2011. június 1., szerda

Balaton, 2010, rozék, illatos fehérek - Tapolcán bormustráltam

Bevallom, a magam részéről a kezdők mit sem sejtő nyugalmával vágtam bele pár hete a 34 fehér, és a 14 rozé bor kóstolásába Tapolcán, a IX. Sándor Napi Bormustrán. A második vallomásom már kicsit kényesebb: nagyjából a harmincadik bor tájékán kezdtem menthetetlenül fantáziálni egy hatalmas malacsültről, némi házi savanyúságról és kemencében frissen sült kenyérről, hozzá meg egy nagy pohár masszív vörösborról. Ami akár vérlázító is lehetne, de szerintem bocsánatos bűn, lévén, hogy a Balatoni Borrégió 2010-es évjáratának fehér és rozé borait vettük górcső alá, és bizony időnként ember-, és fogzománcpróbáló, valamint enyhe gyomorsavtúltengető mutatvány volt ez, még akkor is, ha a borok egy része kis „rágcsálás” után a kiöntőben végezte. 


Borsor - és ez még csak az eleje...

Mert hogy nehéz műfaj az időnként karcos, időnként barátságosabb savakkal operáló, még alig tartályba vagy hordóba tett, és onnan is kivett friss, hosszabb-rövidebb életük legelején járó borok kóstolása, főleg a 2010-es évjáratból, amely köztudottan sem a borászok, sem a borkortyintók számára nem szívcsücsök. Ennek ellenére több olyan ígéretes tétel is került a pohárba, ahol azonnal kinyiffant a pesszimizmus, hiszen érezhetően megvannak az alapok ahhoz, hogy jó irányba fejlődjenek. Néhányról ejtenék is pár szót, bár előrebocsátom, hogy a borok nagy száma, és a rendelkezésre álló rövid idő miatt Dr. Kállay Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének vezetője, az este borbemutató-moderátora meglehetősen feszített tempót diktált, persze kellő határozottsággal, profizmussal és lelkesedéssel, ahogy ezt a műfajt művelni kell. Szinte valamennyi borász jelen volt, akinek borát ezen az estén mustráltuk, így az ő információik is sokat segítettek egy-egy tétel „megértésében”. Mivel a tapolcai Sándor napi bormustra kimondottan szakmai rendezvény, nem maradhatott el a szakmai előadás sem. Sajnos nekem – bármennyire érdekel a téma – még nem nagyon tudott egyetlen emberfia sem csapadékeloszlásról, hőösszegekről, peronoszpóráról lebilincselő előadást tartani, de istenúccse, dr. Májer Jánosnak, a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatójának valahogy most még ez is sikerült. A 2010-es évjárat sajátosságairól tartott részletes beszámoló után belevágtunk a kóstolásba.

Borelemzés - Dr. Kállay Miklós professzorral

A mustrált borok részletes listája a poszt végén olvasható, én csak néhány figyelemre méltó tételt emelnék ki, mint például a fehérek közül rögtön a badacsonyi Németh Pince Olaszrizling válogatását. November 20-án szüretelt alapanyag, gazdag, meleg tónusok, szőlős-mazsolás, ásványos illatok, szájban szép test és harmonikus savak. A balatonfüredi Hudák Zoltán Csopaki Olaszrizlingje október végi szüretből készült, virágos, kedves, édeskés illatával, mindemellett a kortyban a problémás 2010-es évjáratra egyáltalán nem utaló savaival és friss citrusaival győzött meg. A Villa Tolnay Csobánc-hegyi Rajnai rizlingjében a gyümölcsösség és némi fűszer mellett diszkréten fel-felbukkan a frissen csiszolt fa, a testességhez pedig harmonikus savak társulnak. Ígéretes a Szeremley Birtok Badacsonyi Olaszrizlingje is, dűlőszelektált, a legszebb savakat adó Gróf-domb termése. Nemes rizling, a gyümölcsösség mellett pirított kenyérhéjjal, az erőteljes de elegáns savaknak pedig kifejezetten jól áll a hosszú ásványos-sós-bazaltos íz.

