2017. december 20., szerda

Jól áll neki a vörös - A Vörös Balatonon jártunk

Idén decemberben harmadszor hozott "zsákjában" a "Mikulás" - de inkább nevezzük Jásdi Istvánnak - balatoni vörösborokat Csopakra, egyik kedvenc nyári bicajos pihenőnk helyszínére (némi emelkedős tekerés után jól megérdemelt jéghideg laza fröccs, "sonkasajtolíva", és szuper balatoni kilátás), a Jásdi Borteraszra. Bár nekünk tavaly sajnos kimaradt, de tavalyelőtti élményünk után úgy gondoltuk, mindenképpen érdemes odafigyelni a balatoni vörösborokat és készítőiket - no meg kedvelőiket - egy időben, egy helyre invitáló rendezvényre, vagyis a Vörös Balatonra.

Fotók: Wawrzsák László


A jegyek persze, ahogy az várható volt, jó előre elkeltek, téli időszak ide vagy oda, és sokan jöttek is volna még, de a résztvevők számát a hely befogadóképességéhez igazították a szervezők, biztosítva, hogy egy zsongó, zsizsegő, de még tolerálhatóan mozgalmas, jó hangulatú, "mediterrán" sétálókóstoló kerekedjen estére.

Fotók: Wawrzsák László

A résztvevő borászatok túlnyomó része ismét az északi partról érkezett (2HA, Figula, Gellavilla, Guden, Homola, Pálffy, Petrányi, Szent Donát, Villa Tolnay, Von Beőthy, és természetesen a szervező Jásdi Pincészet), de déli parti vendége is volt az eseménynek, "Kislaki" Légli Géza személyében. Ahogy a kóstoló vendégek, úgy a kóstoltató borászatok száma is rendre limitált ezen a napon, pontosan olyan számban maximalizálva a bor(ászat)ok számát, amelyet még kényelmesen végig lehet kóstolni néhány óra alatt.

Ahogy a februári Olaszrizling szerintünk, úgy "kóstolhatóan" a decemberi Vörös Balaton is kezd egy kiemelt fajtához közelebb evezni, méghozzá a Kékfrankoshoz. Természetesen több fajta borait is kóstolhattuk az eseményen, megállapítva, hogy igencsak figyelemreméltó tételek születnek a tó körül, ráadásul nem egy tétel magnumpalackos kiadásban jelent meg az eseményen, újabb árnyalatot színezve ezzel a Vörös Balatonba.

Fotók: Wawrzsák László

A tavalyelőtti "vörös" tapasztalatok idén is megállták a helyüket, hogy magunkat idézzem: sokszínűség, egyediség, változatosság mind fajták, mind stílusok tekintetében. Kóstolhattuk például  - és előre jelzem, a teljesség igénye nélküli beszámoló következik - a Szent Donát Pincészet vulkanikus tihanyi területről származó 2016-os Magma Kékfrankosát, és idősebb "testvérét", a 2015-öst is, amely magnum palackba került, és a kifejező címkevilág is említésre méltó. "Burgundi" stílus, már ha szabad ilyet mondani Kékfrankos esetében, mindenesetre finomra hangolt a felépítés, elegánsan visszafogott testtel, viszont annál több ásványossággal átszőtt friss gyümölcsösséggel.

Fotók: Wawrzsák László

(Azóta pedig bréking nyúz a Szent Donát háza tájáról Kékfrankos ügyben, idézem: "Fontos mérföldkőhöz érkeztünk. A napokban kezdjük ugyanis birtokunk fekete-hegyi területeinek teljes felújítását. Az új telepítések az első pillanattól kezdve organikus művelésűek lesznek. A hegy legfelső vágójában vagyunk, ahol gyönyörű bazaltmorzsalékos fekete nyiroktalaj van, és aminek a Fekete-hegy a nevét is köszönheti. Elsőrangú termőhely, melyhez nagy reményeket fűzünk." Első körben Kékfrankos telepítés következik.)

