2019. április 16., kedd

Borok | Ízek | Ételek - Új kóstolósorozat a szombathelyi Artis Café&Bárban

Kár tagadni, imádok főzni és enni, de hogy ez utóbbi ne látsszon (annyira) rajtam, azért bizony egyre többet teszek, kellene tennem, viszont lapozzunk is... Amit ugyanis még az evésnél is jobban szeretek, az nem más, mint ha bor - vagy mindjárt kettő - is kerül a pohárba az étel mellé. A magam részéről egyenesen rajongok az ilyen élményekért, sőt, mindenért, ami csak a bor-ételpárosításokról, a borok és ételek harmóniájáról, vagy éppen - hiszen az is egy nagyon fontos tapasztalat! - azok össze nem illőségéről szól.

Két bor, egy étel, és sok-sok ízélmény! - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog


Éppen ezért örültem nagyon, amikor március végén a szombathelyi Artis Café&Bár falai között elindulhatott egy új, tematikus kóstolósorozat - melynek aktív részesei is lehetünk - Borok, Ízek, Ételek címmel, a folytatás pedig minden hónap második szerdáján várható, így a következő ilyen tematikájú esemény május 8-án, 19:00 órától következik, méghozzá "bubis" tételekkel, szóval már megint szívcsücsök dolgok kerülnek majd a poharakba/tányérokra.

Borok, Ízek, Ételek - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

Aki pedig nem tud májusig várni, annak egy húsvéti különkiadást, vagyis húsvéti borestet ajánlunk az Artis Café&Bárban április 20-án a Tokaj-hegyaljai, mádi Holdvölgy birtok boraival. Ez esetben 5 Holdvölgy tétel került majd a poharakba, és a hozzá illő fogás kíséretében kalandozunk az ízek birodalmában.

No, de lássuk,  miről is szólt az I. és a II. felvonás, ahol először Provance és hazánk borait, majd hat fehér "ikont" - három külföldit és három magyart - állítottuk párba egy-egy fogás kíséretében. Mielőtt belevágnék a sztoriba, egy picit bemutatom az Artis Café&Bár-t, és a vele szoros összeköttetésben álló "szomszédos" Daniel&Frére Restaurant éttermet, mivel egyrészt érdemes őket jobban/közelebbről megismerni, másrészt a blogban mindig örömmel mutatok be Vas megyei vonatkozású, előremutató bor- és gasztrohelyeket.

Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

A szombathelyieknek biztosan ismerős a négycsillagos Artis Borutique Hotel, amely a város legújabb és legmodernebb szállodája, ráadásul egy nagyon szép, közel száz éves épületben "lakik" a belvárosban, tényleg pár lépésre csupán a város főterétől. A hozzá kapcsolódó - konkrétan a hotel földszintjén található -  két étterem, vagyis a Daniel&Frére Restaurant és az Artis Café&Bár üzemeltetője egy olyan fiatal testvérpár (egyikük maga a séf is egyben), akik távoli országokból gyűjtött tapasztalataikat, ötleteiket, és tudásukat gyúrták össze a helyi igényekkel, így a jellegzetes hazai ízek mellett megtalálhatók a nemzetközi-, és távol-keleti specialitások is.

Az ételeket készítője, Németh Dániel séf mutatja be az esteken - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog 

Sushi összeállításaik például Európa és Japán éttermeiből származó receptek alapján, príma nyersanyagokból készülnek, szóval érdemes elmélyedni a maki és nigiri sushik, és a sashimik világában is - természetesen akár borral kísérve. A séf, Németh Dániel sokaknak ismerős lehet már, hiszen egyedi, összetéveszthetetlen stílusa és ízvilága nagyon sok felejthetetlen ízélményt adott már a szombathelyieknek, vagy éppen az ide érkezőknek (nekem például ilyen a sóskafagyija, és egy bitangjó lencsesaláta, aminek a részletesebbnél is részletesebb receptjét persze hiába "énekeltem ki" Dani szájából, jusztse' sikerült úgy, pedig istibizi, minden lépését úgy csináltam, ahogy Dani elmondta. Na de többek között ezért ő a séf, és nem én... szerencsére).

Borok, Ízek, Ételek - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

No és akkor meg is érkeztünk, hiszen az Artis Café&Bár egy külön kis étterem/bár rész, ahol akár kisebb rendezvények, kóstolók, üzleti ebédek, hangulatos vacsorák, vagy akár privát események zajlanak, egyszóval teljes mértékben alkalmas az olyan kislétszámos "műhelymunkákra" is, amilyen a Borok, Ízek, Ételek sorozat.

A legjobb hír egyébként, hogy az éttermek nemcsak szállóvendégek számára állnak nyitva, hanem ugyanúgy betérhet reggel, délben, este a városnézésben elfáradt/megéhezett turista, az elfoglalt üzletember, vagy bárki, aki különleges gasztronómiai élményre, vagy csak egy szuper koktélra, esetleg kávéra vágyik egy elegáns, mégis közvetlen hangulatú étteremben.

Szóval lássuk, miről is szól az új tematika, és mit is kóstoltunk a sorozat két első felvonásában, de persze mindent azért én sem árulok el, érdemes eljönni és személyesen belekóstolni a részletekbe!

A csapat - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog
I. felvonás - Provance és hazánk borai

A kóstolósorozat lényege és tematikája - ahogy a címe is hirdeti - a borok és az ételek által közösen alkotott ízek feltérképezése, megismerése, és persze nem utolsósorban élvezete is. Fontos, hogy mindegyik borpárnál az egyik fél hazai, a másik pedig külföldi tétel, így két vonalon is ismerkedhetünk a borokkal, megismerve a magyar borok külföldi "megfelelőit" is. Az alapkő persze mindig a bor - hiszen a boron soha nem tudunk változtatni, míg az étel rengeteg apró "trükkel", ízzel alakítható a borhoz -, de a borokhoz párosított izgalmas fogásokon keresztül szeretnénk megmutatni, milyen újabb ízélmények jöhetnek létre. Izgalmas világ ez, akár ha csak a borokat nézzük is, de a távoli földrészekről is táplált konyha méltó hátteret nyújt mindehhez, és a tudás elmélyítése sem marad el ezeken az esteken.

A borokat és a párosítások tapasztalatait Wawrzsák László mutatja be, foglalja össze - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

Fontos, hogy a cél nem annak eldöntése, hogy melyik bor a jobb, vagy a szebb, hiszen arra már az első két este is választ adott, hogy adott esetben az önmagában - tehát ételkíséret nélkül - jobban ízlő bort a másik fél az étel mellett felülmúlta, hanem pontosan azoknak a pici részleteknek, finomhangolásoknak a fel- és megismerése, mitől is működhet egy bor-étel párosítás tökéletesen. Nem verseny ez tehát, itt a borok nem vetélytársak, hanem sokkal inkább egy izgalmas tapasztalás, összetett ízélmény részesei, ahogy mi is. Mindenkinek más ízlik és más tetszik, és rendben is van ez így, tehát inkább a közös tapasztalatok, felismerések, ízélmények megbeszélése, élvezete a cél.

Műhelymunka start, vagyis Borok, Ízek, Ételek I. felvonás - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

Három bor- és ételpár érkezik minden alkalommal az asztalokra. ahogy az első estén is így volt. Provance és hazánk ízeit egy fehér, egy rosé, és egy vörös borpáron, és hozzá párosított egy-egy fogáson keresztül ízlelgettük. Elsőként a Domain La Roulliére Cotes de Provence Blanc 2017 (amely Sémillon és Roll fajták házasítása), valamint a somlói Kreinbacher Hárslevelű 2016 tétele érkezett a poharakba. Az ételpárosítás padlizsánfasírt, érlelt sajt espuma (vagyis hab), kaporolaj, és szárított gombák. Ahogy Dani elmondta az étel bemutatása során, szerette volna megmutatni, hogy egy húsmentes tányér is mennyire ízgazdag tud lenni, "csupán" az alapanyagok természetes ízeit kiemelve, fűszerként pedig például a gombákat használva.

Padlizsánfasírt, érlelt sajt espuma, kaporolaj, és szárított gombák

A rosé borpár a Domain La Rouillére Rosé Cuvée 2017 (Grenache, Cinsault, Mourvédre, Cabernet Sauvignon és Rolle fajtákból), valamint a villányi Gere-Weninger Rosé 2018 (Kékfrankos-Pinot Noir) tételéből állt, Dani pedig vörös lazacot, gránátalma vizet, savanyított epret, és citrusos sóskafagylaltot (a kedvencemet) párosította hozzá...

A rosék párja: vörös lazac, gránátalmavíz, savanyított eper, citrusos sóskafagylalt - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

... sőt, be is mutatta - és minden esten be is mutatja majd - mindegyik ételét részletesen, ezzel is plusz élményt, tapasztalatokat és tudást adva az estéhez, így akit érdekelnek ezeknek az ételeknek az alapanyagai, elkészítésüknek csínja-bínja, azoknak (is) feltétlenül itt a helye.


Az ételeket bemutatja: Németh Dániel, séf - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

A vörös borpár egyik fele a "vörös kakas", vagyis egy Grenache-Syrah házasítás, Sacha Lichine Le Coq Rouge 2017 tétele volt, párja pedig egy villányi házasítás, Kiss Gábor "Rouge 364" 2017 (Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot) bora. A tányéron egy csodaszép és csupaíz étel érkezett: Black Angus Picanha (vagyis keresztfartő), gyümölcskompót, burgonyasoufflé. Nem véletlen, hogy Dani talán erről az ételről mesélt a legtöbbet, hiszen egy olyan komplex és részleteiben, ízeiben gazdag étel került a tányérra, amit a két bor még jobban erősített (nálam bevallom, a francia, friss gyümölcsös, izgalmasan fűszeres, könnyű és elegáns tétel talán egy fokkal jobban).

Két vörös, egy Black Angus Picanha, gyümölcskompót, és burgonyasoufflé - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

A borsor / Provance és hazánk borai - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

II. felvonás - Fehér ikonok

A második estén fehérborokat kóstolhattunk, szintén a külföldi-magyar párosításos tematikával. A spárgaszezon indulásával együtt mi más kerülhetett volna a poharakba és a tányérra elsőként, mint spárga és Sauvignon Blanc. Két teljesen más ízvilágú és felépítésű bor érkezett a két pohárba, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2018-as, valamint az új-zélandi Matua 2018-as tétele. Az étel zöldspárga, hollandi mártás, zöldborsó, sóban szárított tojás, olíva gél. Nehéz döntés lett volna - már ha el kellett volna dönteni - melyik bor "nyert" az étel mellett, de szerencsére ezeken az estéken az ízösszetevőket is figyeljük külön-külön (ergo picit "szétszedjük" az ízeket), így a roppanós zöldekhez kiváló volt az őrjítően trópusi, citrusos és frissítő savú Matua, a hollandi mártással kiegészülve (ami egyébként hab formájában jelent meg a tányéron) pedig a pannonhalmi tétel.

Roppanós tavasz / Spárga és Sauvignon Blanc-ok - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

Másodikként Rajnai Rizlingeket kóstolhattunk, egyet szintén Pannonhalmáról, az Apátsági Pincészettől (2018-as évjárat), egyet pedig Pfalz-ból, Dr. Bürklin-Wolf Riesling 2017-es tételét. Egy rendkívül letisztult ízvilágú, mégis emlékezetesen izgalmas ételt készített hozzá Dani: méhviaszban készült pisztráng, vaníliás-tejszínes karalábé, Fava bab került a tányérokra. A séf elárulta, hogy hosszas kísérletezés után sikerült pontosan "belőni" a méhviasz hőmérsékletét olyanra, amelyben tökéletesen készül el a pisztráng. Ez végül 79 Celsiusfok lett, és hogy miért nem 80, vagy 78, Dani válasza egyszerű: mert a 79 a tökéletes.

Méhviaszban készült pisztráng, vaníliás-tejszínes karalábé, Fava bab és a Rajnai Rizlingek - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

Harmadikként ezen az estén a Chardonnay-k kaptak szerepet a poharakban: az Etyek-Budai borvidékről az Etyeki Kúria 2016-os tétele, Burgundiából pedig Maison Roche De Bellene Bourgogne Chardonnay Vielles Vignes 2016 tétele álltak párba. Mindehhez tanyasi csirkecomb citrommal, rozmaringgal és lila burgonya került a tányérokra, a "titkokat" pedig ismét Danitól tudhattuk meg. Annyit elárulhatok, hogy egy minden apró részletében alaposan átgondolt és kidolgozott ételről beszélünk, amely mellett a két Chardonnay rendkívül jól mutatott (no nemcsak látványra, de ízekben is).

Chardonnay-k és tanyasi csirkecomb citrommal, rozmaringgal, lila burgonyával - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog 

A végén pedig még a séf meglepetése, vagyis egy exkluzív kis bonbon is bearanyozta (szó szerint) az esténket.

Aranyos (szó szerint) meglepetés a séftől - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

A borsor / Fehér ikonok - Fotó: Nagy Zita - Borgőz borblog

A kóstolósorozat folytatódik, legközelebb tehát - a húsvét ízeit és a Holdvölgy Birtok borait bemutató estet követően - május 8-án, szerdán kalandozunk a borokban, ízekben, ételekben, méghozzá buborékos tételek kíséretében. A programsorozatba egyébként bármikor be lehet csatlakozni, hiszen nem egymásra épülő a tematika, és nemcsak szakmabelieknek, vagy dörzsölt "gasztronómoknak" ajánljuk, hanem mindazoknak, akik szeretik az ízek élményét. A lényeg, hogy értsük a borokat, érezzük a tiszta ízeket, az élmény pedig legyen maga a harmónia!

Fotók: Nagy Zita és Wawrzsák László - Borgőz borblog

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...