Dobogógyanús tétel volt még a balatonlellei Bujdosó Pincészet Balatonboglári Sauvignon blanc-ja, már most szépen összerendeződve, ízben és illatban is csiszolt tisztasággal, karakteres jegyekkel, határozott tartással, bodzával, szőlővirággal, mézzel, citrusokkal. A Lesence Zrt. Lesencefalui Ottonel Muskotálya sárga löszön termett, hűvösebb stílust képvisel. A füves, vegetális illatok mellett ízben narancs és szőlő, a savak pedig finomak és lágyak. A szigligeti Szatmári Pincészet Csobánc-hegyi Ottonel Muskotálya is említésre méltó, illatban tűzkő, utóízben pedig fruttis, teltebb jegyek játszanak.

Tapolcai kóstolópohár

Néhány szó essék a rozékról is. A mezőnyből egyértelműen kiemelkedett a Szent György-hegyi 2HA Szőlőbirtok és Pincészet Sangiovese fajtából készült bora, és nem csak azért, mert ehhez a tételhez februárban már volt szerencsém, és már akkor is nagyon tetszett, hanem mert azóta még inkább komolyodott-kerekedett. Természetesen ennek a nagyon gazdag, gyümölcsös, mellette ásványos, komplex rozénak az a titka, hogy nem rozénak készült. Vagyis, hogy alacsony terhelésű, nagy odafigyelésben részesített Sangiovese tőkékről származik, csak hát, mint sok helyütt, a 2010-es évjárat itt is felülírta a terveket, így idén a pincészetnél nem készült ebből a fajtából vörösbor. Két Shiraz-ból készült tétel is jól jön majd a nyári repertoárba: az uzsai Nagy és Nagy Kft. Szent György-hegyi Shiraz rozéja, mely illatban málnacukorkás-szörpös, ízben ribizlis, feketecseresznyés, ásványos, és a Somló-hegyi Kreinbacher Birtok Shiraz rozéja, melyet a visszafogottabb gyümölcsösség melletti kenyérhéjas, ázott köves ízek tesznek izgalmassá. Légli Ottó Balatonboglári Pinot noir-Merlot-Kékfrankos rozéja pedig valóban a nyár kedves szomjűzőjévé válhat, akár fröccsként is (és aki „tudatosan” fröccsözik az tudja, egyáltalán nem sértés egy borról ezt állítani). A bormustrán egyébként a Légli birtokot Ottó bácsi, azaz idősebb Légli Ottó képviselte, aki e rozé kapcsán azt is elmondta, hogy amikor megkérdezték véleményét arról, mi álljon a bor hátcímkéjén, azt mondta, hogy szerinte olyan ez a bor, mint amikor egy meleg tavaszi napon a szőlősorok között munkálkodó leül pihenni egy pohár borral a virágzó cseresznyefa alá, és a lágy szellő belefúj a poharába néhány cseresznyevirágot. Hát így... Akár egy szép haikuban...

Szarka Gyula, a Ghymes frontembere -
Saját pincéje van a Szent György-hegyen

A 48 bor mustrája után az este vendége, Alexander Brooking ausztrál nagykövet úr tartott záróbeszédet, melyből megtudtuk, hogy hobbija a bor, és azt is elárulta nekünk, hogy amikor Budapestről elindult erre az estére, azt gondolta, hogy egy könnyű kóstolásra érkezik, de bizony tévedett (egyetértve szorgosan bólogattam). Felsorolta azokat a balatoni termelőket is, akik mindig nagy hatással voltak rá (Jásdi István, Figula Mihály, Szeremley Huba, Légli Ottó, Konyári János, Garamvári Vencel), valamint a bormustrán neki legjobban tetsző tételeket, úgy mint a Villa SANDAHL Badacsonyi Silver Line Rajnai rizlingjét, a Bujdosó Pincészet Balatonboglári Sauvignon Blanc-ját, vagy a Garamvári Szőlőbirtok Balatonlellei Sauvignon Blanc-ját. Aztán Kállay professzor úr vonta le a végső konklúziót, miszerint a '10-es olaszrizlingek nagyon szépek, érződik rajtuk a borászati tudás, a roséknak viszont nem áll jól a nagy savtartalom. A magunk részéről megállapítottuk, hogy 48 tétel talán túl sok egy pár órás kóstolóra, és hogy érdemes lenne ezeket a tételeket egy év múlva visszakóstolni, hogy igazán megértsük a borok fejlődésének fázisait. Az estét  Mezőssy Zoltán borász-gasztronómusnak köszönhetően vacsora zárta, de azt már nem árulom el, hányszor vettem a libagombóccal töltött káposztából, és az is maradjon az én titkom, hogy desszertnek pörköltet ettem nokedlival.    

Balra Alexander Brooking ausztrál nagykövet úr...
és magyar hangja

A 2011-es tapolcai Sándor-napi Bormustra bemutatott borai a 2010-es évjáratból

Fehér borok
1. Somlói Juhfark Cuvée 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Somogyi Lajos Somlóvásárhely, Somló-hegy
2. Somlói Olaszrizling 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Csordás-Fodor Borház Somlóvásárhely, Somló-hegy
3. Badacsonyi Olaszrizling válogatás 2010. száraz minőségi bor
            Termelő: Németh Pince Badacsony - Szalai Attila
4. Badacsonyi Olaszrizling 2010. száraz minőségi bor
            Termelő: Első Magyar Borház - Szeremley Birtok Kft. Badacsonytomaj
5. Csopaki Olaszrizling 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Hudák Zoltán Balatonfüred
6. Csobánc-hegyi Rajnai rizling 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Villa Tolnay Gyulakeszi, Csobánc-hegy
7. Badacsonyi Rajnai rizling Silver line 2010. minőségi fehérbor
            Termelő: Villa SANDAHL Kft. Badacsony
8. Badacsonyi Rajnai rizling Gold line 2010. minőségi fehérbor
            Termelő: Villa  SANDAHL Kft. Badacsony
9. Cserszegtomaji Rozália 2010. száraz minőségi fehérbor (Olaszrizling×Piros tramini)
           Termelő: Pannon Egyetem Georgikon Tanüzem Keszthely
10. Tagyon-hegyi Rizlingszilváni 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Dr. Brazsil József Szentantalfa
11. Csáfordi Rizlingszilváni 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Veress János Csáford
12. Szőlősgyöröki Rizlingszilváni 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Szent Anna Borház Szőlősgyörök
13. Badacsonyi Pinot noir 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: PEAC Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Badacsony
14. Pécselyi Pinot blanc2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Söptei Pince Csopak
15. Badacsonyi Királykeányka 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Kiss István Hegymagas, Szent György-hegy
16. Balatonedericsi Chardonnay 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Effenperger Győző Balatonederics
17. Szent György-hegyi Chardonnay 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Szent György Borház Kft. Nyári Pince Hegymagas, Szent György-hegy
18. Balatonaligai Sauvignon blanc.2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Feind Lajos Balatonfőkajár
19. Balatonboglári Sauvignon blanc 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Bujdosó Pincészet Balatonlelle
20. Balatonlellei Sauvignon blanc 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Garamvári Szőlőbirtok St. Donatus Pincészet Balatonlelle
21. Sauvignon blanc 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Istvándy Pincészet Káptalantóti
22. Cserszegtomaji Corvinus 2010. száraz minőségi fehérbor        (OR×Ezerjó)×(OR×SZB)×(OR×RSZ)
            Termelő: Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék Keszthely
23. Balatonfüred-Csopaki Zenit 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Figula Pincészet Balatonfüred
24. Pogányvári Cserszegi fűszeres 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Németh Borház Kft. Keszthely
25. Zamárdi Irsai Olivér 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Podmaniczky Szőlőbirtok és Pincészet Balatonföldvár
26. Szent György-hegyi Irsai Olivér 2010. száraz minőségi fehérbor
             Termelő: Boksay Pince Hegymagas, Szent György-hegy
27. Balatoni Irsai Olivér 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Varga Pincészet Kft. Badacsonyörs
28. Badacsonyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Badacsony Borászati Szövetkezet Rizapuszta
29. Badacsonyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Horváth Pince Kft. Hegymagas, Szent György-hegy
30. Lesencefalui Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Lesence ZRT. Lesencetomaj
31. Csobánc-hegyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Szatmári Pincészet Szigliget
32. Csobánc-hegyi Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Borbély Családi Pincészet Badacsonytomaj
33. Balatonboglári Ottonel Muskotály 2010. száraz minőségi fehérbor
            Termelő: Országh Zoltán Balatonlelle
34. Badacsonyi Tramini 2010. száraz minőségi fehérbor
           Termelő: Badacsonyi Pincegazdaság ZRT. Balatonfüred
           
Rozé borok
1. Kékfrankos 2010. száraz minőségi rozébor        
            Termelő: Gyukli Pince Balatonfüred
2. Zánkai Zweigelt - Pinot noir 2010. száraz minőségi rozébor        
            Termelő: Varga Zoltán Zánka
3. Dörgicsei Kékfrankos 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Dörgicse Bor Kft. Dörgicse
4. Balatonfüred-Csopaki Kékfrankos - Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Varga György Révfülöp
5. Pécselyi Kékfrankos - Merlot 2010. száraz minőségi rozébor
           Termelő: Koczor Kálmán Balatonfüred
6. Szent György-hegyi Shiraz 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Nagy és Nagy Kft. Uzsa
7. Somlói Shiraz 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Kreinbacher Birtok Somló-hegy
8. Szent György-hegyi Sangiovese 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: 2HA Szőlőbirtok és Pincészet Szent György-hegy
9. Balatonboglári Pinot noir-Merlot-Kékfrankos 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Légli Ottó Balatonboglár
10. Szigligeti Cabernet sauvignon - Pinot noir 2010. száraz rozé minőségi bor
            Termelő: Szántó Zsolt Szigliget
11. Tihanyi Cabernet sauvignon - franc 2010. száraz minőségi rozébor 
            Termelő: Salánki Sándor Aszófő
12. Szent György-hegyi Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
            Termelő: Szászi Endre Hegymagas
13. Nagyradai Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
           Termelő: „CEZAR WINERY” Kft. Nagyrada
14. Aszófői Cabernet sauvignon 2010. száraz minőségi rozébor
           Termelő: Fodor Gyula Aszófő

 Fotók: Nagy Zita - Borgőz

4 megjegyzés:

  1. Kedves Zita
    Nagy élvezettel olvasgatom blogodat. Már csak szakértelmedet kéne elcsábítanom, hogy ételeim mellé, merész borokat ajánlanál.

    VálaszTörlés
  2. Szia Zita,

    Jó bejegyzés :)

    Egy dolog szúrt szemet. Nagyon sok bornál szerepel, hogy "száraz minőségi fehérbor".

    Ezek a címkéken is rajta volt? Furcsa, hogy egy csomó hatósági ügyekben is jártas szakember nem tudja, hogy már majd két éve nem léteznek ezek a kategóriák. Már nincsen olyan, hogy "minőségi bor" besorolás, ahogy a szárazság ténye is csak egy opcionális információ. Jelentősége amúgy sincs ennek.

    Szóval furcsa. Mintha a termelőkkel és a szervezőkkel megállt volna az idő 2009-ben.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Zoltán!

    Nagyon köszönöm az észrevételt, és hogy felhívtad erre a figyelmemet! Majd érdeklődöm a termelőknél/szervezőknél, hogy is van ez. Ez az általuk kiadott lista.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Foodafok!
    Szívest-örömest! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...