Fotók: Wawrzsák László

No de vissza a Vörös Balatonhoz: a Villa Tolnay három tétellel érkezett, mindegyiken a "Barrel to bottle" megjelöléssel, ami annyit tesz, hogy a hordóból szűrés nélkül egyenesen a palackokba kerülnek a borok. A C Cuvée 2016-os tétele fele-fele arányban Cabernet Franc és Merlot (az előző év bordói hármasa most csak kétszereplősre váltott, a Cabernet Sauvignon-ból rozé készült), a 2016-os Pinot Noir 10 hónapos hordós érlelést kapott, és töltöttek belőle magnumpalackba is, a 2016-os Cabernet Franc pedig telt, érett zamatokkal, kifejező ásványossággal, és profi hordóhasználattal by Nagy Laci erősítette a vörös vonalat.

Fotók: Wawrzsák László

A Guden Kisbirtok nyugati, vagyis pécselyi, hűvösebb területéről is Kékfrankost kóstolhattunk, méghozzá a 2016-os, illetve magnumpalackból a még "nem hivatalos" évjáratból, a 2011-esből (a pince "hivatalos" start évjárata ugyanis a 2012-es volt). Ahogy azt az egyik "Guden vitéztől", Gősi Petitől megtudtuk, a '11-es évjárat és alapanyaga is hasonlatos volt a 2017-eshez, így várhatóan hasonlóan szép eredmény születik az idei tételből is (nem mostanában kóstolhatjuk ennyi idős formájában, de érdemes lesz kivárni). A 2011-es magnum tétel remek savakkal, sok gyümölccsel, szépen érett tónusokkal, és rengeteg talajjeggyel bír. Ha lenne belőle, már nem lenne, így sajnos nincs is (maximum 22 palack, amely - ahogy haladtunk előre az időben az este felé - egyre inkább 19, majd 17 lett), így az idei "vörösbalatonosok" tényleg gazdagabbak lehettek egy olyan élménnyel, amelyet kár lett volna kihagyni.

Fotók: Wawrzsák László

És ha már a Kékfrankosnál tartunk, Jásdi István, a Vörös Balaton szülőatyja is azt gondolja, hogy talán ez a fajta lehet a "kékszőlők Olaszrizlingje", vagy a "vörös rizling", ahogy egyébként több borász is emlegette a fajtát a kóstoló folyamán, de mellette természetesen a Cabernet Franc, vagy a Merlot is szép dolgokat képes a palackokba varázsolni a Balatoni borvidékeken.

Fotók: Wawrzsák László

A Jásdi Pincészet egyébként 2016-ban "kísérletezett" először Kékfrankossal. Szűztermés, szűzhordó, vagyis a bor Felsőörsről vásárolt első termésű szőlőből készült, és az alapanyag az erre a célra beszerzett új, 3 darab Stockinger hordóba került, hogy mihelyst saját 3 hektáros Kékfrankos telepítésük termőre fordul, már cizelláltan tudjanak bánni a fajtával. Jó savú, vitális, lendületes a korty, és a hordóhasználat is csak diszkrét fűszerességgel jelentkezik. A Cabernet Franc, vagyis a Ranolder 2013-as tétele a Siralomvágó köves talajáról érkezett, hömpölygő, érett és komplex. A 2014-es évjáratból nem készült vörös Ranolder, következő forgalomba kerülő évjárata majd a 2015-ös lesz.

Fotók: Wawrzsák László

Kóstoltunk még a Pálffy Pincészetnél 2015-ös Birtokbort (Kékfrankos, Pinot Noir, Cabernet Sauvignon), 2015-ös Syrah-t (egyharmad része amforában, kétharmad része használt 225 literes tölgyfahordóban érett), majd  az idei Vörös Balaton újonnan meghívott borászata, a Gellavilla felé oldalaztunk, ahol a 2015 nyarától ott dolgozó borásszal, Lepold Antallal váltottunk pár szót a borokról, és a 220 éves balatonszőlősi Öreghegyi "technológiamentes" kis pince életéről. A 2015-ös Gellavilla Kékfrankos friss, gyümölcsös, jól iható vonal remek savakkal és tanninokkal, Kádár hordóban érett egy éven át, melyet 1 éves palackérlelés követett. Vörös vonalon Pinot Noir és Merlot fajtákkal dolgoznak még.

