2013. április 20., szombat

A víz íze - Arno Steguweit víz-sommelier-vel kóstoltunk

VinCE Budapest 2013 első nap

- Mentes, vagy savas? - hangzik gyakran a jól ismert, lehető legrövidebbre kurtított kérdés, amikor vizet rendelünk. A kérdésre adott „mentes”, vagy „savas” válasszal általában ki is merül mind a rendelésünk, mind pedig az éttermek, vagy szállodák oldaláról történő ajánlás is, hiszen arról, hogy milyen származási helyű, vagy éppen ízvilágú ásványvizet szeretnénk inni, vagy hogy mihez fogyasztjuk majd a megrendelt vizet, nem szól a fáma. Márpedig jelentősen befolyásolhatja egy adott ásványvíz például egy bor ízvilágának és felépítésének érzékelését. A bizonyítékot erre a tényre a VinCE Budapest Water Sommelier Workshop-ján gyűjtöttem be, ugyanis máig nem tudom feledni egy szénsavas, magas ásványi anyag tartalmú víznek, és egy fiatal, még lázadóan cseres Cabernet Sauvignon-nak a találkozását… pedig nagyon szeretném.

Arno Steguweit, Európa első víz-sommelier-je - Fotók: Borgőz
 
Szakmai nap lévén elsősorban a vendéglátásban dolgozóknak ajánlották ezt a workshopot, de egy laikus számára is tanulságos és érdekes volt, hiszen a jövőben sokkal tudatosabban választhat, vagy kínálhat vizet az, aki elsajátítja az alapszabályokat. Európa első víz-sommelier-jével, Arno Steguweit-tel együtt szántunk arra másfél órát, hogy feltérképezzük a különböző vizek borokra gyakorolt hatását, már ami a kóstolást illeti. Arno már nem lepődik meg azon, ha foglalkozása hallatán kétkedő tekintetekkel, vagy éppen diszkrét félmosolyokkal találkozik, hiszen amikor sommelier-ként a borok mellé egy másik témakört is választott - történetesen a vizet - kinevették. Amióta azonban kóstolásokon beszél a benyomásairól és tapasztalatairól, mindenki abbahagyta a nevetést, mi több, például a berlini Michelin-csillagos Adlon Hotel is felkérte, hogy állítsa össze 70 (!) tételes ásványvizes itallapját. Azóta már több étterem keresi fel hasonló kéréssel, ilyen esetekben 47 különféle vízfajtát mutat be, és ajánl az őt megkereső, vendéglátásban dolgozó szakembereknek.

Arno egyébként nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az éttermek számára, hogy a budapestihez hasonló kóstolás keretében oktassák az alkalmazottakat, hiszen amint megértik és megérzik ennek lényegét, egészen másképpen fogják a vendégtérben végezni a borok és a vizek értékesítését. Ehhez Arno gyakorlati példát is említett, tapasztalata szerint ugyanis mihelyst egy szállodában, vagy étteremben kidolgoztak egy „vízlapot”, jelentősen növekedett a vizek értékesítése. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható bevételt jelent, hiszen - német példán szemléltetve - egy jobb ásványvíz Németországban 50 eurocent, melyet aztán az étteremben már 6-11 euróért adnak el. 

És ami minket, fogyasztókat illet… Egy adott ételhez általában gondosan választunk bort, de vajon mennyire figyelünk oda a borhoz választott, vagy kínált vízre? Sajnos általában semennyire, hiszen az ásványvizeket semlegesnek gondoljuk, illetve személyes ízlésünkre hagyatkozunk - kizárólag a „mentes” vagy „savas” kategóriában gondolkodva - pedig egy rossz választás elronthatja a bort, és azonnal szétzúzhatja a harmóniát. A workshopon kóstolt 6 fajta csendes víz, 4 fajta szénsavas víz, és 6 fajta bor - pontosabban ezek összes létező kombinációja - meggyőzött arról, hogy a víz-sommelier szakma nem valami úri huncutság… tényleg érdemes odafigyelni legalább az alapszabályokra.

Töltsünk tehát tiszta vizet a pohárba! Bár a víznek nincs íze, tulajdonképpen mégis van. Nevezzük ezt inkább ízérzetnek, hiszen a különböző ásványi anyagok különböző ízérzeteket okoznak a szájüregben. Így például a nátrium - különösen klórral együtt - sós, a magnézium kesernyés, a kalcium pedig enyhén savanyú ízérzetet eredményez. Nem mindegy tehát, hogy mekkora - és milyen összetevőkből álló - ásványi anyag tartalmú vizet választunk egy adott borhoz, de annak is rendkívül nagy szerepe van, hogy szénsavas, kevésbé szénsavas, vagy éppen szénsavmentes (csendes) vizet választunk-e. - Víz-sommelier-ként el kell tudnunk mondani, és megfelelő jelzőkkel meg kell tudnunk magyarázni, hogy mit érezhetünk egy adott vízben - mutatja be a víz-sommelier munkájának egyik fontos szegmensét Arno.



Először önmagukban kóstoltuk meg a vizeket, és a sort a csendes vizekkel kezdtük. 6 tétel, amelyből kettőt azonnal ki is zártam, úgy értve, hogy eszembe sem jutna bor mellé választani a túlzottan markáns, vagy éppen a kimondottan furcsa, zavaros ízvilág miatt. Ahogy az a végén kiderült, egyikük a budapesti csapvíz volt, ahogy Arno fogalmazott, benne minden olyan vegyi anyaggal és hatással, amellyel az ember befolyásolja a vizet, így például a klór okozta erőteljes ízérzettel. A másik kizárt csendes víz egy németországi gyógyvíz (Staatlich Fachingen Heilwasser), amely nagy mennyiségben tartalmaz bikarbonátot, ezáltal bár nem könnyen iható, rendkívül sós is, de nagyon egészséges és gazdag. 

Jó értelemben véve az összes kóstolt csendes víz közül a svájci Valser naturell tért el a többitől. Ahogy azt Arno-tól megtudtuk, ez a víz - magas kalcium- és a föld krétás rétegeiből érkező bikarbonát tartalma miatt - magasabb savtartalmú fehérborokkal remekül párosítható, hiszen a bikarbonátok megragadják és lekötik a savtartalmat. Amolyan „joker” csendes víznek - vagyis amelyet bármelyik bor mellé bátran és magabiztosan odatehetünk - a 2-es számú bársonyos, frissítő, és a szájban természetes érzetet keltő tétel bizonyult. Mint a végén kiderült, ez a NaturAqua szénsavmentes vize volt. Gyorsan hozzáteszem, az egyetlen magyar ásványvíz mind a csendes, mind a szénsavas kóstolósorban a NaturAquáé volt, így sajnos nem sok lehetőség nyílt arra, hogy - stílusosan szólva - hazai vizeken többet is evezzünk, pedig a hazai ásványvíz kínálat meglehetősen gazdag.

A szénsavas vizek esetében leginkább a buborékok határozták meg az érzékelésünket. A négy  szénsavas víz között volt kifejezetten éles, bántó, agresszív, és finom, apró, simogató buborékokkal teli is. Arno elmondta, hogy a szénsavas vizek megnyitják az ízérzékelést a szájban, így természetesen ezeknek a vizeknek is megvan a maguk helye a sorban. Azonban ahogy az élet többi területén, itt sem igazán jók a szélsőségek. A német Apollinaris Classic vizet például kifejezetten támadónak és túlzónak éreztem. Nehezen iható, nagyon sós, mellette metsző, óriási buborékokkal, amelyek szinte szétrobbantak a nyelven, az utóíz pedig mindent elnyomó, hosszú és erőteljes. A párizsi magas szintű vendéglátásban népszerű francia Saint Geron azonban - önmagában kóstolva - nagyon tetszett. Arno szerint nagyon jól megy a savasabb borokhoz magas bikarbonát tartalma és diszkrét szénsavtartalma miatt, én azonban - meglehetősen sós ízérzete, és nagyon karakteres ásványossága miatt - nem találtam később a borokkal kóstolva sem a megfelelő párját.
 

A workshop legizgalmasabb, és egyben a legnagyobb koncentrációt igénylő pontja természetesen az volt, amikor a vizeket - egy csendes, egy közepes szénsavtartalmú, és egy szénsavas tételt - összekóstoltuk a borokkal. 3 fehér, 2 vörös, és 1 édes fehér tétel került a borospoharakba, aztán hajrá, pici víz a szájba, majd lenyelés után rögtön következett a bor… először a csendes, aztán a közepes szénsavtartalmú, majd a szénsavas vízzel kóstoltuk össze az adott bort, és így ment ez egészen 6 boron keresztül. Néhány tapasztalat… A Szászi Szigligeti Olaszrizling 2012, mint egy könnyű, ropogós, friss fehérbor, leginkább a közepes szénsavtartalmú vízzel érvényesült, amely kicsit felerősítette a bor aromáinak érzetét. Miklóscsabi Marilyn Mórról 2012-es Királyleánykájának - nagyon intenzív savtartalma és virágossága miatt - túl sok volt a szénsavas víz. A csendes víz viszont szépen lesimította az ízlelőbimbókat, lecsillapítva ezzel az ízérzékelés intenzitását. A Kislaki Bormanufaktúra Matacs Chardonnay 2011-es tétele - a maga finoman vaníliás, pörkölési jegyeivel, magasabb alkoholtartalmával, szerkezeti mélységével és erőteljességével szintén nem a szénsavas vizet kívánta maga mellé. A szénsav ugyanis nemcsak a kellemes aromákat erősítette fel, hanem a csersavat is erőteljesebbé - ezáltal kellemetlenebbé - tette.

A vörösborok esetén a szénsavas vizeket legjobb elfelejteni, ezt már az első, nem túl tanninos és nem túl magas savtartalmú vörösbor - Pfneiszl Merlot 2011 - esetén is egyértelműen éreztük, de az igazi brrrr-érzést a második borhoz történő párosítás hozta meg véglegesen. Kiss Gábor 2011-es Cabernet Sauvignon-ját a szénsavas víz egy pillanat alatt szétrombolta, darabokra szedte. No ezt az égető, keserű, agresszív és kellemetlen érzést szeretném feledni… a vörösborok párja tehát mindenképpen csendes víz legyen, akkor is, ha amúgy önmagukban a szénsavas vizeket kedveljük. Arno ezt a javaslatot kiegészítette még annyival, hogy a csendes vizek közül is a kevésbé sós, kevésbé magas ásványi anyag tartalmúak közül válasszunk. A workshopon utolsóként egy édes fehérbort, a Dobogó Mylitta 2010-es tételét kóstoltuk össze a vizekkel. A tapasztalat az volt, hogy a csendes víz esetén az édesség-érzet nem annyira erőteljes, míg a szénsavas vizeknél édesebbnek hat a bor.



Arno a kóstolás után összefoglalta nekünk azt a négy alapszabályt, amelyet érdemes megjegyezni:
  • Fiatal, nem túl magas savtartalmú fehérborokhoz a szénsavas, vagy közepes szénsavtartalmú vizek illenek. 
  • Magasabb savtartalmú fehérborokhoz szénsavmentes vizet válasszunk.
  •  Vörösborokhoz kizárólag csendes vizeket társítsunk, a szénsavas vizeket zárjuk ki.
  •  Édes borok esetében a személyes ízlés alapján döntsük el, hogy az édes ízérzetet mennyire kívánjuk hangsúlyozni, amennyiben jobban, úgy válasszunk szénsavas vizet, amennyiben kevésbé, úgy a közepes szénsavtartalmú, illetve a csendes vizek a megfelelők.

Szakmai nap lévén Arno néhány felszolgálási tanácsot is megosztott velünk, hogy a vizek felszolgálása is tökéletes legyen. Talán mondani sem kell, hogy az ásványvizeket kizárólag eredeti palackjában, lezárt állapotában kell az asztalhoz vinni, és a vendég előtt kinyitni. Lehűtve, de ne jéghidegen, 9-11 Celsius fokon szolgáljuk fel a vizeket. Fontos, hogy a vizespohár - akárcsak a borospohár - szép, foltmentes, és hibátlan megjelenésű legyen. Természetesen a kartonszag, a mosogatószer- vagy törlőkendő szag is száműzendő a vizespoharakból. A jégkészítés is odafigyelést igényel, klórízű csapvízből egyáltalán nem tanácsos jeget készíteni, de Arno arra is felhívta a figyelmet, hogy a magas minőségű ásványvizeket egyáltalán nem szükséges csapvizes jégkockával felvizezni. Bármilyen vonzó látvány, a citromkarika a vizek esetében tiltott gyümölcs, túl azon, hogy a citrom - hacsak nem biocitrom - a kezeléséhez használt vegyszerek miatt méreganyagokkal telített, savtartalmával és illóanyagaival pedig mindent megöl, amit ízlelésben a tiszta, természetes víz tud nyújtani.

Nem mindegy tehát, hogy milyen vizet iszunk, és azt sem, hogy mennyit. Arno a vízfogyasztási szokásokról is beszélt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ha csak 2%-át elveszítjük testünk víztartalmának, máris stresszel reagál a szervezetet, 10%-kal csökken a munkaképességünk, idegesek leszünk, és dekoncentráltak. Tehát az „iszol te eleget?” kérdés nemcsak vicces kontextusban tehető fel, hanem nagyon is komolyan veendő. Ahogyan Arno fogalmazott: - A víz életelixír is. Vagyis nemcsak a víztartalmat biztosítja szervezetünknek, hanem a különböző ásványi anyagokat is belőle nyerhetjük. Mivel 30 percenként körülbelül 250 ml vizet veszítünk - ekkora mennyiség szükséges alaphangon testünk működtetéséhez - valóban fontos a napi minimum 1,5-2 liter tiszta víz - lehetőleg jó minőségű ásványvíz - bevitele.

A Water Sommelier Workshop konklúziója számomra pedig az, hogy bár a kóstolt vizek - kivéve a budapesti csapvíz mintát - önmagukban ízlettek, még a „kemény vonalasakból”, vagyis a karakteresebbekből is szívesen elfogyasztanék időnként egy-egy palackkal, borokhoz azonban továbbra is a kevésbé karakteres, szinte „íz” nélküli, semleges, lehetőleg csendes vizeket társítanám. A workshop inkább arról győzött meg, hogy mi az, amit semmiképpen sem tanácsos tenni, tehát biztosan nem választanék, és nem is kínálnék vörösborokhoz szénsavas vizeket, még akkor sem, ha amúgy a személyes ízlésem önmagában a szénsavas víz mellé tenné a voksát. Az alapszabályokat tehát érdemes fejben tartani, hogy valóban ne rontsa el a borral elért összhatást egy rosszul megválasztott víz. Mert hogy valóban nagyon elronthatja, arról személyesen meggyőződtem…
     

Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita

2013. április 16., kedd

A hungarikumok velünk fejlődnek


Pampetrics György - Fotók: Borgőz borblog
2010-ben valami megváltozott… Valami véget ért. Talán csak egy pillanatra, mert egy élet munkája, és az emlék örökké él. Ugyanakkor valami elkezdődött, valami, aminek a tisztelet az alapja. Tisztelet a 2010-ben elhunyt dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő munkássága, és tisztelet a hazai nemesítésű, illetve a tradicionális magyar szőlőfajták iránt.

2010. december első hétvégéjén, Keszthelyen nagyjából 100 vendég vett részt az első 100 Hungarikum Bormustrán, így kijelenthető volt akkor, hogy annyira ritkák a hungarikum szőlőfajták, mint az a kevés vendég, akiknek aznap este hazai fajták borával telt meg a pohara. Jó érzés volt akkor ott lenni. Bár igazi tél vette birtokába a Balaton partját, lélekmelegítő találkozások történtek. Találkozások emberekkel, érzésekkel, és a borokkal, amelyeket Pampetrics György borkereskedő kitartó munkájának, és Keszthely város Önkormányzatának köszönhetünk. 2011-ben ismétlés történt, több borral, több borásszal, több érdeklődővel.
 
Akkor már a Kertész Családi Pincészet borai is megjelentek a Balaton Színház falai között, így az est hangulata folytatást sejtetett. Kertész Zoltán készséges szervezőmunkájának köszönhetően aztán Székesfehérvárra is eljutottak a hungarikum fajták borai, így újabb borfogyasztók találkozhattak a Zenittel, a Királyleánykával, az Arany Sárfehérrel, a Bianca-val, vagy éppen a Pintessel. Alig 3 év alatt 3 helyszínen 5 bormustra, amelyeknek közös nevezője az, hogy mind egy tőről fakadnak. Hungarikumok. Valahol beteljesülni látszik tehát a 100 Hungarikum Bormustra zalai szervezőinek küldetése, amely hagyományteremtő módon egy szakmai fórumot hozott létre – vagy az elmúlt évek tükrében inkább alapozott meg - Keszthelyen. 

