Kéknyelű – Az igényességre tanító szőlőfajta

A Kéknyelű a Badacsonyi borvidék bora, melyet leginkább helyben érdemes megismerni, ha lehet, a hegy valamelyik bazalttömbjéről lábat lógatva, vagy valamelyik hűvös szőlőlugasban és/vagy pincében kortyolgatva. Megismeréséhez ugyanis idő kell, nem csak azért, mert első alkalommal egyedisége miatt szokatlan és megkapó impressziók érik a kóstolót, hanem mert biztosak lehetünk benne, hogy hosszabb gondolkodásra és beszélgetésre sarkall majd minket az élmény.

Badacsonyi szőlősorok - Fotó: Nyulasi Gábriel

 

Rejtélyes magánélete

Mint minden szőlőfajtának, a Kéknyelűnek is megvan a maga kis titka. Mivel csak női virágzatot hoz, termékenyülése bizonytalan, a többi hímnős szőlőfajtával ellentétben porzószőlő telepítését igényli, önmagában képtelen szaporodni. Hogy a beporzás a szél csendes asszisztálásával mégis megtörténjen, a Kéknyelű tőkék mellé más fajtákat, főképp Budai zöldet, vagy Rózsakő fajtát – a Kéknyelű és a Budai keresztezésével előállított hibridet - telepítenek. E nemes feladat, azaz a Kéknyelű beporzásának elvégzésén túl, mindkét porzó szőlőfajta önálló borként is megjelenik egyre több pincészet kínálatában.

Kéknyelű - Fotó: Nyulasi Gábriel

 Úri muri

A régi időkben a Kéknyelű termesztését nehézkessége miatt a helyiek úri passziónak tartották, kevesen vágtak bele a vele való kitartó foglalatoskodásba. Ráakasztották az „úri szőlő” gúnynevet is, mivel a fajta olyan keveset és változóan termett, hogy a parasztok nem tarthatták érdemesnek a termesztésre, sokkal inkább olyan fajtákkal kellett foglalkozniuk, amelyekből megbízhatóan sokat tudtak szüretelni. Ma sem találkozhatunk vele úton-útfélen, mindössze 30 hektáron terem. Kizárólag vulkáni talajon érzi jól magát, az egész világon csak a Badacsonyi borvidéken lelhető fel. Nemes fajta, mivel nem terhelhető, mennyiségre nem kényszeríthető, kizárólag csak minőséget produkál.  

Badacsony - Fotó: Nyulasi Gábriel

 Gyökerei

Őshonos magyar fajtának, hungarikumnak tekintjük, bár rejtélyességgel származás terén sem fukarkodik. Egyes kutatások szerint a Kéknyelű megegyezik az Észak-Itáliában honos Piccolit fajtával, de jelenléte a Kárpát-medencében évszázadokra tehető.
Fénykorát a XIX. században élte, a filoxéravész előtt az egyik legnépszerűbb fajta volt, a császári udvar is gyakran vásárolta a belőle készült borokat. A két világháború között rendszeresen szerepelt Kéknyelű a Gundel borlapján, és az 1939-es New York-i világkiállításon is borlapra tették. Az előző rendszer, vagyis a nagyüzemi idők tervszámai mellett - ahol nagy hozamokat, sok termést kellett produkálni - nem igazán számíthattak a Kéknyelűre, így folyamatosan háttérbe is szorult. 

Fotó: Nyulasi Gábriel

 Különleges ismertető jegyei

A Kéknyelű misztikuma a külcsín-belbecs kérdésében is megnyilvánul. A növény megjelenése (tőke, vesszőzet, levélzet) ősi, robosztus jellegű, erőt sugárzó, míg ezzel szemben fürtje közepes méretű, vállas, laza, ritkás, az átlag szőlőnél 1/3-dal könnyebb súlyú, vastag héjú, zöldes fehér, középnagy bogyókkal. Ezáltal a kisebb, koncentrált szemek kevés mennyiséget adnak, de éppen ennek köszönhetően magas minőséget biztosítanak. Levélnyele kékes, kékes-vörös árnyalatú, innen eredeztethető a fajta elnevezése is. Késői érésű, október elején-közepén szüretelhető. Nehéz természete – mely egyúttal különlegességét is emeli - nemcsak beporzásában, de fagyérzékenységében is megnyilvánul, ráadásul a művelésmódok terén is válogatós, nehezen kezelhető. Nem kedveli a kordonos művelést, leginkább a talaj közelében érzi jól magát. Talán a bakművelésnek örülne leginkább, amely a filoxéravész előtt jellemezte a Badacsonyi borvidéket.

