Aki rátalált a helyes útra - Oszvald Lajos kóstolóján jártam

„A világvárosokkal mindig bajban vagyok” – mondja nevetve a Somlóról érkező Oszvald Lajos, amikor kis késés után beviharzik a teltházas székesfehérvári kóstolóra. Kicsit kezdtünk már aggódni érte, néhányan arra gondoltunk, talán elé kellene menni, hogy átvezessük Székesfehérvár kacskaringós útvesztőin. A gondolatot biztosan cselekvés is követte volna, ha Gábor, a kóstoló vezetője egy telefonhívás után fel nem kiált: „Lajos rátalált a helyes útra!” Igen, az arra érzékenyek máris filozófiai eszmefuttatásba kezdtek, mint például magam is.

Oszvald Lajos

Egyébként nincs mit Oszvald Lajos szemére vetnem… Mert, hogy én is tévedtem már. Úgy értem: el. Méghozzá pontosan a Somlón, kétezer valahányban, egy nyári napon, amikor a tikkadt szöcskenyájas, forrón remegő levegős Somló egyetlen dörrenéssel, és egy nyugat felől berohanó tintakék felhősávval mindenféle külön kérés és kérdés nélkül „haragszomrád”-ot kezdett játszani. Ott maradtam tehát valahol Dobán innen, Somlóvásárhelyen túl, vacogva egy szál átázott nyári ruhában, egy számomra akkor már ismeretlen helyen parkoló autóval, na meg egy bőrig ázott magyar vizslával egyetemben. A történet persze – cseppet sem meglepő módon - végül egy pincében ért véget, de akkor még nem tudtam, hogy ezen a hegyen él és „alkot” Oszvald Lajos is.

Ma már tudom, köszönhetően egy, az „eltévelyedésem” után pár évvel, immár nem egyedül kivitelezett somlói bortúrának, amelynek tapasztalatai alapján nem hagyhattam ki a székesfehérvári Monarchia borszaküzlet mostani kóstolóját. Kihasználtam a ritka alkalmat, mivel az Oszvald Pincészettel borfesztiválokon, és egyéb „megrendezett” jelenetekben (hacsak nem pincelátogatásról van szó) nem igazán találkozhatok. Befutott tehát maga a borász is, sportosan elegáns stílusában, a maga közvetlenségével, humorával, fesztelenségével. Rögtön az elején a balatoncsicsói emlékekről mesélt, ott kezdett ugyanis borászkodásba 1984-ben, majd – „köszönhetően” a csicsói pince galád feltörésének és kirablásának - a Somló-hegyen, annak is a somlójenői, somlószőlősi és dobai ültetvényein folytatta munkáját a kilencvenes évek végén.

Ismét Szurok Gábor vezetésével kóstoltunk

És aztán persze érkeztek a borok is. 2008-as hordómintákkal kezdtük a kóstolót, a borvidék Juhfark-Furmint-Hárslevelű-Olaszrizling szent négyesét sorba véve. A 2008-as Olaszrizling – ahogy azt Oszvald úr is megfogalmazta: „Még harapós, és hiányzik belőle a hordó”. Illatban friss, szőlős-mazsolás, a „somlós” ásványosság csak visszafogottan jelentkezik. Ízben még kicsit valóban nyers a tétel, kócosak a savak, ráfér némi érlelés, hogy a rakoncátlansága komolyságba forduljon. A 2008-as Hárslevelű már testesebb és komplexebb, illata és íze intenzív, növények és virágok kedvességével, finomabb savszerkezettel. Harmadikként a 2008-as Furmint kerül pohárba, telt, gazdag, több rétegű illattal, gyümölcsökkel, ásványokkal, szájban sóval, markánsabb savakkal, utóízben némi fémes lecsengéssel. Aztán érkezik a 2008-as Juhfark. Egyértelműen az est kiemelkedő tétele, aki jegyzetel, az máris vadul felkiáltójelez, a többiek hangosan tetszést nyilvánítanak. Illatban-ízben maga a Somló, nagyon szép, koncentrált, testes, kis alkohol-édesség mellett sok és kemény vágású, de egyáltalán nem bántó sav. Illatban tűzkő, ananász, rumos-mazsola, mézes sütemény, szájban finoman pezsgő frissesség mellett gazdag és érett aromák, tartás, elegancia, határozottság, lendület.  