Bormustra - Keszthely után Székesfehérváron is
 
Rengeteg borász dolgozik hazánkban magyar fajtákkal, így például Szentesi József, Dr. Bussay László, Bezerics Csaba, Szeremley Huba, de Villánytól kezdve Keszthelyen, vagy a Balaton-felvidéken át a Ság hegyig rengeteg termelőt fel lehetne sorolni. Keszthelyen idén már a negyedik 100 Hungarikum Bormustrára készülnek, minden eddiginél egyedibb fajtákkal, borokkal, színes szakmai előadásokkal. Szakmai hitelességet ad ugyanis a rendezvényeknek, hogy részletesen ismertetik a szőlőfajtákat, beavatnak minket a borok készítésébe, de bemutatják a borvidékek jövőképét is az adott fajta, vagy fajták tükrében. Így tette ezt például 2010-ben Árvay János is a Furmint kapcsán. Mert ha már ismerjük a fajtát, annak borát, akkor kíváncsiak lehetünk a termőhelyekre is.

Nagy Magyar Boratlasz - utat mutat...
 
Ismerős a kép, ugye? Ha egy-egy ismeretlen régi szőlőfajta nevét halljuk, elveszíthetjük azt a bizonyos fonalat, de lankadhat a figyelem akkor is, ha egy olyan termőhelyet említenek, amelyről kevésbé van életképünk. Jammertal, János hegy, Kopár… Néhány ismerős név, de ha azt halljuk, hogy Penke, Lencsés, Csúcsos-hegy, vagy Baricska, végképp elveszünk addig a pillanatig, amíg el nem jutunk az adott termőhelyre, vagy egy boratlasz nem kerül a kezünkbe. Szinte a Budavári Borfesztivál óta segíti ugyanis munkánkat az első ilyen hazai borföldrajzi kötet, így a hungarikumokkal egyetemben teljes lehet a szakmai hitelesség.

Frittmann János, a Cserszegi fűszeres nagykövete Keszthelyen, 2010-ben

Termőhely, borász, régi magyar szőlőfajta. Izgalmas trió. A mai borászati tapasztalatokat, időjárási körülményeket, és a rendelkezésre álló területeket szükséges egyensúlyba hozni. A nyitott, hagyománytisztelő borászok, szőlészek több évjáraton keresztül vizsgálják a tradicionális fajták életét. Az alapgyümölcs szinte miden évben más arcát mutatja, de egy extrém évjárat előhozhat olyan betegséget is, amellyel a pincészet eddig még nem találkozott az adott fajtánál. A hungarikum szőlőfajtákból készülő borok általában kis tételszámúak, így annak ellenére, hogy egyre bővül a magyar fajták köre, szinte lehetetlen minden helyszínen bemutatni az összes hazai ritkaságot, sőt kereskedelmi forgalomba is csendes körülmények között kerül ki egy-egy tétel, természetesen az elterjedtebb hazai fajták kivételével, mint például a Furmint.

Árvay János előadása a Keszthelyi Bormustrán 2010-ben
 
Csak bátorítani tudunk minden nyitott borszeretőt, hogy lehetőségéhez mérten kóstolja meg a hungarikum szőlőfajták borrá nemesült karakterét decemberben Keszthelyen, szeptemberben Székesfehérváron, vagy áprilisban, Győrben. Az ismeretlen, vagy épp kevésbé ismert fajták felfedezéséhez pedig ajánljuk 3 év Borgőzös tapasztalatát.

Egy adott generáció minőségét semmi sem mutatja hitelesebben, mint az, hogyan bánik a múlt értékeivel. Az előző sorok is azt mutatják, hogy mind borászaink oldaláról, mind pedig a borfogyasztók oldaláról valódi értékként kezeljük a múlt szőlővesszeit.

Beszámolóink három év 100 Hungarikum Bormustráiról:
2010 - Hungarikumokat kóstoltam - Egyedülálló bormustra Keszthelyen
2011 - Keszthely újratöltve - 100 Hungarikum Bormustra másodszor
2012 - Találkozások - A keszthelyi 100 Hungarikum Bormustrán jártunk

Szöveg: Wawrzsák László
Fotók: Nagy Zita és Wawrzsák László - Borgőz

2013. április 12., péntek

Ki a jobb? - 100 perc Champagne Márkus Györggyel

VinCE Budapest 2013 első nap

Amikor péntek délután rohan és dübörög a város, ráadásul a szürke minden árnyalatát magára öltő tavasz juszt sem nyom egy finom rózsaszín rúzsos puszit a szánkra, inkább a már unalmas téli pirosítóval sminkeli újra az arcunkat, legjobb beköltözni egy ötcsillagos szállodába, hátradőlni, és egy jól behűtött Champagne-t tölteni a pohárba… vagy kettőt. Vagy mindjárt nyolcat. Aki erre most azt mondja, hogy persze, majd felébredek, és észreveszem, hogy abba a bizonyos edénybe lóg a kezem, nagyot téved. Az idei VinCE Budapest első napján ugyanis Champagne-okat kóstoltunk, választ keresve arra a - workshop végére leginkább eldönthetetlennek bizonyult - kérdésre, hogy „ki a jobb?”. A nagy, ismert, és sztárolt pezsgőházak, vagy a kisebb Champagne-termelők, illetve szövetkezetek?

Márkus György Champagne szakértő - Fotók: Wawrzsák László

A választ Márkus György Champagne szakértő vezetésével kerestük, méghozzá egy szövetkezet, öt termelő, és két ház, vagy, ahogy a francia mondja: maison - tételeinek kóstolásával. Nem nyúltunk azonnal a poharak után, érezhető volt még kicsit a terem nyugtalan zizegése, így a szürke városból és a kinti télből egy hét perces film segítségével sétáltunk át a tavaszba, a természetbe, na meg a Champagne életérzésbe. Az „utaztatós” film mindent felsorakoztatott, ami egy asszociációs játékban a Champagne szóról eszünkbe juthat: helikopteres felvételek a hosszan futó szőlősorokról, egy kihívó piros ruhában táncoló hölgy, elegáns partik luxusmosolyai, színes szüreti képek, ínycsiklandó gasztronómiai csodák, esküvői hangulatképek, pukkanó pezsgősdugók, és közben persze kacagóan gyöngyöző buborékok.

- Kezdhetjük? - tette fel a kérdést Márkus György, miután a filmecske segítségével kellőképpen áthangolódtunk a buborékokra, majd választ nem várva azonnal folytatta: - Akkor tehát Dom Perignon 2004, és Cristal 2006. Persze sajnos csak viccelt, és máris hozzátette: - Nem ez van a papíron? Jaj, bocsánatot kérek, akkor ez egy másik hely. No igen, meg különben is, aki ezeket a tételeket szeretné kóstolni, azoknak a 2004-es Dom Perignon-ra május közepéig, a Cristal-ra pedig jövő év februárjáig várni kell. Viszont máris felmerül újra a kérdés: vajon a Dom Perignon - vagy például az évente 40 millió palackot produkáló Moët, vagy a Krug - házak neve hallatán azért kapkodjuk fel hirtelen a fejünket, és azért övezi őket nagyobb érdeklődés, mert annyira ismertek a nagy palackszámok miatt, vagy azért, mert annyival jobbak is? 

Secret Champagne workshop - A végén feltárul a titok?

A kérdés boncolgatását néhány fogalom rendbetételével kezdtük, hogy megértsük, mit is takar a ház, a termelő, és a szövetkezet kifejezés, illetve milyen arányban „osztoznak” Champagne mintegy 34 000 hektáros szőlőterületén. A számok érdekesek, főleg, hogy milyen szempontból vizsgáljuk őket. Az összes szőlőterület mindössze 15%-át uralják ugyanis csak a házak, a fennmaradó 85%-on a szövetkezetek és a termelők dolgoznak. A Champagne eladások 80%-át viszont a házak produkálják, és ennek a töméntelen mennyiségű bornak az előállítása a fenti területi eloszlási arányok tükrében egyáltalán nem működne a termelőktől és a szövetkezetektől felvásárolt szőlő, illetve alapbor nélkül. Saját termésből kizárólag a Roederer tud fedezni 70%-ot, de ez az egyetlen ház, aki képes erre, általában 20% körüli a házak saját termése, még az olyan nagy házak esetén is, mint a Moët, vagy a Krug. Máris érthető tehát, hogy Champagne-ban minden szereplő tudja és érti a dolgát, létezik a közös kapcsolat - vagy nevezzük egyfajta egymásrautaltságnak - legyen szó házról, termelőről, vagy szövetkezetről.