Fotó: Nyulasi Gábriel

Egyedi zamatok

Bora általában nagyon karakteres, különleges zamatú, tüzes. Ez nem meglepő, hiszen a Badacsonyi borvidék jellegzetesen testes, magas extrakt-, alkohol- és savtartalmú, hosszan eltartható, nagy érési potenciállal rendelkező borairól híres, és e kritériumoknak a Kéknyelű tökéletesen megfelel. Kemény bornak tartják, alkoholban gazdag, sava markáns és határozott, ennek ellenére mégis finom szerkezetű. Nem nyílik meg egykettőre, ízeiben inkább visszafogott, kiteljesedéséhez több év szükséges, kifejezetten jót tesz neki a hosszú érlelés. Az almasav bontás és a mikro-oxidáció során nagy ívű savharmóniát produkál, a fahordós érlelés szépen kerekíti a bort. Illata határozott, de nem tolakodó, általában inkább vegetális, csupán néhány kedves, diszkrét illatú virágszálat nyújt át, nem harsog, nem hivalkodik, parfümöt sem használ. A vezető illatjegy többnyire – a termőhely adottságaiból fakadóan - az ásványosság, a mineralitás, melyet talán legszebben e fajta bora tár elénk. Ízeit nem bonyolítja, semmi blikkfangos tendencia, inkább egyediségre törekszik, és ezt mesterien műveli. Fanyarsága mellett citrusosság, zöldfűszeresség jellemzi, természetesen a vezető jeggyel, azaz a sós-minerális, vulkanikus „talaj ízzel” párosulva. Késői érésben szüretelve törökmézes, méhviaszos, diós zamatokat produkál, ekkor is megtartva az eleven és kifinomult savakat.   

Étel párjai

Ritkasága, kuriózum jellege ellenére mégsem kizárólag ünnepi étkezésekhez ajánlható ez a tartalmas bor. Származási helye eleve adja, hogy halételekhez társítsuk, például egy szép szál egészben sütött balatoni fogashoz, de egy citrommal, fehérborssal, leheletnyi fokhagymával ízesített, vajon sütött halat is tehetünk mellé. A tenger gyümölcseihez és a kagylósalátához is remek társ. A Kéknyelű fűszeressége megengedi a kicsit markánsabb ízvilágú fűszernövényekkel gazdagított zöldsalátákat is. Az egészen fiatal Kéknyelűt friss sajtokkal, házi gomolyával, kecskesajttal fogyasszuk, kissé érettebb változatát harcsához, illetve keményebb juh- vagy kecskesajtokhoz társíthatjuk, de egy komolyabban érett Kéknyelűt csak önmagában kóstolva tisztelünk meg igazán.             

Változatok egy témára

A Kéknyelű – éppen egyediségének köszönhetően - nem igényel különösebb borászati eljárást, a szőlőt bogyózzák, zúzzák, majd préselik, koracél tartályban erjesztik, ezt követően legalább 6-8 hónapos hordós érlelés következik. Ma már reduktív technológiával készült változatai is jelen vannak a piacon, hiszen bora fiatalon is kellemes, de igazi élményt csak sok éves érlelés után nyújt. Jégbort is készítettek már a Kéknyelű fajtából, illetve késői szüretből is palackoznak. A fajta reneszánsza elsősorban Szeremley Huba, és az Első Magyar Borház nevéhez köthető, a pincészet az elmúlt években folyamatosan szép, évről-évre megbízhatóan jó minőségű tételekkel rukkolt elő, elsősorban ennek köszönhető, hogy a fajta egyre ismertebb, és egyre nagyobb iránta a kereslet. Kéknyelűt találhatunk még a Laposa, a Szászi, az Istvándy Pincészet, illetve a Nyári Pince repertoárjában is.

Badacsony bazaltútja - Fotó: Nyulasi Gábriel

A Kéknyelű egyedülállósága, rendkívülisége lényegesen nagyobb elismerést érdemelne, mint amelyet jelenleg kap. Nem túlzó sem az „egyedülálló”, sem a „rendkívüli” szó, hiszen igazán nemes fajta. Az egyetlen, melynek bora a nagy bor fogalmát tökéletesen kimeríti, hiszen minden egyes vonása, sajátsága ebbe a kategóriába sorolja. Gondoljunk csak arra, hogy a világon mindössze egyetlen borvidéken terem, annak termőhelyi jegyeit méltón, és talán a leghitelesebben képviseli és közvetíti. Mindemellett nővirágúsága, természetes úton létrejövő hozamkorlátozottsága, ezáltal képviselt magas minősége, rendkívül hosszú érési potenciálja, eltarthatósága jelentősen növeli értékét és presztízsét. A Badacsonyi borvidéket – valamint a nagy borokat - igazán érteni- és érezni vágyók tehát semmiképpen nem hagyhatják ki a Kéknyelű megismerését, hiszen ahogy Szeremley Huba egyik nyilatkozatában olvasható, az igényes bor előbb vagy utóbb a fogyasztót is igényesebbé teszi, anélkül, hogy észrevenné. Ez az igényesség pedig nemcsak a borral, hanem önmagával szemben is megnyilvánul, sőt a közvetlen vagy a közvetett környezetével szemben is.

Köszönet a fotókért Nyulasi Gábrielnek!
A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.

Tanulmányi szabadság – Kóstolópohárral a suliban

A lifelong learning jegyében még most, a lassan éledező borfesztivál-szezon előtt, és nyolc hónappal az alapfokú borismereti kurzus elvégzése után gyorsan újra beültem a sulipadba, a Borkollégium tavaszi középfokú szemeszterére. A legjobb talán ilyenkor tenni ezt, hiszen később folyton az az érzése támadna az embernek, hogy lemarad valamiről, és ez az érzés a – sajnos még csak nem is csersav okozta – kicsit keserű szájíztől egészen a mély depresszióig terjedhet.

