Tárcán a bor 2. - Látlak, Napi!

Perzselő hőség volt, a kertben Apa már teletöltötte a lábakon álló öntöttvas fürdőkádat vízzel, hogy pancsolhassanak a naptól szutykos kölykök, köztük én is. Tele is volt hancúrozó gyerekkel a kád, egész nyáron csak akkor lehetett bejutni, ha valaki éppen hazaszaladt lejelentkezni, hogy megvan még, ott fürdőzik Pista bácsiék kertjében. Talán én voltam a legkisebb, és nem is kádaztam, inkább a cseresznyefa ide-oda illanó árnyaiban bújócskáztam a levelek közül néha rám kacsintó nappal. Nagyapa közeledett egy demizsonnal meg egy szódásszifonnal, és huncutul odakiáltott: - Hé Tökmag! Tudsz titkot tartani? A két oldalt szöszke hajtincsek alá rejtett fülekre akasztott cseresznyéket csak egy szélesre húzódó, apró fogacskákat kivillantó mosoly kötötte össze, úgy válaszoltam büszkén: - Nem, Napi! Meg sem lepődött, úgy vetette vissza: - No, az nem baj! És a demizsonból már óvatosan löttyintett is némi bort a kishörpimbe (azaz a szódával elkészített bodzaszörpömbe), ami a háromkerekű bringa csomagtartóján tartózkodott egy cicamintás türkizszínű fedeles műanyagpohárban. Felhígította még egy kis szódával, majd azt mondta: - Most végre igazi fröccsöt iszol, de Nammának egy szót se!

Ízlett. Talán a kis titokzatosság ízlett a legjobban, hogy most olyan tudás birtokába jutottam, amit csak az én bölcs Napim tudott. Mert el sem tudtam képzelni, hogy ezt más is tudja. Sokáig hittem azt, hogy tényleg ez az igazi fröccs, igen, rengeteg friss bodzaszörp, gyűszűnyi fehérbor, na meg a szóda. Aminek a hangja még most is hallatszik, valahol bent, egy eldugott vetítőteremből még ma is kiszűrődik, amikor szörcsögött a szifon, amikor már alig volt benne szusz, de még próbálta magából kilehelni az utolsót.

Napi elhúzta a száját: - Híjj te, a macska rúgjon meg! – mérgelődött, majd fejcsóválva vitte be a szifont a nyári konyhára, ahol nagymama főzte éppen a lecsót, óriási fazékban, hogy minden gyerek jól lakjon. Miután Napi betekerte a patront, és feltört a gurgulázó hang a szifon mélyéről, elővette a kenyeret, késsel keresztet rajzolt rá, majd magához szorítva vágni kezdte a hatalmas karéjokat. Békésen mosolygott...

Végtelennek tűnt az a nyár, átölelte az őszt is, hiába koppantak már a gesztenyék, még mindig makacsul sütött a nap, bár már egyre gyengült. Ahogy Napi is. Elment egy napon, nekem azt mondták, elutazott, messzire és sok időre. Suli után hazatérve minden áldott nap azonnal a műhelyhez szaladtam, hátha… de nem szabta-varrta ott a táskákat, öveket, cipőket, csak a makacs bőrszag ült a suszterszéken, és a távozni nem akaró bánat könyökölt unottan a szabódeszkán. A szemem minduntalan a sarokba állított demizsonra tévedt. Szerettem volna Napival fröccsözni újra. Csak még egyetlen egyszer. Már augusztus elején elemeltem erre a célra egy üveg bodzaszörpöt Namma mindig alma- és mazsolaillatú spájzából, és az íróasztal alsó fiókjába rejtettem, az Ablak-Zsiráf alá. Hogy majd ha jön Napi a demizsonnal és a szifonnal… de soha többé nem láttam.

Talán ezért van. Talán ezért fröccsözöm ma is némi nosztalgiával. Talán ezért nem örülnék, ha palackba zárnák, és feltennék a nagy és steril üzletláncok polcaira egyencímkével ellátva. Mert története van. Mert minden egyes szifonszisszenésben ott van egy kép, egy arc, egy mozdulat, egy érzés. Nekem például ott van Napi. De ott vannak azok a történetek is, amelyeket kizárólag akkor hallhatunk, vagy amelyeknek akkor válhatunk részeseivé, ha felszisszen mellettünk a szifon. Mert minden párától elhomályosodó pohárban lakik valaki. Először eldöntjük, mit is szeretnénk… Kisfröccs, nagyfröccs, hosszúlépés, házmester… Aztán hőségtől szomjazva kérjük a pultnál a strandon. Vagy éppen egy jóbarát kínálja saját borából egy hűvös házikóban valahol a Balaton-felvidéken. Vagy délután a templomtorony egyre nyúló árnyékába húzódva, a presszó kerthelyiségében poharazgatunk. És jönnek a kérdések, hogy milyen a bor, honnan való, ki készítette vajon és miért? Mert a miért is fontos. Hiszen bort „csak úgy” nem készít az ember. És jönnek a nevek, a helyek és a történetek. Sokszor csak akkor érnek véget, amikor az égi felelős mintegy jeladásként kiakasztja a fölöttünk feszülő fekete vászontetőre a hold narancsszínű lampionját.

Persze nagyapa korában még nem tudták mi az a marketing, és azt sem, hogy itt lesz majd a jövedéki adó, meg a kőkemény piaci érdekeltség. Napiék nem gondoltak még arra, hogy a fröccs valamikor majd félliteres műanyag palackokba kerül, hogy aztán fesztiválozó fiataloknak kínálják őt új köntösében  (már csak azért sem, mert a fesztivál szót nemigen használták akkoriban). Napiék - talán tudtunkon kívül, egyszerűen csak így kódolva - őrizték a hagyományt, és nem törődtek a világ hívságaival. Ma már más szelek fújnak – mondják erre sokan, és ha jó az a minőség, ami majd fröccs gyanánt palackokba kerül, akkor kár kongatni a vészharangot. Akkor valóban kár. De bármennyire nem látjuk be (egyelőre), bizony a hagyományokért is kár. De én látlak, Napi...És nem felejtem el, hogy tartozom még neked egy igazi fröccsel!

Kelt: Székesfehérvár, 2010. Kisasszony hava

További bortárcák...

A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.

Sauvignon Blanc – Jól áll neki a nyár

Nagy Zita - Borgőz

És bizony a Sauvignon Blanc is jól áll a nyárnak! Miért is? Mert felbontás után szinte kizuhan a palackból a bodza, az egres és a frissen nyírt fű illata, ráadásul imádják a kagylók, a rákok és a halak, no meg a nyári kerti- és fűszernövények is. Már a tőkén érdemes megismerkedni "őzamatosságával" aki azonban – nyár ide, nyár oda – mégis inkább a hűvösebb klímához ragaszkodik, valódi énje ott bontakozik ki igazán.

A borvilágban az utóbbi évek nagy sikertörténetei közé tartozik a Sauvignon Blanc világfajta úttörése, mely történet legváratlanabb fejezetét Új-Zéland írta. Hazánkban is felemelt fejjel masírozott be a borpalettára, és szerencsére lassan levetkőzi a „női bor”, illetve a „trendi-” vagy „partybor” sztereotípiákat. Bár nincs annyiféle stílusa, illetve akkora fejlődési potenciálja, mint például a szintén hatalmas sikereket elért Chardonnay fajtának, de talán éppen egyértelműsége, letisztultsága és egyszerűsége adja báját és értékét, illetve keltette fel világszerte a borkedvelők érdeklődését.

Francia bekezdés

A fajta Franciaországból indult világhódító útjára, és ma is ott találhatók – Új-Zéland, illetve egy-két fontosabb Sauvignon Blanc termelő ország (Dél-Afrika, Kalifornia, Chile) mellett – a legjelentősebb ültetvények. Kifejezetten jól érzi magát a Loire két oldalának hűvösében, Sancerre és Pouilly-Fumé vidékén, ahol gondosan őrzik a Sauvignon Blanc készítésének évszázados hagyományait és a borok egyedi stílusát. Letisztult, klasszikus és elegáns borok születnek itt, melyekben a magas savtartalom mellett nincs harsogó és erőltetett tropikus gyümölcstobzódás, egyszerűen és harmonikusan jelentkezik a vegetális aroma, időnként némi diszkrét ásványossággal, vagy izgalmas füstös jeggyel kiegészülve.
A másik francia borvidéken, Bordeaux-ban nem hagyják csak úgy magára a fajtát, házasítva kerül palackba, méghozzá Semillon hozzáadásával. Az egyedülállóként ugyan gyümölcsös, de fáradékony, érlelésre alkalmatlan Sauvignon Blanc-ba a frigy során a Semillon belead némi testet és lelket is (előbújnak, erősödnek a citrusos-gyümölcsös aromák, frissülnek a savak).
A Sauvignon Blanc magas savtartalma édes borok készítése során is hasznos, így például a szintén franciaországi Sauternes-ben Semillon-nal házasítva születnek édes borok, melyekben a Sauvignon Blanc élénk sava megfelelően ellensúlyozza a magas maradékcukrot.

Mint a vulkán… - Új-zélandi kitörés

A Sauvignon Blanc igazi felemelkedése Új-Zéland legnagyobb és legelismertebb borvidékén, Marlborough régióban következett be. Az első ígéretes új-zélandi Sauvignon Blanc-ok a hetvenes évek végén kerültek piacra, és mindössze három évtizeddel később, 2009-ben, már a teljes, 285.000 tonnás új-zélandi szőlőtermés 62%-át ez a fajta tette ki. Elterjedését mi sem szemlélteti jobban, mint a termőterületek ugrásszerű növekedése: míg 2003-ban 4.516 hektáron termett Sauvignon Blanc Új-Zélandon, ez a mennyiség az idei évben már 16.910 hektárra növekedett.
Az itt készített borok nagy része a hűvös klímának köszönhetően magas savtartalommal, intenzív, vegetális aromákkal rendelkezik, melyekbe már keveredik némi trópusi gyümölcs, illetve érett barack, alma, és körte is. Az érettebb gyümölcsaromák a két alkalommal történő szüret során leszedett alapanyagnak köszönhetően kerülnek palackba: a korábbi szüretből élénk, üde savakat, valamint vegetális-herbális aromákat, a későbbi szüretből pedig markánsabb gyümölcsízeket nyernek a borászok.

Hazai tájakon

A fajta állami elismerésére Magyarországon 1982-ben került sor, telepítése is ekkor kezdődött meg. Leginkább a meszes, löszös talajokon érzi jól magát, és a hűvösebb klímát kedveli, ezért elsősorban az Etyek-Budai, illetve az Neszmélyi borvidéken találkozhatunk igazán szép Sauvignon Blanc borokkal. Néhány, Balaton melletti melegebb termőhelyen is figyelemreméltó tételek születnek, de a fajtát Tokaj-hegyalja és Somló kivételével valamennyi borvidékünkön termesztik, összesen kb. 560 hektáron.
Hazánkban bora leginkább „fajtatisztán” kerül palackba, általában reduktív száraz fehérborként. Néhány borász tölgyfahordós erjesztést, illetve érlelést is alkalmaz, akár igazi kézműves remekekkel, elegáns, egyedi stílusú Sauvignon Blanc-okkal is találkozhatunk, melyek nem a tipikus, kifejezetten vegetális vonalat képviselik, hanem változatosabb és gazdagabb aromavilággal rendelkeznek, de túl hosszú eltarthatóság így sem várható el a fajtától.

Érik a szőlő, hajlik a vessző…

… már ha a szőlőmunkát végző különös figyelemmel jár el, ugyanis előfordulhat, hogy a növény olyannyira vágyik a növekedésre, hogy ebbéli igyekezetében „elfelejti” tisztességesen megérlelni gyümölcsét, és csak gazdag lombozatát gyarapítja. Kifejezetten zöldmunka-igényes tehát a fajta, mindemellett fekvésre és kitettségre is kényes, nem mindenhol ereszt szívesen gyökeret. Talajban nem válogatós, de szereti, ha mésztartalmú, lazább talajú területeken lakhat. Ha már megtalálta a helyét, tőkéje erős növekedésű, levele kerekded, ötkaréjú. Fürtjei kicsik és tömöttek, bogyói gömbölydedek, zöldessárgák, lédúsak. Mérsékelten tűri a fagyot, a szárazsággal és a rothadással szemben azonban ellenálló. Szeptember közepén érik, a borászok azonban e fajta tekintetében is elsősorban a megfelelő érettségi állapotra figyelnek, vagyis előfordul, hogy a savak megőrzése érdekében időnként még teljes érése előtt leszüretelik.

Sava–bor(s)a

Bora leginkább könnyű, intenzív illatú, zamatos, friss, ropogós és élénk savvilágú. A klasszikus, karcsú és törékeny Sauvignon Blanc jellegzetes aromája az egres, a bodza, a vágott fű, a széna, illetve a csalán, zöldgyümölcsös, citrusos aromákkal kiegészülve. A testesebb – tölgyben érlelt változatok - már seprős, lágy, vajas-krémes aromákkal is rendelkeznek, ezáltal kevésbé harsányak. Melegebb éghajlaton elveszíti a fajta növényes-gyógynövényes, valamint zöldgyümölcsös jellegét és üde savasságát. Ekkor a kevésbé intenzív vegetális jegyek mellett esetleg mazsola, fehérbors, méz, nyári körte, nektarin, trópusi gyümölcsök jelentkezhetnek. Általában zöldesarany, illetve szalmasárga szín jellemzi, halványzöldes reflexekkel. Palackban jól fejlődik, de túl hosszú érlelésre alkalmatlan, fiatalon fogyasztandó.

Ételed az élete

A Sauvignon Blanc-ról sokan azt gondolják, hogy mivel túlzottan karakteres ízvilágú bor, nehéz ételpárt választani hozzá. Holott pontosan az ellenkezője igaz: hosszú azon ételek sora, amelyek még inkább felpezsdítik, életre keltik, kiemelik jellegzetes aromáit.

A Sauvignon Blanc „spárgaborként” él a köztudatban, és tény, hogy remek kísérője ennek a zöldségnek, de kár lenne ennyire beskatulyázni. Ha mégis egyszerűsíteni akarjuk a dolgokat, szinte minden jöhet, ami zöld és/vagy fehér. Tehát válogatás nélkül a vegetáriánus ételek, a friss kecskesajtok, a zöldség-krémlevesek, főzelékek (brokkoli, spárga, zöldborsó), a tengeri halak, rákok, kagylók, és egyéb herkentyűk, a natúr sütéssel, vagy friss zöldfűszerekkel (pl. rozmaring) elkészített szárnyasok, a mentával, kaporral, kakukkfűvel pikánsra kevert szószok, a spenótos vagy pestós penne, a saláták végtelen sora, de még desszertek is, mint például a bodzaöntettel bőkezűen meglocsolt citromsorbet.

Egyszerűség, gyorsaság, könnyen érthetőség, azonnali élvezhetőség - kár tagadni, a bordivatban is - már ha létezik ilyen egyáltalán – sajnos egyre inkább ezek a szempontok az irányadók, és a Sauvignon Blanc hirtelen jött sikeréhez talán ez is hozzájárult. De mindig vannak, akik szembemennek a divattal, még e fajta kapcsán is, mert ahogy azt Légli Ottó balatonboglári borász fahordóban erjedt és érlelt Sauvignon Blanc tételével kapcsolatban megfogalmazta: "Ez a bor nem első blikkre akar hódítani, hanem összbenyomásra." A mai divattal ellentétben tehát mindig hagyjunk időt és energiát a részletek kibontakozására és felfedezésére, tudjunk – és merjünk is – alaposan megismerni.

Fotók és teljes cikk a Borászportál online bormagazinban is.

Krakkói bornapok - Last minute utazás a magyar bor jegyében

A P+R kicsit átalakított szellemében – vagyis Pakolj és utazz! - indultam útnak, hogy a magyar borok egyik jelentős és igencsak ígéretes jövőképet biztosító piacán – Lengyelországban – részt vegyek a krakkói bornapokon.

Tény és való, van egyfajta izgatott varázsa, ha utolsó pillanatban érkezik a lehetőség, miszerint azonnal indulhat az ember borrajongó lánya az immár második alkalommal megrendezett krakkói bornapokra. Némi lamentálás és rövid életújratervezés után bepakoltam hát gyorsan a plajbászt, a fotóapparátust, na meg némi téli ruházatot - ez utóbbit az idén kicsit korán, azaz júniusban beköszöntött tél ellen – csatlakoztam kedvesen invitáló útitársamhoz, és elutaztam.

A késő délutáni Krakkóba érkezve a negyven éve legnagyobb árhullámon átesett Visztulán már csillogott a napfény, előcsalogatva némi pozitív életszemléletet, hogy ebben a pár napban Krakkó macskaköveit talán mégsem téli pulcsiba és esőkabátba burkolózva kell majd koptatnom. Így is lett, másnap reggel már vállakat lassú lángon pirosra sütögető, tűző napfény kukucskált be a hotel ablakán, és festette narancssárgára a Wawel várfalait és tornyait.

A kiadós reggeli után gyorsan jelentkezett hát a vágy az árnyat adó kis kacskaringós utcákban való császkálásra és némi hűvös rozé elfogyasztására, elvégre bornapokra érkeztem. Csak kőhajításnyira a turisták által jelentős mértékben látogatott Rynek Glówny-tól, vagyis Krakkó főterétől, egy kicsi ékszeres szelencében, azaz a Maly Rynek nosztalgikus hangulatot árasztó házfalainak ölelésében kapott helyet a krakkói bornapok bázisa, a borokat kínáló pavilonsor. Na meg természetesen a színpad, ahol – izgatott várakozásommal ellentétben – sajnos magyar vonatkozású produkciót egyáltalán nem láthattunk-hallhattunk, holott él e honban jó pár fiatal, vagy éppenséggel nem fiatal, de mindenesetre tehetséges zenész, akik biztosan szívesen gondoskodtak volna a borok mellé némi hazai zenei élményről is.

A bornapokon az egykori Monarchia országai, azaz Ausztria, Csehország, Szlovénia és Magyarország vettek részt. A két „külsős” helyszín, a Hotel Stary és a Hotel Pod Roza adott otthont hazai borászainknak, hogy a szemináriumok, illetve vezetett kóstolások során részletesebben is megismerhessék őket és boraikat az érdeklődők. Így került sor Bott Frigyes, a Kikelet Pince, Dúzsi Tamás, illetve az egri pincészetek csoportos kóstolójára, ahol első nap a Varsányi Pincészet - Egri Korona Borház - Tóth Ferenc - St. Andrea csapat mutatkozhatott be, másnap pedig Gál Lajos, Thummerer Vilmos, Hagymási József és Simon József borait kóstolhattuk. Tokaj is képviseltette magát a Dereszla Pincészet és a Patrícius Borház részvételével. A Maly Rynek pavilonsorai között szép számmal akadt még a felsorolt pincészetek borain kívül is kóstolni való, a magyar borvidékek színe-java jelen volt a kínálatban, így például Badacsony, Somló, Villány, Pannonhalma, Balatonboglár és a Soproni borvidék is.

Valószínűleg a nagy melegre való tekintettel borult szinte rózsaszínbe a tér a nappali órákban, túlnyomórészt ugyanis rosét kértek a borra szomjazók a pohárba. Jómagam is ezt tettem, de az oscypek-hez, azaz a lengyel hegyi juhok tejéből készült füstölt és érlelt sajthoz már bikavért választottam. Nem bántam meg, a híres lengyel-magyar barátság a szájban is érvényesült, a bor visszafogott hordós pörkölési aromái és a sajt füstölése szépen egymásra talált, egyik sem harsogta túl a másikat.

Sírva vígad a magyar – mondják – és ez a cikk sem fejeződhet be anélkül, hogy ne ülne némi búskomorság a magyar boroknak jót akaró lelkére, és ez esetben nem csak megszokásból. Sajnos a magyar borok lengyel piaci helyzete szempontjából meglehetősen fontos krakkói bornapok abszolút hiányzó láncszeme a magyar kultúra és turizmus képviselete és jelenléte volt. Ahogyan azt a magyar borok forgalmazásával foglalkozó Janusz Walczak lengyel borkereskedő fogalmazta meg, az adott bor imázsát mindig az adott ország kultúrája építi leginkább. E gondolatot szem előtt tartva fontos lenne tehát a magyar kulturális és turisztikai lehetőségek pulzálóbb, aktívabb jelenléte Lengyelországban, és erre remek alkalom kínálkozott volna a krakkói bornapokon. Sajnos nem éltünk vele, egyetlen ilyen tevékenységet folytató hazai szervezet sem jelent meg a rendezvényen, hacsak nem tekintjük annak a kihelyezett, csendben és magányosan szolgálatot teljesítő „A bor éve – Eger 2010” molinót. Kicsit magukra maradtak tehát a feladattal a borászok, akik azonban ezt az akadályt is gördülékenyen vették. A lengyel-magyar közös történelmi múlt is segédkezett ebben, mosolygó arcok érdeklődtek a standoknál, estére pedig már igencsak vidám hangulat kerekedett a Maly Rynek környékén.

És ha már borok, ne maradjon el az egyéb italok felfedezésének élménybeszámolója sem. Az egyik legjelentősebb lengyel borimportőr cég, a Dom Wina munkatársa, Agnieszka Boruta kedves ajánlására egy belvárosi, de igencsak nehezen felfedezhető, ezáltal csendes, hangulatos, tradicionális kis lengyel étteremben fogyasztottuk el búcsúebédünket. Sajnos rossz szokásom, hogy még jelentős rábeszélés ellenére is kézzel-lábbal tiltakozom mindenféle sör (és arra akár csak külsőségekben hasonlító ital) kóstolása, pláne fogyasztása ellen. Most sem tettem másképpen, ezért kizárólag útitársam nem először próbára tett kitartásának köszönhetem, hogy végül megkóstoltam a kvaszt, azaz a rozskenyérdarabok felhasználásával készült, erjesztett gabonaitalt. A vége az lett, hogy elittam előle minden mennyiséget, ami csak az asztalra került, illetve hazaérkezve bőszen töltögettem le a világhálóról a kvasz készítésének csínját-bínját.

Végül a számlával együtt egy kedves gesztus is érkezett, vagyis a géppel nyomtatott blokkra kézírással valaki még odaírta: „Kőszonjük!” Mi mást mondhatnék tehát a két napos barátságos vendéglátásra, Krakkó szépségére és az érzésre, hogy Lengyelországban magyar borokat kóstolhattam, és magyar borászokkal találkozhattam, mint hogy: „Dziêkujê!

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.

 

Szürkebarát – Családban marad?

A nálunk Szürkebarát néven ismert fehérborszőlő-fajtát „álnéven” ugyan, de kis hazánkon kívül a világ számos európai borvidékén megtaláljuk, valamint Kanadában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Ausztráliában és az Amerikai Egyesült Államokban is termesztik. Valamennyi arca elragadó, érdemes tehát miatta a világ különböző termőhelyein kalandozni, és jelentős magyar vonatkozásait is megismerni.

Szürkebarát - Fotó: Wikipédia

Nevek, arcok, helyek

A Szürkebarát név hallatán valószínűleg sokaknak elsősorban egy badacsonyi, Balaton-melléki, Balaton-felvidéki, vagy mátraaljai kedves kép kéredzkedik előtérbe. Pedig ha a fajta jellemzőit és változatos stílusát igazán szeretnénk megismerni, érdemes több napra bepakolni a képzeletbeli bőröndbe, és elkalandozni a világ más tájaira is, ahol leginkább Pinot Gris néven lelhetünk nyomára. Olaszországban Pinot Grigio-ként, a Loire-völgyben és Svájcban Malvoisie néven találkozhatunk vele, Ausztriában és Németországban édes változatát Ruländer, száraz változatát Grauburgunder néven találhatjuk meg, Horvátországban pedig Crvena Klevanjka névre hallgat. Korábbi, Elzászban használatos nevét, vagyis a Tokay d'Alsace-t, illetve a Tokay Pinot Gris-t azonban már ne keressük, hiszen az EU szabályai miatt Elzász Régió bortermelőinek küldöttsége 2006-ban Párizsban ünnepélyes keretek között jelképesen „visszaadta” Magyarországnak a "Tokaji" név használatát, és a továbbiakban a Pinot Gris elnevezést alkalmazzák.

Családi kör

A középkorban már ismert, nagy és szerteágazó Pinot-családnak száznál is több tagja van, de közülük csak három testvér vált igazán széles körben ismertté, a Pinot Gris, a Pinot Blanc, valamint a Pinot Noir - ez utóbbi a kékszőlők csapatát erősíti. Miután részletesebben megismerkedünk a magyar vonatkozású Szürkebaráttal, érdemes körüljárni két jelentős nemzetközi stílust is, az elzászi típusú Pinot Gris-t, valamint az olasz típusú Pinot Grigio-t, mivel bár genetikailag ugyanarról a szőlőfajtáról beszélünk, két egészen eltérő „nyelvet beszél” a két különböző termőhelynek köszönhetően.

A Balaton mellett - Fotó: Nyulasi Gábriel

Itthon otthon van

A hazánkban Szürkebarátként ismert fajta eredetével és történetével kapcsolatosan a nemzetközi szakirodalom jelentős magyar vonatkozásokat, hagyományokat említ, amelyek felett egyáltalán nem szabad(na) elsiklanunk. Elsőnként IV. Károly (1316-1378) német-római császár nevét kell megemlítenünk, aki a cisztercita szerzeteseken keresztül hazánkba telepíttette a fajtát, mely 1375-ben terjedt el nagy mennyiségben a Badacsony lejtőin.

A fajta másik jelentős magyar vonatkozású említése Lazarus von Schwendi (1522-1583) német hadvezér nevével fonódik össze. 1564-ben II. Miksa császár szolgálatába állva Magyarországon látta el a törökök elleni védelem irányítását, melynek során visszafoglalta a törököktől a tokaji várat és megszervezte egész Tokaj-hegyalja védelmét. Mindemellett felismerte a tokaji borok rendkívüli minőségét, és betelepítette elzászi és badeni birtokaira az általa tokajinak vélt - mára már egyértelműen – Szürkebarátot, melyet emiatt neveztek (2006-ig) Elzászban Tokay d’Alsace-nak.

A fajtát hazánkban a Balaton menti borvidékeken jelenleg 1000 ha területen termesztik, de emellett Magyarország szinte valamennyi borvidékén megtalálható, köszönhetően annak, hogy változatos talajokon is jól érzi magát, azonban a melegebb, vulkáni termőterületeket kedveli leginkább. Sajnos a Szürkebarát is átesett a Magyarországra a 70-es 80-as években jellemző nagyüzemi termelésen, valamint a mesterséges beavatkozással történő édesítési mizérián, népszerűsége ekkor jelentősen leromlott. Mivel a fajta a Badacsonyi borvidékkel elválaszthatatlanul összeforrt, az ottani Kutatóintézet munkájának köszönhető egy nagyobb fürtöket adó, ezáltal nagyobb termőképességű és magasabb mustfokkal érő Szürkebarát klón, a B.10, mely a Király Ferenc és Kiss Ervin által irányított munka eredményeként 1984-ben állami elismerést nyert.

A francia kapcsolat és Itália könnyű csókja

Nemzetközi kitekintésben a Pinot Gris különösen jól érzi magát például a franciaországi Elzász borvidékén. Bora ezen a vidéken telt, gazdag, és gyakran az ászkolásnak köszönhetően nehezebb, erőteljesebb stílusú. Nagy testű, szinte olajos viszkozitású, hosszú élettartamú borokat produkál itt a fajta, melyeket száraz, félédes, illetve édes változatban is palackoznak, fűszeres, trópusi gyümölcsös jegyekkel.

A Pinot Grigio az olasz stílus megtestesítője. Olaszország hűvös, északkeleti vidékén található a legnagyobb egybefüggő Pinot Grigio telepítés. Tipikusan száraz, könnyű, üde, magas savtartalmú bort ad, melyet rozsdamentes acéltartályokban készítenek, tehát egyáltalán nem érlelnek hordóban. Ezáltal zamatában friss citrusosság, zöld gyümölcsös jegyek érezhetők. Legtöbbjük egyszerű bor, melyet érdemes fiatalon fogyasztani.

Kis növényhatározó

Közép érésű (szeptember vége, október eleje), aránylag kisebb termőképességű, de nagy termelésbiztonságú borszőlőfajta. Fürtje kicsi, átlagtömege 60 gramm, hengeres és nagyon tömött. A továbbnemesítések során inkább a nagyobb és a lazább fürtű töveket viszik tovább. A bogyók kicsik, piszkosszürkék, hamvasak, középvastag héjúak. Teljes érésben lilásan elszíneződnek, ez időnként a halvány aranysárga szín mellett rózsaszínes árnyalatot képez a borban. Vesszője közepesen erős, vékony, lilásszürke és hamvas. Levele tagolt, jellegzetesen ötszögletű. Viszonylagos fagytűrése és rothadás-ellenállósága jó, fekvés és talaj iránt mérsékelten igényes, kevés zöldmunkát igényel.

Nagy terhelés mellett savai nem tudnak beérni, ezért a termésmennyiség visszafogásával jelentősen javítható a bor minősége. Töppedésre és aszúsodásra is hajlamos, de ezt kevésbé használják ki a termelők. Általában 17-20 mustfok körüli értékkel szüretelik, késői szüretben ennél még magasabb cukortartalommal. Savtartalma még ekkor is harmonikus, lévén, hogy több savat képes termelni, mint az Olaszrizling.

Igazán nagy minőséget bak- vagy fejművelés mellett, esetleg alacsony kordonon ad. Keresztezésével létrejött szőlőfajták: Jubileum 75 (Ezerjó X Szürkebarát) és Karát (Kövidinka X Szürkebarát).

Cseppet sem szürke

Tűz és méz keveréke – így jellemezte valaki egyszer a Szürkebarát borát. Tökéletesen megállja a helyét a jellemzés, hiszen teltség, zamatgazdagság, élénk, de finom savösszetétel jellemzi, amely mellett általában diszkrétebb, ásványi jellegű, fűszeres, mézes illatok és ízek dominálnak, jellegzetes, gyógyfüvekre (édesgyökér, macskagyökér) emlékeztető ízkomponenssel.

A fajta általában alkoholban és extraktban is gazdag borokat ad, jó években magas cukorfokkal érik be, és természetes maradékcukra által édeskés, vagy kifejezetten édes bort ad, aromái azonban száraz változatban mutatkoznak meg és bontakoznak ki igazán, de édes iskolázásban is rendkívüli tételek születnek. A fajta jelentős savtermelő, bora hosszas érlelésre is alkalmas, a fahordót minden esetben meghálálja. Lassan fejlődik, csak évek múltán mutatja meg igazi értékeit, akár 10-15 évet is eltölthet palackban.

Lakjunk jól vele!

Természetesen, mint minden fajta esetében, most sincs másképpen, vagyis érdemes a termőhelyről és az alkalmazott borászati technológiáról tájékozódni, illetve az évjáratot szemügyre venni, mielőtt ételpárt választunk az adott bortételhez. Míg a könnyű, üde Pinot Grigio saláták, halak, garnélarák és osztriga kísérője lehet, addig a testesebb, erőteljesebb Pinot Gris – főképp, ha egy leheletnyi édesség is árnyalja - egy szelet frissen sült libamáj mellett teljesít szépen. Ugyanígy kedves párja lehet húspástétomoknak, quiche-eknek, illetve főtt marhahúsnak is. Egy érlelt, száraz Szürkebarát szépsége borjú, lazac, gombás ételek, zöldszószos tészták mellett érvényesül kiválóan, könnyedebb változata kapros raguval tálalt halhoz és gnocchi-hoz remek párosítás. Személyes tapasztalat alapján bátran állíthatom, hogy egy vajban sütött halfilé baconos szárított paradicsomos raguval és cuscussal igazán csak egy ásványos, Balaton-körüli termőhelyről származó Szürkebaráttal élvezhető teljes ízgazdagságában.

Bár világfajtáról beszélünk, nemzetközisége, a világ különböző borvidékein kialakult stílusai mellett a fajta - az Olaszrizling mellett - a Magyarországon termesztett borszőlőfajták körében a legek közé sorolható, hiszen szinte valamennyi borvidékünkön megtalálható, rendre megbízható minőséget ad és nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. A termésmennyiség visszafogásával, későbbi szüretekkel, a talajhoz való közelebb engedésével még szebb és egyedibb borok előállítására törekednek egyes borászok, felélesztve ezzel a Szürkebarát hagyományait, régi ízeit és karaktereit

Köszönet a fotóért Nyulasi Gábrielnek.

A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.

Hogyan kóstoljunk tokajit? – dr. Rohály Gábor előadásán jártam

Amikor végre lehetőség adódik arra, hogy egy szép, napsütéses tavaszi délutánon 15 Tokaj-Hegyaljai pincészet 45 tételét ismerhessék meg a bor iránt érdeklődők, nem árt a kóstolás megkezdése előtt egy kicsit „kikupálódni” Tokajból. Pontosabban a tokaji borok kóstolásából. De más szemlélettel kóstoljuk-e a tokajit, mint a különböző borvidékekről származó borokat? Mire kell odafigyelni közben, és mitől igazán egyedi a tokaji bor?

Dr. Rohály Gábor tokajit kóstol

Zsúfolásig megtelt a székesfehérvári hotel konferenciaterme, nem véletlenül, hiszen mielőtt az ember belevág egy egész délutános tokaji kóstolóba, szeretné érteni is azt az üzenetet, melyet majd a pohárban lévő nedű küldözget felé. Ebben az ismerkedési folyamatban dr. Rohály Gábor előadása segítette és vezette végig az érdeklődőket, először elméletben, majd a különböző stílusú borok kóstolásán keresztül a gyakorlatban is.

Magam is végigkísérhettem az előadást, melynek talán legfontosabb üzenete, hogy érdemes a tokaji bor minden apró részletét, rezdülését, kis titkát alaposan felfedezni, akárcsak egy jó barát esetében. Nem lehet – és nem is érdemes – elsiklani gazdagsága felett, hiszen érteni csak akkor tudjuk, ha alaposan megismertük. Sajnálatos tény, hogy a mai gazdasági alapú döntések nem kedveznek a hosszú érlelést igénylő boroknak, háttérbe szorulnak, hiszen gyorsabban megtérül a könnyű, száraz borok előállítása. Márpedig a tokaji bor soha nem léphet be a gyorsan megtérülő kategóriába, mint ahogyan soha nem válhat termékké vagy áruvá, lévén a kézművesség csodája, melyben pontosan egyedisége is rejlik, hiszen nem lehet sem édes, sem száraz változatát tömegesen termelni, Tokaj-Hegyalja meredek lejtőin elsősorban kézi munka alkalmazható. A hosszú érlelési időt (minimum 2 év hordóban, 1 év palackban) igénylő aszúk mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a borvidéken a száraz borok is.

A tokaji borokkal kapcsolatban az elmúlt évtizedek hozadékaként rengeteg a téves beidegződés. Ennek egyik fő vonulata, hogy hosszú ideig az édességet hangsúlyozták, mint a tokaji bor fő értékét. Holott önmagában az édesség nem érték, ahogy azt Rohály tanár úr fogalmazta meg: „Ne csak szép és okos legyen egy lány, hanem legyen belőle jó anya is!” A tokaji borok esetében különösen elengedhetetlen a harmónia és a megfelelő egyensúly jelenléte, mely a szép savkészlet és a megfelelő alkoholtartalom egyensúlyát jelenti, kiegészülve a talaj ásványi anyagainak jelenlétével is. Túl az egyensúlyon – mely nemcsak a tokaji, de minden bor esetében alapfeltétel – a díszítő elemek is lényegesek. A tokaji borok gazdag ornamentikával rendelkeznek, éppen ezért megismerésük, kóstolásuk által lelkileg is gyarapodhatunk, hiszen szépen csiszolt részleteik újabb és újabb gondolatokat és felismeréseket hoznak az életünkbe.

Hogy ezt a tényt a gyakorlatba is átültessük, dr. Rohály Gábor vezetésével négy különböző stílusú borban keresgéltük a tokaji borok elméletben már megismert ismertetőjegyeit. Elsőként a Lenkey Pincészet Az élet szép... névre hallgató 2007-es száraz furmintját pörgettük a pohárban. Az erőteljes minerális illatban kis mazsola és fűszeresség is jelentkezett, szájban a markáns savak mellett sós, citrusos, nyári almára emlékeztető ízek domináltak a vajas-krémes textúrában. A határozott savak után egy 2009-es száraz Furmint hordóminta következett a Barta Pincészettől. Fiatal korának köszönhetően a tétel kifejezett, erőteljes virágos illattal jelentkezett, ízeiben borssal és citrusossággal, jelentős élénkséggel.

Harmadik tételünk, Tokaj-Hegyalja „mostohagyermeke”, a Sauvignon Blanc következett. Az Árvay Pincészet 2009-es bora „papíron” nem minősül tokaji bornak, hiszen a fajta nem engedélyezett Tokaj-Hegyalján, így Zempléniként hozható csak forgalomba. A nem engedélyezett fajták egyébként remek formájukat hozzák  Tokaj-Hegyalján, igaz, csakis egy hozzáértő és lelkiismeretes borász oldalán, aki odafigyel a szőlő hozamkorlátozására, a megfelelő metszésre, és az egyéb szőlészeti munkákra is. A nem engedélyezett fajták esetében gyakran olyannyira érvényesül a terroir, hogy felülírja a fajtát, és szinte csak nyomokban marad meg a fajtajelleg. Az Árvay Sauvignon Blanc-ban rögtön érezhettük a vágott füves, zöld növényi illatokat és ízeket, fruttis jegyekkel, illetve ásványossággal kiegészülve, kicsit visszafogottabb, kedvesebb savkészlet mellett.

Az előadás végén Tokaj édes arcát is megismerhettük, a 2007-es Pendits Furminttal. Illatban azonnal a birs jelentkezett, ízben az édesség mellett – melyet szépen egészített ki a közepes mennyiségű, nem harsogó, de mégis határozott sav – gyönyörű díszítőelemeket (aszalt füge, ananász, aszalt sárgabarack) találhattunk, az előadás után kezdődő szabad kóstolón pedig már mindenki saját maga fedezhette fel a tokaji borok apró és kidolgozott részleteit. Szerencsére sokan vágytak az előadás alatt megismert száraz tételek visszakóstolására, bizonyítva ezzel azt, hogy valóban érdekesek és megkapóak Tokaj-Hegyalja száraz borok által képviselt stílusai is.


A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.

Fotó: Nagy Zita - Borgőz 

Céltalan üzenet a palackban? – A borok is hibázhatnak

Most a csalódásról lesz szó. Igen, arról a kellemetlen, és torokszorító érzésről, amikor nem azt kapjuk, amit vártunk, vagy amit elképzeltünk. Amiről az irodában ülve egész nap ábrándozunk, hogy majd este, a kiállítás után hazatérve, kettesben… Vagy amiről egész évben álmodozunk, hogy majd augusztusban, lent a parton, vagy éppen kint a kertben a csillagok alatt… És megtörténik, ami után annyira vágyakoztunk, és aztán egyáltalán nem is jó az egész. Mert az adott bor, amelyet kidugózunk, hiányos, hibás, vagy ami a legrosszabb, menthetetlenül beteg. 

Nem csak a dugók hibázhatnak...

 

Szóval volt már így a történelemben, nem is egyszer. Mivel a bor élő anyag, és hosszabb- rövidebb élete folyamán állandóan változik, fejlődik – barátságtalanabb szavakkal kifejezve: egy sor kémiai és mikrobiológiai folyamaton megy keresztül – sajnos sok veszély leselkedik rá, mire teljes biztonságba, azaz a poharunkba kerül. Már persze, ha a poharunk megbízható, és nem éppen ő lesz az, aki „megrontja” a rá bízott bort.

Mentségére legyen mondva ugyanis, nem minden gyanús ízről és illatról a bor (vagy a dugó) tehet. Első lépésként tehát figyeljünk oda poharaink tisztaságára. A pohár falán mosogatás után is maradhat idegen anyag, ebben különösen a mosogatógépek ludasak, tehát soha ne bízzunk meg bennük, mindig ellenőrizzük le, milyen munkát végzett magára hagyva a sarokban a kis zúgó-búgó háztartási alkalmazott. Legjobb, ha kézzel mosogatjuk el a poharakat, majd szárazra törölgetjük őket egy makulátlanul tiszta pamutvászon ruhával, amely nem hagy szálakat, valamint apró, bosszantó szöszöket a pohárban. Ha ezzel megvagyunk, ne préseljük be a poharakat már foglalt konyhaszekrényekbe, ahol mellesleg a kedvenc indiai fűszerünket tartjuk - netán egy kis szárított levendulával kiegészítve, ja és hát a köménymag meg a babérlevél, na igen, jobb, ha ebből a buliból ők is kimaradnak. A pohár ugyanis hihetetlenül hiszékeny fajta, vagyis mindent bevesz. Éppen ezért nem bírja a papír- vagy műanyag dobozban lakást sem, azonnal kokettálni kezd az idegen szagokkal, majd a sztorit a belé kerülő bornak rögtön, mindenféle változtatás nélkül el is meséli. Ha ilyen történik az amúgy természetesen precízen vezetett háztartásunkban, egyetlen módszerrel távolítható el a nemkívánatos vendég – azaz az idegen szag - a pohárból, vagyis borral (és nem vízzel!) történő öblítés segítségével. Ha azonban poharaink még egy hivatalos laborvizsgálat során lefolytatott analízis után is teljesen rendben vannak, és mégis érzünk valami nem odaillőt a borban, kezdhetünk gyanakodni, és furcsán méregetni a palackot.

Vagy a dugót. Kár szépíteni ugyanis, hogy például a borból áradó intenzív dohszag nem jelent jót, akármennyire hűvös pincékre, bölcs nagypapák körüli legendákra, gyerekkori nyarakra meg szőlőlugasokra emlékeztet bennünket, arra az „illatra” asszociálva, amikor a csattogós lepke tologatása közben néha bedugtuk az orrunkat nagyapó pincéjébe. Az egészen enyhe dugóíztől és szagtól kezdve az erőteljes, fülledt, penészes, rothadt ízig és szagig bezárólag többféle árnyalat lehetséges. Jellegzetes például a markáns sebtapasz illat is, amit valóban elő lehet húzni a gyerekkori „emlékkönyvből”, amikor véletlenül térdre érkeztünk a diófáról, és anyu már ott várt minket egy tekercs békebeli Leukoplasttal. De ne kezdjünk el e puszta kedves nosztalgia miatt örülni, mert a dugóíz mindenképpen jelentősen lerontja a bor élvezetét, ugyanis részben, vagy akár egészben elfedi a fajtajelleget. Ha már megvan a baj, a szellőztetés sem segít a helyzeten, hiszen minél inkább emelkedik a bor hőmérséklete, azaz minél inkább melegszik a palackban vagy a pohárban álldogálva, annál inkább érezhetővé válik. Ilyenkor semmiképpen ne haragudjunk se a szőlészre, se a borászra, ugyanis e borhiba képződése nem előre látható jelenség. Viszont a legtöbb pincészet visszaveszi dugós tételét, illetve cserepalackot biztosít számunkra.

Ha szerencsénk van, a bor nem hibás, nem beteg, „csupán” hiányos. Adott esetben még természetesen iható, de nem harmonikus összetételű, egyszerűen csak azt érezzük, amit egy férfi/nő esetében, hogy jó vele színházba menni, de utána borozni már nem hívjuk meg magunkhoz. Tehát valami mégiscsak hiányzik belőle. A diszharmonikus borok esetében nagy a gyanú, hogy sorsuk már a szőlőben eldőlt, vagyis rendszerint nem megfelelő szőlészeti munka eredményeként kerültek palackba. Az ilyen borok esetében feltételezhető, hogy alapanyaguk nem teljes érésben szüretelt szőlőfürtökből, rossz évjáratból, gyengébb minőségű – vagy nem megfelelő helyre telepített – szőlőfajtából, illetve túlterhelt tőkékről származik. Az ilyen hiányosságok következménye az alacsony alkoholtartalom, a túl magas (vagy éppen túl kevés) savtartalom, a gyengécske szín és buké, valamint a nem elegendő test. Ezek a csorbák megfelelő borászati eljárásokkal, borkezelő anyagokkal, vagy házasításokkal inkább csak enyhíthetők, véglegesen és tökéletesen kevésbé kiköszörülhetők.  

A borbetegségeket mikroorganizmusok okozzák, legtöbbször – finoman fogalmazva - anyagcsere termékeik megjelenésével rontják a „levegőt” a hordókban, vagy a palackokban. Aki vizuális alkat, máris fogalma lehet mindezen tevékenység végeredményéről, vagyis ha a borász nem védekezik kellő időben és intenzitással a folyamat ellen, a bor teljesen élvezhetetlenné válik, barnulás, zavarosodás, nyúlósodás, és hasonló borzalmak torzítják el. (Mármint a bort, a borásznak általában ilyenkor szerencsére nem esik baja). Bár a borbetegségek csírái jórészt a szőlővel együtt kerülnek a pincébe, a betegségek elleni védekezés alapja mégis a megfelelő és alapos pincehigiénia. Nem csak a már korábban említett poharak, de a hordók és a benne tárolt borok, sőt még a palacktároló pincékben pihengető, ledugózott borok is átveszik a pince kellemetlen szagát. Éppen ezért ne ott teleltessük az almát vagy a krumplit, ahol amúgy a féltve őrzött palackjainkat tároljuk. A benzines, hígítós, és egyéb vegyszeres tartályok pedig természetesen szintén tabunak számítanak egy borral bármilyen szinten kapcsolatban álló pince esetében.

 

„Ne tégy semmit, és minden végbemegy” – állítja egy kínai közmondás. A bölcs jótanács betartása abszolút pozitív eredményeket hozhat az élet sok területén, borok esetében azonban ez a hozzáállás nem mindig vezet jóra. Mivel ma már az egyes minőségromlásoknak ismerik az okait, időben nyakon csípve őket, megvan a lehetőség, hogy a különböző eljárásokat azonnal bevessék, akár még pincén kívül, a szőlőterületen, de későbbi fázisokban, a bortechnológiával vagy a pincehigiéniával kapcsolatban is.  Ha mindehhez még a megfelelő bortárolási feltételekre is kellő figyelmet fordítanak a „pincé(szet)től a padlásig” - vagyis nemcsak a borászatok, de a kereskedelem, és a borfogyasztók is odafigyelnek erre - nagy baj nem történhet. És akkor nincs csalódás, vagy legalábbis nem túl gyakran, és nem túl nagyok. Azt a néhányat pedig fogjuk fel tanulási folyamatnak, és bontsunk egy másik palack bort a csillagok alatt, vagy lent a parton. Garantáltan gyorsan elfelejtjük a korábbi rossz élményeket…

A bejegyzés a Borászportál online bormagazinban is olvasható.