Balla Géza esete az eperlekvárral

Kóstolt tétel: Balla Géza Ménesi Prémium Kékfrankos 2005

Ez az egyébként rendkívül pikáns, „lekváros” történet még karácsony tájékán kezdődött. Az egyik jégszikrázós estén, amikor a ház csendben ránk sötétedett, a Nagy Fehér Varázsló gondolt egy hosszút és mélyet, majd azt mondta: „Igyunk Balla Gézát!”. Mire tiltakozhattam volna, de legalábbis kicsit kérettem volna magam valamiféle nőies tartózkodás jeleként – természetesen eszem ágában sem volt! – máris önkéntelenül egyértelmű bólogatásba kezdtem, és olyan szemcsillogást produkáltam, hogy a csillagszóró köszönés nélkül, lehajtott fejjel távozott a karácsonyi ünnepkörből. Mivel tehát a nemleges válasz késett, pillanatok alatt előkerült egy két palackos Wine Princess díszkarton, pontosabban annak egyik darabja, a 2005-ös Ménesi Prémium Kékfrankos (a másik palack ugyanezen évjárat Prémium Kadarkája, amely egyelőre a borpolcon várja elkerülhetetlen sorsát).

„...szikrát ad a szerelemnek”

Karácsony angyalát megszégyenítő sebességgel suhant át rajtam a gondolat: ebből bizony megúszhatatlanul poszt lesz, már látatlanban... és szagolatlanban… és ízleletlenben. Egyszerűen azért, mert… Mert Balla Géza. Legyen elég egyelőre ennyi, a többi majd a bor dolga. Máris poharakba került a színében fáradtságot egyáltalán nem mutató (sőt!), szinte tinta fekete, sűrű bor, a széleken kis lilás karimával, és kezdődhetett az utazás Arad-hegyaljára, a Ménesi borvidékre, azon belül is a Nyári dűlőbe. Mi mindezt pohárral a kézben tehettük, időnként meg-megállva, beleszagolva, majd átnézve a lassú lecsorgásokon, de akit most egy videó segítségével „utaztatok”, az se legyen szomorú. Köszönhetően ugyanis a WineShopTv  stábtagjainak - akiket az idei Budai Vár Borfesztiválon ismerhettem meg személyesen – a felvételen maga a Mester, Balla Géza mesél a Nyári dűlőről és a ménesi Kékfrankosról.

Tádáá, és itt következne a bor elemzése. De nem következik. Na, akkor meg miért olvastam el eddig a posztot? – kérdezhetné a „Borgőzös” olvasó, de aggodalomra semmi ok, semmi nem marad el. A Nagy Fehér Varázsló ugyanis nem érte be annyival, hogy csak úgy önmagában kóstolgassuk a bort, még akkor sem, ha már így is megkaptuk mindazt, amire vágytunk. Egy rögtönzött csokoládé-bor párosító játékba csaptunk bele, méghozzá a házban fellelhető valamennyi csokoládé és bonbon részvételével. Nem ragozom, Gombóc Artúr is kifeküdt volna a tesztelt csokoládéféleségek láttán, mert ugyebár volt „kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen, egész, megkezdett, édes, keserű, csöves, mogyorós, tej, likőrös, tavalyi, idei”. Megkímélem az olvasókat valamennyi párosítás elemzésétől, ami tény, hogy jó pár igazán meglepő és váratlan eredmény született, pozitív és sajnos negatív értelemben is. Így például megtudtuk, hogy míg egy egyszerű, szinte „alsópolcos” tejcsokoládé remekül tudja érezni magát a bor társaságában, képes emelni annak fényét, karakterét, addig egy magas kakaótartalmú, drága, nagyágyú étcsokoládé csupán csak „besavanyítja” a bort, válaszul pedig a bor élvezhetetlenül „elkeseríti” a csokoládét. Hiába, léteznek össze nem illő párok, érdekes és élvezetes játék volt, de lépjünk tovább, mert tényleg eljött az idő, hogy a borról részletesebben beszéljünk, és hogy belekeveredjünk végre a lekvárba is!

Epercsoda

Méghozzá egy eperlekvárba. Amihez társult még egy kis aszalt kumquat is, csak az izgalom kedvéért. Ugyanis a mai napig nem tudom megmagyarázni, miért – talán valami női megérzés által vezérelve – ezzel a két csodával is összehoztam a bort. Vakrandi volt a javából, akár rosszul is elsülhetett volna, de nem! Mivel a poszt főszereplőjét, a Ménesi Kékfrankost már korábban kidugóztuk, volt ideje kiszellőzni, így a közvetlenül felbontás utáni animális, istállós jegyek mögül illatban később előbújt némi bakelit és gumi kíséretében a szilvalekvár, az áfonya, a kökény, pici dohánnyal, borssal, ánizzsal meghintve. Ízben mindez ismétlődött, sok, de érett és besimult tanninnal, amely éppen annyira, és annyi ideig szárított, hogy a markáns savak okozta nyálelválasztás máris kompenzálta a „szárazságérzetet”. Száj(ban)járatás és a korty lenyelése után a 13,5 %-os alkohol szépen melegítette a testet és a lelket, a hosszú lecsengésben pedig leginkább érett piros bogyós gyümölcsök szorgoskodtak még sokáig a szájban.

Lekvár és aszalt kumquat

És akkor pár szót a párosításról. Az eperlekvár, melyet a borhoz kóstolgattam, egy mostanában általam gyakran emlegetett francia hölgy, nemrégiben tett Loire-völgyi ott tartózkodásunk alatti vendéglátónk, Annie Brunetière munkája. Férjével, Lucien-nel Saint-Florent-le-Vieil-ben egy saját kis gazdaságot működtetnek. A féltve őrzött üvegecskét tehát Balla Géza indíttatására nyitottam ki, és nem bántam meg. Az eperlekvár és a bor mennyei elegyet alkotott a szájban, és ebben a mondatban semmiféle túlzás nincs. Az ép, egész eperszemeket óvón ölelte körül a fényesen csillogó piros lekvár, melyet kanalazva - hagyva, hogy a szájban szépen szétolvadjanak az ízek - és hozzá kortyolva a bort, megtudtam milyen is az, amikor látszólag semmi sem történik – hiszen csak egy kanál lekvár és egy korty bor „ismerkedik” a számban – a valóságban azonban minden lehetséges jó érzés bekövetkezik. A lekvár szépen lesimította, lekerekítette a tanninokat, a bort szinte friss eperlévé változtatta, kicsit „cukrozva” előhozta őfelségéből a gyümölcsös karaktert. Nem akarta azonban megváltoztatni. Egyszerűen elfogadták olyannak egymást, amilyenek. Talán ettől lett ez a találkozás ennyire szép és felejthetetlen... Az én gondolataim azonban már egyre gyakrabban járkálnak a borpolcon várakozó Ménesi Kadarka körül...

Fotók: Nagy Zita

Egy "Borgőzös" angyalka üzenete...

Ezúton köszönöm mindazoknak, akik egész évben követték a Borgőz borblog életét,  akik tapasztalataikkal, észrevételeikkel, szakmai javaslataikkal segítették munkámat, mindazoknak, akik mellettem álltak akkor is, amikor éppen nehezebben mentek a dolgok, de ott voltak akkor is, amikor örömömet oszthattam meg velük, mindazoknak, akik által új élményekkel és tudással gazdagodhattam, és azoknak, akik újabb csodákat mutattak meg nekem a borok világában. Mindenkinek boldog karácsonyt!

Vulcanus – Fegyvertény a Balaton-felvidéken

Talán mindenki számára egyre inkább nyilvánvaló tény, hogy a magyar borászat jövője nem a világstílus követésében, és a világfajtákban rejlik. Sok olyan helyi fajtánk van, amelynek lehetőségei még kiaknázatlanok. Ilyen a Vulcanus is, amely hazánk szinte ismeretlen ritkasága, a Balaton-felvidék eddig még kevésbé elterjedt fajtája. Savkarakteres, a terroir jegyeket gazdagon visszatükrözi, termesztési adottságai is nagyon jók. Szerencsére egyre többet hallunk és beszélünk róla, és kellő odafigyeléssel, hozamkorlátozással, a szüret helyes megválasztásával, megfelelő hordóhasználattal egyedi, kiváló minőségű hungarikum borok készíthetők belőle...

 A folytatás itt olvasható, amelyben az istenek és a hősök is színre lépnek, részletesebben megismerhetjük a fajta jegyeit, borát is megkóstoljuk, és a gasztronómia világába is elkísérjük.

Borforraló pillanatok

Nem, most nem a minden évben ilyen tájt csapból folyó forralt bor receptek következnek, legalábbis nem rögtön az elején. Én inkább azzal kezdeném ugyanis, hogy „játékos” társam, Ági, akivel már nemrégiben játszottunk egy jót egy sütőtökleves ürügyén, most azt kérte, írjak pár sort színes blogjába a forralt borokról.  Bár továbbra sem szeretem magammal kapcsolatban a "szakértő" szót, a felkérésnek mégis örömmel tettem eleget, és a posztot ezennel a Borgőz olvasóival is megosztom. Nekem a forralt bor témáról évről évre egy kedves kis történet jut eszembe, ami anno még könnyeket is csalt a szemembe, de nem sírás, hanem megállíthatatlan nevetés formájában, na jó, nevezzük inkább egyszerűen csak nyerítésnek… azóta kicsit csillapodott bennem az élmény, így már „csak” rázkódó, elfojtott befelé kuncogás következik be, ha eszembe jut ez a pár évvel ezelőtti, akkori kolléganőmmel és egyben mostani barátnőmmel, Hanival megesett történet.

Kezdjük ott, hogy amikor „boros” pályára tévedtem, baráti köröm azonnal közölte, tőlem kérnek majd tanácsokat borok ügyében. Volt, aki élt is ezzel, és volt, aki sajnos csak későn. Ő volt Hani. Szóval egy szép téli napon, amikor a jégvirágok csikordulva fordították arcukat a napba az ablaktáblákon, a vastag hó ropogva szikrázott a napsütésben, valahogy az iroda év végi őrületében, a csörgetőző-kergetőző telefonok zajában szóba kerültek a forralt borok. Persze mindenki saját kis titkos favoritját, receptjét próbálta megosztani a másikkal, és mivel az már nem volt számunkra újdonság, hogy milyen összetevőkkel lehet megbolondítani egy ilyen fűszeres csodát, így inkább az után érdeklődtünk egymástól ki, milyen borból készítette el a forró lélekmelegítőt (mert a forró ital a testünket nem melegíti fel, lelassítja ugyanis vérkeringésünket, és miközben úgy érezzük, testünk hőmérséklete növekszik, valójában épp az ellenkezője történik). Szóval amikor Hanira került a sor, ártatlan hatalmas kék szemekkel kiejtette a bor nevét...

A végkifejlet itt olvasható, szó esik arról is, hogy milyen borból és hogyan érdemes forralt bort készíteni, valamint megismerkedhetünk egy cseresznyepaprikás "gyógyitallal" is!

(A fotó Ági blogjából szánkózott át hozzám.)

Hamarosan... - A Loire-völgyben jártam

És nem csak ott jártam, de vissza is jöttem onnan. Ez ugyebár már önmagában ok arra, hogy végre írjak is a Franciaországban átélt élményekről. Öt napot tölthettem el a Loire partján fekvő Saint Florent le Vieil városkában – amely egyébként Tihany testvérvárosa – kedves és segítőkész francia családok vendégszeretetét élvezve. Természetesen látogatást tehettem egy lepárlóban és néhány borászatban (köztük egy bioborászatban) is, megismerhettem a helyi gasztronómiát – ami fontos, hogy nem „steril” éttermi körülmények között, hanem a családok asztalainál, saját főztjükön keresztül -, betekinthettem mindennapjaikba, és annak a kis családi gazdaságnak a működésébe is, ahol egy hétig laktunk, és ahol minden reggel saját termesztésű és készítésű almalé, házi tojás, birsalmalekvár, őszibarack-és almapüré, zöldségek, gyümölcsök kerültek az asztalra. Életemben először ebédelhettem egy barlangban, azaz egy úgynevezett troglodyta étteremben Louresse-Rochemenier-ben, egy kis, eldugott városka, St Lambert du Lattay pedig egy igazán izgalmas Bor és Szőlő Múzeumot működtet. Itt várt rám egy 1887-es Coteaux du Layon is, persze sajnos csak egy rideg üvegfallal elválasztva „szemezhettünk”. Brissac-ban több Loire-menti pince borát kóstolgatva ismerkedhettem meg az Anjou Village borokkal, és még folytathatnám az élmények felsorolását… hamarosan folytatom is, a sorozat első része reményeim szerint nemsokára olvasható lesz!

A Loire Saint Florent le Vieil-nél

Az első rész itt olvasható!

Fotó: Nagy Zita

Hungarikumokat kóstoltam - Egyedülálló bormustra Keszthelyen

Fekete járdovány, Rozália, Valentin, Pátria, Bakator, Csomorika, Pintes. Hogy kik ők? Heten abból az 56 hungarikum szőlőfajtából, amelyhez 100 tétel kóstolásán keresztül juthattunk közelebb Keszthelyen, egy országos szinten egyedülálló kezdeményezésű és hangulatú bormustrán, ahol a nappali órákban szakmai előadásokból, vacsoraidőben pedig a Gundel konyhájából a kicsiny Sümegprága nyugalmába visszavonult Kalla Kálmán séf által alkotott ételsorból csemegézhettem.

Fotók: Nagy Zita (Képgalériáért kattintson a képre!)

Bizony kemény fába vágták a fejszéjüket a 100 Hungarikum Bormustra rendezvény szervezői, amikor eldöntötték, hogy Keszthely idén májusban elhunyt díszpolgára, Dr. Bakonyi Károly – a mindenki által csak Bakonyi Karcsi bácsiként emlegetett – szőlőnemesítő emlékére egy 100 tételből álló, valamennyi hungarikum szőlőfajtát bemutató bormustrát szerveznek. Elszántságuk, lelkesedésük, de leginkább kitartásuk bizonyítéka volt az a 100 palack, amely szépen sorakozott egymás után a Balaton Színház erre az estére kóstolóteremmé varázsolt Simándy termében, olyan fajták borait is bemutatva, amelyekkel talán még a legdörzsöltebb borértő sem találkozott soha. Ahogy az esemény szervezőitől megtudtam, néhány fajta beszerzése szinte lehetetlen küldetés volt, azonban mégis felkutatták és előkerítették még azon fajták borait is, amelyeket elvétve, csekélyke területen termesztenek csak hazánkban.
 

Árvay János előadása

Mielőtt azonban erre a rendkívül érdekes felfedező útra indulhattunk, a délelőtt és a délután a szakmai, illetve a fajtaismertető előadások jegyében telt. Ennek keretében került sor Frittmann János előadására, aki a Cserszegi Fűszeres és Ezerjó fajtákat mutatta be, majd Jásdi István beszélt az Olaszrizlingről, de hallhattuk még Vesztergombi Csaba Kadarkát bemutató előadását, illetve Árvay János Furmintot és Hárslevelűt, valamint Bezerics Csaba Kéknyelűt és Csókaszőlőt bemutató előadását is. Bakonyi Karcsi bácsi neve az előadások alatt természetesen többször is felmerült, hol nagy pincetitkok tudójaként, hol kedves anekdoták főszereplőjeként. Majd nem maradt más hátra, mint kóstolni, kóstolni, kóstolni! A fajtaválasztékot látva még egy sokat látott kóstoló is kissé hátrahőkölt, majd gyorsan belevágott az 56 fajta megismerésébe, vagyis a fehér szekciótól a vörös felé haladva, a Rozáliával a sor elején, a Fekete járdovánnyal a sor végén, közben Valentin, Pátria, Korona, Corvinus, Bakator, Mustos fehér, Szerémi zöld, Zeus, Zenit, Csomorika, Pintes, Kadarka, Csókaszőlő és még sorolhatnám, egy-egy fajtán belül akár több termelő tételével is, hogy a különböző termőhelyeket és borstílusokat is összehasonlíthassuk.
 

A három érzékelési mód...

Hogy ne álljon be a totális zűrzavar a kóstoló fejében, ötletes, igényes, információkban bővelkedő fajtaleírást (hasonnevek, származás, termesztéstechnikai igény, technológiai jellemzők, a fajta borának jellemzése) tartalmazó táblák segítették és vezették az érdeklődőket. Jómagam inkább az általam még teljesen ismeretlen fajtákat környékeztem, és egyik nagy felfedezettem a Korona lett. Ez a Juhfark-Irsai Olivér keresztezés igazán érdekes bort eredményezett, benne dübörgött a Juhfark kemény karaktere, de mégis kicsit finomabb, elegánsabb, visszafogottabb, zamatgazdagabb változatban.

    

Aki végigkóstolta a borokat, köztük az időnként igencsak savhangsúlyos tételeket is, bizony alig várta, hogy megnyíljanak a Színházterem ajtói, és megkezdődjön az öt fogásos borvacsora. Mielőtt azonban az étel- és borsor méltatása következne, feltétlenül szót kell ejteni a séfről, Kalla Kálmánról, aki hatvan év budapesti élet, valamint a Gundelben eltöltött évek után telepedett le a Bakony lábánál fekvő Sümegprágán. Saját bevallása szerint beutazta a fél világot, főzött „kis” és „nagyon nagy” embereknek, a legjobb és legdrágább nyersanyagokat használhatta fel, és volt, hogy ötven szakács dolgozott a vezetése alatt. A főzés és vendéglátás szenvedélye azonban visszavonulása után, nyugdíjas korára is megmaradt, egy héten egyszer a vendégeknek környékbeli alapanyagokból főz különleges vacsorát, ilyenkor nem elzárt hely a konyha, titkok nincsenek, sőt, még sütési-főzési fortélyokat is lehet tanulni! Közben felesége, Böbe asszony egy csendes, családias vendégházat vezet. Sümegi várbirtokosként előszeretettel használják egymás termékeit, azaz a Sümeg környéki alapanyagokat, házi tejtermékeket, friss tojást, őshonos magyar szárnyasokat, mangalica szalonnát, kolbászt, a környék gyümölcseit, az itt termő ősi almafajtákat, valamint a vidék halait és vadait.

     
Ilyen előzetes információk után természetesen fokozott érdeklődéssel ültünk le a gyönyörűen terített asztalokhoz. Előételként kevert zöldsaláta került az asztalra verjus-vel, és sümegprágai sajttal. Mind a verjus-t (azaz az éretlen szőlő préselt és szűrt levét, melyet az ecetet kiküszöbölendő savanyításra is használnak), mind a sajtot a Balaton-felvidéki káptalantóti ökopiacról szerezték be, helyi termelőktől. Az ételhez egy 2008-as Jásdi Csopaki Rizling került a pohárba, és egyáltalán nem panaszkodtak egymásra, sőt!

Marhapofa vörösbormártással, juhtúrós polentával

    
A legjobban eltalált páros címét a borjúkaraj erdei gombapörkölttel és galuskával, valamint a hozzá kínált 2008-as Vesztergombi Szekszárdi Kadarka nyerte el, az étel és a bor gazdag fűszeressége szép harmóniát eredményezett. A legizgalmasabb étel számomra a marhapofa vörösbormártással, juhtúrós polentával, sütőtökpürével és paszternák csipsszel volt. Ebben az ételben játszott a sütőtökpüré édessége a juhtúros polenta „savanykájával”, a paszternák „zöldséges” jegyeivel, és a marhapofa, valamint a mártás gazdag és sokrétű ízeivel.
 

Vivat Bacchus

 A vacsora alatt az ételek kísérő borait maguk a borászok mutatták be, a szórakozásról pedig a Vivat Bacchus énekegyüttes gondoskodott a tőlük jól megszokott temperamentummal. Így kerek egy igazi borvacsora, hát még amikor megtudtuk, hogy az ilyen jellegű és volumenű rendezvényeknél szokatlan módon a konyhát a színház épületének egyik részében alakították ki, azaz egyetlen étel sem esett át már kész állapotában szállításon, majd újra melegítésen, azon frissiben került minden az asztalunkra, ahogy elkészült.

Összefoglalva tehát valóban egyedülálló rendezvényként könyvelhetjük el a keszthelyi hungarikum bormustrát, hiszen sehol máshol nem került még sor olyan kóstolóra, ahol szinte valamennyi hungarikum fajta egyszerre, egy időben és egy helyen kóstolható, kísérő rendezvényként szakmai előadásokat látogathatunk, és zárásként még egy igényes borvacsorán is részt vehetünk. Nem utolsósorban a rendezvényen talán leginkább annak a „háttérmunkának”, vagyis annak a szervező csapatnak a szellemisége és lelkesedése sugárzott át, akik lakják és élik ezt a várost, ezt a környéket, szeretik a bort, a hagyományokból táplálkozó kultúrát, és akik Bakonyi Karcsi bácsi méltó emléke, valamint a hungarikum fajták őrzése és minél szélesebb körben történő megismertetése érdekében is szeretnének értéket óvni és teremteni.

Egyetlen hiányérzet motoszkál csupán bennem, és ez a szakma érdeklődő jelenlétének hiánya volt. Az előadásokat prezentáló borászokon és szakmabelieken kívül szinte „csak” lelkes, nyitott, és érdeklődő „civil” kóstolók jelentek meg a mustrán, holott szakmai szemmel nézve is nagyon fontos lenne a hungarikum fajták ismerete. A lehetőség adott, hiszen folytatás jövőre, a rendezvény már bekerült Keszthely jövő évi eseménynaptárába!

Teljes fotóalbum a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz



Beszámolóm a Borászportál online bormagazinban is megtalálható.