Szóval a tavasz úgyis késik, tehát ilyenkor a legideálisabb tanulni. Ráadásul a tanultakat hamarosan az itt-ott beinduló borfesztiválokon már a gyakorlatba is átültethetem. Talán ez lesz a leginkább várva várt része a dolognak, bár amúgy sem lehet okom panaszra, már a kurzus öt napja alatt is meglehetősen sokat kóstoltunk. Nemcsak „sima” borokat, jöttek a párlatok, az erősített és természetes édes borok, a pezsgők és habzóborok is. Némelyikük alaposan feladta a leckét, köztük egy Landy Cognac, valamint egy La Maziére Armagnac, mindketten Franciaországból. Konkrétan lebénultam tőlük, már ami az ízlelésemet illeti, pedig az elején minden szép és jó volt, csábítottak a finom füstös, mazsolás, birses, csokis, érett fügés illatokkal, aztán kicsit megbántottak a cseppet sem kedves alkoholjukkal. Hát így megy ez… Mézesmadzag, aztán felébredés és valóság. Viszont a Plantation barbadosi rum kellemesen vigasztalt, simogatott, karácsonyi mézes sütit, gyömbért, ánizst varázsolgatott a poharamba, kicsi grillázst és puncsot is téve desszertként a lecsengésbe.

Sokat utaztam az öt nap alatt. Igaz, csak térképeken nézegetve Bordeaux-t, Elzászt, Moselt, Toscanat, Riojat vagy éppen Burgundiát (álmodozva a tenger gyümölcseihez kortyolgatott Chablis-ról!). De közben a Chardonnay, Pinot Noir, Syrah, Sauvignon Blanc, Cabernet Sauvignon, Merlot, és Rizling fajtákhoz is közelebb kerültem.

Szóval a Rizling. Igen. Ahogyan mondani szokás kedves szerelmek esetében: meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Igaz, mi már korábban is találkoztunk. De nem tudtam, hogy szerelem lesz belőle. Hát most, 2010 tavaszán bekövetkezett. Ez talán annak a Dr Loosen 2004-es Mosel-Saar-Ruwer vidékről származó rizlingnek köszönhető, amelyet kóstolhattam. Nem tudni… tény, hogy itt van az érzés, és nem hagy nyugodni. És valószínűleg én sem hagyom majd őt. Kitartóan követem.

És a pezsgők... Hát igen. Eddig elkerültük egymást. Sajnos most is. Talán a sors akarta úgy, hogy a pezsgőkóstolási gyakorlat kellős közepéről távoznom kelljen, hogy időben odaérhessek egy Áts Károly által prezentált tokaji borvacsorára. Szóval lemaradtam a Champagne-ról. Sajnáltam-e? Igen, nagyon. De milyen csapongó a szív, miközben az általam igencsak nagyra tartott Kántor Ferenc András séf remekelt „nekem” a konyhában, majd feltálalták az előételt, a cheddar felfújtat szezámos körtével, egy 2007-es Tokaji Furmint kíséretében, őszintén bevallva, már nem gondoltam a Champagne-ra (na jó, talán egy kicsit a vacsora végén, a crème brulée-nél bevillant az arca). Talán egyszer még(is) találkozni fogunk. Én nagyon szeretném.

Eljött az egyik órára a szívemnek régóta kedves fajta, a Tempranillo is. Igaz, csak 70%-ban, hiszen abban a 2005-ös, Rioja-ból származó Bodegas Muga borban, amely igazán felkeltette az érdeklődésemet 20%-ban a Garnacha, és 10%-ban a Graciano és a Mazuelo is jelen volt. Nem baj, nem zavartak semmiben. Sőt. Egy pici fűszerkertet ápolgattak közösen a palackban, kaprot, borsot, vaníliát nevelgettek. Hozzá egy kis kávét és csokoládét is kínáltak a hosszú lecsengésben. Talán még egy portugál játékos, Herdade do Esporáo 2005-ös Touriga National tétele marad emlékezetes, illatban vaníliával meghintett szeder, áfonya és kökény, ízben a szépen kiegyensúlyozott sav és tannin mellett lekváros, asztalt gyümölcsös ízek.

No lám, egy suliban is lehet nagy élményekre szert tenni, és akkor még nem is említettem Mészáros Gabriella tanárnő étel-borpárosításról szóló előadását, ahol nemcsak "ittunk", de ettünk is. A juhtúrós körözöttet most rögtön elkészítem. Na és persze tanulok. Mert ahogy a mondás tartja:  "Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!" Na igen, a legutolsó órán kóstolt agárdi szilva is frenetikus volt... 

Királyleányka – Egy igazi nő a szőlőfajták között

A Királyleánykáról sokakban él az a tévhit, miszerint bora a női ízléshez áll közelebb. De talán inkább maga a fajta az, amely kissé „nőies” adottságokkal rendelkezik, hiszen mihelyst jól érzi magát, kifinomult illatözönnel jelentkezik, becézgető zamatokban bővelkedik, savai simulékonyak, azonban ha a körülmények nem megfelelőek számára, kíméletlenül durvává, zorddá, rideggé válik, és sajnos nem igazán szerethető. Ilyenkor talán jobb is magára hagyni, és inkább egy másik Királyleányka után nézni.

Egy szép fiatal fehérrel... - Fotó: Nyulasi Gábriel

Az erdélyi eredetű hagyományos magyar fehér borszőlőfajta – bár termesztése során megkülönböztetett figyelmet igényel – igencsak meghálálja, ha jó kezekbe kerül. Sok törődést kíván, de hízelgő virágillatával, szép zamataival, egyediségével sokak számára kedves bort eredményez. Házasításokban is szépen teljesít, különösen az illatos fajták számára ideális társ.

A gyökerek

Erdélyi eredetű hagyományos magyar szőlőfajta, mely a hungarikumok sorába tartozik. A Kövérszőlő és a Leányka spontán nászából, természetes kereszteződéséből jött létre. Elnevezésével kapcsolatban a Gyergyói-havasokból eredő Kis-Küküllő folyó vidékén található Magyarkirályfalva szájhagyománya őriz hitelesnek tűnő legendát. Eszerint a szabadságharc idején a kifályfalviak az egyháznak sem az esketésért, sem a keresztelésért nem tudtak fizetni. Gyermekáldás esetén tehát a papi szőlőbe ültetett szőlővenyigével fizették meg a papot és a kántort. Sok gyermek született, leginkább leányok. Az elültetett szőlőkből egy új fajta keletkezett, melyet a pap arra a névre akart keresztelni, akinek keresztelőjére anno a legtöbb venyigét ültették. Mivel azonban vita alakult ki a helyiek között e kérdés eldöntésében, a nagy veszekedést a pap azzal állította meg, hogy legyen mindenkinek igazsága, legyen a bor neve leányka. A legenda szerint tehát így született meg - a falu nevével kiegészítve - a Királyleányka elnevezés. A szőlőfajta szinonim nevei: Feteasca regale, Feteasca muscatnaia, Danosi.

A külcsín

Igencsak terhelhető fajta, de megfelelő odafigyeléssel, gondoskodással, terméskorlátozással amolyan bónuszképpen még lenyűgözőbb illatokat (petúnia, jázmin) produkál. A szárazságot kevésbé tűri, nagyon elkedvetlenedik tőle. Középkésői, szeptember végi érésű, jó hozamot ad, bőtermő, termésátlaga 10-14 t/ha. Fekvés és talaj szempontjából közepesen igényes, viszonylag fagytűrő, pára- és tápanyagigényes, de rothadásra hajlamos. Amolyan „önsorsrontó” fajta, előszeretettel növeszt sűrű lombot, mellyel beárnyékolja önmagát, ezért sok zöldmunkát igényel, hogy szépen kiteljesedjen. Közepes mennyiségű cukrot termel. Optimális időben történő szürettel, valamint a bor gondos kezelésével őrizhető meg igazán a fajtára jellemző gazdag illat- és zamatvilág. Tőkéje erős növekedésű, sűrű vesszőzetű. Levele nyitott vállöblű, kismértékben tagolt, fényes felületű, vastag szövetű. Fürtje közepes vagy kicsi, átlagtömege 100 g, kúpos, vállas, tömött és rövid. A bogyó gömbölyű, kicsi, átlagtömege 2 g, pontozott, alig hamvas, húsa puha, leves, olvadó. Íze közömbös, héja vékony, tartós.

A belbecs

Bora leginkább könnyű, kedves és gyümölcsös. Főbb jellemzője az üdeség, diszkrét muskotályos, intenzív szőlővirág illattal. A fajta zamatokban gazdag, harmonikus, elegáns borokat ad. Illat- és ízjegyekben megjelenhet még a tavaszi vadvirágos rét minden virága, a bodza, a sárgadinnye, az egres, a zöldalma és a zöld papaya, valamint a citrusok ízvilága is. Parfümösebb illat- és zamatvilágában jelen lehet a liliom, a viola, az akác és a vadrózsa, az édes hangulatú jegyek (méz, alma, körte), valamint a gyógyfüves aromák (menta, kamilla) is, utóízben akár némi kesernyével és gyömbérrel. Általában finom, selymes, mégis élénk, lendületes savtartalom jellemzi, hosszabb érlelésre is alkalmas.

Fotó: Nyulasi Gábriel

Hol találkozhatunk vele?

Erdélyben, és Románia más részein is nagy területen termesztik. A Lekence (Lechinta) vidéki és Küküllőmenti (Zsidvej) Királyleányka őshonos erdélyi szőlőfajta, melynek nagy alkalmazkodóképessége lehetővé tette, hogy Magyarországon, egész Románia területén és Ausztriában is sikeresen telepítsék.
Hazánkban 978 ha Királyleányka terem, nagyobb felületen az 1970-es években telepítették. Legnagyobb területen a Balatonboglári, a Kunsági, valamint a Mátraaljai borvidéken található meg, de elterjedt fajta az Egri, az Etyek-Budai, a Móri, a Mecsekaljai, az Ászár-Neszmélyi, valamint a Pannonhalma-Sokoróaljai borvidékeken is.

Mit főzzünk neki?

A Királyleányka kiválóan érvényesül könnyű, friss, nyers zöldsalátával, vagy csirkesalátával. Előételekhez is ideális, nem foghat ki rajta például egy lazactatár kapribogyóval, és aranybarnára pirított toast kenyérrel. Sajtokhoz is méltó társ lehet, amennyiben figyelembe vesszük a borászati technológiát és az érlelést. Az üde, friss változatok friss sajtokhoz illenek leginkább, ez esetben a bor nem lehet se túlzottan alkoholos, se túlzottan illatos, de élénk savakkal kell rendelkeznie. Egy több éves, hosszú érlelésű tételhez már bátran választható fehérpenészes sajt, sőt egy rózsaszínűre érlelt francia sajtfalatka is, akár kékszőlő kíséretében. Mindemellett remek halbor, a tenger gyümölcseivel is megtalálja a közös hangot, de a szárnyasokat is kedveli – ez utóbbiakat inkább natúrabb formájukban. Érdemes akár rafináltan fűszerezett zöldséges ételekhez is kipróbálni, de a bor felhasználásával egy krémes borlevest is előállíthatunk.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Királyleányka még „hígítva”, fröccs formájában is nagyszerű formáját hozza, finom és üdítő társ lehet forró nyári délutánokon.

Arcai

Korábban inkább asztali borként skatulyázták be, de ma már egyre többen próbálják kibontani a fajta egyedi karaktereit. Borfogyasztói körökben közkedvelt, sőt egyre népszerűbb étkezési és társasági bor. Leginkább reduktív technológia alkalmazásával készül, tartályos erjesztés és rövid érlelés után kerül piacra. Késői szüretben félédes változatok is készülnek, melyek más zamatvilággal rendelkeznek, mint száraz típusaik.
Házasításokban is szépen szerepel a fajta, előszeretettel használják kellemes neutrális ízvilága, és határozott savai miatt. Egy Muskotály és Királyleányka házasításban például harmonikusan egyesülhet a Muskotály intenzív, édeskés aromája a Királyleányka hódító frissességével, könnyedségével.

A fajta kimondottan alkalmas pezsgő gyártására is, mivel a fiatalos, illatos Királyleányka magas savtartalma mellett viszonylag alacsony alkoholtartalommal rendelkezik. A palackos erjesztés még jobban kiemeli tulajdonságait, és egy szokatlanul finoman pezsgő italt eredményez. A nagyon korai szüretelés, és az azt követő erjesztés után az etyeki Királyleányka a burgenlandi Golsban található pezsgőpincészetbe kerül, ahol az ismert pezsgőkészítési metódusok révén alakul finom, ibolyaillatú, könnyed itallá.

A Királyleányka tehát rendelkezik mindazon pozitív tulajdonsággal, mellyel akár sikeres exportcikké is válhatna. A nemzetközi piac már nem kíváncsi egy újabb, ismert fajta bevezetésére, figyelemfelkeltő lehetne tehát a Királyleányka megjelenése külföldön. Ennek azonban egyelőre nyelvi akadálya is van, hiszen egy külföldi számára a fajta nevének kiejtése szinte lehetetlen. Pedig nemcsak ezen szőlőfajta bora, de a neve is szép. Legalább nekünk szép…


A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.

Igazoltan távol… és mégis közel – Borjour Magnum és Egri borok gálája

Nos, úgy tűnik, hogy miként Milne Micimackós történetében Róbert Gida, én is összeakadtam a pettyes és növény nevű dán, vagy holland származású Van Dógom úrral. Persze kifogásokat bármire lehet keresni, de én szerencsére jókat is találok, hiszen azok meglehetősen közel állnak a borokhoz. Ezáltal csak jók lehetnek.

Mert itt van ugye ez a Százholdas Pagony, tele baráttal, üzletféllel és rokonnal. Ismerős arcokkal, meg ismeretlenekkel is - akik egyszer csak odajönnek egy borfesztiválon, csak úgy, vagy éppen hogy nem „csak” – de mindenesetre körülölel ez a (bor)világ, mely telis tele van szépséges történetekkel. Elmesélhetőkkel és elmesélhetetlenekkel is. Ez utóbbiak csak azért -hetetlenek, mert néha ezek csak pillanatok, rezdülések, érzések, átsuhanó képzetek, benyomások. Melyek múlékonynak tűnhetnek, de mégsem azok, és „pillanatnyiságuk” ellenére (vagy pontosan, hogy azért) mégis hatnak. De beszélni nem mindig kell róluk. Mint ahogyan talán az igazán nagy borokról sem. Azokat talán jobb csendben, meg-megállva… csak úgy egyszerűen létezve, és éppen semmit sem akarva.

Szóval… volt februárban egy Borjour Magnum kóstoló az ELTE Gömb Aulájában, és egy Egri borok gálája a Magyar Tudományos Akadémián. Előbbi talán picit lazább és fiatalosabb miliővel, utóbbi kicsit már komolyabban, de nem kínosan túlkomolykodva a dolgokat. Mindössze egy hét eltéréssel két nagyszerű lehetőség arra, hogy aki eddig nem tette, elmerüljön a borvilág rejtelmeiben, akit pedig már alaposan elkapott „borilag” a gépszíj - vagyis ahogy egyik kedves borbarátom, Öcsi fogalmaz: aki már „szerelmes” – még inkább megélhesse szenvedélyét.