Fotók: Wawrzsák László

Török Csabánál (2HA Szőlőbirtok) mondhatni állandó volt a tumultus, nem csoda, hiszen a két Courage (a Merlot, valamint a Cabernet Franc, Merlot és Petit Verdot házasítás) minden alkalommal nagy népszerűségnek örvend, de 2015-ös Cabernet Franc-ja is igencsak szépre sikeredett.

Fotók: Wawrzsák László

A déli part sem maradhatott ki a sorból, a nemcsak boraival, de közvetlenségével is meggyőző Légli Gézához érkeztünk. A szűretlen, Érintetlen névre hallgató 2017-es Merlot-ja kicsit Géza személyét is tükrözi: gyümölcsös, vidám, lendületes és vitális, de a háttérben végig érződik a komoly alapanyag. Akárcsak a 2015-ös Jánoshegy Kékfrankosban, amely Gézát idézve: "kiemelt fajta, kiemelt területről".

Fotók: Wawrzsák László

A sétálókóstoló borai - és borászai - mellett kiemelendők még a házigazdák is: Jásdi István mindvégig úgy "vegyült" a vendégekkel, mintha csak egy kötetlen családi összejövetelen lennénk, a Gősi "tesók", vagyis Peti és Balázs pedig szintén a nagybetűs vendégszeretet jegyében tettek-vettek mindvégig fáradhatatlanul.

Idén is végigszemezgettük tehát a Vörös Balaton tételeit, és ismét ugyanarra a megállapításra jutottunk: jól áll a Balatonnak az "új" szín, vagyis a vörös.

Fotók: Wawrzsák László

2017. szeptember 19., kedd

Ha szeptember, akkor Somló! - Juhfark Ünnep másodszor

Idén újra, másodszor is nekivágunk a Somlónak, no meg a Juhfark borok kóstolgatásának, vagyis a II. Somlói Juhfark Ünnepnek. Nem mintha máskor ne tennénk ezt meg, hiszen szívünknek - és íz(le)lésünknek - igencsak kedves a borvidék, olyannyira, hogy ha éppen nem mi megyünk a hegyhez, akkor a "hegyet" hozzuk el hozzánk, Sárvárra, például Géró Pétert, Tóth Pétert (Kőfejtő Pince), a Tornai Pincészetet, vagy éppen a Somló "kistesójáról", a Ság-hegyről Dénes Tibort, hogy minél többen ismerhessék meg - kulturális programokkal kiegészítve - városkánk történelmi falai között is a Nagy-Somlói borvidék borászait, és vulkanikus borait.

Géró Péter az I. Somlói Juhfark Ünnepen - Fotók: Wawrzsák László

Most viszont - 2017. szeptember 23-án, szombaton - rajtunk a sor, mi utazunk a Somlóra, méghozzá a helyi borászok összefogásával létrejött Somlói Juhfark Ünnep helyszínére, a Tornai Pincészethez. Az itt rendezendő, workshopokkal színesített nagy sétálókóstoló ugyanis kivételes lehetőség lesz ismét - akárcsak tavaly volt - arra, hogy 15 somlói borász(at) legkiválóbb Juhfarkjait - közel 30 tételt - egy helyen, egy időben, ráadásul a bor készítőjével találkozva megkóstolhassuk.

Jász Laci (St.Margit Pince) az I. Somlói Juhfark Ünnepen - Fotók: Wawrzsák László

Fontos kiemelni, hogy akárcsak a tavalyi évben, idén is szakmai bírálat előzte meg a sétálókóstoló tételeinek kiválasztását, és mivel tavaly mi is részesei lehettünk az "előválogató" bírálatnak, az ott, majd az I. Somlói Juhfark Ünnepen tapasztaltak alapján is kijelenthető, hogy biztosan idén is meglehetősen szép, és szó szerint válogatott merítést kapunk majd az elmúlt 10 év legjobb évjáratainak legkülönbözőbb stílusban elkészített Juhfarkjaiból.

Barcza Bálint is érkezik a II. Juhfark Ünnepre - Fotók: Wawrzsák László

A Juhfark Ünnep azonban nem csak a kóstolóterem falai között zajlik majd. Lehetőség nyílik benevezni bornibuszos dűlőtúrára a hegy keleti, déli és nyugati oldalára is, ahol az érintett pincészetek szőlőterületeit megtekintve legkedvesebb borukból is kóstolhatunk. Aki pedig a Tornai Pincészet bormúzeumába és pincéjébe is szeretne bekukkantani, az Múzeum- és Pincetúrára indulhat. Három időpontban indulnak a pincetúrák, melyek ingyenesek.

ifj. Kamocsay Ákos az I. Somlói Juhfark Ünnepen - Fotók: Wawrzsák László

Ha valaki borkóstolóval kombinált workshopon szeretne részt venni, Dr. Fiáth Attila és Dr. Kiss Eliza "A szőlő, a terroir és a stílus: Juhfark és Somló nemzetközi kontextusban" témájú előadására, és/vagy a Tornai vertikális Juhfark kóstolóra jelentkezhet, ahol a Trófea győztes Juhfarkak mutatkoznak be. A kóstolót ifj. Kamocsay Ákos vezeti.



A Somló az I. Somlói Juhfark Ünnepen - Fotók: Wawrzsák László

Különleges, sőt kivételes alkalom lesz tehát a szeptember 23-i II. Juhfark Ünnep, 15 somlói borászat legjobb Juhfarkjainak részvételével. Aki pedig olyan szerencsés, hogy a hegyen, vagy a hegy környékén talált magának szállást, a megadott szálláshelyekről oda-vissza transzfert biztosítanak részükre a szervezők (a jegyár tartalmazza a transzfer díját).





A legfontosabb infók tehát egy fürtben:



Sétálókóstoló a Somlón 15 somlói borászat legjobb Juhfarkjainak részvételével

2017. szeptember 23., szombat 13:00-21:00 óra

Helyszín:
Tornai Pincészet, Somló-hegy - Somlójenő, HRSZ 1248
(leágazás a 8-as útról a 99-es km-nél Somlószőlős felé)

Árak:
A sétálókóstoló részvételi díja 6.900,- Ft/fő (tartalmazza a transzfert is a megadott szállásokról).
A workshopok részvételi díja: 3.000,- Ft/fő/workshop (csak kóstolójeggyel együtt érvényes).

A résztvevő pincészetek:
Barcza Pincészet
Spiegelberg Borpince
Szóló Szőlő




A II. Somlói Juhfark Ünnep workshopjai:

13:30-15:00
Utazás a Somló körül - dűlőtúra a hegy Keleti oldalán
A bornibuszos túrát Nagy Gábor vezeti. Az érintett pincészetek szőlőterületeit megtekintve legkedvesebb borukból is kóstolhatunk.

14:00-15:00
Dr. Fiáth Attila és Dr. Kiss Eliza - A szőlő, a terroir és a stílus: Juhfark és Somló nemzetközi kontextusban
Kiteljesedő kaland vagy tartós siker, szépen ívelő fejlődés?
(A workshop borkóstolót is tartalmaz)

15:30-17:00
Utazás a Somló körül - dűlőtúra a hegy Déli oldalán
A bornibuszos túrát Nagy Gábor vezeti. Az érintett pincészetek szőlőterületeit megtekintve legkedvesebb borukból is kóstolhatunk.

17:30-19:00
Utazás a Somló körül - dűlőtúra a hegy Nyugati oldalán
A bornibuszos túrát Nagy Gábor vezeti. Az érintett pincészetek szőlőterületeit megtekintve legkedvesebb borukból is kóstolhatunk.

18:00-19:00
Tornai vertikális Juhfark kóstoló a Trófea győztes Juhfarkakkal
A kóstolót vezeti Ifj. Kamocsay Ákos.

2017. június 27., kedd

Ha csak egyetlen múzeumot akarsz megnézni borospohárral a kézben, ez legyen az! - Jön a sárvári TOP30+ Múzeumi Borünnep

Esti-éjszakai sétáló borkóstoló több mint 30 kóstolható tétellel – köztük a „Nádasdy Fesztivál Bora 2017” címet elnyert borral -, fehér és vörös „kortúra” a múzeumban, óriáslampion, sejtelmes árnyékok, élő jazz-zene és borterasz az egyes bástyán, fotókiállítás a vártoronyban, wine-glass music, további borpontok, vendégborászok vulkanikus tematikus „szakmázási” lehetőséggel és egy kis vasi borkalanddal, közönségdíjra szavazás, kézműves foglalkozások, "mozgó" programok, állandó és időszaki kiállítások megtekintése borospohárral a kézben, szóval jön egy romantikus, "egyéjszakás" , borozgatós időutazás 2017. június 30-án, pénteken 19:00-24:00 óráig a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban.

Fotók: Nagy Zita, Wawrzsák László - Borgőz
  
A "sztori"...
Szóval a történet úgy kezdődik, hogy van Sárvár városkának egy híres fesztiválja, a Nádasdy Történelmi Fesztivál, amely évről évre megörvendezteti színes programjaival a város lakóit, és a Sárvárra látogató vendégeket is. Tavalyelőtt, vagyis 2015-ben adtunk hírt először arról, hogy a fesztiválhoz kapcsolódóan "beindult" a boros élet is a vár falai között, méghozzá egy borverseny, valamint egy azt követő sétálókóstoló, illetve a fesztivál Borbazárjának formájában. 2016-ban aztán újra a Nádasdy-vár falai között sétálhattunk borospohárral a kézben, és mivel a hagyományőrzés olyan fontos szerepet játszik a szervezők életében, mint anno a bor a történelmi korszakokban, így a fesztivál és kapcsolódó rendezvényeinek folyamatos megújulása idén is "gyümölcsöt" hozott, méghozzá a TOP30+ Múzeumi Borünnep esemény formájában.

Izgalmas és szórakoztató "vártúra" Takács Zoltánnal, a Nádasdy Múzeum igazgatójával

A helyszín
A sárvári Nádasdy-vár olyan izgalmas "szegleteit" járhattuk be már a korábbi években is, melyeket "egyszerű hétköznapokon" nem biztos, hogy megtehetünk, legalábbis borospohárral a kézben biztosan nem. Jártunk a vár kazamatáiban, az ötös bástyában, valamint a Darabontok Házában, miközben Takács Zoltán, a Nádasdy Múzeum igazgatója - aki egyben történész és turkológus is - izgalmas, érdekes, és egyben szórakoztató kalauzolását élvezhettük, és minden egyes helyszínen vendégborászok kóstoltatták boraikat a "borpontokon".

Kóstolás a történelmi falak között

Az idei borünnep helyszíne a várban található Nádasdy Ferenc Múzeum történelmi falai között és fölött lesz, a nyári szezonnyitó éjszaka ad otthont a sétálókóstolónak és kapcsolódó programjainak, miliőjével egyedivé, és kivételes hangulatúvá varázsolva az estét. (Ki ne álmodozott volna arról lurkó-korában, hogy "bezáródik" egy éjszakára egy sejtelmes-rejtelmes kastély, vár, vagy múzeum falai közé, kimehet a bástya tetejére csillagokat nézni, koccintani, vagy éppen kicsit "romantikázni"?)

A kortúra kelléke: a borospohár

Mit kóstolunk? 
Harminc bort harmincadikán, no meg a +-t vagyis két borponton a TOP30 tételt, melyek az idén a sárvári Spirit Hotel***** superior-ban megrendezett Nádasdy Történelmi Fesztivál Borversenyéről a résztvevő 6, egykori Nádasdy uradalom területén fekvő borvidék (vagyis a Soproni-, Somlói-, Badacsonyi-, Balaton-felvidéki-, Zalai-, és az idén "nemzetközileg" csatlakozó Lendva) 39 pincészetének 91 bora közül a legjobbak között kerültek ki.

Kóstolható lesz a sorban természetesen a legjobb minősítést elért bor, vagyis a "Nádasdy Fesztivál Bora 2017" címet elnyert tétel is: a Nagy-Somlói borvidék Ság-hegyéről nevezett Dénes Hegybirtok Rajnai Rizling 2015 bora.  

Az egyik borponton idén is vulkanikus tematika alapján kóstolhatunk -
A tavalyi vendégborászok: Tóth Péter és Géró Péter a Somlóról

Ezen túlmenően még két borponton vendégborászok kínálják boraikat, és erősítik az este szakmai értékét, így például vulkanikus tematikus szakmázásra  is lesz lehetőség, de egy kis vasi borkaland a határokig is elvihet minket.

Tradíció már a Nádasdy TOP30+ sétálókóstolók életében, hogy a Nádasdy Történelmi Fesztivál előtt a nagyközönség is bírálhatja a tételeket. A borfogyasztók, kóstolók szavazhatnak a közönségdíjas tételre is, így minimum 30 bor nyílt mustrájára lesz lehetőség, amelyben egy 20 pontos rendszerű kóstolólap is segítség lehet.

Mit nézünk, hallgatunk? - Programok
- Az est folyamán 20:00 és 22:00 órai kezdettel a barangolásra nyitott vendégek számára indul fehér és vörös kortúra, vagyis történelmi séta a múzeumban. 
- A bajor kiállítás termében a bor-etikett és illem nem is minden esetben ismert részleteibe kalauzol el bennünket a TOP30 Múzeumi Borünnep fővédnöke, Wawrzsák László okleveles borbíráló 21:00 órakor és 23:00 órakor.

Wawrzsák László okleveles borbíráló a bor-etikett és illem részleteibe kalauzol el bennünket

- A kiállítások között nyitják meg a vártorony második emeletén Benkő Sándor Földemberek, avagy vidéki élet tematikus, fekete-fehér képekből álló fotókiállítását. 
- A Szent László év körében és tartalmában rendelkezésre áll majd jó idő esetén a Borterasz (egyes bástya teteje), melyhez a Solid Jazz Band formáció két tagja, Szita Gábor és Cséplő Norbert szolgáltatja majd az élő jazz-zenét
- A múzeum huszárkiállításának vonalán borospoharak "zenélnek" majd. Ez a bizonyos wine glass music, avagy üveg-hárfa, amiről mindenki hallott már, de kevesen próbálták ki élőben. Most lesz rá lehetőség.
- A várba érkezőket az alkonyatban óriáslampion "csalogatja" majd, mely négy képben mutatja be Szent László alázatos hitét.
- A kézműves foglalkozáson pedig kiderül, milyen képet is őrzünk magunkban Szent Lászlóról, vagyis bábuk és kellékek segítségével elkészíthetjük saját Szent László figuránkat.



Belépő
Aki mindenbe szeretne "belekóstolni", annak ajánlott az ALL IN belépőjegy váltása, hiszen ezzel a jegytípussal valamennyi programon részt vehetünk, és valamennyi bort megkóstolhatjuk. ALL IN belépőjegy váltható elővételben, június 20-tól június 30-án 17:00 óráig a Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Várkerület 1. címen, nyitvatartási időben, 9:00-17:00 óráig 4.500,- Ft/fő áron, illetve a helyszínenjúnius 30-án 19:00-21:00 óráig 4.990,- Ft/fő áron.

Aki pedig "csak" a múzeumi program iránt érdeklődik egy pohár borral kísérve, múzeumi belépőjegyet válthat a helyszínen 900,- Ft/fő áron, mely mellé egy bor kóstolására jogosító, 1 db kóstolójegy is jár.  

Ha pedig valaki (múzeum)menet közben meggondolná magát, és mégis többet kóstolna egy tételnél, további kóstoláshoz további kóstolójegyek vásárolhatók a helyszínen.






Részletek, belépőjegyek, további információk


TOP30+ MÚZEUMI BORÜNNEP - Nádasdy borverseny sétálókóstoló és fotókiállítás újratöltve
2017. június 30., péntek / Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum / 19:00 – 24:00 óráig
(Pénztárnyitás június 30-án, pénteken 19 órakor)

Részletes program:
- 19:00 pénztárnyitás - kapunyitás
- 19:30 megnyitó
- 20:00 történelmi séta / fehér kortúra
- 21:00 bor etikett / a poharak világa
- 22:00 történelmi séta / vörös kortúra kezdete
- 23:00 bor etikett / a poharak világa
- 24:00 zárás / szavazás vége

Belépőjegy-típusok, árak, vásárlás:

-         Múzeumi belépőjegy - mely mellé 1 db kóstolójegy jár - a helyszínen: 900,- Ft/fő.

-          További kóstolás céljából további kóstolójegyek vásárolhatók a helyszínen.

-   ALL IN belépőjegy (mely magában foglalja egész este a kínált több mint 30 borból történő kóstolást):
- ALL IN belépőjegy elővételben (június 20-tól június 30-án 17:00 óráig a Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, Várkerület 1. címen, nyitvatartási időben, 9:00-17:00 óráig): 4.500,- Ft/fő
-  ALL IN belépőjegy a helyszínen (június 30-án 19:00-21:00 óráig): 4.990,- Ft/fő

Info – borszakmai kérdések: Wawrzsák László - főszervező
Tel.: 30/98-26-26-5
e-mail boristaposta@gmail.com
e-mail borbazar@nadasdyfesztival.hu

2017. április 23., vasárnap

Bortavasz 2017 – Gyere át a hegyoldalba!

Szöveg és fotók: Wawrzsák László - Borgőz

Gyere át a hegyoldalba! - Idén valahogy így jöhet a hívó szó. A jól csengő kifejezés, melyet már hatodik alkalommal hallhatunk. A nyugati határunk túloldalán húzódó borvidék közel 70 km-es szakasza bőven rejt magában egy darabot a múltból, egy adagot a jelenből, és egy kortyot a jövőből.

Biztosan kijelenthető, hogy április utolsó hétvégéjén - április 29-30-án - borospohár lesz a kezünkben Rohonctól Nagysároslakig. A tematika már többször bizonyított. Bevált. A téma most is a közös hegy, amely Szombathely kapujában, Vas megye határában húzódik. A határtalan borhétvége részleteit Thomas Schreiner, Harald Popofsits, valamint Szabadfi Zoltán ismertette.


Sajtótájékoztató a szombathelyi Cuvée Borbárban - Fotók: Wawrzsák László

Terroir, fajta, stílus
           
Ausztria legkisebb borvidéke a határ mellett húzódik Rohonctól Moschendorfig, így a kb. 70 kilométer hosszú földrajzi távolságon változatos talajszerkezettel és klímával találkozhatunk. A borvidék két alapvető fajtája az Olaszrizling és a Kékfrankos, továbbá sokat hallott kifejezés az Uhudler, ami néhány – engedélyezett körülmények között termeszthető - direkttermő szőlőt összefoglaló bor neve. Hazánkban kizárólag kiskertekben lehet találkozni a mindent túlélő fajtákkal.

Fent, északon, Rohonc (Rechnitz) a borvidék legészakibb pontja, 600 méteres magasságban is találhatunk szőlőket. Jellemzően fehérboros régió, itt főként Olaszrizlingeket (Welschriesling) kóstolhatunk. A borok gyümölcsösek, savban gazdagok, minerálisak, az alacsonyabb területekről kikerülő vörösborok pedig vitálisak, élénkek. Kötelező feladatnak tűnik a Straka birtok meglátogatása, ahol az idősebb tőkék termése biztos kezekben nemesedik borrá, de Jürgen Horvath összefogással készített Geschriebenstein Welschriesling-je is hívogató. 


2016-ban is ellátogattunk a rohonci Straka birtokra

A következő tájegység Eisenberg és vidéke. A Kékfrankos ideális termőhelye, a borok itt testesebbek, minerálisak, pikánsak, intenzív jellegűek, amely karakterekkel csak itt találkozhatunk ezen a borvidéken. Az ásványosság a teljes borvidékre jellemző, de Eisenberg intenzitása egyedülálló, így a Vas hegy kiemelkedik a régióból. A Deutsch Schützen – Eisenberg tengely kóstolása megér néhány órát.  Az előző években „lekóstolt” Kopfensteiner, StephanO, és Gerald Unger boraiban a terroir jelleg biztos pont, a Vagy hegy tükörképe borra vetítve. Csaterberg családias, gyalogtúrás, és ideális kerékpáros kis borvidék a maga romantikájával.


Sokféle terroir-t megismerhetünk

A 498 hektáros eisenbergi borvidék déli régiója igazán délies. Csendes, nyugodt. Szélvédett területein a rügyekkel együtt fakadhatunk egy pohár borra. Délen a borok erősebbek, testesek. Ez a régió az Uhudler vidéke, amely egészen másfajta borokat rejt, mint az északibb Kékfrankosok, de a direkttermő mindenképpen kultikus borrá nőtte ki magát. Moschendorfban (Nagysároslak) az Uhudler egyesület az Uhudlerek kóstolása és kiválasztása után 15-20 tételt mutat be. Az Uhudler direkttermő szőlőfajtákból készül, közel ezerféle létezik a világon, de Dél-Burgenlandban a leggyakrabban termesztett fajták: a Ribatella, a Noa, és a Clinton. Annak ellenére, hogy a borászok nagyon szeretik, az Izabella az Uhudlerbe nem tehető bele. Uhudlert Ausztriában sokan készítenek, de ezzel a címkével ellátott tételt csak Dél-Burgenlandban készíthetnek és hozhatnak forgalomba, amely megfelel az egyesület által támasztott magas követelményeknek.

Borverseny

A rendezvény hétvégéjének péntek estéjén a Wein Trophy 2017 gálavacsora a güssingi (németújvári) várban lesz. A nevezett borokat 17:30-tól lehet kóstolni, 18:30-kor kezdődik a gálavacsorával egybekötött eredményhirdetés. Az impozáns helyszín a németújvári egykori Batthyány vár étterme. A borverseny keretén belül a régió három legjellemzőbb borát versenyeztetik, így az Olaszrizlinget, a Kékfrankos Classic, és a Kékfrankos Reserve tételeket. A győztes borok mellé háromfogásos menüt készít az étterem séfje. Jelentkezés: office@weinidylle.at, vagy telefonon a 03324/6318 számon.


Bátran kóstolhatunk - köszönhetően a Shuttle busz rendszernek 
 Úton

Az élet igazolta az összefogást. Tudatos szervezéssel, évente a vendégekhez rugalmasan igazodva rávezet minket Dél-Burgenland borútjaira a Shuttle busz rendszer, így látogathatóvá válik 9 kis borvidék, ahol több mint 60 borász 300-nál is több bora lesz kóstolható. A rendszernek köszönhetően a zéró toleranciának is maximálisan eleget tehetünk a biztos ki- és hazautazással. A főbb vonalak mellett minden településen biztosítják a pincészetek és a buszmegállók közötti utazást. A logisztikai összefogást is jól mutatja, hogy a ki- és hazautaztató buszok „vasiasak” maradnak, a Vasi Volán buszai végzik el ezt a feladatot. A rendszer rugalmasságát és tudatosságát jól mutatja, hogy idén is a megyeszékhelyről, Szombathelyről Monyorókerékre (Eberau) juthatunk. Szombathelyről Eberauba 9:45-kor és 11:45-kor indulnak a buszok az Ady térről. Két másik vasi városból is közvetlen járatok indulnak: Kőszegről, és Körmendről a buszok 10:00-kor és 12:00-kor startolnak az autóbusz-állomásról.



Jegyek

A kétnapos jegy ára: 29 Euro/fő (online vásárlás, és elővétel esetén: 25 Euro/fő). A belépő tartalmazza a „start csomagot” (teljes buszhálózat korlátlan használata, buszmenetrend, térképek, borkalauz, 5 bor kóstolását a résztvevő pincészeteknél, kóstolópohár, valamint 6 palack bor vásárlása esetén igénybe vehető 5 Euro értékű bón). Kétnapos jegy online jelentkezéssel április 20-ig igényelhető, ára: 25 Euro/fő. Elővételben a Raiffeisen bank regionális kirendeltségein (Oberwart, Güssing, Jennersdorf) is megvásárolható a jegy, 25 Euro/fő áron. Belépőjegyek vásárolhatók a pincészeteknél is, ez esetben a busz kiutazásra is használható már. 
           
Ha pedig már „átmentünk a hegyoldalba”, akkor egy másik szemszögből is láthatóvá válik hazánk. Minden egyes korty megerősíthet minket abban, hogy néhány tétel a bor születési helyén esik igazán jól. Határ ide, határ oda, itt nyugalom van. Nem zörög a villamos, csak a traktor pöfög, ideális esetben még a zárt kóstolók zsúfoltsága is távoli kép. Ezt a rendezvényt ezért (is) szeretjük - immár hatodik éve.


Bővebb információ, a teljes buszhálózat térképe a Bortavasz hivatalos oldalán található.





Korábbi Bortavasz élményeink:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...