Rock és bor, avagy zúzás és bogyózás a Picture on fesztiválon

„Annyira punkok vagyunk, hogy egyáltalán nem is vagyunk azok. Mi így vagyunk punkok.” – mondotta egykoron Dexter Holland, az Offspring énekese. Ja natürlich, valahogy így vagyok én is a rockerséggel. Mivel még a harmadik Uhudler, és a ráadásként kóstolt Welschrieslingek után sem sikerült megpillantanom a rettenetes pinkarockerhalat a Pinka-partról, a bildein-i Borarchívum falai közé viszont annál többször jártam vigasztalásért (ugyanis egyéb, amúgy persze boros elfoglaltság miatt lemaradtam a Qimbyről, ajjajajj!), a Picture on fesztiválról inkább borilag számolnék be, zeneileg úgyis megtették már nálam muzikálisabb és hozzáértőbb tudósítók.

A Picture on-érzés - Fotók: Wawrzsák László

Azért talán annyit mégis, hogy nagyon tetszett Jimmy Cliff píszendlávos szánsájnidéjes hangulatú, ringatózós, tejbetökvigyorgós, lazulós koncertje, és totális döbbenet, majd felszabadult röhögés – másnak nem igazán tudom nevezni - váltakozott bennem az Alf Poier & Obersteirische Wolfshilfe „Suicide Metal”-os, Ich esse meine Suppe nicht-es színpadra lépése közben. Az antwerpeni dEUS alap,  Bad Timing című számuk régóta és még ma is kedvenc, így a lúdbőrözés sem maradt el a koncert alatt, pláne, amikor minden színpadon lévő gitározós feladatot ellátó tag egyszerre gyújtott rá a szólóra. Aztán jól befűtött nekünk az In Extremo zenekar, de el is kélt a hűvös Alpokaljai éjszakában némi lángszórós hőhullám a fejünk fölé.

Metálvilla helyett borospohár

Néha átnéztünk az Almáskertbe is. Nomen est omen, vagyis tényleg mosolygó gyümölcsöktől roskadozó almafákat találtunk ott, alatta a kisszínpaddal, nem mellesleg fürtökkel teli szőlőtőkék ölelésében, ha már ugye borvidék. Nem, senki nem tornázott a fák ágain, nem gázolt derékig a szőlőben, valahogy az itt szórakozó fiataloknak bőven elég volt az a helymennyiség, amit a rendezők kijelöltek számukra. Bár néha azon csodálkozom, hogy mi azon csodálkozunk, hogy jé, a külföldi fiatalok kulturáltan szórakoznak. Ez a hely amolyan kis pihenő- és elmélkedősarokként funkcionált a fesztiválon, ahol ki lehetett nyújtóztatni végre a nagy rockerkedésben behajlított hüvelyk-, középső-, és gyűrűsujjunkat, a piros nyugágyak egyikébe süppedve írhattak „hiányzol”-os sms-t a magányosok, a kedvessel összebújva meg például a bájos Clara Luzia dalolgatása közben lehetett romantikázni.  

Clara Luzia az "entellektüel" színpadon

Mivel nem tagadom, elsősorban az egykori Beled, vagyis a mai Bildein borvidéki mivolta vitt a Picture on-ra, ráadásul a víz-, pontosabban szódafogyasztást büntették a fesztiválon - legalábbis az árat tekintve -, gyorsan átváltottunk más folyékony halmazállapotú italok kóstolgatására. Történetesen a Weinarchiv, vagyis a Borarchívum nagyszínpadtól egy lángcsóványira lévő üvegfala mögé húzódtunk, illetve felkerestük a kemping területére kitelepült Buschenschankot is. Mivel tavasszal már tettünk némi felderítő túrát Dél-Burgenland pincéiben, nem ért váratlanul az Uhudler hiperaktív jelenléte.

Uhudler kultusz

Az Uhudler nem más, mint direkttermő szőlők bora. Igen, amit mi tűzzel-vassal kiirtottunk, hogy lehetőleg írmagja se maradjon, arra a Vas-hegy osztrák oldalán egy ütős kis brand-et építettek, és mindenféle metilalkoholok meg agyhalálok emlegetése helyett arra helyezik a hangsúlyt, hogy a direkttermő szőlőknek semmi szüksége nincs növényvédő szerekre, tehát nem is permetezik azokat, emiatt az Uhudler a legtisztább, legtermészetesebb ital. Egyébként a borzalmas hazai riogatások, tőkekivágások és újabb telepítés tiltások óta kiderült, hogy naponta kb. 40 liter otelló bort kellene meginni ahhoz, hogy a halálos adagnak számító 12 grammnyi metilalkohol a szervezetbe jusson. Persze, mindig lehet összeesküvés elméleteket gyártani pro és kontra, de gyanítom, ennyire még az osztrákok sem szuicid hajlamúak, hogy olyasmit nyeljenek nyakra-főre, amitől pár éven belül egész Dél-Burgenland elnéptelenedik. Egyébként készül belőle a Vas-hegy túloldalán Frizzante is, illetve ismertek „koktélosított” változatai is, úgymint a "Pinkavüz", vagyis Pinkawossa (1/1 arányban Uhudler és szóda), a Pinkawossa light (1 rész Uhudler, 1 rész Almdudler, 1 rész szóda), és a Pinkawossa deluxe (1 rész Uhudler, 1 rész szóda, és 1 „schuss” bodzaszörp (szirup).