- Saját szőlő, saját szőlőterület, saját borkészítés, saját kereskedelem - magyarázta Márkus György a termelő fogalmát. - Van azonban egy kis kibúvó, a termelő saját szőlőtermése 5%-ának megfelelő mennyiséget felvásárolhat. Ha azonban ezen túllép, már folyamodnia kell a ház státuszért.  Na de mi is az a ház? A házak tulajdonképpen kereskedelemre alapoznak, akár 100% mennyiségű szőlőt is felvásárolhatnak, persze lehet akár saját szőlőterületük is, de léteznek olyan házak is, amelyeknek egyáltalán nincs. Van olyan ház, amelyik csak szőlőt vásárol fel, van, amelyik alapbort is.



- Magyarországon a szövetkezet szó olyan, mintha szidnánk valakit. Franciaországban nem. - folytatta Márkus György a sort a szövetkezek bemutatásával. - 1929-ben alakult az első szövetkezet Champagne-ban, alulról szerveződve. Fél-egy hektáros kis területeken nem tudtak a termelők érvényesülni, így összeálltak, gépeket vásároltak, pincéket vájtak, saját feldolgozóik vannak, szőlőt termesztenek, pinceműveleteket végeznek házaknak, vagy más termelőknek. A szövetkezet tulajdonképpen olyan, mint az éjjeliőr, vagyis, ha akarlak beengedlek, ha nem akarlak, nem engedlek be ezen a kapun. És még néhány fontos szám ahhoz, hogy jobban átlássuk Champagne felépítését: 140 szövetkezet van Champagne-ban, ebből 67 a saját palackjában forgalmazott saját borával kereskedik, a többi szövetkezet csak műveleteket végez (feldolgozás, préselés, palackozás, stb.). A házak száma Champagne-ban 299, a termelőké 4722.

A fontos bevezető alatt a háttérben megnyugtatóan pukkant egy pezsgősdugó, előre jelezve, hogy elérkeztünk a kóstoláshoz. Mind a nyolc kóstolandó tételünk brut kategóriába tartozott, azaz csekély mennyiségű cukrozott bort adtak hozzá, a cukortartalom felső határa nem haladhatja meg a 15 g/l értéket. Ezek a pezsgők magyarországi forgalomban nem kaphatók, és a kóstolandó tételek árfekvéseiről sem esett szó, így semmiképpen nem ár/érték arány alapján kerestük a választ a „ki a jobb?” kérdésre. És mielőtt Champagne-t töltenénk a pohárba… nem szükséges a pezsgőt „csontra” lehűteni, hanem, ahogy azt Márkus Györgytől tanultuk: 9 Celsius fokosan töltsük pohárba, így, mire fogyasztjuk, ideális hőmérsékletű, 12-13 Celsius fokos lesz. - Van olyan vélemény, hogy a jó Champagne 6 és 16 Celsius fokon is nagyon jó, a rossz pedig mindenhogyan rossz - tette hozzá Márkus György.



Szövetkezet, ház stílusban - Palmer

Champagne fővárosában, Reims-ban kezdtünk, méghozzá egy szövetkezettel, és egy 2004-es, évjáratos pezsgővel (Palmer Brut Millésimé, 2004). A Palmer kimondottan az egyik legjobb szövetkezet Champagne-ban. Annyira jól megy nekik, hogy egyáltalán nem sietnek sehová, 350 ezres éves palackszámukkal nagyon jól megvannak. Acéltartályban készült a bor, mint Márkus Györgytől megtudtuk, ház-stílusban. Bármit is jelentsen ez, az biztos, hogy az apró és finom buborékok csodásak, sokáig kacarásznak a szájban. Kevésbé a gyümölcsökről, és a behízelgő finomkodásról, inkább az erőről, az elegáns és feszes savakról szólt ez a tétel. Nekem mindenesetre kimondottan tetszett, és rendkívül jólesett.

Mi is az a dosage? - Paul Bara

Egy termelő, Paul Bara tételével folytattuk a kóstolást (Paul Bara Brut Reserve NV Grand Cru). A Bara család 1833-ban telepedett le a Montaigne de Reims régióban, az 1920-as években kezdték forgalmazni saját palackjukban saját pezsgőjüket. Mára 11 hektár tulajdonosai, évente 90.000 palackkal jelennek meg a piacon. Poharunkban Brut Reserve, 50%-ban 2008-as, 50%-ban pedig évjárat nélküli tételek házasítása. Acéltartályban készült, fajtára nézve 80% Pinot Noir, 20% Chardonnay. Az idei évben degorzsálták, és ahogy megtudtuk Márkus Györgytől, a Brut Reserve optimális fogyasztása 3 év a degorzsálástól számítva, és ha kicsit édeskésebbnek érezzük, azért van, mert még nem tudott megfelelően elegyedni a borral a dosage, vagyis az alapborból és a cukorból álló expedíciós likőr. Ettől függetlenül egy nagyon tiszta, szép, termelői pezsgővel volt dolgunk, megfelelő balansszal.



A szegény ember Krug-ja - Vilmart

A harmadik tétellel még mindig Montaigne de Reims-ban jártunk, egy termelő, vagyis a Vilmart pezsgője érkezett a pohárba (Vilmart et Cie Grand Cellier NV). A birtokot - mint ahogy egyébként Champagne-ban ez általános - nagyon régen, 1870-ben alapították. Ami rájuk leginkább jellemző, hogy teljesen szembemennek a helyi szokásokkal, ugyanis a Pinot Noir hazájában főként Chardonnay-val foglalkoznak. Ez a tétel is 70% Chardonnay és csak 30% Pinot Noir házasítása. Ezen kívül, ahogy Márkus György jellemezte őket: - Hordó, hordó, és hordó, vagyis elzászi típusú, 10 hl-es fahordókban érlelik a bort 10 hónapig. Ez a Champagne 2007, 2008, és 2009-es évjáratok házasítása. Nagyon érett savak, rendkívül érett illatok és ízek, mellette friss citrusos jegyekkel. - A Vilmart a szegény ember Krug-ja - idézte fel Márkus György az elterjedt mondást, utalva arra, hogy akárcsak a nagy pezsgőház, a Krug, a Vilmart is fában erjeszt.

Nemcsak a Habsburgok kedvence - Henriot

Elhagytuk Montaigne de Reims-t, és a Côte de Blancs régióba érkeztünk. A negyedik pezsgőnk (Henriot Blanc de Blanc NV) egy ház, vagyis az 1808-as alapítású Henriot remeke. A palackszámok itt már hétjegyűek (1 millió palack/év). A tétel Blanc de Blancs, vagyis 100%-ban Chardonnay fajtából áll. Acéltartályban készült, 2006-os évjáratú alapokra helyezve, de mellé házasítva 1990, 2000, 2002, 2004, és 2005 évjáratai is. A Henriot a Habsburgok nagy kedvence volt, és sok vélemény szerint az egyik legjobban iható Champagne.


Citrusosság, krémesség - A Bonnaire karakter!

Egy újabb termelő tétele következett, a Bonnaire pezsgője (Bonnaire Prestige Grand Cru, 2006). A termőhely még mindig Côte de Blancs, itt található a birtok, Cramant községben. 22 hektárnyi szőlőterületükből 9 hektár grand cru. A pohárban egy 2006-os Prestige Champagne, valamint mineralitás, citrusosság, krémes hatás, finom sütis-pités illatok. 100% Chardonnay, 2012. szeptemberében degorzsálva. Évjáratos pezsgő lévén - mint megtudtuk Márkus Györgytől - még kicsit fiatalon isszuk, talán 2-3 hónap múlva szebb arcát mutatná. A Bonnaire pezsgők nagyon jól érlelhetők, és fő karakter bennük a citrusos-krémes jegy.

És ha már 100% Chardonnay... Azt is megtudtuk Márkus Györgytől, hogy ha áttetsző palackban vásároljuk meg a Blanc de Blancs-t, óvakodni kell attól, hogy fénysugárzás érje. Akár öt perces fényhatás is negatív változásokat indíthat el a palackban, ezt megelőzendő gyakran narancsszínű fóliával védik a palack tartalmát.

A még soha nem kóstolt… - Pierre Gimmonet

Hatodik tételünk - amely annyira tetszett, hogy már most elárulom, nálam ez volt a délután egyik befutója -, egy termelőé. Pierre Gimmonet e tételét (Pierre Gimmonet ’Fossils de Vignes’ Grand Cru, 2009) - természetesen a termelőn kívül - soha, senki nem kóstolta. Azért nem, mert ahogy Márkus György fogalmazott, ez egy „illegális” pezsgő. Mivel 2009-es évjárat, és 2010. április 22-én palackozták, ahhoz, hogy évjáratos pezsgő lehessen, kerek 3 év palackban töltött időnek meg kell lennie. Ez ugyebár április 22-én következne be, de mi már egy kicsivel előbb kóstolhattuk. Cuis nevű faluban található a birtok, már 1750-ben jelen voltak, és szőlőműveléssel foglalkoztak. Kizárólag Chardonnay-t termesztenek, egyetlenegy Pinot Noir területük sincs.

A tétel részben Márkus György gondolatai szerint készült, hiszen Pierre Gimmonet-nak sohasem jelent meg grand cru pezsgője, csak premier cru. Öreg, 1911-es, 1913-as telepítésű tőkékről származik egy része az alapanyagnak, és bizony némi liliomtiprást hajtottunk végre, hiszen a tétel nagyon fiatal, Márkus György véleménye szerint ennek a bornak összesen 5 évig seprőn kellene lennie. Ennek ellenére már most rendkívül ígéretes, bár még kicsit szikár, de érezhetően minden megvan benne ahhoz, hogy gyönyörűvé váljon. Nem nehézkes, hanem egyértelmű, tiszta, és nem utolsósorban talán a legjobb hőmérsékleten kínált pezsgő volt a workshopon. Nem véletlen talán, hogy ezt a Champagne-t emeljük az aznap születésnapos Tom Stevenson egészségére, aki Márkus György jó barátja, és aki mindenkinél jobban ismeri Champagne-t.


Az utolsó két pezsgő egy „lenézett”, de legalábbis kevésbé sztárolt területről, a Côte des Bar, vagy más néven Aube régióból származik. Pedig ez a déli terület olyan hagyományokkal és értékekkel rendelkezik, hogy az északi területeknek vigyázzban kellene előttük állni. Az itteni pezsgők kicsit teltebbek, kerekebbek, testesebbek. - Ha Aube régióban valaki a komplexitást keresi, akkor menjen a Drappier-hoz, aki pedig az eleganciát, az Serge Mathieu-höz - vezette fel utolsó két tételünket Márkus György.  

Az elzárt oázis - Drappier   

Majd a Drappier ház kapcsán hozzátette: - Amikor ide elmegyek, olyan, mintha egy elzárt oázisba érkeznék. Itt az egy perc nem egy perc, hanem öt. Itt olyan lassan történnek a dolgok, mintha teljesen megállt volna az idő. A családi vállalkozásban nem sietnek, nem kapkodnak, ráadásul semmiféle pénzügyi csoport, vagy más ház nem vásárolta meg magának, illetve nincs benne részesedése. - Michel Drappier Champagne-ban talán a legkedvesebb ember, akivel találkoztam - folytatta a Drappier ház bemutatását Márkus György. A kóstolt tétel (Drappier Millésimé Exception, 2006) 65%-ban Pinot Noir, és 35%-ban Chardonnay házasítása, így kicsit nagyobb szerepet is kapott a Chardonnay, mint ahogy az a régióra jellemző.

Organikus művelés - Serge Mathieu

Serge Mathieu termelő birtokán kell tehát keresgélnünk az Aube régióbeli elegáns Champagne-okat. 1760-ban kezdtek foglalkozni a szőlővel, de csak 210 év múlva, 1970-ben jutottak el oda, hogy első tételük palackban megjelenjen. Organikus művelésmódot alkalmaznak, mely itt sokkal inkább megvalósítható, mint az északi területeken. Az ültetvények összetétele 80% Pinot Noir, és 20% Chardonnay, átlagéletkoruk pedig 23 év. - Minél vidámabb, termékenyebb, fiatalabb az ültetvény, annál savasabb, annál élénkebb és elevenebb lesz a szerkezete a bornak - mondja Márkus György. A kóstolt tétel (Serge Mathieu Brut Tradition NV) a birtok alappezsgője, 2008 és 2009 évjáratból származó, 100% Pinot Noir, vagyis Blanc de noirs. - Sokkal elegánsabb, mint ami elvárható egy 100% Pinot Noir-tól, nincs benne nehézkesség, nagyon jó az eleganciája - mutatta be a tételt Márkus György.


A végén aztán el kellene dönteni, hogy ki a jobb? Persze nem tudjuk eldönteni, de Márkus György véleményére érdemes adni, aki azt mondja: - Érzésem szerint az a legfontosabb, hogy legyen rálátásunk arra, hogy milyen lehet egy termelői pezsgő, illetve milyen egy ház, vagy egy szövetkezet által készített pezsgő. Jobb egy termelőé, akinek saját szőlőből, saját munkájával készült pezsgője kerül palackba, illetve majd a fogyasztó elé? Vagy pedig jobb egy ház, amelynek palackjában valószínűleg van saját szőlője is, de az is lehetséges, hogy felvásárolta azt? Vannak, akik azt mondják, hogy a házak pezsgői mégiscsak jobbak, mert ott van egy stílus, egy komoly szakember, egy irányvonal, amely akár több száz éve megy tovább. És persze ott vannak a szövetkezetek is, amely a legfiatalabb történet... Az, hogy kinek, melyik a kedvence, nem tudjuk megmondani. Nekem annyi kedvencem van, hogy már szinte mindenki belefér a kosárba, aki nem hibás bort készít.

100 perc nyolc nagyon szép Champagne-nyal. Ez volt a VinCE Budapest 2013 szakmai napjának első workshopja, mi pedig megint csak nem bántuk meg, hogy a rohanó város és a szürke "tavasz" helyett a virgonc buborékokat, na meg Márkus György elegáns humorával fűszerezett szakmai előadását választottuk. Jól indult az idei VinCE. Ráadásul folytatása is következik...


Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Wawrzsák László


2013. április 10., szerda

Bortavasz 2013 - Újra bortúrára hív minket Dél-Burgenland borvidéke

Ismerős a pillanat, amikor az új szomszéd átjön, becsenget, bemutatkozik, és meghív magához például egy kis borozásra? Ideális esetben ez történik, amikor új lakó érkezik környezetünkbe. De ez történhet akkor is, amikor a régi, jó szomszédság valóban viszony, és nem iszony. Ha pedig a meghívást elfogadjuk, akár azt is elmondhatjuk: a jó szomszédét iszom. Az elmúlt héten második alkalommal kopogtatott be hozzánk nyugati szomszédunk, hogy áthívjon minket a határszéli borvidék Bortavasz 2013 rendezvényére, 2013. május 4-én és 5-én. Első alkalommal 2012-ben tette ugyanezt, akkor szintén az első májusi hétvégén ismerkedhettünk Dél-Burgenland boraival a Weinidylle pincéiben.

A tematika szinte változatlan az előző évihez képest, de bővült a pincészetek száma, a bevont hazai települések köre, illetve előzetes foglalással kedvezményeket is kínál a szervező Weinidylle Südburgenland. A borkóstolóval egybekötött sajtótájékoztatón a részleteket Harald Popofsits, Walter Dulmovits, valamint Szabadfi Zoltán ismertette.

A Bortavasz 2013 sajtótájékoztatóján Harald Popofsits, Szabadfi Zoltán és Walter Dulmovits

Dulmovits úr a három napos rendezvény borászati oldaláért felel, így a szakmai szempontokat és főbb programokat ő ismertette. Megjegyezte, hogy az előző évi statisztika alapján a látogatók 30%-a magyar vendég volt, így idén is hasonló sikerre számítanak.

A Bortavasz 2013. május 3-án, pénteken a Wein Trophy-val indul. A borversenyen Dél-Burgenland három legjellemzőbb bora kerül a bírák poharába: Welschriesling, vagyis Olaszrizling, Kékfrankos Classic, és Kékfrankos Reserve kategóriában hirdetnek győztest egy gálavacsora keretében. A rendezvény a bor és gasztronómia szerelmesein kívül zenei ínyenceket is vár, hiszen a rendezők meghívását elfogadta egy japán hegedűművész, Mayeda Tomoko, valamint Theresa Ya-Lin Hsu zongorista, akik Bartók műveket játszanak majd, így szép és maradandó élményt nyújthat az est vendégeinek.

A szombat és a vasárnap a nyitott pincék jegyében telik majd, a résztvevő 67 pincészetnél 5-5 bort kóstolhatunk meg, melyek a helyi, egyszerűbb gasztronómiai termékek (pogácsa, sós stangli, stb.) kísérőjeként szolgálhatnak. Néhol a helyi gasztronómia számos ínyencsége is asztalra kerül majd, lehetőséget nyújtva arra, hogy a szakácsok és háziasszonyok tudásával is megismerkedhessünk, a tapasztalatgyűjtés érdekében pedig egy-egy pohár bor mellett bizonyosan lehet érdeklődni a finomságok készítéséről is.

Tavalyi nagy kedvencünk: Tökmagolajjal kevert, és balzsamecetbe áztatott aszalt szilvával, chilivel készült zsíroskenyér variációk Sylvia és Clemens Hafner-nél
 
Idén bővül a buszhálózat, amely a borvidék csatlakozó pincészeteit köti össze. A teljes élmény érdekében „házhoz” jönnek értünk, így az itthoni zéró tolerancia szabálya miatt felhőtlen kóstolást kínálnak - vezetési szempontból - a felelős borfogyasztó sofőröknek is. A kiterjesztett buszhálózat indulási és érkezési pontja két magyar várossal bővült: Szombathely mellett idén már Kőszegen és Körmenden is lehetőség nyílik a felszállásra, így egyre több magyar látogatót várnak a nyitott burgenlandi pincék.

A sajtótájékoztatón Harald Popofsits egy ideális képet festett elénk: képzeljük el, hogy 20 Celsius fokban ülünk egy kedves Buschenschank teraszán, jobbunkon egy friss, üde fehérbor, balunkon pedig egy szép, helyi, nehéz vörösbor… Tehát a szép időt ők megrendelték, nekünk már csak a borokra szükséges fókuszálni. A tavalyi évben ideális borozgatós idő nyújtózott a Vas hegy lankáin, a harsány zöld természet felett a kék égbolt varázsát csak egy kis árnyékadásnyi időre törte meg néhány felhő.

Kooperatív együttműködés, vagyis a Dél-Burgenland turisztikai egyesület és a Weinidylle egyesület, a borászatok egyesülete keltette életre a tavalyi évben a Bortavaszt, amelyet idén és még jövőre is biztosan megrendeznek, így nyugodt és ráérős bortúrára nyílik lehetőség, hiszen lehetetlen egyszerre végigkóstolni közel 330 tételt, így, ha valamelyik pince kimarad, oda jövőre vissza lehet térni.

Bortavasz a javából: napsütés, kék ég, és egy jól behűtött Uhudler Frizzante a Wiesler Schreiner pincénél 
 
De mi teszi egyedülállóvá a Dél-Burgenlandi Bortavaszt?

9 borrégió 67 borászata - köztük Garger Imre és Mittl András -, közel 330 bor, Rohonctól (Rechnitz) Ókörtvélyesig (Eletendorf) 60 km hosszú földrajzi távolság, amely a teljes Dél-Burgenlandi turisztikai régió is egyben. A borrégiók, és ezáltal a borok között is vannak különbségek, így - csakúgy, mint a hazai borvidékeinken - itt is találkozhatunk bőven egyedi, terroir-t tükröző borokkal. Ami igazán különleges azonban, az a buszhálózat. A turizmusban fontos trend a fenntarthatóság, valamint az ökológiai gondolkodás. A Bortavasz az első igazán „zöld” boros turisztikai rendezvény Ausztriában. Tavaly több mint 700 ember élt a buszhálózat adta lehetőséggel az 1200 látogatóból.

A Shuttle buszrendszer célja, hogy minél könnyebben, gyorsabban, és környezetbarát módon lehessen közlekedni a pincészetek között. A buszok útvonali térképe már-már egy metróhálózat képét idézi - valahol ez is a rendezők célja. A hálózaton közlekednek majd gyorsjáratok, de lesznek rajta minden állomáson megálló buszok is. Összesen 9 busz közlekedik majd a hálózaton belül folyamatosan, így fél-1 órás ütemben minden településről eljuthatunk egy másikra. Konkrétan a régió összes panziójából, településéről elérhető a rendszer, illetve Szombathelyről, Kőszegről, Körmendről is lesz csatlakozási pont, így busszal, saját autó használata nélkül két nap alatt be lehet utazni a teljes borvidéket.

Helybeli szálláslehetőségeket is kínál a turisztikai egyesület kisebb hotelekben, panziókban, de érdemes előre foglalni, ugyanis az előző évben teljes kihasználtsággal működtek az autentikus szálláshelyek. Az „ottalvós” hétvége kulináris élményekkel, hosszabb pihenéssel, és kedvezménnyel is kecsegtet, ugyanis szobafoglalás esetén egy napijegy áráért (22 euró) 2 napi belépő jár. Az opció foglalási határidőtől mentes, de érdemes mielőbb foglalni!

Gyorsjáratok, minden állomáson megálló buszok - A busztérkép nagy segítségünkre lesz

Árak tekintetében…

A szervezők különböző rendszereket alakítottak ki. Napijegy 22 euró, ehhez különböző módon lehet hozzájutni, bizonyos esetekben jelentős kedvezménnyel.

Online jegyrendelés, speciális ajánlattal (április 15-ig!): 22 euró/2 nap, azaz egy napijegy áráért 2 napi belépő jár! Egyszerű a rendszer… formanyomtatvány, név, e-mail cím, voucher nyomtatás, biztonsági kód, majd helyszíni fizetés a rendezvény napján egy borászatnál, vagy vinotékában a borvidéken, és máris átvehető a két napos karszalag.

Elővételi jegy az összes dél-burgenlandi Raiffeisen bankfiókban hozzáférhető, ebben az esetben az ár: 18 euró/nap. Beszerezhető a bank nyitvatartási ideje alatt május 3-a péntek estig.

Helyszíni jegyvásárlás: 22 euró/nap, a rendezvény napján minden résztvevő borászatnál, vinotékánál.

Csoportos kedvezmény 10 főtől, ez esetben a jegyár 18 euró/nap. (Előzetes bejelentkezéssel az office@weinidylle.at címen).

Szoba foglalása esetén egy napijegy áráért két napi belépő jár, azaz 22 euró/2 nap.


Mit kapunk?

„Túlélőcsomagot”, amely egyfajta ismertetőjel is egyben a két nap alatt. Jó példa erre, hogy tavaly a dűlő menti sétánk közben 50 fős busz állt meg mellettünk a két megállóhely között, a sofőr pedig kedvesen invitált minket.

A csomag tartalma, szolgáltatási:

- a buszhálózat ingyenes használata
- a buszhálózat menetrendje
- ingyenes borkóstoló (pincészetenként 5 különböző bor)
- egy borospohár (praktikus pohártartóval)
- Wein Guide a látogatható borászok és valamennyi kóstolható bor felsorolásával, jegyzetelési lehetőséggel
- a borvidék részletes térképe (bejelölve a pincészeteket és az éttermeket is)
- 5 euró értékű bon, mely 6 palack bor vásárlása esetén váltható be (szükség esetén a központi vinotékába szállítják a palackokat, így ott átvehető hazautazás előtt).

Gyalogosan is érdemes lesz majd néhány megállót megtenni

Válaszok a kérdésekre, azaz fontos tudnivalók!

Útvonal

- Szombathelyről Kőszegen át vezet a busz útja. Ez egy olyan változás az idei évben, amely a tavalyi buszos nehézségek elkerülése érdekében történt, hiszen korábban a gyanútlan, borosan vidám turista könnyen másik buszra szállhatott. Ezért most a járatok érkezését kissé „széthúzták”, így a buszok Rohoncra (Rechnitz) (észak), és Nagysároslakra (Moschendorf) (dél) érkeznek. A településeken szintén kínálnak bort a nyitott pincék, de innen lehetőség nyílik a továbbutazásra is, például a gyorsjáratok igénybevételével.

- Az 1-es vonalon kétszer annyi busz közlekedik majd, így hamarabb juthatunk el A-ból B-be.


Borok

- Magyar borászokkal is bővült a tavalyi létszám, Garger Ime és Mittl András Bildein-ben, a Borarchívumban lesz megtalálható.

- Különlegesség: A Ferreum borászat a tradíció őrzése jegyében 1 literes, csavarzáras, - a későbbiekben parafa dugó zárási móddal is - palackokba töltött borokkal jelent meg a piacon három tétellel (Gemischter Satz, Kékfrankos, Kékfrankos alapú cuvée). A palackforma - és méret - ideális piknik borospalack lehet…

- A résztvevő 67 borászatból 48, összesen mintegy 200 ezer palackot termelő borászat tagja az Eisenberg DAC rendszerének, amely bizonyos előírások alapján egyfajta minőséget takar.


A sajtótájékoztató borai - 6 tétel a közel 330-ból, amelyet a Bortavaszon kóstolhatunk
 
Terroir

- Terroir-ok tekintetében más-más stílusú borok születnek:

Fent, északon, Rohonc (Rechnitz) a borvidék legészakibb pontja, 600 méteres magasságban is vannak dűlők. Alapvetően fehérboros régió, itt főleg Olaszrizlingeket (Welschriesling) kóstolhatunk, de vörösborokat is készítenek az alacsonyabb területekről. A borok gyümölcsösek, savban gazdagok, minerálisak. Josef Mandl Welschriesling-je is igazi terroir bor, amely hűen tükrözi az északi fekvést. Ropogós frissességgel üdítő kezdet lehet egy bortúrához.

A következő tájegység Eisenberg és vidéke, mi tavaly elsősorban ezzel a résszel ismerkedtünk. A Kékfrankos ideális termőhelye, a borok itt testesebbek, minerálisak, pikánsak, intenzív jellegűek, amely karakterekkel csak itt találkozhatunk ezen a borvidéken. Az ásványosság a teljes borvidékre jellemző, de Eisenberg intenzitása egyedülálló, így a Vas hegy kiemelkedik a régióból. Kopfensteiner, Grosz, Mittl, Stubits. Kékfrankosok különböző kézből, különböző évjáratokból, más-más dűlőkről, de egy talajról. A megkóstolt négy tétel a Vagy hegy tükörképe borra vetítve.

Délen a borok erősebbek, testesek. Heilgenbrunn és Eltendorf régió az Uhudler vidéke, amely egészen másfajta borokat rejt, mint az északibb Kékfrankosok, de a direkttermő mindenképpen kultikus borrá nőtte ki magát. Feltérképezésre érdemes tájegysége ez is a 498 hektáros eisenbergi borvidéknek.

Két nap Dél-Burgenland lankáin...

Ha valaki tanácstalan, merre is induljon el az „ismeretlenbe”, annak figyelmébe ajánljuk előző évi élményeinket itt a blogon, és képgalériánkat a facebook oldalunkon.

Tehát ha valaki meghív minket, azt érdemes meglátogatni, a szomszédot pedig illik ismerni. Mi, magyarok, szerencsés helyzetben vagyunk, sokrétű és izgalmas a borvidéki térképünk, de a szép boraink mellett sok bortermelő szomszédunk is van. Felvidék, Erdély, Horvátország, Ausztria… Sokan bemutatták már boraikat a hazai rendezvényeken - Boregyetem, VinCE, Kárpát-medencei Borászok Találkozója - sőt, bizonyos határon túli borfesztiválok szereplői magyar borászok. Így van ez rendjén, szükséges az együttműködés. Most tehát Ausztriából érkezett meghívás, hogy bemutassák nekünk is kis régiójukat, annak titkait, hangulatát.

Illik ismerni a szomszédot, jó átmenni, jó együtt borozni, jó tapasztalatot szerezni. S jó utána hazatérni is, azzal az érzéssel, hogy megint többet láttunk a világból

Szöveg és fotók: Wawrzsák László

2013. április 3., szerda

A Tanga ösvényen át – Csepregen bortúráztam

Wawrzsák László írása

Egy téli bortúra élményeit áprilisban „papírra vetni” akár elítélendő cselekedet (is) lehetne. Kontrasztos tevékenység, az tény, de életünk mindennapjaiban mindig találkozhatunk kontrasztokkal, amelyek csodás, vagy épp kevésbé szerethető színt visznek életünkbe. Az egyik legegyetemesebb „vágást” az évszakok okozzák, bár egyre ritkábban találkozhatunk a nagybetűs tavasszal és ősszel, kitolódik, és egyre melegebb a nyári időszak, a mostani napjainkat pedig épp a hosszúra nyúlt tél teszi emlékezetessé. A szőlőfajták érési ideje közötti különbség is kezd elhalványulni. Az utóbbi évjáratokban szinte minden egyszerre kívánkozott le a tőkékről, így néhány fürt teljes érettsége átcsúszhatott a túlérettségbe, amely megváltoztathatta a gazda eredeti szándékait.

Fotók: Wawrzsák László

Természetellenes reakciót válthat ki belőlünk a természet, pedig a természethez jó, illetve jó lenne igazodni. Valójában hozzá kellene igazodni. Hófúvás, havazás, olvadás, áradás... Településeket is elzárt a külvilágtól az idei hamisítatlan tél. Csepreg városát és szőlőskertjeit is többször bevette a hó, a település neve az utóbbi időben többször szerepelt a médiában, mert bizonyos irányokból megközelíthetetlenné vált. Megközelíthetetlen? Valahogy ez vált bennem akkor is kérdéssé, amikor az előszilveszteri forralt boros túrán túrabakancsban, bögrével és kóstolópohárral a kézben, fényképezőgéppel a nyakamban „caplattunk” át a lankákon.
 

Bár azóta túl vagyunk a szilveszteren, az újévi fogadalmakon, a farsangi időszakon, és a húsvéton is, én már akkor megfogadtam, hogy leírom földi (Vas megyei) élményeimet. Egy szó, vagyis a kérdésre magamban akkor adott válasz hozta ki belőlem ezt a fogadalmat, ugyanis: megközelíthető! Tudjuk, hogy van. Itt van, a lábunk előtt fekszik. De mit teszünk mi? Jövünk-megyünk, utazunk, bort keresünk, történeteket hajszolunk. Aztán borokkal és emberekkel találkozunk, érzéseket élünk meg, és hallgatunk. Majd továbbállunk, de egyszer biztosan megérkezünk valahová… Sokan megközelítenék tehát, de ismeretlen számukra. Ismeretlen, vagy csak külsőleg megítélt, mint egy sokat megélt, messziről jött vándor. S mi is a valóság? Hát érdemes megnézni, ki is ez a vándor itt, egy nagy borvidék kevésbé híres szegletén.

Dűlőtérkép

A karácsonyi családlátogatás és a kiadós evés-ivás után a csepregi hangulat „vitt ki” a dombokra. Baráti társaságommal – hetedmagammal - épp az első sátornál „fogyasztottunk” (zsír alapú csirkemájas kenegetőst), amikor Baráth Sándorral találkoztam. Ő Szombathelyen él, többször jár(t) a csepregi hegyen, figyelemmel kíséri annak boros életét. Ideális, szép időben a Somlóról talán még Csepreg is látható. Főleg, ha tudjuk, hogy merre is szükséges fordítani fejünket. Váltottunk néhány szót a metsző hidegben, majd Sanyi kérdésére („Beszámoltok róla?”) adott válaszom megszilárdult bennem, de ebben közreműködhetett Tóth Kálmán Rizlingszilvánija is. Életemben az adott szónak súlya van, és hiányérzetem volt addig, amíg a billentyűzet érintetlen maradt a csepregi élményekkel kapcsolatban. A bennem élénken élő tél emléke most kikívánkozik, mint az első tavaszi hóvirág a hó borította földből.

 
János napi bortúrának indult, majd előszilveszteri bortúrává vált. 2012. december 30-án már harmadik alkalommal indultunk neki a kalandnak. „Idén” végre elmondhatjuk, hogy bejártuk a hegyet. A három alkalom elegendő volt ahhoz, hogy abszolváljuk a téli túra teljes útvonalát. Térkép, bögre. E kettő induláskor járt a túrázónak, minimális bankó fejében. Jó szóból, mosolyból, és igazi vendégszeretetből sem volt hiány. Felszerelésemet kiegészítettem egy otthonról hozott fesztiváli ereklyével, így a gazdák igazi borait (vagy, ahogy többször kérdezték: szűz bort is tölthetek?) is megízlelhettem.

2011-ben – ugyan véletlenül - de jártunk már Horváth Antalnál. Idén tervezett út vezetett hozzá. Tóni bácsinak volt tokaji kötődése, így a kis pincében még gönci hordóból is kóstoltunk fiával, Csabával, de a Zöldveltelininek valahogy szűk volt az a ruha. Mert, ha úgy nézzük, a bor átmeneti ruhája a hordó. A következő lépés már biztosabb volt. Nagyobb hordóban még megőrizte ropogósságát, de a bor inkább a zárt tartály biztonságát kereste. Hamisítatlan őszinteséggel ecsetelte nekem Csaba a pincetitkokat. Jó úton járnak, ezt már „tavaly” konstatáltam. A 2012-es borverseny díjazottjai között is szerepelt egy tétel Tóni bácsiéktól, mégpedig a Szürcse, amely Szürkebarát és Cserszegi Fűszeres egymásra találásából házasított tétel. Sok elismerést őriznek a falon, de a legjobb visszajelzés a gazdának a borait kortyolók szavakba öntött érzése. Hetedmagammal bíztam abban, hogy a hegyi forgatag visszahoz minket még aznap…
 

A „szokásos” irányt vettük célba: fel a hegyre. Éreztük a hely szellemét, a természet varázsát, az utat pedig a sok-sok szőlőtőke, és az ösvény mutatta. Az az ösvény, amely, ha mesélni tudna… Mesélhetne a sok testi örömről, amely lelki felvidulásba csapott át, amelytől mindenki elhagyta a… fejét. A fán, a bokron izgalmasan ringatózó női fehérneműt ugyanis biztosan nem a szél hozta ide - így kevésbé tekinthető egyszerű urbánus legendának -, ennek az ösvénynek lelke van, amelyet merészen felvállalnak a helyiek. A Tanga ösvény autentikusan hirdeti magát.

Tanga ösvény - Lelke van...
           
Az ösvény kapujából érkeztünk a Rámók-dűlőbe Horváth Józsefhez, aki volt csepregi hegybíróként is ismeri a dűlők szőlősorait. A Horváth Kert varázslatos, tele tervekkel, kandallóval, emlékekkel, a pince falán dűlőtérképpel, a kertben hintával, összességében erdőszéli nyugalommal. Horváth úr már a tavalyi évben is kitett magért, de érzésem szerint inkább a borvidék csepregi szegletéért. Figyelmességét mutatta, hogy minden vendég érkezésekor kürtölt egyet, karakterét pedig dicsőíti, hogy Pinot Noir tőkéket is gondoz. De figyelt ő az ételre, a forralt borra, a szűz borra, az üres pohárra, és az érkező lovasokra is. Tökéletes harmóniában él együtt kedves feleségével, a heggyel, a vendégekkel. Aztán újra útnak indultunk. A kandalló melegétől egyre távolodtunk, végtelennek tűnő léptekkel hagytuk el a valódi bejáratot.


Belátható távolságba került, hogy visszatérhetünk a 2009-ben is meghódított dűlőkre. Az első évben három pincészetben jártunk, akkor szippantott be minket a hegyi varázs. Emlékszem, az első helyen egy bácsika kínálta borát, amely az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet követte, benne volt a gazda szőlőjének összes leve. Első illatra kikacsintott belőle a legkisebb mennyiségben bedolgozott direkttermő is, amivel hazánkban kereskedelmi forgalmú tételként lehetetlen találkozni, mivel tiltja a bortörvény. Azonban a hazánk nyugati felén található Vas-hegyen átfutó határvonal másik oldalán szép számmal kóstoltunk belőle a Bortavaszon, ott ugyanis Izabellából, Othello-ból Uhudler-eket készítenek, amit borként, és habzóborként is forgalmaznak. A csepregi gazdák közül sokan kizárólag önmaguk és családjuk részére készítenek bort, vagy épp a koma, barát jószándékú terelgetésére, amolyan kvaterkázó célzattal.

A fiatal generáció is egyre gyakrabban nyitogatja az egyelőre csendes pincék ajtóit. Minden évben a tavaszi hegyen búcsúzhatunk végleg a téltől a nyitott pince napok alkalmával. Ilyenkor a táj csak nyomokban hasonlít előző évszaki arcára. Ahhoz, hogy tudjuk értékelni a tavaszt, áldozatul kell esnünk. A tél áldozatává váltunk mi is, amikor hangos harmonikaszó törte meg az erdő fagyos csendjét. A szunnyadó napsugár ereje az árnyékban már kevésnek bizonyult, így felkanyarodtunk egy újabb pincéhez. Univerzálisra vizsgázott előttünk Tóth Marcell, aki a fiatal generáció képviseletében a hagyományokhoz hű vidámsággal játszott a harmonikán, miközben Kékfrankosát kínálta. Először a szűz bort kóstoltam, de sajnos a hideg inkább már a tepertőkrémes kenyér, és a forralt bor irányába invitált. Népes csoportot hagytunk magunk mögött, amikor a „kertek alatt” elindultunk szomszédolni. 
 

Molnár Gyula pincészetéhez érkeztünk, ahol újra a fiatal generáció képviselte magát. Ausztriából hozott tapasztalattal, Hamburgi muskotállyal, és néhány régebbi tétellel találkoztunk. Szürkebarát héjon tartva. A gyümölcsnek bőven hagytak időt az áztatás munkafázisában, így a bor rozéra emlékeztető színt mutatott. Az évekkel ezelőtti első látogatás emlékképe villant fel, amikor néhány tétel utolsó előtti palackját töltötték poharunkba. A felső szintről gitár, szájharmonika, és csörgő hangja hallatszott, de trió helyett egyetlen virtuóz zenész szórakoztatta a gyermekközpontú közönséget. Igazi családbarát rendezvény a csepregi szőlőjárás, ahol a legtöbb borosgazda az öröm ünnepeként éli meg az ilyen délutánokat. Előző alkalommal Iliás Istvánnál a citera került elő „véletlenül”, míg első túránk zárásaként a csepregi asszonykórus mutatta be néhány éneken keresztül a hosszú évek kitartó munkájának eredményét.


A történelem ismétli önmagát. Közhelyes kifejezésként csenghet, de a realitás azt mutatja, hogy az idei túra záró etapja is a János áldással kezdődött a csepregi asszonykórus gyűrűjében, majd lehetetlen volt visszautasítani a gyümölcsökkel elkészített ellenállhatatlan forraltbort. Az évekkel ezelőtti első túránk utolsó állomása volt ez a kert.

Forrástól forrásig... Forrástól forrásig elkészül(het) egy újabb adag forraltbor, de bejárhatjuk a hegyet is néhány óra alatt. A délutánt a Bene kúttól indítottuk, és egy Tangás kitérővel, majd a Sajbók forrás érintésével itt zártuk csepregi borkalandunkat. Tábortűz, melegre fűtött sátor és vadpörkölt, amely minden „megfáradt” túrázónak járt az ötórai forralt bor mellé. 


Mi már harmadik alkalommal közelítettünk az egyre nagyobb látogatottságnak örvendő csepregi szőlőskertek felé. A szóbeszéd szerint az idei túrára tervezett bögremennyiség kevésnek bizonyult, és ez a tény megerősített választ adhat kérdésemre, vagyis a valós megközelíthetőségre. Győr, Sopron, Szombathely, Paks, Bük, Sárvár… Ezen városokba szóbeszéd útján biztosan eljuthatott Csepreg programjának híre. Tudjuk, hogy utazni érdekes és érdemes, mert ilyenkor beszívjuk egy másik táj illatát, érezzük annak ritmusát. Majd továbbállunk, de egyszer biztosan megérkezünk valahová, és talán átültetjük életünkbe az addig megtett út minden tapasztalatát.



Fotók és szöveg: Wawrzsák László

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...