Valahogy úgy van ez most már "kötelezően" jó ideje, hogy ha nyár, akkor Balaton, rozéhosszúlépés, aztán tenger, borbárok, halsütödék, kagylófaló helyek, és bringa, ha pedig tavasz, akkor Bortavasz és Dél-Burgenland. Igen, most így visszafelé haladva az időben, egyfajta időbeli invariancia gyanánt, ha már állítólag létezik ilyen, használjuk is. Szóval ez az írás - pontosabban annak váz(lat)a - még akkor született, amikor napokon át kopácsolt kint az eső, akác- és bodzavirágot szüretelt vadul a szél, a rádió a nyugat-magyarországi árvízhelyzetet elemezte, én pedig a létező legvastagabb pulcsimba burkolózva klimpíroztam a billentyűzeten. Tavasz volt - vagy ősz, vagy tél, vagy nyár, de leginkább a négy évszak bolondos kevercse - mi pedig negyedszerre is ellátogattunk Dél-Burgenland nyitott pincéibe.
A két napos túrát Rohoncon kezdtük Straka-éknál, már csak azért is, mert mióta 2013-ban a Bortavasz Wein Guide-jában egyszerre csaptunk rá Thomas szőlősorok között Vespával motorozós fotójára, majd el is látogattunk hozzá, azóta számunkra "kötelező" látogatandó-kóstolandó hely - még néhány pincészettel együtt - évről évre.
Idén is bekukkantottunk tehát a rohonci tektonikai ablakon, vagyis megkóstoltuk a "Rechnitzer Fenster" - az erózió által lepusztított takarók alól előkerült, néhol "fiatal" kőzetekkel keveredett nagyon régi alapkőzet (szürke- és zöld pala) - adta jegyeket a borokban. Elsőként az Olaszrizlingekben (Welschriesling), így a 2014-es ásványos, harsogó, frissességtől kicsattanó, majd a 2013-as kerekebb, selymesebb, dorombolóbb, picit "déliesebb" karakterű tételben.
Majd a 2014-es Sauvignon Blanc-nal újra megdőlt a "nemkedvelemannyiraasauvignonblanc-t", amúgy helytelen beidegződésem "rohoncos" ásványosságával, sós, friss gyümölcsös, nyári almás-citrusos karakterével - és gyorsan megjegyzem, a második nap végén egy olyan Sauvignon Blanc élményt kaptunk Thomas Kopfensteiner prezentálásában (nem saját bora volt az), amely végképp elűzte belőlem a fajta iránt érzett "bizonytalanságot", de erről majd a záró részben.
Mielőtt a hordós érlelésű, régebbi évjáratokra tértünk volna át, megágyaztunk kicsit a boroknak, vagyis falatozgattunk Straka-ék mangalica szalonnájából, ami meglehetősen izgalmas volt rozmaringos-sós pácával, a hozzá kortyolt 2014-es Welschriesling pedig remek "zsíroldónak" bizonyult, a savak szépen csúsztatták le a finom falatokat egymás után. Aztán felfedeztük Straka-éknál a világ, na jó, mondjuk Ausztria legjobb diós kiflijét is, hájas tésztából, félig még melegen, picike porcukor lehelettel a tetején, aprócska roppanós-grillázsos ízű diódarabkákkal a töltelékben. Hiányzik azóta is, sokat gondolok rá, na...
A többi bor kóstolásához már kimerészkedtünk az épület elé a napsütésbe, de megállapítottuk, hogy Straka-éknál mindig fúj a szél, ami ugye nem baj, már persze a szőlőterületeknek, mi viszont inkább felvettük magunkra az összes magunkkal vitt ruházatot. Szépen sorban kóstoltuk az egyfolytában talajról "mesélő" borokat: a 30 éves tőkékről szüretelt Alte Reben 2013 (Weißburgunder és Welschriesling), a 2012-es Chardonnay Reserve tételt, majd a vörös szekciót is, amelyek közül a 2012-es Eisenberg DAC Reserve tétel (16 hónap 500 l-es hordóban) mutatta most legszebb mosolyát finom gyümölcseivel, visszafogott, mégis "támogató" tanninjaival, komplex felépítésével, és a talaj hamisítatlan ásványosságával kiegészülve. (Az Eisenberg DAC, vagyis a Districtus Austriae Controllatus megkülönböztető jelzést a 2009-es évjárattal kezdődően viselhetik a régió előírás szerint készült Kékfrankosai klasszikus (Klassik), illetve Reserve kategóriában.)
Aztán lefelé "ereszkedtünk" Rohonc szőlőhegyén, és beugrottunk még egy-két pincébe, amolyan villámlátogatás erejéig, hiszen sok teendőnk volt még aznap - gondolok itt arra, hogy a képzeletbeli forgatókönyvünkbe beírtuk Deutsch-Schützenben Kopfensteinerék meglátogatását, márpedig náluk általában annyi izgalmas tétellel találkozhatunk a "meghirdetett" tételeken kívül, hogy az előre kinyomtatott Wein Guide-ba az ő pincészetükhöz plusz jegyzetlapot kellene nyomtatni.
Még néhány rohonci tételbe belekóstoltunk tehát, csak hogy megjegyezzük jól a terroir adta egyedi jegyeket, illetve, hogy megismerjük a kisebb területeken dolgozó gazdák termőhelyet tükröző borait. Benéztünk Dr. Michael Varsits pincészetéhez, ahol kóstolhattunk 2014-es Geschriebenstein Welschriesling-et, amely egy nagyon fontos rohonci összefogás eredménye. Először 2013-ban, Jürgen Horvath pincészetében találkoztunk a nyolc borász összefogásával készített Olaszrizlinggel. Geschriebenstein egyenlő Írottkő, mely Nyugat-Magyarország és Burgenland legmagasabb pontja a maga 884 méterével. 4-5000 palacknyi saját Olaszrizlinget készít a nyolc borász a Kőszegi-hegység déli, Olaszrizling által igencsak kedvelt, könnyű pala alapkőzetű, bőségesen napsütötte lejtőjén, mely Geschriebenstein Welschriesling márkanéven kerül Ausztriában piacra.
Emmerich Wanger negyedik generációs pincészetében folytattuk a rohonci "terroir-vadászatot". Itt az Olaszrizlingen túl találkozhattunk a Burgenlandban nagyon népszerű, direkttermő szőlőből készült Uhudlerrel is, pontosabban annak Frizzante változatával, amely Wa-Hudler néven fut a pincészetnél. A zamatos-édeskés, erőteljes szőlőaromáktól illatozó, virgonc bubikkal vidámra hangolt hideg Frizzante után lesétáltunk a hegyről, hogy bekukkantsunk Mandl-ékhoz, akik szintén a Geschriebenstein Welschriesling "közösségében" készítenek Olaszrizlinget, és akiknél a házigazda, Erhard vezetésével korábban már bejártuk "pincétől a padlásig" a borászatot, megismerve például hordóikat is, melyek franciaországi Allier erdeiből származó tölgyfából készülnek. A talajt még búcsúzóul újra megmutató Eisenberg DAC Reserve Kékfrankossal köszöntünk el Rohonctól, és utaztunk tovább Deutsch-Schützen-be.
Bortavaszozós múltunk második napjától - vagyis 2012 óta - abszolút "favorit" nálunk a Kopfensteiner pincészet, tehát mindig visszatértünk ide, ahogy idén is. Amolyan biztos pont, és ahogy fentebb már írtam, bizony pótlapra lenne szükség az előre nyomtatott praktikus kis Wein Guide-ban, annyi remek tétel kóstolható ilyenkor, ráadásul Astrid és Thomas vendégszeretete is kiemelkedő. Végre az időjárás is úgy döntött, hogy villant a Bortavasz alkalmából egy kicsit erőteljesebb napsütést, így nagyon jól esett indításnak a Kékfrankosból készült szupergyümölcsös, jó savú Frizzante Rosé. Némi kis sonka és sajt falatozás után aztán belevágtunk egy olyan sor kóstolásába, amelynek minden jegyzetét a terjedelem miatt lehetetlen megosztani, néhány tételt azonban érdemes kiemelni.
2012-es tételekkel indítottuk a vörösborok kóstolását: először a Weinberg dűlő Kékfrankosát, majd szép sorban a többi DAC Reserve tételt szálazgattuk (volt mit!), úgy mint az étcsokoládés-meggyes, remek savakkal és ásványossággal rendelkező Szapary-t, vagy a kicsit "dorombolóbb", magasabb alkoholérzetű, ribizli, áfonya, fekete-cseresznye zamatokkal, és talán már írnom sem kell, a talaj egyedi jegyeivel teli Saybritz-t. Aztán visszafelé kalandoztunk az időben, kedvencünk lett a 2011-es Merlot, a 2009-es Saybritz, és a 2008-as Weinberg tétel is. A végén aztán persze érkeztek a "nagy durranások", vagyis a magnum palackos tételek is, Merlot 2008-ból, Kékfrankos 2007-ből, és a négyszeres magnum, vagyis a 6 literes palackos, 2008-as Border (Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon házasítás), mely 20 hónapot töltött kis tölgyhordóban.
A nap záró-, majd a másnap nyitóakkordjaként ellátogattunk még a szombathelyi buszok indulási és érkezési helyén, vagyis Eberau központjában felállított "Borfaluba", ahol a borok mellett néhány, elsősorban az Uhudlerre alapozott kulináris érdekességet ismerhettünk meg, így például az Uhudler likőrt, az Uhula névre hallgató lekvárt, és az Uhudler krémmel töltött csokoládét is.
Nagyon rövid pihenő után a második, kicsit esős-borongós napot Deutsch-Schützen-ben töltöttük. Az általunk tavaly felfedezett és akkor meg is "énekelt" StephanO pincészetnél kezdtünk, méghozzá nemcsak borokkal, hanem nagyon finom falatokkal is, a meineWeideGans gazdaság jóvoltából, ahol a libák szabadon szaladgálnak a zöld és buja legelőkön, és ahol a zamatos fű mellé gabonaféléket, árpát, zabot, búzát falatoznak. Így lesz nagyon finom, és alacsony zsírtartalmú a húsuk, valamint kifogástalan minőségű a libamáj.
Háromféle falatot kóstolunk, elsőként a májpástétomosat, amelyben a libamájat vajjal, tejszínnel, vörösborral és fűszerekkel keverték krémesre, tetejére pedig a szintén a Weidegans által készített alma-füge chutney került, amely mákkal, bourbon vaníliával, valamint chilivel ízesített. (Egyébként valamennyi, Weidegans termék gluténmentes, nem tartalmaz tartósítószereket sem). Ehhez a falathoz egyszerűen mennyei volt az első StephanO tétel, vagyis az Ariel Frizzante, amely Müller Thurgau, Muscadet, és Olaszrizling házasítása. Másodikként tökmagpesto-t kóstoltunk, majd kedvencem, a rillette került tányérra, amely lágyan szálaira omló textúrájával, és finom fűszereivel (kakukkfű, majoránna, fokhagyma) teljesen levett a lábamról, no meg jól meg is alapozott az aznapi boroknak. (Érdemes a Weidegans többi termékét is megismerni, például az almafán füstölt libamellet, az áfonyachutney-t, vagy a balzsamecettel, gyömbérrel, fehérborral készülő szilvachutney-t is).
Ahogy tavaly, úgy idén is Monikával (Dr. Monika Killer) és Stephan-nal (Dr. Stephan Oberpfalzer) kóstoltuk végig a borokat, vagyis a Shakespeare karakterek nevét viselő tételeket, köztük az Iris névre hallgató 2013-as Blaufränkisch Frizzante Rosé-t, és a 2014-es Miranda Rosé-t (80% Kékfrankos, 20% Zweigelt). Mindkét tétel "déliesebbre" hangolt, tiszta gyümölcsösségről (nem tutti-fruttiról!), kicsit "testesebb" felépítésről, ásványosságról szólt, amolyan Provance-i stílusban.
Aztán a vörösborok következtek: a kifinomult gyümölcsű, kakaóval szórt meggyes ízvilágú, finom tanninú, jó ivású Sebastian Reserve 2012 Zweigelt, a Bortavaszhoz kapcsolódó Wein Trophy borverseny idei díjazottja, a Trinculo 2013 Eisenberg DAC, a 60 éves ültetvényről származó, spontán erjesztésű, 16 hónapig hordóban érlelt Prospero 2012 Eisenberg DAC Reserve tétel, végül a Stephano Rot Cuvée 2012 (50% Merlot, 30% Cabernet Sauvignon, 20% Cabernet Franc), amely 26 hónapig pihent hordóban, és amelynek finom ásványai, gyümölcsei, hosszú lecsengése még a következő pincészetig is velünk tartottak.
Következő állomásként a Schützenhof pincészetnél ugrottunk le a buszról egyfajta rögtönzött ötlet alapján, és milyen jól tettük, mert egy régi évjáratos kóstolóba csöppenhettünk bele, az édesapa vezetésével. 2004-ben kezdtük a Schützenhof "történelemórát", a 3-Klang tétellel, amely Merlot, Cabernet Sauvignon és Pinot Noir házasítása, és amelyek összetevői külön-külön 2 évig, majd házasítva 1 évig pihentek hordóban. Majd 2002-ben folytattuk, a csokoládés, málna és ribizli zamatokkal, és finom tanninokkal teli Kastellan tétellel. A 2000-es Merlot picit hűvösebb, eukaliptuszos illatokkal fogadott minket, az amerikai hordó "édessége" viszont nagyon finom zamatokat adott a borhoz (mint azt megtudtuk, a Merlot-hoz inkább amerikai hordót használnak, a Kékfrankoshoz inkább franciát).
A Senior Blaufränkisch tétellel már 1997-ig léptünk vissza, és ebből az évjáratból még egy tételt, a Kastellan házasítást is megkóstoltuk (Merlot, Cabernet Sauvignon, Kékfrankos és Zweigelt azonos arányban). A Kastellan-ban egyébként melegebb évjáratokban több a Kékfrankos, illetve a Cabernet Sauvignon, hűvösebb évjáratokban pedig a Zweigelt és a Merlot. A végén egy 1996-os tétel, a Zweigelt Selection-t kóstoltuk, amely 60 éves tőkék termése (mármint 1996-ban voltak a tőkék 60 évesek), és az évjáratot jellemzi, hogy ebben az évben például Kastellan házasítás nem készült, mert nem ért be tökéletesen a Cabernet Sauvignon.
Érdekes volt a régi évjáratokat végigkóstolni, és bár pár tétel már javában túl volt a csúcsán, sőt, néhányuk teljesen végigjárta életútját, a talaj jegyei még mindig érezhetően ott voltak a borokban.
Hogy még egy kicsit gyakoroljunk, és kóstoljuk a különböző palackméretek adta érlelési jegyeket, bekukkantottunk a Wachter-Wiesler pincészethez is. Itt, mondhatni növekvő sorrendben végigmustráltunk néhány palackméretet, kóstolgatva, mit is tud a 0,75 l-es palack duplázódása, triplázódása, és így tovább.
A napot - és egyben az idei Bortavaszt is - Kopfensteinerékhez visszatérve zártuk, ezúttal azonban már nem kóstolni tértünk be, csupán a szemerkélő eső elől húzódtunk fedett helyre. Thomas azonban olyan kedves volt, hogy még két tétellel lepett meg minket, ezúttal azonban nem saját pincéjéből. Neki köszönhetően ismerhettük meg a dél-stájer Erich és Walter Polz pincészetének egyik remekét, a 2012-es Hochgrassnitzberg Sauvignon Blanc-t, amely hosszú érlelésének és a talaj agyagos-mészköves adottságának köszönhetően gazdag aromájával, sokrétű karakterével, nagyon finom savkészletével, és kifejező ásványosságával okozott maradandó élményt. Aztán pezsgővel zártunk, méghozzá a szintén dél-stájer Paschek pincészet blanc de blanc-jával, amely nagyon szép lezárása volt az idei Bortavasznak.
Jövőre folytatjuk...
 |
| Thomas Straka |
Idén is bekukkantottunk tehát a rohonci tektonikai ablakon, vagyis megkóstoltuk a "Rechnitzer Fenster" - az erózió által lepusztított takarók alól előkerült, néhol "fiatal" kőzetekkel keveredett nagyon régi alapkőzet (szürke- és zöld pala) - adta jegyeket a borokban. Elsőként az Olaszrizlingekben (Welschriesling), így a 2014-es ásványos, harsogó, frissességtől kicsattanó, majd a 2013-as kerekebb, selymesebb, dorombolóbb, picit "déliesebb" karakterű tételben.
Majd a 2014-es Sauvignon Blanc-nal újra megdőlt a "nemkedvelemannyiraasauvignonblanc-t", amúgy helytelen beidegződésem "rohoncos" ásványosságával, sós, friss gyümölcsös, nyári almás-citrusos karakterével - és gyorsan megjegyzem, a második nap végén egy olyan Sauvignon Blanc élményt kaptunk Thomas Kopfensteiner prezentálásában (nem saját bora volt az), amely végképp elűzte belőlem a fajta iránt érzett "bizonytalanságot", de erről majd a záró részben.
Mielőtt a hordós érlelésű, régebbi évjáratokra tértünk volna át, megágyaztunk kicsit a boroknak, vagyis falatozgattunk Straka-ék mangalica szalonnájából, ami meglehetősen izgalmas volt rozmaringos-sós pácával, a hozzá kortyolt 2014-es Welschriesling pedig remek "zsíroldónak" bizonyult, a savak szépen csúsztatták le a finom falatokat egymás után. Aztán felfedeztük Straka-éknál a világ, na jó, mondjuk Ausztria legjobb diós kiflijét is, hájas tésztából, félig még melegen, picike porcukor lehelettel a tetején, aprócska roppanós-grillázsos ízű diódarabkákkal a töltelékben. Hiányzik azóta is, sokat gondolok rá, na...
A többi bor kóstolásához már kimerészkedtünk az épület elé a napsütésbe, de megállapítottuk, hogy Straka-éknál mindig fúj a szél, ami ugye nem baj, már persze a szőlőterületeknek, mi viszont inkább felvettük magunkra az összes magunkkal vitt ruházatot. Szépen sorban kóstoltuk az egyfolytában talajról "mesélő" borokat: a 30 éves tőkékről szüretelt Alte Reben 2013 (Weißburgunder és Welschriesling), a 2012-es Chardonnay Reserve tételt, majd a vörös szekciót is, amelyek közül a 2012-es Eisenberg DAC Reserve tétel (16 hónap 500 l-es hordóban) mutatta most legszebb mosolyát finom gyümölcseivel, visszafogott, mégis "támogató" tanninjaival, komplex felépítésével, és a talaj hamisítatlan ásványosságával kiegészülve. (Az Eisenberg DAC, vagyis a Districtus Austriae Controllatus megkülönböztető jelzést a 2009-es évjárattal kezdődően viselhetik a régió előírás szerint készült Kékfrankosai klasszikus (Klassik), illetve Reserve kategóriában.)
Aztán lefelé "ereszkedtünk" Rohonc szőlőhegyén, és beugrottunk még egy-két pincébe, amolyan villámlátogatás erejéig, hiszen sok teendőnk volt még aznap - gondolok itt arra, hogy a képzeletbeli forgatókönyvünkbe beírtuk Deutsch-Schützenben Kopfensteinerék meglátogatását, márpedig náluk általában annyi izgalmas tétellel találkozhatunk a "meghirdetett" tételeken kívül, hogy az előre kinyomtatott Wein Guide-ba az ő pincészetükhöz plusz jegyzetlapot kellene nyomtatni.
Még néhány rohonci tételbe belekóstoltunk tehát, csak hogy megjegyezzük jól a terroir adta egyedi jegyeket, illetve, hogy megismerjük a kisebb területeken dolgozó gazdák termőhelyet tükröző borait. Benéztünk Dr. Michael Varsits pincészetéhez, ahol kóstolhattunk 2014-es Geschriebenstein Welschriesling-et, amely egy nagyon fontos rohonci összefogás eredménye. Először 2013-ban, Jürgen Horvath pincészetében találkoztunk a nyolc borász összefogásával készített Olaszrizlinggel. Geschriebenstein egyenlő Írottkő, mely Nyugat-Magyarország és Burgenland legmagasabb pontja a maga 884 méterével. 4-5000 palacknyi saját Olaszrizlinget készít a nyolc borász a Kőszegi-hegység déli, Olaszrizling által igencsak kedvelt, könnyű pala alapkőzetű, bőségesen napsütötte lejtőjén, mely Geschriebenstein Welschriesling márkanéven kerül Ausztriában piacra.
Emmerich Wanger negyedik generációs pincészetében folytattuk a rohonci "terroir-vadászatot". Itt az Olaszrizlingen túl találkozhattunk a Burgenlandban nagyon népszerű, direkttermő szőlőből készült Uhudlerrel is, pontosabban annak Frizzante változatával, amely Wa-Hudler néven fut a pincészetnél. A zamatos-édeskés, erőteljes szőlőaromáktól illatozó, virgonc bubikkal vidámra hangolt hideg Frizzante után lesétáltunk a hegyről, hogy bekukkantsunk Mandl-ékhoz, akik szintén a Geschriebenstein Welschriesling "közösségében" készítenek Olaszrizlinget, és akiknél a házigazda, Erhard vezetésével korábban már bejártuk "pincétől a padlásig" a borászatot, megismerve például hordóikat is, melyek franciaországi Allier erdeiből származó tölgyfából készülnek. A talajt még búcsúzóul újra megmutató Eisenberg DAC Reserve Kékfrankossal köszöntünk el Rohonctól, és utaztunk tovább Deutsch-Schützen-be.
Bortavaszozós múltunk második napjától - vagyis 2012 óta - abszolút "favorit" nálunk a Kopfensteiner pincészet, tehát mindig visszatértünk ide, ahogy idén is. Amolyan biztos pont, és ahogy fentebb már írtam, bizony pótlapra lenne szükség az előre nyomtatott praktikus kis Wein Guide-ban, annyi remek tétel kóstolható ilyenkor, ráadásul Astrid és Thomas vendégszeretete is kiemelkedő. Végre az időjárás is úgy döntött, hogy villant a Bortavasz alkalmából egy kicsit erőteljesebb napsütést, így nagyon jól esett indításnak a Kékfrankosból készült szupergyümölcsös, jó savú Frizzante Rosé. Némi kis sonka és sajt falatozás után aztán belevágtunk egy olyan sor kóstolásába, amelynek minden jegyzetét a terjedelem miatt lehetetlen megosztani, néhány tételt azonban érdemes kiemelni.
A nap záró-, majd a másnap nyitóakkordjaként ellátogattunk még a szombathelyi buszok indulási és érkezési helyén, vagyis Eberau központjában felállított "Borfaluba", ahol a borok mellett néhány, elsősorban az Uhudlerre alapozott kulináris érdekességet ismerhettünk meg, így például az Uhudler likőrt, az Uhula névre hallgató lekvárt, és az Uhudler krémmel töltött csokoládét is.
Nagyon rövid pihenő után a második, kicsit esős-borongós napot Deutsch-Schützen-ben töltöttük. Az általunk tavaly felfedezett és akkor meg is "énekelt" StephanO pincészetnél kezdtünk, méghozzá nemcsak borokkal, hanem nagyon finom falatokkal is, a meineWeideGans gazdaság jóvoltából, ahol a libák szabadon szaladgálnak a zöld és buja legelőkön, és ahol a zamatos fű mellé gabonaféléket, árpát, zabot, búzát falatoznak. Így lesz nagyon finom, és alacsony zsírtartalmú a húsuk, valamint kifogástalan minőségű a libamáj.
Háromféle falatot kóstolunk, elsőként a májpástétomosat, amelyben a libamájat vajjal, tejszínnel, vörösborral és fűszerekkel keverték krémesre, tetejére pedig a szintén a Weidegans által készített alma-füge chutney került, amely mákkal, bourbon vaníliával, valamint chilivel ízesített. (Egyébként valamennyi, Weidegans termék gluténmentes, nem tartalmaz tartósítószereket sem). Ehhez a falathoz egyszerűen mennyei volt az első StephanO tétel, vagyis az Ariel Frizzante, amely Müller Thurgau, Muscadet, és Olaszrizling házasítása. Másodikként tökmagpesto-t kóstoltunk, majd kedvencem, a rillette került tányérra, amely lágyan szálaira omló textúrájával, és finom fűszereivel (kakukkfű, majoránna, fokhagyma) teljesen levett a lábamról, no meg jól meg is alapozott az aznapi boroknak. (Érdemes a Weidegans többi termékét is megismerni, például az almafán füstölt libamellet, az áfonyachutney-t, vagy a balzsamecettel, gyömbérrel, fehérborral készülő szilvachutney-t is).
Aztán a vörösborok következtek: a kifinomult gyümölcsű, kakaóval szórt meggyes ízvilágú, finom tanninú, jó ivású Sebastian Reserve 2012 Zweigelt, a Bortavaszhoz kapcsolódó Wein Trophy borverseny idei díjazottja, a Trinculo 2013 Eisenberg DAC, a 60 éves ültetvényről származó, spontán erjesztésű, 16 hónapig hordóban érlelt Prospero 2012 Eisenberg DAC Reserve tétel, végül a Stephano Rot Cuvée 2012 (50% Merlot, 30% Cabernet Sauvignon, 20% Cabernet Franc), amely 26 hónapig pihent hordóban, és amelynek finom ásványai, gyümölcsei, hosszú lecsengése még a következő pincészetig is velünk tartottak.
Következő állomásként a Schützenhof pincészetnél ugrottunk le a buszról egyfajta rögtönzött ötlet alapján, és milyen jól tettük, mert egy régi évjáratos kóstolóba csöppenhettünk bele, az édesapa vezetésével. 2004-ben kezdtük a Schützenhof "történelemórát", a 3-Klang tétellel, amely Merlot, Cabernet Sauvignon és Pinot Noir házasítása, és amelyek összetevői külön-külön 2 évig, majd házasítva 1 évig pihentek hordóban. Majd 2002-ben folytattuk, a csokoládés, málna és ribizli zamatokkal, és finom tanninokkal teli Kastellan tétellel. A 2000-es Merlot picit hűvösebb, eukaliptuszos illatokkal fogadott minket, az amerikai hordó "édessége" viszont nagyon finom zamatokat adott a borhoz (mint azt megtudtuk, a Merlot-hoz inkább amerikai hordót használnak, a Kékfrankoshoz inkább franciát).
A Senior Blaufränkisch tétellel már 1997-ig léptünk vissza, és ebből az évjáratból még egy tételt, a Kastellan házasítást is megkóstoltuk (Merlot, Cabernet Sauvignon, Kékfrankos és Zweigelt azonos arányban). A Kastellan-ban egyébként melegebb évjáratokban több a Kékfrankos, illetve a Cabernet Sauvignon, hűvösebb évjáratokban pedig a Zweigelt és a Merlot. A végén egy 1996-os tétel, a Zweigelt Selection-t kóstoltuk, amely 60 éves tőkék termése (mármint 1996-ban voltak a tőkék 60 évesek), és az évjáratot jellemzi, hogy ebben az évben például Kastellan házasítás nem készült, mert nem ért be tökéletesen a Cabernet Sauvignon.
 |
| Mert néha a méret (is) lényeg - palackok a Wachter-Wiesler pincészetnél |
Érdekes volt a régi évjáratokat végigkóstolni, és bár pár tétel már javában túl volt a csúcsán, sőt, néhányuk teljesen végigjárta életútját, a talaj jegyei még mindig érezhetően ott voltak a borokban.
Hogy még egy kicsit gyakoroljunk, és kóstoljuk a különböző palackméretek adta érlelési jegyeket, bekukkantottunk a Wachter-Wiesler pincészethez is. Itt, mondhatni növekvő sorrendben végigmustráltunk néhány palackméretet, kóstolgatva, mit is tud a 0,75 l-es palack duplázódása, triplázódása, és így tovább.
A napot - és egyben az idei Bortavaszt is - Kopfensteinerékhez visszatérve zártuk, ezúttal azonban már nem kóstolni tértünk be, csupán a szemerkélő eső elől húzódtunk fedett helyre. Thomas azonban olyan kedves volt, hogy még két tétellel lepett meg minket, ezúttal azonban nem saját pincéjéből. Neki köszönhetően ismerhettük meg a dél-stájer Erich és Walter Polz pincészetének egyik remekét, a 2012-es Hochgrassnitzberg Sauvignon Blanc-t, amely hosszú érlelésének és a talaj agyagos-mészköves adottságának köszönhetően gazdag aromájával, sokrétű karakterével, nagyon finom savkészletével, és kifejező ásványosságával okozott maradandó élményt. Aztán pezsgővel zártunk, méghozzá a szintén dél-stájer Paschek pincészet blanc de blanc-jával, amely nagyon szép lezárása volt az idei Bortavasznak.
Jövőre folytatjuk...
Fotók: Wawrzsák László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése