Kettőezertizenkettőáprilisegy - Tavaszi piknik Luka Enikőnél

Hiába vadul üvöltő szelek és időnként mérgesen fújtatva átvonuló sötét fellegek, a tavasz mégis szelíden kopogtat az ajtón, kecses kis kezével lenyomja a kilincset, és lágyan röppenő hajtincseit kacéran hátravetve hív minket... Ezúttal Fertőrákos felé, Luka Enikőhöz. Kinyitott ugyanis a pinceterasz, Enikőnél a piknik hétvége a bor, a kerámia, és a húsvét jegyében telik. Nem kell foglalkozni a meteorológusok hidegfrontos dörgedelmeivel, sőt, még azzal a néhány szállingózó, múltba révedő hópehellyel sem, amelyek a Fertő-tó fölött kétségbeesve cikáznak a levegőben valami elveszett időt keresgélve most, kettőezertizenkettő április elsején. Aláhullnak, a virágzó fák karjaiba zuhannak, majd felolvadnak ölelésükben. A tavon pedig már ott fehérlik az első, messziről könnyű tollpihének látszó vitorlás.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

 

Enikőhöz érkezve nem csak a kandallóban pattogó tűz melegít át minket… Az érezhető harmónia is. Finom, lágy lilák a dekorációban, kint a teraszon, és bent a kóstolóteremben egyaránt. A lila maga a mértékletesség, valamint az egyensúly a föld és ég, az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között… A hajnali és az esti ég színe. Intelligenciát, tudást, alázatosságot, igazságot, nosztalgiát, és várakozást jelent. Mindez körüllengi a házat, a teraszt, bekúszik a pincébe, de még talán a hordókba is, hogy a borok sejtelmes kincseivé váljon. Olyan kincsekké, amelyeket nem feltétlenül tudunk azonnal megfejteni. Amelyek megértéséhez megadva magunkat mégis be kell húzódni a teraszon nyugtalanul pakolgató szél elől a kandalló mellé, magára hagyva a telet pár perces dühkitöréseivel. Belül úgyis készülődő tavasz van.

Közben bort kell kortyolgatni… például a nehéz, 2010-es évjáratban született, és annak ellenére - vagy éppen csak azért is - makacsul széppé vált borokat. Izgalmasan fűszeres, könnyed Zweigeltet, gazdag és elegáns Kékfrankost, zamatos, élénk, füstös Pinot Noir-t – a „herceghez” kihagyhatatlan a Cambozola sajt és az eperlekvár! - majd jöhet a tündöklő, doromboló, de időnként mégis cserfesen odamondogató Merlot, és aztán persze a Szívhez közel… Utóbbit semmiképpen nem érdemes kihagyni, mert mikor utána az üres poháron nézel át, valóban egy vonalba kerül a szíved és az agyad. A végére egy tetőtől talpig nett, kiegyensúlyozott és lehengerlő stílusú Cabernet Sauvignon, de ő már a csupanyár 2009-ből.

Közben Enikő szépséges, mosolygó szemű édesanyja a kerámiákkal foglalatoskodik. Fertőrákos Fő utcájáról, a „Kemence utca” nevű tájházból érkeztek ide Neuwirth Kinga kerámiái. Enikő lelkében ugyanis megszületett a vágy: örüljenek együtt a természetnek, a kézműveseknek, termelőknek mindazokkal, akik körülveszik őket, és akiknek ugyanannyira fontos az, amit készítenek, mint nekik. A Fertő-tó fölött kisüt a nap, elköszönünk. A terasz virágládáiba frissen ültetett lilák kacagva bólintanak utánunk. Bár ott lapul a bringa az autóban, most mégis inkább séta a bicikliúton a Mörbisch-i határátkelő felé. Jobbra, a tó felé lefutó lankákon barátságos kecskék és vigyorgó mangalica malackák szaladgálnak, a háttérben a nap néha narancssárgára festi a hosszan nyújtózó nádasokat. Harsány sárga és bájos rózsaszín virágok ücsörögnek lábat lógatva a fákon és a bokrok ágain nem törődve a vad szél támadásaival. Valahogy egyszerre nyugodt és egyszerre nyugtalanító állapot. Távolban a kikötő. Már csak meg kell érkezni… Ahogy a tavasz is teszi újra, kettőezertizenkettőben.

 „Mindentől messze, a szívhez közel

Csinálj csodát, én meg elhiszem

Hogy kell egy rendszer, ami nem mozog

És megígérte Anyu is, hogy megkapod

Mert a karod csak egy holt ág, vágd el és szaladj

Egy vonalban vannak most a szíved meg az agyad

Húsrágó, hídverő, ne sírj a versen

Én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem.”

(Lovasi András)

 

 

 

További fotók a facebookon...