Oszvald Juhfark 2008

Aztán a tartályról palackra váltunk, vagyis a „nyersebb” tételek után az érettebbeket környékezzük. A 2007-es Olaszrizling illatban növényi, kicsit fülledtebb, zelleres jegyekkel. Szájban só és citrusok, a hosszú utóízben sokáig nyújtózik az ásványosság. És ha már a talajt is „kóstolgatjuk”, Oszvald úr erről is ejt néhány szót. Például a kukoricaköves bazaltról. A Somló bazaltja ugyanis a természet szobrászkodásának köszönhetően gyorsan elmállik, fehér foltok jelennek meg rajta (innen a „kukoricaköves” jelző), majd apró darabokra hullik szét, egészen addig, amíg apró, sörét nagyságú „murva” nem lesz belőle. Aki már próbálkozott a somlói várrom igencsak lejtős belső udvarán néhány pohár somlai bor után közlekedni, az ismeri a „srétes” bazaltot, na meg a gatyaféken történő közlekedés minden csínját-bínját. Szóval ezek az apró bazaltgolyók igencsak kedveznek a szőlő érésének, azonban a hegy változatos altalaja, vagyis a pannon rétegek (vályog, mész, homok, kavics, agyag) feladták Oszvaldéknak a leckét a szőlőfajták telepítésekor. Az Olaszrizling például emiatt került a dobai oldalra, ahol a talaj vas- és magnéziumtartalma ideális a fajta számára. A kis földtani kurzust követően a 2007-es Hárslevelűt próbáltuk „szóra bírni”, de ő halkan és bájosan mosolygott csak a pohárban. Nem kirívó, és pontosan ettől szép. Zárkózottsága, lassan nyíló természete, vékony, kecses teste, visszafogottabb savai teszik kedvessé.

Elgondolkodva

És aztán erre a kis szende teremtésre gondolkodás nélkül „ráeresztettük” a 2007-es Juhfarkat… Tettem ide is néhány felkiáltójelet. Jó, nem annyit, mint a „nyolcas” mellé, de került ide is. Bár az alkohol illatban kicsit támadós, mellette dúsak, teltek és érettek a gyümölcsös aromák. Az illatbeli ígéretek után szájban kicsit szikárabb a bor, némi gyógynövényes lecsengéssel a végén, de összességében szép és kerek a történet. Aztán érkezik a 2006-os Olaszrizling, amelyhez első blikkre csak annyit írtam oda: „somlói”. Kész, ennyi, talán nem is kell több, úgyis az a bajunk, hogy mindig mindent görcsösen meg akarunk magyarázni. Mi több, időnként a másikkal akkurátusan el is akarjuk magyaráztatni mindazt, amit ő „csupán” csak érez, ráadásul az égvilágon semmi kedve sincs magyarázkodni. Itt sincs mit cifrázni: kenyérhéj, kis fűszeresség, erdei gombák az illatban, kortyban a savak húzósabbak, a végén kevéske tannin, és keserűmandula teszi markánsabbá az amúgy diszkrét ízeket. Utolsó tételként egy 2001-es Hárslevelű került a pohárba, amire nagyon kíváncsiak voltunk, de kóstolása után nézve elhagyható lett volna. Erőteljes és markáns savai még őriztek némi friss, citrusos vonulatot, de már kihátrált mellőlük minden zamat és aroma. Szétesett. Nem elnehezülten, diósan-likőrösen öregedett meg, hanem egyszerűen csak elhagyta díszeit, lecsupaszodott, és csak egykori tartásáról árulkodó szikár savai maradtak.

Családi körben

A 2009-es, Oszvald Pincészetnél tett látogatásomat tehát ez a kóstoló követte most, 2011-ben. A közte eltelt két évben - bevallom - nem nagyon kóstolgattam az Oszvald borokat. Amit most már meglehetősen bánok. És ami miatt biztosan jobban odafigyelek majd a jövőben a Somló-hegy somlószőlősi oldalára, az elsősorban a pincészet borainak letisztultsága, és a szó legnemesebb értelmében vett egyszerűsége. Oszvald Lajos rátalált a helyes útra... És nem csak Székesfehérváron.

A kóstoló képekben ide kattintva.
Fotók: Nagy Zita - Borgőz