A Borjour-t személy szerint inkább arra használtam, hogy minél többet kóstoljak és jegyzeteljek, éppen ezért már az elején lestoppoltam egy asztalt, és látszólag ahhoz cövekelve töltöttem a délutánt. A legideálisabb ugyanis egy ilyen bázison tartózkodva kóstolni, mivel megfelelő hely áll rendelkezésre a jegyzeteléshez, a poharak elhelyezéséhez, a kiöntő edény használatához, és még a dehidratáció elleni víz is kéznél lehet. Hátrány ugyan, hogy így kimarad az ember jó néhány, standoknál zajló érdekes diskurzusból, de ha mindezt sétálgatva, tömegben kellene megtenni, mindössze két darab kézzel megáldva, hatalmas bénázás lenne a vége… Legalábbis részemről. Persze vannak profik, akik egyik kézzel kóstolnak, másikkal jegyzetelnek, a nem létező többivel fotóznak, plusz kiflikarikákat vagy sajtot majszolnak. Ja, és persze közben vidáman haladnak is a standok között, cseverésznek a borászokkal és az ismerősökkel. Hacsak nem valamiféle genetikai adottság ez, akkor előbb-utóbb talán nekem is megy majd. Azért persze előnye is van a „röghöz kötöttségnek”, például, hogy időnként szintén jegyzetelős-kóstolós társak kéredzkednek az asztalhoz, nekik helyet szorítva pedig nagyszerű beszélgetésekbe lehet bonyolódni.

Az egy héttel későbbi Egri borok gálájára futva érkeztem, na nem csak a lelkesedéstől – bár az is volt bennem jócskán – hanem mert nyakamba zúdult a már tavaszt előrevetítő pesti eső. Az Akadémia épületébe Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó hangjaira léptem be, és ez már önmagában jó alaphangulatot adott a naphoz.
Az ihatóbb Magyarországért mozgalom közbenjárásának eredményeképp (ezúton is köszönet!) a nap folyamán nemcsak a borok kóstolását élvezhettem, hanem Dr. Lőrincz György levezető elnökletével az Egri Bikavérről tartott szimpóziumon is részt vehettem, ahol a bikavér minőségfejlesztési lehetőségeiről, a termőhely és a házasítás kapcsolatáról, valamint a házasítási filozófiákról tudhattam meg még többet. Közben a pohárba Lőrincz György bora, a Merengő 2006-os tétele került, a fejbe pedig egyik - akár bikavértől is elvonatkoztatható - meghatározó mondata: Ne csak legenda maradjon a bikavér, hanem váljon legendává!

A Duna víztükre által felturbózva az Akadémia termeibe délután már úgy ragyogott be a nap, mintha egy hirtelen időugrással a nyárba kerültünk volna. No itt már nem volt lecövekelés, teremről teremre járva jöttek először a szépséges egri fehérek , aztán a rozék és végül a vörös szekció. Vagy hogy neve is legyen a gyermek(ek)nek, Gál Lajos Szó-lá-ti 2007-es Olaszrizlingjétől kezdve Pók Tamás Pajdos 2007-es vöröséig bezárólag kóstoltuk az egri termést. Ami közben volt, az felsorolhatatlan, pontosabban felsorolható, de félő, hogy csak puszta nevek és évjáratok kavalkádjává válna az egész. De volt ott valami, ami igazán megmozgatott azon a délutánon. Az asztalszám szerinti katalógust böngészve, az örök érvényű „mit is kóstoljak?” mantrát mormolgatva megakadt a szemem egyetlen szón: Százrejtekű. Igen, ez lesz az, valahogy azonnal éreztem, hogy indulni kell. Szóval 5-ös asztal és Orsolya Pince. És az Abrakadabra 2008, a Tehéntánc 2007, a Pinot Noir 2007 és persze a Százrejtekű. Végigkóstolva a borsort nem csalódtam, sőt. Azonnal memóriába került a név, maguk a borok egyelőre kevésbé, de ez jó ürügy lesz arra, hogy újra kóstoljam valamennyit.

Hát volt még annyi minden szépség… nemcsak a fenti rendezvényeken, hanem csak úgy… vagy nem is annyira „csak”... Szóval itt van a tavaszi pesti eső, a Dunáról visszacsillanó nap, itt vannak a borok, az ismerős arcok, a kóstolók, a fesztiválok, és itt vagyunk mi is, akiknek mindez megadatott. Tulajdonképpen más dolgunk nincs, mint egyszerűen létezni benne. A többi jön magától… ha hagyjuk. Egyre inkább, egyre intenzívebben. Tehát ha egy ideig újra nem jelentkeznék, életbe lépett nálam is Róbert Gida Pagonybéli üzenete:

„MINGYÁR GYÖVÖK

DÓGOM VAN

R.G.”

(fotók: Nyulasi Gábriel - http://www.magyarborkulturaert.hu/)

Beszél Ön borul? – Alapfokú „nyelvi” kurzus a Borkollégiumban

Nos igen, itt az ideje arról is írni, hogy tulajdonképpen hol - és legfőképpen kiktől! - tanulhattam meg alapfokon "borul" beszélni, és nem csak beszélni, hanem érteni is. Tavaly, a július eleji rekkenő hőségben kerekedtem fel, hogy részt vegyek a Borkollégium alapfokú WSET borismereti képzésén. Kellemes volt a kinti aszfaltolvasztó forróság elől a belváros szívében található Vármegye Galéria hűvösébe húzódni, ahol profizmust tükröző környezet, precízen előkészített terep várta a tudásra, a borok megismerésére, megértésére szomjazókat. A Mészáros-Rohály páros nevével már korábban is találkoztam, hiszen túl azon, hogy iskolájuk régóta rendre az elsők között kerül említésre, megbízható minőségű szakirodalommal látják el a borvilágot, megalapozott szakmai biztonsággal és alapossággal elkészítve azokat.

Rohály Gábor

Első nap tehát az iskolában… A tanfolyamot azonnal a borkóstolás személyi és tárgyi feltételeinek megismerésével kezdhette csoportunk, és nem maradt el a tanultak gyakorlatba történő átültetése sem, hamarosan kóstolási gyakorlat következett. Az első téma előadója, Dr. Rohály Gábor a címben szereplő kérdéssel nyitotta meg előadását. Vagyis: „Beszél Ön borul?” Mert mindenki ismeri a tézist, miszerint ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. De vajon hányan beszélnek kis hazánkban – szakmai berkeket leszámítva - a bor nyelvén? Azok biztosan, akik a Borkollégium alapfokú képzését már elvégezték. Innen ugyanis, ha nem is „anyanyelvi” szintű tudással, de mindenképpen valamiféle erőteljes akcentussal távozik még az is, akit a képzés során inkább csak a borok kóstolgatása kötött le, mintsem az egyébként cseppet sem száraz elméleti anyag befogadása.

Mészáros Gabriella

Ami bizton állítható, hogy a képzés kifejezetten kóstolás- és beszédcentrikus. Azaz nincs sok teketória, rövid bevezető után máris bor kerül a pohárba, és azonnal beszélgetnek is az oktatók a hallgatókkal a tapasztalt benyomásokról, még ha az elején kicsit döcögősen is működik a kommunikáció, sokak számára ismeretlen nyelvről lévén szó. Különösen nagy öröm volt számomra, hogy időnként dr. Mészáros Gabriella tanárnő az adott borhoz párosítható ételekről is szenvedéllyel beszélt, a kóstolási gyakorlat közben tehát a gasztronómia vizeire is áteveztünk.

Nagymarosy András

Félelmetes „mumusom”, a szőlőtermesztés környezeti alapjai, vagyis a talajtípusok és a klímaviszonyok témaköre is meglepetéssel szolgált, előadója, dr. Nagymarosy András pontosan annyi humorral fűszerezte előadását, hogy az könnyen befogadhatóvá, mitöbb kifejezetten érdekessé vált.

Árvay Angelika

A borvidékek bemutatását Árvay Angelika prezentálta megfelelő alapossággal és részletességgel, majd a vezetésével végzett kóstolási gyakorlat sok nevetésre és felszabadult csapatmunkára adott lehetőséget a komoly munka mellett. A második nap befejezéseként egy igazi meglepetésben is részesültünk, egy kis rögtönzött fűszerismereti órát kaptunk ajándékba, ahol a többtucatnyi fűszer felismerése játékosan gazdagította illat- és aromaismereteinket.

A kurzus 3 napja alatt 50 tételt kóstoltunk, mindig többféle megközelítésben, az aznapi előadások témáit kiemelten figyelve a borokban. Az elemzések során így szem előtt tartottuk a termőterület geológiai szempontjait, az adott szőlőfajta jellemzőit, az adott borvidék és terroir adottságait, valamint borstílusok, borkészítési technológia alapján is górcső alá vettük a borokat. Így az elméletben tanult dolgok máris teljesen érthetővé, érezhetővé váltak számunkra, felismerve az összefüggéseket talaj, klíma, technológia, és még sok más tényező szempontjából.

A csoport

A Mészáros-Rohály páros iskolájának filozófiája, alaptétele nem más, mint hogy „a bor műalkotás”, s ennek megfelelő szellemiség kíséri végig az iskola munkáját, tisztelet és alázat övezi a borok világát, és az átadott tudást is. Aki a képzésre jelentkezik, ne számítson csendes, lassú, meghitt „iddogálásra”, hiszen a három nap alatt bizony kemény munka zajlik a Borkollégium falai között, mind az oktatók, mind a hallgatók részéről. Cserébe azonban az oklevél mellé egyfajta magabiztosságot, tudatosságot kapunk a borok terén, mellyel kilépve a kapun minden túlzás nélkül állíthatom, hogy kicsit más emberekké válunk, de mindenképpen más szemmel nézünk a borok világára. Tanáraimtól – egyelőre! - ezzel az idézettel búcsúzom: “Nem tudom, hova jutok, de azt sosem felejtem el, honnan jöttem.”

A Borkollégiumról és kurzusairól bővebb információk ide kattintva olvashatók.

A fotók a Borkollégium Facebook-fotóalbumaiból származnak.

Szeretettel a Mátrából - Gyöngyösön bortúráztam a Borpalotánál

Egy ködös, hűvös napon többedmagammal indultam útnak, hogy kis hazánk 22 borvidéke közül ezúttal a területi nagysága alapján második legnagyobb, a hegyvidékiek közül pedig a legnagyobb borvidékünkre látogassunk el, vagyis a Mátrai borvidékre.

Nem titkolt szándékunk, hogy bortúráink során ne csak Magyarország „felkapott”, igazi nagy látványosságait vegyük górcső alá, hanem a rejtett apróságokat is. Olyanokat, amelyek mellett talán észrevétlenül el is suhannánk, holott egy tájegység, egy borvidék, egy kultúra szerves részei, a körülöttük élő emberek számára igazi értékek, mindennapjaik meghatározó kis ékkövei.

Ezért végcélunk, a gyöngyösi Borpalota Borászat és Szőlőbirtok felé félúton első megállónk a még Pest megyéhez tartozó Bag nagyközség volt. A falu határában álltunk meg elsőként, hogy először Nepomuki Szent János szobrát, majd átsétálva a Templom térre a Grassalkovich Antal végrendelete alapján épült római katolikus templomot láthassuk. Továbbindulva visszautazhattunk az időben egészen 1750-ig, ugyanis a Kisbagi csárda – ahol csapatunk egy része a hűvös időre tekintettel némi melegítő birsalmapálinkát is vételezett magához – mint postakocsi állomás épült anno, és fogadta a postajáratok utasait. Mivel lassan délidő közeledett, utunkat Gyöngyös felé folytattuk, ahol a város egykori szórakoztató negyedét, Farkasmályt is útba ejtettük.

Sajnos a valaha szebb napokat látott pincesor jelenleg csipkerózsika álmát alussza, így egyelőre inkább múltja, mintsem jelene izgalmas. Az első pincéket az 1700-as években vájták ki a Sárhegy andezittufa (láva és hamu) kőzetéből. Eredetileg zárt pincesor volt, mind a huszonhat pince előtt kisebb-nagyobb présházzal. A pincesor a borkereskedelem egyik fontos központja volt és nagy mulatozások színhelye. Nos, aki mulatozásra vágyik, bárhol feltalálja magát, de mi inkább csak elköltöttük ebédünket, és betértünk a Bárdos és Fia Pincészethez egy néhány tételes kóstoló erejéig, ahol illatos mátrai borok mellett a borvidék küzdelmeiről, tennivalóiról, sikereiről, múltjáról, jelenéről és remélhetőleg egyre inkább ígéretes jövőjéről beszélgettünk.

A borvidéken a szőlőfajták közül az Olaszrizlingen, Leánykán és Muscat Ottonelen túl a Szürkebarát, a Sauvignon Blanc és a Chardonnay is kiváló minőségű borokat ad. A régió szerencsés adottságokkal rendelkezik: a hegykoszorú óvja a medencét a zord időktől, a déli-délnyugati lejtőkön sok napsugár érleli a bogyókat, a régi tűzhányók talaja pedig minden földi jóval ellátja a szőlőket, hogy igazán tüzes, illatos bort teremjenek. Hogy mindezt alaposabban tanulmányozhassuk is, késő délután érkeztünk meg bortúránk fő állomására, a gyöngyösi Borpalota Borászathoz. Az 1906-ban alapított borászat művelésében jelenleg 140 hektár szőlőterület található, többek között Szürkebarát, Sauvignon Blanc, Olaszrizling, Zefír, Chardonnay és Tramini fajtákkal. A pincészet célja, hogy a jelentős borászati tradíciókkal rendelkező Gyöngyösön és környékén megtermelt szőlő csúcsminőségű feldolgozó központjává váljanak. 2008-ban korszerű márkamenedzsment elvei alapján palackos boraikat a Fríz, a Borpalota és az Őzike márkák köré szervezték.

Az elszánt fejlesztések látható jeleként ott jártunkkor is éppen felújítási munkák zajlottak az eklektikus épület és pince falai között. A kóstoló során megismerhettük az Őzike sorozat Mátrai Szürkebarát-Olaszrizling Cuvée 2008 tételét, a Borpalota sorozat Rajnai Rizling 2008, Mátrai Zenit-Cserszegi Fűszeres Cuvée 2008, Cabernet Franc Rosé 2008, Zweigelt 2007 tételeit, valamint a kóstoló szép lezárásaként a november végi szüretből származó, és a Fríz sorozathoz tartozó Hárslevelű 2008-as tételét. A késő estébe nyúló kóstoló után jóleső fáradtsággal utaztunk vissza Budapestre.

Tapasztalataink alapján bár a Mátrai borvidék még keresi igazi arcát, néhány lelkes borászat és pincészet már elindult azon az úton, amely a borvidék valódi kibontakozásához vezethet. Bár a borvidéknek egyelőre kifejezett vezérbora nincs, a jelen lévő fajták közül igazán szép gyöngyszemeket rejtegetnek a termőterületek. A 7000 hektárt meghaladó területű borvidék termésének jelentős részét azonban még mindig csak alapanyagként értékesítik, a palackokba kerülő, igazán magas minőséget képviselő bor mennyisége sajnos egyelőre nem elegendő az igazi kiugráshoz. Mi azonban - mint valamennyi magyar borvidék sorsával és jövőjével – a Mátraival kapcsolatban is bizakodóak és optimisták vagyunk!