"Odaát is esik? Ideát is esik..." - jutott eszembe szemközt nézve a poharamban lévő vörösborból visszatükröződő arcképemről az idei Budavári Borfesztiválon Micimackó, no meg az ő tükör előtti meditálása. Aztán meg eszembe jutott az is, hogy talán azért esik napok óta, mint a ló dereka, mert Sir August de Wynter kaparintotta kezébe az uralmat az időjárás felett, mint tette azt ezerkilencszázkilencvenvalahányban egy nagyon rossz filmben, amit kizárólag Ralph Finnes elbűvölő tekintete miatt néznék meg újra...
Örök téma a Borfesztivállal kapcsolatban az időjárás, idén ez még hatványozottabban érvényes volt, igazából a végére már én sem számoltam, hányszor is áztam el - mármint szigorúan eső által. Borozni ennek ellenére remekül lehetett, fotózni-jegyzetelni már kevésbé, a szakadó eső próbára tette mind a technikát, mind a "türcsihatárt", ahogy egyik kedves barátnőm mondaná, de azért megbirkóztunk persze a feladattal.
Akkori élményeimről még nem írtam, bor körüli elfoglaltságok tartottak távol a billentyűzettől, no meg sütöttem is, remek pékekkel, igazi pékműhelyben - ezúton is köszi mindenkinek, aki támogatott, segített a kivitelezésben! - naszóval dolgoztam, aztán meg örültem az eredménynek, így most jönnek a "borfesztes" élmények és képek, kicsit visszatekintve a szeptemberi Borfesztiválra.
Pezsgő kezdet - A Kreinbacher Birtok és a Futur Classique
Ha imádott somlói Juhfark-rajongó "fogadott" nagypapám még élne, biztosan elcsodálkozna mi minden történt az utóbbi időben a Somlón (bár néha mesélek neki ezt-azt, tudom, hogy hallja). Többek között azon is, hogy mostantól már remek somlói pezsgőket is kortyolhatunk. Mivel nagyon vártuk a Kreinbacher pezsgők Borfesztiválon történő debütálását, a hóvirág motívummal, huszárvágás szimbólummal, és óriás időkapszulával "felszerelt" somlói Kreinbacher standnál kezdtünk.
Jó tudni, hogy ha ezután a Futur Classique kifejezést halljuk, akkor a Kreinbacher pezsgők elkészítésének elveit összefoglaló keretrendszerről beszélnek nekünk, melybe beletartozik a Somló és a Furmint, tehát a terroir és a fajta tökéletes kifejezése, de Champagne több száz éves tapasztalatának megjelenítése is. A Kreinbacher Birtok pezsgői ugyanis a Méthode Traditionnelle - vagyis a palackos erjesztésű és érlelésű pezsgőkészítés - útját járják be, méghozzá a Champagne Paul Bara pincemestere, Christian Forget útmutatásával, és olyan apró részletekkel megspékelve, mint például a Champagne-ban alkalmazott Coquard prések használata.
Négy pezsgő áll a Birtok szortimentjében, a Brut Nature, a Prestige Brut - mindkettő 100% Furmintból -, valamint a Brut Classic, és az Extra Dry - mindkettő 85% Furmint, 15% Chardonnay -, és mindegyiket meg is kóstoltuk jól, miközben aktívan verte az ördög a feleségét, vagyis míg az Oroszlános udvarban locsogott az eső, addig a kapun túl vakítóan sütött a nap.
Mivel a natúr pezsgő, vagyis a Brut Nature műfaj (0 gramm/liter cukortartalom) meglehetősen közel áll hozzám, így azt gondoltam, ő lesz az esélyes kiemelt kedvencem az amúgy rendkívül tetszetős sorból - de végül a Prestige Brut tételre mondtam azt, hogy soha többé el sem engedném a palackot, ő érdekel, vele akarok lenni, és kész.
Nagyon finom, bársonyos-elegáns pici buborékokkal, 9 gramm/liter dosage-zsal, ami érzetre egyáltalán nem "cukisabb", mint a Brut Nature, viszont általa teltebb, krémesebb, "haraphatóbb" pezsgő, gyönyörű gyümölcsösséggel, és kifejező somlói Furmint jegyekkel. Ez alatt azt értem, hogy bizony határozott, és beszédes "nyoma van" az alapbor precíz kimunkáltságának.
Persze a többiek - Brut Nature, Brut Classic, és Extra Dry - számára is találok majd helyet és alkalmat, a Brut Nature csodás aperitif, a Brut Classic baráti összejöveteleken lazán bevethető, értékelni - és garantáltan inni is - fogják, az Extra Dry-t pedig már a konyha is szereti majd, remek dolgokat lehet főzni hozzá. Szóval összességében tökéletesen lefedi a 4 tételes sor a fogyasztói igényeket, hogy ilyen csúnyán-sterilen fejezzem ki magam, úgyhogy hajrá Somlói pezsgő, Napinak pedig egy nagy puszi innen lentről (és somlói pezsgőzünk mi még együtt majd valamikor, valahol...)
Mert enni kell... - Frutti di Mare, KOLBice, szarvasgomba, húshagyó buci
Mivel a boroknak meg kell "ágyazni", elérkezett az a pillanat is, amikor bendőbe valóért indultunk. Az idei fesztiválon találtunk egy-két csemegét, amelyek kalóriatartalma miatt ugyan Schobert Norbi bizony bőszen csattogtatná ostorát, de ötletesek voltak, klasszul néztek ki, az ízük-állaguk is jó volt, és kreatív módon "tálalták" őket.
Szóval bejött az olasz ízeket felvonultató gasztronómiai stand Frutti di Mare-ja, amely tulajdonképpen egy "elvihető" tenger gyümölcsei mix volt, kis papírtölcsérben, pálcikával és citromgerezddel "felszerelve". Aki könnyű, meleg, finom, és gyors ételt szeretett volna csipegetni, annak tökéletes választás volt - ráadásul remekül működött friss, könnyű fehérborokkal, vagy éppen pezsgővel.
Szerettük a Kemencés Szittya Buci húshagyó, azaz füstölt gomolyás-paradicsomos buciját is, amelyben a bucival együtt a füstölt gomolyát is megsütötték vaslapon kérgesre a kemencében, az igazi sztárok azonban az egyszerű, de nagyszerű ételek között egyértelműen a KOLBice műremekei voltak. Az ötlet zseniális: egy nagyon finom, friss, ropogós kenyértölcsérbe kerül a pici, roppanós, akár többféle ízben készült grillezett kolbász, a feltét, és a szósz, és már mehetünk is a dolgunkra mindenféle papír- vagy műanyagtányérról lelógó kolbász, csöpögő mustár, lebillenő kenyér, kolbászba beletörő műanyag villa kombó nélkül vidáman, míg a másik kezünkben vihetjük akár a borospoharat is.
Aki kifinomultabb ízvilágra, amolyan gourmet melegkonyhára vágyott, az a Szarvasgomba Világa standon megtalálta. Néhány - természetesen szarvasgombára felépített - étel szerepelt a kínálatban, köztük az általunk is választott frissen sült libamáj szőlővel és szarvasgombával. Igaz, "előjegyzésre" készültek az ételek, azaz várni kellett rájuk, de megérte, ráadásul addig el lehetett szaladni választani az ételhez egy megfelelő bort is.
Meg tudjátok jegyezni a Clarence Joubert Du Cellier nevet? - Pedig érdemes!
Az egyik legjobb kalandunk az idei Borfesztiválon két nyakunkba zúduló esőhullám között talált ránk, vagy mi rá, de ez mindegy is... Miközben az etyeki Kertész Családi Pince standjánál ismerkedtünk az újdonságokkal, vagyis a Királyleánykából készült bájos, kedves, kicsit behízelgő Frizzante-val, illetve a 2011-es Carla Le Blanc-nal - amely egy blanc de noirs, azaz egy fehér Pinot Noir, befutott a standhoz a francia illetőségű, de jó pár éve Magyarországon élő Clarence Joubert Du Cellier, vagyis a Le Gourmet de Bordeaux névre hallgató vállalkozás fiatal, és nagyon közvetlen tulajdonosa.
Néhány röpke mondat után standjához invitált minket, ahol egy tisztességes hosszúságú és nagyon tetszetős francia borokból álló sort kóstoltatott velünk (a kóstolt borok a képgalériában megtekinthetők).
Mint megtudtuk, Clarence a leghíresebb francia szarvasgombatermő-, és gasztronómiai szempontból jelentős vidéken, Périgord-ban nevelkedett, úgyhogy magyarországi "küldetése" nem más, mint az onnan származó gourmet ételek bemutatása és forgalmazása, legyen az pástétom, szárazkolbász, sajt, sonka, zöldségkrém, kacsamáj, csigakrém, ecet, ecetkrém, borzselé, üstben főzött lekvár, kézműves csoki és praliné, no meg persze bor.
A Francia Intézetben található boltja tehát abszolút kincsesbánya a francia kulinária felé nyitott hedonistáknak, no meg érdemes Clarence remek főzőtudományát is figyelembe venni, és tanácsokat kérni tőle, vagy éppen elmenni egy Périgord-i borvacsorájára jól, ahol a francia konyha - és pincészetek - remekeit sorakoztatja fel.
És akiknél még jártunk - Recas, Vylyan, Lenkey Géza
Sokéves tapasztalat, hogy csak egy bizonyos pontig sikerül tartani a "mindenhol figyelmesen kóstolunk és jegyzetelünk" szisztémát, utána kőkeményen beszippant mindenkit a Borfesztivál, és jönnek az ismerősök, meg a bor melletti beszélgetések - sokszor már nem is borról, hanem minden másról - és a végére tényleg az lesz, hogy jön a szaladgálás, hogy még itt sem jártunk, meg ott sem voltunk, és aztán lehetetlen a teljesség igényével összeállítani egy beszámolót, főleg, ha közben még egy olyan égi áldás is a nyakunkba zuhan, hogy bokáig állunk a vízben.
Amikor ez történt, akkor éppen az erdélyi Recas Pincészet borait kóstoltuk, és nem is adtuk fel egy darabig, csak amikor már végképp esélytelenné váltunk a patakokban csordogáló vízzel szemben. Szóval Rékás (Recas) a történelmi Magyarország egyik elismert borvidéke volt, a Pincészet pedig Temesvártól 40 km-re található, és olyan szőlőfajtákkal foglalkozik, mint az eredetileg Erdélyből származó Királyleányka, vagy Erdély őshonos gyöngyszeme, a Fekete leányka.
Nagyon tetszett a fehér (egy kékszőlő fajtát is tartalmazó) házasítás, a Solo Quinta 2013, melynek öt összetevője: Chardonnay, Viognier, Királyleányka, Muscat Ottonel, és Kadarka. Sok-sok virág és gyümölcs, kedves, maracujás-mézes ízvilág, lendületes savak, leheletnyi ásványosság, nagyon teljes, szépre komponált bor. Aztán nem maradhatott el a La Puture Fekete Leányka 2013 sem a málnás-aszalt meggyes-kökényes, karácsonyi fűszeres, izgalmas ízvilágával.
Mivel a Borfesztivál "másik oldalán" tényleg sütött a nap, oda igyekeztünk, méltóképpen lezárandó az idei fesztivált. Egy pici kanyart beiktatva - Pinot Noir rajongóként - megkóstoltuk a Vylyan Pincészet már 2011. áprilisa óta palackban pihenő, de csak az idei Borfesztiválon debütáló Gombás 2009 Pinot Noir dűlőválogatását, mely válogatás - a 2008-as évjáratot követően - másodszor kerülhet a borrajongók poharába... vagy borhűtőjébe... vagy pincéjébe. Vagy ki, hogyan, mikor - és persze kivel/mivel - szereti. Az erdő hűvös illatai - pici avar, némi fűszeres-illatos gomba - valamint érett, apróbogyós gyümölcsök, aszalt áfonya a pohárban. Cseppet sem nehézkes, nem terjengősen "mediterrán", inkább lendületes, vibráló, elegáns, élettel teli és tettre kész.
Idei fesztiválozásunkat úgy fejeztük be, hogy tudtuk, a mádi illetőségű Lenkey Gézát nem hagyhatjuk ki, lévén, hogy Gézával személyesen viszonylag ritkábban hoz össze minket a jó sorunk.
Vele kapcsolatosan talán ugyanazokat - vagy közel ugyanazokat - a szavakat, gondolatokat tudnám itt és most ugyanúgy leírni, mint ahogy tettem azt 2011. tavaszán, egy Lenkey Géza évjáratbemutató kapcsán. Borfesztiválos standja is magáért beszélt, a családi fotókkal - és magukkal a családtagokkal - "kicsinosított" házikó minden apró szegletében találtunk valami személyeset. No meg persze a palackokban is...
Nagyon szerettük a 2009-es dűlőszelektált Hárslevelűjét, (18 hónap hordóban, 3 év palackban) a barátságos, érett, mosolygós gyümölcsökkel teli, tűzköves-ásványos, citrusos, füstös, telt jegyeivel, aztán a 2008-as Túlélőt is (Furmint, Hárslevelű, Sárgamuskotály), melyhez Géza csak annyi információt írt az árlistára: Mély... Azt hiszem, bármilyen más borleírás hiába való volna, ez az egy szó mindent elárul a 2008-as, lisztharmatfertőzést túlélő alapanyagból készült borról.
Jó volt újra találkozni a Vilmány 2007-es tételével is (58% Furmint, 42% Hárslevelű), főleg, mert a fent említett évjáratbemutatón pár évvel ezelőtt Géza még azt mondta erről a borról: "Fennhordja az orrát. Feszes a szerkezete, de majd talán barátságosabb lesz." Nos, orrfennhordás helyett én már akkor is inkább egyfajta fegyelmezettséget, szabályosságot, gondos kimunkáltságot éreztem benne, de már akkor ott bujkált a szájszegletben a barátságos mosolya, és a harmónia. Mára ennek a bornak minden zamata kedvesen bújt össze, a méz a mazsolával, a barack a vaníliával, a citromlekvár a sóskaramellával...
Ezzel a borral zártuk az idei Borfesztivált, ezek az ízek kísértek le minket a Vár lépcsőin, az ismét felsorakozó sötét felhők árnyékában, hogy aztán újra lezúduljon az eső. És bár tudom, örökké nem eshet, idejét láttam annak, hogy megkérjem Napit, ha tehet valamit, bármit ott fenn, tegyen... A később beköszönő napsütés és nyár, na meg egy zizegősre pöndörödött, hajamba ragadt rozsdabarna falevélke jelezte, hogy az üzenet célba ért...
Akkori élményeimről még nem írtam, bor körüli elfoglaltságok tartottak távol a billentyűzettől, no meg sütöttem is, remek pékekkel, igazi pékműhelyben - ezúton is köszi mindenkinek, aki támogatott, segített a kivitelezésben! - naszóval dolgoztam, aztán meg örültem az eredménynek, így most jönnek a "borfesztes" élmények és képek, kicsit visszatekintve a szeptemberi Borfesztiválra.
Pezsgő kezdet - A Kreinbacher Birtok és a Futur Classique
Ha imádott somlói Juhfark-rajongó "fogadott" nagypapám még élne, biztosan elcsodálkozna mi minden történt az utóbbi időben a Somlón (bár néha mesélek neki ezt-azt, tudom, hogy hallja). Többek között azon is, hogy mostantól már remek somlói pezsgőket is kortyolhatunk. Mivel nagyon vártuk a Kreinbacher pezsgők Borfesztiválon történő debütálását, a hóvirág motívummal, huszárvágás szimbólummal, és óriás időkapszulával "felszerelt" somlói Kreinbacher standnál kezdtünk.
 |
| Fotók: Wawrzsák László - Képgaléria a képre kattintva |
Jó tudni, hogy ha ezután a Futur Classique kifejezést halljuk, akkor a Kreinbacher pezsgők elkészítésének elveit összefoglaló keretrendszerről beszélnek nekünk, melybe beletartozik a Somló és a Furmint, tehát a terroir és a fajta tökéletes kifejezése, de Champagne több száz éves tapasztalatának megjelenítése is. A Kreinbacher Birtok pezsgői ugyanis a Méthode Traditionnelle - vagyis a palackos erjesztésű és érlelésű pezsgőkészítés - útját járják be, méghozzá a Champagne Paul Bara pincemestere, Christian Forget útmutatásával, és olyan apró részletekkel megspékelve, mint például a Champagne-ban alkalmazott Coquard prések használata.
Mivel a natúr pezsgő, vagyis a Brut Nature műfaj (0 gramm/liter cukortartalom) meglehetősen közel áll hozzám, így azt gondoltam, ő lesz az esélyes kiemelt kedvencem az amúgy rendkívül tetszetős sorból - de végül a Prestige Brut tételre mondtam azt, hogy soha többé el sem engedném a palackot, ő érdekel, vele akarok lenni, és kész.
Nagyon finom, bársonyos-elegáns pici buborékokkal, 9 gramm/liter dosage-zsal, ami érzetre egyáltalán nem "cukisabb", mint a Brut Nature, viszont általa teltebb, krémesebb, "haraphatóbb" pezsgő, gyönyörű gyümölcsösséggel, és kifejező somlói Furmint jegyekkel. Ez alatt azt értem, hogy bizony határozott, és beszédes "nyoma van" az alapbor precíz kimunkáltságának.
Persze a többiek - Brut Nature, Brut Classic, és Extra Dry - számára is találok majd helyet és alkalmat, a Brut Nature csodás aperitif, a Brut Classic baráti összejöveteleken lazán bevethető, értékelni - és garantáltan inni is - fogják, az Extra Dry-t pedig már a konyha is szereti majd, remek dolgokat lehet főzni hozzá. Szóval összességében tökéletesen lefedi a 4 tételes sor a fogyasztói igényeket, hogy ilyen csúnyán-sterilen fejezzem ki magam, úgyhogy hajrá Somlói pezsgő, Napinak pedig egy nagy puszi innen lentről (és somlói pezsgőzünk mi még együtt majd valamikor, valahol...)
Mert enni kell... - Frutti di Mare, KOLBice, szarvasgomba, húshagyó buci
Mivel a boroknak meg kell "ágyazni", elérkezett az a pillanat is, amikor bendőbe valóért indultunk. Az idei fesztiválon találtunk egy-két csemegét, amelyek kalóriatartalma miatt ugyan Schobert Norbi bizony bőszen csattogtatná ostorát, de ötletesek voltak, klasszul néztek ki, az ízük-állaguk is jó volt, és kreatív módon "tálalták" őket.
Szóval bejött az olasz ízeket felvonultató gasztronómiai stand Frutti di Mare-ja, amely tulajdonképpen egy "elvihető" tenger gyümölcsei mix volt, kis papírtölcsérben, pálcikával és citromgerezddel "felszerelve". Aki könnyű, meleg, finom, és gyors ételt szeretett volna csipegetni, annak tökéletes választás volt - ráadásul remekül működött friss, könnyű fehérborokkal, vagy éppen pezsgővel.
Szerettük a Kemencés Szittya Buci húshagyó, azaz füstölt gomolyás-paradicsomos buciját is, amelyben a bucival együtt a füstölt gomolyát is megsütötték vaslapon kérgesre a kemencében, az igazi sztárok azonban az egyszerű, de nagyszerű ételek között egyértelműen a KOLBice műremekei voltak. Az ötlet zseniális: egy nagyon finom, friss, ropogós kenyértölcsérbe kerül a pici, roppanós, akár többféle ízben készült grillezett kolbász, a feltét, és a szósz, és már mehetünk is a dolgunkra mindenféle papír- vagy műanyagtányérról lelógó kolbász, csöpögő mustár, lebillenő kenyér, kolbászba beletörő műanyag villa kombó nélkül vidáman, míg a másik kezünkben vihetjük akár a borospoharat is.
Aki kifinomultabb ízvilágra, amolyan gourmet melegkonyhára vágyott, az a Szarvasgomba Világa standon megtalálta. Néhány - természetesen szarvasgombára felépített - étel szerepelt a kínálatban, köztük az általunk is választott frissen sült libamáj szőlővel és szarvasgombával. Igaz, "előjegyzésre" készültek az ételek, azaz várni kellett rájuk, de megérte, ráadásul addig el lehetett szaladni választani az ételhez egy megfelelő bort is.
Meg tudjátok jegyezni a Clarence Joubert Du Cellier nevet? - Pedig érdemes!
Az egyik legjobb kalandunk az idei Borfesztiválon két nyakunkba zúduló esőhullám között talált ránk, vagy mi rá, de ez mindegy is... Miközben az etyeki Kertész Családi Pince standjánál ismerkedtünk az újdonságokkal, vagyis a Királyleánykából készült bájos, kedves, kicsit behízelgő Frizzante-val, illetve a 2011-es Carla Le Blanc-nal - amely egy blanc de noirs, azaz egy fehér Pinot Noir, befutott a standhoz a francia illetőségű, de jó pár éve Magyarországon élő Clarence Joubert Du Cellier, vagyis a Le Gourmet de Bordeaux névre hallgató vállalkozás fiatal, és nagyon közvetlen tulajdonosa.
Mint megtudtuk, Clarence a leghíresebb francia szarvasgombatermő-, és gasztronómiai szempontból jelentős vidéken, Périgord-ban nevelkedett, úgyhogy magyarországi "küldetése" nem más, mint az onnan származó gourmet ételek bemutatása és forgalmazása, legyen az pástétom, szárazkolbász, sajt, sonka, zöldségkrém, kacsamáj, csigakrém, ecet, ecetkrém, borzselé, üstben főzött lekvár, kézműves csoki és praliné, no meg persze bor.
A Francia Intézetben található boltja tehát abszolút kincsesbánya a francia kulinária felé nyitott hedonistáknak, no meg érdemes Clarence remek főzőtudományát is figyelembe venni, és tanácsokat kérni tőle, vagy éppen elmenni egy Périgord-i borvacsorájára jól, ahol a francia konyha - és pincészetek - remekeit sorakoztatja fel.
És akiknél még jártunk - Recas, Vylyan, Lenkey Géza
Amikor ez történt, akkor éppen az erdélyi Recas Pincészet borait kóstoltuk, és nem is adtuk fel egy darabig, csak amikor már végképp esélytelenné váltunk a patakokban csordogáló vízzel szemben. Szóval Rékás (Recas) a történelmi Magyarország egyik elismert borvidéke volt, a Pincészet pedig Temesvártól 40 km-re található, és olyan szőlőfajtákkal foglalkozik, mint az eredetileg Erdélyből származó Királyleányka, vagy Erdély őshonos gyöngyszeme, a Fekete leányka.
Nagyon tetszett a fehér (egy kékszőlő fajtát is tartalmazó) házasítás, a Solo Quinta 2013, melynek öt összetevője: Chardonnay, Viognier, Királyleányka, Muscat Ottonel, és Kadarka. Sok-sok virág és gyümölcs, kedves, maracujás-mézes ízvilág, lendületes savak, leheletnyi ásványosság, nagyon teljes, szépre komponált bor. Aztán nem maradhatott el a La Puture Fekete Leányka 2013 sem a málnás-aszalt meggyes-kökényes, karácsonyi fűszeres, izgalmas ízvilágával.
Mivel a Borfesztivál "másik oldalán" tényleg sütött a nap, oda igyekeztünk, méltóképpen lezárandó az idei fesztivált. Egy pici kanyart beiktatva - Pinot Noir rajongóként - megkóstoltuk a Vylyan Pincészet már 2011. áprilisa óta palackban pihenő, de csak az idei Borfesztiválon debütáló Gombás 2009 Pinot Noir dűlőválogatását, mely válogatás - a 2008-as évjáratot követően - másodszor kerülhet a borrajongók poharába... vagy borhűtőjébe... vagy pincéjébe. Vagy ki, hogyan, mikor - és persze kivel/mivel - szereti. Az erdő hűvös illatai - pici avar, némi fűszeres-illatos gomba - valamint érett, apróbogyós gyümölcsök, aszalt áfonya a pohárban. Cseppet sem nehézkes, nem terjengősen "mediterrán", inkább lendületes, vibráló, elegáns, élettel teli és tettre kész.
Vele kapcsolatosan talán ugyanazokat - vagy közel ugyanazokat - a szavakat, gondolatokat tudnám itt és most ugyanúgy leírni, mint ahogy tettem azt 2011. tavaszán, egy Lenkey Géza évjáratbemutató kapcsán. Borfesztiválos standja is magáért beszélt, a családi fotókkal - és magukkal a családtagokkal - "kicsinosított" házikó minden apró szegletében találtunk valami személyeset. No meg persze a palackokban is...
Nagyon szerettük a 2009-es dűlőszelektált Hárslevelűjét, (18 hónap hordóban, 3 év palackban) a barátságos, érett, mosolygós gyümölcsökkel teli, tűzköves-ásványos, citrusos, füstös, telt jegyeivel, aztán a 2008-as Túlélőt is (Furmint, Hárslevelű, Sárgamuskotály), melyhez Géza csak annyi információt írt az árlistára: Mély... Azt hiszem, bármilyen más borleírás hiába való volna, ez az egy szó mindent elárul a 2008-as, lisztharmatfertőzést túlélő alapanyagból készült borról.
Jó volt újra találkozni a Vilmány 2007-es tételével is (58% Furmint, 42% Hárslevelű), főleg, mert a fent említett évjáratbemutatón pár évvel ezelőtt Géza még azt mondta erről a borról: "Fennhordja az orrát. Feszes a szerkezete, de majd talán barátságosabb lesz." Nos, orrfennhordás helyett én már akkor is inkább egyfajta fegyelmezettséget, szabályosságot, gondos kimunkáltságot éreztem benne, de már akkor ott bujkált a szájszegletben a barátságos mosolya, és a harmónia. Mára ennek a bornak minden zamata kedvesen bújt össze, a méz a mazsolával, a barack a vaníliával, a citromlekvár a sóskaramellával...
Ezzel a borral zártuk az idei Borfesztivált, ezek az ízek kísértek le minket a Vár lépcsőin, az ismét felsorakozó sötét felhők árnyékában, hogy aztán újra lezúduljon az eső. És bár tudom, örökké nem eshet, idejét láttam annak, hogy megkérjem Napit, ha tehet valamit, bármit ott fenn, tegyen... A később beköszönő napsütés és nyár, na meg egy zizegősre pöndörödött, hajamba ragadt rozsdabarna falevélke jelezte, hogy az üzenet célba ért...
Fotók: Wawrzsák László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése