Fágival a bokorban – Amikor fügét mutat a borospohár

Hogy ki az a Fági? Gyerekkori barátnőm, aki az utóbbi időben gyakran eszembe jut. Hogy miért, és hogy hogyan kerül a füge a borospohárba, rögvest kiderül. Az biztos, hogy már megint a borok játszanak furcsa játékot, amikor kacagva fügét mutatnak. És emlékeztetnek… 

Azt hiszem, visszatekintve azt mondhatom, jó gyerekkorom volt. Ahogyan a Pál utcai fiúknak, nekünk is volt egy grundunk, bár a mi csapatunkban vegyesen voltak lányok is, fiúk is. Összetartottunk. Gabó mamájának zöldséges ládájából hintát eszkábáltunk a cseresznyefára, Balázs papája a fóliasátor építésből megmaradt anyagot adta oda, hogy legyen egy kis esőbeállónk a málnabokrok közt, Vica talált macskáját is ott bújtattuk egy ládában - amelyet mellesleg Kriszta nagymamájának télikabátjával béleltünk ki – amíg otthon Vica meggyőzte a szüleit, hogy családjuk meghitt boldogságához már pontosan csak egy bal hátsó lábára picit sántító, csapzott macsek hiányzik. Fágit is a grundon ismertem meg, mert leesett a fáról, és hozzánk szaladtunk be leragasztani az árulkodó zúzódást.

Egyik nap Gabó kiabált egy eldugott bokor felől, hogy Hé, gyertek gyorsan, mi ez? Nem tudtuk. Csak azt, hogy egy bokron nagy sárgás-lilás gubók ringatóznak az október eleji szellőben. Fági lakott legközelebb, ezért elhívtuk apukáját, nézze meg, nem valami mérgező növénnyel van-e dolgunk? Imre bácsit kiverte a víz, és a grund felé szaporázva lépteit látatlanban faggatott minket, hogy ugye senki nem evett a titokzatos növényből? Majd a helyszínre érkezve nagyot sóhajtva megnyugodott: - Jajj átok kölkök, ez füge! Ehetitek! És ettük. Szerencsére a többieknek nem ízlett annyira, csak Fáginak és nekem. Ezért mi be is rendezkedtünk a fügebokorban, és miközben a mézédes csemegét majszoltuk, barátnők lettünk.

Később beépítették a grundot, és jó ideig eltűnt a füge az életemből. Egyszer egy röpke pillanatra még visszatért, amikor ropit rágcsálva és a fekete-fehér tévénket nézve az Ablak műsorában a növények és kiskertek szívbeli és gondoskodó szeretete miatt általam már akkor nagyon kedvelt Bálint gazda bácsi mesélt róla valamit, de aztán hosszú időre csend lett. Egészen addig, amíg pár éve Dalmáciába készülődtem. Barátaim, akik már jártak ott, elláttak mindenféle hasznos tanáccsal, például, hogy ki ne hagyjam a Krka-folyó környékén a fügebort és házi kecskesajtot kínáló nénik standjait. Nem hagytam ki. Meg a Dalmáciában szabadon burjánzó fügebokrok terméseit sem, kilószámra fogyasztottam a helyszínen, és még haza is hoztam belőle – megsúgom, mindenki ennek az ajándéknak örült leginkább. Egyébként a füge fáradtság és memóriazavar ellen is kiváló, de hogy ezt hol olvastam, arra sajnos már nem emlékszem. Állítólag a fügebort időnként sörből készítik – egyre vadabb ez a történet - így az ekképpen készített fügebor színe és íze az aszúborhoz hasonlít. És a hangsúly tényleg a „hasonlít” szócskán van. Nos, bevallom, a fügebor nem lett a kedvencem, mivel egyrészt émelyítően édes, szirupos volt, másrészt mert én már csak ilyen konzervatív alkat vagyok, tehát a bor készüljön szőlőből,  ezért is gondolok hálával trogir-i házigazdámra, Ante-ra, aki saját szőlőjéből készült, igazán vérpezsdítő dalmát vörösborral kényeztetett a vakáció alatt. Tény, hogy nem kell fügéből készülnie a bornak ahhoz, hogy illata kikandikáljon a pohárból, ugyanis a szőlőből készült bor is képes fügét mutatni, azaz illatban és ízben aszalt fügés jegyeket produkálni. Elsősorban aszúkban találkozhatunk ezzel az aromával, és az egzotikus gyümölcs kategóriában tartjuk számon, a licsi, a banán, és az ananász mellett.

 

Állítólag friss fügéből gyógybor is készíthető, és teába téve influenza ellen kiváló. De a fügepálinka is ismert, az olaszok pedig kávét készítenek a szárított, majd pörkölt és őrölt fügéből. Ja, és a fügét kis mókusok kenyérre is kenhetik, nagy mókusok süteménybe is tölthetik! Azaz létezik fügelekvár és fügebefőtt is, ez utóbbival nemrég Hani barátnőm lepett meg Bulgáriából. Reggelire friss kuglóffal… na inkább nem részletezem. További, gasztronómiában betöltött szerepe sem utolsó, a jól ismert recept, azaz levegőn szárított sonkába történő tekergetése mellett rendkívül sokoldalú teremtés. Lehet antipasto fűszerekkel meghintve, tálalhatjuk mozzarellával, kéksajtokkal, szalámival, göngyölhetjük húsokba egyéb aszalt társaival együtt. Édességek terén kiemelkedőt képes produkálni, csak valahogy könnyen megfeledkezünk létezéséről, pedig volt már dolgom egy forró karamellizált-fügés palacsintával jéghideg vaníliafagyi kíséretében, és egyáltalán nem fájt, sőt. Termésén túl a fügefa levele is felhasználható, gondoljunk csak az ádámkosztümre, erre a szép, bár valószínűleg cseppet sem praktikus viseletre. De ezt már tényleg csak a legmerészebbnek ajánlom.  

A fügekultuszt egyes helyeken, így például a túlnyomórészt szerbek által lakott romániai Szinice falucskában már olyannyira komolyan veszik, hogy brand-et is építenek köré, azaz levédetik a fügepálinkát és a fügelekvárt. A Duna parti falucska több ezer fügefát ültetett, minden kertben található legalább egy ebből a növényből, és nagy esemény a környék életében a minden évben megrendezett fügefesztivál is. Nos, engem máris birizgál a dolog, vagyis elutazni oda, és helyben kóstolni a fügepálinkát. Azért persze a fő termőhelyeken - Franciaországban, Spanyolországban, Törökországban, Kaliforniában is szívesen kóstolgatnám a fügét, de aki nem akar emiatt határokon túlra utazni, itthon is találkozhat az édes kis gyümölcsökkel, és nem csak a hipermarketek polcain sterilen csomagolva, hanem igazi, hamisítatlan fügebokrokon ringatózva.

Hogy mi módon került ez a növény hazánkba, vitatott, de vagy az olaszok, vagy a törökök keze volt a dologban. Mindenesetre „természetes állapotában” Buda környékén – hazánk legöregebb fügebokrai a Gellért-hegy déli lejtőjén találhatók – valamint Szentendre, Tihany, Badacsony, Pécs és Esztergom tájékán csemegézhetünk belőle. Én a magam részéről Badacsonyban tanulmányozom a fügebokrok életét, hiszen a hegyoldalban már vadon is teremnek, gyümölcsük kis termete ellenére rendkívül tápláló, így séták közben ideális majszolgatni való. A füge leszedés után hosszan úgysem tartható el, a hazánkban termő fajta aszalásra nem igazán alkalmas, már csak ezért is muszáj a bokrokról közvetlenül nassolni. Na és hát ilyenkor jön elő úgymond a bokorból Fági, meg a gyerekkor, meg a grund fügebokra… ami sajnos már nem él. Mint ahogyan az a Balaton melletti, 80 évet megélt vonyarcvashegyi fügebokor sem, amely állítólag 500-600 gyümölcsöt is termett évente. A ”Keszthelyi barna” névre hallgató fajta bokrát ugyanis egy építkezés alkalmával nyomtalanul kiirtották. Talán fügét kellett volna mutatni az építtetőknek, mint ahogyan azt a görögök és rómaiak tették, ha rossz szellemeket szerettek volna elűzni, vagy szerencsétlenséget elhárítani.

Itt van tehát a füge, amely kedvesen bólintva köszönget nekem a badacsonyi utak szélén, gyakran a borospohárból is kikacsint, mézédesen és puhán idevarázsolja Fágit, meg a többi gyerekkori barátot, szóval melengeti a lelkemet. És akkor mi más következhetne, mint egy újabb sétát tenni a reggeli ködpamacsok között álmosan nyújtózkodó Badacsonyon, fügét enni, és Kiscsillagot dudorászni… „Ősszel mindig lemennénk a tengerpartra szlottyos fügét enni a kiégett fű közül, akkor, ha én lennék”…

(A bejegyzés a Borászportálok online bormagazinban is olvasható) 

Fotók: Nagy Zita