A Borarchívum bárjában

Persze hazudnék, ha azt mondanám, az Uhudler kultusz miatt nézelődünk időnként a Vas-hegy túloldalán. Nem. Elsősorban a Kékfrankosokat (Blaufränkisch) és az Olaszrizlingeket (Welschriesling) tanulmányozzuk. Ezt a Picture on kempinges Buschenschankjában kihagytuk (itt egyébként 5-7 euró/palack áron lehetett hozzájutni Kékfrankoshoz, Zweigelthez, Cabernet Sauvignon-hoz, Olaszrizlinghez, félszáraz Chardonnay-hoz), és a festett hordókkal teli kis terecskén áthaladva a nagyszínpad közvetlen közelében, a templomtorony és a platánfák árnyékában található Borarchívumba sétáltunk, már csak azért is, mert vészesen közeledett a Leningrad Cowboys zenés-táncos nagyszínpados showja.

Irány a Picture on!

Ami meglepett, az a Borarchívum bárja, pontosabban az a tény, hogy a fesztivál idejére nem a faházas kitelepülést választották, hanem kinyitották a bár hatalmas üvegajtóit, méghozzá a totális daráló, vagyis a nagyszínpad előtt vadul csápoló rockerek közvetlen közelében. Sokat elárul, hogy nem féltették sem a berendezést, sem a bútorokat, az üvegpolcokon bátran kint hagyták a palackokat, és láss csodát, senkinek sem jutott eszébe vandálkodni, a borbár szinte ugyanolyan pedáns rendben működött, ahogy az Bildein csendes kis hétköznapjain történik, csupán annyi különbséggel, hogy most nem szolid borkóstolgató társaságok, hanem metálvillázó srácok és lányok koccintottak jókedvűen. Egyetlen delikvens szeretett volna véletlenül áthaladni az üvegfalon, de az ellenállás észlelése után udvariasan elnézést kért az akadálytól, és bizonytalan léptekkel bár, de megkereste a megfelelő megoldást a kijutásra.

Egymás mellett a Vas-hegy két oldala - jobbra a vaskeresztesi Mittl András borok

A borok kóstolásához 2 euróért bérelhettünk poharat, történetesen igazi, talpas boros poharat, azzal a különbséggel, hogy nem üvegből, hanem műanyagból készült, de ez egy zenei fesztiválon természetes. A Borarchívum bárjában 3 euróért kóstolhattunk 1/8-nyi bort, elsősorban persze helyi termelők borait, de megtaláltuk a listán a vaskeresztesi Mittl András Kékfrankos rozéját is, sőt, a polcon ott van 2009-es vaskeresztesi Pinot Noir-ja, és 2009-es vaskeresztesi Kékfrankosa is. A Borarchívum egyébként két részből áll: az egykori plébánia borospincéje a Weinidylle névre keresztelt borvidék kincseit rejti, vagyis itt őrzik a legjobb évjáratú borokat, de csak különleges alkalmakkor bontanak fel egy-egy nemes palackot. A másik rész, vagyis a már említett földszinti, modern, áttetsző üvegfalú borbár a borkóstolók és a borárusítás helyszíne, illetve szinte észrevétlenül integrálva a fesztivál helyszínei közé egy évben egyszer a pinkarockerek kedvelt találkozási helye.

Leningrad Cowboys

Walter Josef 2011-es kicsattanóan friss, és gyümölcsös Olaszrizlingjével a poharamban ugráltam végig az olyan örökzöldeket, mint a Back in the U.S.S.R.-t, vagy a Kids in America-t felvillantó, végül vadul kakalinkamajázó Leningrad Cowboys-t, majd elbúcsúztunk a kicsiny Bildein-től, és a Vas-hegy osztrák oldalától. A Pinka mélyén élő, több száz esztendős, szerelmi bánatos rettenetes pinkarockerhal meg talán jövőre megmutatja majd magát, és addig a Quimbyt is bepótolom, ha lehet, valamelyik hazai borvidéken...

- Teljes képgaléria a facebookon -  

Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz