzi megtorpanásomat, elbizonytalanodásomat. Mint aki célt veszített, vagy akadályba ütközött, automatikusan lassítok. Ő is. Kezemre teszi kezét, és úgy mondja: nem kell nyugtalankodni. Aztán nagyon magabiztosan vezeti tovább a sort. Nem tehetek mást, követem, felveszem a ritmusát, átadom magam a teljes bizalom érzésének, és igyekszem elfelejteni, hogy mindjárt felborítok egy poharakkal teli asztalt, vagy összeütközöm valakivel a sötétben. Fejben próbálom elképzelni, milyen lehet a terem, de nem tudom, mi a valóság, és bevallom, ez egy kicsit különös érzés. Tudom, hogy hét pohár van az asztalon, és azt is, hogy a többiek – Szepsy Istvánnal, Tiffán Edével és Zilai Zoltánnal együtt – már bent ülnek a teremben.

István a székemhez vezet, megkérdezi a keresztnevemet, majd azon szólítva kedvesen, azt mondja, megérkeztünk, ez lesz az én helyem. Ráteszi a támlára a kezemet, megkérdezi, hogy minden rendben van-e, aztán elenged. Megoldom a leülést, majd nagyon óvatosan kitapogatom a poharakat. Elkezdődik a kóstoló. Furcsa érzés, ahogy hallom, hogy valaki beszél, még azt is, hogy körülbelül milyen irányból, és arra fordítom ösztönösen a fejemet, hogy felvegyem vele a szemkontaktust. De csak a vaksötétet „látom” mindenhol. Margit és István tölti ki a borokat, csupán annyi kérésük van, hogy egy picit kopogtassunk azzal a pohárral, amelybe éppen tölteniük kell. Teszik úgy mindezt, hogy egy csepp sem megy mellé, és pillanatok alatt megtalálják az éppen aktuális poharat. Valaki jelzi, hogy vizet kér, vagy éppen egy újabb poharat, Margit és István csak annyit mond: Viszem!, majd néhány másodperc múlva már a „Tessék! - Köszönöm!” párbeszédet hallom. Én még fel sem fogtam ki szólt, és honnan, míg Istvánék már teljesítették is a kérést. 

Vaksötét - Ennyit láthattunk a kóstoló során

 

Nem látok arcokat, így újabb gondolat merül fel bennem. Ismerem Szepsy István, Tiffán Ede, Zilai Zoltán arcát és hangját. De ha soha nem láttam volna őket, vajon milyen arcokat társítanék a hangokhoz? Aztán ahogy a borokat kóstolgatjuk a sötétben, és minden aromát sokkal intenzívebben vélek érezni, eszembe jut valahonnan Al Pacino, az Egy asszony illata, és a tangós jelenet. „Nagyon kellemes illatot érzek Ön körül. Ne segítsen! Ogilvy Sisters szappan!” – mondja a vak ezredes Donna-nak, filmbeli partnerének. Mosolygok, és valahogy kezdem magam jól érezni. Múlik a feszültség, enged a sötét ridegsége, ahogy István az asztalomhoz ér, érzem határozottságát és pozitív kisugárzását, humorral kezel minden apróbb fennakadást. Furcsa, de azt érzem, biztonságban vagyok mellette. Aztán belül itt szabadulnak el bennem az érzések és gondolatok...

Mert hát hogy is van ez? Én látó vagyok, ők vakok. Ők az én természetes közegemben, tehát a fényben ugyanúgy mozognak és tájékozódnak, mint itt, a vaksötétben. De én az ő „közegükben”, a teljes sötétségben elveszem. Ki akkor a teljes, és a látó? És még sok gondolat cikázik a fejemben. Egy biztos, mostantól másképpen tekintek a vakokra, átértékeltem magamban sok mindent, és nem elsősorban velük, hanem magammal kapcsolatban. Gyakran gondoljuk magunkról, hogy látunk, tehát teljesek vagyunk. De itt megértettem, hogy hiába a látás képessége, ha nincs hozzá megfelelő látásmód. István és Margit ezt mutatta meg nekünk.

István keze számomra a segítő kéz volt ezen a délutánon, amelyre bármikor számíthattam. Tudatosult bennem, hogy másképpen nem megy. Nemcsak itt, a vaksötétben, de az élet más területein sem. Ha a másik elbizonytalanodik, félelmei támadnak, vagy kétségei, nincs más út, segítő kezet kell nyújtani. Fel kell ajánlani jobb vállunkat, tegye rá a kezét, és az ő tempójában kell vezetni a sötétben, mindaddig, amíg mosolyra nem húzódik a szája. Nehéz küldetés, de Margit és István ereje meggyőzött arról, hogy nem lehetetlen. A kóstoló végén felkapcsolják a villanyokat, a terem egyáltalán nem olyan, ahogy elképzeltem, egészen máshogy van berendezve, ha egyedül kellett volna bemennem, valószínűleg jó pár pohár bánta volna. Tiffán Ede a végén viccesen megjegyzi: - A legszörnyűbb érzés az volt, hogy háromszor üres pohárból próbáltam kóstolni. Érdemes kipróbálni tehát a teljes sötétben kóstolást, jóval összetettebb élményt ad még a fekete poharas kóstolásnál is.

A gálán az összes benevezett bor kóstolható volt - Fotó: Nagy Zita

 

A délután-este aztán a VinAgora borgála forgatagában telt. A kóstolt borok elemzése és leírása ezúttal elmarad, és nem csak a borok nagy száma miatt, hiszen a borgálán valamennyi benevezett bor, vagyis több mint 600 tétel kóstolható volt, hanem mert a magam részéről ez a nap leginkább a lelki rezdülésekről, az emberi érzésekről és értékekről, a csapatmunkáról, az összetartásról szólt. Ezt tükrözték a díjak, valamint a média zsűri munkája is, és ebben a szellemben zajlott a mesterkóstoló is, amely ugyanolyan értékmutató volt, mint maga a VinAgora borverseny. Ilyenkor érzem azt, hogy a borok világa még rengeteg felfedezni valót és titkot rejt, és nem utolsósorban mindig tanít valamire.  

- Teljes képgaléria a facebookon -

Fotók: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft., Szigetváry Zsolt, és Nagy Zita, Borgőz