Második felszállás: Tizenkét Cabernet – VinCE 2012

„Kemény lesz!” – mondta a Villányi teraszon fényfürdőzve borszakíró ismerősöm, utalva az előttünk álló délutáni Steven Spurrier vezette Cabernet kurzusra. Közben poharában lazán meglögybölt egy villányi Cabernet Franc-t, amelyről egyébként magam is szerettem volna többet megtudni azon a kiemelten beharangozott Ha Villány, akkor Cabernet Franc! kurzuson, melyre sajnos helyhiány miatt már nem fértem be. Na jó, picit későn is akartam már oda beférni, így csak a partról nézhettem, ahogy a villányi hajó elment, miközben vitorlájába a Cabernet Franc fújta a szelet. Úgyhogy becsekkoltam egy másik, tíz „nagyvilági”, és két magyar Cabernet-ről szóló kurzusra.

Járatinformáció:

Check in: 13:30^PM

Pilóta: Steven Spurrier

Útvonal: Magyarország – Oroszország – Argentína – Bordeaux – Kalifornia – Olaszország – Új-Zéland – Spanyolország – Ausztrália – Chile – Dél-Afrika

Az utazás célja: Cabernet-kurzus

Check out: 15:00^PM

A nem kis koncentrációt igénylő vakkóstolást Steven Spurrier vezényelte le, pikk-pakk, nem sokat tétovázva. Tizenkét pohár, benne tizenkét ((pontosabban tizenegy, de erről majd később) tétel már elegendő ok a lányos zavarba jövetelre, és ha még hozzáadjuk, hogy Mr. Spurrier angol lordos udvariassággal, de kellő határozottsággal leszögezte, hogy mindezen bor végigkóstolására 45 perc áll rendelkezésre… Hát, nem most lesz az, hogy réveteg tekintettel átnézünk a poháron, a visszacsorgások alakzatán meditálunk, és közben megváltjuk a világot, de a mesterkurzus nem is ez a műfaj. Szóval első pohár kézbe, megnéz, beleszagol, kóstol, köp, Steven Spurrier rövid véleményt alkot, a mi dolgunk meg az, hogy mi is ezt tegyük, és értékeljük is a bort, mert hogy az első legszebb hatot majd nekünk kell kiválasztani/rangsorolni a tizenkettőből (tizenegyből). Aztán máris második, harmadik, negyedik tétel, egészen a tizenkettesig. Nincs megállás, bár néha elhangzik a kérdés, lassítsunk-e, de aztán mégsem lassítunk.

Steven Spurrier

Végigpörgetjük a tételeket, majd pár perc jut arra, hogy felállítsuk a saját sorrendünket, és leadjuk kiértékelésre, összesítésre. Mivel már előre áttanulmányoztam a VinCE weboldalán a kurzus borainak listáját, azt gondoltam, majd szépen eljátszadozom azzal, hogy kitaláljam, vajon az adott bor a világ mely tájáról származhat, és még abba a hitbe is beleringattam magam, hogy majd néhánynál biztosan jól el is találom. Ez a játék most kimaradt az életemből, de majd talán egyszer, valamikor, valahol. Fél órácskára magunkra maradtunk újra Stevennel, na meg a borokkal, így sor kerülhetett a nagy leleplezésre: melyik pohár tartalma melyik palackhoz tartozik. Újra átszaladtunk a tételeken, immár konkrétan megnevezve termőhelyet és pincészetet. Ennek fényében kíváncsiságból tizenkétszer (tizenegyszer) újra nézek, újra pörgetek, újra szagolok, újra kóstolok, újabb információkat jegyzetelek, és nagyon fáradok… De itt a vége, megérkezik az eredmény, kezdődik a sakkozás a palackokkal, melyik hányadik helyre került. Steven Spurrier is fáradt picit, először hátulról előre próbálkozik a sorrend közzétételével, majd miután a „hátulról a második a tizenegyes” és a „hátulról a harmadik a kettes” virágnyelv teljesen összezavar mindenkit, a „hátulról a negyedik az elölről negyedik” mondattal zárja rövidre a próbálkozást, majd mosolyogva int, hogy hagyjuk, és kezdi inkább elölről.

Semmi baj, a végső lista második nekifutásra megvan, az alábbiakban pedig közzé is tétetik. A 10-es sorszámú – utólag felfedve a Cape Mentelle 2006-os ausztrál Cabernet-Merlot – kimaradt az életemből, mivel nem jutott mindenki poharába. Az illatát érezhettem csak, mert miután Steven szembesült a problémával, annyit mondott: „Megkóstolom, és körbeadom!”, majd így is tett, pohara körbejárta a Mesterkurzus-termet, a közönség extrovertált tagjai még kóstoltak is belőle. A kurzus összbenyomása számomra az, hogy vagy én vagyok túl lassú, vagy Steven Spurrier nagyon gyors, de a Cabernet Mesterkurzus valahogy túlságosan pörgősre és kapkodósra sikerült, vérprofiknak biztosan meg sem kottyant, de egy kevésbé gyakorlott vagy éppen teljesen laikus érdeklődőnek bizony beüthetett a totális káosz, és támadhatott némi hiányérzete is. A borok nem voltak túlságosan kiemelkedők, kevés felejthetetlen tétellel találkoztam, de hát jó, ne legyünk elégedetlenek, a lényeg a tanuláson és a tapasztalatszerzésen volt ezúttal, nem az örömszerző borozáson, és ha így nézzük, a Cabernet-kurzus ezt a küldetését teljesítette is.

Végezetül szaladjunk végig a tizenkét boron, pár pillanat alatt, amolyan Steven Spurrier-módra, az ő néhány gondolatával fűszerezve a sort (a sorrend a végső, közönség által felállított rangsort mutatja, zárójelben feltüntetve az adott bor vakkóstolón szereplő sorszámát):

1. helyezett (6.): Stag’s Leap Cabernet Sauvignon Artemis 2007, Napa, Kalifornia, USA

90% Cabernet Sauvignon, 7% Merlot, 2% Syrah, 1% Petit Verdot, (14%)

Gyönyörű illatok, érett gyümölcsök, kávé, csokoládé. Elegáns, telt, kerek bor, mely érettsége mellett mégis friss érzetet ad. Spurrier szerint feminin bor, ott van benne a harmónia, a „kulcs”, amely nélkül hiába tetszik amúgy a bor, nem éri el a célját. Steven egy kis mentás báránysültet képzeleg hozzá… nekem sem lenne ellenemre.   

2. helyezett (9.): Torres Mas La Plana 2007, Spanyolország

100% Cabernet Sauvignon, (14,5%)

Már szín alapján is sűrű, telt, testes. Ízben könnyű málna és feketeribizli dzsem, sok érett tannin, édesfűszerek. A tölgy nem harsány, egyszerűen és határozottan csak ott van, nem lépett be az ajtón, csak a kilincsen pihenteti a kezét. Már most gyönyörű, de még 10-15 nagyon szép év áll előtte.

3. helyezett (7.): Mazzei Tenuta Belguardo 2007, Olaszország

90% Cabernet Sauvignon, 10% Cabernet Franc, (14%)

Szilvaszüret. Fűszeres, mély, kirobbanóan gyümölcsös, testes. Robusztus, érezhető a tölgyfa hatása. Spurrier véleménye szerint egy bor akkor jó, ha megmosolyogtatja az embert, ez az olasz macsó azonban ehhez talán túl vehemens és rámenős, és a kellő komplexitása sincs meg. Viszont fő erénye, hogy gazdag, és tiszta, mint a frissen hullott hó. Steven a bor érdessége miatt ételpárban nem finomkodna, csakis vörös húsokat vinne be hozzá a konyhába.

4. helyezett (5.): Sauska Siklós 7 Cuvée 2008, Magyarország

45% Cabernet Sauvignon, 34% Merlot, 21% Cabernet Franc, (15,5%)

Spurrier nem kedveli a magas alkoholtartalmú borokat, amelyekből nem lehet (vagy inkább nem tanácsos) elfogyasztani egy este alatt egy palackkal. Az alkohol tehát túlzott, pedig szép koncentráltságú, kifinomult bor. Aszalt szilvás jegy, kerekség, érezhető súllyal. A tanninok elegánsak, az aromákat édes fűszerek teszik izgalmassá, de a végére valahogy mégis elcsúszkál, hiányzik a mélysége, és a kifogástalan komplexitása. 

     

5. helyezett (1.): Malatinszky Kövesföld 2009, Magyarország

70% Cabernet Franc, 30% Cabernet Sauvignon, (14,5%)

Meggyes, fekete bogyós gyümölcsös illat, édes fűszerekkel. Szemtelenül fiatalos, a stílusa emiatt még kicsit „nyers”, sok tanninnal, ennek ellenére kiegyensúlyozott alkat.

6. helyezett (3.): Nicolas Catena Cabernet Sauvignon 2008, Argentína

100% Cabernet Sauvignon, (13,5%)

Illatban kicsit zárkózott, ízben sima, érett, tölgyes jegyekkel, komplexitással, de mégsem jön a non plus ultra-érzés. 10 év áll még előtte, hogy megmutassa rejtegetett jegyeit - ha vannak. Friss infó Argentínából: állítólag a Malbec és Cabernet Sauvignon házasítás mindig tangóra csábít. Nem tudom valóban így van-e, mindenesetre tényleg jól hangzik.

7. helyezett (4.): Chateau de Pez, Saint-Estéphe 2007, Bordeaux, Franciaország

60% Merlot, 35% Cabernet Sauvignon, 5% Cabernet Franc, (13%)

Mély színek, illatban gyümölcsös, érett jegyek. Friss, egyenes gerincű, szép bor, jól kiegyensúlyozott, negyedikként kóstolva azonban máris tudunk viszonyítani: intenzitásban nem vetekszik az 1-es Malatinszky, a 2-es orosz Myskhako Grand Reserve, és a 3-as argentin Nicolas Catena Cabernet Sauvignon-nal.

8. helyezett (8.): Te Mata Coleraine 2007, Új-Zéland

52% Cabernet Sauvignon, 14% Cabernet Franc, 34% Merlot, (14%)

Új-Zéland leghűvösebb régiójából érkezett. Fűszeres, borsos. Nyers, inkább a tannin dominál. Jól felépített bor lenne, bizonyítani akar, de van benne némi merevség. Ahogy Steven viccesen jellemzi: „mintha azt mondaná: figyelj, jó vagyok, várjál még egy kicsit!”

9. helyezett (12.): Rustenberg Peter Barlow 2007, Dél-Afrika

100% Cabernet Sauvignon, (14,01%)

22 éves tőkék termése. Nagyon, mondhatni túlzottan fűszeres. Spurrier már a vakkóstoláskor megállapította: „Ez semmiképpen nem lehet francia.” 20 éves pályafutást jósol a bornak, tekintve hogy nagyon szép a savszerkezete.

10. helyezett (2.): Myskhako Grand Reserve Cabernet Sauvignon 2008, Oroszország

100% Cabernet Sauvignon, (12,5%)

Egy Cabernet Sauvignon a Fekete-tenger melletti Krasznodar régióból. Spurrier szerint könnyebben megközelíthető, nem agresszív Cabernet Sauvignon. Friss, tölgyfás, kevésbé koncentrált, természetesen gazdag, de valahogy mégsem lett kedvenc.

11. helyezett (11.): Montes Alpha Cabernet Sauvignon 2007, Chile

90% Cabernet Sauvignon, 10% Merlot, (14,5%)

Illatban eukaliptusz, mentol, csupa hűsítő aroma, ami az amúgy is inkább „hideg” jellegű bort még ridegebbé teszi. Mindezek mellé valahonnan még édesség is beköszön, így végképp összekuszálódnak a szálak. Könnyen csúszik, de sajnos annál gyorsabban felejthető is.

12. helyezett (10.): Cape Mentelle Cabernet-Merlot 2006, Ausztrália (14%)

Hiába a vágy, ha az nem találkozik a valósággal… Nem jutott ugyanis a poharamba belőle. Csak az illatát szippanthattam be távozóban…

Kettőezertizenkettőáprilisegy - Tavaszi piknik Luka Enikőnél

Hiába vadul üvöltő szelek és időnként mérgesen fújtatva átvonuló sötét fellegek, a tavasz mégis szelíden kopogtat az ajtón, kecses kis kezével lenyomja a kilincset, és lágyan röppenő hajtincseit kacéran hátravetve hív minket... Ezúttal Fertőrákos felé, Luka Enikőhöz. Kinyitott ugyanis a pinceterasz, Enikőnél a piknik hétvége a bor, a kerámia, és a húsvét jegyében telik. Nem kell foglalkozni a meteorológusok hidegfrontos dörgedelmeivel, sőt, még azzal a néhány szállingózó, múltba révedő hópehellyel sem, amelyek a Fertő-tó fölött kétségbeesve cikáznak a levegőben valami elveszett időt keresgélve most, kettőezertizenkettő április elsején. Aláhullnak, a virágzó fák karjaiba zuhannak, majd felolvadnak ölelésükben. A tavon pedig már ott fehérlik az első, messziről könnyű tollpihének látszó vitorlás.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

 

Enikőhöz érkezve nem csak a kandallóban pattogó tűz melegít át minket… Az érezhető harmónia is. Finom, lágy lilák a dekorációban, kint a teraszon, és bent a kóstolóteremben egyaránt. A lila maga a mértékletesség, valamint az egyensúly a föld és ég, az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között… A hajnali és az esti ég színe. Intelligenciát, tudást, alázatosságot, igazságot, nosztalgiát, és várakozást jelent. Mindez körüllengi a házat, a teraszt, bekúszik a pincébe, de még talán a hordókba is, hogy a borok sejtelmes kincseivé váljon. Olyan kincsekké, amelyeket nem feltétlenül tudunk azonnal megfejteni. Amelyek megértéséhez megadva magunkat mégis be kell húzódni a teraszon nyugtalanul pakolgató szél elől a kandalló mellé, magára hagyva a telet pár perces dühkitöréseivel. Belül úgyis készülődő tavasz van.

Közben bort kell kortyolgatni… például a nehéz, 2010-es évjáratban született, és annak ellenére - vagy éppen csak azért is - makacsul széppé vált borokat. Izgalmasan fűszeres, könnyed Zweigeltet, gazdag és elegáns Kékfrankost, zamatos, élénk, füstös Pinot Noir-t – a „herceghez” kihagyhatatlan a Cambozola sajt és az eperlekvár! - majd jöhet a tündöklő, doromboló, de időnként mégis cserfesen odamondogató Merlot, és aztán persze a Szívhez közel… Utóbbit semmiképpen nem érdemes kihagyni, mert mikor utána az üres poháron nézel át, valóban egy vonalba kerül a szíved és az agyad. A végére egy tetőtől talpig nett, kiegyensúlyozott és lehengerlő stílusú Cabernet Sauvignon, de ő már a csupanyár 2009-ből.

Közben Enikő szépséges, mosolygó szemű édesanyja a kerámiákkal foglalatoskodik. Fertőrákos Fő utcájáról, a „Kemence utca” nevű tájházból érkeztek ide Neuwirth Kinga kerámiái. Enikő lelkében ugyanis megszületett a vágy: örüljenek együtt a természetnek, a kézműveseknek, termelőknek mindazokkal, akik körülveszik őket, és akiknek ugyanannyira fontos az, amit készítenek, mint nekik. A Fertő-tó fölött kisüt a nap, elköszönünk. A terasz virágládáiba frissen ültetett lilák kacagva bólintanak utánunk. Bár ott lapul a bringa az autóban, most mégis inkább séta a bicikliúton a Mörbisch-i határátkelő felé. Jobbra, a tó felé lefutó lankákon barátságos kecskék és vigyorgó mangalica malackák szaladgálnak, a háttérben a nap néha narancssárgára festi a hosszan nyújtózó nádasokat. Harsány sárga és bájos rózsaszín virágok ücsörögnek lábat lógatva a fákon és a bokrok ágain nem törődve a vad szél támadásaival. Valahogy egyszerre nyugodt és egyszerre nyugtalanító állapot. Távolban a kikötő. Már csak meg kell érkezni… Ahogy a tavasz is teszi újra, kettőezertizenkettőben.

 „Mindentől messze, a szívhez közel

Csinálj csodát, én meg elhiszem

Hogy kell egy rendszer, ami nem mozog

És megígérte Anyu is, hogy megkapod

Mert a karod csak egy holt ág, vágd el és szaladj

Egy vonalban vannak most a szíved meg az agyad

Húsrágó, hídverő, ne sírj a versen

Én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem.”

(Lovasi András)

 

 

 

További fotók a facebookon...

Első felszállás: Taníts, Mester! - VinCE 2012

Az első tényleg mindig nagyon fontos. Bármi is legyen az. Nem volt ez másképpen a hétvégi VinCÉ-n sem. Első napom a rendezvényen, az első mesterkurzus, és az első pohárba kerülő bor. Emlékezetes. Mert már rögtön az első két bor nagyon-nagyon... Már ennyi is elég lett volna ahhoz, hogy a nap végén azt gondoljam, a lehető legjobb helyen töltöttem el a szombatot. De történt még egy s más. Íme a nap két „utazása” közül az első, ahol az erő (még) velünk volt. Legalábbis két „jedi”, vagyis két Master of Wine formájában biztosan. Tehát, elő a beszállókártyát!

 

Járatinformáció:

Check in: 11:30^AM

Pilóták: Caro Maurer Master of Wine és Peter McCombie Master of Wine

Útvonal: Germany – Italy – Argentina – Spain - South Australia - Portugal

Az utazás célja: „A mester pénzben mérhető haszna”

Check out: 13:00^AM

Tulajdonképpen azért utaztunk, hogy 6 bor kóstolásának tükrében picit megértsük, mit is mesterkednek az MW-k a borok körül. Mert azt tudjuk, hogy ha egy MW beleszagol a borba, úgy olvas belőle, mintha csak könyvből tenné. Ezért is becézgetik őket „jediknek”, mert kábé olyan nehéz Master of Wine-ná válni, mint egy ifjú padavannak jedi mesterré. A londoni diplomát – ahogy mondani szokás – nem két kifliért cserébe adják: minimum két éves képzés, embert próbáló házi feladatok, önképző modulok, szemináriumok, egyéni konzultációk, majd hosszas szőlészeti, borászati, borkereskedelmi esszék megírása előzi meg. Aztán jön a gyakorlat: vaktesztek sorozata, ahol már nem elég amolyan laza borsulisként a szőlőfajtát brahiból bekiabálni, hanem a származási helyet, az évjáratot, és a borkészítési technikát is ki kell hámozni a pohárból. A képzést egy tízezer szavas disszertáció megírása zárja le. Ezeken a megpróbáltatásokon ment tehát át két „pilótánk”, Caro Maurer és Peter McCombie MW is.

