2011. december 31., szombat

Érzelmek kellenek! – Látogatás a Tokaj-Oremusnál

Ismét eltelt egy év. Az idei utolsó poszt egy májusi élmény. Nem akartam ugyanis egész évre visszatekintő, évösszefoglaló írással zárni. Minden lenyomat, minden emlék ott van úgyis bennem, és viszem valamennyit magammal tovább. Nem lehet rájuk nem emlékezni. Bár az idő néha szépít, néha éppen hogy torzít, de sosem tétlenkedik. Az Oremusnál tett látogatás is csak mostanra „érett be”. Miért? Mert borokról írni viszonylag egyszerű, nem tartott volna semeddig az ott kóstolt 6 bort kielemezni, majd gyorsan „papírra” vetni, de… Aki kicsit is ismer, tudja, hogy elsősorban az adott bor mögött álló emberek érdekelnek, mindaz, amit ők gondolnak, éreznek a világról. És a természet érdekel, ahol ezek az emberek mindennapjaikat élik, ahol a szőlő a gyökereit végérvényesen, feltétlen hűséggel és bizalommal, örök időkre a mélybe ereszti, ahol aztán hosszú, aggódással teli és küzdelmes folyamat után a bor megszületik.

Bacsó András - Teljes képgalériáért klikkeljen a képre!

Ezért (is) volt számomra nagy élmény Tolcsván, a Tokaj-Oremusnál tett látogatás. Találkozhattam ugyanis Bacsó Andrással, az Oremus borászával, akinek gondolatai pontosan azt az érzéki, misztikus világot, az életnek azt a nagyon gazdag, motiváló területét közvetítették, amelyről a bor szól, amelynek a lényünkké kell(ene) válnia, mert másképpen bort tölteni a pohárba nem lehet, de legalábbis nem érdemes. Ha pedig emiatt ismét elér a szentimentalizmus vádja, hát állok elébe, mi több, a mai felületes világban boldogan vállalom e kritikát. Hogy hiteles-e mindaz, amit Bacsó András közvetít, ha nem is előbb, de a borok kóstolása során úgyis kiderül. Hogy valós-e az az „igényesség, ápoltság és nemesség”, amelyről a nemespenésszel puhára bélelt, táncoló gyertyalángtól időnként felfénylő pincében sétálva beszél, azt majd a poharakba csorduló nedűk ellenjegyzik.


A Tokaj-Oremus a spanyol Vega Sicilia testvérbirtokaként jött létre 1993-ban, az Álvarez család, azon belül is Pablo Álvarez projektjeként. Tolcsván, a család hegyaljai „haciendájában” kezdjük a birtoklátogatást. Magával ragadó a spanyol belsőépítészet, a mozgalmas minták, a sok virágmotívum, az erőteljes színek  - narancs, zöld, vörös, arany -, a sok festmény és dísztárgy ellenére sem zsúfoltak a terek, az arányok finoman hangoltak, valamilyen egyszerre vérbő, egyszerre visszafogott szalonelegancia árad a helyiségekből. Itt fogjuk majd kóstolni a borokat is, de előtte körbejárjuk a pincészetet. Az érlelőpince járataival kezdjük az ismerkedést, amely öt kilométeren keresztül húzódik a föld alatt, és ahol a már említett, puha, vastag nemespenész borít mindent. Aztán a föld fölött folytatjuk, az 1999-es építésű, hatalmas és modern borászati létesítményben. Közben András arról beszél, hogy a pincészet számára nagyon fontos a száraz bor, a termelés 50%-át ez teszi ki. Mindehhez olyan dűlő adja az alapanyagot, mint a Mandulás (egykori nevén Mandolás).


Miután körbejártuk a birtokot és megcsodáltuk Tolcsva dimbes-dombos, templomtornyos, szőlősorokkal barázdált panorámáját, a „szalonba” húzódunk, ahol a kóstolást és a beszélgetést egy 2009-es Mandolás Furminttal kezdjük. Szép, egyenes tartású bor, csodálatos tisztasággal és erővel. Krémesség, citrusok, ásványok, toast-os aromák, kerek egészben. 2007-es testvére is pohárba kerül, illatban és ízben még gazdagabb, még összetettebb, mazsolás, „likőrös”, pörkölt mogyorós aromákkal, telt, krémes testtel. Amíg a két Furmint lassan nyílik a pohárban, és mindegyik megmutatja jellegét, Bacsó András egy nagyon fontos gondolatát osztja meg. Számára ugyanis az elegancia nagyobb kritérium, mint a túláradó gyümölcsösség, a „kompótosság”, szerinte szebb egyensúlyok kellenek, és nem a kihívó, kirívó játékok. A két Furmint ékes példája ennek a szellemiségnek, nem érzem, hogy a bor túl sok lenne, nincs bennük tobzódás, erőltetettség és agyonhajtottság, csak letisztult és határozott vonalak.

A zongoránál Doszpod László

Édes Szamorodnival folytatjuk, 2007-ből. Barátságos és könnyen értelmezhető bor, ahogy András fogalmaz: - Elegáns, nem túlburjánzó, megáll azon a határon, amikor már tolakodó lenne. Miközben kortyolunk, szóba kerül a bor misztikus világa is. Mert hát ki ne értené, vagy leginkább érezné, hogy a bor vágyakat kelt, legyen az beszélgetés utáni vágy, éhség, vagy éppen szerelem. És beszélgetünk Tokaj – a ma divatos, de rendkívül száraz kifejezéssel élve – versenyképességéről is. Ami nem más, mint az egyedi és rendkívül összetett termőhelyek, az egyedülálló klíma, a fahordós érlelési rendszer, és a tökéletes borászati vonalra való törekvés. Illetve ennél sokkal több. Megint Bacsó Andrást kell idéznem, aki szerint Tokaj-hegyalja akkor lesz igazán kivételes, ha megtelik érzelmekkel. Sokszereplős történet ez. A szőlészek és borászok munkáján túl szükség van akár a művészek, az írók, a zenészek, a közéleti személyiségek munkájára is. De a „fogyasztók” munkájára is, hiszen – ahogy András fogalmaz – „ha nem ismerem a borokat, nem ismerem a kultúrát sem.


Eközben két aszúval ismerkedünk, elsőként az Oremus 5 puttonyos aszúval 2005-ből. Meglepő módon nem támadó aszalt gyümölcsös orgia tör ki a pohárból, hanem nagyon finomra hangolt, kamillás, bodzás, liliomos jegyek, ízben gyógynövényes, törökmézes, lágy ívű aromákkal. Aztán érkezik az Oremus 6 puttonyos aszú 2002-ből. Szinte még tombol a frissessége, de melegebb, árnyaltabb tónusokkal kényeztet. Lecsengésben már ott van a karamell, a narancslekvár és az asztalt gyümölcsök is, de soha nem tolakodóan. A búcsúpohár pedig egy 2003-as Tokaji Eszencia, lustán csorduló mézzel, csokoládéval és fügelekvárral. Így marad meg Tokaj-hegyalja az emlékeimben is. Hátradőlve, gondolkodva, hatalmasnak tűnő ragyogásával és apró, szelíd, visszafogott mosolygásával együtt. Az Oremusnál tett látogatással lezárult a Tokaji bortúra. És lezárult ez az év is.



Nem köszönök meg most mindenkinek egyesével mindent, hiszen félő, hogy kimaradnának olyanok, akik nagyon sokban segítették a munkámat, a tanulásomat, fejlődésemet. Nagyon sokan segítettek önzetlenül, szeretettel hívtak, vártak, és támogattak, amiben csak tudtak. Köszönöm nekik. Az olvasóknak pedig köszönöm az egész éves érdeklődést, remélem, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy kedvet kapjanak a bor világának felfedezéséhez, vagy ahhoz, hogy még közelebb kerüljenek hozzá. Nehéz év elé nézünk, és a nehézségek alól sajnos valószínűleg a Borgőz sem mentesül. Mi lesz, hogy lesz, nem tudni, de legalább ezen az estén koccanjanak gondtalanul a poharak. Minden kedves olvasómnak nagyon boldog új évet kívánok!

Nagy Zita


A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita – Borgőz
               
A Tokaj Prestige Csillagos Bortúra korábbi részei a Borgőzben:
  

2011. december 9., péntek

Keszthely újratöltve – 100 Hungarikum Bormustra másodszor

Mivel az első alkalommal tavaly decemberben, Keszthelyen megrendezett, egyedülálló 100 Hungarikum Bormustrára  idén is sor került, múlt hétvégén ismét Keszthely, azon belül pedig a Balaton Színház felé vettem az irányt. A rendezvény kapcsán nem véletlenül emlegetem állandóan és makacsul az egyedülálló jelzőt, hiszen valóban az. A világfajták bűvöletében ugyanis néha mintha kicsit elfeledkeznénk arról, hogy léteznek hungarikum szőlőfajtáink – no meg belőlük készült boraink -, amelyek egy része valóban figyelemre méltó, és minden túlzás nélkül állítható, hogy sokra hivatott.

100 Hungarikum Bormustra (teljes galériáért kattintson a képre!)

Éppen ezért nem elhanyagolható tény az sem, hogy valakinek e honban végre eszébe jutott, hogy a hungarikum fajtáknak is kellene szentelni egy tematikus bormustrát. Előadásokkal, sétáló kóstolóval, szakmai beszélgetésekkel, hungarikum vásárral, ahogyan azt kell. Csengei Ágotának, a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatónőjének jutott eszébe még egy évvel ezelőtt, hogy Bakonyi Karcsi bácsi szőlőnemesítő emlékére a Balaton Színház falai közé valamilyen boros eseményt kellene vinni. Az ötletet aztán Pampetrics György borkereskedő gondolta tovább, ő javasolta, hogy hungarikum fajtákról szóljon a bormustra.


Ezúttal a tavalyi rendezvény kínálata kiegészült új fajtákkal is, így idén kóstolható volt a Karát, a Purcsin, a Balafánt, a Néró, a Bajor, és a Messiás is. Ez utóbbi vörösborszőlő fajta nemrégiben éppen a keszthelyi Pannon Egyetem Georgikon Karán látta meg a napvilágot. A bormustra mindössze 1.500,- Ft-os (!) belépőjeggyel volt látogatható, ezért cserébe egy egyedi kóstolópoharat, nyolc szakmai előadást, egész napos korlátlan kóstolási lehetőséget, egy Bakonyi Karcsi bácsi életéről és munkásságáról szóló fotókiállítást, és egy Szarka Gyula Bordal koncertet kaptunk. Engem is elkapott a bőség zavara, igazából bármelyik ujjamat haraptam, fájt, így a délelőtti óráktól késő délutánig tartó előadássorozat egy-két részéről le kellett mondanom, hogy a kóstolásra is jusson elegendő idő.


Az előadások mindegyike érdekes témákkal foglalkozott, idén már nem csak a szőlőfajták bemutatására korlátozódott, hanem egyéb szakmai kérdéseket is boncolgatott. A szőlő és a bor vertikum jövedelmezőségéről Dr. Brazsil József tartott előadást, melynek egyik elgondolkodtató mondata az volt, hogy a borászatban a szeretet a legkomolyabb közgazdasági tényező. Vagyis szeretni kell a természetet, a szőlőt, a bort, na meg egymást is. Sárkány Péter előadásában a szőlő hasznosításának további lehetőségeit ismerhettük meg, gondolva itt a mag és a héj felhasználására. Mivel a téma olyan mély és sokrétű, egészségünk megőrzése szempontjából ráadásul rendkívül fontos is, röviden csak annyit írnék róla, hogy a gyógyszergyártó cégeket mostantól lehetőleg felejtsék el, helyettük pedig klikkeljenek a szőlőmagból készült termékekre, ismerjék meg, és használják is azokat.


Visszatérve a bormustrára, Dr. Kocsis László tanszékvezető egyetemi tanár a keszthelyi Georgikonon született szőlőfajtákat mutatta be. Kedvenc hungarikum fajtája egyébként a Korona, amely a tavalyi bormustrán már az én szívembe is belopta magát, de idén felhívta a figyelmet a Nektárra is, amely egyébként a Judit és a Cserszegi Fűszeres keresztezése. A fajta komoly sikereket ért és ér el nemzetközi téren is, de sajnos keveset ír róla a hazai szaksajtó. A Duna Borrégióhoz tartozó Imrehegyi Béla Borászat 2009-es késői szüretelésű Nektár bora például a brüsszeli International Wine Contest borversenyről aranyérmet hozott el. A szőlőfajtákat bemutató előadók táborát erősítette Heimann Zoltán, aki előadása elején rögtön az Év Bortermelője cím idei birtokosának, Vida Péter szekszárdi borásznak gratulált. Mint elmondta, Szekszárd bizony jó úton jár, sikerük titka talán abban rejlik, hogy végre rátaláltak a szekszárdi bor saját stílusára: a villányinál könnyedebb, játékosabb, mégis komoly borok születnek itt. Majoros László Tokaj-hegyaljáról, pontosabban Tarcalról érkezett borász előadásának pedig azért örültem, mert még élénken él bennem egy Furmint vaktesztes élmény a Majoros Pincészet kapcsán. Az előadás során a Furmint és Hárslevelű fajtákat ismerhettük meg, na meg Tokaj-hegyalja löszös oldalát.


Aztán belevetettem magam a kóstolásba. A tavalyi év tapasztalatai alapján inkább elfelejtettem az A-tól Z-ig történő kóstolási stratégiát, helyette csak bele-belecsipegettem a kínálatba. Mindenről írni lehetetlen, csak úgy, mint mindent megkóstolni, ezért csak néhány tételt emelnék ki a sorból. Első utam a Pintes fajta borához vezetett, a csáfordi Veress Pincészet 2008-as tételéhez. A fajtából hazánkban csak másfél hektár maradt fenn, ez a Veress Pincészetnél található, mindössze pár ezer palacknyi terem belőle évente. Illat- és aromagazdag bor, sok-sok szőlővirággal, finom parfümösséggel, frissítő citrusokkal. Szájban kis kesernye díszíti, a savhangsúlyt pedig a lecsengésben pergő ásványos-sós jegyek ellensúlyozzák. Aztán a Nektárt vettem górcső alá, a már említett Imrehegyi Béla Borászat tételét, és a Georgikon Tanüzem tételét. Előbbi tiszta, virágos-mézes, sok-sok muskotályos jeggyel, utóbbi már kiegészül némi pörkölt mogyoróval, teltebb, érettebb, komplexebb ízzel és felépítéssel. Nem maradt ki a Pannon Egyetem 2011-es Messiása sem, nagyon gazdag, érett, málnás-ribizlis illatával és finom tanninjaival.


És ha már vörös szekció, akkor kötelező kóstolás a Csókaszőlő! Elsőként Bussay 2009-esére csaptam le. Illatban érett meggy, némi ázott avar, füst, picit támadós alkohol. A test talán kicsit karcsú, de ez már csak akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a poharamba került a Vylyan Csóka 2009-es tétele. Számomra egyértelműen az este egyik legizgalmasabb és legszebben felépített vörösbora, benne érett meggy, fekete cseresznye, rózsabors és édesfűszerek, finom, lágy tanninok, friss savak, szép test és makulátlan tisztaság. Hosszas kóstolás következett aztán: Balafánt, Turán, Néró, Barátcsuha, és még sokáig sorolhatnám, hiszen közel 100 fajta sorakozott az asztalokon.


A következő igazán nagy élmény a Kerkaborum Vörcsöki Furmint 2008 volt, amely Bussay László, Heimann Zoltán és Sz. Kis László közös munkájának eredménye. A Kerka-patak mentén álló vörcsöki hegyen termett az alapanyag, érezhetően gyönyörűre. Telt és zamatos Furmint, benne mézes, körtés vonulat és vibráló ásványosság. Az este utolsó óráiban legnagyobb örömömre befutottak a bormustrára az etyeki Kertész Családi Pincészet tulajdonosai, Kertész Zoltán és felesége, Ágnes, akik 2008 óta készítenek borokat a szőlészetért és borkészítésért felelős Monostori Balázzsal. A 2008-as Kertész Zenit meggyőzött arról, hogy tényleg komolyan gondolják. Cizellált, komplex bor, novemberben szüretelt alapanyagból, kétévnyi hordós érleléssel, áradó ásványossággal, gyönyörűre érett gyümölcsökkel, kristálytiszta illatokkal és ízekkel, krémes, telt testtel.


A bormustra nagy tanulsága tehát, hogy ha a hungarikum fajták jó kezekbe és megfelelő termőhelyekre kerülnek, egyedi, izgalmas borok születhetnek belőlük. Természetesen akadt azért olyan fajta is, amelynek bora nem kimondottan állja meg önmagában a helyét, házasításokban azonban még mindig kiválóan teljesíthet. Érdemes tehát megismerni a hungarikum fajtákat, és erre a 100 Hungarikum Bormustra kiváló lehetőség. Mivel az idei rendezvény is sikeresen zárult, a tervek szerint jövőre is megrendezik. Én pedig addig is az alábbi gondolattal búcsúzom a keszthelyi eseménytől:  

Vannak, akik azt akarják elhitetni velünk, hogy mi az ő kedvükért, laptopon írt e-mailjeikre jöttünk le a fáról. Nekik üzenem, hogy a magyarságnak több mint százféle őshonos szőlőfajtája van.
(részlet Dlusztus Imre Akár a cövek - Látogatóban a hajdújárási Maurer Oszkárnál című írásából)



Fotók: Nagy Zita - Borgőz

2011. december 2., péntek

Akinél töltődik a lélek - Vida Péter az Év Bortermelője 2011 díj nyertese

Mivel legnagyobb bánatomra ma nem tudtam jelen lenni azon az ünnepélyes eseményen, ahol kihirdették az Év Bortermelője 2011 díj nyertesét, sajnos személyes élményekről ezúttal nem tudok beszámolni. Mivel azonban a mai esemény fontos hír a borvilágban, és - most már elárulhatom - jómagam is Vida Péterre adtam le voksomat, az alábbiakban boldogan osztom meg a hivatalos tájékoztatást, benne a szekszárdi borász néhány "lélektöltő" gondolatával:    

forrás: www.vidabirtok.hu (nagyításhoz kattintson a képre!)

2011. december 2-án 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője 2011” cím nyertesét.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

 A 2011. Év Bortermelője díj nyertese:

 Vida Péter,
a Szekszárdi borvidékről.

 „A Bor semmihez nem hasonlítható isteni csoda, mely az élővilág és az egész emberiség diadala. Negyven éve a szőlő és a bor körül forgolódom. Azt hiszem, a bor mindig előttünk jár, kevés a földi élet ahhoz, hogy mindent megtudjunk róla. Az alábbi gondolatot egy bölcs idős embertől hallottam: fiam, te olyan úton jársz, ahol sok probléma és feladat lesz az örömök mellett. Legyen célod az életben, s ha már úgy érzed, a cél közelében jársz, jusson eszedbe, hogy nem csupán a cél elérése volt fontos, hanem inkább az, hogy hogyan tudtad megtenni az odavezető utat.

Egykor a Debreceni Agrártudományi Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 58 éves szekszárdi borász egy konkrét esemény hatására kötelezte el magát a borászat mellet: "Rég történt már, első kadarka boromat beneveztem a helyi borversenyen, természetesen apám nevét írtam a nevezési lapra. Telt múlt az idő, már el is feledkeztem róla, amikor egy reggel édesapám kinyitja a helyi újságot, és a középső két oldalon nagy, öles betűkkel ezt olvassa: Vida Sándor kadarkája a megye legjobb kadarkája. Apám szigorú ember volt, de akkor elcsukló hangon mondta: meglásd, a jó Isten meghálálja. Innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy a bor és az én életem összekapcsolódik.”


Dolgozott üzemgazdászként, szőlészeti ágazat vezetőként is az Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezetnél, de 1995-ben úgy döntött, hogy megalapítja saját családi vállalkozását, a Vida Családi Birtokot, ahol három gyermekük is kiveszi részét a munkából. A La Vida sorozat sorra söpri be díjakat, Péter szívéhez mégis a Merlot és az Öregtőkék Kadarkája áll legközelebb, ez a két végtelenül kedves, bársonyos, szeretettel ölelő, melegséget árasztó bor szólítja meg igazán.

Mint minden embernek, neki is vannak tervei, vágyai, kívánságai. Péternek mindennél fontosabb, hogy a Jó Isten segítségével még sok szép és különleges évjárat szüreténél ott lehessen, szeretné minél több emberrel megismertetni a borvidéket, borait, és folyamatos törekvése, hogy a legnagyobb harmóniában éljen a természettel. Az elkövetkező tíz évben szeretné a meglévő területek folyamatos korszerűsítését, újratelepítését, új dűlők elindítását elérni, a borbirtok állandó technológiai újítása mellett szeretnék a magas színvonalú vendéglátást biztosítani.

Van egy munkaeszköz, amit soha nem adna kölcsön senkinek. A metszőollója. Féltve őrzi, hiszen ahogy 40 éve egyik tanítójától megtanulta, ez az eszköz nem más, mint pincéjének a kulcsa, hiszen a megfelelő metszés alapkövetelmény egy kiváló bor készítéséhez.A szekszárdi borásznak különösen szép, lírai gondolatai vannak a bor, mint csodás élőlény megszületéséről, a szőlőtőke szüret előtti szépségéről, aki ilyenkor megmutatja neki kikandikáló kék fürtjeit, és minden évben elvarázsolja őt őszi ruhakölteményének vöröses-sárgás színkavalkádjával. Ezek a gondolatok minden egyes bora kóstolásakor érezhetők, átélhetők. Amíg ő borairól mesél végtelen szeretettel, hosszú perceken át, addig borai róla, és két keze munkájáról suttognak hálával.

És mit ígér a borász annak, aki ellátogat hozzá?

„Nálunk a borkóstolók kissé mások, mint az általában megszokottak. Szeretném megértetni mindenkivel, hogy a bor isteni csoda, nekünk embereknek kell megváltoznunk, hogy ezt igazán megértsük. Ezért nemcsak magát a bort mutatom be, hanem ami mögötte van: megszólal a zene, elhangzik néhány epigramma, és a lélek töltődik, ez mindenkit megérint.”

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

Áts Károly – Tokaji borvidék

Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék

Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék

Heimann Zoltán – Szekszárdi borvidék

Vida Péter – Szekszárdi borvidék




(forrás: Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...