2010. május 12., szerda

A Tokaj Grand Tour a királyok városában járt

Bár a magam részéről már jártam Tokaj-Hegyalján, de Tokaj-Hegyalja még sohasem járt nálam. Egészen eddig. Pár hete ugyanis az a szerencse ért, hogy házhoz jött a borvidék 15 pincészete, Sándor Zsolt vezetésével begördült szülővárosomba, Székesfehérvárra a Tokaj Grand Tour csapata. Egészen más érzés, ha az ember az otthonába vár valakit, talán picit jobban izgul, mint máskor. Valahogy emelkedettebb a hangulata is annak – jelen esetben nekem - aki egy nyugodt, beszélgetős, „szülői házas” ebéd után kerekedik fel, hogy a szombat délutáni napsütésben elsétáljon a jól ismert város macskaköves óvárosán keresztül az esemény helyszínére.

A palackoknál: Sándor Zsolt

Sándor Zsolttal, a rendezvény főszervezőjével már a hotel előterében összefutottam, lelkesen fogadott, és osztotta meg velem gondolatait a bor és a kultúra összefonódásának lehetőségeiről, a Grand Tour kezdeményezés jövőjéről. Aztán elnézést kérve szaladt tovább, mert kezdetét vette a kóstoló, csörrentek a poharak és egyre hangosabban morajlott a tömeg, melynek egy része - velem együtt - egy konferenciaterembe húzódott.

Az előadóteremben: Dr. Rohály Gábor

Na nem valamiféle különcködés gyanánt, hanem hogy meghallgassuk dr. Rohály Gábor „Hogyan kóstoljunk Tokajit?” című előadását. A Tokaj Grand Tour állomásain ugyanis soha nem maradnak borkurzus nélkül a látogatók, a kóstoló megnyitása előtt 1 órával minden alkalommal lehetőség nyílik egy alapos kiképzésen való részvételre, ahol a borokat nemcsak érezni tanulhatjuk, de érteni is. Az előadás legfőbb üzenete, hogy a tokaji nedűk valamennyi rezdülésére figyelnünk kell, meg kell ismernünk valamennyi arcát, csakúgy, mint egy jó barát esetében. Tehát ne ítélj elsőre, és ne tévesszen meg a múltból itt ragadt és csupa félreértésre okot adó „édes” szó. A kézműves borok minden apró, cizellált részletében ott bujkál Tokaj-Hegyalja, és hogy ezt gyakorlatban is érzékelhessük, számunkra – egyelőre nem hivatalosan – dr. Rohály Gábor vezetésével megkezdődött a kóstoló.

A poharaknál: a kóstolók

Négy különböző stílusú tokaji borral ismerkedhettünk, rögtön elsőként személyes nagy kedvencemmel, a Lenkey Pincészet 2007-es Az élet szép… száraz tételével. Az erőteljes ásványos illatban kis mazsola és fűszeresség játszadozott, szájban a markáns savak mellett sós, citrusos, és nyári almára emlékeztető ízek domináltak lágy, krémes textúrában. A következő tétel a Barta Pincészet 2009-es száraz Furmint hordómintája volt, a határozott virágos illatokat borsos, citrusos ízek kísérték, fiatal korának megfelelően jelentős élénkséggel, játékos, kedves fésületlenséggel. Harmadikként az Árvay Pincészet 2009-es Sauvignon Blanc-ját kóstoltuk. A tétel Tokaj-Hegyalja „mostohagyermekeként” Zempléniként kerülhet csak forgalomba, hiszen a fajta nem engedélyezett a borvidéken, de erre ő rá se ránt, remek formáját hozza, amolyan tiltott gyümölcsként is. Vagy ha van a szőlőnek lelke – márpedig van – akkor pontosan már csak azért is… Jöttek is szépen a vágott füves, növényi illatok és ízek, ásványossággal kiegészülve, kicsit visszafogottabb, kedvesebb savkészlet mellett.  Utolsó tételként Tokaj édes arcát is megismerhettük, a 2007-es Pendits Furminttal. Illatban határozottan lépett elő a sorból a birs, ízben az édesség mellett – melyet szépen egészített ki a közepes mennyiségű, nem harsogó, de mégis határozott sav – gyönyörű díszítőelemeket (aszalt füge, ananász, aszalt sárgabarack) csodálhattunk.


A Royal Tokajinál: Hajós Dániel

Az előadás után Jásdi István beszédével nyílt meg hivatalosan a kóstoló, így belevetettem magam az egyre családiasabb délutánba, és igyekeztem a már előre megírt forgatókönyvem szerint haladni a pincészetek között. Reménytelen… Újratervezés. 15 pincészet 45 bora sorakozott az asztalokon, és annyi kedves ismerős arc - és persze palack - hívogatott a standokhoz egy időben, miközben jókedvű és kedves földikkel beszélgethettem a helyi kezdeményezésekről, Székesfehérvár „boros” életéről, borbaráti társaságairól, eseményeiről.

A DemeterVin-nél: Az Úrágya-dűlő 2008-as Furmintja

Kóstolhattam Árvay Angelika saját borát, a 2009-es száraz Sárgamuskotályt (kis virágoskert, fűszeres, friss hullámokkal, egyenesen a Meggyes dűlőből), Angelika fonott kosarából néhány, a borvidék talajából származó kőzet is előkerült - Tokaj-Hegyalja tehát tényleg szó szerint jelen volt. A DemeterVin 2008-as Úrágya dűlő Furmintja mellett Demeter Endrével a hagyományokról, azok tiszteletéről, a kézi művelésről és szüretről társalogtam, hamisítatlan „borbeszélgetős” hangulatban. Sándor Zsolt vezetésével kóstoltam végig a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pincészet remekeit, valamint Demeter Zoltán, illetve Szepsy István gyöngyszemeit, majd a Royal Tokajinál Hajós Dániel kedves kalauzolásával tanulmányoztam újra a már pár héttel korábban egy Áts Károly által prezentált borvacsorán megismert illatokat-ízeket. A délután vége felé Lenkey Gézához látogattam, ahol Az élet szép… elmaradhatatlan visszakóstolása és a 2003-as Fordítás ízlelgetése közben Tokaj-Hegyalja múltjába is visszacsöppenhettem, egy 1867-ben kiadott album lapozgatásával, melyet Géza édesapjától örökölt.

Lenkey Gézánál: A Borgőz egyszemélyes "stábja"

Márai Sándor szerint viszonyunk a szülővároshoz az évek múlásával mind bensőségesebb lesz, és esetemben ehhez hozzájárult a Tokaj Grand Tour székesfehérvári állomása is. Sajnos azonban egyszer minden jó véget ér, 2010. május 29-én a Tokaj Grand Tour hetedik helyszínén, Kecskeméten kerül sor a gyönyörű, szecessziós Cifrapalotában a rendezvénysorozat befejezésére. A rendezvényen Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, nemzetközi borakadémikus tart előadást Tokaj-Hegyaljáról, illetve a tokaji borok kóstolásáról.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz
Köszönet: Az ihatóbb Magyarországért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...