Huhh, azért az utóbbi pár nap nekem se volt könnyű, tiszta izgalom ez a borvilág, pedig egyelőre a szőlő még az igazak álmát alussza. Bár emiatt a borosoknak igazán nem kell lábujjhegyen járkálniuk… Tehát végre közhírré tétették a Bor-agora klub által szervezett internetes szavazás eredményét. Ám előbb a borrajongók egy 35 fiatal magyar borász nevét tartalmazó lista fölött vakargathatták a fejüket, ki is legyen 2009. fiatal magyar borásza.
Jómagam is sokat doboltam a klaviatúrán, mire elküldésre került a voksom. Mert hát ilyenkor előjön mindenféle „személyes” ügy. Óhatatlanul. Hiszen valamennyien kedvesek, helyesek, fiatalok, lelkesek, ügyesek, okosak, szépek és még sorolhatnám, némelyikükkel ráadásul már fesztiválokon, kóstolókon, borsuliban, vagy akár egy szüreten személyesen is találkozhattam.
Az egyik győztes, Bolyki János neve számomra egy pár évvel ezelőtti Budai Gourmet Fesztiválon ragadt meg a fejben. Az egri borász nem is a borokkal győzött meg legelőször, hanem a külső adottságokkal. Mármint a palackok, pontosabban a címkék megjelenésével. Az ugyanis tuti, hogy ha egy borral kevésbé közeli ismeretségben lévő illetőt (=akkori önmagamat) egy ekkora fesztiválon pár pillanatra magára hagynak, az nem tehet mást, mint nézelődik. Mert hiába megy a kezdő borrajongó profival borfesztiválozni, a profik időnként eltűnnek, akárcsak a vérprofik a sí- vagy futópályán, és „Rögtön visszajövök!” felkiáltással tesznek néhány saját szintjüknek megfelelő kört. Dicséretükre mondva, egy idő után valóban visszatérnek kipirulva az ott szerzett élményektől, és újra felveszik a mi kis suta ritmusunkat.
Sétálgatva tehát anno kicsit „elanyátlanodva” a Millenáris parkban megakadt a szemem egy címkén. A Nem hall nem lát nem beszél címkéje volt az. Természetesen azonnal lecsaptam rá, utána érdeklődve pedig végképp szívbe záródtak a Bolyki borok: „Azért ez a neve, mert az előző szüretnél segítettek olyanok, akik hallanak, látnak és beszélnek, csak nem egyszerre, mert vakok, süketek és némák. Én meg egyszerre vagyok vak, süket és néma, mert azt gondolom, a defektusok adják meg a ritmust az életemhez.” Szóval ebből a hatásból gyökeredzve jött az évek során az összes többi „Bolykis” címke- és kóstolási élmény, az Ördöngös, a Metatema, Zorróék és még sorolhatnám.
Bevallom őszintén, a másik győztessel, Konyári Danival még nem találkoztam eddigi rövidke borútkeresésem alatt. Amit ki lehetett róla „googlézni”, azt elolvastam, időnként e tevékenység mosolyt is csalt az arcomra: „a mostani birtokukat egy vasárnapi motorozás közben fedezte fel, és dél-afrikai borászkodása alatt sokszor egy buliból ment éjszaka megkeverni az erjedő vörösbort” - olvasom. Egyébként 2000-ben diplomázott, majd bejárta a nemzetközi borvilágot: Dél-Afrikában, Portugáliában, Kaliforniában és Új-Zélandon tanulmányozta a borkészítési technológiákat. Édesapja, Konyári János tavaly nyerte el az Év borásza címet, Daninak pedig ez az első komolyabb díja.
A győztesek a Vakok Speciális Szakiskolája által felajánlott boroskancsókat kaptak, melyeket látássérültek készítettek. Ezzel a szervezők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy aki csak teheti, 2010-ben is támogassa a Vakok Állami Intézetét. Bolyki Jani és Konyári Dani a Bor-agora esten értékesített boraiból származó bevételét felajánlotta a Vakok Intézetének.
És ez itt lent még idekívánkozik, igazság szerint minden kommentár nélkül… Na jó, annyit hozzá, hogy úgy november derekán, amikor rám és a hangulatomra telepedett a makacs köd meg az időnként mindenkinél elkerülhetetlenül jelentkező „vajon jó úton járok?”-érzés, érkezett pár sms Gábrieltől (http://www.magyarborkulturaert.hu/):
„Szeresd magad minden gyengeségeddel együtt! Itt ül a metrón (Határ út) egy lány, kb. 30-as, és nagyítóval tudja csak olvasni az újságot. De rossz neki, mégis kíváncsi az újságra, és nem érdekli, hogy mit szólnak az emberek – „Hű ilyen fiatal és vaksi!” – kit érdekel? Más 2 perc alatt átfutja a cikket, neki 10 perc. Annak kell örülni, ami van, persze sok minden lehetne és sose lesz elég semmi sem. De nem muszáj beállni a sorba (Nagyvárad tér). És lassan jön majd a Ferenc körút, a lány még olvas, én leszállok, és mozog a lépcső... Hit az kell, akkor is, ha tényleg kevés az esély – legalább megpróbáltam, s ha elbukom, hát elbukom. De ha nem hiszem el, a sors nem ad új lapot.”
Egyre inkább úgy érzem, igazán szép és jó világ ez a borvilág… bár ezt valahogy már sejtem egy ideje.
(Fotók: Junibor - Eged Dániel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése