Na, ez a blog sem borokról fog szólni - kattint az olvasó a bezárás gombra. Pedig nem szükséges. Mert a licsinek is köze van a borhoz, ezt rögtön be is bizonyítom!
Ilyenkor karácsony után, amikor a pénztárcánk vastagsága fordított arányban áll a haskörméretünkkel óvatosabban járunk-kelünk az üzletekben. De legalább valami kis apróságot, valami kényeztetőt, valami nem mindennapit hadd tegyek a kosárba! És akkor meglátom Őt. Jó, nem egy világszépe, kicsi is, meg szúrósan is néz rám a faládából, de eszembe jut, hogy már régóta szeretném megismerni, csak eddig valahogy mindig elkerültük egymást. Hát most nem. Még élénken él ugyanis emlékeimben, ahogy nyár derekán az alapfokú borismereti képzésen küzdöttem az íz- és illatjegyek felismerésével. A "jajj tudom mi ez, ne mondd meg, mindjárt rájövök!"-típusú kínos kínlódások, majd a háttérből lazán "beszóló"' hang: - Én érzek benne egy kis licsit. Na akkor megsemmisülve összeomlik az ember, fejében megszólal Louis Armstrong meg a What a wonderful world, és rájön, hogy mennyi minden felfedeznivalót tartogat még számára ez a gyönyörű világ. Érdemes hát rögtön a piacon kezdeni, ezt tanácsolta nekünk akkor a Borkollégium munkatársa, Orsolya is, aki éppen egy kreatív fűszerfelismerési játékban részesített bennünket.
A tanácsot továbbadva tehát szagoljunk, ízleljünk minél többet, sokféle zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, fűszereket, mézeket, virágokat (ehető változatok is léteznek!), gyógynövényeket, de a kávék, karamellek és grillázsok világában is érdemes kalandozni a borban lévő pörkölési aromák felismerése végett. Kicsit járatosabbak már tudják, laikusok számára talán borzalmasan hangzik, hogy érdemes az istálló környékén is szaglászni, valamint a bőrtolltartókat, vagy a bőrrel bevont határidőnaplónkat is tanulmányozhatjuk - mármint illatilag - nem beszélve a dohányról. Ha pedig egy már kevésbé jól teljesítő öngyújtót csettegtetünk, és megfelelő szaglási távolságra kerülünk hozzá, a tűzkő hatására később például a Somló hegyen kóstolgatva meglepő felismerésre tehetünk szert. Azért ez utóbbi illatminta-levételi manőverrel csak óvatosan, hiszen bármikor "begyulladhatunk". Igaz, ez csak egy újabb tapasztalatra adhat lehetőséget, hiszen a borokban időnként az égett szőr illata is jelentkezik.
De térjünk vissza kicsi licsi barátunkra, ha már ő ihlette ezt a bejegyzést. A borokhoz kapcsolódó aromakorongon a licsit a gyümölcsös aromák között kell keresgetnünk, azon belül is az egzotikus gyümölcsök környékén. Nem véletlenül, hiszen leginkább Kínában és a Fülöp-szigeteken honos, Dél-Ázsiában több mint 2000 éve termesztik. Elég zárkózott kis teremtés, a héja kemény, érdes, és "kicsomagolva" még inkább döbbenetes látványt nyújt, belül bő levű, tejüvegesen fehér, zamatos, amolyan édeskésen savanyú, viszonylag vékony magköpeny található (ez az egyetlen ehető része a gyümölcsnek), közepén egy nagy, fekete vagy sötétbarna maggal. A friss gyümölcshús pézsmaillatú, leginkább nyersen fogyasztják, de befőtt és konzerv változatai is népszerűek. És nem utolsósorban a licsiből bort is erjesztenek, vagy likőrnek dolgozzák fel.
Ugye, mondtam, hogy végül köze lesz a borhoz!
Megint élveztem a stílusodat, köszi. Ja meg a témát is, bevallom eddig nekem is kimaradt ez az idegesítő kis izé:) pedig gyümölcskedvelő volnék...
VálaszTörlésA licsi megtévesztő kis játékos! A szottyadtabb (tehát pontosan az érettebbnek tűnő) kiskrapekok felejtősek. A kemény, kézzel össze nem nyomható - pontosabban összenyomható, de ebben az esetben nem szomorúan behorpadó, hanem héját fitten pattintó-repesztő - kismukik a nyerők! :) Sajnos csak teljesen frissen ilyenek, pár napos korukban már hanyatlásnak indulnak, besavanyodnak és teljesen magukba zuhannak... Ilyenkor már tényleg nem túl élménydús velük a "randi".
VálaszTörlés