Peter McCombie Master of Wine

2011-ben szerzett MW diplomájáról a Bonnban élő Caro Maurer például így nyilatkozott: “Egy dolog már az elején biztos volt: nem azért csináltam végig, hogy aztán egy Playboy oldalon pózoljak egy fürt szőlőbe öltözve. Csak magamért csináltam végig.” Másik előadónk, Peter McCombie új-zélandi születésű, diplomáját 1994-ben szerezte meg. Ők ketten vezettek tehát minket végig azon az úton, amelyen egy MW nap mint nap jár. Tették mindezt rövid kis élménybeszámolókkal, az utazások-kóstolások során felmerült érzéseikkel, gondolataikkal fűszerezve. Na meg persze a borok „elemezgetésével” is. Az idézőjel azért, mert nekem éppen az tetszett, hogy bár kitértek rá, de kevésbé arra helyeződött a hangsúly, milyen és mennyi tannin érezhető az adott borban, hogy cseresznye vagy málna gurul-e a pohárban, inkább egyfajta összbenyomást, átfogó képet próbáltak átadni mestereink a borokról, mindvégig arra ösztönözve minket, törekedjünk arra, hogy megtaláljuk a saját ízlésvilágunkat.          

Caro Maurer Master of Wine

És akkor a borokról néhány szó… Nem szeretnék hosszas elemezgetésekbe kezdeni, még akkor sem, ha néhány hozzáértő azt vallja, hogy ha valaki nem képes hosszabb, mélyebb jellemrajzot készíteni egy borról, akkor inkább hallgasson. Ha valamit, hát pont e fenti tévhitet oszlatta el bennem például a mesterkurzus. A bort ugyanis még annyi, de annyi minden öleli és táncolja körül, hogy azokra is oda kell figyelni, nem elég „pusztán” kiszagolni a borból ezt meg azt. Például be kell lesni a pincébe, kimenni a szőlősorok közé, megismerni a dűlőket, no meg nem utolsósorban azokat az embereket, akik a bor születése körül bábáskodtak, de még egy vidék történetének, kultúrájának is fontos szerepe lehet. Caro és Peter erre is felhívták a figyelmünket. 6 bor bemutatása következik tehát ebben a szellemben, némi „kattintós” játékkal, kereskedelmi árakkal (mert fontosnak tartom, hogy senki ne érezze úgy, hogy csak azoknak a kiváltsága lehet ezeknek a boroknak a kóstolása, akik a mesterkurzuson részt vettek), és további lényeges MW-gondolatokkal fűszerezve. Felszállás… 

 

1. Erste Lage Winninger Uhlen Roth Lay Riesling – Mosel, Germany 2007 (12,5%)

Hát ez az a bizonyos első, amiről az elején beszéltem… Számomra a nap egyik legszebb bora, az abszolút terroir! A Mosel-völgyben járunk, azon belül is a régebben baglyok lakta Uhlen dűlőben, annak is Roth Lay nevű részében. Hogy ne csak beszéljünk róla, egy kattintással mindenki nézze is meg (aztán lesznek szívesek ide visszaugrani). Itt terem tehát ez a csodálatos rizling vörös, vastartalmú kvarcitpala talajon. Innen tehát a fűszeresség és a gyönyörű mineralitás. Az erő, a hihetetlen tartás, az érettség, és a lenyűgöző szépség pedig a teraszos kialakítású „Napszínház” eredménye. Ha valaki tényleg kattintott az imént, láthatta a Roth Lay terület adottságait: szemébe csillan a folyó, hátát egész nap hol erősebben, hol finomabban masszírozza a nap. Ez a rafinált rizling a Heymann-Löwenstein házaspár remeke. Ők is tudják a dolgukat, de a rizling is. Nagyon. A meredek teraszok fő összetevőjét, a palakőzetet kelti életre. 10.990,- Ft-ért leltem rá palackjára. Felszisszenős ár persze, de az élmény megfizethetetlen lesz még sokáig (fogyasztását 2022-ig ajánlják).

2. Planeta Cerasuolo di Vittoria, 60% Nero d’Avola, 40% Frappato – Sicily, Italy 2009 (13%)

Második borunk szicíliai. Nálam felkiáltójel került mellé. Pontosan azért, amiért MW-ink is kiemelték: a köztudatba vésődve picit kétes a szicíliai borok híre, időnként indokolatlanul. Az biztos, hogy ami ebbe a pohárba került, az mindent felülír. Gyümölcsös, meleg, szép savakkal, helyi fajtákból, úgymint Nero d’Avola és Frappato. Szájban szilvás, lecsengésben finoman tejcsokis. Klasszikus stílus, simulékony, selymes. Nem akar levenni a lábamról, mégis megtörténik. A piacon 4.220,- Ft-ért találtam rá. Én ennék is hozzá, például ugyanazt, amit egy szicíliai borvacsorán: Orata-t félig szárított koktélparadicsommal. Hogy mi az az orata? Nem más, mint az aranydurbincs, vagyis egy tengeri hal. Pár szó a borászatról: aki járt már Szicíliában, biztosan rákeveredett a 115-ös főútra (Szicília keleti csücskét köti össze a nyugatival, végig a sziget déli részén haladva). Ennek mentén terül el a Planeta borászat több „kisbolygója”, vagyis négy birtoka. A játék folytatódik, ide kattintva megkereshetik a Planeta termőhelyei közül Vittoria-t, ahol ez a bor születik. Segítek, balról a hatodik bor lesz az… Ja, és ha Szicíliában járnak, ki ne hagyják az Etnát, hihetetlen élmény a holdbéli tájon sétálni. Planeta-ék is telepítettek ide szőlőt, a fekete, lávahomokos talajon állítólag nem e világból való potenciállal rendelkező borok születnek.

3. Bodega Colomé Amalaya, 75% Malbec, 15% Cabernet Sauvignon, 5% Syrah, 5% Tannat – Valle Calchaqui, Salta, Argentina 2008 (14%)

Argentínában járunk. Caro és Peter hosszasan mesél az argentin borászokkal kialakított jó kapcsolatról, és az ottani élményeikről. Közben a kicsit decens bor szépen nyílik a pohárban. Előbújnak az érett, mégis friss gyümölcsös illatok, majd rengeteg íz: málna, édesfűszerek, kávé. Peter némi gasztronómiát is csempész az előadásba: az Amalaya-t például akár indiai étel mellé is oda lehet tenni, senkinek sem esik bántódása. Azt hiszem, kezdek éhes lenni. 3.750,- Ft palackárért fedeztem fel ezt a bort a piacon. Nagyon fontos tényként Peter is felhívta a figyelmünket arra, hogy ékes példája ez a bor annak, hogy a nála jóval drágább borok nem feltétlenül jobbak is. Igyekeznek tehát a Master of Wine-ok ilyen borokat is bemutatni, és eloszlatni a borsznobizmusból (is) gyökerező tévhitet. Aki a Colomé pincészetről többet szeretne tudni, kattintson ide, és ha még a felugró ablakot is engedélyezik, meg a hangszórót is bekapcsolják, relaxálhatnak is egy kicsit (ne feledkezzenek el közben mélyeket lélegezni!)

 

4. Descendientes de J. Palacios Petalos, 100 % Mencia – Bierzo, Spain 2009 (14%)

A bierzo-i vörös szőlő, a Mencía kerül a pohárba, egyenesen a galíciai határról, méghozzá a magasan (480-800 méter) fekvő meredek lejtőkről. Ez a vidék egyébként az utolsó állomása a Santiago de Compostela-ba vezető Szent Jakab-zarándokútnak is. A Mencía-ból általában málna és szeder aromákkal játszó, elegáns, minerális, virágos bort nyernek, friss savakkal és erőteljes tanninokkal. A biodinamikus gazdálkodást folytató Alvaro Palacios és Ricardo Pérez Palacios páros Mencía-jaban is virul az ibolya, roppan a fekete cseresznye héja, illatozik a friss málna, mindez fűszerekkel hintve, és némi ásványossággal kiegészülve. 4.930,- Ft/palack áron lehet a miénk. Érdekesség volt, hogy a kurzuson ezt a bort Peter McCombie inkább a modern vonalra helyezte, míg Caro Maurer tradicionálisak ítélte. Peter kapva kapott az alkalmon, és elmesélte, hogy bizony még a Master of Wine-ok sem mindig fújnak egy követ, de rendben is van ez így, fontosak az elegánsan kivitelezett szakmai viták. Nem mellesleg megemlítette, hogy a fogyasztók körében is nagy szükség lenne erre. Megszívlelendő tanács, különösen, ha azokra a sokszor indulatos és parázs vitákra gondolok, amelyekre időnként boros berkekben sor kerül.

5. „The McRae Wood” Shiraz 2006 – Clare Valley, South Australia (15,5%)

Jim Barry karizmatikus és robusztus bora Ausztráliából. A borász természetesen készít nagy presztízsborokat is, de előadóink szerint mégis szebb egyensúlyú ez a Shiraz. Újabb érdekes információhoz jutunk, amikor a bort szagoljuk. Ahogy Peter fogalmaz: „Nagyon ausztrál illatú”. A balzsamos, fás, zöldfűszeres illatok mellett ugyanis ott találjuk az eukaliptuszt is. Feltételezések szerint ennek oka, hogy az ausztrál eukaliptusz fákból kiáradó illóolajak ráülnek a szőlőszemekre, és ezáltal bekerülnek a borba. Emellett még csokoládé, fahéj, szerecsendió és dohány illata a pohárban. Valaki a dekantálással kapcsolatban érdeklődik: vajon mennyi dekantálási idő után iható egy bor? Peter McCombie válasza az, hogy a dekantálás lényege a levegőztetés - kevésbé az üledék eltávolítása - mert így tudnak az aromák szépen kibontakozni. És hogy mennyi dekantálási idő után iható egy bor? „Mindenki jöjjön rá maga, hogy mi az ízlése!” – mondta McCombie, és ezt a tanácsot sem árt megfogadni. Ezt a Shiraz-t 10.900,- Ft-ért lehetne rendelni itthon, ha éppen lehetne rendelni, én sajnos csak „nem rendelhető” felirattal találkoztam. Aki már esetleg belejött a kattogtatásba, és szereti is, annak itt van Barry-ék weboldala.

6. Graham’s Port Six Grapes – Douro, Portugal 20%

A befejezés egy portói, cseresznyés, szilvás, gazdag, parfümös, édes gyümölcsös jegyekkel, sok alkohollal, hosszú lecsengésében leheletnyi ánizzsal. Tökéletes társ csokoládédesszertekhez, érett sajtokhoz, vagy ahogy Peter McCombie ajánlja, csak úgy, este, lefekvés előtt kortyolgatva. A portói egy kicsit más műfaj, át kell rá hangolódni, de szerencsére egy külön mesterkurzus témája volt a VinCÉ-n. Akinek van kedve a portóiból szemezgetni, annak itt van a Graham’sPort oldala.

Ez volt a VinCE szombati napjának első „utazása”. A következő úticél Steven Spurrier Cabernet-kurzusa.

Ugye te is ott leszel? - VinCE 2012

Az egyik legjobb pillanat az év eleji időszakban, amikor a borrajongó előveszi a naptárát, és nemcsak a kötelező név- és születésnapokat karikázgatja bőszen (naná, garantáltan palackbontogatós napok ezek!), hanem a kihagyhatatlan boros eseményeket is bejelöli. Így biztosan mindenkinél karikába került – nálam egy borospohár sziluettel lett körbekerítve - a március 23-25-i hétvége is.

Tavalyi szárnyalás a VinCÉ-n

Miért szeretem?

Ismét irány tehát a körút és a Corinthia Hotel, vagyis a VinCE Budapest borrendezvény. Aki esetleg még nem találkozott a névvel, azoknak egy kis magyarázat a szóösszetételhez: a rendezvény elsősorban a borról szól (vin), és Közép-Európában várja vendégeit (CE = Central Europe). És hogy miért szeretem? Mert a korábbi évek tapasztalatai alapján nem nagyon akarok innen hazamenni. A borról mindig van mit tanulni, tapasztalni, beszélgetni, és erre a legkiválóbb alkalom és helyszín a VinCE, főleg a mesterkurzusok miatt.

A fő csapásvonal persze itt is a kóstolás, vagyis a kiállító pincészetek standjainak környékezése. Jövő hétvégén 110 hazai és külföldi pincészet boraival ismerkedhetünk meg, és ami a lényeg, nem a mennyiség számít, hanem a minőség, hiszen csak olyan pincészetek vehetnek majd részt a kiállításon, amelyeknek borai a VinCE Magazinban (illetve elődjében, a magyar Decanterben) négy- vagy ötcsillagos minősítést értek el.


Szakmailag...

A pénteki, március 23-i nap a szakmáé lesz, ekkor a Cava-k (spanyol, őshonos szőlőkből készülő, palackos erjesztésű pezsgő), illetve Horvátország borai kerülnek górcső alá – na meg a poharakba - egy-egy workshop erejéig. Aztán… Jön a nagy „meccs”, vagyis Magyarország vs. Az egész világ! Kiderül, hogy vajon tényleg csak itthon vagyunk-e nemzetköziek? Tokaj kontra Sauternes, magyar kontra osztrák Kékfrankos, magyar kontra szlovén Olaszrizling, magyar kontra chilei és bordeaux-i Cabernet… Egy borverseny, ahol tizenegy magyar és ugyanennyi külföldi csúcsbor száll ringbe. A három Master Of Wine-nal is büszkélkedhető bíráló bizottságban pedig ott ül majd Steven Spurrier, a legendás 1976-os Paris Wine Tasting (később a Judgment of Paris, vagyis Párizsi ítélet néven elhíresült) vakkóstoló szervezője is. Magyar részről Mészáros Gabriella és Romsics László kap majd helyet a bírák között. Ezen a napon kerül majd sor a legnevesebb hazai pálinkaverseny, a HunDeszt eredményhirdetésére is.

Szabad szombat...

Szombaton - és vasárnap - már a nagyközönség is beléphet a borrajongók paradicsomába, március 24-én és 25-én ugyanis már nekik is szól a rendezvény. Csupán néhány érdekességet emelnék ki a teljesség igénye nélkül, hiszen lehetetlen itt valamennyi programot, kiállítót és workshopot részletesen ismertetni, ehhez feltétlenül keresse fel mindenki a VinCE órarendjét, és szemezgessen belőle kedvére. Szóval idén első alkalommal érkezik orosz pincészet – a Myskhako Estate Winery – a rendezvényre, méghozzá a Fekete-tenger melletti Krasznodar régióból. Érdekességük, hogy Vlagyimir Putyin kedvenc bora is az ő pincéjükből kerül ki. Jönnek persze a nagy nyugat-európai, illetve újvilági borvidékek is, de természetesen a hazai pincészetek is szép számmal képviseltetik magukat. Kiállítók listája itt, de készüljünk fel, hogy úgysem bírunk – sajnos – valamennyivel, három nap ide vagy oda…


Champagne, portói, Ararat Brandy, ééés a teraszon a Cabernet Franc!

Aztán a mesterkurzusokról csak címszavakban: Piper-Heidsieck Champagne mesterkurzus az Év pezsgőmesterének előadásában, majd két Master of Wine szagol bele a borokba, és meséli el róluk, milyen esélyeik vannak a piaci versenyben, és mekkora sikerre számíthatnak. A dugó körül szaglászunk majd azon a mesterkurzuson, ahol a palackozás tudományát járjuk körbe. Ezt követően 10 zseniális Cabernet érkezik a pohárba a világ különböző tájairól, majd a Kékfrankos karakterével ismerkedhetünk. Pedro Silva Reis 100 éves portóit csepegtet majd nekünk, aztán Örményország aranya, az Ararat Brandy nem hagy majd minket nyugodni. Hogyan lesz édes tudás a keserű titkából? – „Das ist ein unicum!”, avagy kerüljünk közelebb a Zwack titokhoz! És aztán ha Villány, akkor bizony Cabernet Franc – randevú 11 villányi borásszal a teraszon némi Magyar Kikerics társaságában. Vasárnap molekuláris reggeli, vagyis bor- és ételpárosítás tudományos alapon, aztán tabudöntögető hordókísérlet, vagyis egy Shiraz 12-szer. Ezt követően ki mit tud Új-Zélandról, ha senki semmit, vagy nem sokat, akkor ne maradjon ki ez a mesterkurzus sem. Aztán jönnek a leánykák meg a bikavérek, vagyis Eger legfényesebb csillagai. Mi is van még? Ja, igen: jön, jön, jön minden hedonista önigazoló mesterkurzusa. Fektessünk borba, no meg kúráljuk magunkat borral…

Nem lehet őt elfelejteni...

Az egyik legértékesebb mesterkurzus a történelem kortyolgatásával zajlik majd, a résztvevők 1.000.000,- Ft értékű bort kóstolnak meg. Muzeális aszúk a pohárban, szemek csukva, szájak nyitva... Szó lesz még Közép-Európa borainak piaci esélyeiről a világban, a Janneau-ház Armagnac kóstolóján élvezkedhetünk, aztán jönnek a Frapin-parfümök és -cognacok. Nem maradnak ki a sorból a jégborok sem, vagyis friss zamatok aranyárban. A végén pedig irány a mínusz 1. szint, I feel good, vagyis ötfogásos Mangalica borvacsora az Orfeum klubban! Ja, zene: Peet Project Feat Pély Barna smooth jazz & funk formáció, yeah!  Miért érzem úgy, hogy a VinCE 2012-ről még sokáig fogunk beszélni?

Borjour Magnum 2012 – A legnagyobb beltéri kóstolón jártam

Akinek február közepén nincsenek elvonási tünetei, már ami a borfesztiválokat és a nagy volumenű beltéri kóstolókat illeti, az vagy kiszeretett az ilyen rendezvényekből, vagy soha nem is szeretett bele. A magam részéről, mióta elfogadtam, hogy az elmélyült beszélgetések, valamint a nyugodt körülmények között történő „szakmai” kóstolás helyszíne nem egy korlátlan kóstoló, ahol a belépőjegy befizetése után mindenki annyit és annyiszor kóstol, amennyit és ahányszor csak akar, ráéreztem az ízére, és megszerettem az ilyen eseményeket is.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

 

Mert hát nagyon jó találkozni ismerős arcokkal, vagy éppen megismerni újabbakat, és jó közben borozgatni, kóstolgatni, jönni-menni, beszélgetni, szóval kötetlenül eltölteni egy klassz estét olyan társaságban, ahol mindenki szereti a bort. „Borjourék” nem titkolt szándéka is ez a „behemót borfesztivállal”, a Borjour Magnummal, amely nem akar komolykodni és túlmisztifikálni semmit, miközben mégiscsak közelebb hozza a borászokat és a borszeretőket egymáshoz. Az ELTE Gömb Aulájában eltöltött este nekem is inkább a beszélgetésekről szólt, miközben persze rendre változott a poharam tartalma, nyerspezsgőtől a masszív vörösborokon át az aszúkig bezárólag. Éppenséggel volt miből választani: 3 szinten 120 kiállító 300 tétele várakozott arra, hogy elfogyjon. 

Nánási Lajos és Litauszki Zsolt

 

De hiába, sosem elég az, ami van, a kóstolgatások közepette egy idő után vágyni kezdtem valami másra, valami pluszra, valami különlegesre, izgalmasra. Meg is találtam. Az etyeki Kertész Családi Pincészet rukkolt elő a zseniális ötlettel, vagyis boraik kóstoltatása mellett némi kulináris kalandra is elcsábították a közönséget. Nem először ihletnek meg séfeket a Kertész borok: karácsony tájékán az Olimpia étterem tulajdonos-séfje, Takács Lajos álmodott narancsos-korianderes borjúcsülköt, meg thai citromfűvel ízesített ananászmousse-t az etyeki borokhoz, itt, a Borjour Magnumon pedig a 21 Magyar Vendéglő, a Pierrot Vendéglő és a Pest-Buda étterem kreatív séfje, Litauszki Zsolt és a „tiszta ízű, jó kaják” mestere, Nánási Lajos készített két kóstolófalatkát. Az egyik költemény préselt borjúfej vecsési káposztával töltve, kimchivel és chili pasztával, valamint Kertész Chardonnay-ban áztatott mazsolával, a másik falatka pedig mangalicából készült kocsonya alma vinaigrette-tel. A borpárok: Kertész Carla 2010, és Kertész Zöldveltelini 2011. Előbbi félédes házasítás, a préselt borjúfej izgalmas párja, utóbbi pedig friss és száraz tétel, a kocsonya és a vinaigrette tökéletes társa.

Az igazioliva "atyja", Tóth Gusztáv

 

És ha már izgalom, csábítás és kulináris kalandok, nem hagytam ki az olívaolajak végigkóstolását sem. Tettem mindezt Tóth Gusztáv segítségével az igazioliva standjánál, ahol a portugál SAOV Terras do Pouchão DOP olaj tulipánjait és nárciszait érezhettem, a spanyol Cortijo Garay Picual eleganciáját ízlelgettem, és a francia L'Or de Taurenne orgonabokrában kalandoztam. Soha nem éreztél tulipánt, nárciszt, frissen vágott füvet, orgonát egy olívaolajban? Akkor eddig lehet, hogy nem is találkoztál igazi olívaolajjal. Érdemes tehát odafigyelni vásárláskor, ahogy azt Gusztiék is ajánlják: „Légy észnél, figyeld a palackon a termőhelyet, a termelőt és a bogyófajtát – kábé itt kezdődik az olaj, a többi csak üzlet.” Nem mellesleg, ha olívaolajra van szükség, valamennyi tisztességes étterem náluk vásárol. A két fent leírt kulináris kaland még vagányabbá és vonzóbbá tette számomra a Borjour Magnumot, mintha csak egy jó pasi ingét gombolgatnám ki...

  

Aztán persze újra a boros standoknál találtam magam, szájról-szájra jártak a hírek, hol mit érdemes kóstolni, még néhány ismerős arc, még néhány mosoly, majd szép lassan eltűnt a tömeg a pesti éjszakában. Néhány pohár még álmosan csattant a földön, majd a Borjour Magnum bezárta kapuit. „Ugye megmondtuk, hogy jó lesz?” – tették fel a kérdést a szervezők az esemény után, és hát igen, megmondták, és jó is volt. Ami pedig kimaradt, az kimaradt, majd talán egyszer mégis megtörténik velem, ha úgy kell lennie… Talán éppen jövőre.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Teljes fotógaléria a facebookon.

A Borjour Magnum néhány további pillanata képekben:

„A bor pontosan olyan, mint az ember” - Gálaebéd Vida Péter tiszteletére

Vasárnap a tél legvadabb ölelésében indultam a Corinthia Hotel felé. Ünnepelni. Vida Pétert, 2011 Év Bortermelőjét. Vannak ugyanis ünnepek, amelyek ténylegesen az ünnepeltről szólnak. Olyan ünnepek, amelyek még véletlenül sem csapnak át hangos, felületes csinnadrattába, hanem végig megőriznek egyfajta személyes és bensőséges miliőt. Halk koccintások, mosolyok, ölelések. Örülök neked. Örülök, hogy téged ünnepelhetlek. Örülök, hogy veled lehetek. És az ünnepelt is mosolyog, és mindenkihez van egy kedves szava… És közben úgy osztja meg gondolatait a jelenlévőkkel, mintha csak egy pohár bor mellett üldögélve beszélgetne valamennyiünkkel. Nincsenek nagy szónoklatok, nincsenek túlhajlított ívek. Csak egyszerű, letisztult, szívből jövő szavak… valahogy mindig így kellene ünnepelni.

Fotók: Nagy Zita

 

A Magyar Bor Akadémia Gálaebédje idén tehát Vida Péter tiszteletére zajlott. Megérkezve, a fagy kemény szorításából szabadulva máris belépőt kaptam a nyárba: Vida Rosé 2011. Csillogva nevet, kacéran üdvözöl. A Bálteremben már halk duruzsolás, szinte észrevétlenül zajlik a fogadás, ahol a verseny öt jelöltjének borai és a hozzá felszolgált falatkák a főszereplők. Füstölt kacsamell és kacsamáj hab birsalma dzsemmel, tavaszi tekercs rákkal, shitake gombával és üvegtésztával, grillezett véres hurka tökpürével, és kéksajt almakocsonyával. Hozzá Áts Károly, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva, Heimann Zoltán és Vida Péter borai… A poharakban vibráló Furmint, aranylón csorduló aszú, lendületes Ezerjó, fűszeres Kadarka, bársonyos Merlot. Néhány falatka és korty a csodákból, aztán Vida Péter a színpadon. „Hát itt vagyunk…” – mondja, és beszélni kezd. Minden szavát érdemes lenne lejegyezni, de talán a legfontosabb mégiscsak az, hogy „ha tehetitek, akkor ünnep legyen a családnak, amikor fölbontotok egy szép bort. És elképesztő, ami belőle árad. Mert a bor az pontosan olyan, mint az ember. Az éppolyan rakoncátlan rossz gyerek, és elképesztő tudással bíró felnőtté válik. Ezt a bornál harmóniának hívjuk. Aztán éppolyan elárvult öregember lesz, és bármily furcsa, ha meg nem isszuk, éppúgy, mint mi, méltóságteljes lesz, de meg fog halni. Ilyen az életünk. És ez egy fantasztikus csoda.”

A díj átvétele után a Valetta teremben az ünnepi ebédhez készülődünk. Valahogy úgy, mint egy nagy család. Köszönhető ez Vida Péter személyének, hiszen különös természetességgel mozog a vendégek között. Csakúgy, mint egy gondos házigazda. A borsort ő maga mutatja be, a Vida borokhoz neves chefek által alkotott ételkölteményeket pedig Csizmadia András gasztrofilozófus szavai csalogatják elő a konyhából. Elsőként hideg előétel, vagyis Dunai halkocsonya saláta érkezik. Megálmodója Bernát Dániel András, az U26 étterem chefje. Hozzá Szekszárdi Öreg Tőkék Kadarkája 2008-ból. Vadponty, lesőharcsa füstölve, haltej, „szűz” és paprikás halkocsonya kockákkal, sült paprikával, érlelt balzsamecetes saláta halmon… Párszor még elolvasom a menükártyán, aztán inkább ízlelem. A bor 90 éves tőkék termése. Az étel megosztó, de én határozottan az őt kedvelők táborát erősítem. A borral párosítva főleg. A balzsamecet cirógató selyme és a ruccola füstös aromája szépen harmonizál a Kadarkával, és a hal ízeivel. Könnyed, mégis határozott kezdés. A legjobb mindenbe így belevágni…

Leves érkezik másodjára: „Vadnyúl hazafelé”. A Thermal Hotel Visegrád chefje, Ványi László álmodta az asztalunkra. Ő sütötte bele a kis leveses csészék aljába a vadnyúl pástétomot lilaburgonya gyűrűben, majd erre kanalazta a forró vadnyúl erőlevest. A 2007-es szekszárdi Pinot noir ugrasztja ki a nyulat a bokorból. Csodásan egymásra találnak, a végén senkiben sem maradt hiányérzet. A fogások között Szigethy Gábor író, rendező baráti köszöntőjét hallhatjuk. „Taníts meg mindenkit beszélgetni a borról!” – szól Vida Péterhez. Mert ha valakitől, Vida Pétertől biztosan megtanulhatjuk. Nem, nem beszélni a borról, hanem beszélgetni. Talán sokkal harmonikusabbak lennének az emberi kapcsolatok, ha többet beszélgetnénk, és kevesebbet beszélnénk…

A harmadik fogás következik, ahogy Csizmadia András fogalmaz: „A gasztroorgia”. Én ezt a fogást vártam leginkább, talán valamiféle megérzés alapján helyeztem a kiemelten kezelendő kategóriába. Nemcsak azért, mert Takács Lajost, az Olimpia Étterem csillogó szemű chefjét régóta szívesen „kóstolgatom”, hanem mert amit a menükártyán olvasok, az különlegességével, összetettségével látatlanban lenyűgöz. Kacsa „székelykáposztával” – currys kacsacombbal töltött mellehúsa, ananászos savanyú káposzta mazsolásan, pirított algalapban, pattogtatott gerslivel. Van ebben a fogásban valami zsigerből jövő érzék, de ott van a teljes magabiztossággal párosuló könnyed kísérletező kedv is. A curryvel „keletiesített” kacsa párjává a 2007-es Hidaspetre Kékfrankos lép elő. Egy ideig farkasszemet néznek, aztán meghátrálnak a guruló mazsolák, az édeskés ananász, a keleti fűszerek, és utat adnak a bor kincseinek. A gersli elégedetten roppan a háttérben, én pedig kételkedés nélkül odaadom az első díjat ennek a fogásnak. Bármi lesz is ezután, már őt szeretem! 

A háttérben mindeközben a Hot Jazz Band játszik finoman csókoló „békebeli” dalokat, a behavazott Budapestet pedig teljes erővel sütni kezdi a nap. Nyárra vágyom, és meg is érkezik, Corinthia meglepetés formájában. Apró pohárkába állítva egy roppanósra sütött tölcsér, benne Rozé sorbet. Természetesen rozéval, vagyis 2011-es Szekszárdi Rosé Cuvée-vel. Hálás vagyok Bolyki Péternek, a Corinthia Hotel Budapest sous chefjének, na meg Vida Péternek, hogy idevarázsolták a napfény ízeit, megszórva némi csokoládés robbanócukorkával, mellyel valahogy a virgonc gyerekkor nyarait is visszaidézték.

Befejezésként Buday Péter, a Larus Étterem chefje érkezik, és vele együtt az omlós szarvas lábszár vargányás pitével, baconban sütött mandulás datolyával, ringló szilvalekvárral, paszternák pürével, Merlot mártás ölelésében. „Olyan, mintha bársonyt innék.” – mondja Buday a Merlot-ról, és útmutatást is kapunk az étel-bor páros kóstolgatásához. Vagyis hogy nem kell úriasan viselkedni, nem kell arra figyelni, hogy a pohár széle tiszta maradjon, ahogy Buday fogalmaz: be a szájba egy falat „husika”, rá egy kis szósz, egy kis panyolai szilvalekvár, majd szépen a többi összetevő, és amíg a szájban ismerkednek, gyorsan rákortyolni a 2007-es La Vida Merlot-t. Amelyhez egyébként az ebéd nyitásakor Vida Péter azt az instrukciót adta, hogy feltétlenül becsukott szemmel kóstoljuk, és figyeljünk. Ne az asztalszomszédunkra, hanem magunkra. Befelé… Gyakrabban meg kellene tenni. Mindenkinek.

Az ebéd végeztével az esti órákat újra a Bálteremben töltjük pálinkában érlelt alma crumble, gyömbéres crème brûlée, Sacher torta, kávés mascarpone krém, mini rum baba, sajttorta és még sorolhatnám hányféle desszertkülönlegesség, valamint illatos olasz kávék, pikáns sonkák és különleges sajtok társaságában. Boraikkal kedveskednek még a korábbi „Év Bortermelői” is, így természetesen a poharunk nem üres egy pillanatra sem… „Nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttetek ebben a zord időben, és megünnepeltetek” -  fejezte be beszédét Vida Péter. – „Végtelen nagy szeretettel köszönöm meg mindannyiatoknak, hogy itt vagytok, és ezt a napot egyszerűen bearanyoztátok.” Mert valóban méltó ünnep volt ez a nap… nemcsak Vida Péter ünnepe, hanem a magyar bor és gasztronómia ünnepe is. Ezúton köszönöm a szervezőknek, hogy magam is részese lehettem. Remélem, Vida Péter borairól pedig még nagyon sokan és sokszor fognak beszélgetni úgy, ahogyan ő tanítaná.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz 

Teljes fotógaléria a facebookon.

A gálaebéd néhány további pillanata képekben: