Valahogy úgy van, hogy amikor leemelünk a polcról egy palack bort „csak úgy” a vacsorához, még nem sejtjük, mit szabadíthat el bennünk. Mert hát itt van ez a pécsi Lisicza bor, hátcímkéjén egyébként a jól látható helyen feltüntetett figyelmeztetéssel: „Nagyon RAVASZ!” Aki nem veszi komolyan, az megbánja. Vagy mégsem?
 |
| Ravasz fehér |
Ami biztos, hogy egy rakás pécsi emlék jött elő kóstolgatása során, például az, hogy meglehetősen régen jártam ott. Az akkori, pécsi, illetve villányi borokkal elkövetett, először szemezgetésben, majd vad flörtölésben, később pedig önfeledt ízlelésben megnyilvánuló nyáresti kalandjaim azóta már csak lassan halványuló emlékek, de most meg tessék, mégis úgy alakult, hogy ezen az estén egy ravaszdi kis pécsi róka üldögél a vacsoraasztalon.
Hogyan került oda? Jó kérdés, és a történet sem túl nyakatekert… Először is egy „pécsi szál” kellett hozzá, mert hogy ez a palack nem jutott volna el Pécsről Badacsonyba, ha nincs a borokhoz fűződő erőteljes vonzódásáról időnként becsülettel tanúságot is tevő Lovasi András. A palack immár Badacsonyban pihent tehát, várva arra, hogy eljöjjön az ő ideje. Eljött. Ez pedig annak köszönhető, hogy a konyhánkba nem először, és remélhetőleg nem is utoljára beköszöntött a némi kis hedonizmus formájában megnyilvánuló alkotókedv. Így esett, hogy már a vacsora „megálmodásakor” és összetevőinek kiválasztásakor lekerült ez a palack a polcról. Amíg én a palackfotózással szöszölgettem, máris szegfűbors illatok kopogtatták a hátamat, és egy mosolygó kéz által hamarosan elém is került a kis kínai tálkában hófehér rizsre halmozott barackos-szegfűborsos csirke, két evőpálcika kíséretében. A bor (amely egyébként Sauvignon Blanc, Pinot Blanc és Cserszegi Fűszeres házasításából született) már a pohárban aranysárgállott, nem maradt más hátra tehát, mint hát hogy is mondjam csak, meghúzni a Ravaszt, vagyis ízlelgetni kicsit.
Napos barackos! Ez ugrott be a borról, nem csak azért, mert akik ismernek, tudják, hogy egy két lábon járó jukebox vagyok, vagyis általában mindenről azonnal beugrik nekem egy dal, hanem mert az illatban rögtön ott nyújtózkodott a lédús, napérlelte barack. Mellette fűszerek - úgymint szerecsendió és vanília - pirított kenyérhéj, ásványok és fémek. Az ízben füves-szénás aromák, barackkompót, citrusok, aszalt sárgabarack, némi só. A test telt, krémes, a savak nem túl erőteljesek, mégis határozottak. Az utóíz hosszan nyújtózik, leheletnyi parfümösséggel. Kis tavaszi fáradtság, lelassulás érezhető a borban, ennek ellenére újabb és újabb rétegeket mutat meg magából. Tényleg nagyon ravasz! Na, és ha már barack, a desszertből sem maradt ki: a friss, barackos túrókrém meleg gofri-kanapén heverészett, én pedig legszívesebben a fűben tettem volna ugyanezt egy pohár borral. De hát még a tavasz is ravaszkodik egy kicsit… Várni kell, mire megmutatja végre az igazi arcát.
Fotók: Nagy Zita - Borgőz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése