Nos, előre leszögezem, hogy soha nem jártam még az Ördögkatlanon, egészen 2014. augusztus 5-ig. Nem tudom, miért alakult így, talán nem is fontos, csak azt tudom, hogy évek óta húzott a szív valamiért délnek, Villány felé Katlanozni, de mindig volt valami más, valahogy máshogy, valahol máshol... Aztán kedd éjszaka mégis megtörtént...
.jpg)
"Vigyél el innen kicsi eső" - énekli Kiss Tibi a nagyharsányi focipálya színpadán, kezemben Kakas rozé hosszúlépés, másik kezembe meg valahogy egy Kékfrankos került, a szurokfekete égből apró ezüst pálcikaként csilingelnek lefelé az esőcseppek, egy mosolygós felfújható krokodilt úsztatnak a tömegben, beindul cikázó villámok formájában az égi stroboszkóp, támad a szél is, de nem jár sikerrel, mert senkit sem érdekel a dühöngése, szóval ott állunk az Ördögkatlan nyitó estjén, a Quimby koncerten, és jó nagyon...
Délután érkezünk a Katlanra, és már a Vylyan terasz felé tartva, Kisharsányon átautózva érezhető a zsizsegős hangulat. Pedig még csak nyitónap van, amolyan ide-oda andalgós, helykeresős "ismerkedődélután". Csendesen álldogál a Katlanbusz a faluban, hátizsákos fiatalok és kézen fogva sétáló idősebb párok sétálnak a kanyargós kis utcácskákon. A hegyre felvezető út mellett harsogó zölden bólogatnak a szőlősorok, a nap jusztse süt ki, mintha szabadságolta volna magát, a Horvátországból kíváncsian lábujjhegyre állva átkukucskáló hegyek feje búbján meg tejszínhabként ücsörögnek a felhők.
.jpg)
Jól esik a hideg Pinot Noir gyöngyözőbor meg a rozéfröccs, szemben a Szársomlyó, a legendabeli Ördög Herkáért vívott küzdelmének színhelye, de inkább nem beszélünk a boszorkányokról, biztos, ami biztos, hiszen az Ördög soha nem alszik. Átutazunk Villányba - ofkorsz Gere Zsoltiékhoz Comisozni -, majd Nagyharsányba is, az idő múlásával egyre hömpölygőbbé válik a tömeg, szóval ideje becélozni a focipályát, no meg a Quimby koncertet.
.jpg)
Előtte még a lengyel Mitch&Mitch zenekar a színpadon, zenéjükben néhány "quimbys" lúdbőröztető fordulattal, szóval nagy bajunk már nem lehet, még néhány rizling és rozé fröccs, és indulhat a mulatság. Este tíz körül kerül a jópofa, csajos-rózsaszín Kakasos fesztiválpohár a kezembe, és megsúgom, hajnali fél 4-kor engedem majd el először, de cssssss...
És aztán jönnek a Quimby számok szép sorjában, Halleluja alatt teljes megőrülés, bár Líviusz most kivételesen nem ugrándozik velünk, hiszen mankója is elkísérte, aztán énekeljük, hogy "ma éjjel semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen...", autózunk a szerpentinen, lámpát gyújtunk a sötétben, elvisz minket a szél, aztán senki se menekül, meg rendre megjelenik a dalokban az Ördög, de hát ez az ő mulatsága (is).
.jpg)
Időt nem érzékelünk, csak helyet, meg pillanatokat, szóval kezdem érteni, miért is a Quimby nyitja a Katlant, úgy űzi el a fejünkből az időre történő élést, hogy észre sem vesszük. Koncert után a boros pavilonok köré koncentrálódnak a Katlanozók, az eső belehúz, az egyik standból Kispál koncert szól, úgy énekeljük-kiabáljuk a Zsákmányállatot, mintha tényleg koncerten lennénk... Aztán lassan kerítünk egy taxit, és "hazatérünk", ezúttal egyéjszakás szállásunkra, Villányba.
Másnap sajnos véget is ér számunkra a mulatság, az Ördög még midig Herkát siratja, áznak a Villányi lankák, füstölög a Katlan, pipálnak a hegyek, de a fesztiválozók színes esőkabátokban és továbbra is mezítlábasan jönnek-mennek. Nincs sietség, nincs kapkodás, csak nyugalom. Lassan ereszkedünk alá mi is a Mecsek szerpentinjén, befelé dudorászva a Quimby dalt...
.jpg)
Délután érkezünk a Katlanra, és már a Vylyan terasz felé tartva, Kisharsányon átautózva érezhető a zsizsegős hangulat. Pedig még csak nyitónap van, amolyan ide-oda andalgós, helykeresős "ismerkedődélután". Csendesen álldogál a Katlanbusz a faluban, hátizsákos fiatalok és kézen fogva sétáló idősebb párok sétálnak a kanyargós kis utcácskákon. A hegyre felvezető út mellett harsogó zölden bólogatnak a szőlősorok, a nap jusztse süt ki, mintha szabadságolta volna magát, a Horvátországból kíváncsian lábujjhegyre állva átkukucskáló hegyek feje búbján meg tejszínhabként ücsörögnek a felhők.
Jól esik a hideg Pinot Noir gyöngyözőbor meg a rozéfröccs, szemben a Szársomlyó, a legendabeli Ördög Herkáért vívott küzdelmének színhelye, de inkább nem beszélünk a boszorkányokról, biztos, ami biztos, hiszen az Ördög soha nem alszik. Átutazunk Villányba - ofkorsz Gere Zsoltiékhoz Comisozni -, majd Nagyharsányba is, az idő múlásával egyre hömpölygőbbé válik a tömeg, szóval ideje becélozni a focipályát, no meg a Quimby koncertet.
Előtte még a lengyel Mitch&Mitch zenekar a színpadon, zenéjükben néhány "quimbys" lúdbőröztető fordulattal, szóval nagy bajunk már nem lehet, még néhány rizling és rozé fröccs, és indulhat a mulatság. Este tíz körül kerül a jópofa, csajos-rózsaszín Kakasos fesztiválpohár a kezembe, és megsúgom, hajnali fél 4-kor engedem majd el először, de cssssss...
És aztán jönnek a Quimby számok szép sorjában, Halleluja alatt teljes megőrülés, bár Líviusz most kivételesen nem ugrándozik velünk, hiszen mankója is elkísérte, aztán énekeljük, hogy "ma éjjel semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen...", autózunk a szerpentinen, lámpát gyújtunk a sötétben, elvisz minket a szél, aztán senki se menekül, meg rendre megjelenik a dalokban az Ördög, de hát ez az ő mulatsága (is).
Időt nem érzékelünk, csak helyet, meg pillanatokat, szóval kezdem érteni, miért is a Quimby nyitja a Katlant, úgy űzi el a fejünkből az időre történő élést, hogy észre sem vesszük. Koncert után a boros pavilonok köré koncentrálódnak a Katlanozók, az eső belehúz, az egyik standból Kispál koncert szól, úgy énekeljük-kiabáljuk a Zsákmányállatot, mintha tényleg koncerten lennénk... Aztán lassan kerítünk egy taxit, és "hazatérünk", ezúttal egyéjszakás szállásunkra, Villányba.
Másnap sajnos véget is ér számunkra a mulatság, az Ördög még midig Herkát siratja, áznak a Villányi lankák, füstölög a Katlan, pipálnak a hegyek, de a fesztiválozók színes esőkabátokban és továbbra is mezítlábasan jönnek-mennek. Nincs sietség, nincs kapkodás, csak nyugalom. Lassan ereszkedünk alá mi is a Mecsek szerpentinjén, befelé dudorászva a Quimby dalt...
"Hát szoríts magadhoz mindent, ami fontos, és üvölts az ég felé
Mert amit nem becsülsz meg ma az holnapra már mind az ördögé lesz.
És aztán hívhatsz papot, gyónhatsz százszor, mámorba márthatod a fejed
De már soha többé nem felejted el, hogy ez volt az egyetlenegy kis életed..."
- Teljes képgaléria a Borgőz facebook oldalán -
Fotók: Wawrzsák László
- Teljes képgaléria a Borgőz facebook oldalán -
Fotók: Wawrzsák László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése