Gondolatok egy filagória árnyékában – A Disznókő Szőlőbirtokon jártam

Tokaj Prestige Csillagos Bortúra Négy keréken 1. rész

„Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott,

ahol az ember őszinte lesz.”

(Móricz Zsigmond)

 

Borral kapcsolatos utazásaim során minden egyes alkalommal rádöbbenek, hogy lehet éjt nappallá téve könyvekből biflázni, sok bort megkóstolni, majd ezekről okos elemzéseket kanyarintani, vagy ilyeneket olvasni, sokféle fórumon tájékozódni, jól informáltnak lenni, meg lehet az alábbi eszmefuttatást valami szakrális hablatynak is tekinteni, de a teljes valóságot, a dolgok lényegét, az Alfát és az Omegát csakis egyetlen hely birtokolja kizárólagosan és örök érvényűen: a terroir. Ezért aki nem megy el oda, ahol a szőlő terem, és a bor készül, az vajmi keveset érthet, vagy érezhet mindabból, ami pedig a borok lényege lenne. 

A Disznókő Szőlőbirtokon - Lesti Zoltán vezetésével

A felismerés óta még inkább vágyom arra, hogy utazhassak, és eltölthessek pár napot az egyes termőhelyeken, magamba szívhassam az ottani levegőt, engedve, hogy megérezzem a leheletnyi különbségeket is, hiszen ahogy Szepsy István borász mondta, miden egyes dűlőnek más és más az illata. De mindenhol másképpen süt a nap, másképpen járja a szellő a szőlősorokat, másképpen futnak a felhők, és mindenhol más a föld kisugárzása, ezáltal pedig egészen más és más a létezés… A szőlő létezése is, de azoké is, akik ott élnek és dolgoznak. Nem véletlen hát, hogy a borok is mások. 

Így talán érthető, hogy nagy várakozással vágtam bele a Prestige Reserve Club Tokaj-hegyaljai bortúrájába, amelyet az éppen 125. születésnapját ünneplő Mercedes Benz által biztosított négykerekűkkel vittünk véghez. Hat pincészethez látogattunk el: Disznókő, Hétszőlő, Andrássy, Szepsy, Royal Tokaji, Oremus. Igen, ez az a helyzet, amikor valamennyi pincészetről vagy borászról hallottam már, sokat és sokszor olvastam róluk, találkoztam velük fesztiválokon, vagy éppen kóstoltam tőlük hol több, hol kevesebb tételt, de igazi, hiteles tudás birtokába jutni így lehetetlen. Ahhoz bizony utazni kell. Ott kell állni Szepsy István mellett a Szent Tamás-dűlőben, amikor megmutatja azt a helyet, ahová időnként csendes gondolkodásokra elvonul, a borlopóval lelkesen cikázó Áts Karcsi után kell kitartóan szaladgálni a végeláthatatlan mádi pincerendszerben, a tűző nap elől a Sárga Borház hatalmas lombú fái alá kell húzódni, ott eszegetni a házi krémest, és kortyolgatni hozzá a Disznókő aszút, majd a Hétszőlő birtok Rákóczi-Dessewffy-kastélyának tokaji ódon falai között kell álomra hajtani fejünket… Aztán meg kell hallgatni figyelmesen Bacsó Andrást az Oremusnál, miért is gondolja úgy, hogy ha nem ismerjük magát a kultúrát, nem ismerhetjük meg a borokat sem. Majd az apró darabkákat később összerakva esetleg megtudunk valamit… de még mindig csak keveset. Leginkább csak elindulunk egy úton. Megtettük az első lépéseket a valóság felé.

A filagória, és a birtok nevét adó kőszikla

Mint ahogy rögtön a túra első állomásán, a Disznókő Szőlőbirtokon. Már délelőtt nagy a hőség, de egyáltalán nem bánjuk, hogy vendéglátónk, a birtok értékesítő-sommelier-je, Lesti Zoltán a szőlődomb tetején fehéren világító filagóriára, mint célállomásra mutat. Ott vár minket ugyanis a jutalom. Addig is teszünk egy kört a birtokon. Mezőzomboron, Tokaj-hegyalja déli kapujában vagyunk, a borvidék legdélebbi részén. Az Alföld végtelenje terül el a lábunk előtt, ahol a Tisza és a Bodrog árterülete és holtágai nyújtóznak. Innen kúszik fel a dűlőkre kora ősszel a nemes rothadáshoz elengedhetetlen pára. Mögöttünk a Zemplén-hegység húzódik, útját állva az északról támadó jeges viharoknak és a vad szeleknek. Mindeközben nyugat-kelet irányban szépen kószálhat a már megzabolázott szél, így az aszúszemek száradása is biztosított. A Berekalj-dűlő felé tartunk, hogy megnézzük az Ekler Dezső tervezte, jurtaszerű - engem egy elhagyott hatalmas fél-csigaházra emlékeztető - traktorszínt, illetve kipróbáljuk akusztikáját is. Az épület ugyanis nyáron koncerteknek, színházi és operaelőadásoknak ad helyet. 

Traktorszín a Disznókő birtokon

Tovább sétálunk, amíg aztán elérjük a birtok szívét, a Disznókő-dűlőt. Felkapaszkodunk a filagóriához, amely mellett a fűben lustán heverészik a birtok nevét adó kőszikla. Ott vár minket az égkékre pingált, és hófehér abrosszal terített asztal. Zoli hűs, 2010-es száraz Furmintot tölt a poharainkba. „Ennek a bornak egyetlen előnye van. Hogy nincs hátránya.” – mondja, én meg közben mosolyogva hátradőlök, örülök a friss és finom savaknak, a pohárban guruló zöldalmáknak-egreseknek, és hagyom, hogy a szél kedvére borzolja a hajamat. Kicsit aztán még bohókásan a terítő alá kap, majd elcsendesedik. Zoli közben a birtok körüli dolgokról mesél, aztán egy krémes, könnyed, kedves, nem buja, hanem egyszerűen csak szép 2009-es késői szüretes édes Furminttal búcsúzunk a hegytetőtől. Az árnyékok megrövidültek. Dél körül járunk.

A dűlő alján a Sárga Borház falain kacér fények kergetőznek. Oda tartunk. Lefelé haladva a velünk túrázó Bessenyei Péter műrepülő pilóta megjegyzi: „Ha kicsivel melegebb lenne, az se lenne jó. Ha kicsivel hidegebb lenne, az se lenne jó. Ha kevésbé fújna a szél, az se lenne jó, ha jobban fúja, az sem. Minden úgy jó, ahogy van.” És megerősíthetem, ez az érzés itt valóban nem holmi szentimentális képzelgés. Ki kell próbálni. A Sárga Borház lombos fái alatt komótos macska nyújtózik, mi pedig asztalhoz ülünk. Érkezik is a kacsamáj pástétom-hab friss házi kenyérrel. Hozzá meg a 2003-as édes Szamorodni. A borban Furmint, Hárslevelű és Zéta. Meg a 2003-as évjárat különleges gazdagsága. Minden érett és dús. Levét csordító barack, dagi mazsola, finom marcipán, az utóízben pedig egy kis trükk: pici só és kesernye. Elegáns. A cukor és a sav halkan bújik össze. A házi kenyér héja ropogós, belül foszlósan kalácsos, a kacsamájhab krémes és selymes. Na most álljon meg az idő…

De nem áll meg. Érkezik a fogas, petrezselymes-tejszínes szósszal, hozzá pedig krémes rizottó, parmezánnal és póréhagymával. A bor dűlőszelektált, 2007-es Tokaji száraz Hárslevelű. Vajas, citrusos, és inkább az ásványosságról beszél, de gyönyörűen. A rizottó tökéletesen krémes és lágy. Aztán jön a desszert. Házi krémes, mellette kis baracklekvár. Valamiért Nagymami szarkalábas kékszemű mosolya jut eszembe. A roppanós sütilapok között finom tejszínes-vaníliás krém, a lekvárban őszi és sárgabarack. Mindehhez egy fiatalka aszú, 5 puttonnyal, 2007-ből. Benne mindenféle földi jó: barack, méz, mandula. Még friss és könnyed. Kerek savak, selymesség, báj. A lekvárral eszményi párost alkotnak. És ha most azt mondaná Zoli, hogy itt a vége, hát már elégedetten futnánk el véle. De nem. A feldolgozó épület tájékára invitál minket. Mert hogy van még ott pár bor, amit szeretne megmutatni. Meg egy eszencia is. Megyünk vele.

Aszúk. Az első 5 puttonyos, 2002-ből. „Ez egy atlétanő” – hangzik a rövid jellemzés - „Az előző, 2007-es egy kifinomult, francia dáma volt”. Van benne valami. Illatban ott van a friss kajszi, mellette aszalt gyümölcsök, ízben beköszönnek az ásványok, az ázott köves-sziklás vonulatok is. Mindezt az erőteljes savak teszik rafinálttá. Felerősítik az aromákat. Minden élénk, lendületes, vibráló, feszes. Valóban sportos, mégis nőies alkat. Köszönhető az évjáratnak, mely szinte a nagy, klasszikus, 1999-es aszús évet idézi. Amit nyomban meg is kóstolunk, egy 1999-es 6 puttonyos formájában. A Disznókő történetének legnagyobb savtartalmú aszúja. Rendkívül gazdag és cizellált ízek és illatok. Nagyon sok réteg. Narancs, grillázs, dió, ízben nagyon sok és friss sav, amelyet precízen ellenpontoz a cukor. Hosszú lecsengés, benne minden újra fel-felbukkan, majd alámerül, hogy más összetevők kerüljenek előtérbe. ’99-ben háromszor szedtek aszúszemeket a Disznókő Furmint ültetvényein. Tiszta ízekkel, gazdag aromákkal és szépen megőrzött savtartalommal. És még mennyi, de mennyi ideje van ennek az aszúnak! 

Majd a Kapi-dűlő 2005-ös 6 puttonyos aszúját kóstoljuk. Ez a bor csak néhány kivételes évjáratban készül. 100% Furmint, a szintén a Kapiból származó Furmint alapmusttal. Az erejét és a különlegességét nem a kiugró illatok és ízek adják, hanem az egyensúlya. Mint ahogy Zoli is elmondja, a Disznókőnél nem nagy, izmos, agyontrenírozott borokat szeretnének készíteni, hanem egyensúlyban lévő, és harmonikus borokat. Aztán jön a vége, a Disznókő Tokaji Eszencia, 2000-ből. Titokzatos. Úgy hullámzik, mint a méz, rejtélyesen-sziruposan hömpölyög. Füge- és sült szilvalekvár a pohárban, aszalt datolyával, karamellel, pirított dióval és kávéval. A cukortartalmat nem is jegyzeteltem, de itt a birtokon általában 600-850 g/l közötti. Szóval rengeteg. A savak igyekeznek keményen ledolgozni a cukor koncentrációját. Így aztán a vége bársonyos, intenzív, és hihetetlenül hosszú…

Aztán elbúcsúzunk, és tovább gördülünk. Az első állomás pedig máris tanított nekem valamit. Ott fenn ülve a filagória árnyékában megértettem, hogy időzni kell… a tájban, a létezésben, a szélben, a napsütésben, az ételekben, az ízekben, a borokban, az emberekben. Hogy csak úgy ismerhetünk meg valamit (vagy valakit) teljes valójában, ha mi is teljes valónkkal átadjuk magunkat neki. Ebben a szellemben folytattam tovább Tokaj-hegyaljai bortúrámat.

…folytatása következik…

Folytatások:
A második részben a Tokaj-Hétszőlő Birtokra látogatunk.
A harmadik részben az Andrássy Rezidencián borvacsorázunk.
A negyedik részben Szepsy István vendégei leszünk.
Az ötödik részben Áts Károllyal kóstolgatjuk a Royal Tokaji borait. 
A hatodik részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk.

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Ott voltam „a Takleren” – Szekszárd Székesfehérváron járt

"Szerintem csináld úgy, hogy ott legyél a Takleren!” - mondotta volt jó tanácsként a székesfehérvári „Monarchiás” bor-baráti társaság egyik tagja, amikor is felmerült, hogy valószínűleg csak akkor tudok elmenni a kóstolóra, ha éppen akkor amúgy is Fehérváron járok. A vége aztán az lett, hogy éppen akkor „amúgy” nem jártam Fehérváron, de mégis ott voltam „a Takleren”. Hát tényleg így kell ezt csinálni, sok gondolkodásnak sok az alja, éljen a spontaneitás!

Takler András

A borszaküzletbe lépve a csilláron is lógó emberkék, poharakba már kitöltött rozé, és az éppen azt bemutató Takler András fogadott. Sok jó ember kis helyen is–alapon pikk-pakk lett helyem, és még a rozéról sem csúsztam le teljesen. Gyorsan átfutottam a borsort, 2007-es és 2008-as évjárat a palettán, valamint egy Regnum Cuvée erejéig 2006 is. Korábban egy borvacsora keretében már fürkésztem a Takler borokat, de azóta eltelt egy év, piacra kerültek az újabb tételek, jöttek az újabb díjak is, és a pince meg a szőlő tájékán is történtek előrelépések. Úgyhogy nagyon ideje volt, hogy elzarándokoljak egy újabb kóstolóra.

Rozéval kezdünk tehát, és ahogy bármelyik más borbemutatón, vagy borfesztiválon mostanság, azonnal szóba kerül a 2010-es évjárat. András szavaival élve, ők a borról csak őszintén beszélnek. Így aztán nem kertel: a 2010-es évjáratból bizony nem palackoznak bort, esetleg folyóborként lesz némi értékesítés. Meglévő készleteikkel azonban át tudják vészelni a mumus évjáratot. A 2010-es Kékfrankosra épülő Rosé csavarzáras palackban került piacra, amit talán szép lassan kezdünk megszokni és elfogadni, illetve elvonatkoztatni attól, hogy csavarzárral csak gagyi lőre kerülhet a polcokra. A csavarzár tehát megtette, amit meg kellett tennie, a rozé üde, friss, majd’ kicsattan, bár az illat picit bezárkózik, némi halvány málna pironkodik a pohárban. Kortyban a savgerinc szép tartást ad, kis pezsgés frissíti a piros bogyós és savanyúcukorkás ízeket.

A 2008-as Pinot Noir-t András elmondása szerint populárisabbra hangolták. Nem akarták robusztus irányba elvinni, könnyen érthető, friss és fiatalos pinot-t tettek a palackba. Az ültetvény nem déli fekvés, pontosan azért, hogy a savak szépek maradjanak. Azok is maradtak kétségtelenül. A főbb karakterek mégis déliesek, meleg, gyümölcsös, már-már málnaszörpös ízek, illatok, benne magas alkohollal. Az illatot némi mentol frissíti, szájban eper és áfonya, a test kissé vékonyabb, de összességében ott van benne mindaz, amit Taklerék elképzeltek ezzel a Pinot-val kapcsolatban.

Még mindig 2008, de már a Cabernet Franc szemszögéből. A fajtát – Villányhoz hasonlóan - Szekszárd is kiemelten kezeli. Andrásék első számú borkészítési koncepciója a borvidék karaktereinek kifejezése finom tanninokkal, eleganciával, zamatgazdagsággal és fűszerességgel, amit véleménye szerint a Cabernet Franc szépen közvetít. A 2008-as tétel illatban nagyon gazdag, sokáig lehet vizslatni, fűszerpaprika, feketebors, érett cseresznye és még megannyi fűszer. Ízben dohány társul mindehhez, mellette nekem jobban tetszene egy kicsit vastagabb test, az egész kép pedig lehetne lendületesebb, erősebb.

A Kékfrankos Reserve 2007 következik, amely nem mellesleg bekerült a Pannon Borrégió TOP25-be, így a június 18-i pécsi kóstolón újra találkozhatok vele. Az elnökségi borválogatás kapcsán is sok pozitív visszajelzés érkezett Andrásékhoz a tétel kapcsán, ami nem csoda, mert mi is elégedetten hümmögünk. Ez kérem, úgymond a Kékfrankos mediterrán arca. Szigorú hozamkorlátozással, idősebb tőkékről szüretelve. Meggyes-málnás, édeskés illatok, némi növényi kísérettel. Ízben vanília, rumos-meggy, érett, telt ízek, finom tanninok. Szép test, vibráló savak és karakterek. A kóstolósor egyik legszebbje. És aki Takler Kékfrankosokra vágyik, azoknak egy jó hír: várhatóan nyáron jelenik meg Kékfrankos referencia csomagjuk, amelybe egy Görögszó és egy Szentavölgy dűlőszelektált, illetve egy kései szüretelésű, de száraz különlegesség kerül majd be.

Maradunk 2007-ben, a Bikavér Reserve érkezik. Érett, már-már aszalt jellegű illatok, meggy, szilva, fekete cseresznye, mellette fűszer és dohány, valamint erőteljes alkohol. Ízben mindez egyelőre kicsit hidegebb, „nyersebb” formában jelentkezik, de ez kizárólag csak annak tudható be, hogy még sokat kell fejlődnie, rendeződnie, nagy benne a potenciál. A 2007-es Cabernet Franc Reserve még nincs forgalomban (csak 2006-os testvére), megjelenése szintén nyárra várható. És ha már „díjazunk”: a Semmelweis Egyetem 2011-es országos borversenyén a Presztízs kategóriában lett őfelsége a legjobb vörösbor. 3-4 kiemelkedő dűlő terméséből, rendkívül érett alapanyagból készült. Ízben-illatban erdőben járunk: áfonya, kökény, vadmálna. Szájban gazdag és bársonyos, a savak közepesek, a tanninok szárítanak, de szépen lekerekedtek, az utóíz hosszú, benne az alkohol és a fűszeresség dominál. Jó formában van, érdemes lesz mostanában figyelgetni. Mint ahogy a 2007-es évjárat valamennyi tételét, hiszen nagyon jó évjáratról beszélünk.

Jön is még egy képviselője, a Regnum Cuvée 2007. Merlot, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon és Kékfrankos házasítás. Forgalomba várhatóan ősszel kerül. Nagyon gazdag, komplex, fűszeres. Illatban gumi, telt, aszalt jellegű, füstös, animális illatok a vanília édességével és az eukaliptusz frissességével. Ízben étcsokoládé, kávé, tanninjai még picit durvábbak, de még bőven van ideje kerekedni. Befejezésül az idősebb tesó, vagyis a Regnum Cuvée 2006-os tétele csordul a pohárba. Méltó befejezés. Szépen egyben van, érett, letisztult, ízben kakaóbab, kávé, a tannin sok, de szépen besimult, a savak kifinomultak. Utóízben fűszerek, dohány, füst, élvezetes, hosszú lecsengés. Még sokáig fürkészném…

  

Takleréknél tehát történt egy s más az utóbbi időben, és még mindig sok a munka, nyár végére szeretnék készre „jelenteni” az új pincerészt, amely a barrique hordós érlelésnek, és a hamisítatlan pincehangulatos kóstolóknak ad majd helyet. Ami a szőlőt illeti: Syrah-t és Kékfrankost telepítettek a Szenta-völgy déli fekvésébe, reserve borok készítéséhez. Ami meg engem illet, nem bántam meg, hogy ott voltam „a Takleren”. Most pedig úgy csinálom, hogy ott legyek Pécsett is. 

Köszönöm a lehetőséget a székesfehérvári Monarchia Borszaküzletnek! 

Fotók: Nagy Zita – Borgőz

Virágos jókedv a Kárpát-medencei Borászok Találkozóján

Pest, lustán csendes nyári szombat délután, fülledten párolgó utcák, mérgesen csattogó-fújtató trolik és a „nahovamenjünk” kérdése… Egy időben két borfesztivál, a gigantikus gasztro-boros-mesterkuzusos Budai Gourmet, és a muzsikálós-beszélgetős-talpalávalós Kárpát-medencei Borászok Találkozója. Melyik ujjamat harapjam? „Zizukám, abban van a legtöbb élet, amelyik a legjobban fáj!” – mondaná bölcsen Napi, és kortyintana egy nagyot a fröccséből…

A rózsakertben

Úgyhogy gyorsan eldől. És nem csak Napi miatt. Egyrészt szeretném elkerülni, hogy mindenhova menjek, de igazából sehová se érkezzek meg. Másrészt meg kilépve az Andrássy útra az Egry kiállításról, a verandák, a tó, és a szőlőhegyek hangulata után én a magam részéről mindenképpen kertre vágyom. Diófával. Na jó, lehet cseresznye vagy hárs is. Aztán meg virágokra, fűre-telepedésre, nyugodt beszélgetésekre, „csak úgy-levésre", és persze borokra. Hűs fehérekre, vagy rozékra. Aztán ha lemegy a nap, majd hömpölyöghetnek a vörösek is. És persze zene is kellene. Olyan, amiben igazi élet van. Meg amiben ott van az áldás (vagy éppen az átok), vagyis a szerelem. Na meg a borok, a haddmenjen-vonatok, a csillagok, a fecskék, a nem jót forraló kocsmárosnék, az igazlátók, az éltetők, és a lélekcseréltetők… Hegedűvel, szájharmonikával, cimbalommal. Úgyhogy zsebbe a KPM (azaz kulcs-papírzsepi-mobil szent hármasa), egy fényképezőgép, és egy kicsire összehajtható esőriasztó vuduszett, tekintettel a „hatker” fölött gomolygó zivatarfelhőkre, majd az ajtók záródnak mögöttem. Budatétény következik. Na meg a beszámoló.

Kikelet

A 13 órás kapunyitást a kiállítás és egy hűvös-gangos szobában elkövetett ebéd utáni szieszta miatt erősen lekéstem, a színpadról bánatomra éppen a Tárkány Művek távozik. Velük tehát – remélem - jövőre ugyanitt. Hosszú sor kanyarog a Rózsakert bejáratánál, de gyorsan bejutunk. A helyszín idén a fenti főépület elől leköltözött a rózsabokrok közé, meg a dió-, cseresznye- és hársfák alá. Belaktuk tehát a kertet. Ahogy azt kell. Mindenki megtalálta a helyét, fűben ülve, rózsák között sétálgatva, a fák alatti árnyasban a padon üldögélve, a színpad előtt pléddel „megágyazva”, háton fekve fűszálat rágcsálva eget bámulva, vagy éppen összebújva a kedvessel. Beérve a kertbe, mintha csak félálomban hallanám, halk gyerekzsivaj, és a háttérben hangoló zenészek. Minden csak finoman, lágyan. Semmi nem harsog, nem kérkedik. Csak van. Mint ahogy a borászok kis faházai is, tetejük szinte alig látszik, ahogy a hatalmas diófa rájuk teríti óvó karjait. Fények-árnyak ringatóznak, a nap hol kikukucskál, hol elbújik, ő is velünk játszik.

 

A boldog bortulajdonos - Bakonyi Viktor, szervező

Aztán persze bor kell a pohárba. Úgyhogy be a diófa alá. Már megszokásból matatok a jegyzetfüzet meg a toll után, de aztán valahogy mégsem érzem azt, hogy vadul firkálni akarnék. Erősebb bennem a teljes jelenlét utáni vágy, és hogy menjen csak úgy, érzésből minden… Elsőként a felvidéki Mátyás Pincéhez sétálunk. Kisújfalu, kis családi pincészet. A borospalackok mögött feleségével együtt Mátyás András. Csillogó szem, kackiás bajusz alatt mosolygó száj, vendégmarasztaló kisugárzás. Már tudom, hogy bármi jön is, tetszeni fog. 2009-es Rajnai rizling. A János-hegy Öreghegy dűlőjéből. Orrot a pohárba, majd hátrahők… Vagy a Fényhidakon át hat még mindig rám, vagy tényleg Badacsonyt érzem a borban. Gyönyörű ásványok… Kortyban is. Citrom, őszibarack, egy kis füst, és tejszín a seprőn tartástól – misztikus beállítottságúaknak: sur lie. Persze, hogy a talaj érdekel, András el is magyarázza. Meszes-agyagos. Onnan az ásványosság, meg a szép savak. Aztán csak úgy megemlítem itt, hogy van ám Kisújfalunak egy Somlyó-hegye. Flórájában sommal, ahogy kell. De van ott lágyan hajladozó árvalányhaj és törpemandula is. Mesebeli szavak. A hely is mesebeli lehet… egyszer elmegyek oda. Felfrissített a rajnai, és annyira nagyon nyár van... Most már belül is. A háttérben Ferenczi Gyuri fúj néhány hangot a színpadon.

Asztalos Zoltán - AZ Nektár Pince

 

Tovább Asztalos Zoltánhoz. Tokaj-hegyalja, AZ Nektár Pince. Kicsit nézelődünk, közben fotózunk, Zoltán pedig kedvesen odaszól „Na, jöjjenek csak közelebb!” Máris kis házikójánál termünk. Ha már mese, hát ő sem fukarkodik vele. Vióka és Kácsárd. Ezek dűlőnevek, de ha mindehhez hozzáképzeljük a Sárospatak közeli parasztházat pincével és szőlővel, a Teleki grófok és a vincellér egykori alakját, máris egy kis mesevilágba csöppenünk. Furmintok. Kettő a Viókából, egy a Kácsárdból. A két Vióka egy évjáratból való (2008), de mégis mást tudnak. Egyikük félszáraz, 6 hónapos fahordós érleléssel, a másik (Vióka 2) száraz, 18 hónapos érleléssel. Nekem a 2-es lett barátom, egyszerűen lenyűgözött az illatával (együtt a gyümölcs és a csiszolt ásványosság), a kortyban pedig minden a helyén, a savak lendületesek, nincsenek kacskaringós blikkfangok, letisztultan szép és kerek. A Kácsárd 2008-as félédes és kedves Furminttal köszönünk el, majd egy kicsit „színpadozunk”.  

Balla Géza

 

Mert hogy ott közben meg nagy a forgalom, köszöntők, Tőkés László beszéde, Balla Géza ajándéka a szervezőnek, Bakonyi Viktornak, aztán pedig Ferenczi Gyuriék foglalják el a pulpitust. Hamarosan rajtunk is kijön a „Rackatitis” tünete, vagyis önkéntelenül mocorogni kezd a lábunk, meg nem marad el a vigyoriság sem. A pohár viszont üres, az est meg amúgy is kezd leszállni, hát a vöröseket kezdjük környékezni. Tudom, ha Balla Géza házikójánál megállok, akkor ott cövek… nagyjából egész estére. Mégis ezt teszem. Kadarka sillerrel kezdünk. Vidám lettem tőle. Akár egy Beaujolais, égetett cukros, nagyon gyümölcsös, csak úgy gurulnak benne nevetgélve a meggyek és cseresznyék, fűszerekkel lágyan megszórva. Aztán komolyabbra fordul minden… Az este is sötét vásznat feszít fölénk, az alatt kortyolgatjuk a testes Kékfrankost és a sűrűn hömpölygő Cabernet Sauvignon-t. Igen, most kellene talán jegyzetelni, mert ezekben a borokban aztán annyi de annyi minden… De nem teszem mégsem. Mert jó csak úgy lenni. Mellettünk egy porcukor-felhős meggyes pite halk puffanással landol a földön. A pitetulajdonosok nevetnek, felkapják, leszedegetik róla a rátapadt kis fűszálakat, és hamm, bekapják. A világ legtermészetesebb módján. De valahogy itt minden az. 

Leszálló est

Balla Gézánál ér a Csík zenekar is, majd még egy kör az esti párás rózsakertben. Aztán vonatra futás közben némi homlokcsapkodás… mert hogy Lenkey Géza… meg Garamvári… és Gál Tibor… Légli Ottó, és Kikelet, jajj és Skrabski, és innen már csak betűsorrendben gondolkodom tovább. Kimaradtak. Úgyhogy jövőre itt a helyem újra. De most ez a vonat, ha elindult hadd menjen… Sínek zaja, elfutó fények. Aztán Déli pályaudvar. Végállomás.

Teljes fotógaléria a facebook-on - Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Balaton, 2010, rozék, illatos fehérek - Tapolcán bormustráltam

Bevallom, a magam részéről a kezdők mit sem sejtő nyugalmával vágtam bele pár hete a 34 fehér, és a 14 rozé bor kóstolásába Tapolcán, a IX. Sándor Napi Bormustrán. A második vallomásom már kicsit kényesebb: nagyjából a harmincadik bor tájékán kezdtem menthetetlenül fantáziálni egy hatalmas malacsültről, némi házi savanyúságról és kemencében frissen sült kenyérről, hozzá meg egy nagy pohár masszív vörösborról. Ami akár vérlázító is lehetne, de szerintem bocsánatos bűn, lévén, hogy a Balatoni Borrégió 2010-es évjáratának fehér és rozé borait vettük górcső alá, és bizony időnként ember-, és fogzománcpróbáló, valamint enyhe gyomorsavtúltengető mutatvány volt ez, még akkor is, ha a borok egy része kis „rágcsálás” után a kiöntőben végezte. 

Borsor - és ez még csak az eleje...

Mert hogy nehéz műfaj az időnként karcos, időnként barátságosabb savakkal operáló, még alig tartályba vagy hordóba tett, és onnan is kivett friss, hosszabb-rövidebb életük legelején járó borok kóstolása, főleg a 2010-es évjáratból, amely köztudottan sem a borászok, sem a borkortyintók számára nem szívcsücsök. Ennek ellenére több olyan ígéretes tétel is került a pohárba, ahol azonnal kinyiffant a pesszimizmus, hiszen érezhetően megvannak az alapok ahhoz, hogy jó irányba fejlődjenek. Néhányról ejtenék is pár szót, bár előrebocsátom, hogy a borok nagy száma, és a rendelkezésre álló rövid idő miatt Dr. Kállay Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének vezetője, az este borbemutató-moderátora meglehetősen feszített tempót diktált, persze kellő határozottsággal, profizmussal és lelkesedéssel, ahogy ezt a műfajt művelni kell. Szinte valamennyi borász jelen volt, akinek borát ezen az estén mustráltuk, így az ő információik is sokat segítettek egy-egy tétel „megértésében”. Mivel a tapolcai Sándor napi bormustra kimondottan szakmai rendezvény, nem maradhatott el a szakmai előadás sem. Sajnos nekem – bármennyire érdekel a téma – még nem nagyon tudott egyetlen emberfia sem csapadékeloszlásról, hőösszegekről, peronoszpóráról lebilincselő előadást tartani, de istenúccse, dr. Májer Jánosnak, a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatójának valahogy most még ez is sikerült. A 2010-es évjárat sajátosságairól tartott részletes beszámoló után belevágtunk a kóstolásba.

Borelemzés - Dr. Kállay Miklós professzorral

A mustrált borok részletes listája a poszt végén olvasható, én csak néhány figyelemre méltó tételt emelnék ki, mint például a fehérek közül rögtön a badacsonyi Németh Pince Olaszrizling válogatását. November 20-án szüretelt alapanyag, gazdag, meleg tónusok, szőlős-mazsolás, ásványos illatok, szájban szép test és harmonikus savak. A balatonfüredi Hudák Zoltán Csopaki Olaszrizlingje október végi szüretből készült, virágos, kedves, édeskés illatával, mindemellett a kortyban a problémás 2010-es évjáratra egyáltalán nem utaló savaival és friss citrusaival győzött meg. A Villa Tolnay Csobánc-hegyi Rajnai rizlingjében a gyümölcsösség és némi fűszer mellett diszkréten fel-felbukkan a frissen csiszolt fa, a testességhez pedig harmonikus savak társulnak. Ígéretes a Szeremley Birtok Badacsonyi Olaszrizlingje is, dűlőszelektált, a legszebb savakat adó Gróf-domb termése. Nemes rizling, a gyümölcsösség mellett pirított kenyérhéjjal, az erőteljes de elegáns savaknak pedig kifejezetten jól áll a hosszú ásványos-sós-bazaltos íz.

Dobogógyanús tétel volt még a balatonlellei Bujdosó Pincészet Balatonboglári Sauvignon blanc-ja, már most szépen összerendeződve, ízben és illatban is csiszolt tisztasággal, karakteres jegyekkel, határozott tartással, bodzával, szőlővirággal, mézzel, citrusokkal. A Lesence Zrt. Lesencefalui Ottonel Muskotálya sárga löszön termett, hűvösebb stílust képvisel. A füves, vegetális illatok mellett ízben narancs és szőlő, a savak pedig finomak és lágyak. A szigligeti Szatmári Pincészet Csobánc-hegyi Ottonel Muskotálya is említésre méltó, illatban tűzkő, utóízben pedig fruttis, teltebb jegyek játszanak.

Tapolcai kóstolópohár

Néhány szó essék a rozékról is. A mezőnyből egyértelműen kiemelkedett a Szent György-hegyi 2HA Szőlőbirtok és Pincészet Sangiovese fajtából készült bora, és nem csak azért, mert ehhez a tételhez februárban már volt szerencsém, és már akkor is nagyon tetszett, hanem mert azóta még inkább komolyodott-kerekedett. Természetesen ennek a nagyon gazdag, gyümölcsös, mellette ásványos, komplex rozénak az a titka, hogy nem rozénak készült. Vagyis, hogy alacsony terhelésű, nagy odafigyelésben részesített Sangiovese tőkékről származik, csak hát, mint sok helyütt, a 2010-es évjárat itt is felülírta a terveket, így idén a pincészetnél nem készült ebből a fajtából vörösbor. Két Shiraz-ból készült tétel is jól jön majd a nyári repertoárba: az uzsai Nagy és Nagy Kft. Szent György-hegyi Shiraz rozéja, mely illatban málnacukorkás-szörpös, ízben ribizlis, feketecseresznyés, ásványos, és a Somló-hegyi Kreinbacher Birtok Shiraz rozéja, melyet a visszafogottabb gyümölcsösség melletti kenyérhéjas, ázott köves ízek tesznek izgalmassá. Légli Ottó Balatonboglári Pinot noir-Merlot-Kékfrankos rozéja pedig valóban a nyár kedves szomjűzőjévé válhat, akár fröccsként is (és aki „tudatosan” fröccsözik az tudja, egyáltalán nem sértés egy borról ezt állítani). A bormustrán egyébként a Légli birtokot Ottó bácsi, azaz idősebb Légli Ottó képviselte, aki e rozé kapcsán azt is elmondta, hogy amikor megkérdezték véleményét arról, mi álljon a bor hátcímkéjén, azt mondta, hogy szerinte olyan ez a bor, mint amikor egy meleg tavaszi napon a szőlősorok között munkálkodó leül pihenni egy pohár borral a virágzó cseresznyefa alá, és a lágy szellő belefúj a poharába néhány cseresznyevirágot. Hát így... Akár egy szép haikuban...

Szarka Gyula, a Ghymes frontembere -
Saját pincéje van a Szent György-hegyen

A 48 bor mustrája után az este vendége, Alexander Brooking ausztrál nagykövet úr tartott záróbeszédet, melyből megtudtuk, hogy hobbija a bor, és azt is elárulta nekünk, hogy amikor Budapestről elindult erre az estére, azt gondolta, hogy egy könnyű kóstolásra érkezik, de bizony tévedett (egyetértve szorgosan bólogattam). Felsorolta azokat a balatoni termelőket is, akik mindig nagy hatással voltak rá (Jásdi István, Figula Mihály, Szeremley Huba, Légli Ottó, Konyári János, Garamvári Vencel), valamint a bormustrán neki legjobban tetsző tételeket, úgy mint a Villa SANDAHL Badacsonyi Silver Line Rajnai rizlingjét, a Bujdosó Pincészet Balatonboglári Sauvignon Blanc-ját, vagy a Garamvári Szőlőbirtok Balatonlellei Sauvignon Blanc-ját. Aztán Kállay professzor úr vonta le a végső konklúziót, miszerint a '10-es olaszrizlingek nagyon szépek, érződik rajtuk a borászati tudás, a roséknak viszont nem áll jól a nagy savtartalom. A magunk részéről megállapítottuk, hogy 48 tétel talán túl sok egy pár órás kóstolóra, és hogy érdemes lenne ezeket a tételeket egy év múlva visszakóstolni, hogy igazán megértsük a borok fejlődésének fázisait. Az estét  Mezőssy Zoltán borász-gasztronómusnak köszönhetően vacsora zárta, de azt már nem árulom el, hányszor vettem a libagombóccal töltött káposztából, és az is maradjon az én titkom, hogy desszertnek pörköltet ettem nokedlival.    

Balra Alexander Brooking ausztrál nagykövet úr...
és magyar hangja

A 2011-es tapolcai Sándor-napi Bormustra bemutatott borai a 2010-es évjáratból

Fehér borok

1. Somlói Juhfark Cuvée 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Somogyi Lajos Somlóvásárhely, Somló-hegy

2. Somlói Olaszrizling 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Csordás-Fodor Borház Somlóvásárhely, Somló-hegy

3. Badacsonyi Olaszrizling válogatás 2010. száraz minőségi bor
            Termelő: Németh Pince Badacsony - Szalai Attila

4. Badacsonyi Olaszrizling 2010. száraz minőségi bor
            Termelő: Első Magyar Borház - Szeremley Birtok Kft. Badacsonytomaj

5. Csopaki Olaszrizling 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Hudák Zoltán Balatonfüred

6. Csobánc-hegyi Rajnai rizling 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Villa Tolnay Gyulakeszi, Csobánc-hegy
7. Badacsonyi Rajnai rizling Silver line 2010. minőségi fehérbor
            Termelő: Villa SANDAHL Kft. Badacsony

8. Badacsonyi Rajnai rizling Gold line 2010. minőségi fehérbor
            Termelő: Villa  SANDAHL Kft. Badacsony

9. Cserszegtomaji Rozália 2010. száraz minőségi fehérbor (Olaszrizling×Piros tramini)
           Termelő: Pannon Egyetem Georgikon Tanüzem Keszthely

10. Tagyon-hegyi Rizlingszilváni 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Dr. Brazsil József Szentantalfa

11. Csáfordi Rizlingszilváni 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Veress János Csáford

12. Szőlősgyöröki Rizlingszilváni 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Szent Anna Borház Szőlősgyörök

13. Badacsonyi Pinot noir 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: PEAC Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Badacsony

14. Pécselyi Pinot blanc2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Söptei Pince Csopak

15. Badacsonyi Királykeányka 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Kiss István Hegymagas, Szent György-hegy

16. Balatonedericsi Chardonnay 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Effenperger Győző Balatonederics

17. Szent György-hegyi Chardonnay 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Szent György Borház Kft. Nyári Pince Hegymagas, Szent György-hegy

18. Balatonaligai Sauvignon blanc.2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Feind Lajos Balatonfőkajár

19. Balatonboglári Sauvignon blanc 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Bujdosó Pincészet Balatonlelle

20. Balatonlellei Sauvignon blanc 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Garamvári Szőlőbirtok St. Donatus Pincészet Balatonlelle

21. Sauvignon blanc 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Istvándy Pincészet Káptalantóti

22. Cserszegtomaji Corvinus 2010. száraz minőségi fehérbor        (OR×Ezerjó)×(OR×SZB)×(OR×RSZ)
            Termelő: Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék Keszthely
23. Balatonfüred-Csopaki Zenit 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Figula Pincészet Balatonfüred

24. Pogányvári Cserszegi fűszeres 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Németh Borház Kft. Keszthely

25. Zamárdi Irsai Olivér 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Podmaniczky Szőlőbirtok és Pincészet Balatonföldvár

26. Szent György-hegyi Irsai Olivér 2010. száraz minőségi fehérbor
             Termelő: Boksay Pince Hegymagas, Szent György-hegy

27. Balatoni Irsai Olivér 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Varga Pincészet Kft. Badacsonyörs

28. Badacsonyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Badacsony Borászati Szövetkezet Rizapuszta

29. Badacsonyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Horváth Pince Kft. Hegymagas, Szent György-hegy

30. Lesencefalui Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Lesence ZRT. Lesencetomaj

31. Csobánc-hegyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Szatmári Pincészet Szigliget

32. Csobánc-hegyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Borbély Családi Pincészet Badacsonytomaj

33. Balatonboglári Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Országh Zoltán Balatonlelle

34. Badacsonyi Tramini 2010. száraz minőségi fehérbor
           Termelő: Badacsonyi Pincegazdaság ZRT. Balatonfüred

           
Rozé borok

1. Kékfrankos 2010. száraz minőségi rozébor        
            Termelő: Gyukli Pince Balatonfüred

2. Zánkai Zweigelt - Pinot noir 2010. száraz minőségi rozébor        
            Termelő: Varga Zoltán Zánka

3. Dörgicsei Kékfrankos 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Dörgicse Bor Kft. Dörgicse

4. Balatonfüred-Csopaki Kékfrankos - Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Varga György Révfülöp

5. Pécselyi Kékfrankos - Merlot 2010. száraz minőségi rozébor
           Termelő: Koczor Kálmán Balatonfüred

6. Szent György-hegyi Shiraz 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Nagy és Nagy Kft. Uzsa

7. Somlói Shiraz 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Kreinbacher Birtok Somló-hegy

8. Szent György-hegyi Sangiovese 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: 2HA Szőlőbirtok és Pincészet Szent György-hegy

9. Balatonboglári Pinot noir-Merlot-Kékfrankos 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Légli Ottó Balatonboglár

10. Szigligeti Cabernet sauvignon - Pinot noir 2010. száraz rozé minőségi bor
            Termelő: Szántó Zsolt Szigliget

11. Tihanyi Cabernet sauvignon - franc 2010. száraz minőségi rozébor 
            Termelő: Salánki Sándor Aszófő

12. Szent György-hegyi Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Szászi Endre Hegymagas

13. Nagyradai Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
           Termelő: „CEZAR WINERY” Kft. Nagyrada

14. Aszófői Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
           Termelő: Fodor Gyula Aszófő

 Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Hajó a kertben, turbolyás rák a tányéron, Furmint a pohárban

Kóstolt tétel: DemeterVin Úrágya-dűlő Tokaji Furmint 2008

A történet valamikor tavaly kezdődött, amikor is a fiúk tavasszal a badacsonyi kertünkben építették a Vulkánt, ami egy polinéz proa (két test, egyetlen nagy lélekkel), és azóta már sokat vitorláztunk vele a Balatonon. Szóval a nagy hajóácsolási munka közepette a fiúk megéheztek, és hát mi a leggyorsabb és legkézenfekvőbb bendőbevalóság egy hatalmas tó partján? Hát a hal. Be is dobták a serpenyőbe, de bizony egy kis pirulás után a hal valamiféle zöldfűszer után kezdett kiabálni. Mivel fűszerkertem a mai napig csak egy kockás lapra hevenyészve felskiccelt változatban létezik, tehát nincs (egy olyan kertben, ahol egy egész hajóflotta épül, ugyan már!?), a fiúk egyszerűen kimentek a ház elé, és ott az akácfák alatt, a meredek rézsű oldalából – vagy hogy is hívják azt az út menti lejtős részt, amiből nagy esőzések után kimosódnak az útra a kisebb-nagyobb bazaltkövek – egyszerűen leszedtek valami zöld növényt. Szerintük turbolyát. Szerintem meg soha sem hallottam addig a turbolyáról, pedig a turbolya ugyanaz a kategória, mint a medvehagyma, régóta létezik, régóta használják – azok, akik tudják, hogy létezik, és hogy használható – szóval korántsem mi találtuk fel a spanyolviaszt. A hal azonban örült neki, és mi is a végeredménynek.

Badacsony fűszerkertje - részlet

Azóta aztán volt egy kis elbizonytalanodásunk - ezért ne piszkáljuk túl sűrűn a kis növényhatározót! -, hogy talán mégsem turbolya az, ami a házunk előtt terem, legalábbis hogy nem zamatos turbolya, hanem erdei, de aztán még az a szörnyű feltételezés is fészkelődni kezdett bennünk, hogy esetleg bürökkel van dolgunk, de ezt a tényt hamar elvetettük, hiszen ha az lett volna, mi már régen alulról szagolnánk a kis házunk északi oldalán bujálkodó ibolyáinkat. Mert bár a bürök észvesztően hasonlít a turbolyára, de a fő hatóanyaga a koniin, amely összetevő ugyanolyan mérgező, mint amilyen hülyén néz ki leírva, tehát a növény minden részében ott van, rágcsálhatjuk a levelét, a szárát, a gyökerét vagy bármijét, először az alsó végtagjaink bénulnak le, majd nem is sorolom, de válogatott borzalmak után sajnos a történet vége cseppet sem happy and. Példának okáért szegény Szókratész is a bürökből készült főzetet tartalmazó méregpohár által költözött át a másvilágra. Summa summarum, nekünk turbolyánk (más néven olasz salátánk, vagy édespetrezselymünk) van, legalábbis szerintünk ez most már biztos, mert élünk és virulunk, pedig azóta is gyakran használjuk ezt a növényt a konyhánkban. És akkor ígérem, lassan előkerül a poszt címébe „beollózott” rák, meg persze a DemeterVin Úrágya-Furmint is feljön a pincéből. A franciák a „fines herbes”-kultuszuknak köszönhetően egyébként sok mindenbe beleteszik ezt az édeskés, ánizsos fűszert, és hát valóban, a tojásrántottától a salátákon át a különböző mártásokig mindenhez jó, de nálunk otthon halakhoz és tengeri herkentyűkhöz vált be leginkább. És akkor most már tényleg rátérnék a rák és a bor „meccsére”.

Turbolyás garnéla

Vannak olyan esték, amikor nincs kedv a nagy főzésekhez, mégis szeretnénk, ha nem csupán pár szelet májkrémes kenyérrel kellene búcsúztatnunk a napot, na meg felbontanánk valami jó fehérborocskát is, de hát ahhoz meg végképp illene alkotni méltó társat. Na hát ilyenkor jó, ha van otthon némi rák. Most persze sokan furán néznek, hogy nem egy kiló krumpliról beszélünk, ami csak úgy elheverészik a spájzban hónapokig, meg hogy a rák frissen jó, és hát hol van nekünk tengerpartunk, meg hajnali fogást kínáló halpiacunk? Sajnos sehol, ez tény, tehát marad a hibernált, vagy a konzerv változat. (Bár halkan jegyzem meg, van ám nekünk itt, e honban Zalai rákunk!). Szóval egyik este magam is úgy jártam, hogy rám tört az alkotási kedv, meg nem mellesleg már régóta szerettem volna a borkészletből kiemelni a DemeterVin 2008-as Úrágya-dűlő Furmintját. Volt otthon némi rák, a turbolya meg lassan körbenövi az egész házat, úgyhogy nem volt kérdés, mit főzök a borhoz. Bár a főzés szó kicsit túlzás, hiszen a recept annyi, hogy serpenyőben melegítettem (és nem füstölésig hevítettem!) egy gyűszűnyi olívaolajat, és annyi fokhagymát zúztam össze, amennyit egy hangya még el tudott volna cipelni a hátán. Tehát nem túl sokat, mert aztán a bornak – meg az ízérzékelésünknek - annyi lett volna. A zúzott fokhagymát, némi sót és fehérborsot beleszórtam a serpenyőbe, majd belezuttyantottam a rákot is, és egy picit feltekerem a volumét a serpenyő alatt, tehát pirítani kezdtem, de éppen csak szempillantásnyit, nem aranybarnára, mert olyat zsemlemorzsával vagy hagymával teszünk, rákkal nem. És aztán előkészítettem egy szép nagy tányért, olívaolaj és citromcseppecskékkel kidekoráltam, majd ráhalmoztam a meleg rákot, némi friss citromot facsartam rá, és megszórtam kevés fehérborssal, meg természetesen az apróra (nem miszlikre) vágott friss turbolyával.   

Furmint az Úrágyából

És akkor jött hozzá persze a bor is, természetesen egy száraz fehér. Tokaj-hegyaljáról, azon belül is a mádi Úrágya-dűlőből (ahol a nagy, tokaji száraz borok etalonja a 2000-es évjáratban „megteremtődött” a Jóisten és Szepsy István közbenjárásával). A DemeterVin 2008-as Úrágya-Furmintjával – és Demeter Endrével - egy Tokaj Grand Tour állomáson  találkoztam korábban, az Úrágya-dűlőben meg pár hete jártam, és csak ámultam a hatalmas kőbástyákon, melyeket a dűlő kitermelt köveiből raktak. Itt a talaj ugyanis elsősorban köves, rajta vékony termőréteggel. Cseppet sem lepődtem meg tehát, amikor mindez a borban is visszaköszönt, sőt, hálás voltam érte, hiszen ez a finoman sós-ásványos vonal pontosan illett a „tengeri” vacsorához. A savak elevenek, vibrálók (a 2008-as tokaji évjárat kicsit nehezebb volt, magasabb savtartalom, lassúbb érés-kerekedés jellemzi az évjárat borait), mellette a test krémes, telt, az ízben pedig a körték és almák mellett ott játszanak a citrusok, a finoman vegetális, kicsit gyógynövényes, valamint kenyérhéjas aromák, és a nagyon diszkrét hordó. Karaktereiben érződik, hogy nem pihe-puha, meleg, védett, párás dűlő terméséből készült a bor, hanem széljárta, köves „edzőpályán” izmosodott.  Nem döntöttünk rosszul, amikor a turbolyás rák mellé választottuk, ráadásul a palackban megmaradt bor másnap még egy krémes, tengeri herkentyűs rizottóhoz is gyönyörűen muzsikált.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Balaton-felvidéki anziksz - Gyepűtiprás a Csobáncon

Bevallom, időnként – a költő szavaival élve - jó letenni a lantot. Nyugodjék. Jó otthon hagyni a jegyzetfüzetet, a pennát és a kalamárist, takarékra állítani a fotómasinát, félretenni az új kor egyéb csörgetőző-kergetőző vívmányait, és csak úgy, „civilként” elindulni borozgatni. Mit borozgatni? Ünnepelni, énekelni, pincét járni, gazdákkal együtt mulatni, zöldellő szőlősorok és virágzó gyümölcsfák között sétálni, orgonát hajba tűzni, majd este lebandukolni a hegyről egy jó babgulyásra, és letelepedni a helyiekkel együtt a nagy kemence mellé – összefoglaló nevén tehát „gyepűt tiporni”. Méghozzá a Balaton-felvidék „gyalult” tetejű kis hegyén, a Csobáncon. 

Csak vidáman!

Az elején rögtön leszögezem, egyáltalán nem vagyok fesztiválellenes, hiszen jó pár nagyobb eseményen magam is előfordulok, még kiemelt kedvenceim is vannak, ahová, ha esik, ha fúj, megyek, de az ilyen pincejárások egészen mást tudnak, és nem kis varázs rejlik bennük. Itt nincs biztonsági őrös beléptetés és eligazítás (pedig jó nagy csapatban közlekedtünk a hegyen, és a Jóistenen kívül nem vigyázott ránk senki, mégsem esett bajunk, és mi sem kevertünk bajba senkit), nincs karszalag, kóstolójegy- vagy feltöltő kártya-rendszer, számozott standok, térkép, és a „kóstolópohár” is olyan, amilyet az ember hoz magával, lett légyen az akár egy műanyag, narancssárga, cicás bögre. Senki sem néz ránk furán, ha nem Riedel pohárral grasszálunk a hegyen. 

Kóstolópohárral a kézben

Persze - mondanák sokan – de itt nincsenek szakmai értelemben vett csúcsborok sem, és Jancis Robinson sem nyomná meg a ceruzáját pontozás közben. Valóban. Például a „selection” is mást jelent itt. Leginkább azt, hogy az adott gazda melyik számára kedves borát választja ki a pincéjéből, és kínálja szívvel-lélekkel a gyepűtipróknak. Igazi hegyi borok ezek, melyek a Magyar Néprajzi Lexikon megfogalmazásában „magasabb alkoholtartalmúak, zamatosabbak, a köztudat „tüzesebbek”-nek tartja őket, mint a síkvidéki vagy a homoki borokat”, de – bár semmi komoly Hamvas Béla, esküszöm, de tényleg! - mégis az örök érvényű sor a legbeszédesebb: „A hegyi bor mellett állok egész lényemmel”. Ezek után fura lenne elemezésekbe bocsátkozni, savhangsúlyról, maradékcukorról, illat- és ízjegyekről anekdotázni… egyszerűen mert egy bizonyos kontextusban – például ebben, itt – nem ez a fontos, kövezzen meg most bárki és bármilyen irányból. Én így gondolom.

Jóízű "hegyi beszéd"

Mert hát mi a lényeg? Hogy gyerek-, kamasz-, fiatal-, közép-, és szépkorú együtt volt, és őrizte a hagyományt. A gyepűtiprás hagyományát. A gyepű a birtokok határát védő területsávot jelenti, és a régi időkben a borosgazdák a gyepű átlépésével, egy-egy pohár borral köszöntötték egymást a tavaszfordulón. Ezt tettük hát mi is, Diszel zászlaja alatt járva pincéről pincére, tangóharmonikával, énekléssel, időnként a hegyoldal simogató fűszálai közé ledőlve, majd újra csatlakozva a társasághoz. A társasághoz, amelynek tagjai között éppúgy ott volt a tapolcai Sándor napi bormustrán megismert asztaltársaság, mint Tatay Sándor unokája, vagy azok az emberek, akikkel Nemesgulácson, a forráshoz tartva, vagy éppen Káptalantótiban, a piacon járva-kelve már találkoztam, de itt, mint régi ismerősök köszöntek vissza.   

Ismerős arcok

 

Persze a jó borocskák mellé némi elemózsiára is igény támadt. A pincejárás utolsó állomásán elő is kerültek a lila hagymával koronázott zsíros deszkák, és a szép szelet szalonnák. Mi több, valaki halmozta is az élvezetet és a kalóriákat, vagyis szalonnás zsíros kenyeret állított elő a feltálalt finomságokból. Követtük a példáját, és cseppet sem bántuk meg, ráadásul még a vacsorának is maradt hely. Lassan szürkület szállt a Csobáncra, kiürültek a poharak, elbúcsúztunk az utolsó gazdától is, és Diszel felé vettük utunkat, ahol „körbetelepedtük” a közösségi ház udvarán álló kemencét, forró babgulyást kanalazva.     

Zsíros kenyér szalonnával

Nos, a gyepűtiprás tanulsága nem más, mint hogy kár keseregni, hiszen igenis léteznek még igazi borünnepek, ott, ahol a szőlő terem, kint a hegyen, és ahol a bor készül, lent a pincében. Igen, elengedhetetlen mindehhez a vendégszerető borosgazdák jelenléte, és azoknak a szervezőknek a munkája is, akik immár tizedik éve hívták életre a gyepűtiprást, de annak a közösségnek az összetartása – pontosabban összetartozása – sem utolsó szempont, akik tavaly a Hajagoson, idén pedig a Csobáncon lépték át a gyepűt. Jövőre pedig mégiscsak nálam lesz a penna és a kalamáris is, hiszen megérdemlik a gazdák, hogy név szerint említsem majd őket, és a náluk szerzett élményekről részletesen is beszámoljak.   

Fotógaléria:

(Fotók: Nagy Zita - Borgőz)