Ismét eltelt egy év. Az idei utolsó poszt egy májusi élmény. Nem akartam ugyanis egész évre visszatekintő, évösszefoglaló írással zárni. Minden lenyomat, minden emlék ott van úgyis bennem, és viszem valamennyit magammal tovább. Nem lehet rájuk nem emlékezni. Bár az idő néha szépít, néha éppen hogy torzít, de sosem tétlenkedik. Az Oremusnál tett látogatás is csak mostanra „érett be”. Miért? Mert borokról írni viszonylag egyszerű, nem tartott volna semeddig az ott kóstolt 6 bort kielemezni, majd gyorsan „papírra” vetni, de… Aki kicsit is ismer, tudja, hogy elsősorban az adott bor mögött álló emberek érdekelnek, mindaz, amit ők gondolnak, éreznek a világról. És a természet érdekel, ahol ezek az emberek mindennapjaikat élik, ahol a szőlő a gyökereit végérvényesen, feltétlen hűséggel és bizalommal, örök időkre a mélybe ereszti, ahol aztán hosszú, aggódással teli és küzdelmes folyamat után a bor megszületik.
 |
| Bacsó András - Teljes képgalériáért klikkeljen a képre! |
Ezért (is) volt számomra nagy élmény Tolcsván, a Tokaj-Oremusnál tett látogatás. Találkozhattam ugyanis Bacsó Andrással, az Oremus borászával, akinek gondolatai pontosan azt az érzéki, misztikus világot, az életnek azt a nagyon gazdag, motiváló területét közvetítették, amelyről a bor szól, amelynek a lényünkké kell(ene) válnia, mert másképpen bort tölteni a pohárba nem lehet, de legalábbis nem érdemes. Ha pedig emiatt ismét elér a szentimentalizmus vádja, hát állok elébe, mi több, a mai felületes világban boldogan vállalom e kritikát. Hogy hiteles-e mindaz, amit Bacsó András közvetít, ha nem is előbb, de a borok kóstolása során úgyis kiderül. Hogy valós-e az az „igényesség, ápoltság és nemesség”, amelyről a nemespenésszel puhára bélelt, táncoló gyertyalángtól időnként felfénylő pincében sétálva beszél, azt majd a poharakba csorduló nedűk ellenjegyzik.
A Tokaj-Oremus a spanyol Vega Sicilia testvérbirtokaként jött létre 1993-ban, az Álvarez család, azon belül is Pablo Álvarez projektjeként. Tolcsván, a család hegyaljai „haciendájában” kezdjük a birtoklátogatást. Magával ragadó a spanyol belsőépítészet, a mozgalmas minták, a sok virágmotívum, az erőteljes színek - narancs, zöld, vörös, arany -, a sok festmény és dísztárgy ellenére sem zsúfoltak a terek, az arányok finoman hangoltak, valamilyen egyszerre vérbő, egyszerre visszafogott szalonelegancia árad a helyiségekből. Itt fogjuk majd kóstolni a borokat is, de előtte körbejárjuk a pincészetet. Az érlelőpince járataival kezdjük az ismerkedést, amely öt kilométeren keresztül húzódik a föld alatt, és ahol a már említett, puha, vastag nemespenész borít mindent. Aztán a föld fölött folytatjuk, az 1999-es építésű, hatalmas és modern borászati létesítményben. Közben András arról beszél, hogy a pincészet számára nagyon fontos a száraz bor, a termelés 50%-át ez teszi ki. Mindehhez olyan dűlő adja az alapanyagot, mint a Mandulás (egykori nevén Mandolás).
Miután körbejártuk a birtokot és megcsodáltuk Tolcsva dimbes-dombos, templomtornyos, szőlősorokkal barázdált panorámáját, a „szalonba” húzódunk, ahol a kóstolást és a beszélgetést egy 2009-es Mandolás Furminttal kezdjük. Szép, egyenes tartású bor, csodálatos tisztasággal és erővel. Krémesség, citrusok, ásványok, toast-os aromák, kerek egészben. 2007-es testvére is pohárba kerül, illatban és ízben még gazdagabb, még összetettebb, mazsolás, „likőrös”, pörkölt mogyorós aromákkal, telt, krémes testtel. Amíg a két Furmint lassan nyílik a pohárban, és mindegyik megmutatja jellegét, Bacsó András egy nagyon fontos gondolatát osztja meg. Számára ugyanis az elegancia nagyobb kritérium, mint a túláradó gyümölcsösség, a „kompótosság”, szerinte szebb egyensúlyok kellenek, és nem a kihívó, kirívó játékok. A két Furmint ékes példája ennek a szellemiségnek, nem érzem, hogy a bor túl sok lenne, nincs bennük tobzódás, erőltetettség és agyonhajtottság, csak letisztult és határozott vonalak.
 |
| A zongoránál Doszpod László |
Édes Szamorodnival folytatjuk, 2007-ből. Barátságos és könnyen értelmezhető bor, ahogy András fogalmaz: - Elegáns, nem túlburjánzó, megáll azon a határon, amikor már tolakodó lenne. Miközben kortyolunk, szóba kerül a bor misztikus világa is. Mert hát ki ne értené, vagy leginkább érezné, hogy a bor vágyakat kelt, legyen az beszélgetés utáni vágy, éhség, vagy éppen szerelem. És beszélgetünk Tokaj – a ma divatos, de rendkívül száraz kifejezéssel élve – versenyképességéről is. Ami nem más, mint az egyedi és rendkívül összetett termőhelyek, az egyedülálló klíma, a fahordós érlelési rendszer, és a tökéletes borászati vonalra való törekvés. Illetve ennél sokkal több. Megint Bacsó Andrást kell idéznem, aki szerint Tokaj-hegyalja akkor lesz igazán kivételes, ha megtelik érzelmekkel. Sokszereplős történet ez. A szőlészek és borászok munkáján túl szükség van akár a művészek, az írók, a zenészek, a közéleti személyiségek munkájára is. De a „fogyasztók” munkájára is, hiszen – ahogy András fogalmaz – „ha nem ismerem a borokat, nem ismerem a kultúrát sem.”
Eközben két aszúval ismerkedünk, elsőként az Oremus 5 puttonyos aszúval 2005-ből. Meglepő módon nem támadó aszalt gyümölcsös orgia tör ki a pohárból, hanem nagyon finomra hangolt, kamillás, bodzás, liliomos jegyek, ízben gyógynövényes, törökmézes, lágy ívű aromákkal. Aztán érkezik az Oremus 6 puttonyos aszú 2002-ből. Szinte még tombol a frissessége, de melegebb, árnyaltabb tónusokkal kényeztet. Lecsengésben már ott van a karamell, a narancslekvár és az asztalt gyümölcsök is, de soha nem tolakodóan. A búcsúpohár pedig egy 2003-as Tokaji Eszencia, lustán csorduló mézzel, csokoládéval és fügelekvárral. Így marad meg Tokaj-hegyalja az emlékeimben is. Hátradőlve, gondolkodva, hatalmasnak tűnő ragyogásával és apró, szelíd, visszafogott mosolygásával együtt. Az Oremusnál tett látogatással lezárult a Tokaji bortúra. És lezárult ez az év is.
Nem köszönök meg most mindenkinek egyesével mindent, hiszen félő, hogy kimaradnának olyanok, akik nagyon sokban segítették a munkámat, a tanulásomat, fejlődésemet. Nagyon sokan segítettek önzetlenül, szeretettel hívtak, vártak, és támogattak, amiben csak tudtak. Köszönöm nekik. Az olvasóknak pedig köszönöm az egész éves érdeklődést, remélem, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy kedvet kapjanak a bor világának felfedezéséhez, vagy ahhoz, hogy még közelebb kerüljenek hozzá. Nehéz év elé nézünk, és a nehézségek alól sajnos valószínűleg a Borgőz sem mentesül. Mi lesz, hogy lesz, nem tudni, de legalább ezen az estén koccanjanak gondtalanul a poharak. Minden kedves olvasómnak nagyon boldog új évet kívánok!
A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita – Borgőz
A Tokaj Prestige Csillagos Bortúra korábbi részei a Borgőzben:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése